Petőfi Népe, 1993. november (48. évfolyam, 254-280. szám)

1993-11-15 / 266. szám

1993. november 15., hétfő LABDARÚGÁS 11 „Befagyasztott” forduló a pályákon Az elmúlt hétvége szenzációját a váratlanul beköszöntött havas tél okozta, valószínűleg valamennyi labdarúgó-mérkőzés elmaradt. Tel­jes bizonyossággal azért nem állít­hatjuk, hogy mind, mert a megyei labdarúgó szövetség szombat dél­utáni telefonja nem ért el minden csapatot, játékvezetőt. Ám a szokott időben egyetlen tudósítónk sem je­lentkezett azzal, hogy eredményt szeretne adni lapunknak. Czenczik István főtitkár arról ér­tesített bennünket, hogy a játékterek a megye egész területén alkalmatla­nokká váltak a játékra. Ezért a szö­vetség úgy döntött, hogy november 21-re halasztja a megyei I. és II. > Ilyen pályán nem lehet focizni! osztályú bajnokság 14. fordulóját. Ugrásról, vagyis a 22. forduló elő­rehozataláról nem lehet szó, hang­súlyozta a főtitkár, mert az felborí­taná a sárga és piros lapok rendjét, s nem is indokolt egy újabb forduló előrehozatala. Az viszont már saját tapasztala­tunk volt tegnap, hogy nemcsak az alacsonyabb osztályú meccsek ma­radtak el, hanem a megyei vonatko­zású hazai és idegenbeli NB-s mér­kőzések is. A tél tehát egyelőre megnyerte a 14. fordulót, de a szövetség — s ta­lán a szurkolók is —, bíznak benne, hogy a következő hétvégén a játék lesz a győztes az időjárás ellenében. HIÁBA UTAZOTT A TISZAKECSKE Miért maradt el a mérkőzés Szegeden? Csalódottan távozott a mintegy 300 főnyi szurkoló tegnap, kora dél­után a szegedi Tisza-parti stadionból, ugyanis a Gödöllőről jött Ádám já­tékvezető futballozásra alkalmatlan­nak találta a hóborította gyepszőnye­get, így a Pécsről ide autózó segítői­vel, Balajti és Szőke partjelzővel dolgavégezetlen utazhattak haza. Ám nemcsak a stadionba zarándokolt né­zők távoztak becsapottan, a már szombaton este Szegedre érkezett kécskei csapat játékosai és vezetői, valamint a délelőtt útrakelt szurko­lóik is bosszankodhattak egy sort! A pályán délelőtt 11 órától (!) két kisteljesítményű, körülbelül egy mé­ter széles tolólappal felszerelt hókot­róval igyekeztek eltávolítani a hirte­len jött égi áldást. A kezdési időpont előtt tíz perccel Ádám játékvezető Reszeli-Soós István és Nagylaki Kálmán edzők társaságában kivonult megszemlélni a játékteret. A leve­gőbe rúgott labda a „megtisztított ” talajon egy millimétemyit sem pat­tant, így megszületett a döntés: nem lesz mérkőzés! A jegyzőkönyvbe a következők kerültek: „A mérkőzés elmaradt, mert a nagy mennyiségű hótakarót 13 óráig nem tudták elta­karítani. A részben megtisztított talaj is balesetveszélyes, játékra alkalmat­lan a pálya.” — Semmit sem bízva a véletlenre, már szombaton eljöttünk otthonról, reménykedve abban, ha másnap nem esik hó, játszhatunk — mondta a 70-es években Szegeden focizó dr. Kisjuhász Gyula, aki jelenleg a Ti- szakécske FC elnöke. — Vasárnap reggel, ébredésem után az volt az első dolgom, hogy lemenjek a Forrás Szálló recepció­jára újságért. Megnyugodva láttam a Nemzeti Sport ötödik oldalán a „Szegeden lesz meccs vasárnap” című tudósítást. Ebben az olvasható, hogy „. . .vasárnap reggel hómunká­sok érkeznek a stadionba, és egy kot­róautó segítségével megtisztítják a játékteret. Ha eláll a havazás, a pálya alkalmas lesz játékra, legalábbis a klub mindent megtesz ennek érdeké­ben. . Miután ezt az információt szombaton délután adták a klub ve­zetői, nekem más a véleményem ar­ról, hogy mindent megtettek azért, hogy játszhassunk. Hiszen, amikor reggel 8 órakor kijöttünk a pályára, ahol két (!) ember lapátolta a járdáról a havat, a játéktérhez senki nem nyúlt! A létesítmény igazgatója, Si­rin László azt hajtogatta, nyugodja­nak meg, lesz mérkőzés. Tudomá­som szerint délelőtt 11 órakor láttak munkához, ezért nem készültek, nem készülhettek el a hó letakarításával. Az öltöző folyosóján eléggé el­lentmondó vélemények hangzottak el, ezeket hallva Bodó Antal, a klub elnöke, a következőkről tájékoztatta az újságírókat. — Szombaton este ígéretet kap­tunk a Városgazdálkodási Vállalat­tól, hogy másnap reggel latakarítják a pályát. Vasárnap reggel viszont üzentek, gépeikkel a város utcáit kell rendbe tenniük, nem tudnak jönni, így az IKV-hez fordultunk, küldtek is két hókotrót emberekkel, s ők el­kezdték ledúmi a havat. A mérkőzés újrajátszásáról kedd délig döntenek a csapatok vezetői, az időpontot, amint tudomásunkra hoz­zák, természetesen közöljük a szur­kolókkal. Gyürki Ernő • Labdarúgó- szurkolókat elszomorító látvány: ezen a kispadon nem az edző, a tél a „főnök”. A bajaiak elutaztak „Ha valamelyik játékosom végre gólt lő, pezsgőt bontunk” — mondta a hétvégi bajnoki előtt Rónai Sándor, a BFC edzője. Ám hiába hűtötték az italt, a mérkőzés elmaradt. Ugyan Tepszics Ignác, az FTC volt labdarú­gója, a százhalombattaiak ügyvezető elnöke vasárnap délelőtt telefonált Bajára, hogy a játéktér alkalmatlan a mérkőzés lebonyolítására, az üzenet elkésett. A csapat negyedórával előbb elindult Százhalombattára, a fellépés azonban elmaradt. Megjött a Vásárhely, az SZVSE el sem indult Az NB III rangadójának ígérkezett a Kecskeméti SC—Hódmezővásár­hely mérkőzés. Bár szombaton dél­ben már húsz centiméteres volt a hó­takaró a megyeszékhelyen, a szurko­lók közül néhányan mégis elzarán­dokoltak a Széktói stadionba, valami csodában reménykedve: hátha mégis lesz mérkőzés! Nos, a csoda elma­radt. Bár a vásárhelyiek annak rendje és módja szerint megérkeztek, a mérkőzés ellenőre, Nyári Ferenc bíró kollégáit meg sem várva kijelentette: ekkora hóban nem lesz meccs. Nem is lett, elmaradt a nagyon várt ran­gadó a Széktói stadionban. A Szegedi VSE csapata viszont el sem indult Kalocsára. Már szomba­ton eldőlt ugyanis, hogy nincs ér­telme az erőlködésnek: a pályát olyan vastagságú hó borította, amelynek eltakarítása képtelenség lett volna. Ezért a két csapat vezetői már a hivatalos kezdés előtt egy nap­pal megegyeztek abban, hogy nem játsszák le a mérkőzést. Kiskőrösön kevés volt a szurkolók igyekezete Kiskőrösön vasárnap reggeltől kö- zei lelkes szurkoló és három erőgép küzdött a labdarúgópályát bo­rító mintegy 40 centiméteres hóré­teggel, mégsem tudtak teljesen meg­birkózni a hatalmas munkával! Pedig az élvonalba pályázó csapat legkitar­tóbb hívei mindent megtettek annak érdekében, hogy a játéktér alkalmas legyen a labdarúgásra, és kedvenceik a Szarvas elleni két pontot begyűjtve meneteljenek tovább. Ám a Magyar Labdarúgó Szövet­ség ellenőre és Szekeres játékvezető ugyanis a pályát alkalmatlannak ta­lálta a mérkőzés lejátszására. A két együttes vezetői sem tétlenkedtek. Azonnal tanácskozásba kezdtek, és megállapodtak abban, hogy a Kiskő­rös—Szarvas találkozót november 17-én, szerdán délután játsszák le. A közös megegyezést írásba foglalták, s a megállapodást a budapesti illető­ségű partjelző vitte az MLSZ-be. Kiskőrösön biztosak abban, hogy amennyiben szerdáig nem hullik újabb, nagyobb tömegű hó, úgy já­tékra alkalmas pályán játszhatják le a találkozót. Az ügyben végleges dön­tés azonban csak kedden várható. 1 Focilabdás hójelentés Kevesen játszhattak A labdarúgó NB I-ben csupán ke­veseknek adatott meg a játék lehető­sége. A legszerencsésebbek a Hala­dás és a győri Rába ETO labdarúgói voltak, akik már pénteken megmér­kőztek egymással. A dunántúli rang­adót 2—1-re a Verebes-legények nyerték meg a szombathelyi Saf- rankó utcai pályán. Szombaton a meccsek jelentős része elmaradt, csupán kettőt játszhattak le. A Sop­ron 2—1-re verte a Pécset, míg az őszi sikercsapatnak számító Debre­cen otthonában sem bírt a Csepellel, 1—1. Amint az várható volt, a vasár­napra kisorsolt NB Il-es labda­rúgó-mérkőzések többségét nem tud­ták lejátszani a pályák használhatat­lansága miatt. így a Nyugati csoport­ban a szombaton elhalasztott két ta­lálkozó után vasárnap a további hatra sem kerülhetett sor. A Keleti cso­portban valamivel kedvezőbb volt a helyzet, a szombati egy mérkőzést követően vasárnap további hármat le tudtak játszani a csapatok. A lejátszott mérkőzések eredmé­nyei: Keleti csoport: Diósgyőr—Gö­döllő 1-—0 (0—4)), Tiszavasvári Al­kaloida—Nyíregyházi FC 3—1 (1—1), Eger SE—III. kér. TVE 1—1 (1—0), Balmazújváros—Kazincbar­cika 1—0 (0—0). Fehérvárott sem lesz! Székesfehérvárott szombaton min­tegy 30 centis hó esett, 22 óra tájban állt el a havazás. Bár éjszaka fagy­pont alá süllyedt a hőmérséklet, va­sárnap délben 0 fok volt, olvadt a hó­takaró. A Sóstói-stadionban a labda­rúgó klub vezetői már kora reggel megkezdték munkájukat, míg a csa­pat átmozgató futóedzést tartott. A vezetők a pályát vizsgálták, a hótakaró alatt latyakos, mély volt a talaj, így gépekkel nem lehet letaka­rítani, mert jelentős kárt okoznának. Egyetlen megoldás mutatkozik, hogy kézi erővel tisztítsák le a játékteret. Ehhez 300-400 emberre volna szük­ség. A klub vezetői felvették a kap­csolatot a honvédséggel, de a rendkí­vüli közlekedési körülmények miatt érthető, hogy más, fontosabb felada­taik vannak, nem tudnak segíteni. Mivel a meteorológiai előrejelzések sem kedvezőek, az egyesület vezetői keresik a megoldást, ám egy nappal kezdés előtt úgy tűnt, hogy nem lesz tv-mérkőzés a Videoton-Waltham és a Ferencváros között hétfő este. Vasárnap este lapzártunkkor Dr. Brávácz Ottó, a Videoton-Waltham klubelnöke vasárnap este arról tájé­koztatta az MTI Sportszerkesztősé­gét, hogy a székesfehérvári pálya al­kalmatlansága miatt elmarad a hétfő estére tervezett Videoton-Walt­ham—Ferencváros NB I-es labda­rúgó mérkőzés. A nigériai zöld sasok A „zöld sasok” becenévre hallgató nigériai labdarúgó-válogatott az or­szág történetében először harcolta ki a világbajnoki részvételt. Ez azonban csak azoknak meglepetés, akik nem követték nyomon az ország eddigi sikereit. Bár Nigéria rendszeres és szervezett bajnoksággal nem rendel­kezik, a különböző korú utánpótlás együttesek egymás után értek el szép eredményeket a világbajnokságokon. A 16 éven aluliak 1985-ben Kínában az első helyen végeztek, ugyanebben az évben a 20 éven aluliak a harma­dik helyet szerezték meg. Az idén pedig a Japánban rendezett vb-n a 17 éven aluliak vehették át a győztesnek járó kupát. TOTÓ A totó 46. hetén szereplő mérkő­zéseinek eredményei: 1. Meppen-Mainz 1—1 x 2. Mannheim-Bochum I—0 1 3. Ancona-Andria 0—0 x 4. Acireale-Cosenza 0—0 x 5. Bari-Brescia 4—0 1 6. Lucchese-Padova 2—2 x 7. Modena-Fiorentina 0—1 2 8. Pescara-Ascoli 1—0 I 9. Vizenza-Pisa 2—2 x 10. Eger-lII. kér. TVE 1—1 x 11. Kaba-Hajdúnánás megáll, e. 1 12. Nagykanizsa-Budafok megáll, e. x 13. Dunaferr-Dorog megáll, e. x + 1 mérkőzés 14. MTK-Siófok megáll, e. 2 Détári egyelőre a lelátón m, 1 • Itt még Fradi-mezben. Détári Lajos a lelátóról volt kény­telen végignézni vasárnap új csapa­tának a Portóval vívott barátságos mérkőzését a Marassi-stadionban. A Genoa magyar idegenlégiósa még nem kapta meg a FIFA formális en­gedélyét, ezért nem léphetett pályára. „A Genoa szurkolói azonban megnyugodhatnak: az Intemazionale ellen jövő vasárnap ott leszek” — mondta Détári Lajos az új játékostár­saival lezajlott első közös edzése után az olasz újságíróknak. Az olasz lapok beszámolói szerint Détári igen lelkes hangulatban van. Szombati edzése után terjedelmes interjúkat adott, noha amúgy nem híres a köz­lékeny ségéről. Ezekből kiviláglik, hogy magabiztosan tekint a jövőbe, a Genoához való átigazolással révbe érkezettnek érzi magát. „Mindig re­méltem, hogy továbbra is Olaszor­szágban játszhatok, hogy megmutat­hassam, mit érek. Boldoggá tett, hogy a Genoa megszerzett. — mondta a Corriere dello Sport tudósí­tójának. Ugyanezen lap szerint a va­sárnapi Genoa—Porto mérkőzés ve­szített varázsából már pusztán azzal is, hogy a vörös-kékek új üdvöskéje nem léphetett pályára. Détári szerint hiábavalóak a csapa­ton belüli helyével kapcsolatos talál­gatások, mert erről majd az edző dönt az edzések folyamán nyújtott teljesítménye alapján, és arról is, hogy az öt idegenlégiós közül ki ma­rad ki. „Mindannyian ugyanazon a szinten állunk, és keményen küzdeni kell a helyért, de ez nem okozhat problémákat” - mondta. Kijelentette, hogy nem fog összeveszni Skuh- ravyval, a Genoa cseh idegenlégió­sával a 10-es számon, amely neki is kedvence, de ami nem lényeges. Magabiztosan nyilatkozott Détári a másik nagy sportlapnak, a La Gaz- zetta Sportivának is. „A Genoa a megfelelő csapat arra, hogy bizonyít­sak. A Bologna és az Áncona túl gyenge volt ahhoz, hogy megmutas­sam a képességeimet” — mondta. Az Interrel való összecsapás után1 Détári visszautazik Budapestre, hogy magával hozza feleségét és 2 éves Janet lányát, aki Bolognában szüle­tett. Másik lánya, Dóra, aki már isko­lába jár, Magyarországon marad a nagyszülőkkel, hogy ne veszítsen tanévet. A játékos megkérte az újságírókat, hogy majd december végén, a következő 5 mérkőzés után vonjanak mérleget, és „akkor kér­dezzék őt a tulajdonságairól”. A nepáli mindenes Holger Obermann makacs ember. A német szakvezető ugyanis már há­rom éve azon fáradozik, hogy meg­szerettesse a nepáliakkal a labdarú­gást. Obermann, aki eddig már 19 or­szágban dolgozott, az ázsiai ország válogatottjának mindenese. Ő a szö­vetségi kapitány, a technikai vezető, a menedzser, a gyúró, és ha kell, a szertáros is. Sikerült például elérnie, hogy az utánpótlás-válogatott Né­metországban túrázzon. Sőt, kapusu­kat, a 17 éves Rajivot beajánlotta az oberligás SV Wehen csapatához. Obermannt állítólag a labdarúgók apjukként tisztelik, és hallgatnak is rá, ám az eredmények egyelőre vá­ratnak magukra. Az 57 éves szakem­ber azonban nem adja fel, és újabban a nepáli szövetség mellett — ahol 22 kollégájával együtt dolgozik — te­vékenyen részt vesz a bangladeshi és a fülöp-szigeteki szövetség munká­jában is. Folt a gyöngyszemen Az amerikai sportmarketing cég, az International Sports Limited bepe­relte a brazilok egykori háromszoros világbajnok labdarúgóját, Pelét. Az ISL szerint a „fekete gyöngyszem” megszegett egy szerződést, amely kizárólagosságot biztosított Pelé té­vés szerepeltetését illetőleg. A szer­ződés aláírtakor 96 000 dollár ütötte Pelé markát. A szerződés lejártakor közel egymillió dollárral lett volna gazdagabb. A „Pelé futballjának vi­lága” című sorozatot számos ameri­kai és európai televíziós társaságnak adták volna el. így most a Pelé Sports Marketing cég már csak azon vitatkozhat, hogy a pert az Egyesült Államokban vagy Brazíliában foly­tassák le. Az alperes Pelé eddig visz- szautasított minden nyilatkozatot, azt mondván, hogy nem értesült semmi-1 féle bírósági ügyről. Az egykori ki­váló labdarúgótól most is remek „cselt” várnak hívei! Kemény szankciók Összesen 31 klubot és különösen {íárom játékost érintenek az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szombaton közzé tett szankciói. A legnagyobb összeggel, 50 ezer svájci frankkal az olasz Parma gaz­dagíthatja az UEFA kasszáját. Az olaszok az izraeli Maccabi Haifa el­leni hazai mérkőzésük miatt kényte­lenek fizetni, amikor a szurkolóik tű­zijátékkal és különböző tárgyak be- dobálásával fejezték ki nemtetszésü­ket csapatuk veresége miatt. A legsú­lyosabb büntetés azonban a cseh Sparta Praha csapatára vár. A prága­iak a belga Anderlecht elleni mérkő­zésen történt rendbontások miatt kö­vetkező európai kupamérkőzésüket a cseh fővárostól 150 km-re kénytele­nek lejátszani. Ugyancsak pénzbün­tetésre ítélte az UEFA az MTK-t „ki­ütő” belga Mechelent, Eszenyi Dé­nes klubjának 6000 svájci frankot kell fizetnie rendbontások miatt. Kiállított játékosok ügyében is döntöttek, Jose Perez (Atletico Mad­rid) öt, míg Eric Cantona (Manches­ter United) és Jósán van Loen (Feye- ‘ noord) négy-négy európai kupamér­kőzésen nem léphet pályára. Edzőváltás a Bayernnél? Miközben a Bundesliga és a szur­kolósereg hálás a Hamburgnak, hogy nem tette unalmassá a német labda­rúgó bajnokságot, a Bayern Mün­chennél új edző után néznek — leg­alábbis a Welt am Sonntag szerint. A Bundesliga hétvégi fordulójá­ban az SV Hamburg odahaza 3—0-ra legyőzte az őszi bajnokot, a frankfurti Eintrachtot, s mivel a Bayern München az Olimpiai stadi­onban keserves 1—0-ás győzelmet aratott a Karlsruhe felett, a frankfur­tiak előnye ötről három pontra csök­kent a müncheniekkel szemben. Ám a bajor sztárcsapat házatáján még mindig háborognak a kedélyek a korábbi hármas kudarc miatt — ki­esés az UEFA-Kupából és a német kupaküzdelemből, a bajnokságban vereség a kieső helyen tanyázó Nümbergtől — s azt fontolgatják, hogy menesztik az edzőt, Erich Rib­becket, külföldről, Olaszországból hozatnak új mestert Münchenbe. A szerepkörre Dino Zoffot, az olasz kapuslegendát, a római Lazio edzőjét szemelték ki — írta a Welt am Sonntag. Az 51 éves Zoffot állí­tólag már meg is kereste Franz Bec­kenbauer, a Bayern egyik alelnöke, s jelezte a müncheniek érdeklődését. Az olasz válaszát a vasárnapi német lap nem közölte. Erich Ribbecket az Opel-cégtől hozták a Bayemhez, 25 éves edzői múlt áll mögötte. Ribbeck mély válságból emelte ki a müncheni együttest — Jupp Heynckes menesz­tése után a dán Sörén Lerby vállalta az edzősködést —, s volt idő, amikor az FC Bayemt a kiesés is fenyegette. A tavalyi bajnoki küzdelemben a München a legutolsó fordulóig a bajnoki elsőség várományosa volt, a címet az utolsó pillanatban halászta el előle a brémai Werder.

Next

/
Thumbnails
Contents