Petőfi Népe, 1993. október (48. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-04 / 231. szám

2 PETŐFI NÉPE 1993. október 4., hétfő Rendkívüli állapot Moszkvában Tájékoztatási iroda alakult A kormány október 1-jével létre­hozta a Memzeti Tájékoztatási Iro­dát, kiegészítve a Kormányszóvivői Iroda és a Miniszterelnöki Sajtóiroda tevékenységét. Erről közleményben tájékoztatta a távirati irodát a Minisz­terelnöki Sajtóiroda szombaton. A Kormányszóvivői Iroda élén Juhász Judit, a Miniszterelnöki Sajtó­iroda élén Várhelyi András, a Nem­zeti Tájékoztatási Iroda élén Varga Domokos György áll. A nemzeti tá­jékoztatási tevékenységet tárcaközi bizottság segíti, amelynek létreho­zása folyamatban van. Az új iroda működésének költségeit a Miniszter- elnöki Hivatal fedezi, a költségvetési törvényben e célra rendelt összeg a tájékoztatási tevékenység fedezetéül szolgál. A miniszterelnöki döntés nem érinti Katona Tamás miniszter- elnökségi politikai államtitkár munka- és feladatkörét. Meghalt Korom Mihály Hatvanöt éves korában a SOTE Oktató Kórházában vasárnap elhunyt Korom Mihály. Korom Mihály a rendszerváltozás előtti évtizedekben több magas párt­ós állami tisztséget töltött be: tíz évig az MSZMP KB titkára, öt évig a PB tagja, 1966-78 között pedig igazság­ügyminiszter volt. (Folytatás az 1. oldalról) A tüntetők a Krimszkij hídon elő­ször többször összecsaptak a külön­leges belügyi egységek, az Ómon ka­tonáival. A közeli metróállomás kö­zelében közelharc bontakozott ki, majd az erősítést áttörve a feldühö­dött tömeg a külügyjninisztérium épülete felé tört elő, ahol szintén több összecsapásra került sor. Az orosz belügyi egységek egy alaku­lata, mintegy 200 ember átállt a par­lament védőinek oldalára, miután a tüntetők áttörték a moszkvai Fehér Ház melletti, a volt KGST-palota kö­rüli kordont és elfoglalták a jelenleg a moszkvai polgármesteri hivatalnak • A tüntetők vasrudakkal és hu­sángokkal fölfegyverkezve vonul­tak a parlament elé. otthont adó épület első öt emeletét, elkeseredett harcok voltak. A tünte­tők vasrudakkal és nyársakkal hada­koznak. Lapzártakor érkezett hír szerint a moszkvai Ómon Jelcint támogató egységei páncélozott harcjárműve­ken az osztankinói tévé elé érkeztek és tüzet nyitottak a támadókra. Heves harcok folynak a földszinti adóstu- diók körül. A Szabadság rádió sze­rint a Fehér Ház környékét teljesen a parlament védői ellenőrzik, s a jelen­tés szerint nem folynak harcok az épület körül. Este a hatóságok ismét kikapcsolták a parlament épületében az elektromos áramot. Külhoniak sajtótalálkozója A külhoni magyar sajtó nemcsak ahhoz járulhat hozzá, hogy Magyar- országnak jobb képe legyen a világ­ban, de ahhoz is, hogy idehaza jó közérzet legyen - mondta Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetsége elnöke az I. külhoni magyar sajtóta­lálkozó vasárnapi megnyitóján Bu­dapesten. Hangsúlyozta: nem kell egyetértenünk egymással, de érte­nünk kell egymást, s befejezésül pár­tok feletti, mindenkit egyesíteni tudó gondolkodást sürgetett. A rendezvé­nyen húsz országból vesznek részt. Szociáldemokrata pártegyesülés Miután szombaton a Független Szociáldemokrata Párt, a Magyar- oszági Szociáldemokrata Párt és a Szociáldemokrata Néppárt külön-kü- lön is deklarálta egyesülési szándé­kát, vasárnap reggel a Villányi úti konferenciateremben egyesülési kongresszust tartottak a három párt mintegy 715 küldöttének részvételé­vel. A jelenlevők elsöprő szavazati többséggel határoztak a három párt egyesüléséről. Az egyesülést ki­mondó nyilatkozat leszögezi: az új párt az MSZDP jogfolytonosságának figyelmebevételével, teljes vagyoni és szervezeti egyesüléssel jön létre, célja pedig, hogy a szociáldemokrá­cia visszanyerje polgári elismertsé­gét. Az új párt neve: Magyarországi Szociáldemokrata Párt, szimbóluma pedig a vörös rózsát tartó kéz. A küldöttek a párt 25 tagú vezető testületéből kilenctagú elnökséget választottak. Az ezt követő szavazás során 421 szavazattal, tehát elsöprő fölénnyel Király Zoltán lett az MSZDP új elnöke. A főtitkár szemé­lyéről, a kongresszus határozata sze­rint, az elnökségnek kell majd dönte­nie. SPORT Prost valóban visszavonul? A háromszoros Forma-1-es világ­bajnok osztrák Niki Lauda szerint Alaih Prost, az F-l-es autós gyorsa­sági vb-sorozat idei győztese csak rossz pillanatában nyilatkozta, hogy az év végén befejezi pályafutását. Lauda úgy vélekedett: a 38 éves francia pilótának, aki immár négy vi­lágbajnoki győzelmet számlál, még nem lenne szabad visszavonulnia, mert kiválásával túl nagy űr kelet­kezne a mezőnyben. Pert vesztett a súlylökő Az amerikai bíróságon elvesztette Randy Bames súlylökő világcsúcs­tartó azt a pert, amelyben a Nemzet­közi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) őt érintő kétéves eltiltásával szemben fellebbezett, és kártérítést követelt. Az IAAF 1990 augusztusá­ban léptette érvénybe a büntetést, miután bebizonyosodott egy svédor­szági versenyt követő doppingvizs­gálaton, hogy az amerikai atléta meg nem engedett szert használt. Brazília a világon az első A Nemzetközi Labdarúgó Szövet­ség rendszeresen közzéteszi a válo­gatott csapatok ranglistáját. A legú­jabb az idén szeptember 23-ig leját­szott mérkőzések alapján készült el, s ebben Brazília a sikeres dél-amerikai vb-selejtezőknek köszönhetően az első helyre került. A világbajnok németek visszaestek az ötödik helyre, holtversenyben az angolok­kal. A hírügynökségek az első 20 or­szágot sorolják fel, ezekben Magyar- ország nem található. Magabiztos továbbjutás A férfi kézilabda EHF Kupában a 16-ba jutásért szombaton az Elekt­romos-pályán játszották le az Elekt- romos-Belenenses (portugál) visz- szavágót. A magyarok - akárcsak az első találkozón - most is győztek, s ezúttal is 29 gólt dobtak. Az Elekt­romos 300 néző előtt 29:16 (17:6) arányban győzött, s 58:34-es összesí­téssel került tovább. Legjobb dobók: Kiss 8, Németh 7, illetve Viella 7, Bentes 4. Másodszor is óvnak a bajorok A német Bayer Leverkusen labda­rúgó-csapata másodszor is megfel­lebbezi az UEFA azon döntését, amellyel öt európai kupamérkőzésről tiltotta el Bernd Schustert. A német középpályás még a spanyol Atletico Madrid színeiben, az olasz Parma el­leni tavalyi UEFA Kupa-elődöntőn inzultálta a játékvezetőt, ezért kapta a megszokottnál súlyosabb eltiltást, melyet egyszer már sikertelenül óvott meg jelenlegi klubja, a Lever­kusen. BAJAI LÁNY AZ ELSŐ PONTSZERZŐ Atom Anti cselgáncs világbaj nők A kanadai Hamiltonban rendezett cselgáncs-világbajnokság csütörtök­től vasárnapig tartott küzdelemsoro­zatában szenzációs magyar sikerek születtek. A 95 kilogrammosok súly­csoportjában Kovács Antal, a pak­siak 21 éves dzsúdósa aranyérmet szerzett. Tavaly ő érte el a magyar cseígáncssport első olimpiai arany­érmét, most pedig, a sportág 18. vi­lágbajnokságán is ő állhatott'a do­bogó legfelső fokára. Mégpedig úgy, hogy öt ellenfele közül négyet ip- ponnal győzött le. — Nekem itt duplán kellett bizo­nyítanom — mondta a népszerű Atom Anti. — Azt is, hogy nem vé­letlenül nyertem Barcelónában, meg azért is, mert sokan kételkedtek ben­nem. Szerencsére Hangyási László, az edzőm nemcsak a fizikai erőt csö- pögtette belém, hanem lelki tartást is adott. Ezek együttvéve segítettek a világbajnoki sikerhez. Hajtós Bertalan a 71 kg-osok me­• Kovács Antal, a magyar csel­gáncssport első világbajnoka. zőnyében gyűjtötte be a magyar csa­pat második érmét. A Bp. Honvéd versenyzője az elődöntőben koka ér­tékű dobással verte az olasz Diego Brambillát, a döntőben azonban 3:0 arányú bírói döntéssel alulmaradt a dél-koreai Chung Hoonnal szemben, és ezüstérmes lett. ; ” Há’neM'ls'érmes/dér'mífldéhkép- ' pen Sporttörténeti jelentőségű a bajai ' Pekli Mária &éfepiéséY'áKí áfiők* 56 kg-os versenyében a magyar női cselgáncssport világbajnoki pont­szerzője volt. Chiyoritól ugyan kikapott a ne­gyeddöntőben, de a japán „tovább vitte” őt a vigaszágon. A bronzére­mért vívott csatában a holland Jes­sica Gal ippon értékű karfeszítéssel győzte le, s így az ötödik helyen vég­zett. Szereplése a jövő szempontjából azonban mindenképpen biztató, a női szakág pedig méltán lehet büszke vi­lágbajnoki teljesítményére. SAKK Sikeres bajnoki rajt • Balról a kecskemétiek: Szutorikhin, Krizsány, Siklósi és Gyimesi. DUTÉP SC KECSKEMÉT— TUNGSRAM NAGYKANIZSA 8:6 NB I-es csapatbajnokság, Kecs­kemét, Caissa panzió. Eredmények, elöl a kecskemétiek: Grószpé- ter—Faragó 1:0, Csőm—Schneider 0:1, Gyimesi—Kiss L. döntetlen, Siklósi—‘-Horváth P. 0:1, Kri­zsány—Krutti 0:1, Szutorik­hin—Bagonyai 1:0, Mészáros—Ba­A Szalonikiben szombaton késő este befejeződött 13. junior ökölvívó Európa-bajnokságon a győztesek és a magyarok helyezései: 48 kg: Oleg Kirjukin (ukrán), 51 kg: Rovcan Kuszeinov (azerbaj- dzsáni), 2. Nagy János, 54 kg: Maik Kulbe (német), 2. Pintér Zsolt, 57 kg: Eduard Szaharov (orosz), 3. Oláh csó 1:0, Brandies—Rezsek 1:0, Ábel—Papp L. 1:0, Csőke Krisz­tián—Badó döntetlen, Csőke Adri­enn—Kádár 0:1, Mann Ge­rald—Kiss J. 1:0. Tulajdonképpen papírformának megfelelő eredmény született, bár Csőm, Csőke Adrienn és Siklósi jobb állásból veszített. A kecskemétiek visszavágtak az előző bajnokságban elszenvedett 8:6-os vereségért. > Tamás, 60 kg: Oleg Szergejev (orosz), 63.5 kg: Artur Szelihanov (orosz), 3. Nagy József, 67 kg: Oleg Kudinov (ukrán), 71 kg: Jevgenyij Makarenko (orosz), 75 kg: Denisz Drudovszki (orosz), 81 kg: Andrej Vojda (orosz), 91 kg: Vlagyimir Klicsko (ukrán), plusz 91 kg: Andrej Mojszejev (orosz). ATLÉTIKA Magyar sikerek Zalaegerszegen rendezték meg a Magyarország-Horvátország váloga­tott atlétikai viadalt, amelyen 15 éves fiatalok vettek részt. A versenyen szerepelt hat Bács-Kiskun megyei at­léta is, akik mindannyian becsülettel helytálltak. Ä lányoknál a magyar A-váloga- tott 63—31-re, a fiúknál pedig 54—41-re nyert a horvátok ellen, de még a magyar B-válogatott, is jobb­nak bizonyult a horvátoknál. A megyebeli versenyzők eredmé­nyei; Jobbágy Zsigmond (KSC) a 4x100 méteres váltó tagjaként első lett, távolugrásban 661 cm-rel máso­dik, a 100 méteres síkfutásban 11,0 idővel szintén második. A kiskunfél­egyházi Tóth Szabolcs 189 cm-es ugrással második helyet szerzett. A KSC versenyzője, Tóth Péter 2:45,6 idővel második lett az 1000 méteres futásban. A KSC-s Rőfi Ákos a 100 méteres síkfutásban 11,1 idővel a negyedik lett, és' tagja volt az ugyan­csak negyedik helyezett 4x100 méte­res váltónak. Mogyoró Tibor (Kis­kunfélegyháza) 585 centis ugrásával a 4. helyen végzett távolban. S. Ju­hász Ágnes (KSC) pedig tagja volt a 4x100 méteres váltónak, amely a második helyen ért célba. Olvasóink figyelmébe! Kedves olvasóink figyelmébe ajánljuk, hogy lapunk 10—11. oldalán a labdajátékokról ta­lálhatnak részletes beszámolót. EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Harmincezer halott Indiában A legfrissebb jelentések szerint legalább 30 ezer halottja és eltűntje van a csütörtöki indiai földrengésnek. A katasztrófa következtében 36 település teljesen romba dőlt, de a rengések összesen közel 80 faluban okoztak károkat. Pénteken este a térségben újabb földmozgások voltak - szerencsére kárt nem, csupán pánikot okoztak. A mentést az eső is nehezíti. A jelentések szerint több mint 30 ezer katona dolgozik a ro­mok eltakarításán, a holttestek és az esetleges túlélők kiemelésén. Pén­teken este az egyik falu romjai között három élő csecsemőt találtak a mentők. A gyermekek, akik közül az egyik csupán kéthetes, a csodával határos módon menekültek meg. A hatóságok ugyanakkor már kevés reményt fűznek ahhoz, hogy további túlélőkre bukkanhatnak. Bosznia nem ad engedményt A boszniai szerb parlament vasárnapra virradóra úgy döntött, hogy a muzulmánok elutasító döntése miatt visszavonnak minden korábbi te­rületi engedményt, s a határnak a jelenlegi frontvonalat tekintik. Rado­van Karadzic „köztársasági” elnök szerint újabb területcserékről csak azután lehet majd tárgyalni, ha már minden fél aláírta a rendezési cso­magtervet. A parlamenti határozat azonban nyitva hagyja az esetleges megegyezés lehetőségét, továbbra is a szerb fél tárgyalási készségét hangoztatja. Tudjman bírálja Oroszországot Franjo Tudjman horvat elnök szombaton élesen bírálta Oroszorszá­got a Biztonsági Tanácsban elfoglalt álláspontja miatt. A horvát ál­lamfő Eszéken katonák előtt beszélt és Szerbia „bolsevik vagy ortodox szövetségesének” nevezte Oroszországot. Zágráb attól akarja függővé tenni a horvátországi szerb Krajinában lévő ENSZ-erők mandátumá­nak meghosszabítását, hogy a BT figyelmeztesse Jugoszláviát: az el­lene életbe léptetett embargó feloldásának feltétele a krajinai helyzet rendezése. Oroszország viszont nem hajlandó elfogadni, hogy a szer- bek által függetlenné nyilvánított Krajina kérdését összekapcsolják a Szerbiából és Montenegróból álló Kis-Jugoszlávia említésével. Lemond a reformügyi miniszter? Mircea Cosea, a román kormány reformügyi minisztere, aki az el­múlt héten a Nemzetközi Valutaalappal tárgyaló román küldöttséget vezette, bejelentette: amennyiben nem sikerül megállapodást elérnie a standby-hitelkeret esedékes részéről, benyújtja lemondását. Az állam- miniszter a július végi kormányalakítás alkalmából lépett Misu Negri- toiu helyébe a kabinetben. A washingtoni tárgyalások eredményéről tartott pénteki sajtóértekezleten Mircea Cosea elmondta: a fizetési mér­leg alakulása arra utal, hogy a hiány meg fogja haladni az 1 milliárd dollárt, amivel az év elején számoltak. Ebből a nemzetközi pénzügyi szervek arra a következtetésre jutottak, hogy Románia jobban él, mint amit megengedhet magának. A CDU hivatalos elnökjelöltje Németország kormányzó Kereszténydemokrata Uniója (CDU) szombaton hivatalosan is a vitatott, s a közelmúltig szinte ismeretlen Steffen Heitmannt. Szászország igazságügy-miniszterét jelölte a német 'köztársasági elnöki posztra. A keletnémet'Heitmann az NDK idején ügyvéd volt, s az utóbbi időben számos vitatott kijelentéssel hívta fel "magára á'figyelfiíéf. Á'hőkriek a drezdai politikus a hagyományosabb szerepet szánná, nehezményezte, hogy Németország a külföldiek baá- ramlásával „elidegenesedik”, a közelmúltban pedig egy lapnak olyan értelemben nyilatkozott, hogy a náci Holocaust miatt a németeknek nem kell az idők végezetéig különszerepet vállalniuk. Sevardnadze Poti elestéről Eduard Sevardnadze grúz államfő szombat este elismerte, hogy az egyik legfontosabb grúz kikötő, Poti elesett. A politikus szerint a város elfoglalásában az abházok mellett ugyanazok az erők vettek részt, ame­lyek Szuhumi bevételekor is ott voltak. Sevardnadze az abház főváros elestekor orosz, illetve a Gamszahurdiát támogató csecsenekről, illetve más kaukázusi népek képviselőiről beszélt. Sevardnadze elmondta, hogy aggasztja Poti elvesztése, ugyanakor sokkal nagyobb gondot je­lent számára, hogy Szuhumiból és a környező területekről a nehezen járható hegyi ösvényeken több mint százezer ember - harmaduk nő és gyermek - igyekszik Közép-Grúziába, hogy ott találjon menedékre. A hegyekben már leesett a hó, s péntekről szombatra virradó éjszaka több mint száz ember halt meg a hideg és az éhség következtében. Őslények a főpályaudvaron Megszállták a római főpályaudvart Spielberg dinoszauruszai, miután az őslényláz Olaszországot is hatalmába kerítette az elmúlt hetekben. Két olasz vállalkozó, megszerezve a Jurassic Park című filmhez hasz­nált modellek európai bemutatásának kizárólagos jogát, a római Ter­mini főpályaudvar egy használaton kívüli csarnokában rendezett kiállí­tást a dinoszauruszokból és a hozzájuk kapcsolódó kellékekből. Szaloniki győztesek

Next

/
Thumbnails
Contents