Petőfi Népe, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-07 / 208. szám
1993. szeptember 7., kedd SPORT 11 A KAPUS TOVÁBBRA IS KÓMÁBAN Pénzösszeggel is segítik a Zsiborás családot Zsiborás Gábor, az MTK és a magyar válogatott labdarúgókapusa családja megsegítésére hétfőn újabb felajánlásokat tettek. Dr. Nagy László, az MTK ügyvezető elnöke közölte az MTI-vel, hogy „Zsiga” családja terheinek enyhítésére a kék-fehér klub átvállalja a kapus OTP-tartozásának törlesztését. A négyszeres válogatott kapus ugyanis családi házat épített, 500 ezer forintos hátralévő tartozását az MTK egyenlíti ki. Ugyanakkor a klub mintegy 500 ezer forint értékű alapítványt hoz létre a családért. Az MTK Baráti Köre 100 ezer forintos készpénzsegélyben részesítette Zsiborás feleségét, gyermekeit. Az MTK bajnoki találkozói során gyűjtést is rendeznek, várják a szurkolók adományait. Zsiborás Gábor neve a csapat prémiumlistáján változatlanul szerepel, betegsége ideje alatt is kapja a társaihoz hasonló összeget — megfelelő eredmények esetén. így azután Pölöskeiék Zsiborásért is „hajtanak” a zöld gyepen. Tegnap lapzárta előtt kaptuk a hírt, miszerint nincs változás Zsiborás Gábornak, az MTK válogatott labdarúgó kapusának állapotában — tudatta hétfőn az MTI Sportszerkesztőségével dr. Bodroghelyi László, a beteg kezelőorvosa. Elmondása szerint a sportember állapota továbbra is válságos, mély kómában fekszik a Mentőkórház intenzív osztályán. RÖGBI Lefokozott vitézek Kecskeméti GAMF— Esztergomi Vitézek 27—14 (5—7) OB I-es mérkőzés, Kecskemét, 200 néző, vezette: Papp I. GAMF: Zubek, Nagy M. (Novák), Klinkó, Sapiauskas, Farkas II, Sütő, Borbély, Kiss, Nagy Z., Kovács A. (Adamik), Túri, Pogrányi (Kovács T.), Boros, Hegedűs, Argat. Edző: Adamik Zoltán. Az első félidő alapján úgy tűnt, a vendégek megregulázzák a főiskolásokat, aztán rákapcsoltak a kecskemétiek és úgyszólván lefokozták az esztergomi vitézeket. A kecskeméti pontszerzők: Novák 12, Nagy Z. 5, Kiss 5, Hegedűs 3, Pogrányi 2. A kadettcsapatok mérkőzésén: Kecskeméti GAMF — Esztergomi Vitézek 21—0. Jó sorsolás, érmes folytatás? A törökországi Bursában hétfőn a sorsolással megkezdődött az ökölvívó Európa-bajnokság. A nyolc magyar közül kettőnek a nyitófordulóban bokszolnia sem kell, erőnyerőként a 63.5 kg-ban nevezett Orbán László, az Újpesti TE újonca eleve a 16 között van, igaz, a nyolc közé jutásért (szeptember 8—án) egy fehérorosz ökölvívóval szemben kell helytállnia. Ugyancsak mérkőzés nélkül került a legjobb nyolc közé egy másik újonc, a junior Európa-bájnók Erdei Zsolt. A Tájfun klub 75 kilós versenyzője 9-én az ő ágán szereplő török és cseh bokszoló összecsapásának győztesével vív meg - azonmód éremért. Vagyis egyetlen nyertes mérkőzéssel is már dobogóra állhat! Társaik viszont rögtön az első körben kesztyűt húznak. A 48 kg-os Eb-bronzérmes Lakatos Pál például kedden este ütközik meg lengyel vetélytársával, s ha győz, már a nyolc közt van a Vasas sportolója. Az 51 kilós Farkas György - a Tájfun ifjú újonca — szerdán mutatkozik be egy cseh bokszoló ellen, a siker a nyolc között biztosítana számára helyet. Az 54 kg-ba felrándult világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes Kovács István egy közelebbről nem ismert jugoszlávval mérkőzik kedden délután, a második fordulóban - már a négybe jutásért - német vagy osztrák rivális következhet a Vasas klasszisa számára. Az 57 kg-os paksi Bognár László ir, a 60 kg-ban a szintén a Paksi SE-t képviselő Kalocsai Zoltán lengyel öklözővei kezd, a 67 kilós kategóriában szereplő petőfibányai újoncnak, Rezes Lászlónak pedig egy izraelit húztak ki a kalapból a nyitótalálkozóra. KÉZILABDA Kevés hiányzott a kécskeiek bravúrjához TISZAKÉCSKE— BÉKÉS COLOR SE 30—30 (18—14) NB Il-es férfimérkőzés: Tiszakécske, 150 néző. Vezette: Szűcs, Dzsipoff. Tiszakécske: Győré — Kiss 1, Podhorszki 2, Dér 8, Székely, Tóth 7, Balogh 11. Csere: Sipos (k.), Gergely, Pusztai, Szabó 1. Edző: Bakos László. Kiállítva: 8, illetve 4 perc. Hétméteresek: 1/1, illetve 6/4. A bajnokságban vezető Color ellen a hazai csapat jól védekezett, és a félidőig 4 gólos előnyt szerzett. A második félidő izgalmasan alakult, kemény küzdelemben döntetlen született. A hazai csapat nagy lehetőséget szalasztott el! A játékvezetők jól vezették a mérkőzést. SOLTVADKERT—TAURUS 23—22 (15—11) NB Il-es férfimérkőzés: Soltvadkert, 200 néző. Vezette: Kardos, Kovács. STE: Nehéz — Barta, Haszilló 4, Hódi 10, Mihók 2, Font 6, Duchai 1. Csere: Lakrinszki, Barcsik, Kudik, Font L., Hegyi (k). Edző: Szekeres Sándor. Megnyert mérkőzést tett nehézzé a Vadkert. Kitűnt: Font G„ Hódi , illetve Moch, Glassza. RÁCALMÁS—KECEL 22—12 (13—7) NB Il-es férfimérkőzés: Rácalmás, 100 néző. Vezette: Szer, Tekauer. Kecel: Hirsch— Halász, Bársics 4, Tótyik 4, Borbély, Papp 1, Dörmő 2. Csere: Labádi (k.), Forczek 1., Fejes. Edző: Haszilló Ferenc. Esős időben, a gyenge napot kifogó keceliek ilyen különbséggel is megérdemelt vereséget szenvedtek. Kitűnt: Forczek. SZEGHALOM— SOLTVADKERT 24—14 (14——3) NB Il-es női mérkőzés: Szeghalom, 50 néző. Vezette: Ladányi, Miklósi. STE: Máyer — Korsós, Hirsch 2, Sörös R. 5, Ledniczky 3, Sörös G. 1, Vida 3. Csere: Schmél. Edző: Forgó Erzsébet. A bokáig érő vizes pályához a hazaiak jobban tudtak alkalmazkodni. Csak a második félidőben javult valamit a vadkertiek játéka, mivel az első félidőben szinte képtelenek voltak gólt dobni a bravúrosan védő hazai kapusnak. Kitűnt: Sörös R., Vida. JÁNOSHALMA—DELFIN KC 16—45 (6—8) NB Il-es női mérkőzés: Jánoshalma, 200 néző. Vezette: Márki, Papp. Jánoshalma: Komáromi — Lantos, Romsics 6, Faragó, Juhász 6, Vasas 3, Kiss 1. Csere: Debella, Simity, Kazinczi, László (k). Edző: Rátái Róbertné, Derűs Gábor. Delfin KC: Farm— Szőke 4, Farkas 6, Káli 1, Gór 3, Szabó 1, Száraz. Csere: Keserű, Lukács, Suga, Arkasi. Edző: Kalmár Jenő. Nagy várakozás előzte meg a megyei rangadót. Mindkét csapat jól védekezett, a támadások sorra elakadtak. Az első félidőben végig a Delfin vezetett és 2 gólos előnyt szerzett. A második félidő 12. percében 11—10-re átvette a vezetést a hazai csapat, majd a vendégek vezettek két góllal. Végig fej-fej mellett haladt a két csapat. Az utolsó másodpercben időntúli hétméterest ítéltek a játékvezetők, ezzel egyenlítési alkalmat adtak a vendégeknek. Farkas hétméteresét Komáromi védte! Kitűnt: Romsics, Juhász, illetve Gór, Farkas. Gólzápor verte a Csólyospálost MEGYEI II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG Tizenhét csapat nevezett Rekordszámú nevezés érkezett a megyei férfi kosárlabda bajnokságra. Tizenhét együttes jelezte részvételi szándékát a szeptember 26-án kezdődő őszi rajtra. Két csoportban mérkőznek majd a csapatok, s a végső sorrend a rájátszásban dől el. Cserkúti hegyen harmadik A franciaországi Turckheimben rendezték meg az autós hegyi Európa-bajnokság utolsó futamát. Cserkúti József, a Hungária Biztosító SE versenyzője az év végére kitűnő formába lendült, és a nagyszerű harmadik helyezést érte el BMW-M3-as versenyautójával. Aranyérmek csúcsokkal Vasárnap a Margitszigeten rendezték meg a női trap országos bajnok ságot. Az egyéni és a csapatgyőztes is új országos csúccsal végzett az élen. Egyéni: 1. Vasvári Erzsébet (Honvéd Bolyai ÉRV A SE) 105 korong - országos csúcs, 2. Szakály (Nitrokémia) 96, 3. Heszele (BPLE) 74. Csapatban: 1. Honvéd Bolyai ÉRV A SE (Vasvár Erzsébet, Papp Éva, Bodogi Barbara) 236 korong - új országos csúcs. • A honvédrangadón a félegyházi Balázs fejeli el a labdát a kapu elől. Dallos bronzérmes ÉSZAKI CSOPORT KKFHÁZI HONVÉDHONVÉD RADNÓTI SE 2—2 (1—1) Kiskunfélegyháza, 200 néző. Vezette: Heibl. Kiskunfélegyházi Honvéd: Kerpits— Tarjányi (Nagy Z.), Dinnyés, Balázs, Szentmiklósi, Papp, Pallagi, Karsai, Kertész G. (Dudás), Csernyik, Kertész J. (Benke). Edző: Veréb István. H. Radnóti SE: Bajusz- Darabos, Palatinusz, Huszár, Sári, Bozó, Kovács A., Kiss (Holyba), Petrás, Illés, Kovács S. Edző: Búzási Balázs. Izgalmas, változatos összecsapást hozott a honvédcsapatok találkozója. Gólszerzők: Pallagi 2, illetve Petrás, Illés. Kitűnt: Pallagi, Szentmiklósi, Csernyik, Kertész G., illetve Bajusz, Huszár, Illés, Palatinusz. CSENGŐD—TABDI 2—1 (1—0) Csengőd, 400 néző. Vezette: Varga. Gólszerzők: Németh J., Kecskés (11-esből), illetve Rácz. Kitűnt: Békési, Vukmanov, Dusnoki, Németh Z„ Kovács S., illetve Káldi, Digner, Rácz. Ifjúsági eredmény: Csengőd—Tabdi 6—0. SOLTSZENTIMRE— ORGOVÁNY 0—0 Soltszentimre, 200 néző. Vezette: Némedi. Az elmúlt idényben bajnoki reményeket dédelgető Orgoványnak nem sikerült a soltszentimrei kirándulás. Kitűnt: Németh. Antal, Fésűs, Szabó Z., illetve Orgovány csapatából senki. Ifjúsági eredmény: Soltszentimre—Orgovány 2—4. NYÁRLŐRINC— TISZAALPÁR 5—5 (4—2) Tiszaalpár, 300 néző. Vezette: Mészáros. Gólszerzők: Erki (11-esből), Pádár J„ Zsolnai, Pongó, Torbán illetve Rozmán 3, Vakulya, Bársony B. Igazán jó szórakoztak, akik kilátogattak a Tisza-parti derbire, hiszen tíz gólt láthattak a két együttes öszszecsapásán, amely igazságos döntetlennel zárult. Kitűnt: Pádár J., Erki, Rimóczi, illetve Márton, Vakulya, Bársony B. Ifjúsági eredmény: Nyárlőrinc—Tiszaalpár 2—2. KUNSZÁLLÁS— DUNAEGYHÁZA 2—1 (0—1) Kunszállás, 200 néző. Vezette: Szabó L. Gólszerzők: Vakulya 2, illetve Varga. Kitűnt: Bertus, Horváth, Hatvani, illetve Medveczki, Nagy Varga. Ijúsági eredmény: Kunszállás—Dunaegyháza 6—0. LAKITEKEK— CSÓLYOSPÁLOS 11—0(3—0) Lakitelek, 250 néző. Vezette: Szabó J. Gólszerzők: Rózsa 4, Makra 3, Kotvics 2, Enyedi, Domonics. Kitűnt: Rózsa, Makra, Kotvics, illetve Csólyospálos csapatából senki. Kiállítva: Máté (Csólyospálos). Ifjúsági eredmény: Lakitelek—Csólyospálos 2—0. LADÁNYBENE— HETÉNYEGYHÁZA 2—0(2—0) , Ladánybene, _ 35,0. néző, .Vezette: Francziskovics, 1 Gólszerzők: Mé'sZlényi, Baranyi. Kitűnt: Rózsa, Seres Z., Domokos, illetve Varga Z., Rácz, Seres. Ifjúsági eredmény: Ladánybene—-Hetényegyháza 1—2. • DÉLI CSOPORT GARA—SZAKMÁR 5—3(1—1) Gara, 100 néző. Vezette: Gábor. Gara: Kubatovics— Princz, (Farkas T.), Keresztes, Kiss, Badics, Szemerédi, Farkas Zs„ Marovics, László, Nagy, Tényi. Edző: Karagics István. Szakmár: Vancsik— Szabadi, Bende (Tóth), Dudás (Beke), Illés, Mácsai, Pintér, Rab, Németh, Kovács, Ferencz. Edző: Fekete László. Gólszerzők: Tényi 2, László, Nagy, Farkas T., illetve Szabadi 11-esből, Pintér. Kitűnt: Farkas T., Szemerédi, László, Tényi, illetve Szabadi. Ifjúsági eredmény: Gara—Szakmár 1—3. KECEL—KATYMÁR 1—0 (0—0) Kecel, 200 néző. Vezette: Bartyuk. Gólszerző: Béleczki. Kitűnt: Apró, Bleszák G., Boldóczki, illetve Tumbász, Juhász, Rákity. Kiállítva: Jelasity (Katymár). Ifjúsági eredmény: Kecel—Katymár 14—0. KELEB1A—SÜKÖSD 4—1 (2—0) Gólszerzők: Molnár L. 2, Szabó A. 2, illetve Csehók. Kitűnt: Sulomán Cs., Molnár L., Csamangó J., Szabó A., illetve Pesti, Csehók, Kemya. Ifjúsági eredmény: Kelebia—Sükösd 1—4. BÁCSBORSÓD— DUSNOK 0—2 (0—1) Bácsborsód, 250 néző. Vezette: Bemáth. Gólszerzők: Báló, Sánta Z. Kitűnt:Kürtös, illetve Sánta Z„ Sánta P., Simonies. Ifjúsági eredmény: Bácsborsód—Dusnok 0—6. SZEREMLE— CSÁSZÁRTÖLTÉS 5—3 (0—2) Szeremle, 200 néző. Vezette: Turcsik. Gólszerzők: Szabó 2, Sárdi 2, Hegyi Z., illetve Vargacz, Ligetfalvi, Koncz Zs. Kitűnt: Szabó, Sárdi, illetve Liska, Szeitz, Bergmann. Ifjúsági eredmény: Szeremle—Császártöltés 3—1. KUNBAJA—ÁMOR FC 2—2 (2—2) Kunbaja, 250 néző. Vezette: Gyovai. Gólszerzők: Varga, Zámbó, illetve Maczkó T. 2. Kitűnt: Varga, Zámbó, illetve Kovácsevics. Ifjúsági eredmény: Kunbaja—Ámor FC 7—0. VASKÚT—TOMPA 0—4(0—2) Vaskút, 100 néző. Vezette: Tumó. Meglepetés a tompa győzelme. Gólszerzők: Vajda 2, Teleki 2. Kitűnt: Posztronya, Szalma, illetve Tompa csapatából senki. Ifjúsági eredmény: Vaskút—Tompa 6—2. KISKUNMAJSA—BÁTYA Kiskunmajsa, 200 néző. Vezette: Kazinczi. Gólszerzők: Törteli 2, Máté 2, Kamara. Kitűnt: Törteli, Máté, Kamara, Czirkó, illetve a Bátya csapatából senki. Ifjúsági eredmény: Kiskunmajsa—Bátya 1—3. Az Északi csoport állása 1. Lakitelek 4 3 1-19- 4 7 2. Csengőd 4 3 1-12- 3 7 3. Tabdi 4 3-1 13- 4 6 4. H.Radnóti 4 2 2 -7-4 6 5. Ladánybene 4 2 11 5-2 5 6. Orgovány 4 2 11 7-6 5 7. Kunszállás 4 2-2 5-9 4 8. Tiszaalpár 3 1 l'l 10- 8 3 9. K.Honvéd 4 112 9-11 3 10. Hetényegyháza 4 112 6-8 3 11. Harta 3 111 8-12 3 12. Nyárlőrinc 4-22 10-13 2 13. Dunaegyháza 3-12 3- 5 1 14. Soltszentimre 4-13 1-12 1 15. GAMF — 0- 0 -16. Csólyospálos 3 - - 3 5-19 -A Déli csoport állása 1. Tompa 44--17- 1 8 2. Dusnok 44--11-08 3. Kelebia 4 3-1 12- 4 6 4. Ámor FC 4 2 2 -8-4 6 5. Gara 4 3-1 12-12 6 6. Bátya 4 2 11 12- 8 5 7. Sükösd 4 12 1 7-6 4 8. Kecel 4 2-2 5-5 4 9. Kiskunmajsa 4 112 7-5 3 10. Kunbaja 4 112 5-10 3 íi. Szeremle 4 112 7-16 3 12. Szakmár 4 1-3 8-12 2 13. Bácsborsód 4 1-3 4-8 2 14. Császártöltés 4 1-3 7-12 2 15. Vaskút 4-22 5-10 2 16. Katymár 4 - - 4 1-15 -Lovasfelvonulás a sportág megmentéséért A lovassport két kiemelkedő egyénisége, Bárdos György és Juhász László többszörös négyesfogathajtó világbajnokok arról értesítették az MTI Sportszerkesztőségét, hogy békés felvonulást terveznek kedden 14.30-tól 16 óráig, Budapesten. Mint írják, a 10-12 kettes fogat békés felvonulását a lovasszövetség és a fogathajtó-szakbizottság antidemokratikus válogatása miatt tervezik, ugyanis szerintük a kettesfogathajtó világbajnokságra az utazó csapat kijelölése egyéni elgondolásból a sportérdek figyelmen kívül hagyásával történt. Ugyanakkor tettükkel meg akarják menteni a fogathajtó sportot, valamint elérni, hogy lemondjon a szövetség vezetése, és új választásokat írjanak ki. A Roosevelt téren petíciót nyújtanak át a belügyminiszternek vagy megbízottjának, ezt követően az Akadémia u.—Arany János u.—Alpári Gyula u. útvonalon haladnak a Hold utcához, ahol az OTSH elnökének adnak át petíciót. A lipicai díjlovagló Európa-bajnokság zenés kűr számában Dallos Gyula Aktion nevű lován a harmadik helyet szerezte meg 72.1 ponttal. Győzött a német Nicole Uphoff Grand Gilbert nyergében 76.2 ponttal. Morceli rekordot javított Az olaszországi Rietiben az algériaiak 1500 méteres világbajnok futója, Noureddine Morceli az 1 mérföldes távon vette célba a világrekordot és sikerült átadnia a múltnak a brit Steve Cram 1985 óta érvényben levő legjobbját, a 3:46.32 perces időeredményt. Ä férfi 1 mérföldesdütás' új világcsúcsa 3:44.39 perc. Portugál győzelem a selejtezőn A labdarúgó világbajnoki selejtezők európai 1. csoportjában Portugália Tallinban szerzett két pontot: Észtország - Portugália 0:2 (0:0). A csoport állása: 1. Svájc 12 pont/7 mérkőzésből, 2. Portugália 10/7 (14:4), 3. Olaszország 10/7 (15:6). 4. Skócia 8/7, 5. Málta 3/9, 6. Észtor szág 1/7 mérkőzésből. Puskás Kunszálláson Kedves vendége lesz szeptember 19-én a kunszállási labdarúgó szakosztálynak. Puskás Ferenc, az aranycsapat egykori kapitánya látogat a községbe, és a Kunszállás—GÁMF megyei II. osztályú mérkőzésen ő végzi el a kezdőrúgást. Díjtalan tanfolyam A megyei kézilabda szövetség díjtalan játékvezetői tanfolyamot hirdet Kecskeméten, Baján és Kiskunhalason. Jelentkezni lehet levélben (6001 Postafiók 132), vagy telefonon (76/321—092) a megyei kézilabda szövetségnél. MA LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzés: Kiskőrösi Stadler—Vác FC-Samsung, Kiskőrös, 16 órakor. TOTÓ A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 36. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvényekre egyenként 153 392 forint, 13 találatos szelvényekre egyenként 62 087 forint, 12 találatos szelvényekre egyenként 2092 forint, 11 találatos szelvényekre egyenként 243 forint, 10 találatos szelvényekre egyenként 75 forint. A közölt adatok nem véglegesek, a szelvények ellenőrzése még tart.