Petőfi Népe, 1993. november (48. évfolyam, 254-280. szám)
1993-11-18 / 269. szám
MNMsam 12 VILAGTÜKOR PETŐFI NEPE 1993. november 18., csütörtök • Évek óta immár rendszeresen a hűvös idő beköszöntével, az egyesült államokbeli Kalifornia állam déli, homokos, sivatagos részén tartják meg a szokásos Homok-rallye-t, melyen a legkülönbözőbb járgányokkal vesznek részt e sportág megszállottái. Hirtelen jött házasság Michelle Pfeiffer a hét végén a hollywoodi társasági élet általános meglepetésére sebbel-lobbal kimondta a boldogító igent élettársának, David Kelleynek. Az örvendetes hírt a világhírű sztár szóvivője jelentette be hétfőn. Az egy esztendeje együtt élő pár barátai ügy tudták, hogy a 35 éves Pfeiffer és a 37 esztendős Kelley tavasznál előbb semmiképp sem ütik nyélbe a dolgot, ám úgy tűnik, mégis meggondolták magukat. A szűk körben, minden különösebb felhajtás nélkül megrendezett ceremóniára a kaliforniai Santa Barbarában került sor. S ezt követően a színésznő nyolchónapos, örökbefogadott leánykáját is a keresztvíz alá * tartották. Michelle Pfeiffer egyébként éppen a minap fejezte be legújabb, „Wolf’ című filmjét, amelyben Jack Nicholson játszotta partnerét. Kelley a CBS tévétársaság jónevű írója és producere. A koronatanú - egy papagáj Lehet-e koronatanú egy gyilkossági perben az áldozat beszélő papagája? A tételes jog szerint természetesen nem. A kaliforniai Santa Rosa bírósága azonban fontolgatta a lehetőséget, hogy „kihallgassa” Maxot, mivelhogy ő az egyetlen tanú, hiszen kalitkájából végignézte gazdája, a 36 esztendős Jane Gill meggyilkolását, amelynek elkövetésével a hölgy üzlettársát gyanúsították. Érthető tehát,'hogy Gary Joseph Rasp számára létkérdés lett volna Max „vallomása”, melyet a védő is szorgalmazott. Arra hivatkozott, hogy az „okos papagáj” megjegyezte gazdája utolsó szavait. Az ügyvéd nem is várt a bíróság döntésére, hanem úgy határozott, eltér a tárgyalási szokástól. Nem beidézte, hanem kalitkástól magával vitte a „koronatanút” a bíróságra, azzal a magánnyomozóval együtt aki felfigyelt Max konok szavaira: „Richard no, no, no.” A nyomozó bele is kezdett mondókájába, de a továbbiakra a bíróság nem volt kíváncsi, s így Max vallomása is kárbaveszett. A legfiatalabb zenekar Mark Gorenstejn, a neves orosz karmester kitörő sikerű bemutatkozó koncertet adott a minap Moszkvában, az általa létrehozott „Fiatal Oroszország” elnevezésű szimfonikus zenekarral, amely a világ legfiatalabb állandó zenekara. Az Oroszországban és a világon a maga nemében első és egyetlen, rendkívül fiatal zenészekből álló állandó zenekar átlagéletkora 23 év. A karmester az idén februárban az orosz zeneművészeti főiskolák legtehetségesebb,' frissen végzett, illetve végzős hallgatóit hívta meg. Megismételt expedíció A 87 esztendős amerikai Norman Vaughan a hét végén meg akarja ismételni antarktiszi expedícióját, amelyet 1929-ben egyszer már végrehajtott. A DPA jelentése szerint Vaughan a chilei Punta Arenasban készül fel arra, hogy - 64 évvel ezelőtti vállalkozásához hasonlóan - kutyaszánon eljusson a Déli-sarkra. Az idős utazó megkísérel majd megmászni egy 3000 méter magas hegyet, amelyet róla neveztek el. Kíséretében lesznek operatőrök és két állatorvos is. Húsz kutyát visz magával, noha ezt az Antarktisz védelmére kötött 1991-es szerződés tiltja. Álmában érte a halál Álmában érte a halál a mexikói főváros Chapúltepec állatkertjében azt a pandamackót, amely a világon elsőként fogant természetes úton, fogságban. A tizenkét éves, Tohuinak elnevezett medvének már a nyár óta bélgyulladása volt. Halála korainak mondható, hiszen állatkertben tartott pandák akár húsz évig is elélhetnek. Tohuit viszont különböző gyulladások és egyéb kórok kínozták azóta, hogy három és fél évvel ezelőtt világra hozta kicsinyét, Hszin-Hszint. A pandabocs papája a londoni állatkertből érkezett „vendégszereplésre” Mexikóba. 6400 Kiskunhalas, Kossuth u. 29. Tel./fax: 77/322-807 SEPSIKER Szakmai nap 1993. november 20. Program: 10.00: Kecskemét - repülőgépes reklám 11.00: Kiskunfélegyháza - repülőgépes reklám 13.00- 15.30: Kiskunhalas - repülőgépes reklám 13.00- 15.30: Gépjárműpark bemutatása 19.00: Katalin-bál (zártkörű) 22.00- 22.20: Tűzijáték Időskorúak népfőiskolája A Nyugdíjasok Megyei Érdekvédelmi Szövetsége egy pályázat útján elnyert támogatás és a gyulai Hőforrás Üdülőszövetkezet segítségével lehetőséget kapott arra, hogy tagjai részére megrendezhesse az Időskorúak Népfőiskoláját Gyulán. A száz időskorú hat-hat napos turnusban kapna tájékoztatást a szociálpolitikai és a nyugdíjtörvényről, valamint az országgyűlési és az önkormányzati választási törvényekről. Ismertetést kapnak a Magyar Nyugdíjas Egyesületek Országos Szövetségének és a megyei szövetség választásokkal kapcsolatos állásfoglalásáról. Mindemellett lehetőséget kapnak gyógyfürdésekre és gyógykezeltetésükre is. Már nem eladók A keddi PN-kalauzban megjelent, az ÁVÜ kecskeméti irodájától kapott információt túlhaladták az események. A félegyházi KUNPLASZT Rt. privatizációs pályázata már lezárult, a szakértő cég a pályázók közül a több mint 320 fős MRP- szervezet ajánlatát minősítette legjobbnak, s elfogadásra továbbította a Prímán Kft.-hez. A kecskeméti Parkettagyártó Kft. sem eladó már, csak kis részben; a dolgozók lettek a többségi tulajdonosok - tudtuk meg az érintettektől. Iskolák, diákok, tanárok... Több, Bács-Kiskun megyei vonatkozású írást tartalmaz a Neveléstörténeti Tájékoztató most megjelent legújabb száma. Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum kiadványában — P. Bálind Márta tollából — részletes ismertetést olvashatunk a bajai Türr István Múzeumban megrendezett Iskolák, diákok, tanárok a századelőn című kiállításról. Hírt ad a Kecskeméten megjelent kiadványokról, a Dunamenti Folklórfesztivál keretében megrendezett nemzetközi néprajzi konferenciáról és a kecskeméti Tóth László Általános Iskola centenáriumi ünnepségéről. Az évfordulóra emlékkönyvet adtak ki. Ajándék a koronáriaőrzőnek • Beállítják az új őrzőmonitort. (Kép és szöveg: Gál Zoltán) Bensőséges ünnepség színhelye volt a napokban a bajai városi kórház. Átadták rendeltetésének azt az őrzőmonitort, melyet három évi előkészítő munka után, két karácsonyi és egy operagála-hangverseny bevételéből vásárolt meg a Menczer György helyőrségiklub-igazgató által életre hívott Koronária Alapítvány. A jótékony célú hangversenyeken a legnevesebb operaénekesek működtek közre, és amint a jelen levő Pitti Katalin művésznő, az alapítvány fővédnöke elmondta, a sorozatot még folytatják, hogy a meglevő három mellé a negyedik őrzőmonitort is megszerezhessék. Az életmentő adományt dr. Balázs Mihály osztályvezető főorvos köszönte meg az alapítványtevőknek, köztük a Bácshús Rt.-nek és a Siemens cégnek, mely az egymillió forintos vételárból 30 százalékos engedményt adott. Továbbra is várjuk észrevételeiket Tegnapi Tisztelt Szerkesztőség című oldalunkon közreadtuk néhány előfizetőnk, a Petőfi Népe terjesztésével kapcsolatos észrevételét, panaszát. Ezúton szeretnénk felhívni kedves előfizetőink és olvasóink figyelmét, hogy olvasószolgálatunk továbbra is várja ilyen irányú észrevételeiket, esetleges panaszaikat. Hívószámunk 76/481-391/273-as mellék. Köszönjük eddigi ezzel kapcsolatos észrevételeiket, leveleiket. Mivel a novemberi és decemberi előfizetéseket még a posta vette, illetve veszi fel, ezért kérésükre közreadjuk azt a telefonszámot, amelyen egyenesen tőlük kérhetnek felvilágosítást panaszaikra és esetleges kérdéseikre. Kecskemét 1. számú postahivatal, hírlaposztály 76/486-586/ 107-es mellék. Ajándék óvodásoknak Az Európa Jövője Alapítvány 50 ezer forint értékű ajándékot adott át négy kecskeméti óvodának. A kicsik szánkókat, bobokat, gyermek sfléceket vehettek birtokba a napokban. Szánkóverseny a diáknapon • Önfeledt szánkózás lett a focizásból (Fotó: Gaál Béla) A héten diáknapot rendeztek a kecskeméti Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközépiskolában. Az eredeti elképzelések szerint a szellemi vetélkedők mellett sportversenyeken mérték volna össze ügyességüket a diákok. Kecskeméti Iiafok A csúszós utak miatt az alpolgármester lemondását sürgetik? Menynyivel drágulnak a buszjegyek? Eladó a kecskeméti tévé? Kirabolják a várost a vezetők? Mit tudnak a szexről a mai fiatalok? Milyen egy házibuli tolvaj módra? Sikkasztott a felrobbantott hentes szeretője? Hűtlenség asszony a neved? Számos egyéb érdekes írás mellett a fenti kérdésekre is választ kap, aki fellapozza a Kecskeméti Lapok legújabb számát. A heti magazin közli a megváltozott kecskeméti telefonszámokat, s külön melléklettel köszönti a zsidó kulturális napok rendezvénysorozatát. Őszi filmmúzeum Az Őszi filmmúzeum keretében november 25-én, csütörtökön este 7 órától Benito Alazraki: Gyökerek című mexikói filmje kerül bemutatásra a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban. A korán jött tél azonban átalakította a programot, az iskola udvarán szánkóverseny és hógolyózás lett a fociból. Mindez azonban nem változtatott a lényegen, ezen a napon sem kellett tanulni a jövő szakácsainak, felszolgálóinak. N.Á. Két Lotti A 46. heti Két Lotti (33-ból 3-at) játékban a 3 + 3-asokra jutó, összesen nettó 19 123 635 Ft tovább halmozódik. A 3 találatosok nyereménye: 53 ezer 871 Ft, a 2 találatosoké 553 Ft. A közölt adat nem végleges. A Két Lotti nyerőszámai: 45, 57,61 és 10, 46, 62. Akáctűzifa-vásár! Fűrészelve, házhoz szállítva 530 Ft/q. Minimum 20 q-tól. Kucsera Tüzép, Hetényegyháza ,T.: 76/329-952 Telefonon is megrendelhető. Autófeltörések Baján Októberben a sorozatos tanyabetörések jelentették a legtöbb gondot a bajai rendőrkapitányság munkatársainak. Most novemberben viszont az egy-egy délután alatt elkövetett személygépkocsi-feltörések okoznak egyre több problémát. A múlt hét hétfőjén, mindössze pár óra leforgása alatt nyolc ilyen ügyet is jelentettek a károsultak, úgyhogy az ezzel foglalkozó rendőröknek nem sok nyugalmuk volt. Valószínűleg egy személy vagy társaság „dolgozott”, mivel öt eset egy jól behatárolható területen történt, és a másik kettő ugyan távolabb, de egy utcában. Először a Szabadság és a Szarvas Gábor utca sarkán, majd később ez utóbbiban a következő. A belvárosban először a Déri Frigyes sétányon, majd a Barátok temploma előtt, a Tóth Kálmán téren, majd ismét a Déri sétányon, a vízügyi parkolóban, végezetül az Uránia mozi előtt nyitottak ki — mindeddig még - ismeretlen módszerrel egy parkoló gépkocsit. Az esetek többségében a benthagyott táskát tulajdonították el, de zsákmány lett bélyegző, rádiósmagnó és több dzseki is. Végezetül az éjszaka folyamán az újvárosi lakótelepen, a Horgász utcában a pillangóablak betörésével nyitottak ki egy autót, amelyből 13 ezer forint értékű rádiósmagnót vittek el. A megelőző esetek tetemes kárértéke meghaladja a 60 ezer forintot. Z.L. Máról Naptár November 18., csütörtök. Névnap: Jenő. Napkelte: 6.53; Napnyugta: 16.05; Holdkelte: 10.58; Holdnyugta: 20.46. Névnapozóknak Jenő: A hatodik h( Y lg honfoglaló magyar II) I |h törzs neve Bíborban IK3IBö született Konsztantinosz bizánci császár szerint. Köszöntjük a névnapjukat ma tartó Jolán, Jónás, Ottó, Román nevű olvasóinat is! Évforduló 115 éve született Radocsay László jogász, föis- /\ pán, igazságügy-minisztér, aki 1924-34 között Kecskeméten a Duna-Tisza közi Mezőgazdasági Hitelszövetkezet ügyvezető igazgatója volt. Milyen idő lesz? A változóan felhős égből számottevő csapadék már nem lesz. Az északkeleti szél megerősödik, ezért helyenként hóátfúvásokra is számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet +2,-3 fok között valószínű. Mi, hol, mikor? 9 Ma 9-től 12 óráig véradónapot rendeznek a solti Vécsey Károly Művelődési Otthonban. • A Tőkey Péter festőművész szitanyomataiból és festményeiből nyílt kiállítás november 30-ig tekinthető meg a kecskeméti Katona József Gimnázium iskolagalériájában. 9 Volt zenésznövendékek és vendégeik koncertje lesz november 20-án, délután 4 órakor a kiskunhalasi zeneiskola nagytermében. 9 Ma este 7 órától, az őszi filmmúzeum keretében Archie Mayo: Egy éjszaka Casablancában című filmet mutatják be a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban. 9 Tizennégy kórus részvételével november 20-án, szombaton délután 2 órai kezdettel, a nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Házban kerül megrendezésre a Magyarországi Horvát Kórusok Első Találkozójára. • Sz. Varga Katalin grafikusművész textiképeiből nyílik kiállítás november 22-én, hétfőn a kecskeméti Izsáki út 10. szám alatti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola kamaratermében. A kiállítás december 10-ig tekinthető meg. holnapra Családi ház eladó. Kecskemét, Bíró Lajos u. 18. /Szeleifalu/ Ár:4.800.000 Ft. Érdeklődni a helyszínen vagy a 371-700-as telefonon. * Kecskeméti Kft. ruházati eladót keres azonnali belépéssel, nem dohányzó kecskeméti lakost, valamint egy varrónőt részmunkaidőben, azonnali felvétellel, minőségi munkára. Jó fizetési lehetőség! Érd.: 76/484-695-ös telefonon, 8- 10 óráig. * Szerelvényboltunk elköltözött a Vacsi közből Kecskemét, Borz u. 5. sz. alá. Telefon: 76/321-940. Ma délelőtt Solton és Dunavecse lakott területén, délután Kalocsán számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Hobbi — Van a férjének valami költséges hobbija? — Ajaj! Négy helyre fizet gyerektartást. BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Kiadja: Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András és Martin Feldenkirchen ügyvezető igazgatók A kecskeméti szerkesztőség és a kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 76/481-391. Telefax: 481-434. Hirdetésfelvétel: Telefax: 76/481-386. Helyi szerkesztőségek: Baja: Árpád tér 1. Tel.: 79/322-231,324-255; Hirdetésfelvétel: Szabadság üt 22. Fax: 79/323-974 Bácsalmás: Szent J. u. 9. Telefon és fax: 79/341-436/2 Kalocsa: Szent István út 35. Pf. 92. Telefon és fax: 64/362-071 Kecel: Fő tér 2. Tel.: 78/321-211; Fax: 76/321-760 Kiskunfélegyháza: Kazinczy u. 1. Telefon és fax: 362-541 Kiskunhalas: Árpád u. 12. Telefon és fax: 77/423-852 Tiszakécske: Béke út 142. Tel.: 341-012 A szedés készül a kiadó elektronikus rendszerén. Lapnyomda: Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérig. Terjeszti: a Magyar Posta és egyéb szervek. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 375 Ft, negyedévre: 1125 Ft, fél évre: 2250 Ft, egy évre: 4140 Ft. Kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. ISSN 0133-235 x