Petőfi Népe, 1993. október (48. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-16 / 242. szám
MEGYEI KÖRKÉP Az idei termésből jó évjáratú bor várható Lassan mindenhol befejeződik a szüret. A borászok már számba veszik, milyen is volt az idei termés. Erre voltunk mi is kíváncsiak, amikor felkerestük Birkás Menyhértet, a Kecskemétvin Rt. borászati üzletágának igazgatóhelyettesét. — 7380 tonna szőlőt dolgoztunk fel ebben az évben. A vásárlás zömmel minőségi fajtákból tevődött ösz- sze: Olaszrizling, Chardonnay, Királyleányka. A bérfeldolgozók inkább asztali minőséget dolgoztak fel. A szüret augusztus 20-án indult, a megszokottnál 8-10 nappal korábban. A szőlő végig egészséges volt, a fajsúlya viszont könnyebb. Fajtán belül is két-három fok eltérések voltak. Ennek oka az eltérő talaj- és művelési technológiában keresendő. A szedés ideje alatt kétszer volt nagyobb esőzés, ami átmenetileg csökkentette a mustfokot, de a bogyó fejlettségén segített. A mérések alapján a lékinyerési százalék az elvárások szerint alakult. Várhatóan október 23-ári a térségben befejeződik a szüret. Ebben az évben több szőlőt vásároltunk fel, mint tavaly, sőt, a bérfeldolgozás is több volt, annak ellenére, • Végre jó borral telnek a hordók. hogy a piacon nagyon nagy kereslet jelentkezett. A meghirdetett árakkal szemben tíz és húsz forint között tudtunk fizetni. Kék szőlőkből vásároltunk a legkevesebbet, mert kevés termett, s ebből volt a legnagyobb kereslet. A korai fajták már kiterjedtek. Az első hántolások alapján jobb az évjárat, viszont nehezebben deríthetők a borok. — Említette, hogy több szőlőt vásároltak fel. Ez azt jelenti, hogy lesz piaca a bornak? — Természetesen. Már vannak szerződéseink exportra, s a borkezelés ütemében kezdjük el szállítani, elsősorban német piacra, hordós kiszerelésben. A belföldi ellátás kritikusabbnak látszik a magas szőlőár miatt, Palackos exportot, a gépsor nagy kapacitása miatt, csak megfelelő rendelés esetén végzünk. Jól látható, hogy a borok háromfelé szakadtak. Maradtak az olcsó tömegborok, a kiemelt minőségű és az export- termékek. A középkategória eltűnt. — Úgy tudom, hogy ebben az évben változások történtek a vállalatnál. — Igen. Április egytől üzletági rendszerben dolgozunk. Egy évet kaptunk arra, hogy nyereségesen végezzük a tevékenységünket. Az eddigi számítások azt bizonyítják, hogy jó úton járunk — mondta Birkás Menyhért. Szentirmay Kinek jelez a lámpa? Baja város polgármestere, Éber András levélben fordult Vaskút és Gara képviselő-testületéhez, hogy vállaljon részt a bajai Wesselényi és Szabadság út kereszteződésében átépülő csomópont (forgalomirányító lámpák) építési költségéből. Indokolta ezt azzal, hogy a két település lakossága gyakran használja Bajára jövet az utat, és a beruházás közvetetten az ő'életük biztonságát is szolgálja. Éber úr ajánlata szerint az érintett falvak 10—30 százalék erejéig vegyenek részt a költségekben. Hasonló tartalmú levelet kaptak a városban működő biztosítótársaságok is, mert a balesetmegelőzés alapvető programjuk, és ezáltal ügyfeleiket védenék. A polgármesteri levélre leggyorsabban a Providencia Biztosító Bajai Fiókjának vezetője, Pazár László fogalmazta meg válaszát. Elismerte, hogy a közlekedésbiztonsággal ösz- szefüggő tevékenység nem csak az önkomiányzat feladata, de kifogásolta, hogy az utóbbi időben a város nem adott lehetőséget a társaság üzleti ajánlatainak versenyeztetésére. Legutóbb 50 napig várták a polgár- mesteri hivatal, valamint a Kommunális és Szolgáltató Kft. érdemi elbírálását a vagyonbiztosítási szerződési ajánlatra. Ilyen helyzetben elzárkóznak a támogatástól. Megkerestük a garai és a vaskúti polgármestert, és megkérdeztük, milyen döntést javasolnak az önkormányzatuknak. Tényi Antal (Gara):'— Furcsának érzem a bajai kérést, és nem értem, miért kell nekünk egy városi beruházáshoz hozzájárulni. Az idei gázprogram költségvetésünk nagy részét lefoglalja, így nem hiszem, hogy a testület ilyen váratlan kérésnek eleget fog tenni. Dr. Vámos Ferenc (Vaskút): Az idén már adtunk a bajai tűzoltóknak támogatást, mert ők Vaskúton is oltják a tüzet, ezért jogos volt a kérésük. Jelenleg legalább kilenc tanterem megépítése áll előttünk, még azt sem tudom, erre honnan szerzünk pénzt. Nem valószínű, hogy testületünk eleget tesz a bajai kérésnek a szűkös anyagiak miatt. Papp Zoltán Az árak alakulása a statisztika tükrében A fogyasztói árak szeptemberben jelentős mértékben, 2,9 százalékkal emelkedtek. Az utolsó 12 hónap alatt így az árnövekedés 23 százalékos volt. Minderről a KSH tegnap adott ki tájékoztatást. A havi áremelkedés augusztusban 1,8, júliusban 0.6. júniusban 0.3, májusban 0,4. áprilisban és márciusban 0.8-0,8, februárban 1,7. januárban pedig 6,8 százalék volt. A tájékoztatás szerint szeptemberben nagyobb áremelkedés következett be. mint január óta bánnelyik hónapban. Ez részint hatósági árintézkedések, részint spontán folyamatok következménye. A hatósági árintézkedéseknél elsősorban az. áfa hatása jelentős. A forgalmi adó növekedése érintette az, áramdíjakat, a közlekedési tarifákat, a fogyasztási adó pedig a dohányárukat drágította. Emelkedtek azonban a piaci árak is. így többek között drágult a sertéshús, a scrtész.siiiadck, valamint a<tfkonr*'; A szeptemberi 2,9 százalékos árindexen belül csak a tartós fogyasztási cikkek ára növekedett I százaléknál kisebb mértékben. • Vásárlás, árcédula-böngészéssel. Jó, ha türelmes a kísérő. Mezőgazdasági kapcsolat Eredményesnek ítélte magyarországi tárgyalásait Petra Wernicke, Sachsen-Anhalt német tartományi élelmezési, mezőgazdasági és erdészeti minisztere, aki elsősorban a nálunk folyó mezőgazdasági privatizációról tájékozódott. A kapcsolatok elmélyítésének jegyében a miniszter asszony elő kívánja mozdítani a magyar borok piacra jutási esélyeinek kedvezőbbé tételét a tartományban. Az idén a német tartományban az agrárstruktúra átalakítására kétmilliárd német márkát fordítanak. Húsostanácskozás A Húsipari Dolgozók Szakszervezete szerint nem szabad a húsipari cégeket mesterségesen felszámolni. A felesleges üzemek megszüntetését csak természetes gazdasági szelekcióval, versennyel lehet véghez vinni. A Húsipari Dolgozók Szakszervezeti kongresszusának résztvevői szorgalmazták: szülessen a húsiparban szakágazati kollektív szerződés és bértarifarendszer, újítsák fel a tárgyalásokat a szociális kérdésekről. Minden föld elkelt a bajai árverésen A dávodiak döntöttek: szövetkezetben maradnak (Folytatás az 1. oldalról) A Dávodi Augusztus 20. Mező- gazdasági Szövetkezet minden. bizonnyal a többágú, és az átlagosnál színvonalasabb gazdálkodásnak köszönheti, hogy nem csak talpon maradt, hanem a tagok is az együttes munka mellett döntöttek. Csala Imre szövetkezeti elnök a lábon állást nagyon fontosnak tartja a gazdálkodás biztonságát illetően. Amint mondja, ha az egyik ágazatra nehéz idők járnak, a többit még megmentheti a jobb idők beköszöntéséig. „ Nagy súlyt helyeznek az értékesítésre, hiszen a mezőgazdaság mai, válságos helyzetében — amikor a termelési és egyéb költségek erősen megnőttek —, minden fillér számít, amivel a vételárat javítani lehet. — A növénytermesztési ágazatban jelenleg négyezer hektáron gazdálkodunk, miután 580 hektárt kivittek egyéni művelésre a szövetkezetből — tájékoztat Csala Imre. — A terület nagy részén búzát, árpát, szóját, napraforgót, kukoricát vetettünk. Az aszály nálunk is 30- 40 százalékos terméscsökkenést okozott, mégis sikerült eredményt produkálni a költségérzékeny gazdálkodással, illetve azzal, hogy a szövetkezet vezetősége nagyon nagy gondot fordított az értékesítésre. Valóban. Egy példát is hallottam erre, amely önmagáért vészéi. A napraforgómagért általában 1400 forintot fizettek országosan. A dávodiaktól a bajai székhelyű Kom német-magyar vegyes vállalat mázsánként 1900 forintért vásárolta meg. Ösz- szesen 1200 tonna napraforgót értékesítettek. Szinte nem tudtam betelni az ötszáz holstein-fríz fajtájú szarvasmarha látványával. A genetikailag is kiváló, szépen rendben tartott állomány együttesen is, egyedenként is impozáns látványt nyújt. Van tehén, mely napi 45 liter tejet is ad, de az átlag is 25-27 liter körül tejel. A fejést teljesen gépesítették, a higiénia a legmagasabb igényeket is kielégíti. Az év végéig tehenenként 6200-6400 liter hozamra számítanak tehenenként. A dávodi tehenészet adja a bács- bokodi tejüzem szükségletének egyharmadát. Számottevő a szarvasmarhatelep exporttevékenysége is. Szinte sorban állnak a német és görög vevők a dávodiak vágómarháiért. A telep havi 6-7 millió forintnyi árbevételt hoz a szövetkezetnek. A jelenlegi árviszonyok mellett megéri fejleszteni a sertéságazatot, melyhez a dávodi szövetkezet jó technikai feltételekkel rendelkezik. Csala Imre szerencsésnek tartja, hogy a szövetkezetük nem kényszerült az utóbbi években a tartalékainak a felélésére, így a teljes tenyé- szállomány megmaradt: hatszáz koca és a szaporulat, továbbá félezer fehér, illetve a szaporulattal együtt 1250 szarvasmarha van. Az ipari ágazat 3-4 évvel ezelőtt még komoly árbevételt hozott a szövetkezetnek. Az idén még veszteséges marad, de jövőre már nyereségre számítanak. Az első félévben a varroda még hol ide, hol oda dolgozott, júniustól azonban állandó megrendelője van, egy pécsi székhelyű svájci cégnek készítenek szabadidőruhákat. Huszonöt-harminc dávodi asszonynak-leánynak ad ez állandó munkalehetőséget. G.Z. VÁLASZ CIKKÜNKRE Levél a konyhás KRESZ-oktatóktól Eredetileg ötnaposra tervezte a megyei kárpótlási hivatal a múlt kedden kezdődött bajai földárverést, melyen a kárpótlásra kijelölt földterületek 40 százalékát kínálták eladásra. A korábbi tapasztalatok alapján nem számítottak akkora érdeklődésre, mint ami most megnyilvánult. Kicsi volt a városháza nagytenne és a bejelentkezettek nagy száma miatt, szinte állandóan csúszott az előre meghirdetett licitálás kezdése. Éppen ezért hétfőn nem sikerült befejezni a tervezett munkát, így egy nappal meghosszabbították az árverési procedúrát. Összesen 1122-en jelentkeztek be a hat nap során kárpótlási jeggyel, de mivel a licitálás során az árak szinte folyamatosan emelkedtek, 801-cn nem tudták érvényesíteni elképzeléseiket, ezért csak 321-en jutottak földtulajdonhoz. Ennek ellenére valamennyi földterület elkelt, még azok is, amelyek a korábbi árverésekről maradtak meg. Megkérdeztük Buzási Andrást, a bajai földrendező bizottság elnökhelyettesét értékelje a lezajlott árverést. — A volt mezőgazdasági kombinát és az Augusztus 20. Szövetkezet földjeiből összesen 1132,3 hektár földet kínáltunk 23 368,5 aranykorona értékben. Jómagam is úgy 700 tő érdeklődésére számoltam, azonban most bebizonyosodott, hogy az emberek igényt tartanak a termőföldre, sőt olyanról is tudok, hogy a kárpótlás betejezésekor bérlők jelen- tek meg, akik.kedvező árat kínálnak földhasználatért. Ez azért szembetűnő, mert a szövetkezetek jelenleg semmit, vagy legfeljebb 10-15 kilogramm búzát kínálnak aranykoronánként egyéves bérleti díjként. Sajnos, elég feszült volt a hangulat a nagy zsúfoltság miatt, aminek elsősorban az volt az oka, hogy több alkalommal is, egy nap kínálták a két gazdaság területeit. Az időeltolódás miatt az azonos táblára érdeklődők nem tudtak külön vonulni, állandó volt a zaj és a türelmetleség, ami zavarta a munkát. A sok apró tábla értékesítése is növelte az árverés időtartamát, hiszen valamennyi helyrajzi szám felsorolása sok időt vett igénybe. — A licitálások során az árak igencsak felkúsztak, de a két gazdaság területére aránytalanul. Míg a mezőgazdasági kombinát földjeiből átlagosan 48 006 forintért lehetett egy hektár földet venni, addig ez a téesz földjénél csak 25 080 forintot jelentett. Igaz, azt is meg kell jegyezni. hogy a kombinátnál a földek értéke átlagosan majdnem 28 koronásak voltak, míg a téesznél 17,27 aranykorona. Ez az arány meglátszik a vásárlók számában is, mert a kom- binátos földeknél 90 új tulajdonos van, a tsz-től pedig 231 fő vett birtokba földet. Akik eredetileg a drágább földre pályáztak, (összesen 503-an) túlnyomó többségben kénytelenek voltak visszalépni a nagy konkurencia miatt. Nyolcvankét százalékuk keserű szájízzel ment haza. Azt is el kell mondani, hogy előfordult olyan dolog, amikor egy táblán belül az egyik licitáló három helyen volt kénytelen megvenni a kívánt földet, egyezség hiányában. —- A mostani árverésen a bajai emberek 39 millió 511 ezer forint értékű kárpótlási jegyet költöttek el. Azt tervezzük, amennyiben technikai kifogás nem lesz, a következő árverést még karácsony előtt meg kell tartani. ' P. Z. Többen „érdeklődéssel” olvastuk a Petőfi Népe c. napilap október 9-én, szombaton megjelent számát, melyben a privát autóoktatásról, a kis autósiskolák ily módon bemutatott és beállított munkamoráljáról folyt szó. Hogy mindez közel sincs így, mint ahogy azt az előző cikkben említették, annak ékes bizonyítéka, hogy eme ledegradált iskolák egyre gyarapodnak, minőségi, új autóik (pl. Opel Astra) a Közlekedési Felügyelet magas színvonalú elvárásainak is megfelelnek, oktatóik magas fokon képzettek (emelt szintű szakoktatók, iskolavezetők). így méltán egyre nagyobb érdeklődést és elismerést vívnak ki a náluk tanulni vágyók között. — A vállalkozóké a jövő! — jelszó e szakágra is egyre jellemzőbb. Mindazok a gépjárműoktatók, akik már ném elégedtek meg a régi, múlt rendszerből örökölt hagyományokkal, az idén megújított oktatási törvényekhez is rugalmasan igazodtak. Ellentétben az előző cikkben megjelentekkel, a vállalkozó oktatók egyaránt nem elutasított, megélhetésért kapaszkodó „magányos farkasok”! Mindazok, akik érezték magukban elég ambíciót, tehetséget úgy elméletben, mint szakmai berkekben, létrehozták saját vállalkozásukat! (Ugye tudjuk, hogy ez bármely munkaterületen mennyi plussz megmérettetéssel jár?!) Az „úttörőmunka" itt is kemény volt. de a fáradozás meghozta gyümölcsét! A magán-autósiskolák fő jellemzője, ellentétben a nagy autósiskolával szemben, hogy nincs mögöttük olyan irodákban dolgozó személyzet, akiket el kellene tartani! Ezért rugalmasabban tudnak a tanfolyamárakban tanulóikhoz alkalmazkodni, esetenkénti kedvezményeket adni, akciókat szervezni, s kamatmentes részletfizetési lehetőséget nyújtani! (Gondoljunk csak bele, milyen nagy segítség ez például tanuló diákok esetében!) A maszek oktatóknak lehetőségük van arra, hogy nagyobb létszám összevárása nélkül, intenzív, folyamatosan induló, kisebb létszámú gárdával, eredményesen foglalkozzanak. Sőt! KRESZ-oktatás esetében és a biztonsági és üzemeltetési foglalkozásokon minden tanulónak óráról órára nyomon tudják követni elméleti fejlődését, számon kérhetik tudását, az egyéni problémákat rugalmasan kezelhetik! Sőt, néha fel is vállalják, és segítenek a probléma megoldásában. A KRESZ-órák konyhában való megtartásáról viszont csak any- nyit szeretnénk megemlíteni, hogy a város iskolái, kulturális centrumok (pl. helyőrségi klub) adnak otthont az „otthontalannak" kikiáltott privát oktatásnak. Felszerelt, szemléltetőeszközökkel (pl. tv, video) ellátott tantermek állnak a KRESZ-oktatás szolgálatában. A szakmai felügyeletet a mi esetünkben szintén a megyei közlekedésfelügyelet látja el. A nagy autósiskolával azonos elvárásokat támasztanak velünk szemben is! Rendszeresen nyomon követik munkánkat, bírálatokat, javaslatokat tesznek irányunkban az oktatás színvonalának további emelése érdekében. Oktatóink minden évben részt vesznek szakmai továbbképzéseken, amit a közlekedési felügyelet szakemberei tartanak. Évenként több alkalommal teljes- -körű szakfelügyeleti vizsgálattal, alkalmanként pedig előre bejelentett, vagy éppen váratlanul történő ellenőrzésekkel kísérik nyomon munkánkat. De talán a legnagyobb bizonyíték a jó munkára egy laikus számára is, ha a vizsgák eredményességét nézzük. Ugyanazon tanpályán, ugyanazon vizsgabiztosok végzik a vizsgáztatást, mint a nagy autósisko-' Iánál. Az eredmény magáért beszél! A megszerzett jogosítvány pedig egyenértékű, akárhol tanul is az ember! Mivel mögöttünk alapítvány nem áll, minden helyen magunkért kell kiállnunk! Vitatkozni, ujjal mutogatni egymásra persze lehet, de legfőbb érdekünk a hatékony, eredményes munka és a tanulók szimpátiájának elnyerése, hiszen csak így érhetünk el eredményt! „MÁRKI” Privát Autósiskola Márki András, iskolavezető Vasutassztrájk kilátásban? A MÁV Rt.-nek az 1994-es foglalkoztatási és bérintézkedésekről, valamint a kollektív szerződésről készített tervezetei sértik a vasutasok érdekeit és szakmailag megalapozatlanok - állapítja meg a Vasutasok Szakszervezete Országos Választmányának közleménye. Megállapítja azt is, hogy a. MÁV Rt. vezér- igazgatóságának javaslatai ellentétben állnak a szeptember 30-i érdekegyeztető tárgyaláson elhangzottakkal. A Vasutasok Szakszervezete követelései teljesülése érdekében mindvégig kész a tárgyalásra a kormányzattal, de ha e tárgyalások nem vezetnek eredményre, nem garantálhatják a tartós munkabékét. A tárgyalások folytatódnak, de egy időben megkezdődtek az előkészületek a sztrájkra is. Termékbemutató Tiszakécskén Vasárnapig tekinthetik meg az érdeklődők a tiszakécskei művelődési központban azt a termékkiállítást, amely a kisgépektől a fogyasztási cikkekig kínál látnivalót a közönségnek. A bemutató már eddig is sok érdeklődőt csalogatott a városba. A jezsuitáké a pártüdülő Manréza lelkigyakorlatos és konferenciaközponttá alakították át a jezsuiták a kormánydöntés értelmében tulajdonukba kerüli dobogókői volt MSZMP-üdiilót. A Jézus Társasága magyarországi rendtartója I papi rend - a jezsuiták - működését 1950-ben tiltották be, épületeiket államosították, s a rendszerváltáskor, 1989-ben kaptak újra működési engedélyt. A rend visszakérte a Budaörsi úti hajdani lelkigyakorlatos házát, ám mivel az itt működő BM Határőrség Országos Parancsnokságának kiköltöztetése milliárdos kiadással járt volna, helyette a kormány felajánlotta az állami tulajdonban lévő dobogókői épületegyüttest, amelyet az atyák az eredeti ingatlanoknál szerényebb értéke ellenére elfogadtak. Júniusban vették birtokba a négy épületből állt) volt üdülőtömböt, s mára itt átalakítások. felújítások után konferenciaközpontot rendeztek be. Ezentúl egyházi és világi tanácskozásoknak. szakmai konferenciáknak adnak itt helyet, egyszerre 160 vendég elszállásolására van lehetőség. Egyik épület jezsuita rendház- ként működik tovább, a másikban kápolnát alakítottak ki. s Kádár János - szintén államosítással az MSZMP-hez került - üdülőjét lelkigyakorlatos házként hasznosítják. KÖZÉLETI HÍR • Az FKgP tagtoborzót tart 17-én Kalocsán, délelőtt 10 órától az Ifjúsági Házban, ahol előadást tart Urban László, a párt megyei főtitkára. Próbálja ki! HVG két hónapra! Ha még sosem fizetett elő a HVG-re, most itt az alkalom. Legalább 50 oldal hír - és információ minden héten. X szám mindössze 300 Ft-ért. Éljen ezzel az új előfizetőknek szóló ajánlattal október 30-ig. Ha érdekli ajánlatunk, küldje el névjegyét vagy kitöltve áz alábbi kupont: . ______________________________________________________