Petőfi Népe, 1993. október (48. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-02 / 230. szám
REJTÉLYEK ÉS KÉRDÉSEK Rejtélyek és kérdések A Szovjetunió a 80-as években már nem tudta követni az űrfegyver- kezési programban egyre nagyobb tempót diktáló ellenfelét^ az Amerikai Egyesült Államokat. A hidegháború mára véget ért. Az űrpajzs kiépítéséről azonban a Fehér Ház nem mondott le, sőt a Kreml támogatásáról biztosította az amerikaiakat. Ki ellen épül pajzs? Erre a kérdésre akarnak egyre többen választ kapni. Ám a nagyhatalmak döntésének valódi hátterét, a mai napig senkinek sem sikerült tisztáznia. KOZMIKUS ŐSÜTKÖZÉS 65 MILLIÓ ÉVE Mi okozta a dinoszauruszok kipusztulását a Földön? Csaknem ezer méteres mélységben, a mexikói Yucatan-félsziget északi csücskénél óriási méretű kráter húzódik a tengerfenéken. A tudósok egy évtizede tudnak a létezéséről, ám a legújabb kutatási eredmények döbbenetes hipotézisek felállítását teszik lehetővé: valószínűleg a krátert az a hegy nagyságú, a világűrből irtózatos sebességgel becsapódó szikla okozta, amelynek katasztrofális erejű, kataklizmát kiváltó hatása előidézte a dinoszauruszok kipusztulását a Kréta-korszak végén. Korábban úgy tudták, hogy a geológiai mozgások következtében elmosódott körvonalú kráter „csupán” 176 kilométer hosszú. A Scientist Magazin legújabb számában közzétett kutatási adatok szerint azonban valódi hosszúsága 296 kilométer, szélessége pedig 25 kilométer, ami azt jelenti, hogy nemcsak a Föld, hanem az egész Naprendszer leghatalmasabb, az utóbbi négymilliárd évben keletkezett kráterét fedezték fel a kutatók /talán csak a Vénusz felszínét felszaggató Mead-kráter - nevét Margaret Mead amerikai antropológusról kapta - vetekedhet vele. Már 1981-ben, amikor először bukkantak rá a tengerfenéket végigszántó kráter barázdáira, különböző hipotézisek láttak napvilágot arról, hogy a 64,98 millió évvel ezelőtt bekövetkezett becsapódás akkora erejű lehetett, hogy könnyen a dinoszauruszok kipusztulását okozhatta. A mostani felfedezések még félelmetesebb fényben világítják meg az „ősütkö- zést”._ ____, '' A tudósok szakítása szerint ahhoz, hogy a Földnek csapódó óriász- 'szikhrekkora rést üssön, körülbelül akkora energia felszabadulására volt mi • Vajon hogyan alakult volna a földi élet története, ha nem pusztulnak ki a kozmikus ösütközés következtében a dinoszauruszok. MEGKEZDŐDÖTT A VISSZASZÁMLÁLÁS Naprendszerváltás előtt Naprendszerünk határát térben már-már kezdjük felfedezni. Hála a Voyager—1 és —2 amerikai űrszondának, egyre több olyan bizonyíték kerül a tudósok asztalára, amelyből következtetni lehet a heliopauzának nevezett határra, vagyis arra a térre, amelyikben a Nap felszínéről kiáramló elemi részecskék a csillagközi űrbe ütköznek. A Voyagerek mind közelebb kerülnek ehhez a határhoz, es vagy 15 év múlva el is érhetik azt, felbecsülhetetlen ismeretekkel gaz- dagítva a tudományt. Azt viszont nrég nem tudjuk, hogy időben milyen határokra számíthat naprendszerünk es benne bolygónk, a Föld. A Nature című tekintélyes tudományos folyói- rat most közzétette: a rendelkezésünkre álló tudományos ismeretek szerint még ötmilliárd évünk van hátra, ha csak az emberiség nem menti át magát egy másik naprendszerbe. A tudósok előtt már az sem titok, hogyan szűnik majd meg a Nap és a körülötte keringő több égitest, köztük a Föld. Ötmilliárd év múlva a Nap energiája kimerül, és az égitest fehér törpévé válik - állítják a camb- ridge-i szakemberek. Előtte azonban vörös óriássá növekszik a Nap, elhasználja az oxigént, és elnyeli bolygóit a Merkúrtól a Földig. Az izzó Nap felülete a Marsig terjed majd, azaz 228 millió kilométer távolságra tágul. A megváltozott mágneses tér hatására a Jupiter úgy pörög majd saját tengelye körül, mint egy piruet- tező táncosnő. Aztán pedig köddé válik, ami addig öröknek tűnt, s plane- táris foszlányok maradnak civilizációnk helyén. Csak remélni lehet, hogy majga az ember nem sietteti civilizációjának alkonyát. ŰRPAJZSOT ÉPÍTENEK A NAGYHATALMAK A FOLD KORÉ Ki ellen folytatódik a csillagháborús fegyverkezés? szükség, amely megfelel három- százmillió hidrogénbomba erejének (úgy, hogy minden egyes hidrogénbomba hetvenszer nagyobb hatású, mint a Hirosimára ledobott atombomba)/; szinte elképzelni is lehetetlen, hogy micsoda katasztrofális hatással volt a „találkozás” a Földre. - Szinte bizonyosra vehető, hogy bolygónk még egyszer sem élt át ilyen borzalmas erősségű és nagyságrendű robbanást, amióta csak egymilliárd évvel ezelőtt megjelentek az élet első többsejtű formái a Föld felszínén - vélik a tanulmány szerzői. - A rendelkezésünkre álló ismeretek alapján tudjuk, hogy más bolygókon is történtek hasonló becsapódások, ám a yucatánihoz hasonló robbanás valószínűsíthetőleg talán csak egyszer fordulhatott elő egymilliárd év leforgása alatt. Hipotézisük szerint a becsapódás következtében hatalmas mennyiségű kő, por és víz csapódott fel a levegőbe. Az eget beborító, sötét felhő hosszú időre - hónapokra, talán évekre is - elfedte a Napot, és nyomában tűzviharok és savasesők keletkeztek. Nem lehetetlen, hogy az akkor élő állat- és növényfajok 60-80 százaléka kiveszett, köztük a dinoszauruszok. A kataklizma után fejlődött aztán ki a Földnek az a geológiai arculata, amely elindította az emlősállatok evolúcióját. A naprendszert kialakulásának korai szakaszaiban sűrűn bombázták a világűrből érkező aszteroidák és kisbolygók sűrű rajai. A sziklaeső azonban mintegy 3,8 milliárd évvel ezelőtt fokozatosan elapadt, esélyt adva az élet elemi formáinak kifejlődésére bolygónkon. Reviczky Kálmán volt a tavalyi budapesti UFO-konferencia díszvendége, aki egyórás előadást tartott az azonosítatlan repülő tárgyak kérdésköréből. Reviczky Kálmán a második világháború után emigrált az Egyesült Államokba, ahol a NASA-nál is dolgozott. Az alábbiakban az előadásából közlünk részleteket. Ha a hétköznapok embere egy pillanatra megállna, és végiggondolná, hogy immáron öt évtizede a repülő csészealjak miért is szerepelnek majd mindennap a rádió, a televízió programjaiban, a magazinok hasábjain, vagy hogy a csillagháborús tervek miért is az űrkutatásban részt vevő nagyhatalmak támogatásával készülnek, akkor megértené, hogy veszedelmes problémát takargatnak a kormányok a világ népei előtt - mondotta előadásának kezdetén Reviczky Kálmán. A második világháború után az ENSZ-en belül a két nagyhatalom - az USA és az egykori Szovjetunió — rájött arra, hogy a földönkívüli lények hatalmas, a planétánkon eddig ismeretlen erőkkel rendelkeznek. A felismerés után a két világhatalom úgy döntött, hogy a félelmetes tényt elhallgatják a többi ország kormánya és tudományos testületé előtt. Ennek egyik következménye az volt, hogy 1952. júliusában a Truman amerikai elnök a Pentagon teljes titoktartása mellett, a légtérbe behatoló azonosítatlan repülőtárgyak lövését rendelte el. A CIA pedig kidolgozott egy tervet, melyet aztán a Nemzetbiztonsági Tanácsnak nyújtott be. Ebben javasolta, hogy a pánik minimumra csökkentése érdekében ne szivárogtassanak ki semmiféle információt a nagyközönségnek. A nagy titkolózás második oka a következő volt: 1968-ban a hivatalban lévő amerikai elnök készíttetett egy jelentést, melyből kiderül, hogy az akkor a Földön szuperfegyvereknek tekintett harcászati eszközök semmit sem érnek a földönkívüliekkel szemben. A dokumentum azt is megállapítja, hogy a túlélés értjében a legrövidebb időn belül ugyanolyan hatóerejű fegyvereket kell gyártani, mint amilyenekkel az idegenek, a födönkívüli erők rendelkeznek. Négy évtizednyi félreinformálás után 1985-ben, a genfi csúcskonferencián a két világhatalom - az akkori Szovjetunió és az Egyesült Államok — fegyveres erőinek felelős vezetői ötórás tárgyalása után titkos egyezményt kötöttek az űrhatalmak ellen felhasználható közös fegyverekről. Az egyezményt két éven keresztül lassan szivárogtatták ki a világ népeinek. 1985. decemberében az akkori amerikai elnök, Ronald Reagan egy sajtótájékoztatójában a következőt mondja: Nem szabad arra vámunk, hogy az űrhatalmak földi létünket veszélyeztessék. Úgy gondolom, ennek lehetőségével számolnunk kell. 1987. február 16-án az SZKP Központi Bizottsága előtt Mihail Gorbacsov szovjet elnök félreérthetetlenül kijelentette: Ha a külső világűrből égitestünket bármilyen invázió lehetősége fenyegetné, úgy azt az Egyesült Államok A Holdról ilyennek látható a födkelte. Ezt látták az amerikai űrhajósok is évtizedekkel ezelőtt. és a Szovjetunió egyesíte- katonai ereje utasítja vissza. Vissza a Holdra? 1989. július 20-án az Apolló-11 Holdra szállásának 20 éves évfordulóján Bush amerikai elnök Washingtonban egy beszédében a következőt mondja az USA űrprogramjáról: A következő évszázadban visszamegyünk a Holdra, és akkor már maradunk. S utána, a jövőben az asztronautáink egy másik égitestre, a Marsra mennek. A nemzetközi UFO-kutatók szervezete 1990. januárjában memorandumot juttatott el az ENSZ és a Fehér Ház hivatalos mellékleteivel Bush elnökhöz, melyben felteszik a kérdést a kutatók. Hogyan kíván a Holdra visszajutni az ember? UFO-kísérettel, mint az Apolló-11 űrhajója, vagy az Egyesült Államok és a Szovjetunió egyesített tűzerejé- nek a fedezete mellett? A NASA erre nem válaszolt, csak egy tájékoztatót adott ki, amelyben azt írják, hoy semmi bizonyíték nincs arra, az UFO-k földönkívüli eredetűek. Lézerágyúval az űrhajó ellen 1989. május 7-én a Dél-afrikai Unió haditengerészetének egyik felderítő egysége jelenti a főparancsnokságnak, hogy egy nagy sebességű azonosítatlan légi jármű közelít északnyugati irányból az ország irányába. Az UFO 13 óra 52 perckor lépte át az unió légterét. A légierő két Mirage vadászgépet riadóztatott az ismeretlen megfigyelésére. Az egység parancsnoka jelentette, hogy a szuper sebességű idegen repülő úgy változtatja mozgási irányát, ahogy arra egyetlen földi jármű sem képes. A védelmi parancsnokság utasítására a parancsnok a Mirage vadászgép legújabb lézersugárvetőjével vette tűz alá. A jelentés szerint az űrhajó vakító sugarakat lövellt ki magából, s északi irányba tovább repülve imbo- lyogni kezdett, majd 14 óra 2 perckor sebességét veszítve röpmagasságá- ból percenként 1000 métert süly- lyedve zuhanni kezdett, és Dél-Af- tika és Botswana határán a Kala- hári-sivatag homokján szállt le. Az űrhajó négy utasából három maradt életben, közülük az egyik megsebe sült, a másik pedig meghalt. A hajót és személyzetét állítólag június 23-án szállították át egy amerikai légibázisra. A lezuhant járműn talált felségjelzés ugyanolyan volt, mint annak az űrhajónak a jelzése, mely 25 évvel korábban zuhant le New-Mexico területén. Atomfegyverek a Föld védelmében Az említett űrhajó lelövése más szempontból is jelentős. Ha a Dél-afrikai Unió 1989-ben kísérleti lézer- fegyverével le tudta lőni az interga laktikus járművet, akkor a két nagyhatalom a 70-es évek fegyverkezése során vajon hová juthatott el? Ennek ügyes leplezését jelentették a hosszú évekig tartó stratégiai fegyverek leszerelési tárgyalásai. Míg a tájékoztatási eszközök évtizedekig a két nagyhatalom közötti hűvös, hideg- háborús kapcsolatról tudósítottak, addig a politikusok között a formális érintkezésen túl másfajta kapcsolat is fennállott. Az 1971. szeptember 30-ai egyezmény egyik cikkelye, melyet a szovjet és az amerikai külügyminiszter aláírásával szentesített, arra vonatkozik, hogy egymást azonnal kölcsönösen riadóztatják, ha bármikor feltűnnek az UFO-k. Az okmány utolsó pontja azt is kimondja, hogy a megállapodás örök érvényű. 1990 áprilisától megkezdődik a nemzetközi közvélemény médiákon keresztüli megdolgozása. A két nagyhatalom vezérkari főnöke előbb Washigtonban, majd Moszkvában a stratégiai hadműveletek kidolgozására ültek össze. A Pentagonnak a célja az volt, hogy óriási atomfegyvereket helyezzenek el az űrben. Mindezeket azzal magyarázták, hogy az iraki Szaddam Húszéin Scud-tí- pusú rakétáit kell odafentről megsemmisíteni. Mások kiújuló szovjet-amerikai ellentéteket sejtettek mögötte. Tévedtek. Két hónappal később a Pentagonból a következőt jelentették: Amerika atomrakétáit a szovjet Topáz-2 rakéta viszi fel a világűrbe. Pedig 1967. január 27-én 60 nemzet írta alá azt a dokumentumot, mely az első űrtörvényt tartalmazta. Ebben a felek vállalják, hogy nem telepítenek fegyvereket a kozmoszba, más égitestekre, s katonai célú gyakorlatokat sem folytatnak. Az egyezményt alig két évtizeddel később a két nagyhatalom megszegte. S hogy ki ellen fegyverkeznek sohasem árulták el. Az UFO-repülések adatainak elemzéséből kiderül, hogy a látogatások többsége igen gyakran Belgiumban, a NATO-központ területére, illetve az északi-tengeri, és a földközi-tengeri támaszpontok környékére összpontosult korábban. Majd 1988-tól ezek a látogatások mindinkább a Szovjetunió és a társállamok területére húzódtak át. Arra a forrongó területre, mely nehéz átalakulásba kezdett. Magyarország a megfigyelések szerint valóságos UFO-inváziót él át. Ebben az időszakban azonban az idegen űrhajók berepüléseinek a száma 1990-91-ben Belgium felett elérte a 3500-at, mintegy demonstrálva a NATO-nak az idegenek erejét. A belgiumi légtér védelmében teljesen eredménytelenül szálltak fel a szuperszónikus gépek. A légiparancsnokság elemzéséből kiderül, hogy a stratégiai védelem, a szervezett földi elhárítás, a vadászgépek taktikai ismerete teljes csődöt mondott. Kérdés, hogy a tá homokok meddig hallgatnak a nyilvánvaló tényről, attól, hogy a külső erők léteznek. Pedig 1992. január végi Camp David-í találkozóján Jelcin orosz elnök és Bush amerikai elnök egy közös űrpajzsról tárgyaltak, mely a Föld védelmét látná el. A Fehér Ház sajtófőnökének február 1 -jei nyilatkozatából a következő derül ki. Jelcin a vendégfogadójával egy közös űrpajzsról tárgyaltak, melyről Bushnak az volt a véleménye, hogy nemcsak érdekes, hanem fontos is. S a megvalósítást a két nagyhatalom együtt végezné. Azonban ez a feladat különleges előképzettséget kíván: mondotta az orosz vendég. Bush ugyanekkor elmondta, hogy az együttűködés kétirányú lehet; egyrészt az űrkutatásban, másrészt a közös védelem kérdésében. Hogy ki ellen is kell védekezni? Erről Jelcin az ENSZ BT előtt januárban nyilatkozott: — Elérkezett az ideje annak, hogy az emberiség globális védelmi rendszeréről gondoskodjunk, melynek alapja az USA stratégiai védelmi kezdeményezése, mely Oroszország védelmi rendszerének magas technológiájával egészülne ki. (Lejegyezte: Barta Zsolt) OROSZ KUTATÓK JÁRTAK KECSKEMÉTEN Felújítják az orosz-magyar űrkutatási együttműködést Az űrkutatás terén néhány éve a Szovjetunió volt a világ egyik vezető hatalma. Emlékezhetünk még az In- terkozmosz-program újabb és újabb eredményeire, melyek keretében magyar ember is eljuthatott a kozmoszba. Mostanában viszont jóval kevesebb híradás számol be arról, hogy hol tart ma az orosz űrkutatás: egyáltalán mit tudtak folytatni a korábban oly gazdagnak tűnő tudományos programokból? A közelmúltban Kecskeméten járt két orosz szakember, hogy az együttműködés régi fellegvárában, a Repülőorvosi Vizsgáló és Kutatóintézetben tárgyaljanak magyar kollégáikkal. Goncsorov Igor Boriszovics, és Agurejev Alek- szandr Nyikitovics, az Orosz Föderáció orvos-biológiai intézetének osztályvezetői készséggel válaszoltak lapunk kérdéseire. — A szovjet űrkutatás mindvégig élen járt, most viszont úgy tűnik, az unió felbomlásával, és az utódköztársaságok nehéz helyzete miatt kérdésessé válhat korábbi vezető pozíciójuk. Önök hogyan látják ezt? — A Szovjetunióban a hadiiparon és hadtudományon belül az űrkutatás valóban megkülönböztetett figyelmet kapott, ennek eredményeként egy sor tudományágban értünk el óriási eredményeket, így a geológia, meteorológia, asztronómia, fizika, űrorvostan területén. A politikai rendszerváltozást követően viszont hazánkban bizonyos nehézségek merültek fel az űrprogramok folytatásával kapcsolatban. Ezek között elsősorban a volt szovjet köztársaságok közötti együttműködés szétesését említhetném meg. A kutatási programok finanszírozásának alapvető terhei Oroszországra hárulnak, ez pedig a támogatások csökkenéséhez vezetett. Ebből a nehéz helyzetből az jelenthetne reális kiutat, ha az űrkutatás technikai és tudományos eredményeit eladhatnánk. Az Orosz Űrkutatási Hivatal, a „Glászkoszmosz” most éppen ennek lehetőségével foglalkozik, s a kormány is komoly erőfeszítéseket tesz az űrkutatások anyagi bázisának megteremtéséért. — Mint ismeretes, mások is keresik az együttműködés lehetőségeit. — A jelenlegi orosz űrprogramot is előremutatónak, és ígéretesnek tartom. A hosszútávú kozmikus repülésekben szerzett tapasztalataink felkeltették a NASA és az Európai Űrkutatási Hivatal szakembereinek érdeklődését is. Meg is egyeztünk közös űrrepülések szervezésében is! — Az orosz—magyar együttműködésről mi a véleményük? — Az Interkozmosz-program a közös munkának nagyon sikeres szakaszát jelentette. A magyarokkal történő együttműködés következtében született néhány különleges műszer, mely az űrállomásokon jól bevált. Ilyen műszer volt például az űrhajósok pszicho-fiziológiaí funkció inak nyomonkövetésére szolgáló „Balaton” készülék. De itt említeném meg az űi utazás kedvezőtlen hatásait korrigáló szerek dinamikájának vizsgálati módszerét is. A közös űrrepülés után a magyar és a szovjet tudósok a kapott anyagok eredményeinek kiértékelését követően meghatározták a további együttműködés fő irányait a kozmikus biológia, és az űrorvostan terén. 1991-ben a két állam szakembereinek együttműködését az ismert politikai változások fagyasztották be. Éppen ezért örülök, hogy mostani látogatásunk alkalmával meggyőződhettünk arról, hogy a kecskeméti ROVKI szakemberei folytatták a munkát azokon a területeken, ahol korábban közös eredményeink voltak, és bizonyos kérdések megoldásában haladást értek el. — Hogyan tovább? Van már elképzelésük a jövőt illetően? — A tavaly létesített Magyar Űrkutatási Iroda már lépéseket tett íz együttműködés felújítására. Tófalvi úr, az iroda vezetője megbeszéléseket folytatott Moszkvában az Orosz Űrkutatási Hivatal, és az Egészségügyi Minisztérium Orvosbiológiai Problémák Intézetének igazgatóival. A kezdeményezés eredményeként látogattunk Kecskemétre 'is. Arról tárgyaltunk, hol folytathatjuk a közös munkát, valamint arról, hogy milyen szervezési kérdéseket kellene megbeszélnünk. A siker kulcsát egyértelműen a kormányközi megállapodások aláírásában látjuk, ami végre alkalmul szolgálhatna egy, az űrkutatással foglalkozó orosz—magyar vegyesbizottság létrehozására. Ázt szeretnénk, ha Magyarország és Oroszország együttműködésének példája ösztönzően hatna a többi kelet-európai országra is, hogy továbbra is együtt kutassuk a ícosz- moszt! Moszkvai intézetünket és a kecskeméti ROVKI kollektíváit egymáshoz közelítik a közös feladatok, és a kölcsötnös szimpátia! A többi valóban a jövő kérdése... Bán János Szerkesztette: Barta Zsolt
