Petőfi Népe, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-29 / 227. szám
8 PETŐFI NÉPE 1993. szeptember 29., szerdí Akit az örök együttlét reménye éltet • Farkas Pál. A háttérben a több száz repülőmodell. Többször is hívott, többször is kért: hallgatnám meg egy elkeseredett ember mondanivalóját, hátha tanulságul szolgál másoknak. Halogattam a látogatást, mert tudom, hogy legtöbbünk élete kész regény, és lehetetlen minden élet regényét megírni, ha még oly tanulságos is. Aztán a sokadik kérés után végül mégis felkerestem, hátha valóban olyasmiről van szó, ami közügynek számít. A színhely apró szoba-konyhás lakás, a félegyházi Bajcsy-Zsilinszky utca közepe táján. Összezsugorodott. Pedig valaha tágas és világos volt. Régen. Amikor még ketten lakták: az apa és fia. A szobában szinte talpalatnyi hely sincs szabadon. Körben, a falakat borító polcokon száz meg száz repülő- és hajómodell, video- és hangkazetták sokasága. A szekrények teteje is tele. Mintha egy egész múzeum anyagát zsúfolták volna be egyetlen szobába. Az utcára néző két ablak között nagy állótükör. Előtte fehér csipkelepellel letakart porcelánuma. Tetején feszület, körülötte virágok. A tükör fölött egy fiatal férfi portréja néz bele a félhomályba. Hamvait a fehér lepellel letakart urna őrzi - február óta. A háború és a fogság évei Idősebb Farkas Pál közel jár a hetvenhez. Három sikertelen házasságából két gyenneke: egy leány és egy fiú született. A leányt másfél éves korától tízéves koráig, a fiút felnőtté válásán túl is nevelte - egymagában.- Háromszor házasodtam és háromszor váltam el - kezdi történetét, miközben leszedi rólam a macskát és kiteszi a konyhába. - Első feleségemet még gyerekkoromból ismertem. Kétháznyira laktak tőlünk, a Bethlen Gábor utcában. Az ő apja is, az enyém is rendőr volt. Azonos közegből számláztunk, szép is volt, úgy tűnt, a jó Isten is egymásnak teremtett minket. Közben azonban kitört a háború, és akárcsak a többi fiatalt, engem is elkapott a láz: alig tizennyolc évesen önként jelentkeztem a frontra. A nyíregyházi repülésirányítóknál kezdtem. Itt szereztem rádiós képesítésemet is. Ez volt az az időszaka az életemnek, amikor örökre eljegyeztem magam a repüléssel. Miután a németek bekebelezték a magyar légierőt, egységemmel együtt átkerültem a Luftwaffe kötelékébe, és mint repülőnavigátor szolgáltam, szinte egészen a háború végéig. Bár fölterjesztettek kitüntetésre, ennek átadására sohasem került sor, ugyanis egy szerencsétlen nap záróakordjaként, alig két héttel a kapituláció előtt, 1945 áprilisában francia hadifogságba kerültem. Kegyetlen, sanyarú, talán még a szovjet fogolytáborokénál is rosszabb körülmények közé. Alig vártam, hogy kiszabaduljak, boldogan siettem haza és összeházasodtunk. Mint már utaltam rá, első feleségem nagyon szép nő volt. Mindemellett azonban beteg is. Ebből eredően türelmetlen és kötekedő. Minden semmiségért megorrolt és veszekedett. Gyakori szóváltásaink során többször fenyegetett azzal, hogy elválik tőlem, s ha ebben akadályozni próbálom: lecsukat. Eleinte nem sokat törődtem alaptalannak tűnő fenyegetőzéseivel, mígnem egyszer kibökte: le nem adott szolgálati pisztolyomért jelent föl, melyet - nehogy idejében eltüntethessem - egy barátnőjénél helyezett biztonságba. Hónapokig gyötört, zsarolt, már-már teljesen kikészített idegileg, amikor 1951-ben, szerencsémre, behívtak tartalékos szolgálatra. Egyik jóindulatú felettesem - egységünk párttitkára - segítségével aztán sikerült visszaszereznem és leadnom a fegyvert. Mondanom sem kell, ahogy leszereltem, azonnal megindítottam a válókeresetet és rövidesen elváltunk. Nagy kő esett le a szívemről. Szabad voltam. Karnyújtásnyira az akasztófától Az ember mindig megpróbálja nem ismételni magát. Mindössze idő kérdése, hogy rájöjjön: tévedett. Én is csak rövid ideig bírtam a magányt, és egy év múlva újra házasodtam. Ám alig született meg kislányunk, egy fegyelmi vétségért kihelyeztek Szánkra. Pechemre. Ugyanis csak hétvégeken járhattam haza, s míg én odavoltam, a feleségem összeszűrte a levet egy buszsofőrrel. Egyik szombaton a szokottnál korábban érkeztem. Kerékpárral jöttem az állomástól. Már sötét volt, szinte senki sem járt az utcákon, így a járdán karikáztam hazafelé. A szomszéd utca sarkán egy csókolódzó pár állt az egyik fa árnyékában: feleségem volt a szeretőjével. Nem tagadott. Nem is lett volna értelme. Csendben elváltunk. A kislányt egy ideig anyám nevelte. 1956-ban vastagon benne voltam az eseményekben. Következésképpen ’57 januárjában letartóztattak és másfél hónap kínzás, vallatás és egyéb procedúrák után, minden indok és bírósági eljárás nélkül, a végrehajtásra váró elítéltek közé, a siralomházba vetettek. Három kegyetlenül hosszú napot töltöttem ott, az akasztásra, főbelövésre váró szerencsétlenek között. Kezdeti fásultságom elmúltával már-már azon bosszankodtam, miért késlekednek annyit a kivégzésemmel, amikor ismételt szerencsémre megnyitották a tököli intemálótábort, és az utolsó percben, szinte az akasztófa alól, valamennyiünket átszállítottak oda. Miután kiszabadultam, négy évig egyedül éltem. Közben rájöttem, hogy a legegyszerűbb feladatot is nehéz megtanulnia annak, aki azelőtt egészen mással foglalkozott. Például egy férfinak a háztartást. Mindenesetre sikerült lelkileg is, anyagilag is összeszednem magam. El is felejtettem korábbi kudarcaimat és 1962-ben harmadszor is megházasodtam. Ötezer forintért vettem meg a fiam Eleinte minden rendben ment. Talán mert mindannyiunk életében van egy időszak, amikor egy kis színészi tehetséggel még önmagunkat is megtévesztjük. Sajnos hamar elmúlt... Röviddel a fiúnk megszületése után ismét pokollá vált az életem. Veszekedések, féltékenységi jelenetek özöne zúdult rám. Áz őrület határán álltam. Munkahelyemre pihenni jártam be, amikor végre hosszas huzavona után elváltunk. Természetesen a bíróság az anyjának ítélte a gyereket. Magányos voltam, nagyon hiányzott a fiú, ezért félretéve büszkeségemet, egy idő után arra kértem a volt feleségemet, ha már úgyis újra házasodik, engedje vissza Palikát hozzám. Pénzre volt szüksége, alkudozni kezdtünk. Végül is abban egyeztünk meg, hogy bizonyos összegért hajlandó lemondani a fiúról. Ahány kilós, annyiszor ötszáz forintot fizessek érte. Kicsi volt még, mindössze tíz kilót nyomott. így végül is ötezer forintért sikerült visszaszereznem a saját gyerekemet. Nem sokkal ezután a volt feleségem hivatalosan is lemondott róla. Végre az enyém lehetett a fiú. A tragédia befejezett mindent A nyugalom évei következtek. Csendben, szeretetben éltünk. Felnőtt a gyerek, elvégezte iskoláit és annak rendje s módja szerint behívták katonának. Már a fele idejét leszolgálta, amikor értesítettek: áttételes hererákja van. A budapesti honvédkórházba került. Többször is megműtötték, kezelték, sugarazták, mindent bevetettek. Szerencsére idejében. Körülbelül ötéves utókezelés után teljesen meggyógyult. Én viszont idegileg teljesen kikészültem. De nem ez volt a fontos. Miután felépült, belevetette magát a munkába. Szorgalmasan, lelkiismeretesen és kitartóan dolgozott. Gyarapodott is szépen. Néhány éve megismert egy pálmonostori kisleányt. Szerény, de szép és nagyon rendes teremtés volt. Szerették egymást, végül öszsze is költöztek és idén április 20-ra kitűzték az esküvőt. Azon a februári napon azonban vége szakadt mindennek... Ebédre voltak hivatalosak Pálmonostorára, a kislány szüleihez. • A csipkelepellel letakart urna. Délelőtt indultak... Délután rendőrök jelentek meg a lakásomon. Amikor a nevemet kérdezték, már rosszat sejtettem: ... Körülbelül három kilométerre Félegyházától, egy kamion mögül hirtelen kivágott egy BMW... A frontális ütközést már lehetetlen volt elkerülni. A harmónikaszerűen összegyűrt VW Jettát a tűzoltók szabdalták föl, hogy kiszabadítsák tetemeiket. A BMW vezetője és utasa - két német nő -, mindössze lábát törte. Teljesen megzavarodtam. Szó nélkül, felöltöztem, zsebrevágtam a rugós késemet és elindultam a kórházba, azzal az elhatározással, hogy végzek velük is, magammal is. Szerencséjük volt. Átszállították őket Kecskemétre. Még a temetés után is sokáig, szinte magamon kívül voltam. Anynyira, hogy amikor megrendeltem a sírkövet, kértem a mestert, az én nevem alá is írja oda az évszámot. Nem akartam élni. Szentély az ablakok között Lassan-lassan helyrejöttem. Beletörődtem a tragédiába, de időnként elfogott a vágy a fiam után. Nem egyszer éjjel mentem ki a temetőbe a sírjához. Egyik alkalommal meglátott a temetőőr. Utánam jött, s én elmondtam neki fájdalmamat. Ő volt az, aki javasolta, kérjek engedélyt a sír felnyitására, és ha úgyis hamvasztva van a fiam, semmi akadálya nincs, hogy hazavigyem. Azóta itt van állandóan velem. Napközben, ha nagyon rámtör a keserűség, letérdepelek az urna elé és imádkozom: érte, magamért, mindkettőnkért. Mert mi együtt vagyunk — és együtt is leszünk mindörökre. Ezt vésettem a sírkövébe is. Ez az, amiben hiszek és ami reménnyel tölt el keserű pillanataimban. Epilógus Amikor már-már napirendre tértem az események fölött, egy újabb váratlan esemény zavarta meg életemet. Egyik este néhány környékbeli gazember támadt rám. Előzőleg jóhiszeműen házamba engedtem egyikőjüket, aki aztán „hálából” rám hozta társait is. Tudták, hogy magányosan élek. Kést szegeztek a nyakamnak: a pénzem és egyéb értékeim kellettek nekik. Mindezek után talán joggal kérdezhetem: Mi jöhet még? Mi vár még rám? Szász András Közlemény A Porsche Hungária és az Auto Hungária örömmel tudatja ügyfeleivel, hogy a Volkswagen Csoporthoz tartozó autógyárakkal együttműködve jelentős mértékben csökkentette a Volkswagen, Audi, Seat és Skoda gépkocsik számos típusának magyarországi árát. Az új fogyasztói ár elsősorban azokat a modelleket érinti, amelyek iránt hazánkban a legnagyobb a / kereslet. Araink természetesen nem akciós jellegűek és nem csak a raktáron lévő gépkocsikra érvényesek. Lépésünkkel a magyar gazdaságban tapasztalható változásokra szeretnénk reagálni. Elsősorban arra az örvendetes tényre, hogy az ismert negatív folyamatok ellenére kialakulóban és megerősödőben van egy középosztály Magyországon, amelynek tagjai kemény munkával képesek megőrizni, esetenként tovább javítani helyzetüket. Tapasztalataink szerint közülük egyre többen állnak az autóvásárlás dilemmája előtt. Mostani lépésünk elébe kíván menni az ő szándékaiknak és segíteni abban, hogy sokéves megtakarításaikat okosabban használhassák fel. A saját eszközeinkkel is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy az autóvásárlás ne egy bizonytalan kaland legyen, amihez sokszor határokon túlra kell zarándokolni, hogy Magyarországon is ugyanolyan jó, vagy még jobb áron lehessen gépkocsit vásárolni, mint bárhol Európában. Teljes biztonságban, garanciával, szilárd szervizháttérrel és alkatrészellátással. S ha kell, részletre, illetve a régi autó árát is beszámítva. Szeretnénk, ha ezen mind többen elgondolkodnának... Volkswagen Csoport
