Petőfi Népe, 1993. november (48. évfolyam, 254-280. szám)
1993-11-19 / 270. szám
MEGYEI KÖRKÉP 1993. november 19., péntek Tegye meg tehát az első lépést: vegyen egy flakon, az autójához illő Q8 motorolajat! Motorolajok Presbiterek találkozója Rendhagyó istentiszteletre harangoztak a hét végén Kiskunfélegyházán, a református templomban. Varga László kecskeméti lelkipásztor, a Duna melléki egyházkerület főgondnokának igehirdetésével kezdődött az évente megrendezésre kerülő presbitertalálkozó, melynek az idén Félegyháza adott otthont. A jó sáfár bibliai példázatát idézte a gyülekezetnek. Jó sáfár az, aki tudja, hogy gazdája van. És tudja, hogy el kell számolnia a rábízott talentumokkal, ki mennyit kapott, annyival. Tevékenységünket ennek a gazda iránti hűségnek kell irányítania gyülekezeten belül és kívül egyaránt. Sajnos az időjárás közbeszólt, a hóesés miatt sokan nem tudtak eljönni az egész napos rendezvényre. A megjelentek viszont a közös ima részeként gyönyörködhettek a fiatalok színvonalas műsorában, s előadásokat hallgathattak a belmisszió, az egyházon belüli szolgálat időszerű kérdéseiről, valamint a gyülekezeti munkamegosztásról. A találkozó jelentőségéről a Miskolcról érkezett Szabó Dániel, a Tiszán inneni református egyházközség főgondnoka elmondta: A hívek gyülekezeten belüli személyes találkozása adhatja a legnagyobb erőt a hitnek. A közös gondolkodás, az együttes szolgálat minden egyes lélek épüléséhez, föltöltődéséhez hozzájárult. G.O. VILÁGJÁRÓ HALASIAK Fiatal művészek koncertje Csodálatos zenei élmény részesei lehettek mindazok a zeneszerető halasiak, aki eljöttek az elmúlt hét végén a „Világjáró halasiak” címmel megrendezett hangversenyre a moziba. Az előadás után beszélgettünk zenéről, lehetőségekről, sikerről Miklósa Erika operaénekessel és Baráti Eszter gordonkaművésszel. — Hogyan jött létre ez a koncert? — kérdeztem a két fiatal, tehetséges művészt. — A szeptemberi, betegségem miatt elmaradt fellépésemet most pótoltam be — mondja Erika. — Engem pedig, mint volt halasi növendéket, szintén felkértek a szereplésre — teszi hozzá Eszter. Hogy merre járja a világot a két művésznő, az is kiderült a beszélgetés során. Erika Mannheimben énekelte az éjkirálynő szerepét, Eszter pedig Frankfurtban játszott a nyáron a fesztiválzenekarral. A közelebbi tervekről szólva Miklósa Erika így tájékoztatott: — Lipcsében fogom énekelni az éjkirálynő szerepét, valamint szerződéses ajánlatom van egy francia-német turnéra, Strauss Denevérjéből Adél szerepére. Elvállalom. — Nekem három hónapos ösztöndíjam van a Budapesti Fesztiválzenekarhoz — vette át a szót Baráti Eszter. — Ez idő alatt meg kell tanulnom tizenhat szimfóniát, öt Bartók-művet, Ezután próbát kell játszanom, s ha megfelelek, felvesznek rendes zenekari tagnak. — A feladatok megtisztelőek, és nehezek... Ám a mostani műsor is igen nehéz műveket tartalmazott. — Kedvenc áriáimat hoztam el, amelyeket Hamari Júliával énekeltem Brüsszelben — magyarázza Erika. — Szeretem Brahmsot — mondja Eszter — és a nehéz feladatokat, s ez a gordonka-zongora szonáta is ilyen volt. — Elégedettek a mostani „hangszereikkel?” — Az én hangszerem a hangom — válaszol Erika. — Minden tanáromtól sokat tanultam, de meg kell említenem az elsőt, aki felejthetetlen marad, dr. Visnyovszki Lászlóné Maday Lillát. Az ő biztatása segített abban, hogy most a hangszeremről beszélgethetünk. — Mostanra nőttem ki a csellómat —■ mondja mosolyogva Eszter —, a következő hangversenyemen már az új hangszeremen szeretnék játszani. A két fiatal művésznő partnere a hangversenyen Szarvas Lászlóné zongoratanárnő és Simon Béla zongoraművész volt. Legközelebb a december 20-ai karácsonyi hangversenyen találkozhatunk városunk büszkeségeivel. L. Molnár Anna Kultúrák találkozása Zsidó kulturális napok kezdődtek Kecskeméten ezen a héten. A rendezvénysorozat megnyitóján, az Erdei Ferenc Művelődési Központban a következőket mondta Schweitzer József főrabbi: — A rendezvény és a zsidóság életét bemutató fotó- és dokumentumkiállítás célja az, hogy jobb megismeréssel a két nép, a két kultúra közelebb kerül egymáshoz. A két nép kapcsolata ugyanis hosszú időkre nyúlik vissza, hiszen már a római birodalom idején is éltek zsidó törzsek a mai ország területén. Ezt jól bizonyítják a régészeti leletek is. A két nép a kezdetektől fogva együtt élt,,s Nagy Lajos korát, valamint az 1944-es évet kivéve békésen megfértek egymás mellett, gazdagítva egymás kultúráját, életét. A rendezvénysorozattal pedig lehetőséget kaptunk arra, hogy bemutassuk életünket, szokásainkat. A Holocaust szomorú, tragikus élménye a zsidóságnak. Ezt nem lehet kiverni egy fél évszázad alatt, sok-sok időnek kell eltelnie, hogy tompuljon a fájdalom, fgy a mai napig folyik történelmi kutatás erről az időszakról, de megemlíthetem a képzőművészeti, irodalmi alkotásokat is. Ez a trauma mindig is meg fog jelenni valamilyen formában, hiszen égy népet majdnem kiirtottak,, s a maradgk zsidßgag nehezen találja meg önmagát. M. L. Mesemondóverseny Katymáron A hagyományokhoz híven ez év novemberében is megrendezték Katymáron az általános iskolások mesemondóversenyét. A felnőtt zsűriben Szvorény Lenke, Vida Piroska és Mezőlaki Katalin pontozott, a gyerekzsűriben Szvétek Adrien, Szabó Ágnes és Vidákovics István válogatott a legjobb mesemondók között. Az alsósok közül első helyezett Dankó Zsuzsanna, a második Tóth Vanda Edit, a harmadik pedig Gerendás Zsófia lett. A felső tagozatosoknál az első helyezést Mariánovich Dániel, a másodikat Beréti Brigitta és a harmadikat Zsótér Andrea érte el. A gyerekzsűri az alsósok közül Szitarity Mariannát, a felsősöknél pedig Salamon Evelint választotta. Mindkét korcsoportnál az első és a második helyezett Kunbaján, a területi versenyen képviseli a kátymári általános iskolát. Ezüst minősítés A kecskeméti Hírős citera- és népdalköregyüttes ezüst minősítést ért el a kiskőrösi országos népdalkörversenyen. Énektanáruk Stohner Józsefné. Közbiztonság a falvakban A közbiztonság és a rendőrség helyzete a falvakban, a kistelepüléseken — erről a témáról lesz szó ma Balatonkenesén azon a konferencián, amelyet az önkormányzatok részére tartanak. A szervező a Magyar Önkormányzatok és Önkormányzati Képviselők Szövetsége, valamint a Hanns Seidel Alapítvány. A négy részből álló konferenciasorozatnak ez már a hannadik eseménye: korábban a közoktatásról, majd az önkormányzatok infrastrukturális helyzetéről tanácskoztak. Most a kistelepülések közbiztonságáról dr. Boross Péter belügyminiszter beszél, majd dr. Bökönyi István rendőr ezredes a rendőrség és a lakosság kapcsolatát elemzi. Megismerkednek külföldi példákkal is; a németországi helyzetről is elhangzik egy előadás. Ha nem megfelelő a motorolaj, a: autó csak dohog. Nálunk viszont olajozottan mennek a dolgok. Ön vesz egy flakon csúcsminőségű Q8 motorolajat, kap mellé egy szelvényt, azt kitölti és bedobja a kútjainknál fölállított gyüjtődobozokba, mi pedig kisorsolunk a szelvények beküldői között: PHILIPS 20 db csúcsminőségű Philips autórádiómagnót:- oda-visszajátszó magnetofon rész- Security Code- automata programozás- kivehető lOOdb Q8 póló 100 db Q8 sapka HOGY OLAJOZOTTAN MENJENEK A DOLGOK A Csalóka zenekar sikere • A topolyai Csalóka zenekar Jánoshalmán. (Fotó: B. F. I.) Fergeteges sikert aratott a hét elején Jánoshalmán a Bácskából, Topolyáról érkezett táncegyüttes. A helyi szakiskola fennállásának 60. évfordulójára szervezett ünnepségen léptek fel, s a szintén topolyai Csalóka zenekar kíséretében főleg határainkon kívüli magyar tájegységek táncait. dalait adták elő. Meghívásuk fő oka az volt, hogy Jánoshalmának mindig széles körű gazdasági kapcsolatai voltak a Délvidékkel, s a szakiskola - ha lehetőség volt rá, így napjainkban is - mindig szívesen látott a falai között bácskai diákokat. A topolyai zenekar és táncegyüttes az ottani Kodály Zoltán Művelődési Egyesület keretében működik, Benda Dénes vezetésével. A zenészek és táncosok az ünnepséget követő ebéden is elővették a hangszereket, s játékukkal, valamint népdalaikkal pillanatok alatt forró hangulatot teremtettek, megénekeltetve a közönséget. FRANK APONYI: Hogyan lehet sikeres vállalkozó? Ne feledje, hogy ezek az ötletek sok ezer embert tettek Amerikában sikeressé. Célom nem az volt, hogy üzleti tervet készítsek az ön számára, hanem hogy rövid, egyszerű ötleteket adjak, melyeket természetesen át kell tenni a magyar gyakorlatba. Ha a megvalósítás még nagyon nehézkes, sok a bürokratikus akadály, vagy éppen lehetetlen, akkor is fel a fejjel! Még számtalan átalakulás vár a magyar gazdasági életre és talán éppen ön lesz egy fontos változás elindítója. Ne zavarja, ha egy-egy ötlet túl egyszerűnek tűnik, vagy sok hasonló működik már! Gondolja át, hogyan csinálhatja ön másképp, mint a többiek! A hamburger is egy egyszerű ötlet, mégis vannak cégek, amelyek világsikert arattak vele. 31. Kerttervezés és -gondozás Akik zöldövezetben, kertes házban laknak, jól tudják, hogy időnként szükségük lehet segítségre a kert rendben tartásához. Sokan vannak olyanok is, akik a teljes kerti munkát rábízzák valakire, aki megtervezi és karban is tartja kertjüket. Az nem kíván nagy befektetést, és gyorsan meg lehet tanulni. Ha ön élvezi a kertészkedést, a munkát a szabadban, és van némi tapasztalata a tervezésben, akkor ezt a vállalkozást egyenesen önnek találták ki. Először is, rendelkeznie kell a szükséges szerszámokkal, fűnyíróval és minden egyébbel, ami kerti munkáknál használatos. Ha ezekkel még nem rendelkezik, próbálja meg minél olcsóbban, lehetőleg használtan, mégis jó állapotban megvásárolni őket! Szüksége lesz egy autóra is, amivel a szerszámokat szállítja. Néha. amikor nagyobb munkálatokat kell végeznie, szüksége lehet egy kisteherautóra. Ezt alkalmanként bérelje, nem kell megvennie! A következő szolgáltatásokat kell felajánlania: fűnyírás, levelek összegyűjtése, kerttisztítás, bokrok nyírása, kertásás, faültetés, stb.! Télen sem kell munka nélkül maradnia. Vállaljon hósöprést, kerti utak felsózását, stb.! Megrendelőinek átalánydíjat számoljon, például havi szerződés alapján, amelynek értelmében ön rendszeresen rendben tartja az adott kertet! Az első néhány alkalommal nem lesz könnyű felbecsülnie, hogy mennyi munkát ad egy kert, és ehhez mennyi időre (esetleg alkalmi segítségre) lesz szüksége. Ha alkalmaznia kell egy kisegítőt, akkor az ő órabérét is számolja bele az ajánlott árba! Lehet, hogy eleinte nem lesz túl nyereséges, mert nem megfelelően becsülte fel az elvégzendő munkát, de a tapasztalat majd megtanítja arra, hogyan kerülje el az ilyen tévedéseket. Ebben a szakmában nem az újsághirdetés a megfelelő hirdetési forma. Helyezzen el plakátokat (telefonszámmal együtt) családi házas környékeken, készítsen névjegykártyákat, amelyeken részletesen felsorolja, mit vállal, és ezeket dobja be a potenciális megrendelők postaládáiba! (Folytatjuk) Szeretne Ön több pénzt csinálni? Jöjjön el az American Business School kétnapos előadás-technikai tanfolyamai valamelyikére! Mint a Petőfi Népe újságolvasója, kedvezményt kap és megismerkedik más üzlettulajdonosokkal, vállalatvezetőkkel, managerekkel, üzletkötőkkel, kereskedőkkel, 1 azaz vállalkozókkal vagy leendő vállalkozókkal. Még ma kérjen részletes tájékoztatót programjainkról! American Business School: 1122 Budapest, Goldmark K. u. 14. Tel: 15-53-161; 17-51477; (9-16 óráig) Fax: 15-51-524. ÉVSZÁZADOS LEMARADÁSBAN Konferencia az egészségről Magyarország kb. egy évszázados lemaradásban van Nyugat-Európához képest az egészségügyi mutatók terén. Ezzel a döbbenetes erejű, de sajnos valós megállapítással kezdte előadását dr. Pápay Dénes országos tisztifőorvos-helyettes, az egészséges városok 5. szimpóziumán Kiskunfélegyházán. A magyar, dán és belga vendégek részvételével megtartott 3 napos találkozón figyelemfelkeltő gondolatok, előadások hangzottak el. Elégséges cél-e, ha a magyar lakosság egészségi állapota nem romlik? Hogyan épülhet be az állami intézmények, egészségvédelem kapcsolatába az egészséges városok mozgalma? Milyen esélyei vannak az egészséges városoknak? És ez csak néhány olyan érdekes kérdés, amelyek felmerültek a szimpóziumon. Dr. Kökény Mihály szaktanácsadó, az egyik legjobb előadással, kritikus, de javaslattevő hangnemben beszélt a mindennapok egészségvédelméről, az egyenlőtlenségek megszüntetéséről, a civil kezdeményezésekről. Az óriási lemaradás az egészségügy területén ösztönző is lehet. Félegyháza, mint házigazda város sokat profitálhat az elmondottakból. Mint az egészséges városok mozgalmának tagja, saját problémáit, gondjait, de eredményeit is bemutatta. E mozgalom jegyében teret adhat az új egészséges programoknak. S minthogy Ficsór József személyében olyan polgármestere van, aki a legnagyobb támogatást megad Félegyházán a pozitív kezdeményezéseknek, talán 2000-re a kisvárosban is egészsége lesz mindenkinek. b.n.k. Népfőiskolái előadás-sorozat A jakabszállási képviselő-testület népfőiskolái előadás-sorozatot szervezett, amelyen bárki részt vehet. A program ma indul. Délután öt órakor dr. Farkas Ilona, az Országos Onkológiai Központ osztályvezetője a rákmegelőzésről, -szűrésről és -kockázatról tart előadást. E komoly téma után szórakoztató műsorra is sor kerül, a kecskeméti Hírős népdalkor és citerazenekar vendégszereplésével. December 17-éig még számos találkozó lesz, amelyek szervezésekor természetesen figyelembe vették a helyi sajátosságokat, igényeket. November 25-én például a zöldségmagellátás és -termesztés problémáiról, valamint a növényvédelemről lesz szó. Arról is hallhatnak majd az érdeklődők, hogy a mezőgazdaságban milyen helye van az agrometeorológiának, de az állattenyésztők igényeiről sem feledkeznek meg. Valamennyi találkozó végén kulturális műsoron szórakozhatnak a jelenlévők. Láthatják majd Madarász Zoltán bűvészt, a kiskunfélegyházi Kamara, a kecskeméti Régi zene együttes műsorát is. Valamennyi program — időpontjairól külön hírt adunk — a jakabszállási művelődési otthonban lesz: a részvétel díjtalan. SZÍNHÁZ, MOZI, KTV, IKTV, KISKUN TV KECSKEMÉT Katona József Színház. Délután fél 3 óra: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG. Bérletszünet. Este 7 óra: MARICA GRÓFNŐ. Bessenyei György-bérlet. A mozik műsora. Városi: fél 4, 3/4 6 és 8 órakor: TINA - KINEK KELL A SZÍV. HA ÖSSZE IS TÖRHET. Színes amerikai film. Árpád: 3/4 6 és 8 órakor: MADE IN AMERICA - A SPERMABANKTÓL MAGAS. INTELLIGENS, FEKETE FÉRFIT KÉRT... Színes, amerikai filmvígjáték. Stúdió: 7 órakor: Déja vu Filmklub: DÜHÖNGŐ IFJÚSÁG. Angol film. KTV: 8.00-9.00: Képújság. 10.00- 10.30: Clipperc (ismétlés). 14.00- 15.00: Képújság. 16.00- 20.00: Szív TV (II.) produkció. 20.00- 24.00: TV 4 (II.) produkció. IKTV: 9.30: Képújság. 10.00: Szív TV I-II. (ism.), kb. 13.0B-13.30: Képújság. 20.00: Képújság. 20.30: Katonacsizmában a Mamám. Szink. USA víg. (ism.) - 93'. 22.03-22.33: Képújság. Kiskun TV: 5.00-19.00: Képújság. 19.00- 19.30: Helyi híradó. 19.20-23.20: TV 4 műsora.