Petőfi Népe, 1993. október (48. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-06 / 233. szám
Kedves Olvasóink! Azt mondhatjuk, hogy özönlenek hozzánk a levelek. Ezért is tartottuk szükségesnek egy, a tervezettől eltérő napon, október 4-én is megjelentetni egy összeállítást, hogy bizonyos értelemben utolérjük magunkat és ne kelljen túlságosan sokáig várakozni olvasóinknak ahhoz, hogy közérdeklődésre igényt tartó leveleikkel a nyilvánosság elé léphessenek, megismertessék az olvasótáborral tapasztalataikat, sérelmeiket, esetleg örömteljes élményüket. Most újabb levelekből készítettünk egy oldalt. Figyelemre méltó, hogy ebben már több, a korábbi rovatban érintett vállalat, intézmény válaszol az észrevételekre és természetesen ezeknek is helyet adunk. Sokan telefonon jelentkeznek a szerkesztőségnél és egy-egy levéllel összefüggésben elmondják véleményüket. Szerencsésebbnek tartanánk, ha megírnák, mert sokakat érintő kérdésekről van szó. Továbbra is várjuk.leveleiket. Aszerk. VÁLASZOL AZ ILLETÉKES Elintéztük a kérelmet TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! Másnak adják a szőlő alatti földet? A Petőfi Népe 1993. szeptember 15-ei számának 7. oldalán — az olvasói levelek között — megjelent Tisztelt Képviselő Urak! című levélre válaszolva, kérem az alábbi tájékoztatás közlését: Kecskemét városban szigorúan elhatárolt feladat- és hatáskörrel végzik tevélkenységüket a képviselők és a polgármesteri hivatalban alkalmazott köztisztviselők. A képviselők az önkormányzati törvényben, valamint a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott fealadatokat látják el. Ennek során a képviselő Kecskemét egészéért vállalt felelősséggel képviseli választóinak érdekeit, részt vesz a testületek (a közgyűlés és a bizottságok) ülésein. A közgyűlés és bizottságai által hozott határozatok végrehajtása, valamint a hatósági egyedi ügyek intézése a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek feladata. A fentiek alapján nyilvánvaló, hogy a szociálpolitikai ügyekben benyújtott egyedi kérelmek intézése a képviselőkön megalapozottan nem kérhető számon, hiszen az nem feladatuk. A megélhetési feltételek romlása városunkban is sok polgárt hozott olyan helyzetbe, hogy kénytelen segítségért fordulni az önkormányzathoz. A jogszabályi feltételeknek megfelelő esetekben a hivatal köz- tisztviselői minden esetben biztosítják a kérelmezők részére az ugyancsak jogszabályokban meghatározott mértékű juttatásokat. így történt Tóth Józsefné olvasójuk esetében is, akinek kérelme még a levelének megjelenése előtt elintézést nyert. A határidő túllépéséért Tóth Józsefné elnézését kérjük. Dr. Erdei Attila Kecskemét Megyei Jogú Város jegyzője Vizsgálatot indítottam A Petőfi Népe 1993. október 4-ei számában megjelent Kálvária után segítség egy családnak címmel Kiss Lajos, Tass, Szeretet utca 26. szám alatti lakos olvasójuk levele. A cikkben leírtak alapján azonnal vizsgálatot indítottam és az alábbiakról tájékoztatom a T. Szerkesztőséget: A tragikus közlekedési balesetet követően ügyfelünk kárigénye 1993. szeptember 7-én érkezett társaságunkhoz. A kárügy rendezésére szakértőnk szeptember 15-én kereste fel ügyfelünket. A kárigény rendezéséhez és a kártérítési összeg kifizetéséhez szükséges, hogy a károkozó gépjármű üzembentartója a vonatkozó jogszabály szerint kárbejelentési kötelezettségének eleget tegyen, amennyiben hatósági eljárás indul az ügyben, az annak eredményeként hozott határozat is szükséges a fetlelősség kérdésének megállapításához. A kárigény felméréséig egyik dokumentum sem állt rendelkezésünkre, munkatársaim telefonon kértek tájékoztatást az illetékes hatóságtól, ezt követően került sor 50 ezer forint kifizetésére, szeptember 23-án. Sajnos, nagyon sok tragikus ügygyei foglalkoznak munkatársaim, akik a kárügyek rendezésekor igyekeznek korrektül, a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően eljárni. Jelen esetben is ez történt és nem a cikkben rögzített magatartás. Dr. Herold József a Hungária Biztosító Rt. megyei igazgatója Minden szelvény részt vesz a sorsolásban Minden évben megrendezik a Szerencsekerék-játékot a Petőfi Népe előfizetőinek. Most bejelentem, hogy 1993. október hónapra előfizettem az újságot. Egyébként is már harminc éve, hogy ezt a lapot járatom. A kérdésem most következik: Hogyan kell postázni a szelvényeket? Mert egy játékra 15-20 szelvényt is el lehet küldeni. Kérdés az, hogy kiszedik-e a borítékból a szelvényeket, tehát tehetem-e az összesét egy borítékba és mind a 15-20 szelvény részt vesz-e a sorsoláson? Viszont, ha bo- risékostul teszik a szelvényeket a kerékbe, akkor csak egy szelvénnyel veszek részt a sorsoláson. Van még egy lehetőségem: megveszek annyi borítékot, ahány szelvényt küldök be és mindegyiket külön borítékba teszem. Esetleg még akkor sem nyerek semmit, viszont veszítek 400 forintot, mert a bélyeg ennyibe kerül. Már bocsánatot kérek, de itt nem azok az emberek nyernek, akik régi előfizetőjük a lapnak. Vagy önök úgy érzik, ez az érv nem nyom semmit a mérlegen? Borvák István, Tiszaalpár Toldi utca 29. (A szerk. megjegyzése: minden szelvény külön-külön vesz részt a sorsoláson, függetlenül attól, hogy hány borítékban küldik be. A borítékokat ugyanis kibontjuk. Az pedig, hogy a régi, vagy az új előfizetők nyernek, kifejezetten a szerencse dolga. Ezt nem tudjuk befolyásolni.) NAPJAINK HUMORÁBÓL Elnézést, hogy önöket zavarom, de nem tudok olyan címet, ahová fordulhatok. Az úgynevezett felülről jövő intézkedéssel van egy-két gondunk. Az úgynevezett rehós (rekonstrukciós) szőlők, gyümölcsösök kerültek előtérbe. Mondván, ki kell méretni, telekkönyveztetni, mert ellenkező esetben a szőlő alatt lévő földet másnak adják oda. Erre a földre 25-30 éves megállapodás van (a tapasztalatok szerint ugyanis ennyi a szőlő várható élettartama). Ezeket a területeket 5-10 évvel ezelőtt, a telepítéskor földmérők mérték ki. Nagy táblákról van szó, s ezen belül névre szólóan megvan mindenkinek a parcellája számmal, helyrajzi számmal ellátva. Pontosan megadva, kinek hány négyzetméter az adott területe. Az akkori mérési költség benne volt a telepítési költségben. Ugyanis ezeket a szőlőket a termelők a saját költségükön, hároméves munkával hozták létre. Az egyszerű ember számára érthetetlen, hogy miért kell újra mérést fizetni. Nem is keveset: parcellánként 2 000 forintot. Ezeken nincs mit kimérni. Úgy nézünk ki, mint egy sakktábla, szabályosan felosztva. A teljes képhez még hozzátartozik, hogy egy részük hogyan jutott ezekhez a szőlőkhöz. Ezt édesapám példája hűen tükrözi. Volt neki két hold szőlője, ami beleesett a kijelölt, telepítendő táblába. Tavasszal kapott egy levelet a szövetkezettől, hogy őszre át kell adni a területet. Mivel nem akart szőlő nélkül maradni, hiszen az kellett a megélhetéshez, íratott ő is két fajtából 800-800 négyszögölet, amiért összesen 90 ezer forintot fizetett. Az ő két hold szőlőjéért viszont 22 ezer forintot kapott. Tehát nem elég, hogy 70 ezer forint OTP-kölcsönt kellett felvennie, hanem most újabb fizetnivaló van a láthatáron. Az előbb említett szőlőkre, földekre, amelyek a leendő táblába estek, kárpótlási igényt sem lehetett benyújtani, mert az akkori papíron az áll, hogy önként ajánlották fel. Hihetetlen, hohgy mit el nem bír a papír. Tessék mondani, a parasztember mindig a fizető oldalon van? Ezek után már csak néhány kérdésre szeretnék választ kapni: valóban oda lehet adni a szőlő alatt lévő földet másnak? Kell mérési költséget fizetni, s ha igen, mekkorát? És akinek van bent kérelme, az nem is választhat, hogy kell-e neki az adott ültetvény? Némelyik ugyanis olyan homokon van, hogy nem ér semmit. Tudomásom szerint a parlamenti döntés is hátra van még a mérési költséget illetően. Nem vádolok senkit, csak érdeklődöm. Több száz embert érdekel a válasz. Egy kisváros lakói (Szeretnénk, ha a megyei kárpótlási hivatal illetékese válaszolna olvasóinknak. A válasznak természetesen szívesen adunk nyilvánosságot.) • Szegény I ónink, nem mindent tudott visszaszerezni a kárpótlás során. Csak a felét kapta vissza a vagyonának. Selejtes ellenőrzés Kecskeméten, a rendelőintézet előtti kiserdő Nyíri úti oldala felől a fák közé hajtanak és ott parkolnak a gépkocsik. Korábban egy újságcikk hatására kitettek egy Parkolni tilos táblát, mégis behajtanak egyesek, WC-nek használják az erdőt és mennek tovább. Ki figyel oda? Pedig lehetne helyszíni bírságot kivetni, vagy konténeres WC-t kitenni, amire nagy szükség lenne egy egészségügyi intézet közelében. Mert ez az út Ázsiába vezet. Jelenleg ugyanis hanyag, vagy nincs is ellenőrzés. A kiserdőben a már leírtakon túl kutyákat futtatnak, vannak közöttük borjú nagyságúak, — póráz sehol. Az széchenyivárosi Október 6. téren ugyenez megy. Hol van itt az ön- kormányzat által korábban kiadott szabályzat ellenőrzése? Tisztelt Önkormányzat! így a megalkotott szabályzat semmit nem ér. Fél munka. Pedig munkaerő most bőven van. De még nem mondtam el mindent. A mentőállomás, a rendelőintézet és egy építővállalat előtt a járdát felező festékcsíkig parkolnak a kocsik, mert nincs felügyelet. Kár volt a tábláért és a festékért. Ez is félmunka és ez a drága. Az illetékes urak bizonyára belátják, hogy egyesek munkája selejtes. Torna Sándor (Cím a szerkesztőségben) Alapítvány Alapítványt szeretnék támogatni, és úgy döntöttem, hogy az éppen befejeződött munkámért járó díjat fel sem veszem, hanem a kedves megrendelő, jelen esetben G. Mária, kecskeméti lakos befizeti a Kecskeméti Református Egyházközség javára, kollégiumi alapítványra. Nevezett hölgy az egyházközség alkalmazásában áll, így beszéltem vele szándékomról és ő felajánlotta, hogy elintézi az ügynek ezt a részét, mivel én sokat járok vidékre. Ennek már két hónapja, de sajnos eddig nem fizette be az összeget, nem tudom, miért. Ezúton kérem G. Máriát, hogy tartozását mielőbb rendezze, mert így nem tudom a számlát kiállítani és az adomány sem éri el a célját, pedig remélem, hasznosan tudnák felhasználni a pénzt. Kiss István, Kecskemét Béke fasor 5. Kimerülés! Ez év nyarán munkahelyemen, a soltvadkerti Viktória Rt. üzemegységében kezdődött a meghurcoltatásom. Tápsöpredéket vásároltam, aminek következménye jegyzőkönyvfelvétel lett. A jegyzőkönyv készítésénél a helyi vezetőim is jelen voltak, de a felvett jegyzőkönyvet már csak ketten írtuk alá. Természetesen nem én követtem el a szabálytalanságot a vásárlásnál. Következménye: munkahelyi vezetőim különböző intézkedései, amelyek rám nézve igen hátrányosak. Még súlyosabb következmény, hogy idegileg teljesen kimerültem, és táppénzes állományba kerültem. A velem szemben elkövetett szabálytalanságot a vezérigazgató úrnak is feltártam, de a mai napig érdemi választ nem kaptam levelemre. Ezért szeretnémn, ha ügyemet a lapban közzétennék. Virág Mihályné, Soltvadkert Szőlő utca 118. szám A pengő 1927-ben jött! A minap olvastam az Összeszorult a szívem című cikket (megjelent a lap augusztus 28-ai számában). Ebben azt írja Varga László, hogy ő 75 éves. Én viszont nyolcvanéves vagyok és az általa leírtakra a következőket válaszolom. Honnan tudja ő, hogy 1920-1930 között mennyit fizettek egy mázsa búzáért? Ő még akkor az anyatejet itta nagy boldogan. De én visszaemlékszem, hogy az első világháború úgy kiélte az országot, hogy alig volt mit enni, jegyre adtak mindent és akkor korona volt, nem pengő. 1919-ben a vörösök vittek el mindent, ami megmaradt, utánuk bejöttek a románok, s azok a legkegyetlenebbül kifosztották az országot. Én erre a szörnyű nyomorra visszaemlékszem. 1920-21-ben pénzért nem lehetett kapni semmit. Ölyan infláció volt, hogy ha valaki megvett egy hold földet, pár nap múlva egy tyúk árából kifizette. Akkor jártam iskolába és a tanítónak mi vittük a kenyeret, nehogy éhen pusztuljon. 1926-ban 200 ezer korona volt egy mázsa búza, és huszonhétben jött be a pengő, s akkor 100 ezer koronáért nyolc pengőt adtak. Tehát egy mázsa gabona 16 pengő volt, egy kiló kenyér 40 fillér, fél kiló cukor egy pengő 35 fillér. Egy tucat gyufa áráért hajnaltól estig kellett dolgozni. Egy kiló szalonnáért két napot — 12-13 órával számolva — dolgoztunk. Innen kijártunk a környező községekbe, mindegyik húsz kilométerre volt és hajnalban az asszony felkötötte a batyut a hátunkra és elindultunk. Nyáron a forró homoktengeren, télen fagyban, ősszel sárban. Most a habfehér búzakenyeret esszük és csak pár száz méterre mennek a boltba az emberek, de oda is biciklin, motoron, sőt autóval. Lehet, hogy most olcsóbb a búza annak, aki termeli, de ez mindig is így volt. Aki eladott, az keveselte az árat, aki vett, az meg sokallta. Végül kérem szíves elnézésüket, ha valahol nem jó szót használtam, legyenek tekintettel arra, hogy két világháborút viseltem és 72 hónapot hadifogságban töltöttem. Gombár András, Kunbaracs Kölcsey Ferenc utca 12. Kívülállók vagyonjegye Kérem, nézzék el egy idős asszony kusza írását, de kénytelen vagyok tollat ragadni, még akkor is, ha helyesírási hibáimat felróják nekem. Ezt a levelet több társam nevében írom és kéréssel fordulok önökhöz, illetve segítségüket kérem. Szalk- szentmártoni lakosok vagyunk és a termelőszövetkezet nekünk mint kívülálló tagoknak nem hajlandó kifizetni a vagyonjegyet. Véleményünk szerint ez helytelen. Azt sem bánjuk, ha átveszi, mi szívesen átadjuk neki. Mert az a vagyon, ami gépekből, épületekből és egyéb sok másból áll, évről évre rongálódik, kopik és abból mi, kívülállók semmi hasznot sem látunk. A tagság, az igen. Főleg a vezetőség. Nekik jó fizetés, prémium. Pedig mi is megérdemelnénk, hogy legalább azt a vagyonrészünket visz- szafizetnék. Az ígéret csupán annyi: ha lesz pénz. Az elnök ezt úgy fogja fel, hogy a kívülálló résztulajdonosoknak sohasem jut pénz. Nem akarjuk mi a termelőszövetkezetet szétverni. Fizessék ki a részünket és induljanak tiszta lappal 1994-ben. Annak idején, hogy megalakult a tsz, nagyon keservesen rádolgoztunk arra a kevés munkaegységre és ősszel, ha volt termés, fizettek, ha nem volt, akkor nézelődtünk és vártuk a jövőt, hátha jobb lesz. A mostani tagok nem tudják, mi volt akkor az élet. Sajnos a nehéz munkában tönkrementünk. Azok az emberek tehát, akik most kéréssel fordulnak önökhöz, kisnyugdíjasok. Most volna igazán szükségük a pénzre. Lehet, hogy sokunknak már kevés van hátra, a pénz segítene a jobb élethez. Kérem önöket a társaim nevében is, hogy ne említsék a nevemet, mert ha megtudják, hogy ki írta a levelet, kiközösítenek a tagok, mert jól ismerem az embereket itt, Szalkszentmár- tonban. Húsz-huszonöt éves munka- viszony után valami okból elmentünk a termelőszövetkezetből, de annyi év alatt a fiataloknak megteremtettük a jobb jövőt. Egy hűséges olvasójuk (Név a szerkesztőségben) Félrevezetni könnyű Szeptember 22-én a Petőfi Népe Tisztelt Szerkesztőség rovatában Miért veszteséges a vállalat címmel megjelent írás lényegével a cég vezetése nem ért egyet. A korrekt, kétoldalú tájékoztatás céljából kérem, hogy válaszomat szintén jelentessék meg a lap következő levél-összeállításában. Meglepetéssel olvastam a cikket, miután a név hamis, a megjelölt cím a cég 1980 óta nem üzemelő bejáratát jelöli, tehát tulajdonképpen az írás névtelen levélként volna kezelhető. Az első reagálásom valóban az is volt, hogy az ilyen cikket jobb mininél gyorsabban elfelejteni, de talán a hallgatás beleegyezésnek tűnik. Ezért inkább válaszolok, bár tételes magyarázkodásba nem kívánok belemenni. A j ólinformáltság látszatával könnyű az embereket félrevezetni. Ennek hétköznapi neve a pletyka. Mint vezetőknek ezt tűrnünk és kezelnünk kell, de jobb, ha szemtől szembe jön, mert akkor van értelme a konkrét magyarázatnak, így nincs. Önmagában a vezetés okolása a kialakult helyzetért népszerű feladat, és alapjában véve nem is ez a baj. Észrevételt bárkitől szívesen elfogadok, de megítélni egy vezetést a gazdasági környezet, a háttér és nem utolsósorban a szakmai ismeret hiányában, nem célszerű, mert túl nagy a veszélye, a valószínűsége a téves következtetésnek. Példa erre a cikk azon mondata, amely szerint „ma ott tartunk, hogy árulják a gyárat.” Valóban, miért is veszteséges a vállalat? A probléma ugyanaz, mint a cikket aláíró csóró családjánál: nem jövünk ki a bevételből. Hogy ezért ki okolható? Hihetőnek tűnik, hogy amennyiben a vezetés körmére néznek, akkor az állami tulajdonú cégek megteremtik a virágzó gazdaság alapját? Ügy érzem, hogy együtt kellene elmennünk a pénzügyminiszterhez, hogy ossza be bevételeinket, mert nekünk valahogy nem megy. Tisztelettel: Tetézi Gábor ügyvezető, Baja, Honvéd utca 2. Címünk: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A FOGADÓÓRÁK Nagyon bánt! A középkorú asszony az elmúlt napokban jött el hozzánk, hogy apró-cseprő napi bosszúságairól beszéljen. A székre lefeszített keze azonban remegett a feldúltságtól, látszott rajta, hogy sokkal nagyobb gondja is van. Kért egy pohár vizet, azután beszélni kezdett. — Negyvenkét évig dolgoztam egyetlen munkahelyen, két gyermeket neveltem egyedül, szakmát adtam a kezükbe. A férjem korán meghalt, férjhez menni nem akartam. Az egyik fiam megnősült, szép családja van, ikerunokáim jelentik számomra a napsugarat. — A gond a másik fiammal van. Nagyon rendes, szerény, segítőkész fiú volt. Nem kértem tőle pénzt a rezsihez, azt mondám, gyűjtsék és talán összejön egy lakásbeugróra Gyűjtött is, néha megmutatta a takarékkönyvet. Azután nagy örömömre egy kislányt mutatott be, mint a jövendőbelijét. Amikorra kitűzték, megcsináltuk az eljegyzést. — Tavasszal ez a fiam munkanélküli lett. Nagyon bántotta, de szorgalmasan bejárt a Munkaügyi Központba, ahogyan egy munkanélkülinek kell. És itt történt a baj. Az épület bejáratánál ugyanis egy szekta térítői állták el az útját. Ezt még elmondta, kicsit mosolygott is rajta. Azután elhívták valahova, talán magukhoz, és a fiam egyre többet maradt ki. — Nem, soha nem jött haza ittasan, és soha nem volt goromba sem velem. A nyáron azután már mondta, hogy úgy érzi, közéjük tartozik. Felbontotta az eljegyzését. Ez nagyon bántott, de hiába kértem, hiszen i lány nem akart a szektába lépni, a házasságnak pedig ez lett volna a fel tétele. — A fiam most még csendesebb, mint azelőtt volt. De megmondta: ne számítsunk rá, mert ő nem tartozik a családhoz. Nem érdekli a munkanélküliség sem.Otthon alig-altg eszik. Vagy tizenöt kilót lefogyott. — A szemem előtt megy tönkre, és nem tudom, mit csináljak. Meghallgat, ha beszélek hozzá, de érzer tudom, nem figyel rám. —sei— Örömhíralapítvány Magánszorgalomból indította, jószívű sugallatra egy család Orgová- nyon az Örömhír-alapítványt két évvel ezelőtt. Ezen két év alatt az alapítvány túlnőtte a község és a megye határai1, szinte országos hírűvé válva segíti a szükségben hozzá fordulókat, rászorulókat, főleg ruhaneművel. Ka pok-adok alapon elfogadja az adományokat és továbbítja a kérők felé. Csakis írásban kérve és elszámolva azt mind önmaga, mind pedig az adományozó felé. Sok munkával és szeretettel adnak tovább ruhát, könyveket, videokazetta-kölcsönzést postán is, de a Kölcsey utca 14. szám alatti klubban heti egy alkalommal bemutatót tartanak lélekemelő alkotásokból. Különös figyelemmel vannak a sok gyermekkel megáldott családokra és magányos idősekre, akiket gyakorta meglátogatnak a környéken. Számtalan köszönő levelet kapnak, önzetlen szolgálatuk elismerését nyugtázva. Horváth Emilné, Or go vány Kiskunsági Nemzeti Park Az oldalt szerkesztette: Gál Sándor 1
