Petőfi Népe, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-09 / 210. szám
1993. szeptember 9., csütörtök SPORT 11 CSAK ÍGY TOVÁBB Élsportolók fogadása A magyar sportolók a közelmúlt világversenyein is kitettek magukért. Közülük többen a hagyományokhoz híven igen eredményesen szerepeltek. Elegendő példaként utalni az úszók, a sportlövők, a kajakosokkenüsok éremesőjére. Szerdán délelőtt azonban nemcsak az említetteket, hanem további kilenc olimpiai sportág - atlétika, birkózás, cselgáncs, öttusa, ritmikus sportgimnasztika, súlyemelés, torna, vívás és vízilabda - legjobbjait is meghívták a Belügyminisztériumba, ahol dr. Boross Péter, a sportot felügyelő miniszter, a belügyi tárca vezetője adott tiszteletükre fogadást. A jutalmazási ünnepségen Galiov Rezső államtitkár, az OTSH elnöke üdvözölte a megjelenteket, külön kiemelve dr. Boross Péter belügyminisztert, dr. Gálszécsy András nyugalmazott minisztert - dr. Boross Péter személyes tanácsadóját -, valamint dr. Józsa Fábiánt és dr. Verebélyi Imrét, a belügyi tárca politikai, illetve közigazgatási államtitkárát. A köszöntő szavak után az egybegyűltek egyperces néma felállással adóztak a kedden elhunyt válogatott labdarugó, Zsiborás Gábor emlékének. Galiov Rezső azt is bejelentette, hogy a belügyminiszter még kedden 180 ezer forintos gyorssegélyt utalt ki a Zsiborás családnak. Ennek a tragikus eseménynek az említésével kezdte ünnepi beszédét dr. Boross Péter is, aki leszögezte: nem szabad, hogy csak a gyász első óráiban segítsék a Zsiborás családot, így kell tenni a jövőben is. A későbbiekben szó esett a kormányzat sporttal kapcsolatos törekvéseiről, amelyek kapcsán a miniszter így fogalmazott:- Itt az ideje, hogy történjen valami, záródjanak le a hosszabb ideje nyitott kérdések. Azt ugyanis mindannyian érezzük, hogy a mostani állapoton radikálisan változtatni kell. ígérem, megtaláljuk a módját, hogy segítsünk a sportegyesületek kritikus helyzetén, s remélhetőleg minél hamarabb megszületik a kidolgozás alatt álló nonprofit törvény is. Dr. Boross Péter beszélt a legfiatalabbakról, az ideálokról, kitért a labdarúgás helyzetére, majd úgy fogalmazott: „a most meghívott sportolók dicsőséget hoztak egy dicsőségre szomjas ország népének”. Végül a kormány nevében gratulált a sikerekhez, szavait pedig így zárta: Csak így tovább! Az Enyingi Agrár Rt. /Fejér megye, volt Enyingi Állami Gazdaság/ eladásra felkínál 3001 szögletes nagybálás búzaszalmát. Ár: megegyezés szerint. Érdeklődni: 22/372-014-es telefonon, fax. 22/372-282 ao678) t 1 t KÁRPÓTLÁSI JEGYET veszünk és az általunk ajánlott befektetés esetén a napi árnál többet lel 76/481-841,9-13 óráig. Az M5-ös autópálya 67 km-es szelvényében, a TOTAL kútnál épülő szolgáltató épületben /étterem, panzió, kocsimosó, autószerelő műhely üzletek/ ÜZLETHEL YISÉG és AUTÓSZERELŐ MŰHELY bérbe adó. Átadás: 1994. év vége Jelentkezni: MT BAU Kft. Kecskemét, Május 1 tér 5. 214 sz. T.: 76/328-290 /munkaidőben/ (10687) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tompa Nagyközség Önkormányzata nyilvános pályázatot hirdet a nagyközség külterületi utcáinak /összesen 12 790 fm/vízhálózat-építési munkáira. A kivitelezéshez szükséges tervek és engedélyek rendelkezésre állnak. A kezdés lehetséges időpontja: 1993. október 1. A befejezés lehetséges időpontja: 1994. április 30. A kivitelezés lehetőségét az a vállalkozó nyeri el, aki megfelelő referenciamunkákkal rendelkezik és a legkedvezőbb ajánlatot teszi. A pályázati kiírás és mellékletei 20.000,- Ft + áfa befizetése után a polgármesteri hivatalnál a hirdetés megjelenése után átvehetők. A pályázat benyújtásának határideje: 1993. szeptember 20. Nyilvános felbontás és az eredményhirdetés időpontja: 1993. szeptember 22., 14.00 óra. Tompa Nagyközség Önkormányzata (10685) Használtruha-kereskedők, figyelem! RUTI-BUTIK NAGYKERESKEDÉS Rt. Bp. X., Vasgyár u. 10. T: 127-1032, 127-1040 Árusítás: hétfőtől péntekig, 7-14 óráig. SZEZONÁLIS HASZNALTRUHA-VÁLASZTÉK Holland importáruk 25 kg-os, átlátszó kisíerelésben. Női-férfi-gyermek ruhaneműk fajtára válogatva! Kabát, ballon, anorák, zakó, szoknya, blúz, nadrág, joggingfelső, nyakkendő, gyermekholmik, vegyes ruha 160-640 Ft/kg + áfa 100 kg vásárlás esetén 10 Ft/kg kedvezményt adunk! Az egészségükért sportoltak Amatőrök a Dreher Kupáért A kunfehértói megyei sportvezetőképző- és edzőtábor adott otthont az elmúlt hétvégén az idei megyei szabadidősport-találkozó rendezvényeinek, amely bőséges kínálattal várta mindazokat a fiatalokat és idősebbeket, akik az egészségük ápolása, megőrzése érdekében mozogni, sportolni akartak. A váratlanul hűvösre és esősre fordult időjárás ellenére is a megye 18 településéről több mint félezer gyerek és felnőtt érkezett a kellemes környezetben lévő tópartra. A résztvevők egésznapos sportversenyek keretében mérkőztek egymással a dobogós helyezésekért és a megyei szabadidősport-szövetség 100 ezer forint összértékű tiszteletdíjaiért. • A hölgyek fociban is mérkőztek. A Kiskunfélegyházi Credo AC asztalitenisz együttese sikerrel vette az első akadályt a Bajnokcsapatok Európa Kupájában, legyőzte a görög bajnokot, az ^C.JZagrafou együttesét. A görögök elleni .sikerről és a várható folytatásról Kalász Kázmér vezetőedző a következőket mondta. — Örülünk a győzelemnek és a továbbjutásnak, mert egy igen jó csapatot vertünk meg, nagyon szoros küzdelemben. Az igazsághoz tartozik azonban, hogy a párostól győzelmet vártam, és közel is álltak a fiúk a sikerhez, ám a döntő szettben 20:20-nál a görögöknek jött ki jobban a lépés, mi pedig nehéz helyzetbe kerültünk. Azt tudtuk, hogy a világranglista 39. helyén álló Creanga ellen Harczinak. aki a 91. a listán, kevés az esélye. Szerencsére A hétvégén Dreher- sörfesztivált rendeznek Baján. A programból természetesen a sport sem hiányozhat, így szombaton és vasárnap amatőr kispályás labdarúgó kupa lesz a Petőfi-szigeti pályán. Vasárnap 9 órától az ifjúsági házban nyílt villám sakkversenyre, 10 órától a parkolóban autós ügyességi versenyre kerül sor. / Általános iskolás focista toborzó A Kecskeméti SC labdarúgó szakosztálya toborzót hirdet a focihoz kedvet és ügyességet érző általános iskolás fiúk részére. Jelentkezni a kecskeméti Széktói stadionban lehet kedden és pénteken 15—16 óra között. • Adorján András nemzetközi nagymester adott szimultánt. • Izgalmas volt az evezösverseny is. Somosi és Vitsek igazolta, hogy nehéz helyzetben is lehet rájuk számítani. — A BEK-mérkőzésen a rendelkezésiére álló öt játékosból három állhatott az asztalhoz. Most utólag is helyesnek tartja a választást? — A legteljesebb mértékben. Varga különböző okokból formán kívül van. A kínai Cen védekező stílust játszik, ami a két támadó felfogású román játékos ellen nem lehetett eredményes. Igaz, Somosinak a párosban kissé gyengén ment a játék, de utána az ő egyéni győzelme jelentette a fordulópontot. Nagyszerű volt a közönség. Ilyen hangulatban szinte nem is lehet rosszul játszani. — Hogyan folytatják? — Nagyon sűrű a programunk. Kezdődik a Szuper Liga sorozat, amelyen először az azonos nemzetbeliek játszanak egymás ellen, majd 3-3 osztrák, cseh, szlovák és magyar csapat mérkőzik. A játékrcnijsggr is új, mert 8 egyéni és két páros mérkőzésből áll a küzdelem, és lehet döntetlen is az eredmény. — Melyik csapat lesz a következő ellenfelük a BEK-ben ?-— A Bajnokcsapatok Európa Kupájában a norvég bajnok, a MÓDÚM BTK lesz a következő ellenfelünk. Sajnos, keveset tudunk még róla, de a két ország asztalitenisz sportjának színvonalát figyelembe véve bízom a győzelemben. Annál is inkább, mert erre a találkozóra is itthon, Kiskunfélegyházán kerül sor, október 8-án. Újabb sikerünk a legjobb nyolc közé kerülést jelentené. Motorverseny koncerttel A hétvégén rendezték meg a Hungaroringen a gyorsasági motoros országos bajnokság utolsó két fordulóját. A kiskunhalasi Bíró Team versenyzői közül a 125 kem spcciál kategóriában Győrfi Zoltán a második, a 250 kom közúti kategóriában Borsos József szintén a második helyen végzett. A superbike kategóriában Papp László a kilencedik lett. Itt egyébként a győzelmet a nagy esélyes Harmati Árpád szerezte meg. Döntetlen az edzőmeccsen Az NB H-es Kiskőrös Stadler FC az NB I-es Vác FC Samsung labdarúgó csapatát fogadta edzőmérkőzésen, amely 0—0-ás félidő után 1—1-es döntetlennel zárult. A találkozót 500 szurkoló előtt játszották, amelyen Fazekas fújta a sípot. A gólokat Kuhlevszkij, illetve Burzi szerezte. Mindkét együttes tartalékos összeállításban lépett pályára. ASZTALITENISZ Szuper Liga férfimérkőzés: Kiskunfélegyházi Credo AC—Hejőcsabai CM. Kiskunfélegyháza, 17 órakor. A vendég miskolciak a nyár folyamán a szlovák Madel leigazolásával erősödtek. Ennek ellenére a találkozón biztos hazai győzelem vár ható. TOTÓTANÁCSADÓ MIÉRT HIÁNYZOTT A JÁTÉKVEZETŐ? Nem harsant sípszó Segélyeznek a bírók és az ellenőrök A kedden hajnalban elhunyt labdarúgó-kapus, Zsiborás Gábor (MTK) családja megsegélyezésére megmozdult az egész honi futballtársadalom. Ennek újabb bizonyítéka: a Játékvezetők Testületé és a futballsportban közreműködő ellenőrök 100 ezer forintot ajánlottak fel az özvegy és az árvák megsegítésére. Nagy Miklós, a Játékvezetői Testület elnöke közölte az MTI-vel: a bírók és ellenőrök a gyűjtést megszervezve Saját zsebből támogatják az elhunyt kapus családját. Szombaton délután megspórolták a játékvezetői díjat Izsákon, de a hazaiak ennek mégsem örülnek. Az Izsák II.—Kunszentmiklós II. megyei III. osztályú mérkőzés ugyanis elmaradt, mert a játékvezető nem érkezett meg. Az előírt várakozási idő után a helyiek felajánlották a vendégeknek, hogy szükség-játékvezetőt hívnak a mérkőzés levezetésére. De ebbe a kunszentmiklósiak nem egyeztek bele, mert korábban már Kunpeszéren botrányba fulladt a találkozó a szükség-játékvezető ténykedése miatt. Az izsákiak pedig ágasegyházi példára hivatkoztak, ahová a közelmúltban nem érkezett játékvezető. Tóth Mihály, az Izsák II. csapatának játékos-szakosztályvezetője, több csapat felháborodását fejezte ki az elmaradt mérkőzés után. — Befizettük a nem csekély nevezési díjat, előteremtjük a játékvezetői díjat és vállaljuk az utazási költségeket, és utána ilyen dolgok miatt boszszankodhatunk! Ma a miklósiak, holnap pedig mi! Kérjük a szövetség illetékeseit, hogy figyeljenek oda az alacsonyabb osztályú csapatok gondjaira. A játékvezetőket kötelezhetnék, hogy adjanak értesítést kellő időben, ha nem tudnak elutazni a kijelölt mérkőzésre. — gál — Feladó neve. *. Lakcíme.......... A Petőfi Népe totótanácsadója a 37. hétre. Zárójelben a csapatok jelenlegi helyezése. Tippjeink: Magyar NB I. 1. Siófok (10.)—Újpest (8.) x, 1 2. Sopron (12. (—Debrecen (2.) X, 1,2 3. Vasas (15.(—Videoton (9.) X,1 Olasz A-osztály: 4. Cagliari (17.)—Intemazionale (5.) 2, x, 5. Cremonese (7.)—Lazio (12.) 2, x, 6. Foggia (11.(—Juventus (9.) 2 7. Milan (3.)—Atalanta(6.) L x 8. Parma (4.)—Genoa (8.) x, 1 9. Reggiana (14.)—Piacenza (18.) 1 10. Roma (13.)—Napoli (16.) l,x 11. Sampdoria (2.)—Lecce (15.) 1 Olasz B-osztály: 12. Andria (6.)—Ascoli (5.) 2, x 13. Verona (15.)—Padova (2.) X + 1 mérkőzés: 14. Cosenza (3.)—Fiorentina(I.) 2, x Deák István i * Postaszolgálat!, I bélyeg nélkül feladható WASHINGTONBÓL VANCOUVERBE Kerékpáron és futva Mészáros János megvalósította tervét: kerékpáron és futva átszelte az amerikai kontinenst, hogy Washingtonból a kanadai Vancouverbe jutva felhívja a figyelmet a szklerózis multiplex áldozataira. A 4800 kilométeres táv utolsó négyszáz kilométerét - akárcsak az elsőt - futva teljesítette. A nehéz terepviszonyok leküzdése után egyebek között át kellett jutnia az 1400 méter magas Stevens-hágón. A magyar „vasember” úgy időzítette befutását, hogy az a nemzetközi szklerózis multiplex társaság idei konferenciájának megnyitójára essen. Az utolsó métereket úgy tette meg, hogy mellette haladt tolókocsiban Góczán Márta, a magyar szakszövetség alelnöke. Mészáros János, akit tapsvihar fogadott, átnyújtotta Bill Bentonnak. a nemzetközi szövetség elnökének a magyarországi társaság nemzeti színű szalaggal átkötött meghívóját: a jövő évi konferenciát Budapesten rendezik. A magyar sportember augusztus közepén indult el fantasztikus teljesítményt követelő útjára. Vállalkozásának célja az volt, hogy a szklerózis multiplex áldozatainak rehabilitálását szolgáló agárdi központ felépítésére gyűjtsön. A triatlonversenyző eredetileg futva akarta megtenni az egész 4800 kilométeres távolságot, azonban nem tudta megteremteni ennek anyagi feltételeit. Emberfeletti teljesítményére jellemző, hogy többször bajlódott sérülésekkel - legutóbb Dakota és Montana államban kellett tehermentesítő kötést alkalmazni nála. Előfordult, hogy „technikai" problémákkal volt kénytelen megküzdeni, kerékpárjának elhasználódott kerekéből pattogtak ki a küllők. POSTAHIVATAL Helyben PETŐFI NÉPE Görög fal után norvég akadály