Petőfi Népe, 1993. október (48. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-20 / 245. szám

1993. október 20., szerda TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! Kedves Olvasóink! Bizonyára észrevették már olvasóink, hogy ez a néhány sor egyféle szer­kesztői üzenetet tartalmaz, ugyanakkor itt hívjuk fel figyelmüket az oldalon található írások közül azokra, amelyek sok embert érinthetnek. Sok levelet kapunk, és ez azt bizonyítja, hogy olvasóink megbíznak bennünk, szívesen fordulnak hozzánk örömükben, és akkor is, ha panaszuk van. Sajnos, nem minden levélnek tudunk nyilvánosságot biztosítani. így annak sem, amelynek feladója arról ír, hogy elvesztette a műanyag kerti asztalát, amikor autóval közlekedett, és kéri a megtalálót, adja le. Ugyanakkor nem járul hozzá nevé­nek, címének közléséhez. Továbbra sem vállalkozunk olyan írások közzététe­lére, amelyek nevesített rágalmazásokat tartalmaznak. Az ilyen ügyek a bíró­ságra tartoznak. Aki elovassa levélösszeállításunkat, tapasztalja, hogy milyen esetekkel foglalkozunk. Felhívjuk a figyelmüket például arra a levélre, amely egy útlevél- meghosszabbítás kapcsán írja le az „élményeket". Várjuk további leveleiket. A szerk. Naponta vigaszunk a lap Két olvasónk levelét ismertetjük a: alábbiakban. Csupán véletlen, hogy mindketten kecskemétiek, de abban már bizonyára más tényező is közre­játszott. hogy írásuk tartalma meg­egyezik: elismeréssel szódnak a nyugdíjasoknak szánt kedvezményes akciónkról. Ragaszkodnak a Petőfi Népéhez, évek óta előfizetőink. Alulírott Keresztes László, Kecs­kemét, Jókai utca 11 szám alatti la­kos, először is köszönetemet fejezem ki, hogy az idős, beteg kisnyugdíja­sokra is gondolnak, mert jólesik a mi korunkban a velünk való törődés. Minden segítség könnyíti életünket a mai drága világban, amikor a létfenn­tartás sokba kerül. Nekünk, idősek­nek mái csak a Petőfi Népe érkezése és olvasása a napi vigaszunk. Csak gratulálni tudok az elgondo- lóknak és minden munkatársnak, akik mindent megtesznek az előfize­tők örömére, tájékoztatására. A to­vábbiakban is jó munkát és hasonló akció szervezését kívánjuk. * * * Örömmel vettem tudomásul, hogy a régi előfizetőkre' is gondolnak. Ugyanis igen sokan vagyunk, akik már nem huszonöt éve. hanem a jog­előd Kecskeméti Közlönynek is éve­ken keresztül előfizetői voltunk. Nyugodt lélekkel közlöm, hogy ami­óta nagyszüleim, szüleim és mi járat­juk a lapot, már egy vagyont fizet­tünk a szerkesztőségnek. Ha utána néznek, meggyőződhet­nek róla, hogy évek óta állandó elő­fizető vagyok, kisnyugdíjas létemre. De a Petőfi Népe nekem mindennapi szellemi táplálékom. Szabad legyen egy kéréssel fordulni Önökhöz: Ha mód és lehetőség van rá, szívesked­jenek az újságkihordónkat dicséret­ben, illetve jutalomban részesíteni, mert midenkor pontosan, szépen ösz- szehajtva találjuk a postaládában a Petőfi Népét. További sok sikert kíván: Nagy Andrásné, Kecskemét Mihó utca 2-4 szám Mi lesz a gyógyszerekkel? Lapuk szeptember 18-án adott tá- tója is. Ismét eltelt közel két hét, jekoztatást arról, hogy Tompán, a ha­tármenti erdőben gyógyszereket ta­láltak, és azokat a további intézkedé­sig a helyi rendőrőrs raktárában őr­zik. A cikk írója megemlíti azt is, hogy erre azért került sor. mert a me-f gyei főgyógyszerészt nem találták, szabadságát tölti. Cikkünkre október 5.-iki keltezéssel dr. Kraszkó Károly, megyei tiszti főgyógyszerész reagált. Leveléből az alábbiakat idézzük: A történtekről magam is az újság­cikkből értesültem. Ezt követően szeptember 20-án telefonon keres­tem meg Lengyelné László Veronika tompái polgármester asszonyt. A vele való személyes találkozás során az derült ki, hogy a gyógyszereket 1993. július 1-én találták meg. El­mondta azt is, hogy a gyógyszerek sorsára augusztus 30-án, az önkor­mányzati ülésen kérdezett rá az egyik helybeli családorvos. Az ülé­sen jelen volt a Petőfi Népe tudósí­amikor a tompái önkormányzat egyik munkatársa telefonon kereste a tisztiorvosi szolgálatot, de nem mondta, milyen ügyben. A megyei tiszti főgyógyszerész nem volt sza­badságon: -.Különben is képtelenség­nek tartjuk — hangzik a levél — azt feltételezni, hogy egy ember hiánya az egészségügyi szervezetben cse­lekvőképtelenséget okoz. A gyógy­szerek tételes nyilvántartásba vétele után megalapozott szakmai döntés szükséges további sorsukról. (A szerk. megjegyzése:Felesle- gesnek tartjuk azt a vitát, amely az időpontokat feszegeti, és azt, hogy ki mikor, hová telefonált. Sajnos, a fő­gyógyszerész úr leveléből nem tudtuk meg azt, amire olvasóink is várják a választ. Nevezetesen, kinek a köteles­sége gondoskodni a gyógyszerekről, s az illető eddig miért nem intézke­dett, s végül hol vannak ezek a medi­cinák jelenleg és mi lesz a sorsuk.) Miféle eljárás az ilyen? A napokban betértem Kecskemé­ten, a Simonyi utcában lévő bőr-, kelmefestő és tisztító üzletbe. Azzal a szándékkal vittem maiammal egy félhosszú és egy rövid bőrdzsekit, hogy megérdeklődjem: be lehet e festeni, és ha igen, mennyibe kerül a munka. A hölgytől azt a választ kap­tam, hogy ő nem ért a bőrökhöz, de a férje majd megmondja, mit lehet tenni. Nézzek be néhány nap múlva. A két kabátot átvette, elismervényt nem adott, mondván, hogy bennük meg lehet bízni. A megbeszélt napon ismét elmen­tem, s a tulajdonossal — a férjjel — közöltem jövetelem célját. Közben a hölgy már mondta is, hogy lehet fes­teni a dzsekiket, s már kezdte írni a számlát. De az árat még mindig nem tudtam, ezért megkérdeztem. A vá­lasz: kétezer forint darabja. Erre kö­zöltem. hogy nekem nincs ennyi pénzem, és kérem vissza a kabátokat. Ekkor jött az igazi meglepetés. Felháborodva közölték velem, hogy mit képzelek én, hol élek, és ha majd lesz pénzem, jöjjek vissza. Hiába mondtam, hogy nem ebben állapod­tunk meg, én az árat előre akartam tudni. A férj engem, mint kedves kuncsaftot, ordítva lemajmozott, le- hülyézett, s kijelentette, nem tudja visszadni a kabátokat, mert azokat már munkába fogta, maratóba tette, sőt. Ha ennek az árát. darabonként 1 200 forintot kifizetek, vihetem a ka­bátokat. Persze, „lemaratott” álla­potban nem is tudnám használni. Végül csak azt kérdezem, miért kellene fizetnem olyan munkáért, amit nem is rendeltem meg, mi lesz a kifehérített kabátjaimmal, amelyeket a bevitel óta nem is láttam, s lehet, hogy többé nem is fogom látni. A le- hülyézéshez már nem is tudok hoz­zászólni. Bagi Judit, Kecskemét NAPJAINK HUMORÁBÓL ,^BRAVO A mosolygó hölgy gúnyolódott velem! Nagyfiamnak lejárt az útlevele, és mivel benevezett a Bécs-Budapest maratoni futóversenyre, sürgősen másikat kellett kérni a számára. Annak rendje-módja szerint, két darab fényképpel, ezer forintos ille­tékbélyeggel, a kitöltött útlevélkérő lappal és a régi útlevéllel bementem a Kecskeméti Polgármesteri Hiva­talba. Ott néhány ügyfélen kívül két ügyintéző hölgy volt jelen. Ebben a szobában töltik ki az útlevél hivata­los szerv előtt aláírandó részeit és a marhaleveleket. Levél-levél! Az egyik hölgynek elmondom mi­ért jöttem. Persze azt is. hogy a fiam kollégista, nem tud személyesen el­jönni, de itt van a régi útlevele. A hölgy erre mosolyogva megkérdezte, hogy ő mindezt elhigyje-e? Földbe gyökerezett a lábam. Még soha senki nem kérdezte meg tőlem, hogy higy- jen e a szavaimnak. Felindultságom- ban erre a szégyenteljes gyanúsítga- tásra nem tudtam válaszolni. Férjem éppen akkor külföldön tar­tózkodott, ami gondolom, még hihe­tetlenebből hangzott a hölgy szá­mára. „Hát akkor hozza ide az iskola- igazgatót. hogy igazolja, valóban in­dulni fog-e a gyerek a versenyen” — hangzott a következő megdöbbentő mondat. Mivel tudom, hogy az isko­laigazgatók általában túlterhelt em­berek, és nem érnek rá útlevél-meg­hosszabbítási kérelmek ügyében több, mint száz kilométert utazni, ki- támolyogtam a szobából. Tehetetle­nül, dolgom végezetlenül kullogtam hazafelé. Ekkor eszembe jutott, hogy hiszen nem is a férjem aláírása kell, hanem a gyerek apjának a nyilatkozata ( 15 éve váltunk el), amely szerint ő hoz­zájárul az útlevél meghosszabbításá­hoz. Azonnal telefonáltam neki — Győrben él —, másnap már itt volt a nyilatkozat, két tanú által aláírva. Megérkezett postán a fiam személyi igazolványa is. Megkönnyebbülten mentem újra a hivatalba, ahol minden papíromat megmutattam, de a hölgy kijelen­tette: „Ez nekem kevés!” Ingerült let­tem, mert hiába volt minden irat, bi­zonyíték a kezemben, hogy ez a gye­rek az enyém, neki most a tizenöt évvel ezelőtti bírósági végzés kellett, amelyben a bíróság annak idején ne­kem ítélte a gyereket. Az apja nyilat­kozata és a fiú régi útlevele nem volt elég. Általában nyugodt, kiegyensú­lyozott ember vagyok, de itt tehetet­lennek éreztem magam. Megaláztak, packáztak velem, s ez a rugalmatlan­ság, ez a bürokrácia, minden képze­letemet felülmúlta. Hazamentem, az összes iratot be­leraktam egy borítékba, és utolsó le­hetőségként feladtam a Belügymi­nisztérium címére. És lássanak csu­dát: két hét sem telt bele, megérke­zett az új útlevél. A minisztériumnak elég volt a régi útlevél, a kérőlap, a két fénykép és az illetékbélyeg. Ilyen egyszerű. Ä fiam indulhat a maratoni versenyen új útlevéllel. A hölgy pedig csak töltögesse a marhaleveleket. Kovács Lászlóné, Kecskemét Reile Géza utca 8. Méteres gaz, áradó bűz Luxusdíj! A Sokkoló villanyszámla■ című cikkükre reagálok, ugyanis az ott megjelentetett statisztika hiányos. Hiányzik a hideg vízhez jutás áram­díja, illetve áramfogyasztása. Én kül­területen élő, sokadrendű állampol­gár lévén, még a hideg vízhez is csak a saját csőkutunkból jutunk, amit elektromos szivattyú emel ki. Amennyiben a demokratikusan választott képviselőink úgy vélik, hogy a vizhezjutás luxus, kérem szí­veskedjenek hozzám és a hasonló körülmények között élőkhöz a vízhá­lózatot kiépíteni. Ezek után valóban esélyegyenlőség lesz, és a túlfo­gyasztás akkor lehet luxusdíjú. Ha azonban erre képtelenek, akkor ne hozzanak ilyen megkülönböztető rendeletet, mert ígérem a magam és a többi, külterületen élő ember ne­vében, hogy biztosan nem fogok rá­juk szavaznia, ha eljön az ideje. Juhász János, Helvécia (Kérem a levél alá írni a három­gyermekes családapa megjelölést.) Kivizsgáltuk A Petőfi Népe 1993. szeptember 29-iki számában megjelent Hányszor kell fizetnem című, Zámbó József, jánoshalmi lakos által írt cikkre az alábbi tájékoztatást adjuk: A régi feltételű kölcsönök kamatai 1991. január 1-től változtak meg. A változást követően — amennyiben az ügyfelek így nyilatkoztak — a fennmaradó hitelrész üzleti kamato­zásúvá vált. A magas kamatterhet el­kerülendő, ügyfeleink nagy része élt a fennmaradó hitelrész kiegyenlíté­sének a lehetőségével. Zámbó József és felesége lakóin­gatlan-vásárlásra nyújtott 150 ezer forint összegű, 10 százalék kamato­zású bankkölcsönt 1992. január 20-án fizették vissza számlarendezés alapján. A hitelszámlán azonban az 1/3-ad engedmény nem került el­számolásra, így a befizetett összeg rendkívüli törlesztésként jelentkezett a számlán. Ennek következtében, amíg az esedékes törlesztőrészleteket fedezte a túlfizetés, nem küldtek fel­szólítást az ügyfélnek. Mivel az ügyfél szándéka egyér­telműen a kétharmados tartozás kie­gyenlítése volt, a hitelszámlát utólag rendeztük, s ezzel az megszűnt. Gömöri Tibor az OTP Bank osztályvezetője A Kecskemét-Parasztfőiskola MÁV-megállóhelyen — amely tu­lajdonképpen a városban van — ál­datlan állapotok uralkodnak. Az ott lévő épület bizonyára azért van. hogy menedéket nyújtson a várakozóknak az időjárás viszontagságai ellen. Csakhogy az épület egyszerűen megközelíthetetlen: a méteres gaztól és az ott uralkodó bűztől. A nyári forróságban, húszméteres körzetben kibírhatatlan a bűz, ami az épületből jön. A le- és felszállásnál a lépcső kb. egy méter magasan van a föld (sár) felszínétől Tehát csak bő nadrágban és skótszoknyában lehet felszállni, illetve lejönni a vonatról, különben reped a gatya, szakad a nadrág. Az idősekről már nem is be­szélve. Pár éve telefonon kerestem meg az illetékes Kecskeméti Pályafenntar­tási Főnökség vezetőjét (lehet, hogy már nem így hívják), hogy legalább salakkal töltsék fel az ötven méteres szqkaszt, de pénz hiányában elutasí­tott. Nem tudom, a MÁV-nak meny­Megjelent egy cikk a Petőfi Népe címoldalán a várható áramdíjemelés­ről és egy táblázat arról, hogy milyen készülék mennyit fogyaszt. Sze­rintem ellentmondásos az a jótanács, hogy a takarékosság a vásárlással kezdődik. Vagyis vásároljunk ener­giatakarékos háztartási gépeket. Csakhogy ezt éppen az a munkanél­küli vagy létminimum alatt élő csa­lád, nyugdíjas nem tudja megtenni, aki a legnehezebben tudja, vagy nem is tudja megfizetni a felemelt ösz- szegű villanyszámlát. Egy reálisabb módját én is tudnék a takarékosságnak. Nevezetesen, ha nem volna az a sok reklám a televízi­óban az intelligens fogkeféről, az in­timbetétről, a korpás hajról, a mosó­Ázért fordulok önökhöz, hogy ji tagi részarányunkat minél előbb megkaphassuk. Már húsz éve abban a táblában van a földünk, az úgyne­vezett Beretvás-közben. Nekem és a férjemnek 30-30 aranykorona jár. nyibe kerülne pár köbméter? Az épü­letet övező méteres gazt egy-két óra alatt pár emberrel ki lehetne irtani. Vagy a környező gyárak, vállalatok összehangolt munkával „kommu­nista szombaton” végezzék el? Ez szégyen lenne a MÁV-ra. Az ott lévő épület hasznosítására pedig lenne egy javaslatom. Sok fia­talember dolgozik a vasútnál, akinek nincs lakása. Ezt az épületet kis munkával rendbe lehetne hozni, és egy fiatal lakásügye megoldódna. Az utasoknak pedig — kis bővítéssel — várót lehetne kialakítani. Pár éve azt hallottuk, hogy a meg­állót meg akarják szüntetni. Helye­sen tette a MÁV. hogy nem szüntette meg, gondolva a környék több, mint tíz vállalatának bejáró dolgozóira. A fentieket azért írtam, hogy a MÁV illetékesei egy kis szervezés­sel, talán társadalmi munkában eze­ket a gondokat megoldhatnák. ígé­rem. hogy a nyilvánosság előtt mon­danánk köszönetét. Kovács Imre, Kiskunfélegyháza porok sokaságáról, amiket már un­dorral néz az ember, és csak akkor tud tőlük megszabadulni, ha kikap­csolja a készüléket. Egy műsoridő alatt durván számolva egy órát tesz­nek ki a reklámok. Tudom azt is, milyen drága a rek­lám, amit — ha vásárolok — szintén nekem kell megfizetnem. És akkor még a tv előfizetési díjának emelésé­ről is beszélnek. Én inkább az adás­időt csökkenteném: rövid műsoridő­ben jobb műsor reklám nélkül. Mert már a vásári kikiáltók országában ér­zem magam. Levelem abban a reményben ír­tam, hogy nemcsak a magam, de sok honfitársam véleményét írtam le. Basa László, nyugdíjas Ugyebár a tsz-vezetőknek, akik a tűzhöz közel vannak, már megvan a földjük, ott ahol ők kiválasztották maguknak. Ilyen esetben hová for­duljak? Danka Ferencné, Katonatelep Undorral nézi az ember Hová forduljak panaszommal? Másfél perces orvosi vizsgálat Önökön keresztül szeretnék nyílt levélben fordulni az úgynevezett „el­sőfokú” elbíráló bizottsághoz, illetve azon főorvos úrhoz, aki 1993. októ­ber 5-én délelőtt 11 óra körül másfél perces vizsgálatot végzett rajtam. Sajnos, a nevét nem tudom, mivel ezen az osztályon csak számok van­nak az ajtón. Viselkedése nemcsak számomra volt teljesen érthetetlen és felháborító, mert gondolom azóta is tartja a formáját. Előzménye az volt az esetnek, hogy 1992. szeptember 12-én két hátsófali infarktusom volt. Mindkét roham után újra kellett éleszteni. 1993. március 23-án szívkatéterezést végeztek rajtam Szegeden, a klini­kán. 1993. június 23-án Debrecenben három darab koszorúér-cserén estem át, július 5-én érkeztem haza, de 10-én újra kórházba kerültem, mivel a műtéti terület begyulladt. Másfél hónapig jártam naponta kezelésre. Hála a gondos orvosi kezelésnek, ál­lapotom kielégítő. Rokkantosításo- mat a felülvizsgálatot végző orvosnő kezdeményezte, persze a műtétek után. Október I -én értesítést kaptam az elsőfokú bizottságtól, hogy 5-én 11 órakor jelenjek meg előttük. Fél tíz­kor már a 133-as ajtó előtt ültem, ke­zemben az összes papírral. Pontosan 11-kor szólítottak be. Hárman voltak a szobában: két hölgy és az orvos, akinek már az első mondata megle­pett: Mi a panasza? Nagyot néztem, hiszen nem rendelésre jöttem, az összes papírom ott volt előtte, ők rendeltek be. Mégis közöltem vele, hogy .szívműtétem volt. Rámnézett, és kemény hangon közölte, hogy fe­küdjek az asztalra. Megtekergette a lábaimat, majd leparancsolt. A hangnem nem változott: hajol­jak le. és szinte azonnal folytatva kö­zölte, hogy menjek ki. Majd utánam szólt, hogy rögtön megkapom a lele­teimet. Alig értem ki, már jött is, a kezembe nyomta az iratokat, és ugyanolyan modortalan hangon kö­zölte. hogy el lehet menni. Ekkor én kértem, hogy állítson ki részemre egy utazási papírt. Kemé­nyen rám mordult, hogy az magának» nem jár. Pedig eddig minden vidéki utamra megkaptam a hitelezett utal­ványt. Tisztelt névtelen főorvos úr. Meg­kérdezem, hogy egy szívműtétnek mi köze a lábaimhoz és ahhoz, hogy le tudok-e hajolni? Igaz, ha nagyon akartam voina, a bal lábam tekerge- tésekor jelezhettem volna, mivel az eret onnan operálták ki. De mivel a megdöbbenéstől szólni se tudtam, elviseltem markolását és némán tűr­tem, hogy tekergesse a lábamat. Kívánok önnek jó egészséget, va­lamint olyan nyugodt anyagi megél­hetést, mint amilyenre én számítha­tok. Végezetül biztosítom arról, hogy nem sumákolok. Ha kíivánja, meg­mutatom a műtéti nyomokat, ha az ön előtt lévő és magasabb osztályos orvosok véleménye nem győzte meg arról, hogy tényleg egy beteg ember jelent meg ön előtt. Rácz Zoltán, Kiskunfélegyháza Kocsis Pál utca 7 Címünk: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A FOGADÓÓRA Elfog az irigység! Az asszony, akinek az elmúlt évti­zedek sem törölték le arcáról a szép­ség nyomait, mindössze azért jött a szerkesztőségbe, hogy elmondhassa gondolatait. Nem kért semmit, csak arról beszélt, amiről napközben gon­dolkozni szokott. — Ötvenhat éves vagyok, és pon­tosan negyven évig dolgoztam egy kecskeméti nagyüzemben, ahol jó ; munkámért több kitüntetést is kap­tam. A családomnak soha nem mondtam, de bizony nem egyszer olyan állapotban is munkába álltam, amikor az orvos szó nélkül táppénzre vett volna. Én azonban inkább a dél­utáni, éjszakai műszakot választot­tam, mert tisztában voltam vele, hogy kell a pénz a gyerekekre, és azt együtt teremtjük elő a férjemmel. — Azután jött a rendszerváltozás, az üzenj privatizálása és az e.lbocsáj- tások. Én nem féltem, hiszen közel voltam a nyugdíjhoz. Mégis jólesett, amikor maradhattam. Tudtam, szük­ség van a szorgalmamra, a megbízha­tóságomra. És akkor felejthetetlen es felháborító dolgokat tapasztaltam. — A szolgálati lakásokat gyorsan megvehették azok. akik benne lak­tak. méghozzá 10-12 ezer forintért, s ehhez támogatást is kaptak a munka­helytől. Egy év sem telt bele, ezeket ' a lakásokat —egy kivétellel — visz- szaadták az önkormányzatnak száz­ezrekért. Kétszintes házakat építet­tek. hiszen a kamatmantes hitelt is az ő számukra találták ki. — Én lakótelepi lakásban lakom. ? mindössze 54 négyzetméteres, elfé­rünk benne kelten. De ha eszembe jut, hogy milyen nehezen törlesztet­tük, sokszorosát fizetve a lakbérnek, elfog az irigység. — Vagy mindig az melegszik, aki a tűzhöz közel kerít magának helyet? i • —sei— A hírnévért? Hallottam és olvastam, hogy egy ember a keresztre akarja szegeztemi magát. De talán a környezetében akad valaki, aki nem engedi, hogy úgy történjék meg, mint Krisztus urunk keresztje volt. Jézus meg­mondta. még amikor a Földön járt, hogy támadnak majd hamis próféták, de senki ne higyjen nekik, meri ók az ördög sugallatára cselekszenek. Most a hírnévért egy eszelős va­laki megteszi. Sajnos, hogy az én éle­temben történik meg. ugyanis én már a 85-dik évemben vagyok. És erről sokat olvastam a Szentírásban. Szent András apostolt is úgy végezték ki. de ő nem engedte meg csuk úgy, hogy X alakú fára szegezzék. Kérem nevem mellőzését. Jólesik ilyet olvasni Régi előfizetője vagyok a Petőfi Népének. Egyre soványodó pénztár­cám mellett is hozzá tartozik életem­hez. Tartalma minden igényt kielé­gít. Nagy örömet jelentenek az egy idő óta rendszeresen megjelenő, tör­ténelmet idéző írások, a híres embe­rekről szóló megemlékezések Ke­nyeres Dénes aláírással! Az. egyre terjedő krimik világában jólesik ezeket az írásokat olvasni. Kovács Sándorné, Kecskemét Az oldalt szerkesztette: Gál Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents