Petőfi Népe, 1993. november (48. évfolyam, 254-280. szám)

1993-11-23 / 273. szám

12 VILAGTÜKOR PETŐFI NEPE HAZAI TÜKÖR 1993. november 23., kedd Ókori múmiák Kínában Nija (Minfeng) ősi kínai város romjainál kínai és japán régészek mumifikálódott holttestekre buk­kantak. A kutatócsoportnak ho­mokdűnéken és sűrű erdőségeken keresztül sikerült eljutnia a Takla-Makán sivatag déli részén, Kasgártól (Kasi) mintegy négy­száz mérföldre fekvő városba. A hajdan virágzó településen még mindig áll a városfal egy része, és épségben maradt néhány ház és szőlőlugas is. A házak különböző használati tárgyakat rejtenek, olyan, mintha lakóik egy perccel ezelőtt hagyták volna el otthonai­kat - hivatkozik az AP az Új Kína hírügynökségre. A homokban a régészek nyolc mumifikálódott holttestre, illetve csontvázra buk­kantak, körülöttük pénzérmék, bronztükrök, ékszerek hevertek. Az egykori lakók szőke vagy barna hajúak voltak. Indoeurópai vonásaik alapján arra lehet kö­vetkeztetni, hogy őseik Nagy Sándorral érkeztek Közép-Ázsi­­ába a Kr. e. IV. században. Tízezerért egy szarvast? A zűrzavaros oroszországi vi­szonyok az erdők mélyét sem hagyják érintetlenül. Az Izvesz­tyija cikkéből kiderül, hogy a kormány maximálta a különböző vadak elejtésére szóló engedély árát. így egy szarvas kilövéséért tízezer, egy vaddisznóért hatezer, míg egy őzért mindössze három és fél ezer rubelt kell a vadászoknak fizetni. Egy szarvas esetében ez mindössze nyolc dollár, ami egy kiló vadhús árának felel meg. A vadásztársaságok az engedélyeket eleve a hivatalos ár többszöröséért árusítják, holmi szolgáltatásra hi­vatkozva, amiről természetesen szó sincs. A társaságok abban ér­dekeltek, hogy minél több kilö­vési engedélyt adjanak el. A va­dakat fenyegeti az is, hogy elsza­porodtak az orvvadászok. Veszélyes látványosság Turisztikai attrakcióvá akarja tenni az illetékes indonéz ható­ság Földünk egyik aktív tűzhá­nyóját. Az elképzelések szerint a jövőben külföldi turisták szá­mára megtekinthetővé teszik a Jáva szigetén levő Merapi vul­kánt, amely az elmúlt háromszáz év alatt 14 alkalommal tört ki - jelentette az indonéz hírügynök­ség. A Dzsakartától mintegy 700 kilométerre keletre magasodó 2911 méteres hegy tömb különö­sen szép természeti látvány. Az indonéz turisztikai hatóságok most megtudakolják franciaor­szági, angliai és amerikai utazási irodáknál, hogy mutatkozik-e ér­deklődés a Merapi megtekintése iránt. Hogy mennyire nem ve­szélytelen a vulkán „megtekin­tése”, azt egyebek mellett az is bizonyítja, hogy a kitörések ed­dig csaknem 6 ezer halálos áldo­zatot követeltek. Indonéziában 128 működő vulkánt tartanak számon, többet, mint a Föld bármely más térségében. Ötszáz pesó egy delfinért A Fülöp-szigetek hatóságai 500 pesót (mintegy 17 dollár 50 centet) ajánlottak fel Samal vá­ros halászainak minden egyes delfinért, melyet megfognak és átadnak a kormány illetékesei­nek. Ezt egy helyi lap közölte vasárnap. Nemrégiben mintegy száz delfint láttak Bataan tarto­mányban a Samal folyóban, nem messze a fővárostól, Mani­lától, amelynek környékén ritkán fordulnak elő ezek a tengeri em­lősök. A hatóságok azért aján­lották fel, a delfineket pénzért átveszik, hogy visszavihessék őket természetes hazájukba, a dél-kínai tengerbe. Halálugrás • Kétszáz méter magasból. Fülsiketítőén tülkölő arabok Szokatlan módon „bosszúhad­járatot” indított a minap az egyip­tomi főváros rendőrsége az állan­dóan szabálytalankodó, tolakodó és fülsiketítőén tülkölő kairói au­tósok ellen. Az autósok és moto­rosok megregulázására, a kaoti­kussá vált kairói közlekedési vi­szonyok valamiféle szabályozá­sára kampány indult, melynek az első napján - az egyiptomi újsá­gok szerint - 29 ezer büntetést róttak ki. Arab országban meg­lepő módon az „autóduda túlzott használatáért” 690 vezetőnek kel­lett fizetnie, míg 153-an hajtottak szemben az egyirányú utca for­galmával. Ez nem kacsa... Ez nem bunda- és bőrvásár! Használt bundák 1.000 Ft-tól, velúrdzseki 700 Ft-tól, új nutria-farkas-róka-nyúl! Női táskák már 1.000 Ft alatt! Akciós reklámáron új bőrdzsekik és kabátok vására. Több száz darabos kollekcióból válogathat! Már 13.000 Ft-tól Kecskemét, Erdei Ferenc Műv. Központ, november 24-én, szerdán, 10-17-ig . (17110) • Hajdani telepes őseik emlékére minden esztendőben megrende­zik az Egyesült Államok nyugati partvidékén a ponyvásszekerek versenyét. A nagyszámú közönséget vonzó vetélkedőn részt vevő járművek pontos másai a másfél, két évszázada használtaknak. Béketank az iskolaudvaron • Leginkább kaméleonhoz hasonlít a vén harckocsi. Pályaválasztási napok Félegyházán Szülők, diákok, illetve pedagógu­sok számára, tegnaptól november 26-ig pályaválasztási napokat tarta­nak a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Gépészeti Szakközépiskolában. A rendezvény célja, hogy megismer­tesse az érdeklődőkkel az iskolai képzést, valamint az új szakokat. Díszmadarak parádéja Bácsalmáson hagyománynak számít, hogy a helyi díszmadárte­nyésztő egyesület minden évben egy alkalommal bemutatót tart. Az idei év rendezvényére november 27-én és 28-án kerül sor. A szervezők közel hatvan tenyésztőt hívtak meg az eseményre. Az egzotikus madarakat az érdelődők mindkét napon 9-16 óráig tekinthetik meg a szakmunkás­képző intézetben Bácsalmáson. Amatőr írók találkozója Thüringiai utazások és évszakok címmel, diavetítéssel egybekötött irodalmi délutánt szervez november 27-én, szombaton délután 2 órai kez­dettel az Amatőr Költők és írók Szö­vetségének Bács-Kiskun megyei csoportja, a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban. A rendez­vényen Lakatos József Béla mutatja utazása során készített diafelvételeit. Mesemondó­verseny Mintegy 120 kisdiák nevezett be arra a versenyre, amelyet a meseked­velő gyerekek számára szervezett a kiskunfélegyházi gyermekkönyvtár. A mesemondóverseny elődöntői már lezajlottak, még hátra van a döntője, amelyet tizenöt alsóosztályos általá­nos iskolás és ugyanennyi felsőosztá­lyos részvételével november 24-én, csütörtökön és 25-én, pénteken dél­után rendeznek meg. A verseny zsűrijében a pedagógu­sok mellett, a város neves közéleti személyiségei is részt vesznek. Nemrégen zajlott le az Akar egy tankot? vetélkedő, melynek főnye­reménye egy már használaton kívüli tank volt. A vetélkedőre benevezett a lakiteleki általános iskola is. Három pedagógus: Olajosné Kádár Ilona, Olajos István, Csányi János és két le­endő pedagógus, Barta József és Tóth Csaba a versenyben második helyezést értek el. A győztes csapat hely hiányában nem tudta a béketan­kot elhelyezni, ezért felajánlották a lakitelekieknek. A piros-fehér tankot nemrégen helyezték el az iskola ud­varán, a gyerekek nagy örömére. A jelenlegi időjárás azonban kicsit ve-Sózzák a bajai utakat A szombati, egész napon át tartó havazás alaposan megnehezítette Ba­ján a közúti közlekedést. Ezért va­sárnap már kora reggel megkezdő­dött a munka a biztonságosabb köz­lekedési viszonyok megteremtése érdekében. A Kommunális és Szol­gáltató Vállalat elsőként a 12 helyi tömegközlekedési útvonal megtisztí­tásához kezdett, valamint az autó­busz-megálló környékét igyekeztek járhatóvá alakítani. A kórház bizton­ságos megközelítését is lehetővé tet­ték. A Közúti Igazgatóság munka­társa, Taskovics Attila elmondása szerint a főutak burkolata már szinte mindenütt száraz, a mellékutak vi­szont síkosak, óvatosan kell vezetni. Ugyanakkor gépeikkel folyamatosan szórják a salakos sót, főleg az átjá­róknál, útkereszteződéseknél. szélyessé teszi a tankon való fel és le mászkálást, éppen ezért az iskola ve­zetése egyelőre szünetet rendelt el a harci eszközre vonatkozóan. Van­nak, akik nem tartják szerencsésnek, ha egy háborúra emlékeztető jármű - még ha működésképtelen is - egy ok­tatási intézmény udvarán álljon. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a tank piros-fehér színével tiltakozik a harc, az erőszak ellen, hogy a gyere­keknek csak játékszert jelentsen és soha ne lehessen fegyverként hasz­nálni. Talán, ha a föld minden tankja egy-egy iskola udvarán állna és csak gyerekek játszanának velük... Meglőtte testvérét Felelőtlenség okozott tragédiát a múlt hét végén Abdán. M. G. 14 éves diák meglőtte 17 éves testvérét egy 22-es kaliberű sportpisztollyal. A fia­talabbik gyerek szenvedélyesen von­zódott a fegyverekhez, egy lövész­klubba is beiratkozott, de célzóké­pességét otthon is csiszolni akarta, ezért hazavitt egy sportpisztolyt. A végzetes esetet megelőzően a fegy­vert tisztogatta. A tárban volt lőszer, de M. G. elmondása szerint a pisz­toly nem volt felhúzva. A fiú a fegy­vert a szobaasztalra tette, s pár pilla­natra kiment a konyhába. Amikor visszatért, újra kézbevette, s mivel testvére azzal heccelte, hogy úgysem meri elsütni, meghúzta a ravaszt. A golyó az idősebbik gyerek bal sze­mén keresztül behatolt a bal agyfél­tekébe. Az áldozatot Győrött kór­házban ápolják. Testvére beismerő vallomást tett. Poharára érett az új bor • A Bács-Kiskun megyei pincékben a borosgazdák már az új bort kóstol­tatják a betérő vendéggel. Idén a mennyiséget tekintve átlagos termést szüreteltek, azonban egyes vidékeken a jó cukorfok miatt a bor is dicsére­tére fog válni a termelőnek. A biciklinél nagyobb szállítóeszköz kell an­nak, aki az alföldi borvidék termését forgalmazni akarja. (Nyúl-fotó) AustriaLotto A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint a 46. játékhét nyereményei a következők: A 6 találatos szelvé­nyekre egyenként 6 487 131 schil­­linget, az 5 plusz 1 találatosokra 432 475 schillinget, az 5-ökre 17 253 schillinget, a 4-ekre 446 schillinget, míg a 3 találatosokra 31 schillinget fizetnek. A nyertes Jokerre a héten 3 859 846 schillinget fizetnek. Zaporozsec Volt egyszer egy Kontra György nevű kollegám. Vágyott autóra, és megvett egy frissen készült Zaporo­zsec gépkocsit. Mivel az autó ajtaja a kezében maradt az első kinyitáskor, ezért ördögi terve támadt: Egy jókora keménypapirosra kiírta az autóra, hogy „Nyertem az autót, nem vagyok hülye!” így látta mindenki, hogy a tulaj­donos igényes autótulajdonos. V. M. Máról holnapra expressz apróhirdetések Belvárosi, 23 m2-es üzlethelyi­ség eladó vagy kiadó. "Bejára­tott" jeligére, a kiadóba. * Eladó 4 éves 200 dízel Mercedes szervizkönyvvel és egy emelt Mercédeszért kisteherautó. Érd.: 29/374-115-ös telefonon. * Hollandbálásruha-nagykeres­­kedés. Eredeti gyűjtőzsákos, 160 Ft/kg. Tataháza, Rákóczi u. 63. 79/341-600 * Jó kereseti lehetőséggel önál­lóan dolgozó gázszerelőket fel­veszek. T.: 76/492-397, 19-21- ig vagy 07-ig. * Műkertvárosi 110 m2-es sorházi lakás garázzsal, azonnal beköl­tözhetően eladó. Érd.: 76/deß- 945, 12-16 óráig. Bűnügyek „Magad uram, ha szolgád nin­csen!” - tartja a régi mondás, ame­lyet nyilván nem ismert az a jóhi­szemű félegyházi autótulajdonos, aki a minap a Vadászvendéglőben egy számára ismeretlen csongrádi férfit kért meg, hogy hozza be kocsijából cigarettáját. A „segítőkész” csong­rádi férfiú otthagyta ugyan személyi igazolványát, ám a gondjaira bízott személygépkocsit mégis elvitte, majd miután megunta, egy félegy­házi utcán felejtette. Ismeretlen tettes horgászfelszerelést és egy bőrkabátot lopott el, az elmúlt hét elején a kis­kunfélegyházi Horváth Zoltán utca egyik házának alagsori kamrájából. Egy 30 ezer forintot érő színes tele­víziót loptak el november 15-én a kiskunfélegyházi Kossuth utca egyik lakásából. Megtalálták azt a csalót, aki még az elmúlt hónapban hamis személyi igazolvánnyal kölcsönzött ki jó néhány videokazettát, amelye­ket aztán „elfelejtett” visszavinni. Kereskedó'k, üzletkötők! A jugo­szláv határ mellett létesülő bevá­sárlócentrumban üzlethelyiségek bérelhetők. Tőkeerős partnerek és befektetők jelentkezését vár­juk. Ajánlatokat "Gyors megtérü­lés" jeligére, a 6235 Bocsa Pf. 9- re kérem. * Kárpótlási jegyeket vennék 70% felett. Érd.: 1/2 9-17-ig 76/485- 528,321-536 * Lada 2107 5 sebességes, első tulajdonostól, 12000 km-rel, 1990-es évjáratú, újszerű álla­potban eladó. Megtekinthető: Kecskemét, Univer ABC mögötti garázsok tetején. Tel.: 76/374- 656, 17 h-tól. * Napraforgó /csíkos/eladó. Érd.: tel.: 77/322-277, 15-20 óráig. * Személygépkocsik javítá­sa rövid határidővel. Cím: Kmét, Kőrösihegy 51. /Ceglédi úton/ Naptár November 23., kedd. Névnap: Kelemen. Napkelte: 7.00; Nap­nyugta: 16.00; Holdkelte: 13.04; Holdnyugta: 1.04. Névnapozóknak Kelemen: latin mC—V—h eredetű név, jelen- HJ_I tése: jámbor, szelíd. Uwetil Köszöntjük a névnapjukat ma tartó Géza, Klemencia, Klemen­tina nevű olvasóinkat is! Évforduló 200 éves az erdélyi ma- Éj*) gyár színjátszás. A hiva- /V tásos művészek műkő­­dése a kolozsvári színház Ham­­let-ősbemutatójával kezdődött. Milyen idő lesz? Változóan felhős, párás, a délelőtti órákban foltokban ih. ködös idő várható, eleinte kele­ten, északkeleten még előfordul­hat elszórtan havazás, havas eső, majd ott is megszűnik a csapadék. Mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 0 és plusz 5 fok között valószínű. Mi, hol, mikor? • A lajosmizsei igazmondóasszony, Éva néni dedikál ma a kecskeméti pi­­accsamok könyvstandjánál 7-11 óráig. • Ma délután 16.45 órakor két előadással: A párválasztás szempont­jai, illetve Jézus gyerek- és ifjúkora címmel folytatódik a Bibliakör-soro­zat, a kecskeméti Erdei Ferenc Műve­lődési Központban. Előadó: Gyűrűs Istvánná, lelkész. # Az egészséges életmódról és a reformtáplálkozásról tartanak előadást holnap este 6 órától, a nyárlőrinci művelődési házban. • November 25-én, este 6 órai kezdet­tel, a bácsalmási Keresztény Értelmi­ségi Szövetség legközelebbi összejö­vetelén, Erkölcs és szabadság ma - címmel Laurinyecz Mihály teológiai tanár tart előadást. • Actualité - el­nevezéssel francia, spanyol és portu­gál nyelvklub nyílik ma este fél 6-kor a kecskeméti Széchenyi tér 7. szám alatti Ifjúsági Otthonban. A Szegedi Akadémiai Bizottság nyelv- és iroda­lomtudományi szakbizottsága ma 11 órától konferenciát rendez a peszlávi népgyűlés 1100. évfordulója alkal­mából Szegeden. Ma délelőtt Solton és Dunavecse lakott területén, délután Vaskúton, Garán, és Kecskemét lakott terüle­tén számíthatnak a járművezetők ra­darellenőrzésre. Érdemes? A diétás beteg kérdez: — Mondja, doktor úr, érde­mes éhen halni azért, hogy né­hány évvel tovább éljek? PETŐFI NÉPE BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Kiadja: Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Prelszlnger András és Martin Feldenkirchen ügyvezető igazgatók A kecskeméti szerkesztőség és a kiadóhivatal elme: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 76/481-391. Telefax: 481-434. Hirdetésfelvétel: Telefax: 76/481-386. Helyi szerkesztőségek: Baja: Árpád tér 1. Tel.: 79/322-231,324-255; Hirdetésfelvétel: Szabadság út 22. Fax: 79/323-974 Bácsalmás: Szent J. u. 9. Telefon és fax: 79/341-436/2 Kalocsa: Szent István út 35. Pf. 92. Telefon és fax: 64/362-071 Kecel: Fő tér 2. Tel.: 78/321-211; Fax: 76/321-760 Kiskunfélegyháza: Kazinczy u. 1. Telefon és fax: 362-541 Kiskunhalas: Árpád u. 12. Telefon és fax: 77/423-852 Tiszakécske: Béke út 142. Tel.: 341-012 A szedés készül a kiadó elektronikus rendszerén. Lapnyomda: Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérig. Terjeszti: a Magyar Posta és egyéb szervek. Előfizethető a hfrlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 375 Ft, negyedévre: 1125 Ft, fél évre: 2250 Ft, egy évre: 4140 Ft. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. ■ ISSN 0133-235 x

Next

/
Thumbnails
Contents