Petőfi Népe, 1993. október (48. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-04 / 231. szám
MEGYEI KORKÉP KÖZBIZTONSÁGI ÉS VAGYONVÉDELMI EGYESÜLETEK Szomszédok egymásért — Bács-Kiskun megyében A bűnmegelőzés sikeres szervezeteinek bizonyultak a közbiztonsági és vagyonvédelmi célból 1989-től kezdődően alakult egyesületek. Az önvédelmi és polgárőrségi szervezetek léte és működése csillapítólag hat a bűnözésre — állapította meg a Legfőbb Ügyészség a közelmúltban befejezett törvényességi vizsgálat alapján készült jelentésében. A megyei bíróságok 1989-től 1992. december 31-éig 418 közbiztonsági és vagyonvédelmi céllal alakult egyesületet és szövetséget vettek nyilvántartásba. Ezek szervezésének az igénye főként a kistelepüléseken, elsősorban a bűnözés robbanásszerű növekedésének a hatására alakult ki, létrehozásukban közreműködtek a helyi önkormányzatok és rendőri szervek is. Az ügyészségek 305 önvédelmi szervezetnél vizsgálták meg, hogy megfelelnek-e az egyesülési jogról szóló törvény rendelkezéseinek, alapszabályaik és belső szabályzataik biztosítják-e a tagoknak jogaik gyakorlását, illetve megkövetelik-e kötelezettségeik teljesítését. A törvényességi ellenőrzés kiterjedt arra is, hogy az egyesületek tevékenysége' nem lépett túl az alapszabályban meghatározott célkitűzéseken. A Legfőbb Ügyészség szerint a vizsgált szervezeteknél az alapszabályban megfogalmazott célkitűzések és a gyakorlati működésük álta• A polgárőrségek — legyenek akár egyesületek — egyben baráti csoportok is. Városföldön alkalmanként közös vacsorákat is rendeznek. Iában összhangban vannak egymással, mindkettő megfelel a törvényi követelményeknek. Az egyesületekben a demokratikus önkormányzat elve érvényesül, de nem megfelelő a tevékenységük dokumentálása, nagyobb részüknél nem, vagy csak hiányosan vezetnek tagnyilvántartást. A feladatok között szinte kivétel nélkül szerepel a bűncselekmények elkövetésének korlátozása, illetve a tettesek elfogása céljából figyelő- és járőr- szolgálat szervezése. Az egyesületek rendszeresen közreműködnek a rend fenntartásában, a különböző rendezvények biztosításában. Általában jó a kapcsolatuk a helyi önkormányzatokkal és rendőri szervekkel. Néhány egyesületnél előfordult, hogy a tagok szolgálatuk során túllépték hatáskörüket, elsősorban azok, akik a régi önkéntes rendőri jogosultságokat érvényesítették. A törvényességi vizsgálat alapján az ügyészi szervek az egyesületekkel kapcsolatban tíz keresetet nyújtottak be a bíróságokhoz, törvénysértések miatt kilenc óvást emeltek, és mintegy 150 jelzést adtak be az önkormányzatok polgármestereihez. A vizsgálat nem tért ki külön a Bács-Kiskun megyei helyzetre, ettől függetlenül a megállapítások jó része ebben a megyében is érvényes. Vitathatatlan, hogy az itteni egyesületek zöme a kezdeti lendületet elvesztette 1992 végére. Az Országos Polgárőr Szövetség most újjáalakult megyei elnöksége ezért hatalmas lelkesedéssel próbálja meg újjászervezni a vagyonvédelmet, amihez nagy segítséget kapnak a helyi rendőrségektől, önkormányzatoktól a legtöbb helyen. A kistelepülések után most a nagyvárosok is próbálkoznak — ismert, hogy csak néhány napja alakult meg az első polgárőrség Kecskeméten. Meghirdették az új megyei programot is: „Szomszédok egymásért” — néven. És a rendőrök is egyre inkább felismerik, hogy a jelenlétük milyen nagy segítséget jelenthet a bűnmegelőzésben. __ E BBEN a HÓNAPBAN ÉRKEZNEK KECSKEMÉTRE A MIG—29-ESEK Mintha Trabantból Mercedesbe szállna az ember • Orosz és magyar tábornokok kísérték Für Lajost a krasznodári főiskolán tett látogatása alkalmával. csorda, rohantunk egymás felé a kukoricásban. Összeölelkeztünk, megcsókoltuk egymást. A testvérének fogadott. S mint egy jó testvér, rögtön azt tanácsolta, hogy most aztán siessünk ebédelni, mert ha megvárjuk, ami ezután következik, még a vacsoráról is könnyen lemaradhatunk. A vizsgálat megállapította, hogy a tűz a hajtómű első felében, az égőtérben keletkezett, s a jelzőrendszer hibája miatt nem észlelték a pilóták. Szétégtek a kormányszervek, és a haj tómű vezérlő berendezés. Egyértelműen műszaki hiba következett be, a gyár szakemberei szerint sem volt más megoldás, mint katapultálni. Mindezt figyelembe véve, elöljárója javaslatára a vészhelyzetben tanúsított helytállásáért a Magyar Honvédség parancsnoka renHiszen, mint mondta, akárcsak a középkori kolostorok lakói, a világtól elzárva, rendkívül feszített tempóban élnek és dolgoznak. A pilóták nevében Hegedűs Ernő őrnagy köszöntötte a minisztert, majd rögtön élt a felajánlott lehetőséggel: sorolni kezdte a gondokat. Az évi 35 ezer forint repülési pótlék siralmas és megalázó. Nem tükrözi a pilóták jártasságát, gyakorlatát, elméleti tudását. Helyesebb lenne az alapfizetés függvényében meghatározni. Lehetne például ennek negyven százaléka. Siklósi Zoltán őrnagy a berepülő pilóták szemszögéből közelítette meg a kérdést, akik bruttó ezer forintot kapnak egy-egy berepülésért. Ha pedig gyári új gépen teszik kockára életüket, ez az összeg 1300 forintra emelkedik... • Az állománygyülésen részt vevő pilóták közül sokan most is repültek. Ők egyenesen a repülőtérről érkeztek. den kívül Bodrozsán László századost őrnaggyá léptette elő. Oktatójának, Taraszov őrnagynak pedig a honvédelmi miniszter a Honvédelemért kitüntető cím első osztályát adományozta és családjával együtt a honvédség balatoni üdülőjébe kéthetes magyarországi üdülésre hívta meg... Für Lajos egy rögtönzött technikai bemutatót követően állománygyűlésen találkozott a kint tanuló tisztekkel, s elismeréssel szólt a munkájukról, felkészültségükről. Az állománygyűlés végén a repülőtérre siető Für Lajostól arról érdeklődtünk, hogyan értékeli a kecskeméti tiltakozást a MiG-ek telepítése ellen.- Ezzel a kérdéssel már többször foglalkozott a legfelsőbb katonai vezetés. Úgy tudom, a város polgármesterével levélváltásra is sor került ebben a témában. Remélem, hogy valamennyi problémát köz- megegyezéssel sikerül elrendeznünk. Remélem, hogy a vita megoldható lesz. - galambos — • A pilóták nagyon jó véleménnyel vannak az új gépekről. Reméljük, a kecskeméti lakosok sem fognak csalódni bennük. éleslövészeten és a bombavetésen. Karmazsin Sándor ezredestől, a tanfolyam parancsnokától megtudtuk, hogy közülük többen megszerezték az oktatói jártasságot és Kecskeméten ők fogják betanítani a többieket. Mint mondta, a gépek nagyszerűek. Olyan érzés ezeket a MiG-eket vezetni, mint ha Trabantból Mercedesbe ülne át az ember. Az első nyolc gép egyébként valószínűleg október 15-én érkezik Magyarországra, s lehet, hogy az egyiket Karmazsin ezredes vezeti haza... Bodrozsán László sosem fogja elfelejteni a Kussovszkaján eltöltött első pár napot. Élete álomgépéből kellett katapultálnia - életében elő- .ször. Élete hajszálon függött. A műszaki hiba augusztus 30-án, tizenkét óra előtt pár perccel következett be.- Kétüléses gépen olyan feladatot hajtottunk végre, melyben azt imitáltuk, hogy a bal oldali hajtómű meghibásodott. Hát mit mondjak, ez az imitáció „remekül” sikerült. Ugyanis amikor ötven méteren megkezdtük a besorolást a közeli irányadóra, a futókat behúztam és elkezdtem az emelkedést, a repülésvezető szólt, hogy valami baj van a gépemmel, mintha tüzet láma a bal hajtóműnél. Nálunk a fedélzeten azonban minden rendben működött, ezért az első gondolatom az volt, hogy mindez csak tévedés lehet. Másodpercek múlva aztán a kabinban megéreztük az égett olaj szagát, és a gép irányíthatatlanná vált. Felcsapta az orrát, amit a botkormány előrenyomásával próbáltam korrigálni. Sikertelenül. Ezután pedig jobbra dőlt. Ekkor azt hittem, hogy „dugóhúzóba” fogunk esni. Az oktatóm szólt: katapultálni kell. Rátettem a kezem a katapultra és figyeltem, milyen helyzetben vagyunk a földhöz képest. Eszembe jutott, hogy pár nappal ezelőtt egy arab hallgató engedély nélkül rántotta meg a katapultot, s annak kézbehúzó automatája darabokra törte az oktató karját. Nem csináltam semmit, csak vártam. Egy pillanattal később aztán már láttam, megy el a kabintető. Elvesztettem az eszméletemet. A következő kép, amire emlékszem, már az, hogy arccal lefelé, szédítő sebességgel zuhanok egy kukoricás felé. Ebben a pillanatban nyitott az ernyő, de a heveder megtekeredett. Forogni kezdtem, s megláttam a távolban becsapódó gépet és az oktatóm ernyőjét. Mint egy vaddisznóJekatyerinodar - Katalin cámő ajándéka. De a város régi nevét elsöpörte a történelem, csak az „ajándék” maradt: Krasznodár, a vörös ajándék. Itt, ennek a 850 ezer lakosú kozák városnak a katonai főiskoláján tanulnak azok a kecskeméti pilóták és technikusok, akik majd a MiG-29-es vadászgépek kezelői lesznek, őket látogatta meg csütörtökön Für Lajos honvédelmi miniszter, akit a korábban megszokott só és kenyér helyett kardvirággal köszöntöttek a nemzetiségi viseletbe öltözött lányok. A főiskola múzeumának megtekintése azonban most sem maradhatott el. Hatalmas Lenin-szobor fogadja itt a látogatót, a falakról a Szovjetunió hősei tekintenek le, a vitrinek pedig a vietnami hallgatók ajándékait, lelőtt amerikai repülőgépek darabkáit őrzik... Jelenleg 20 magyar pilóta és 76 műszaki tanul a főiskola bázisain. Az elméletet Krasznodárban, a gyakorlatot a kétszáz kilométerre lévő Kussovszkajában sajátítják el. Már • Bodrozsán százados üdvözli az otthonról érkező Vass alezredest. csak öt repülési váltás maradt erre a hétre, kiképzésük október 15-ig tart. Felkészültségükre jellemző, hogy négyesnél rosszabb vizsgája egyiküknek sincs. Este tízig járnak ki a \ árosba, utána létszámellenőrzést tartanak. Szombaton fél háromig van tanítás, de a boltok kettőkor már bezárnak. Legutóbb egy hónapja voltak otthonról vendégek, a levelek 3-5 hét ■ alatt érnek haza. Víz csak ébresztő után, délben és lefekvés előtt folyik a csapból - egy-egy órára. A villany kiszámíthatatlan... Már valamennyien túljutottak az 1993. október 4., hétfő' MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 6.03: Műsorismertetés 6.05: Falutévé — törvénytippel, agrometeorológiával 6.25: Határtól határig 6.35: Üzlet 6.45: Híradó 7.00— 9.00: Napkelte 9.00— 12.00: Napközi 9.30: Walt Disney bemutatja 11.30: Játék 12.00: Déli harangszó — Déli egyenleg 12.12: A Financial Times heti üzleti híradója 12.37: Képújság 15.58: Műsorismertetés 16.00: Híradó 16.10: Én is hasonlítok a nyílhoz és az íjhoz 16.25: Hatalom és szenvedély — Ausztrál tévéfilmsorozat 17.15: Kalendárium, 1993 17.55: Jelképtár 18.00: Űk, tizenhármán 18.20: Rímfaragó 18.35: Szerencsekerék 19.07: Jó éjszakát kíván a Disney! 19.17: „Engedjétek hozzám!" A hitről gyerekeknek 19.30: Híradó 20.05: 24 óra 20.35: Vadon — Magyar film 22.45: Columbo — Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat 24.00: Híradó 0.05: BBC-híradó TV II. MŰSOR 14.00: Képújság 14.05: A Hét (ism.) 15.00: Parlamenti Napló 17.00: Műsorajánlat 17.03: Időjárás 17.05: Elektor kalandor 17.10: Pif és Herkules — Francia rajzfilmsorozat 17.30: Könyvvilág 18.00: Délutáni egyenleg 18.10: Körzeti híradók 18.23: Időjárás 18.25: Medicina — Egészségügyi híradó 18.35: Zöldpont — A szabad idősportok magazinja 19.03: Frici, a vállalkozó szellem 19.30: FTC—Vác FC-Samsung 21.25: Kapcsolatok 22.00: Esti egyenleg 22.20: Időjárás 22.25: Kis tragédiák — Szovjet film (ism.) 23.30: Gaál István-sorozat — Isten teremtményei — Magyar tévéfilm DUNA TV 11.05: Szonda (ism.). 11.35: Levelek egy percben. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió (ism.). 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Nemzetközi vallási híradó. 13.30: Az evangélikus egyház félórája. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Első közlés. 15.05: Nyitnikék. 15.35: Üzenő. 15.45: Rossini: A tolvaj szarka. 15.55: Cégér. 16.00: Délutáni Krónika. 16.10: Mindennapi gazdaság. 16.20: Zenefórum. 17.05: Eco-mix. 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Szeretem — Botladozó irodalmi sétafika. 20.05: A népzene hagyományőrzői. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Európa, 1968. A szabadulóművész. 21.34: Régi fúvószene. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Zsidók és antizsidók. 23.05: Lemezmúzeum. URH-ADÓN: 6.55—9.00: Körzeti magazinok. 13.00—14.00: Az Amerika Hangja magyar műsora. 15.00: Közvetítés az Ország- gyűlés üléséről. 18.30—21.00: Nemzetiségi műsorok. 23.00: A BBC magyar műsora. 23.45: Down to Earth. PETŐFI 4.30: Hajnali kalendárium. 6.03: Reggeli csúcs. 7.40: Sportreggel. 8.05: Popzene magyar újdonságokból. 8.50: Apró-cseprő gyerekekről. 9.00: Hírek — Időjárás. 9.03: Zöld telefon: 138-8082. 9.10: Zene-szó. 10.55: Gordi- usz plusz. 11.00: Hírek — Időjárás. 11.03: Családi persely, avagy a pénz is boldogít. 11.15: Sárga tengeralattjáró. 12.00: Nótakalendárium. 13.00: Hírpercek. 13.10: Hogy tetszik lenni? 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig — Benne: 15.00: Hírek — Időjárás. 17.00: Hírek — Időjárás. 17.05: Kö- lyökrádió. 17.32: Ziccer. 18.30: Kapaszkodó. 19.00: Hírek — Időjárás. 19.05: Garázs. 19.30: Asszonysors. 20.30: Közvetítés az FTC—Vác labdarúgó-mérkőzésről. 21.20: Hírpercek. 21.30: A dzsessz világa. 23.00: Hírek — Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Máról holnapra — éjfél előtt. 0.15—4.20: Máról holnapra — éjfél után. 4.03—4.20: Verbunkosok, csárdások. 6.00: Híradó. 7.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 9.00: A Főnök (sor.). Veszélyes múlt. 10.00: Gazdag és szép (sor.). 10.30: 227 (amerikai sorozat). Anyának lenni könnyű. 11.00: Forró nyeremény. 11.30: Családi párbaj. 12.00: Magazin. 12.30: A Springfi- eld-sztori (am. sor.). 13.20: Kalifornia klán (am. sor.). 14.10: Hétköznapjaink (am. sor.). 15.00: Ilona Christen. Mindennapi beszélgetés. 16.00: Beszélgetés. 17.00: Ki itt a főnök? (sor.). Tony új munkahelye. 17.30: Borzasztó kedves család (am. sor.). Egyedül otthon. 18.00: A szív szava. 18.45: Híradó. 19.10: Robbanékony — magazin. 19.40: Jó idők, rossz idők (sor.). 20.15: Kollégák — show. 21.15: Városi klinika (sor.). Veszekedés. 22.15: Forró szék — vita. 23.00: Kulturális magazin. 23.30: Rost (sorozat). Bőrfej. 24.00: Berlin Break (sor.). Gordon veszélyben. 1.05: Borzasztó kedves család (ism.). 1.40: Ki itt a főnök? (ism.). 2.15: Ilona Christen (ism.). 3.15: Hans Meiser (ism.). 4.10: Robbanékony (ism.). 4.35: A Főnök. (ism.). 5.30: Gazdag és szép (ism.). SAT 1 16.00: Hírek — Műsorismertetés 16.05: Évforduló 16.10: Az utolsó éden — Jugoszláv természetfilm H/1. rész 17.50: Minden eladó 18.15: Úton 18.30: Mesesarok 18.45: Dunahíradó 19.00: Murphy háborúja — Angol film 20.40: Dunasport 21.30: Meghökkentő mesék — Angol tévéfilmsorozat: Bécsi elixir (ism.) 21.55: Évforduló 22.00: Hírösszefoglaló KOSSUTH Óránként: Hírek — Időjárás — Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.10: Törvénykönyv. 8.20: Műsorismertetés. 8.40: Napközben. 5.15: Fiatal és nyugtalan. 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyei! 9.10: Szomszédok (ism.). 9.40: Trapper John (ism.). 10.25: Bonanza (ism.). 11.15: 5x5 (ism.). 11.45: Szerencsekerék (ism.). 12.25: Fiatal és nyugtalan. Sürgető kérdések. 13.15: Trapper John (sor.). A műhiba. 14.10: Szomszédok (sor.). Kemény csapás. 14.40: Bonanza (sor.). Little Joe, a seriff. 15.40: Ürszekerek (sor.). 16.45: 5 x 5 — játék. 17.20: Mindent vagy semmit. 18.30: Su- garbaker lányok. Nemek harca. 19.00: Hírek. 19.20: Sport. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Egy bajor Rügen szigetén (német sor.). 21.20: Igazi csoda. 22.15: A tárgyra, kancellár! 23.00: Újdonságok és történetek. PRO 7 4.35: Flipper (ism.). 5.00: Mr. Belvedere (ism.). 5.25: Rajzfilmek (ism.). 6.55: Varázslatos Jeannie (ism.). 7.25: Hármak társasága (ism.). 7.55: Adderly (ism.). 8.55: Szerencsés utat — Rió! (ism.). 10.45: Kezdeti nehézségek (ism.). 11.15: Roseanne (ism.). 11.45: Dokumentumfilm. 12.05: Air Force (ism.). 13.05: Freshman (ism.). 14.55: Adderly (sor.). A bomba. 15.55: Mr. Belvedere (sor.). Belvedere kétszer. 16.25: Varázslatos Jeannie (am. sor.). Tony nője. 16.55: Rajzfilmek. 18.25: Hármak társasága (am. sor.). Mint két tojás. 18.55: Kezdeti nehézségek (am. sor.). A fiam a húgom. 19.25: Roseanne (sor.). A földönkívüli. 20.00: Híradó. 20.15: Oxford blues (angol filmvígjáték. 22.20: A szél (am. krimi). 0.05: Riporterek (ism.). 0.35: Hírek. 0.45: Raven (ism.). 1.35: Hírek. 1.45: San Francisco főnöke (ism.). 3.15: Különleges osztag (ism.). 4.00: Hírek. MOZI, KTV, IKTV, KISKUN TV KECSKEMÉT. A mozik műsora. Városi: fél 4, 3/4 6 és 8 órakor: JUR- RASIC PARK. Színes, magyarul beszélő amerikai film. Árpád: 6 és 8 órakor: RED ROCK WEST. Színes amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Stúdió: 7 órakor: SZOBA KILÁTÁSSAL. Színes angol film. KISKUNFÉLEGYHÁZA. Petőfi: 6 és 8 órakor: TITKOLT TTTKOSÜGYNÖK. Színes, magyarul beszélő francia film. Stúdió: 7 órakor: MONDVACSINÁLT HŐS. Színes amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! KTV: 6.00-10.00: Képújság. 15.30-16.50: Képújság. 16.50-18.50: TV 4 Moziműsor (1. rész). 18.50-19.00: Műsorajánlat. 19.00—19.25: Torpedó gyerekeknek. Telefonszám: 481-816. 19.25- 20.00: Mezőgazdasági Magazin (múlt heti műsor ismétlése). 20.00-21.10. Kecskeméti Magazin. Á tartalalomból: Az elmúlt hét hírei. Kulturális ajánlatok. Sport. 21.12-21.30: Torpedó felnőtteknek. Telefonszám: 481-816. 21.30: HTV -30 film. IKTV: 9.30: Képújság. 10.00: Istenek fegyverzete D. Szinkr. hongkongi akció - 94’. 11.34-12.04: Képújság. 19.30: Képújság. 20.00: Sztár TV II. 24.00-0.30: Képújság. Kiskun TV: S.00-19.00- Képújság. 19.00-19.20: Helyi híradó. 19.20-20.00: Mit kérdezne ön...? Vitaműsor. 20.00-24.00: TV 4 műsora.