Petőfi Népe, 1993. október (48. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-28 / 251. szám
Bugac • Fülöpjakab • Gátér • Kunszállás • Pálmonostora • Petöfiszállás Kiskunfélegyháza és vidéke VÉLETLENÜL DERÜLT KI A TULAJDONJOG? Vita az egykori MHSZ-székház körül • Mindkét fél ragaszkodik a székház tulajdonjogához. Bírósági ügy lett az egykori MHSZ-székház körüli vitából Félegyházán. A Technikai Tömeg- és Szabadidősport Szervezetek Városi Szövetsége vitte perre a dolgot: az épület tulajdonjogát kérik.- A város pénzén, a félegyháziak társadalmi munkájával folyt itt az építkezés - mondja Báthori Istvánná, a helyi szervezet ügyvezető elnöke. A székház a miénk. Korábban eszünkbe sem jutott, hogy ez nem így van. A Németh-kormány egyik rendelete ugyanis kimondja, hogy az MHSZ utódszervezetei közül azok, amelyek saját erőből fennmaradnak, ingyenes használatot kapnak korábbi ingatlanaikra. Mi ennek szellemében éltünk, csináltuk a dolgunkat. Háromszázti- zennégy tagunk van, miközben egyetlen fillér központi támogatást nem kapunk. Létünk feltétele ez a székház, s szinte egyetlen bevételi forrásunk, tőkénk is egyben. Tavaly azonban; amikor biztosítást akartunk kötni a házra, kiderült, hogy ennek tulajdonosa a jogutód megyei szövetség. így tudtuk meg, mintegy véletlenül, hogy az épület nem a miénk, teljesen megdöbbentünk. Korábban erről senki nem beszélt. A megye pedig olyan diktátumot akar ránk erőszakolni, amit nem tudunk elfogadni. Például rajtuk keresztül kellene futtatnunk a pénzügyeinket. Szerintünk viszont ez durva beavatkozás egy önálló szervezet életébe. Sőt, odáig fajultak a dolgok, hogy egy dörgedelmes levélben az épület általunk megkezdett felújítását is megtiltották. Ebben mintegy mellékesen azt is közölték, hogy jövő év végéig az épület üzemeltetési jogát átadták a Kiskun Autósiskola Kft.-nek. Azoknak, akik a saját telefonszámlájukat július óta nem fizetik, s a rezsijüknek csak töredékét hajlandók megtéríteni. Éppen ezért a telefonjukat kikapcsoltuk, őket pedig a tartozások kiegyenlítéséig nem engedjük az épületbe - a zárakat is-kicseréltük. A rutinpálya mellett biztosítottunk számukra egy tantermet, valamint két irodát. Lemer Mihály, a megyei szövetség ügyvezető elnöke szerint az ingatlan tulajdona rendezett. Vitás kérdést nem tartalmaz: az ügyvezető főtitkár 1990. augusztus 14-ei intézkedése értelmében a székház a megyei elnökséget illeti. Elismerik a városi szövetség ingyenes használati jogát, de nem úgy, ahogyan azt a félegyháziak gondolják. Jogtalannak tartják a helyiségek bérbeadását, s azt, hogy ennek bevételét nem fizetik be a székház tulajdonosának, a megyei elnökségnek.- A tulajdonjogunk gyakorlását jogellenesen akadályozzák. A bérleti díjakat teljesen törvénytelenül tartja vissza a városi szövetség. Jellemző például, hogy ennek vezetője Bátho- riné önmagával, mint a Bála Butik tulajdonosával kötött bérleti szerződést. Hát így mennek a dolgok Félegyházán, ezért kellett átadnunk a kezelői jogot az autósiskolának. A városi vezetőség ugyanis nem volt hajlandó ilyen szerződést kötni, ők a tulajdont akarják. Ezért aztán örülünk is ennek a peresnek. Bízunk benne, hogy egy jogerős bírói ítélettel érvényesíteni tudjuk majd végre törvényes jogainkat. - galambos • Gyűlik az irathalmaz. Még magasabbra - még messzebbre • Mogyoró Tibor Könnyű dolga akad Kiskunfélegyházán annak, aki azt veszi a fejébe, hogy magyar bajnokokkal szeretne beszélgetni. Kapja magát, kiballag a Honvéd Sporttelepre. Ott már egyéb dolga sincs, mint kikeresse a Kerék Csaba és Sthul József irányításával edző közel ötven fiatal közül a két legeredményesebbet. Nekünk is sikerült megtalálni Villányi Dórát, aki a serdülő B országos bajnokságon magasugrásban 152 centimétert ugorva bizonyult a leg• Villányi Dóra jobbnak. Elértük Mogyoró Tibort is, aki ugyanitt távolugrásban került a dobogó legmagasabb fokára, 6 méter 28 centiméteres teljesítménnyel.- Mi kell az ilyen nagyszerű eredmények eléréséhez? - kérdeztük Dórát, a Petőfi-iskola tanulóját és Tibort, aki már második éve koptatja a szakmunkásképő padját. Villányi Dóra: - Rengeteg edzés. Naponta másfél órát dolgozunk a pályán, edzőink irányításával. Mogyoró Tibor: - Nem hagyok ki egyetlen edzésnapot sem. Iskolai elfoglaltságomtól függően hol délelőtt, hol délután jövök ki a pályára.- Mindketten több éve sportoltok, de egyikőtök sem a legrangosabb győzelmet hozó sportággal kezdte. V. D.: - Korábban úsztam és kosaraztam. Szerettem mindkettőt, amikor kinyit az uszoda, valószínű, hogy az úszást újrakezdem. Én többpróbázóként kezdtem, de ezután magasugrásban szeretnék újabb eredményeket elérni.- Sportolói teljesítményetek mellett fontos, hogy a tanulásban milyen eredményeket értek el. V. D.: - Jól tanulok. Egyetlen négyesem volt matekból az év végi bizonyítványban. M. T.: - A tanulással nincs semmi gond. Az órákon odafigyelek, igaz, otthon nem nagyon tanulok. A bizonyítvány végeredménye közepes.- Hogyan tovább? Folytatjátok-e a sportolást? V. D.: - Az általános iskola elvégzése után Budapesten, sporttagozatos gimnáziumban tanulok tovább. Utána a testnevelési egyetemre jelentkezem. Testnevelő tanár szeretnék lenni. M. T.: — Szakmunkásvizsgát teszek, dolgozni fogok. Végzés után is szeretnék az egyesületnél maradni, edzeni és még messzebbre ugrani. Hájas Sándor A bűnözök csaknem fele visszaeső Az újságok naponta adnak hírt különböző bűntényekről. A kiskunfélegyházi rendőrkapitányságon dr. Kása István őrnagyot arról kérdeztük, milyenek a bűnözési arányok a városban és környékén. — Kiskunfélegyházán, csakúgy mint a megyében mindenütt, a vagyon elleni bűncselekmények a leggyakoribbak. Nálunk az év első felében az bűnelkövetések 68,8 százaléka volt ilyen jellegű, ami az elmúlt évhez képest csökkenést jelent. Ez a fajta bűnözés ugyanis „befolyásolható”, a megelőzése és a felderítése is könnyebb. Az esetek nagy része lopás, de van betöréses lopás, csalás, orgazdaság *s- A bűntények másik része garázdaság és testi sértés. Az első félévben 51 ilyen eset fordult elő Kiskunfélegyházán és a város vonzáskörzetében. A bűntények nagy részét közterületen követték el, s a felderítetlen esetek száma elenyésző. Kapitányságunk igen hatékony munkát végez, annak ellenére, hogy 76 százalékban az eljárások ismeretlen tettes ellen indulnak. Sok esetben nem történik feljelentés, sőt olyan is gyakran előfordul, hogy a károsultakat is nekünk kell megkeresnünk. Mert ha például lopás vagy betörés esetén a veszteség nem túl nagy, a sértett fölöslegesnek tartja a feljelentést. Egyébként a bűntények által okozott kár egyik évről a másikra szinte a duplájára nőtt. Míg 1993 első felében 8,87 millió forint volt, az idén ez az összeg 15,4 millió forintra emelkedett. A veszélyeztetett értékek egyre nagyobbak. Az elkövetőknek csaknem fele még nem töltötte be a 25. életévét, 16 százalékuk pedig fiatalkorú, s az esetek negyedében a bűntény az alkoholra vezethető vissza. Az elkövetők nagy része munkanélküli, de szerencsére nem állíthatjuk, hogy a munka- nélküliség növekedtével nőtt a bűnözés is. Nagyon sok viszont a visszaeső: az elkövetők 46 százaléka büntetett előéletű. Ez viszont magas szám. Az első gondok abból adódnak, hogy az ítélkezési gyakorlat nem igazodik a bűncselekményekhez. Sqk esetben a cselekményt szabálysértésnek minősítik és pénzbírságot szabnak ki. Pedig az ítéletnek nem csak tanító, de megtorló jellege is van, illetve kellene, hogy legyen. Ha pedig az elkövető börtönbüntetést kap, szabadulásakor pártfogói felügyelet alá helyezik. Ez arra hivatott, hogy segítsen az egyednek beilleszkedni a normális életbe. Sajnos nem mindig válik be, így aztán egyre gyakoribb ismerős a rendőrségen, bíróságon, börtönben. Sz. V. Új tornacsarnok Bugacon • A megnyitó hivatalos része után a gyerekek vették birtokba az új tornacsarnokot. Remek műsorral örvendeztették meg a vendégeket. 4 Az 1956-os forradalom évfordulóján avatta fel Bugac legújabb létesítményét, az új tornacsarnokot. Az ünnepségre meghívást kaptak a környező települések polgármesterei is. A megjelenteket a házigazdák nevében Enjlre Imre köszöntötte, majd dr. Balogh László, a megyei közgyűlés alelnöke kért szót. Hangsúlyozta annak jelentőségét, hogy a tornaterem-építési program keretében eddig megépült mintegy hatszáz közül majd’ negyvenet Bács-Kiskunban hoztak tető alá. A tanári kar képviseletében Ber- czeli István, az iskola igazgatója, a gyerekek nevében Benke Richárd vette át a létesítményt. Ezt követően került sor a Bugac Községért kitüntetések átadására. Az elismerésben ebben az évben Androvicz János és dr. Horváth László részesült. - g A TARTALÉKAIKAT ÉLIK FEL Meleg helyzet a fűtőműben Tizenhétmillió forinttal tartozik a lakosság a kiskunfélegyházi Távhő Szolgáltató Üzemnek. Csík Sándortól, az üzem vezetőjétől megtudtuk, tartalékaikat élik föl. Nincs elképzelésük a továbbiakról. Egyedül az önkormányzatban bíznak, majd csak talál megoldást annak érdekében, hogy a fűtési szezon közepén ne kelljen leállni amiatt, mert a Dégáz- és Dé- mász-számlákat nem tudja kiegyenlíteni a fűtőmű. A leállás ugyanis a rendszeresen fizetőket ugyanúgy kellemetlenül érintené. Az önkormányzat nemrégiben pályázat útján nyert pénzből komoly kedvezményt kínált fel a hátralékosoknak. Tíz százalék befizetése mellett a teljes tartozástól megszabadulhatnának, de sokan ezt sem tudják vállalni. Mintegy hatszáz családot érintene a lehetőség. Eddig 169 igénylés futott be, s mindössze 15-öt utasítottak el, mert szociális helyzetük nem tette indokolttá a kérelmet. Ötven ügy elbírálása jelenleg is folyamatban van. Mindez elég vegyes érzelmeket váltott ki a lakosságból, de Csík Sándor elmondása szerint konkrét jelét egyelőre nem tapasztalták annak, hogy romlott volna a fizetési fegyelem azok körében, akik eddig is becsületesen törlesztettek. A helyzet akkor válhat kritikussá, ha még ebben a fűtési idényben bejelentik az újabb áremelést a villamos energia díjainak megváltozása miatt. A megemelt árak még több családnak befűthetnek. Csak reménykedni lehet abban, hogy dideregni nem fognak. Gajdics Ottó • • Önkéntes segítőket keresnek A Félegyházán élő nyolcezer nyugdíjas között sokan vannak olyanok, akik magukra maradtak, egyedül élnek. Olyanok, akik elfogadható anyagi körülmények között vannak ugyan, de nincs kivel beszélgetniük, nincs kivel kapcsolatot tartaniuk. Számukra nyújthat segítséget az a kezdeményezés, amelyet Gyűrűs Istvánná lelkész indított el. Olyan félegyháziak jelentkezését várja, akik heti 168 órájukból szívesen szakítanak heti 2-3 órát, hogy felkeressék, meglátogassák az idős embereket, elbeszélgessenek velük. Ez az önként vállalt kapcsolat az egyedülléttől szenvedő embereken segíthet, a néhány órás beszélgetés oldhatja magányukat. Aki indíttatást érez arra, hogy az idős, egyedül élő emberekkel törődjön, őket látogassa, a 362-583 vagy 361-640-es telefonszámon jelentkezhet Kiskunfélegyházán. b.n.k. Hazai áruk védelmében Mintegy százötven, közvetlen termelő kapcsolatból származó árut mutatott be a félegyházi Centrum Áruház a magyar áruk hete alkalmával. A hazai ipar, a nemzeti források értékét, a magyar áruk piaci lehetőségeinek fokozását segítő akció az idén is sikeres volt. Olyannyira, hogy még egy héttel meg is hosszabbították - derült ki Vidács Gyula igazgató összegzéséből. Mint mondta, a magyar áruk minősége, árszínvonala legalább olyan jó, sokszor jobb, mint a külföldié. Sajnos a szebb csomagolás, az erőszakos reklámkampány háttérbe szorítja a hazai termékeket. Az árusítással egybekötött termékbemutatók jó lehetőséget adtak arra, hogy a félegyházi vásárlók is jobban megismerjék, mit gyártanak hazai körülmények között, milyen áru az, ami árban is és minőségben is vetekszik a külföldivel. A félegyházi Centrum Áruház, a jövőben is kapcsolatban kíván maradni a hazai termelőkkel, segítve ezzel termékeik értékesítési lehetőségeit. b.n.k. • Látványos megnyitóval kezdődött és eredményesen ért véget a kiskunfélegyházi áruház magyar termékeket népszerűsítő akciója. Az egyházi ingatlanokról A félegyházi képviselők a ma délután egy órakor kezdődő ülésükön ismét foglalkoznak az egyházi ingatlanok kérdésével. Erre azért van szükség, mert a város nem kapta meg a tulajdon átruházásáért kért 240 millió forint állami kártalanítást.. Ugyancsak ma tárgyainak az ifjúsági és sportbizottság szétválásáról, a költségvetés módosításáról és az ifjúsági sporttelep bérbeadásának kérdéséről is, s tájékoztató hangzik el az ifjúsági fúvós zenekar munkájáról. A testület ülése, a személyi kérdések kivételével, nyilvános. Az áldozatok emlékére Kunszálláson vasárnap délután két órakor, az új temetőben, a II. világháború áldozataira emlékeznek a község lakói. A tervek szerint ekkorra elkészül az az emlékmű is, melyet a régi temetőből áthelyezett több mint ezer elhunyt földi maradványainak közös sírja köré kívánnak emelni. Petőfiszál- láson ugyancsak a háborúban elesettekre emlékeznek. A községi temetőben emlékművet állítanak az áldozatok tiszteletére. Máté István és Lantos Györgyi csongrádi művészházaspár alkotása a délután két órakor kezdődő szentmise után kerül felavatásra. Beszámoló az iskoláról Gátéron az általános iskola elmúlt évi működéséről szóló beszámolót vitatják meg hétfőn a képviselők. A művelődési házban délután két órakor kezdődő testületi ülésen Feketéné Borbély Zsuzsanna, az általános iskola igazgatója az 1993/94-es tanév beindításának tapasztalatairól is tájékoztatást ad. Megalakult az irodalmi kör Az irodalom iránt érdeklődő, azt szerető és e téren tevékenykedni kívánó középiskolás diákokból megalakult a félegyházi Közművelődési Egyesület irodalmi köre. Céljaik közt szerepel a városi ünnepségek, rendezvények színesítése, a múlt és a jelen irodalmi értékeinek megőrzése és átmentése a jövő generációja számára. A következő összejövetelüket hétfőn délután három órakor tartják a gyermekkönyvtárban. További érdeklődők jelentkezését várják. Tovább épül a csatorna Kiskunfélegyházán a már korábban megépült gerincvezeték után most az önkonnányzat költségvetésében szereplő Attila utcát kapcsolják rá a csatornahálózatra. A Bácsvíz Rt. kivitelezésében épülő csatornát november 15-ig kell átadni, a további utcák bekötése a következő években folytatódik. A költségeket egyelőre az önkormányzat viseli. A Közlönyből Lesz-e fűtés Félegyházán? Mi háborította fel az alpolgármestert? Miért nem adta vállalkozásba az önkormányzat a temetkezést? A megye szerint kié a volt MHSZ-székház? Mennyi hitelt vesz fel a város? Ezekre, s még sok más kérdésekre kaphatunk választ a Félegyházi Közlöny holnapi számában. A lap beszámol a kossuthos diákok erdélyi útjáról, a sporteseményekről és a közlekedési akció eredményeiről. Az oldalt szerkesztette: Galambos Sándor