Petőfi Népe, 1993. november (48. évfolyam, 254-280. szám)
1993-11-30 / 280. szám
Angol segítség Az angol kormány által létrehozott Know-how Alapítvány a jövőben is kiemelt támogatást nyújt a magyar gazdaság átalakításához, fejlesztéséhez. A londoni alapítvány - amely segítette hazánkban a vállalkozói központok kialakítását, a budapesti tőzsde létrehozását, az állami cégek magántulajdonba adását, valamint szaktanácsokat adott a bankok működéséhez - támogatást nyújt a privatizáció kisbefektetői programjának jövő évi indításához. Folytatja a magyar menedzserek angliai képzését is, a következő két évben további 120 szakember öthetes szigetországi tanulmányi útját fizeti. Havas a határ A havazás egyelőre nem okoz gondot a határforgalomban, még Nagylaknál is folyamatos az átkelés. Várakozni csak Záhonynál kell a kamionoknak, kifelé 23, befelé pedig 34 órát. Az eddigi tapasztalatok szerint csak kevés kamionos veszi igénybe a MÁV szolgáltatását, a vasúti kamionszállítást, mert sokallják ennek 200 dolláros díját. Mérges borulás Veszélyes anyaggal megrakott magyar teherautó balesetéről érkezett hír tegnap Burgenlandiról, Deutschkreuz körzetéből: a jármű hétfőn kora reggel a burgenlandi Horitschon (Felsőpulya kerület) közelében, a jeges úton megcsúszott és felborult. Az Osztrák Autóklub közlése szerint a szállítmányból egy tartály megsérült és a mérgező folyadék kiszabadult. A gépkocsivezető nem sérült meg. Az osztrák hatóságok azonnal megkezdték a kiömlött folyadék vegyelemzését. Néma telefonok Több tucat telefon némult el vasárnap reggelre Tataházán, mert a Kossuth utca és a Szabadság tér sarkán álló szabadtéri távközlési kapcsolószekrényt valaki az éjszaka folyamán feltörte, s abban zárlatot, illetve tüzet okozott. A hálózatot tegnap délutánig nem sikerült helyreállítani. Előleg az expóra Az expo átadja, azaz megelőlegezi a fővárosi beruházásokra szánt pénzt a fővárosnak, annak ellenére, hogy az a műszaki terveket még nem készítette el. A Világkiállítási Programiroda a már megszavazott kormányzati kereten kívül a világkiállítási alapból 6 milliárd forintot két részletben átutal a fővárosnak - ezt rögzíti az az együttműködési szerződés, amelyet a Világki állítási Programiroda és a Fővárosi Önkormányzat készített elő aláírásra - jelentette be Barsiné Pataky Etelka, a világkiállítás főbiztosa és Kristóf László, fővárosi expobiztos. A szerződést, aláírása előtt, a Fővárosi Közgyűlésnek el kell fogadnia. Moro szerencséje Ha Aldo Moro, a Vörös Brigádok által 1978-ban elrabolt és meggyilkolt olasz miniszterelnök élve került volna ki a terroristák karmaiból, akkor a továbbiakban maga az állam tartotta volna fogságban. Ezt jelentette ki Francesco Cossiga volt olasz államfő, aki Moro elrablása idején belügyminiszter volt. Cossiga szerint az igazságügyi szervekkel egyeztetett „Viktor-terv” értelmében a kommunistákkal kiegyezni készülő kormányfőt maguk a hatóságok szigetelték volna el, hogy csak családtagjaival és néhány bíróval tarthassa a kapcsolatot. A volt külügyminiszter szerint csak egyik cellából került volna a másikba. Csodás földet érés Halálfélelem kerítette hatalmába szombaton egy thaiföldi Airbus 300-as utasait és személyzetét, amikor a nyomásszabályo-zás hirtelen megszűnése miatt betört néhány kabinablak és a gép mintegy négyezer métert zuhant. A belső és külső légnyomáskülönbség szívóhatása már-már kezdte kiszippantani a padlózatot borító szőnyeget. A gép pilótájának végül sikerült újra ellenőrzése alá vonnia a gépet és minden baj nélkül letennie a thaiföldi főváros repülőterén. Az Airbus 300-as 20 perccel korábban szállt fel Bangkokból és 169 utassal a fedélzetén Hanoiba indult. Nem tudni, mi idézte elő a nyomásszabályozás megszűnését. Genfi megbeszélések Boszniáról Genfben tegnap délelőtt megkezdődtek a délszláv válság rendezésének ügyében szervezett újabb tárgyalások. Először a boszniai humanitárius segélyek biztosításáról, másrészt a békés rendezést célzó erőfeszítésekről, a rendezés előmozdításáról tárgyaltak, majd külügyminiszterek a válságban közvetítő Lord Owennel és Thorvald Stoltenberggel folytattak eszmecserét. Közép-európai idő szerint 11 órakor ültek tárgyalóasztalhoz Genfben az Európai Unió külügyminiszterei és a boszniai háborúzó felek vezetői. Előterjesztették azt a kezdeményezést, amelynek értelmében fokozatosan feloldanák a szankciókat Szerbia és Montenegro ellen, abban az esetben, ha a boszniai szerbek hajlandók átengedni általuk elfoglalt bizonyos területeket a muzulmánoknak. Gazdasági fordulat? A gazdasági növekedés küszöbére érkezett hazánk - hangsúlyozta a pénzügyminiszter. Szabó Iván egy budapesti konferencián kijelentette, hogy az ipar teljesítménye várhatóan 3-3,5 százalékkal növekszik az előző évhez képest. Ennek köszönhetően az infláció a jövőben is kézben tartható és 16-18 százalék között alakul. • Az erőmű látképe. Az atomváros árnyékában lévő községek támogatást kapnak. AZ ÖNKORMÁNYZATOK TARTÓZKODTAK Megépül a nukleáris hulladéktároló Pakson Jelentős fordulatot vett tegnap a Paksra tervezett nukleáris hulladéktároló megépítésének ügye. Mint beszámoltunk róla, a kiégett nukleáris fűtőelem-kazetták elhelyezésének problémája már azzal fenyegetett, hogy megfelelő megoldás hiányában 1995-ben le kell állítani az ország villamosenergia-termelésének felét biztosító atomerőművet. A Paksi Atomerőmű Rt. közgyűlésén ott volt a 99 százalékban tulajdonos Magyar Villamosenergia Rt. képviselője. A megbízott szakember ugyan tudomásul vette az atomerőmű árnyékában lévő önkormányzatok tiltakozását a tároló megépítése ellen, ám a létesítmény kivitelezése mellett szavazott. Ezzel jogi értelemben eldőlt a nukleáris hulladéktároló megépítésének ügye, immár a megvalósítás szakasza következik. Ennek ellenére - ha gesztusértékűén is - Paks, Kalocsa és a környezetében lévő további 12 település nem érezheti, hogy nem vették figyelembe az érdekeiket. Az atomerőmű vezetése felhatalmazást kapott arra, hogy a 3,2 milliárd forintot felemésztő beruházás 10 százalékának erejéig lakossági támogatást nyújtson az atomváros közelében lévő településeknek. A 320 millió forint felosztása várhatóan nem lesz egyszerű feladat, mert Paks nem szavazta meg az ezzel kapcsolatos előterjesztést. Az atomerőmű egy korábbi javaslatában a teljes összeg 60 százalékát a paksiaknak, a fennmaradó részt a többi településnek ajánlotta fel. Mint megtudtuk, hamarosan eldől, hogy a lakossági támogatást milyen elvek szerint osztják el az érintett önkormányzatok között. További jó hír az atomerőmű közelében élőknek, hogy a részvénytársaság évi 35 millió forint erejéig közérdekű kötelezettséget vállalhat, s ebből elsősorban olyan alapítványokat támogatnak majd, amelyek a 14 település érdekeivel vannak összefüggésben. Mégis lesz jogi kar Kecskeméten? Bizonytalanná vált a Károli Gáspár Református Egyetem jogi karának Kecskemétre telepítése. A város közgyűlése ugyanis visszavonta a Katona József tér 6. számú ház lakásainak és az alatta, valamint a Kéttemplom köz egy részén lévő üzletek odaajándékozását az egyháznak, mely a jogi kar Kecskemétre telepítésének egyik feltételeként szabta az ingatlan visszaadását. A tegnapi képviselő-testületi ülésen - Hegedűs Lóránt püspök jelenlétében - újra foglalkoztak az egyetem támogatásával. Az ennek előkészítésével megbízott ad hoc bizottság elnöke, Gyöngyösi János elmondta: a bizottság nem javasolja a Katona József téri ingatlan odaajándékozását, de a város erején felül kész támogatni az egyetemet. Molnár Antal szerint viszont meghaladja Kecskemét anyagi lehetőségeit a jogi kar idetelepítése, hiszen ez nem kötelező, hanem vállalt feladat és az önkormányzatnak a pedagógusok béremelése is óriási gond. Gyöngyösi János viszont Kada E hónap elsejével lépett életbe az új lakossági áramtarifa, mely szerint havi 300 kilowattóra felett a nagyfelhasználók ezentúl többet fizetnek a kilowattonkénti fogyasztásért. — Ez az emelés a Démász Rt. Bajai Üzemigazgatóságának területéhez tartozóknak mindössze öt százalékát A kórházban egy orvos, a Bányai-gimnáziumban pedig egy diák zsebéből lopott kulccsal jutottak be két kecskeméti lakásba tolvajok. Mindkét helyről pénzt, és arany ékszereket vittek el: 56, illetve 50 ezer forint értékben. A nyomozók munkáját szerencsére egy rendszámtöredék, valamint személyleírás is segítette, így sikerült eljutniuk Gyulára, ahol őrizetbe vették a gyanúsítottakat. A Elekre és más, nagy elődökre hivatkozva úgy vélte: a város nem tartana itt, ha ők nem gondolkodtak volna nagyvonalúbban. A közgyűlés név szerinti szavazáson úgy döntött: a Katona József tér 6. számú ingatlannal kapcsolatban minden eddigi határozatot visszavon. A bérlakások - egy kivételével - így valószínűleg megvásárolhatók lesznek az új lakástörvény szerint. Az üzletek pedig továbbra is a Kik-For Kft. tulajdonában maradnak. Ezzel szemben a város 100 millió forinttal támogatja a következő években a jogi kart. Az 1994/95 és az 1995/96-os tanévre legfeljebb 150 személyes előadótermet is biztosít az önkormányzat és az utóbbi tanévre 5-6 szemináriumi termet. A Katona József téren átmenetileg egy lakást, 1994. szeptember 1-jétől, s egy év múlva két-két lakást adnak ideiglenes használatba a jogi karnak. 1994. december 31-éig nyolc új lakást is épít a város az egyetemnek, ha a zsinat úgy dönt: Kecskeméten lesz a jogi kar. érinti csak, a többiek beleférnek a kvótába — tudtuk meg Hiezl József igazgatótól. — Tapasztalataink még nincsenek ezzel, kapcsolatban a lakosság reakciójáról, mivel az első emelt számlát csak decemberben kapják meg az érintettek. (Folytatás a 3. oldalon) 21 éves B. Tamás és a 24 esztendős N. Imre ezt követően előzetes letartóztatásba került, és nagy a valószínűsége annak, hogy nem csak ez a két betörés terheli őket. A feltétlenül tanulságos eseteket, a bűncselekmény elkövetésének részleteit a kecskeméti kapitányság tegnapi sajtótájékoztatóján Kovács István százados mondta el az újságíróknak. (írásunk a 2. oldalon.) Radó Vilmos díszpolgár Radó Vilmos, a kecskeméti Katona József Színház örökös tagja, az egykori legendás direktor november 30-án, vagyis éppen ma 80 esztendős. A város képviselő-testiilete tegnap úgy döntött, díszpolgári címet adományoz Radó Vilmosnak. A kitüntetés átadására várhatóan néhány héten belül kerül sor a városháza dísztermében. Szerkesztőségünk ezúton gratulál Kecskemét köztiszteletben álló, szeretett polgárának. Gyermekpárti módosítás Az Országgyűlés tegnapi ülésén Surján László népjóléti miniszter expozéjával megkezdte a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény módosítására irányuló előterjesztés általános vitáját. A javaslat három ponton változtatna az ez évben elfogadott eredeti jogszabályon. Ki kívánja terjeszteni a gyermeknevelési támogatás rendszerét azon családokra is, ahol a legkisebb gyermek még nem töltötte be harmadik életévét. Módosulnának a jövedelempótló támogatás feltételei is. Erre az válna jogosulttá, aki a munkanélküli-járadék folyósítása után nem tud elhelyezkedni, vagy elhelyezkedik ugyan, munkaviszonya azonban ismételten megszűnik, és újabb járadék folyósítására nem szerez jogosultságot. A jogszabály-módosítás lehetővé kívánja tenni az önkormányzatok számára azt, hogy közösségi munkavégzést ajánljanak fel a támogatást igénylő munkanélkülieknek. Amennyiben pedig a munkanélküli ezt a munkavégzési lehetőséget nem fogadná el, három hónapon keresztül nem részesülne jövedelempótló támogatásban. Az előterjesztés harmadik, legfontosabb intézkedése a személyi térítési díjak újraszabályozása. Ennek értelmében a térítési díjakat az önkormányzatok helyett az érintett intézmények határoznák meg. Jelentős változtatás lenne az is, hogy a segélyezett ingatlanvagyonának terhére kifizetett segély hagyatéki teherként bejelenthető lenne. EMELT SZÁMLÁK DECEMBERBEN Csökkenő áramfogyasztás KÓRHÁZBÓL, ISKOLÁBÓL LOPTAK A betörők kulcsot szereztek A TÖRVÉNYRE VÁRVA Az erdők privatizációja • A kép idilli. Az erdőtulajdonlás viszont viták tárgya. Ahhoz, hogy az erdőket privatizálni lehessen, előbb meg kell alkotni az erdőkkel kapcsolatos jogszabályokat, az erdőbirtokosság szervezeti kereteit, illetőleg magát az erdőtörvényt. Az elmúlt héten Szabó Tamás, a privatizációért felelős tárca nélküli miniszter megbeszéléseket folytatott az erdők védelméért az erdész szakma képviselőivel. Erre azért volt szükség, mert az utóbbi időben az erdőtulajdonlás körül bizonytalanság alakult ki. A privatizációs miniszter szerint az erdők legalább 60 százalékának egyelőre állami tulajdonban kell maradnia és az állami erdők felparcellázása helyett más megoldást szükséges kidolgozni a magánosításra. Nem zárható ki például egy, az ingatlanbefektetési alap szisztémáján működő módszer. Szabó Tamás azt a megoldást is támogatja, hogy bizonyos kijelölt erdőket a kárpótlási jegyek tulajdonosai úgy vásárolhassanak meg, hogy az erdőt kezelő erdőgazdaság részvényéhez jutnak. Magyarországon az állami erdő magánosításának egyetlen törvénye*sen szabályozott módja jelenleg a kárpótlási termőföldárverés. A licitek eddigi gyakorlata azonban azt mutatja, hogy az erdők esetében nem érvényesülnek a piacot szabályozó mechanizmusok. Ahhoz, hogy a közérdeknek megfelelő piaci erdőprivatizáció meginduljon, szükség van az eddigi erdőkárpótlási gyakorlat megváltoztatására, valamint az állami erdőtulajdonosi jog egyértelmű szabályozására. LAJOSMIZSÉN, LAKITELKEN, SOLTVADKERTEN Nyomoz az ügyészség Rendőr ellen Lajosmizsén két, Lakitelken és Soltvadkerten pedig egy-egy feljelentést tettek polgárok az elmúlt hetekben. A szokásos módon, a szegedi ügyészségi nyomozóhivatal folytatja az eljárásokat, amelynek vezetője, dr. Imolya Imre nem közölt részleteket egyik ügyről sem. Amit megtudtunk: Lajosmizsén hivatali bántalmazás vétségének gyanúja miatt rendelték el a vizsgálatot. Folytatják az adatgyűjtést, a tanúk meghallgatását és a szembesítéseket. A sérülések keletkezéséről kirendelt igazságügyi orvosszakértő nyilatkozik az eljárás keretein belül. Lakitelken egy polgár állkapcsa tört el — a feljelentés szerint rendőrtől. Állítólag egy pénztartozás miatt kezdődött a két ember között a vita. Ez durvult tettlegességgé, majd kórházba került a sértett. Ugyanígy hosszabb kórházi kezelésre szőrűit egy soltvadkerti férfi is, akinek a dobhártyája sérült meg egy verekedésben. Az ügy érdekessége: a nyomozóhivatal vezetője szerint nem az a rendőr a hibás, aki a feljelentésben név szerint szerepel. (Ennek nyilván az a magyarázata - tette hozzá -, hogy csak őt ismerte a sértett, tehát őt nevezte meg a tömegből.) A soltvadkerti eset többszereplős, több gyanúsítottja van, és helybéli polgárőrök felelőssége is szóba került a feljelentésben. Megszűntek a hóakadályok • A hóesés Baján most mar nem ért senkit keszületlenul. Vasárnap este a Bácskában is megeredt a hó és mind a közúti igazgatóság, mind a Kommunális és Szolgáltató Kft. ügyeletéi azonnal munkába kezdtek. Reggelig a legfontosabb utakat, és a csomópontokat, valamint az állomások környékét megtisztították. A hajnali műszakinduláskor a teljes stáb és géppark beindult, így mire nagyobb lett a forgalom, már az átkelők, sőt a piac környékén is rendben voltak az utak. Bejelentés alapján egy hóekét küldtek ki Mártonszállásra, a bekötőútra, mert a hófúvás miatt a buszok csak egy nyomsávon járhattak. Fogadták a polgármesteri hivatalhoz beérkező észrevételeket is, így például ma elszállítják a havat a piacról, segítenek a Sugovica Szálloda környékén, lesózzák az alsó korzót, és előkészítik a Tóth Kálmán teret a karácsonyi vásár megkezdésére. A közúti igazgatóság sószórói és hóekéi rendben tisztították a havat és zavartalan volt a forgalom. Az ország középső részében fennakadásokat okozott a hóesés. A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium felhívja az utazóközönséget, hogy utazásukhoz a vasutat vegyék igénybe. A gépkocsi-tulajdonosokat pedig arra, hogy segítsék a hóeltakarító gépek munkáját. PN-kalauz 5-6. oldal