Petőfi Népe, 1993. október (48. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-09 / 236. szám
BESZÉLGETŐPARTNERÜNK A KÖZÉLET KORELNÖKE Kéri Kálmán különös életútjáról • Kéry Kálmán egy lakitelki összejövetelen. hogy magyar tüzértiszt leszek. — A híres bécsi erdő szélén épült hadapródiskolában több volt a magyar szó, mint a német - itt az egész monarchia számára képezték a tüzéreket, köztük sok magyar fiatalt. Sejtelmünk sem volt, hogy világtörténelmi események zajlanak körülöttünk, hogy fölbomlik a monarchia...Igen, szinte testközelben értem meg a Habsburg-birodalom összeomlását, ott voltam, amikor Károly császár és király lemondott a kormányzásról és elhagyta Schönbrunnt. - Mi, magyarok nem futottunk szét, nagyon erős volt bennünk a fegyelem, az összetartás - nem is csapódtunk semmiféle „forradalmi” társasághoz. 1918 december 4-én elbo- csájtottak bennünket, s a monarchia egyenruhájában jöttünk haza...- Itthon a Ludovikán folytattam tanulmányaimat - kisebb „zökkenővel”: a Tanácsköztársaság idején, 19 nyarán ki akartak végezni...Megúsztam..., elvégeztem a vezérkari iskolát, s megindultam fölfelé a katonai ranglétrán. Talán nem dicsekvés, ha azt mondom: mindenütt elég jól megálltam a helyem. 44-ben a VI. hadtest, majd a hadsereg vezérkari főnöke lettem. Ott voltam Moszkvában a fegyverszüneti bizottsággal folytatott tárgyaláson... Aztán más fordulatot vett az életem: 45-ben letartóztattak, kényszermunkára vittek... Elmondhatom hát, amit kevesen: megjártam Schönbmnnt, a császári udvart is, meg a recski munkatábort is... — Ez azonban már másik történet. Az emlékek persze néha kívülről is bekopognak: nemrég az osztrák tévések dokumentumfilmet forgattak a monarchia összeomlásának 75. évfordulójáról, s mint élő tanút, meghívtak Traiskirchenbe. Sajátos élmény volt, de hogy érne fel ahhoz, hogy most tagja lehetek az első szabadon választott magyar parlamentnek... Szabó Margit Csaknem egyidős a XX. századdal: 1901 nyarán látta meg a napvilágot. Kéri Kálmán 93. évében járva is a szó szoros értelmében jelen van a századvég történéseiben: a tábornoki kar doyenje, s agilis, a parlament üléseiről ritkán hiányzó képviselőként egyben közéletünk korelnöke is. Hosszú, eseménydús életútja néhány epizódjáról beszélgetve úgy tűnik: a törékeny test fiatalos hevületet, rengeteg frissen élő emléket hordoz...- Szinte hihetetlen, hogy már háromnegyed évszázada eljegyeztem magam a katonai pályával...Igen, 1918 szeptembere volt, amikor Tra- iskirchenben a tüzérségi hadapródiskola növendéke lettem.- Iglón születtem, régi szepességi családban. Szüleim német ajkúak voltak, de magyarnak vallották magukat. Engem is ebben a szellemben neveltek; s csak egyvalamitől óvtak: a politikától. Fiatalon meg is fogadtam intelmüket, ami nem volt nehéz, mert 17—18 éves koromig fikarcnyit sem érdekeltek a politika dolgai. Anyám megözvegyült, s gyámom tanácsára döntöttem úgy végül, • Ott voltam, amikor Károly király lemondott a kormányzásról. Alapítványi ajándék • 20 ezer forint értékű mosógépet és centrifugát ajándékozott a Help-SOS Alapítvány a kecskeméti szociálisgondozó-központ ajánlására Budai Lászlónénak. Az idős asszony a kecskeméti Dárdai-telepen él, s re- umabántalmai miatt fia látja el a ház körüli teendőket. Kevés jövedelmüket nyúltenyésztésből és kaktusztermesztésből egészítik ki. Az ajándékot a központ munkatársai adták át tegnap. (Fotó: Somos László) Rendelet készül a betegszállításról Jogszabály készül a betegszállításról a Népjóléti Minisztériumban. A rendelet alapvetően a betegszállítás szakmai követelményrendszerét hivatott rendezni; az elképzelések szerint külön jogszabály foglalkozik majd a a finanszírozás kérdéseivel. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) foglalkozott hazánkban betegszállítással, az elmúlt években viszont egyre több, betegszállításra vállalkozó cég, illetve szervezet jelent meg. A mentődolgozók szakmai kollégiuma alapvető követelményként javasolja, hogy a betegszállítással foglalkozó szervezetek, cégek biztosítsák a jogszabályban előírt tárgyi és személyi feltételeket. A betegszállítóknak így rendelkezniük kellene megfelelő járművekkel, azokon a legalapvetőbb felszerelésekkel. Az ápolószemélyzetnek vizsgát kellene tennie. Mindemellett az OMSZ szükségesnek tartja, hogy a beteg- szállításért is sürgősségi betegellátási szakorvos vállaljon felelősséget az egyes szervezeteknél. s Uj pápai enciklika: Az igazság ragyogása A Szentatya terjedelmes körlevéllel fordult a katolikus püspökökhöz, amelyben kifejti az egyház erkölcsi tanításának alaptételeit. II. János Pál már 1987 augusztusában bejelentette, hogy e témakörben enciklikát kíván kiadni, s hatéves alapos munka után most nyilvánosságra hozták „Az igazság ragyogása” (Veritatis Splendor) címet viselő dokumentumot. Ebben a pápa kijelenti: „Az egyház kétezer év óta változatlan erkölcsi követelményrendszere olyan ’megingathatatlan fundamentum’, amelyre az emberek békés és demokratikus együttélése épül. A krisztusi üzenet lényege, hogy az emberi szabadság e tőlünk független erkölcsi igazságok felismerésében rejlik.” II. I—őrt dón- Szegedről, Kecskeméten keresztül - luxusautóbusszal, az ATTILA TOURS szervezésében. 6 éjszakát tölthet Londonban, november 13-20-áig: 15.000+ szállásköltség. Érdeklődni lehet az Attila Tours budapesti irodájában, a 209-0923-as vagy Szegeden, a 62/494-146-os telefonon. Népszerű, 4 éjszakás, repülős útjaink továbbra is havonta indulnak. János Pál közel kétszáz oldalas eszmefuttatása kitér a keresztény erkölcsi tanítás napjainkban tapasztalható helytelen értelmezésére, amely például a fogamzásgátlást, a házasság előtti nemi életet, a homoszexuális kapcsolatot vagy a mesterséges megtermékenyítést megengedhetőnek tartja, holott mindez az egyház „egészséges tanításával összeegyeztethetetlen”. Mindamellett nem lép fel a tévedhetetlenség igényével, jóllehet a pápa véleménye változatlan: a püspökök kötelesek szigorúan ellenőrizni a hittörténettel és az egyház eszméinek feldolgozásával foglalkozó teológusok tevékenységét. Az enciklika félreérthetetlenül céloz arra, hogy az egyház tanításától elKukorica eladó! "Aranykalász" MGTSZ Dunaföldvár, Bakaszállás. Pénztári óra: 8-12-ig. Telefon: 75/342-225, telex: 14-495 (12298) térő nézeteket vallóknak fel kell ajánlani távozásukat. Megfigyelők szerint a pápa engesztelhetetlensége az „egészséges tanok” bírálóival szemben szinte egyenértékű azzal, mintha nem mondott volna le a tévedhetetlenség dogmájáról. Nyilván vitákat fog kiváltani, hogy mi tekintendő a „természetben megnyilvánuló isteni akaratnak”, amelynek engedelmeskedve az egyén egyszersmind az erkölcsi parancsolatokat is betartja. A szabadság és igazság „természettörvényeinek” taglalása utáni második fejezet teljes terjedelmében a teológusok kötelezettségeivel foglalkozik. A pápa elsősorban az amerikai és német hittudósok bírálatát tartotta fontosnak. Árverés! 1993. október 15-én, 11 órakor, Szeged-Szőreg Tanya 2. alatt árverésre kerül egy komplett laskagombaalapanyag-előállító gépsor. Kikiáltási ár: 26,1 M Ft Megtekinthető: október 11-én, 11-13 óra között. Részletesebb Információ: Budapest, 2-690-694 telefonon. <13250) ÁLLAMI VAGYONÜGYNÖKSÉG Újra változatlan feltételekkel jegyezhetők KÁRPÓTLÁSI JEGYEKÉRT Magyarország legsikeresebb befektetési alapjának a rr ELSŐ PILLÉR INGATLANBEFEKTETÉSI befektetési jegyei december 3-áig a BUDAPEST BANK, az IBUSZ BANK, a MEZŐBANK fiókjaiban és a BRÓKER -irodákban. MIÉRT a PILLÉR a legsikeresebb? MIÉRT jegyeztek tavasszal több mint 1,8 milliárd Ft értékű befektetési jegyet? MERT dupla értékű ingatlanrészhez juthat a napi kárpótlásijegy-árfolyammal szemben! MERT 3 db, 1000 Ft-os kárpótlási jegyért 4 db, 1000 Ft-os befektetési jegy váltható! MERT a befektetés biztonságos; a PILLÉR vagyona nagy értékű budapesti belvárosi ingatlanokban van /pl.: K & H Bank székház, Budapest Bank székház/. MERT az ingatlanok értékének növekedésével a jegy értéke is folyamatosan nő. MERT már 1994 februárjában hozamot fizet, készpénzben! Ne feledje, hogy 1 + 1 +1 az NÉGYRE MEGY! További információkért forduljon A BEFEKTETÉSI JEGYEK JEGYZÉSI HELYEI: Állami Vagyonügynökség Ügyfélszolgálatához, 1133 Budapest, Pozsonyi út 56. Tel.: (36/1) 129-4650, 129-4800; a PRUDENT-INVÉST Befektetési Alapkezelő Rt.-hoz, 1027 Budapest, Csalogány u. 23. Tel.: (36-1)201-6809; a Budapest Bank, Mezőbank, IBUSZ Bank fiókjaihoz és a brókerirodákhoz! ARGENTA TOP BRÓKER RT. BUDAPEST, VÁRMEGYE U. 3-5.; BUDAPEST ÉRTÉKPAPÍR RT. BUDAPEST, DEÁK F. U. 5.; CO-NEXUS RT. BUDAPEST, ROHAM U. 1.; GYŐR, BATTHYÁNY ÚT 23., DEBRECEN, KÁLVIN TÉR 2/A; ELSŐ MAGYAR-ANGOL BRÓKER RT. BUDAPEST, RÉVAY U. 12.; LUPIS BRÓKERHÁZ RT. BUDAPEST, VÁCI U. 11 /B FÉLEMELET; MICROBRÓKER KFT. BUDAPEST, HŰVÖSVÖLGYI ÚT 75/A; NEW YORK BRÓKER BUDAPEST KFT. BUDAPEST, RÁKÓCZI ÚT 1 -3.; K & H BRÓKERHÁZ BUDAPEST, ALKOTMÁNY U. 21.; PAKETT BRÓKER RT. BUDAPEST, SEMMELWEIS U. 2.I/5. TALENTUM RT. BUDAPEST, AKADÉMIA U. 7. BUDAPEST BANK fiókjai: PÉCS, SZÉCHENYI TÉR 6.; EGER, DOBÓ TÉR 9; MOHÁCS, VÖRÖSMARTY TÉR 6.; GYÖNGYÖS, FŐTÉR 19.; SZIGETVÁR, RÁKÓCZI ÚT 25.; SALGÓTARJÁN, DIMITROV U. 2.; KECSKEMÉT, DOBÓ KRT. 13-15.; GÖDÖLLŐ, SZABADSÁG TÉR 6.; KISKŐRÖS, KOSSUTH L. U 2 • SZIGETSZENTMIKLÓS LOSONCZI U. 1.; BÉKÉSCSABA, IRINYI U. 3 ; RÁCKEVE, KOSSUTH L. U. 47.; MISKOLC, MINDSZENTHY TÉR 4.; SZENTENDRE, SOMOGYI B. PART 18.; SZEGED, KLAUZÁL TÉR 4.; NAGYKŐRÖS, ENCSI ÚT 2: BICSKE, KOSSUTH U. 7.; SZOLNOK, JUBILEUM TÉR 5.; SZÉKESFEHÉRVÁR, LISZT F. U. 1.; SZEKSZÁRD, GARAI TÉR 4.; MARCALI, SZÉCHÉNYI U. 3.; PAKS, DÓZSA GY. U. 10.; KAPOSVÁR, MÁJUS 1. U. 3.; TAMÁSI SZABADSÁG ÚT 54.; GYŐR, BAJCSY-ZS. U. 18.; SZOMBATHELY, KÖZTÁRSASÁG TÉR 29.; SOPRON, SZÍNHÁZ U. 5. TAPOLCA, FŐ TÉR 15.; DEBRECEN, VÁR U. 6/A; ZALAEGERSZEG, KOSSUTH U. 45-49. IBUSZ BANK BAJA, SZENTHÁROMSÁG TÉR 7.; BALATONFÜRED, PETŐFI U. 4/A; BÉKÉSCSABA, HAÁN L. U. 1., SZENT ISTVÁN TÉR 5.; BUDAPEST, AJTÓSI DÜRER SOR 10., ÁRPÁD U. 112., BAROSS TÉR 11/B /KELETI PU./, BARTÓK BÉLA ÚT 9., DÉLI PU., ERZSÉBET KRT. 6., FERENCZIEK TERE 5., GÁBOR ÁRON U. 3., JÓZSEF A. U. 18., KAROLY KRT. 3. C, KAROLY KRT. 17-19 , KÖRÖSI CS. SÉTÁNY 3., KOSSUTH L. U. 32-36., KOSSUTH L. U. 97 MARGIT KRT. 67., OKTOGON 3., ÖRS VEZÉR TERE, TERÉZ KRT. 55. /NYUGATI PU./, TERÉZ KRT. 1., VIGADÓ U. 6.; CEGLED, SZABADSÁG TÉR 1.; DEBRECEN, PIAC U. 11-13.; DOMBÓVÁR, DOMBÓ PÁL U. 17.: DUNAÚJVÁROS, VASMŰ U. 10/A; EGER, BAJCSY-ZS. TÖMB (BELSŐ); ESZTERGOM, LÓRINCZ U. 1.; FONYÓD, SZENT ISTVÁN U. 4.: GÖDÖLLŐ, SZABADSÁG TÉR 7.; GYŐR, SZENT ISTVÁN U. 29-31.; GYULA. HÉT VEZÉR U. 3. ; HAJDÚSZOBOSZLÓ, HŐSÖK TERE 4.; JÁSZBERÉNY, LEHEL TÉR 17.; KALOCSA, SZENT ISTVÁN KIRÁLY U. 28.; KAPOSVÁR, TELEKI U. 1-3.; KAZINCBARCIKA, EGRESSY U. 46.; KECSKEMÉT, DOBÓ KRT. 9., SZÉCHENYI TÉR 1-3.; KISKŐRÖS, PETŐFI TÉR 6.; KISKUNFÉLEGYHÁZA, GORKIJ U. 2.; KŐSZEG, VÁROSHÁZ U. 3.; MEZŐKÖVESD, MÁTYÁS KIRÁLY U. 123.; MEZŐTÚR, SZABADSÁG TÉR 29.; MISKOLC, SZÉCHENYI U. 3-9.; NAGYKANIZSA, ERZSÉBET TÉR 21.; NYÍREGYHÁZA, ORSZÁGZÁSZLÓ TÉR 10.; PAKS, TÁNCSICS U. 2-4.: PÉCS, SZÉCHENYI TÉR 8.; SALGÓTARJÁN, FŐ TÉR 4.; SÁROSPATAK, RÁKÓCZI U. 3. SÁTORALJAÚJHELY KOSSUTH TÉR 26.; SIÓFOK, FŐ U. 174., KELE U. 1-3.; SOPRON, VÁRKERÜLET 41.; SZÁZHALOMBATTA, MÁJUS 1 TÉR 9.; SZEGED, KLAUZÁL TÉR 2.; SZÉKESFEHÉRVÁR, ADY ENDRE U. 2.; SZEKSZÁRD AUGUST IMRE U. 1-3.; SZENTENDRE, BOGDÁNI U. 11.; SZOLNOK, KOSSUTH U. 18.; SZOMBATHELY, SZÉL K. U 3-5 • TATABÁNYA, GYŐRI U. 1/A; VÁC, SZÉCHENYI U. 4-6.; VESZPRÉM, KOSSUTH U. 6 ; ZALAEGERSZEG DÍSZ TÉR 4. 8900 MEZŐBANK BAJA, TÓTH K. TÉR 7.; BÉKÉSCSABA, MUNKÁCSY U. 2.; BUDAPEST HOLD U 16 BAJCSY-ZSILINSZKY ÚT 74,, BUDAFOKI ÚT 20., PATAKHEGYI ÚT 83-85.; CSORNA SZENT ISTVÁN TÉR 29 • DEBRECEN, VÁRMEGYEHÁZA U. 5.; DUNAHARASZTI, IPAROS U. 2.; EGER, KOSSUTH U 13 /A' FELSŐNÁNA DÓZSA GYÖRGY U. 6 ; FÓT, SZABADSÁG U. 44 ; GYŐR. BAROSS GÁBOR U. 10 ; KAPOSVÁR ZÁRDA U 22 KECSKEMÉT, BATTHYÁNY U. 10.; KEREPESTARCSA, VASÚT U. 42.; KESZTHELY, KOSUTH lí 49 ■ KŐSZEG RÁKÓCZI U. 1. KUNHEGYES, SZABADSÁG TÉR 9-11.; LENTI, ZRÍNYI U. 3.; MAKÓ SZABADSÁG TÉR 3 • MÁTÉSZALKA, KOSSUTH U. 41.; MEZŐKOVÁCSHÁZA, ALKOTMÁNY U 53 MISKOLC DÉRYNÉ U. 10 MÓR DEÁK FERENC U. 29.; MOSONMAGYARÓVÁR, MAGYÁR U. 28.; NAGYATÁD, KORÁNYI U 4 ' NAGYKANIZSA KIRÁLY U. 14,; NYÍREGYHÁZA, BETHLEN GÁBOR U. 30.; PÉCS, ALKOTMÁNY U. 12 ■ SALGÓTARJÁN KASSÁI SOR 6.; SÁSD, RÁKÓCZI U. 17.; SZEGED, TISZA LAJOS KRT. 7-9.; SZÉKESFEHÉRVÁR GYÜMÖLCS U 23 SZEKSZÁRD, SZÉCHENYI U. 22.; SZENTES, PETŐFI U. 1.; SZOLNOK, MÁRIA U 23 ■ SZOMBATHELY MÁRTÍROK TERE 12.; TATABANYA, MÁRTÍROK U. 81/B; TÚRKEVE, PETŐFI TÉR 2-4 ■ VESZPRÉM ÓVÁROS TÉR 10.; VÉSZTŐ, WESSELÉNYI U. 2.; ZALAEGERSZEG, ADY ENDRE U. 43 ■ ZIRC PETŐFI SÁNDOR U 4