Petőfi Népe, 1993. november (48. évfolyam, 254-280. szám)
1993-11-01 / 254. szám
1993. november 1., hétfő A U T Ó S M A GAZIN______________________________5 SÜNDISZNÓK VONULÁSA AZ ÚTTESTEN Vigyázat, esténként tömeges gázolás! • A tüskék nem védik meg a kerektől ezt a szimpatikus kis vadászt. Az elegáns koreai kisteherautó A szeptemberi naptól még alaposan felmelegedő aszfalt- vagy betoncsík napnyugta táján odacsalja a rovarokat, kis csúszómászókat. S azok nyomán hamarosan megjelennek a számukra terített asztalnak számító úttesten a sündisznók is. A faunánk talán legkedveltebb „vadállata” bátran kószál a talajon, hiszen fejlődése évtízezredei során beléívódott a tudat, hogy 8000 tüskéje megvédi mindenféle szárnyas, kétéltű vagy emlős ellenségtől. De az embertől nem! Attól eddig az óvta meg, hogy a sünnek semmilyen része sem hasznosítható, ő maga meg nemcsak hasznos, de nagyon kedves is. Ám amióta az ember lábat váltott, és kerekeken jár, nem sokat segít a sünön a tüske. Hiába gömbölyödik össze a veszély közeledtével, a súlyos, száguldó kerekek elől-alól nem menekülhet. Télen nem fenyegeti veszély, mert majd féléven át téli álmot alszik. Ám tavasszal, nyáron és ősszel élelem után bóklászva gyakran téved az úttestre, ahol aztán előbb-utóbb utoléri a végzete. Évente több mint 20 ezer sünt gázolnak el az autók. És mert szapora (tavasszal és az ideihez hasonló meleg években ősszel is — 3-5 malackát vet) jó oka van a bogarak, lárvák, giliszták utáni kóborlásra. Vadászatra meglehetősen pontos menetrend szerint indul: délután hat és este nyolc óra, aztán éjfél és hajnali kettő, végül reggel négy és hat óra között. Az utakat leggyakrabban az esti barkászás közben keresi fel, de odatéved éjjel és hajnalban is. A süngázolást nem bünteti a KRESZ, de aligha akad jóérzésű ember, aki ne érezne szorongató feszültséget, amikor rádöbben, hogy nem kerülheti ki a rongycsomónak vélt állatot, s már át is hajtott rajta. S még rosszabb, ha ki akarván kerülni, ösztönszerűen félrerántja a kormányt. Jobbik esetben csak az árokba borul vagy fának hajt, roszszabb, ha szembe jövő járművel, gyalogossal, kerékpárossal ütközik. Sok tízezren kerekednek fel egész évben autóval távolabbi tájakra. Nekik szól néhány jótanácsunk. Az autóvezetéshez energiára, koncentrálóképességre és kitartásra is szükség van. Ebben sokat segíthet a helyes táplálkozás: üres gyomorral ingerültek leszünk, míg a bőséges étkezés elandalít. Mint annyi mindenben, itt is az arany középút a helyes. Semmiképpen se induljunk útnak reggel egy csésze kávét felhörpintve, mert az a szívverésünket gyorsítja, és a vérnyomásunkat emeli (főként, ha még el is szívunk 1-2 szál cigarettát mellé!), tehát ingerlékennyé, türelmetlenné tesz, és ez a legveszélyesebb magatartás az utakon! Aki nem szokott reggelizni, az is fogyasszon el legalább egy pár szem gyümölcsöt vagy más, gyorsan felszívódó szénhidrátot (kétszersült, keksz, szőlőcu-Bár hivatalosan szeptember végén mutatják be a budapesti autószalonban a Renault új modelljét, a Twingót, a vezérképviseletnél, a Renault Hungária Kft.-nél már 200 kocsira vettek fel megrendelést - jelentették be a napokban, a modell sajtóbemutatóján Budapesten. Az egyedi kivitelezésű, jellemzően gömbölyű vonalvezetésű Twingo új kategóriát jelent a személygépkocsik sorában. Az autó ter-Fokozottabban áll a veszély a szóló motorkekrékpárosra, akinek a kétkerekűje nemcsak az általa, hanem a már korábban elütött süntetemeken is megfarolhat, kicsúszhat. Ezért tanácsoljuk hát, hogy a települések ki- és bevezető útszakaszain — ott váltanak át leggyakrabban az út egyik oldaláról a másikra a sünök — a szokottnál is figyelmesebben és lassabban vezessenek. S ha a fényszóró csóvájában sötét úthibát, rongyot, leesett sapkát, kesztyűt vélnek látni, igyekezzenek azt a kerekek közé fogva, vagy oldalra térve elkerülni. A sebességcsökkentés mindenképpen tanácsos. kor). Útközben inkább többször együnk keveset, mint egyszer sokat, azaz minden megállásnál kapjunk be néhány falatot egy jó kiadós ebéd vagy vacsora helyett. így étkezés után nem leszünk álmosak és fáradtak, hanem a nap folyamán azonos szinten tudjuk tartani a vércukor mennyiségét. Ne feledkezzünk meg a bőséges folyadékfogyasztásról sem, és az se hátráltasson ebben, hogy emiatt többször meg kell állni, szervezetünknek ugyanis a vízháztartását is egyensúlyban kell tartania. A sejtek csökkenő vízmennyiségének, azaz a kiszáradásnak az első jele a hirtelen ájulás vagy szédülés, amit nem kockáztathatunk meg. Ne feledjük, a gyerekeknek még több folyadékra van szükségük, mint a felnőtteknek! vezői az autósvilág régi beidegződéseit szerették volna megváltoztatni, amikor a szokásosnál nagyobb kreativitással alkották meg azt az új autókoncepciót és designe-t, amelyet a Twingo képvisel. Az avantgárd vonalvezetésű Twingók 55 lóerősek, 1239 köbcentis motorral, újszerű műszerfal-kialakítással, katalizátorral, ötfokozatú sebességváltóval vannak felszerelve. Az ára előreláthatólag egymillió forint alatt lesz. Ám ha szembe is közlekednek járművek, és mögöttünk is halad autó, a hirtelen kitérést, félrekormányzást és a vészfékezést mellőzzék, mert abból nem sünhalál, hanem embersérülés lehet. Nos, ilyenkor nincs más, mint összeszoruló torokkal egyenesen továbbhajtani... És ha a mellettük ülő nőutas vagy kisgyerek bele akarna kapni a kormányba, alaposan ráüvölteni. Mert a mesék, a természet- és rajzfilmek hatására a gyerekek — igaz, nem érdemtelenül — az átlagosnál is jobban kedvelik és féltik a sündisznócskát. Sz. J. Új óriás születik Szándéknyilatkozatban fektette le a közelmúltban a Renault és a Volvo a két cég egyesítésének tervét, melynek eredményeképpen hatalmas teljesítőképességű, versenyképes európai vállalatóriás születik meg. A létrejövő Renault-Volvo csoport a Renault jelenlegi tulajdonába tartozó összes vállalat — Renault Automobiles (autó), Renault Véhicules Industriels (teherautó, kamion, busz), Renault Enterprises Industrielles (mg. járművek, egyéb) és a Renault pénzintézetei — valamint a Volvo tulajdonában lévő három vállalatot — Volvo Car Corporation (autó), Volvo Truck Corporation (teherautó, kamion, busz) és a Volvo pénzintézetei — fogja magában egyesíteni. Az egyesüléssel — amely 1994 elején lép életbe — világméretű óriás keletkezik. 1992-ben a két vállalat együttesen 241 milliárd frank forgalmat bonyolított, amely az európai autóipari vállalatok között a második, világviszonylatban pedig a hatodik helyet jelenti. Beszélő segítő az autóban Két érdi szakember kidolgozott egy automata berendezést, amely képes előre jelezni a gépkocsi vezetőjének, ha vasúti átjáróhoz közelít. Az egyik feltaláló, Koltai Sándor elmondta: találmányukat felajánlották a rendőrségnek, a MÁV-nak, és mindkét helyről a dokumentumokat eljuttatták a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumba, ahonnan azonban még nem válaszoltak. A "két feltalálót a pörbölyi autóbusztragédia ösztönözte a berendelés kidolgozására. Működésének alapelve, hogy az útban mágneseket helyeznek el, és ezeket érzékeli a gépkocsiba épített műszer. A beépített mágnesek érzékelése után szóban figyelmezteti a gépkocsi vezetőjét a világ bármely nyelvén a közeledő veszélyre. Ugyanakkor egyéb funkciókat is ellát, például figyelmeztethet a biztonsági öv, a fényszórók bekapcsolására vagy arra, hogy a vezető nyitva felejtette az ajtót. Áz érdi önkormányzat kísérletképpen már beépítette a mágneseket az érdi vasúti átjárók elé, így a találmány képességeit már demonstrálni is lehet. • Az oldalát összeállította: Gaál Béla Van egy szállítójármű-kategória, amelyről meglehetősen ritkán beszélünk — ez a kisteherautó. A 80-as évek közepéig szinte kizárólag a szocialista országok gyártmányai voltak jelen a kínálatban, s a nem éppen virágzó állami vállalatok később sem igen gondolhattak a Barkasok, Nysa-k lecserélésére. A kelet-európai utánpótlás megszűntével megjelentek ugyan a korszerűbb nyugati társaik, de borsos áruk miatt a kis teherautók piaca csak mostanra látszik élénkülni, s azonnal éles piaci verseny alakult ki. A küzdelem egyik képviselője, a Hyundai. A személyautók között osztatlan sikert aratott márka. Egész Európában elsőként nálunk kaphatóak a Nyugaton csak októberben megjelenő Hyundai kisteherautók, mikrobuszok és zárt szállítójárművek — a Cél Motors hálózatában. Az induló kínálatában kizárólag takarékos dieselmotorral szerelt típusokat ajánl a Cél Motors. A kisteherautó-változatok Porter, a zárt és ablakos áruszállítók és a 12 személyes minibusz Grace néven kerül forgalomba. A Porter, az egytonnás, platós kisteherautó nem tagadja meg ősét, a Mitsubishit. Az elegancia talán szokatlan, de helyénvaló kifejezés ez ennél az autónál. A vezetőfülke jellegzetesen személygépkocsis, kényelmes, csendes és rendkívül gazdagon felszerelt. Az autóval — most alapáron — együtt adott extrák, az elektromos ablakemelő, a rádió, a szervokormány a vezető kényelmét szolgálják. A fémrészek ki- és eldolgozása szintén személyautós, a meg-Az ősz beálltával megjönnek az esők is, s velük a nedves, síkos utak, a megcsúszások, a ráfutásos koccanások. S azok bekövetkeztében sokszor van döntő szerepe a nem megfelelő gumiköpenyeknek. S nemcsak a lefutott, simára koptatott radiálokra gondolunk, hanem minden olyan külső gumikra, amelyek mintázati barázdájának a mélysége nem éri el a 3 millimétert! A helyesen beállított kerekű kocsin a kopás először az első, kormányzott kerekek külső peremén jelentkezik, mert forduláskor a kerék azokra kissé ki is dől. A kerekek rendszeres összecserélése ugyanezt a kopást szétosztja valamennyi kerékre, de meg nem szünteti. Sokan a kerekek körbe- és átlósan cserélgetése helyett csak az elsőket teszik ugyanazon az oldalon a hátsók helyére, s ha elől már azok is megkoptak, cserélik a garnitúrát. Az ősz beköszöntével azonban ajánlatos minden köpenyt kifogástalanra cserélni. Fontos, hogy lehetőleg azonos méretű és mintázatú legyen mind a négy gumi, de elől vagy hátul mindkettőnek feltétlenül _ Európa az a piac a Mazdának, ahol a luxusautók a premierjüket ünnepük. A múlt évben a Xedos 6-tal tűnt ki a Mazda a Genfi Autószalonon, amelyet a Mazda első középosztálybeli luxusautójaként mutattak be a nagyközönség számára. A Xedos 6 elindult azon az úton, ahol versenytársai a Mercedes 190, a BMW 3-as szériája és az Audi 80. Tehát megpróbáltak — más japán márkákkal ellentétben — betömi az alapluxusmodellek kategóriájába. Ma az Európa-szerte kielégítő értékesítés mutatja, hogy a döntés helyes volt. A Xedos 9 a Mazda termékpalettájának csúcsmodellje, amely várhatóan 1994 január végén jelenik meg a magyar piacon, mégpedig kétféle felelő arányú plüss-műanyag összeállítástól is otthonosnak mondható e Hyundai haszon vezetőfülkéje. Egyébként a Porter többféle fülkevariációban is kapható, például a Double Cab hatszemélyes. Igaz, ennél a modellnél rövidül a rakodótér, dehát a változatos felépítmények épp azt szolgálják, hogy mindenki találja meg a munkájának leginkább megfelelő haszonjárművet. A kocsi felépítménye klasszikusan teherautós, vagyis alvázkerettel, kardántengellyel, tehát hátsókerékhajtással, elől tárcsafékkel, hátul dobfékkel szerelték fel. Ötfokozatú, teherautós áttételű váltómű, és nem utolsó sorban a 73 lóerős dieselmotor jellemzi a Portért. Természetesen meghatározó a rakfelület, amely 2775 mm hosszú, 1590 mm széles és azonosnak kell lennie. A járművön vagy csak radiál, vagy csak diagonál szerkezetű gumik lehetnek. Lehetőleg a pótkerék is ugyanolyan legyen, mint a többi, Ézért szokásos a kerekek összecserélgetésébe a pótkereket is bevonni, és megkopás esetén mind az ötöt: ismét csak egyformára cserélni. A kerekek peremeken kopott gumijait úgy is meg szokták fordítani, hogy megváltozzék a futásirányuk. Ez a korszerűbb gumiknál nem ajánlatos, azok oldalán nyíl, és , esetleg „roll —” vagy „one way" — felirat jelzi, hogy futásirányuk nem változtatható! A kisebb nyugati személykocsikhoz a szűk csomagtér kihasználhatósága miatt a normálisnál jóval keskenyebb pótkerekeket gyártanak. A szakkörökben virsliguminak nevezett pótkerék csak arra való, hogy 50-60-as csúcssebességgel elkocogjunk a legközelebbi gumisműhelyig. Tartósan, vagy pláne gyorsan haladni ezekkel nem tanácsos! A gumidefektet kerékszerelés nélkül megszüntető, a szelepen át motorral: vagy 2 I V6-os 24V DOHC-s, vagy 2,5 I V6 24V DOHC-s változatban. A max. teljesítmény 6000 fordulat/perc mellett 143 LE, ill. 167 LE 6000 ford./ percnél. A max. forgatónyomaték 173 Nm 5000 ford./perc, ill. 212 Nm 4900 ford./perc. A Xedos 9 a Mercedes 124W, a BMW 5-ös széria vagy az Audi 100 alternatívája. A Xedos 9-el a Mazda olyan autót akart építeni, amely egy eddig még el nem ért minőségi színvonalat jelent. A harmonikus design-tervezésnél a szokatlanra törekedtek, és arra, hogy a kocsit tulajdonosának már a kocsi látványa is nap mint nap esztétikai élményt nyújtson. 700 milliméter magas. Három oldalra nyitható az oldalfal — lent- oldalt kis gumibakok védik a verődéstől a karosszériát, ügyes fellépőt is szerkesztettek a plató és a fülke találkozásához. Ami szokatlan, az a nagyméretű — dieselhez való — akkumulátor elhelyezése. Nem ergonómiai szempontból lehet kifogásolni az elhelyezést, egyszerűen arról van szó, hogy onnan könnyen lába kél. A Hyundai Portemek van még egy komoly előnye: az ára. Mindenféle extrákkal 1 182 000 Ft+áfa — és a kettőskabinos sem drágább, az 1 360 000+áfa árnál. Még egy fontos adat: a Hyundai Porter és Grace modellek 1+2 év garanciával kínálják magukat a Cél Motors dealereinél. Kékesi György befújható önragasztós gyorsfoltozó anyagokat a gumigyártók nem ajánlják, másoknak viszont jók a tapasztalataik. Szükségmegoldásként tehát figyelembe vehetők. A hosszú útra indulók, ha van hely a járműben, inkább vigyenek magukkal két szerelt, felfújt pótkereket. A gumit lehetőleg ott javíttassák, ahol a vulkanizálás-ragasztás után mód van a szerelt kerék kicentírozására is, mert a folttól a gumi rendszerint ütni fog. Jó utakon gyorsan járók feltétlenül anti-aquaplaning gumit használjanak. Azaz olyat, aminek a bordázata a kerék „talpa” alól oldalra kiszorítja az úton felgyülemlett vizet. Mert ha nem, a kerék alatt-előtt összetorlódó vízen mint a kenőszappanon csúszkál a kocsi, kormányozhatatlan lesz. Havas utakra kifejezetten kapaszkodó mintázú hógumik ajánlatosak. A jeges útra korábban használt tüskés, spike-os (szpájkos) gumik használatát betiltották, mert a megpörgő kerekekből kirepülő acéltüskék lövedékként repülnek hátra. A belső tér luxuskivitelű, lakályos, kényelmes. Az utazás biztonságát a vezetőt és a vezető melletti utast is védő légzsák, az oldalsó merevítés és az elektromos biztonsági övfeszítő szolgálja, melyek egy szuperbiztos karosszériába vannak beépítve. Az egész technológia meszszemenően figyelembe veszi a környezet védelmét. Ezt a célt elérték, a Xedos 9-el a kategóriájában legkevesebb szennyezőanyag-kibocsátást, legcsendesebb motort érték el, és mindezt alacsony fogyasztás mellett. Ami a zajszintet illeti, elmondhatjuk, hogy a Xedos 9 kategóriájában egyedülálló, mivel az 1995-től érvényes, Európára kiterjedő 74 dB-es szintnek már most megfelel. • A Twingoval egy szokatlan forma jelent meg a személykocsik között Tankoljon energiát is! Twingo - az új Renault Amit a gumikról tudni kell Az új Xedos 9 a Mazdától • A Xedos 9-es a Mercedesekkel, Audikkal, BMW-kkel akar verseny re kelni Európában. A Porter nem csak célszerű haszonjármű, hanem külsőre is tetszetős.