Petőfi Népe, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-28 / 226. szám

1993. szeptember 28., kedd 3 MEGYEI KÖRKÉP A KUKORICATERMÉS JOBB, A CUKORRÉPA FELE A TAVALYINAK Nő a búza vetésterülete a Bácskában • A napokban kezdődött meg a kukorica betakarítása. HarminchéteZer hektár kukorica­termő területről kell betakarítani a termést a Bácska és Dunamelléki Mezőgazdasági Szövetséghez tar­tozó szövetkezetekben. A becsült adatok szerint magánvállalkozók ugyanezt a munkát valamivel több mint 5 ezer hektáron kell, hogy elvé­gezzék. A szövetség munkatársától, Varga Józseftől megtudtuk, hogy a napokban megkezdődött betakarítás jól halad, bár a termésátlagok nagy szóródást mutatnak, a jelek arra utal­nak, hogy az eredmény jobb lesz a tavalyinál. Az elmúlt évben átlago­san 4,3 tonna volt hektáronként a termés, az idén 4 és 6 tonna között mozog. Elsősorban a későbbi fajták lesznek jobbak, mert a szeptember eleji esők sokat segítettek a növény fejlődésében. Értékesítési gondokról sehol sem hallani, és a felvásárlók 9 és 1200 forint közötti összeget kínálnak mázsánként a kukoricáért. A Föld­művelődésügyi Minisztérium jelen­legi álláspontja az, hogy a kukoricára nem ad ki exportengedélyt, de ezzel nem mindenki ért egyet a piacgazda­ságot emlegetve. A tájékoztatás sze­rint a most levágott kukoricánál nem kell a szárítás, vagy csak egy nagyon minimális mértékű vízelvonást kell alkalmazni. A tervek szerint körülbe­lül három hétre van szükség, hogy a teljes termés a raktárakba kerüljön. A Bácskában a legnagyobb felvá­sárló a bokodi keverőüzem, mely készpénzért veszi át a termést, és az eladó dönti el, hogy kombájntisztán vagy bérszárítás után adja el az árut. A szövetség koordinálásával, a szö­vetkezetek közreműködésével bér­­kombájozásra is van lehetőség, ez el­sősorban a kistermelőket érinti. A szövetség munkatársától azt is megtudtuk, hogy jól halad a búza ve­tésének előkészítése, és a gazdasá­gok lényegesen nagyobb igényt mu­tatnak mint tavaly, a jó minőségű, fémzárolt vetőmagra. Egyelőre a fel­­sőszentiváni Magtár Kft.-nél mint­egy 150 tonna van készleten a leg­jobb fajtákból, de a homokos terüle­tekre elvetendő Triticale-vetőmagból egy dekát sem lehet kapni, még a ku­tatóintézetektől sem. A búza vető­mag ára 2000 és 2400 forint között van, de például a felsőszentiváni kft. a kormány által meghirdetett 8200 forintos garantált árral szemben a legjobb minőségre 11 ezer forintot, míg a B2-es minőségűre 8200 forint felvásárlási árat hirdetett meg. Van olyan szerződési ajánlat is, hogy egy kiló vetőmagért a jövő évi betakarí­táskor 3 kiló termést kell visszaadni. A jelek azt mutatják, hogy a vető­mag-készletezéssel igyekezni kell a gazdáknak, mert a jobb minőségűek elfogyhatnak, és az idei év bizonysá­gul szolgált azoknak, akik nem a megfelelő minőségű vetőmaggal ve­tették be területeiket. A térségben jól halad a fűszer­­paprika betakarítása, és a felvásár­lási ár is kedvező, 36 forintot adnak kilójáért. Mégis a kalocsai Kage a jövő évre az első osztályú paprikára 25 forintot, míg a másodosztályúra 15 forintot irányoz elő. A cukorrépa betakarítása a cu­korgyárakkal egyeztetve október 5-e után várható, a termés 50 százalék­kal lesz kevesebb, úgy 20-25 tonna hektáronként. Papp Zoltán Autósrekord Tizenöt és fél nap alatt az Egyen­lítő hosszával azonos távot tett meg a Rába-ringen két egykori autóver­senyző: László István és Újházi László. Az 1600 köbcentiméteres Opel Astrával 3929 kört hajtottak a Győr melletti pályán. A 40.075 ki­lométert 373 óra 02 perc alatt küzdöt­­ték le, egymást váltva a kormány ke­rék mögött. A 44 éves versenyzők éj­jel 6, napközben 5 órás vezetés után váltottak. Az egészségügyi feladato­kat a Kecskeméti Repülőorvosi Vizsgáló és Kutatóintézet szakembe­rei látták el, de szerencsére komo­lyabb gyógyító munkájuk nem akadt. Szociális segély Kecskeméten Az új kecskeméti szociális rende­letből ezúttal az átmeneti segélyként egy alkalommal adható, úgynevezett krízis-, valamint a szociális segély szabályait ismertetjük. Hideg Antal alpolgármester álla­píthatja meg a krízissegélyt, ha a ké­relmező^ megélhetése egyébként biz­tosított, de valamilyen ok miatt az veszélybe került. (Például elemi kár, a családfenntartó halála, «betegség stb.) Ennek a támogatásnak feltétele, hogy a család egy főre jutó jöve­delme a nyugdíjminimum háromszo­rosát nem érheti el, ami jelenleg havi 19 ezer 200 forint. Ugyanennyi pénz adható maximum krízissegélyként is. Megállapíthat az alpolgármester egyszeri szociális segélyt, ha a ké­relmezőnek olyan többletkiadása ke­letkezett, ami átmenetileg veszélyez­teti megélhetését. Ennek a támoga­tási formának feltétele, hogy a család egy főre jutó jövedelme jelenleg nem haladhatja meg a havi 8 ezer forintot. Igényelhető élelmezéshez, ruházat pótlásához, lakásfenntartáshoz és börtönből szabadulóknak a társada­lomba való könnyebb beilleszkedé­séhez. Az egyszeri szociális segély összege elérheti a megélhetést veszé­lyeztető többletkiadást, de maximum a mindenkori nyugdíjminimum, va­gyis jelenleg havi 6400 forint lehet. MEGÁLLT A BŰNÖZÉS NÖVEKEDÉSE A KOCSMÁROS MEGVÉDTE A VENDÉGÉT Ki nem mond igazat Lajosmizsén? Még mindig nem csillapodtak le a kedélyek Lajosmizsén, ahol csütör­tök reggel egy holttestet találtak a Gondűző kocsma közelében. Mint másnap megírtuk: a 41 éves férfi, Radics István rokonai már a vizsgá­lat kezdetekor biztosak voltak benne, hogy bűncselekmény történt. Ezt csak 24 óra múlva cáfolták a nyomo­zók, akik — a boncolás eredményére hivatkozva — olyan balesetről szá­moltak be, amit fulladás okozott. Nem segítette a kérdés tisztázását, és érezhetően növelte a feszültséget a környéken, hogy kezdetben semmi­lyen információt nem akartak adni az ügyről a rendőrök. így először még azt sem erősítették meg, hogy való­ban történt-e bármilyen szokatlan csütörtök éjjel vagy reggel a város­ban. Munkatársunk ezért a helyszínen gyűjtött adatokat. A két leglényege­sebb információ, amit a Gondűző közelében élőktől megtudott: a fűben fekvő halott fején és a mellén sérülé­seket láttak, ugyanakkor a kocsma bérlőjének fia is megsérült valamitől a jobb kezén. Informátoraink nem is tagadták, hogy összefüggést vélnek a két sérülés között. A hivatalos verzió közreadásáig csak 24 órát kellett várnia olvasóink­nak. Nem hiába: a nyomozás veze­tője cáfolta, hogy sérülések lettek volna Radicson. Ugyanakkor meg­erősítette azt az információnkat, hogy rekeszcipeléstől tört el a kocs­­máros fiának jobb keze. Ezt írtuk meg szombati számunkban, és ezt cáfolta tegnap az érintett, Zsikla Já­nos, miután személyesen járt szer­kesztőségünkben. Zsikla úr, akit azóta életveszélye­sen megfenyegettek, a következő­képpen mondta el a történteket. Szerda délután a kocsmájukban ivott Radics István és egy másik, idősebb kopasz férfi is, akit „Sirály” becené­ven ismer. Zárás után a kocsmában takarítók zajt hallottak az utcáról. Megnézték, mi az: Sirály rugdosta módszeresen — állítja Zsikla János — Radicsot. A kocsmáros fia közbe­avatkozott, és a részeg ember védel­mére kelt. Dulakodás közben tört el a jobb keze. Sirály elmenekült, Ra­­dicsnak pedig segítséget nyújtottak. Felajánlották azt is, hogy hazaviszik, de ő nem élt ezzel. Este fél tízkor is látta valaki a kocsma előtt ülni, majd másnap hajnalban halott volt. Zsikla János azért számolt be minderről, mert azóta is tapasztalja — mondta —, hogy őt gyanúsítják Radics halálával a rokonok. Meg is fenyegették, és attól fél, hogy bosz­­szút állnak. A rendőrök kihallgatták az ügyben Sirályt is — tudtuk meg a nyomozás vezetőjétől —, de rajta sem találtak sérüléseket. Jóllehet, ha igaz lenne az esti verekedés, és való­ban emiatt tört el Zsikla keze, akkor annak nyoma lenne. Sirály tagadta, hogy akár Zsiklával, akár Radiccsal összeakaszkodott aznap. Ebben az esetben pedig valaki nem mond igazat. De ki az, akinek érdeke fűződik ehhez Lajosmizsén..? Noszlopy Fejlődő idegenforgalom • A puszta és az ott kínált programok a legcsábítóbbak. Milyen Magyarország közbiztonsága? Milyennek ítéli meg az ország közbiztonságát? — tettük fel a kér­dést minap Lakiteleken a Baráti Kör összejövetelén dr. Túrós András ve­zérőrnagynak, az ORFK közbizton­sági főigazgatójának. — Nem egyszerű a megítélése. Nemzetközi viszonylatban jónak mondható. A bűnözés növekedése megállt, szélsőségektől mentes. Kie­gyenlítődött a helyzet, de azért van­nak komoly esetek is. Kialakult a szervezett bűnözés, megjelent a kábí­tószer-kereskedelem a tranzit út kié­pítésével. Dörögnek a fegyverek mind a két oldalon. Gyakoribb a fegyverrel történő rablás, fenyegetés, ami alapvetően meghatározza a köz­­biztonságot. — A jogalkotást is elmarasztalják a bűnözés miatt. Ön szerint vissza lehetne-e állítani a halálbüntetést? — Évente 300-310 embert ölnek meg Magyarországon. Régebben 200-220 volt ez a szám. Az elköve­tők közül ötöt-hatot végeztek ki. Semmiféle visszatartó hatása nem volt. Nem csökkent az emberölések száma sem. A jogászok azt mondják, hogy fel kell zárkózni Európához, mindenkinek joga van az élethez. A rendőrségen belül is komoly vita fo­lyik az ügyben. Ha népszavazás lenne, akkor biztos a halálra szavaz­nának többen. — Milyennek ítéli meg a külföl­diek bűnözését hazánkban? — A sajtó, a rádió, a tévé mind azt sugallja, hogy a külföldi bűnözés meghatározó. Kétségtelen, hogy egyre több külföldi követ el bűncse­lekményt. Régebben a románok és lengyelek, 89 előtt az NDK-sok, most pedig az orosz maffia jelent problémát. Bizonyos területeket át­vettek. A szerbek részéről is komoly a veszély. A kínai maffia ember­­csempészettel és okirathamisítások­kal foglalkozik. Az araboknál a kábí­tószer-kereskedelem és a valutázás folyik. Sajnos nincs az országnak idegenrendészeti törvénye. Illegáli­san egyetlen külföldi sem tartózkod­hat hazánkban. Kerepestarcsán a tá­borban három év alatt 14 ezer kül­földi fordult meg. Ez 360 millió fo­rintba került az országnak. A jogsza­bályok szerint hat napig lehet fogva­­tartani őket. A románoknál ezt a ha­táridőt lehet tartani, de az ázsiaiaknál és az afrikaiaknál sajnos nem, mert okmányuk nem lévén, több hetet vesz igénybe, mire kiderítjük, hogy kiről van szó. Utána kiutasítás vár rá­juk. — Az eltelt hónapokban a rend­őrök több alkalommal is használták a fegyverüket. Régebben ez nem volt ennyire jellemző. — Augusztus 31-éig huszonegy esetben használtak fegyvert a rend­őrök, amikor személyre adtak le lö­vést. Egy esetben volt jogtalan. Fel­merülhet a kérdés, milyen a fegyver­használati törvény, és tudnak-e lőni? Korábban, két-három éve nagyon rosszul lőttek. Évente egyszer-két­­szer volt lövészet takarékosság miatt, az eredményeket pedig meghamisí­tották. A pápa látogatása előtt elren­deltük, hogy minden hónapban köte­lező a lövészet. — Az utóbbi időben egyre több a fiatal rendőr, s nem mondhatni, hogy tekintélyt parancsoló alkatuk lenne. — Az állományt majdnem száz százalékosan feltöltöttük, 4500-al növeltük a létszámot. Szeptembertől csak érettségivel lehet valaki rendőr. Meg kell nézni a magyar fiatalokat. Ugyanolyan a katona is, a rendőr is. Hoztunk egy olyan határozatot, hogy a fizikai állóképességet vizsgálni fogjuk. Félévente a teszteket teljesí­teni kell, amit forinttal is dotálni fo­gunk. Kötelező lesz a testnevelés, s reméljük, hogy változást érünk el. — Milyen a közlekedés ma Ma­gyarországon? — Tragikus és drámai. Az utolsók vagyunk Európában. Évről évre nőtt a balesetek száma. Sajnos sokan zak­latásnak veszik az ellenőrzéseket. Az ez évben hozott intékedések hatására az első nyolc hónapban 22,8 száza­lékkal csökkent a balesetek, 20 szá­zalékkal a hálálesetek száma. Hu­szonötén diszkó után haltak meg. Ausztriában nem juthatnak vezetői engedélyhez a fiatalok, csak három év próbaidő után. Ha gond van, ak­kor újra kell vizsgázni, vagy nem kap engedélyt. Lehet, hogy mi is bevezet­jük ezt a módszert — mondta dr. Tú­rós András. Szentirmay Tamás s! • Európában nálunk történik a legtöbb baleset. A magyar turizmus devizabevéte­lének megkétszerezéséről szóló kon­cepcióját mutatta be hétfőn az Or­szágos Idegenforgalmi Hivatal el­nöke. A turisztikai szakértő el­mondta: ahhoz, hogy a jelenlegi 3,5 milliárd forintos éves bevétel hat év alatt, vagyis az ezredfordulóig meg­kétszereződjön, csupán a világ ide­genforgalmából jelenleg meglévő ré­szesedésünk megtartására van szük­ség. Magyarország a fogadó orszá­gok rangsorában az ötödik helyen áll. Téglássy Tamás számításait arra ala­pozza, hogy a különféle felmérések egybehangzóan állítják: a világtu­rizmus 2000-re a duplájára növek­szik, s a legnagyobb iparággá válik. Amennyiben hazánk jól használja ki a meglévő lehetőségeit, még javíthat is a pozícióján — állítja az OIH el­nöke. Ehhez némi befektetés mellett komoly odafigyelésre van szükség, amit elősegíthetnek azok a különle­ges alkalmak — honfoglalási évfor­duló, világkiállítás — amelyek az el­következendő években az ország előtt állnak. Fűtőolaj a járművekben Összesen 202 pénzügyi bűncse­lekményt és szabálysértést derített fel a vámhatóság az elmúlt héten, mintegy 15 millió forint értékben — adott erről tájékoztatást a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnok­ságának illetékese tegnap. A szerve­zet hagyományos tevékenysége mel­lett egyre nagyobb figyelmet szentel a jövedéki törvény betartatásának. A piaci, illetve közterületi ellenőrzések eddigi eredménye: fogyasztási áron számolva 74 millió forintnyi a jöve­dékfizetés alól kivont termék felfe­dezése, és 14 millió forintnyi a ki­szabott bírság. Az elmúlt héten az or­szág három nagy piacán tartottak el­lenőrzéseket — Budapesten a Shanghay-piacon, Szegeden a csere­pessori piacon és Vácott a vegyes pi­acon, együtt az APEH, a rendőrség és a fogyasztóvédelem munkatársai­val. Az akciók során 324 esetben kel­lett intézkedniük az ellenőrzést vég­zőknek, s 4 millió forint értékű kül­földi jövedéki és csempészárut fog­laltak le. Az egyik legnagyobb fogás Szegeden volt, ahol 5 tonna kávét foglaltak le egy illegálisan árusító magyar állampolgártól. Az intézke­dések során összesen 1,3 millió fo­rint értékben szabtak ki jövedéki bír­ságot a vámosok. A piaci akciók keretében a gép­járműveket is ellenőrizték a piacok környékén, és ezzel együtt folynak a közúti ellenőrzések is. A 169 meg­vizsgált gépkocsiból kilencnél fedez­ték fel a háztartási tüzelőolaj tiltott felhasználását. A kilenc esetben ösz­­szesen 600 ezer forint jövedéki bír­ságot szabtak ki. A gázolaj-felhasz­nálókat 11 alkalommal ellenőrizték az elmúlt héten, és egy esetben álla­pították meg a visszaélés tényét. A bírság 54 ezer forint volt. Több az állástalan pályakezdő Augusztus végén 675 ezer mun­kanélkülit tartottak nyilván Magyar­­országon. A csökkenés a februárban észlelt maximumhoz képest 30 ezer. Januárban 693 ezer, februárban 705 ezer, márciusban 697 ezer, áprilisban 685 ezer, májusban 677 ezer, június­ban 657 ezer, júliusban 677 ezer munkanélkülit tartottak nyilván. A pályakezdő munkanélküliek száma növekedett. Az összes mun­kanélküli 11 százaléka pályakezdő. Növekedett a munkanélküli ellátás­ból kikerülő és az önkormányzatok­tól igényelhető jövedelempótló tá­mogatásban részesülő munkanélkü­liek száma. Ebben az ellátási formá­ban 103 ezer állástalan részesült. Pénzt kapnak a földkiadók Április óta minden héten folyama­tosan ülésezett Nyárlőrincen a föld­kiadó bizottság. Á testület úgy dön­tött, hogy aki szabad idejében ilyen nehéz feladatot elvállal, azt hono­rálni kell. Tekintettel arra, hogy a bi­zottsági tagok nem egyformán dol­goztak, a pénzt differenciálják az el­végzett munka arányában, tizenkét­ezer és ezer forint között havonta. A bizottság elnöke kérte, hogy a testü­let a polgármesternek, a jegyzőnek és az egyik előadónak — akik tevéke­nyen részt vettek a munkában — egy havi munkabért szavazzanak meg. Szó van arról, hogy a felmerülő költ­ségek ötven százalékát az állam meg­téríti, de erre Nyárlőrincen még nem került sor. Vribinszki Józsefné pol­gármester és Szabó Györgyné úgy nyilatkozott, hogy addig nem veszik föl az összeget, míg a község nem kapja meg a pénzt az államtól, még ha a testület meg is szavazza. A dön­tésnél 483 ezer forintot és a három hivatali dolgozó egy havi bérét fo­gadták el. Német gazdaszövetség A múlt héten tartotta Baján ala­kuló ülését a Magyarországi Német Gazdaszövetség megyei szervezete. A meghívót valamivel több mint hú­szán fogadták el, és a gazdálkodók egyhangúlag Müller József bajai ag­rármérnököt választották meg a szö­vetség elnökévé. Ezentúl ő képviseli majd a bácskai németséget az orszá­gos rendezvényeken. Továbbképzés Ausztriában Az általános iskolában tanító né­met nemzetiségű nyelvtanárok ve­hetnek részt azon az egyhetes átfogó továbbképzésen, melyet egy osztrák egyesület szervez számunkra október 4-étől 9-éig, Ausztriában. A kinttar­tózkodás minden költségét a vendég­látók vállalták magukra, míg az uta­zási költségeket megyénk német nemzetiségi szervezete finanszí­rozza. Leányfalusi a Főtemplomban A Budavári Mátyás-főtemplom­ban ad orgonahangversenyt Leányfa­lusi Vilmos kanonok, orgonaművész, a kalocsai Főszékesegyház karnagya október 10-én, vasárnap 19 órakor. A francia romantikusok egyik legjelen­tősebb hazai interpretátorának elő­adásában egyebek között Franck, Widor és Boelmann műveit hallhat­juk. Önkormányzatok szövetsége A megyei önkormányzat határo­zott arról, hogy alapító tagként részt vesz az Alföldi Önkormányzatok Szövetségének létrehozásában. Ez a szövetség folytatása annak a folya­matnak, ami 1991-ben kezdődött hat alföldi megye társulásával. Célja az volt, hogy a kialakított megyehatáro­kat szigorúan figyelembe nem vevő térségi gondolkodást valósítson meg, és a sok szempontból hátrányos terü­leteken a fejlődést közösen segítsék. Szükségessé vált ugyanakkor, hogy a központi akarat regionális érdekeken alapuló ellensúlyozása, kiegyenlí­tése, az Alföldet érintő jogalkotási folyamatban való részvétel feltétele­ként jogi önszerveződés, szövetség jöjjön létre. Ezt szolgálja majd az új szövetség, amiben az éves tagdíj a megye lakosai után egy forint/év, de legfeljebb 300 ezer forint lesz. KÖZÉLETI HÍREK • Képviselői fogadóórák. Ma dél­előtt, 9-10 óráig Kerekegyházán, ok­tóber 1-jén, pénteken ugyancsak 9-10 óráig Kunszentmiklóson tart fogadóórát Nagy Tamás országgyű­lési képviselő, titkára útján. Mindkét eseményre a polgármesteri hivatal épületében kerül sor.

Next

/
Thumbnails
Contents