Petőfi Népe, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-29 / 227. szám

Létrejött a koalíció Gyakorlatilag már létrejött a Demokratikus Baloldali Szövet­ségből (SLD) és a Lengyel Pa­rasztpártból (PSL) álló lengyel kormánykoalíció - közölte keddi sajtóértekezletén Zbigniew Sie­­miatowski, az SLD szóvivője. Beszámolt arról is, hogy Wlo­­dzimierz Cimoszewicz, az SLD vezetője levelet intézett Lech Wa­lesa államfőhöz, amelyben kérte, hogy fogadja a választásokon győztes baloldal vezetőit. Egyes értesülések szerint a koalíció Waldemar Pawlakot, a PSL veze­tőjét jelöli miniszterelnöknek. Nagymesteri látogatás Göncz Árpád köztársasági el­nök meghívására szeptember 30. és október 3. között hivatalos lá­togatást tesz Magyarországon Fra Andrew Bertie, a Szuverén Mál­tai Lovagrend uralkodó nagymes­tere. A 78. nagymester kíséreté­ben Budapestre érkezik Felice Katalano di Melilli báró, nagy­kancellár, miniszterelnök, vala­mint az egészségügyi, a kiilügy- és a pénzügyminiszter. Szövetség lesz a kamara neve A Magyar Gazdasági Kamara (MGK) kedden közleményben tá­jékoztatta a sajtót arról, hogy a szervezet szeptember 25-én meg­tartott közgyűlésének határozata értelmében a szervezet neve megváltozik. A majdani kamarai törvény életbe lépésének napjától az MGK neve Magyar Gazdasági és Munkaadó Szövetség lesz. Az esély napja pályakezdőknek Az „Adj esélyt!” országos program keretében a Jász-Nagy­­kun-Szoinok Megyei Munkaügyi Központ egész napos rendez­vényre várta kedden Szolnokon: a munkanélküli pályakezdő fiata­lokat A Városi Művelődési Köz­pontba mintegy háromezren kap­tak meghívót, hogy tájékozód­hassanak: milyen munkaerőpiaci kilátásokkal kell számolniuk. Fvt szolgálta az állásbörze is, kétszáz állás meghirdetésével. Kísérleti áramszolgáltatás Kísérletképpen két napon át önállóan üzemel az úgynevezett Centrel-országok és a volt SDK térségének energiarendszere - tá­jékoztatta á sajtót a Magyar Vil­lamos Művek igazgatósága ked­den. Ma a reggeli órákban kezdik meg a próbát, amelynek során azt vizsgálják meg, hogy cseh, a len­gyel, a magyar, a szlovák és a német villamostársaságok képe­sek-e önálló üzemmódra. Húsmarhafajta kistermelőknek Kistermelőknek, magángaz­dáknak mutatta be kedden Szen­tesen az átalakult Pankotai Agrár Rt., az új Szentesi Vörös elneve­zésű húsmarhafajtáját. A szakmai megbeszélésre és bemutatóra az­zal a céllal hívták meg a térség ál­lattartóit, hogy megismertessék velük a két évtizedes tenyésztői munka eredményeként kialakí­tott, a mostoha tartási körülmé­nyek között is'jól tejelő szarvas­marhafajtát. Gáztragédia sok áldozattal Legkevesebb 53 ember meg­halt és 35 megsebesült kedden Venezuelában, amikor egy for­galmas autópálya mentén felrob­bant egy földgázvezeték. A Cara­­castól 50 kilométerre délnyugatra bekövetkezett detonációról a ve­nezuelai polgári védelem igazga­tója számolt be. A keletkezett tűzben 20 személygépkocsi és 2 busz elégett és a lángok több mint 60 méter magasra csaptak fel. Kínai kivégzések Több mint hetven embert vé­geztek ki az elmúlt napokban Kí­nában az október elsejei nemzeti ünnep előtt. Szeptember végén minden évben hagyományosan keményen fellépnek a kínai ható­ságok a bűnözés ellen. Hivatalos jelentés szerint a kivégzettek többsége évszázadok óta fennálló titkos alvilági szervezetek tagja. Szavazzon-e a külföldi magyar? A választások előtt nem lehet ja­vaslatot tenni a választási rendszer gyökeres megváltoztatására - hang­súlyozta tegnap Boross Péter bel­ügyminiszter az Országgyűlésben. A kormány-előterjesztés öt érdemi mó­dosítást tartalmaz: a külföldön élő magyar állampolgárok szavazati jo­gának biztosítását; a nemzeti és etni­kai kisebbségek országgyűlési kép­viseletét; a területi listás szavazás egyfordulóssá tételét; a parlamenti küszöb emelését és az időközi vá­lasztások számának csökkentését. A kormányzat és a koalíció ragaszko­dik a külföldön élő magyarok válasz­tójogának biztosításához, de nyitott minden más változtatásra. Az egyik SZDSZ-képviselő úgy vélte, csak az a nem Magyarországon tartózkodó magyar állampolgár kap­jon választójogot, aki belföldön ál­landó lakhellyel rendelkezik. Ők le­vélben adhassák le szavazatukat. Az MSZP nem ért egyet a külföldön élő magyar állampolgárok szavazati jo­gának biztosításával, mert a közvé­leményben is nagy a bizonytalanság és ellenérzés a javaslattal kapcsolat­ban. Az általános vitát elnapolták. Rejtélyes halál grúz fogságban Eduard Sevardnadze grúz állaihfő kedden egy sebesülteket szállító pol­gári repülőgép fedélzetén Szuhumi­­ból Tbiliszibe, a grúz fővárosba ér­kezett. A grúz védelmi minisztérium közlése szerint Szuhumi eleste után a város környékén folytatódnak a har­cok. Az abház parlament sajtóosztá­lya szerint fegyveres erőik az egész frontvonalon előrenyomulnak. Tisztázatlan körülmények között életét vesztette az abház kormányfő, aki hétfőn grúz fogságba esett. KESERŰ PIRULA A GYÓGYSZERGYÁRTÓKNAK A tb.-támogatás feltétele: árcsökkentés A lakosság túlzott gyógyszerfo­gyasztása, a kínálat fokozatos bővü­lése, a gyártók folyamatos áreme­lése, illetve saját pénzügyi kereteinek szűkössége miatt a társadalombizto­sítás ma már képtelen az eddigi gyógyszerfinanszírozási gyakorlat folytatására. A Tb. Egészségbiztosí­tási Önkormányzatának elnöksége hétfői ülésén ezért olyan döntéseket hozott, amelyek remélhetően alap­vető változást hoznak majd a „gyógyszerfronton” - jelentette be újságírók előtt Sándor László, a tes­tület elnöke kedden. A társadalombiztosítás 1992-ben 40,2 milliárd forintot költött gyógy­szertámogatásra. Ez az összeg az idén az 50 milliárdot is megközelíti. Jövőre ugyanakkor a tb. már nem szándékozik ezen az összegen emelni, így költségvetésében „csak” 51,5 milliárdot szán gyógyszertámo­gatásra. Annak érdekében azonban, hogy ez az összeg valóban fedezze a költségeket, a tb. önkormányzatának radikális lépésekre kellett elszánnia magát, amelyek kormányrendelet formájában nyernek majd megerősí­tést. A döntések - jelezte Sándor László - nem valósulhatnak meg bi­zonyos érdekek sérelme nélkül. így kétségtelenül a gyógyszergyártók el­len hat például az elnökség azon lé­pése, amely szerint csak azok a gyá­rak számíthatnak készítményeiknél a • A gyógyszerek támogatási százalékain nem változtat a tb. (PN-archív) támogatás eddigi mértékének fenn­tartására, amelyek csökkentik árai­kat. Jelenleg 13 gyógyszergyártó konszern jelezte: hajlandó teljesíteni a tb. ilyen irányú igényét. E cégeket érinti elsősorban az is, hogy az azo­nos hatásmechanizmusú készítmé­nyek közül a jövőben a tb. az olcsóbb gyógyszereket támogatja. A gyógy­szerek támogatási százalékain ugyanakkor nem változtat a tb., és továbbra is térítésmentesen juthatnak orvosságaikhoz az életmentő, illetve életfontosságú gyógyszerre szorulók. Nem tudja azonban fenntartani az eddigi támogatási mértékeket a tár­sadalombiztosítás azoknál a készít­ményeknél, amelyek nem tartoznak az orvosilag alapvető fontosságúnak tekinthető gyógyszerek közé - mondta Sándor László. Ez az intéz­kedés mintegy 3 milliárd forint több­letkiadást ró a lakosságra, miközben a gyártók árcsökkentése, illetve a té­rítési kulcsok változatlansága kétség­telenül megtakarítással jár. Drágább lesz a Start-hitel Az eddigieknél többe kerül a Start-hitel a vállalkozóknak, mert a jegybanki alapkamat felemelésével párhuzamosan nőtt a Start-hitel ka­mata is. A Start-hitel alapkamata a jegybanki alapkamat 75 százaléka. Ez azt jelenti, hogy a korábbi 14,25 százalékos kamat 16,5 százalékra nőtt. Ehhez kell még hozzászámítani a kereskedelmi bankok 2 százalékos kamatrését - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) illetékese a sajtót kedden. Elmondta: már októ-Júniusban és júliusban a kéthavi dollárexport 27-28 százalékban ma­rad el az előző évitől, miközben az import mérsékelten növekedett. A külkereskedelem kedvezőtlen hely­zetének hatására a folyó fizetési mér­legben az első félévben 1,5 milliárd dolláros hiány alakult ki. Mindezt a Pénzügyminisztérium kedden nyil­vánosságra hozott jelentése állapítja meg. Az ipari termelés lassan, de egyér­telműen növekvő tendenciát követ, a fél év során a növekedés eléri az 1-2 százalékot. A mérsékelt ipari kon­junktúrával ellentétben az agrárgaz­daság teljesítménye igen kedvezőt-Az orosz parlament épületét ked­den délelőtt teljesen elszigetelték a külvilágtól a rendőri egységek, il­letve a különlegesen kiképzett rend­­fenntartó alakulatok, az ÓMON ka­tonái. Az épület körül szorosan egy­máshoz állított locsolóautókból és teherautókból kordont vontak, s ezek előtt szögesdrótból, illetve beton­tömbökből készült akadályokat ké­peztek. A golyóálló mellényt viselő rendőrök és belügyi katonák senkit berben az új feltételek szerint kell törleszteniük az érintetteknek a ko­rábban felvett hitelt. A vállalkozók finanszírozását se­gítő kedvezményes hitelkonstrukci­óval élve eddig összesen 10 milliárd forintot helyezett ki az MNB 17 pénzintézethez és 24, az ország kü­lönböző részein megtalálható na­gyobb takarékszövetkezethez. Min­tegy 4000-en vették igénybe eddig a Start-hitelt, átlagosan 2-4 millió fo­rint kölcsönt igényelve. len. Az élelmiszeripari termelés több mint 10 százalékkal esett vissza az első félévben. Az ipari termelői árak a hazai ér­tékesítés során júniusban és július­ban nem növekedtek. így az első fél­évben csupán 12,9 százalékkal halad­ták meg a múlt félévi szintet. A több­szöri forintleértékelés következtében az ipari exportértékesítés árindexe 1,5 százalékkal emelkedett, így az export ösztönzöttsége helyreállt. Az elemzés szerint az év egészét te­kintve a fogyasztóiár-növekedés kismértékű gyorsulására lehet számí­tani. így éves szinten az inflációs ráta 22-23 százalék körül alakul. sem engednek az épület közelébe, onnan csak ki lehet jönni. A belügyminisztérium közlemé­nye szerint erre azért volt szükség, mert úgymond az épületben lévő személyek magatartása kiszámítha­tatlanná vált. Másrészt pedig fegyve­res csoportokat alakítottak, s fegy­verhasználattal fenyegetőznek. Nem vezetett eredményre a hatóságok fegyverletételre vonatkozó figyel­meztetése. Leértékelték a forintot A kormány a Magyar Nemzeti Bankkal egyetértésben 1993. szep­tember 29-ei hatállyal 4,5 százalék­kal leértékelte a forintot. A kormány döntését az tette szükségessé, hogy a forintot a nemzetközi pénzpiacokon kialakult tényleges árfolyamhoz iga­zítsa. Tizenöt év gyilkosságért A Csongrád Megyei Bíróság ked­den 15 év fegyházra ítélte, - s a köz­ügyektől 10 évre eltiltotta a 21 éves szegedi Szécsényi Sándort több em­beren különös kegyetlenséggel elkö­vetett emberölés kísérlete miatt. A nem jogerős ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért fellebbezett. Szécsényi Sándor a múlt év, kará­csonyán, éjszaka mintegy negyven késszúrással megölt egy 12 éves kis­lányt, idős nevelőanyját pedig ugyancsak több szúrással életveszé­lyesen megsebesítette. A három em­ber jól ismerte egymást, Szécsényi korábban lakást cserélt az idős nővel. A fiatalember a nyomozás során ki­deríthetetlen okok miatt éjszaka gyakran megjelent a volt házánál, benézett az ablakon, majd szó nélkül távozott. Azon az éjszakán a kislány és anyja már lefeküdtek, a gyermek el­aludt, az asszony még ébren volt. Szécsényi tudta, hogyan juthat be a garázson keresztül a szobába. Késsel támadt az asszonyra, aki felismerte támadóját. Az asszony az ágy mögé esett, súlyos sérülései ellenére esz­méleténél volt. A fiatalember viszont azt hitte, már nem is él, így a kis­lánynak esett. Ä gyermek testének szinte minden részét összeszurkálta. Lassan nő az ipari termelés Kordon az orosz parlament körül Románia az Európa Tanácsban • Jobb lesz ezután a nemzetiségieknek Romániában? Képünkön az erdé­lyi Szék község magyar lakói misére mennek. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése kedden elsöprő többség­gel — alig tucatnyi ellenszavazat és tartózkodás mellett - megszavazta Románia teljes jogú tagként történő felvételét a strasbourgi szervezetbe. (A magyar delegáció egyöntetűen tartózkodott.) A 31 tagállam parla­menti képviselőinek határozata ugyanakkor számos olyan kitételt is megfogalmaz, amelyek a még fo­lyamatban lévő román demokratikus reformok folytatását hivatottak ga­rantálni. A közgyűlés határozata még nem jelenti egyúttal a hivatalos taggá válást, ez majd csak a külügyminisz­teri bizottság jóváhagyó határozata nyomán válik véglegessé. Erre meg­figyelők szerint már a jövő héten sor kerülhet. (Beszámolónkat a vitáról a 2. olda­lon olvashatják.) Szerkesztőségünk tudomására ju­tott, hogy a megyei, majd a kiskunha­lasi rendőrkapitányságra érkezett egy olyan levél (névvel és címmel el­látva), melyben a levélíró tudomá­sára adja a hatóságnak, hogy egy ha­lasi rendőr ellen merényletet készíte-Olcsó és eredményes eszközei le­hetnének a kistérségek munkanélkü­liségének levezetésére az induló vál­lalkozásokat segítő inkubátorházak - mondta el a Vállalkozói Inkubátorok Szövetségének (VISZ) keddi nem­zetközi konferenciája alkalmából tar­tott sajtótájékoztatón Fónagy János, a szövetség elnöke. Magyarországon két év alatt nyolc vállalkozói inkubátorház létesült, például Ózdon, Nyíregyházán, vagy Kecskeméten. Három-négy újabb a nek elő. Mégpedig arról van szó, hogy N. László rendőrt — aki egyébként vadász is — az őszi idényben, lopott fegyverrel, vadász­­balesetnek álcázva lelövik. A hírt a rendőrkapitány megerősítette. (Folytatás a 3. oldalon) közeljövőben kezdi működését. Ezek a nem nyereségérdekeit intézmények segítenek a vállalkozóknak elkészí­teni üzleti tervüket, biztosítják a vál­lalkozás kezdéséhez szükséges inf­rastruktúrát és állandó tanácsadást nyújtanak tagjaiknak. A válságöve­zetek gondjainak enyhítésére Nyuga­ton rendkívül gyakran hoznak létre inkubátorházat. Magyarországon 300-350 vállalkozás működik inku­bátorházak keretében, ez azonban még kis szám. Éjszakába nyúló földárverés Éjszakába nyúlóan ért véget hét­főn a Kiskunhalasi Állami Gazdaság és a belőle kivált Farmer Mezőgaz­dasági Leányvállalat kárpótlási ter­mőföld-árverése. A kárpótlási jegyek letétbe helye­zése ugyan már reggel megkezdő­dött, az árverés azonban, a nagy ér­deklődés miatt, csak a kora délutáni órákban kezdődhetett. A helyzet — úgy tűnt — nagyon hasonlít a múlt­kori, itt rendezett árveréshez, ame­lyen a kevés kárpótlási jeggyel ren­delkezők nehezen vagy egyáltalán nem jutottak földhöz. A Farmer Le­ányvállalat szántóira, erdőire, gyep­jeire, legelőire, sokszoros túljelent­kezéssel, 127 résztvevő összesen mintegy 18 millió forintnyi kárpót­lási jegyet helyezett letétbe. Az árve­résvezető — értékes területekről lé­vén szó — igyekezett csillapítani az addigra már kissé elszabadult indula­tokat. Ennek ellenére néhány an az elején még méltatlankodtak. Egy idős bácsi arról beszélt, hogy már a negyedik árverésen vesz részt a környékben, végigjárta Kunfehér­­tót, Jánoshalmát, Kiskunhalast, és sehol sem jutott neki föld. Azon mél­tatlankodott, hogy vannak, akik fel­vásárolnak egy csomó kárpótlási je­gyet, s így indokolatlanul nagy föl­dekre tesznek szert, ahelyett, hogy a parasztokat kárpótolnák. (Folytatás a 3. oldalon) • Éjfélig tartott a legutóbbi árverés Halason. MA Tisztelt Szerkesztőség! 7. oldal Válságkezelés inkubátorokkal Merénylet a rendőr ellen?

Next

/
Thumbnails
Contents