Petőfi Népe, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-27 / 225. szám
A megtakarított pénz értékét sokféleképpen lehet megőrizni. A fiók mélyénél, vagy az elrejtett ládikánál van jobb hely. 1993. szeptember 27., hétfő MEGYEI KORKÉP Hitel kell a szőlő felvásárlásához 1 Az idén korábban kezdődött a szüret, s a feldolgozás is. A borászat válságán nem tudnak úrrá lenni a szőlőtermelők, a feldolgozók, de a kereskedők sem. Ez már kormányzati szintű döntést igényel. Dr. Szabó Attila, a Kecskeméti Borgazdasági Részvénytársaság vezérigazgatója ennek ellenére bizakodó.- A legfontosabb feladatunk most, hogy a már lekötött kapacitásunkhoz biztosítsuk a szükséges árualapot. Ehhez számításaink szerint 150 ezer hektoliter szőlőborra, 20-30 ezer hektó almaborra, 5 ezer hektó almalére és ugyanennyi mustra van szükségünk. Szőlőt mintegy 80 ezer mázsát tervezünk felvásárolni, újborból pedig 30 ezer hektolitert. Bár jelentősen csökken ezáltal a térség mezőgazdaságának feszültsége, de a 80-as évekhez képest nagyon visszaesett a felvásárlásunk. Hiszen volt olyan évünk, amikor például csak a jánoshalmi pincénkben 106 ezer mázsa szőlőt dolgoztunk fel. Most pedig az egész ottani térségben 25 ezer mázsára lehet öszszesen számítani. Sajnos, jelenlegi anyagi helyzetünk kétségessé teszi terveink megvalósítását. Csődhelyzetet kell ugyanis menedzselnünk, melyet a cég fennmaradása érdekében indítottunk. Ezért most a legnagyobb problémát számunkra az jelenti, hogy a számlánkra beérkező pénzt a csődegyezségben vállalt kötelezettségeink teljesítésére kell fordítanunk.- Milyen megoldást találtak ebben a helyzetben?- Egyrészt olyan hitelkonstrukciót keresünk, amely számunkra még elviselhető, másrészt pedig a szőlő átvételére különböző fizetési megoldásokat dolgoztunk ki. így a gazda kérésére például a termés leadásakor kifizetjük a szőlő értékének ötven százalékát, a másik felét pedig az év végén kaphatja meg. De ha valakinek inkább borra van szüksége, akkor egy kiló leadott szőlőért fél litert kínálunk fel. Ez a megoldás gyakorlatilag bérfeldolgozást és bértárolást jelent, de úgy. hogy a termelőnek nem kell készpénzzel fizetnie. Kiskőrös körzetében pedig a fentiek mellett borsűrítménnyel is tudunk fizetni.- A gazdák tehát hosszabb távon is tervezhetnek? • - Hiszek abban, hogy „talpon maradunk". Szűkített keresztmetszettel, de fennmarad a Kecskemétvin. Ami pedig nagyoft lényeges, hiszen itt az Alföldön ez több százezer embert érintő kérdés. A 820 milliós csődegyezség még tavaly novemberbe sikerrel megtörtént. Azóta pedig a kötelezettségeink hatvan százalékát napra pontosan teljesítettük. A közel kétszáz hitelezőnk közül csak három maradt. A három legnagyobb... - galambos -• A cukorfok megállapítása. Kistermelői borverseny Kisfáiban rendezték meg Kecskemét és környékének kistermelői borversenyét. A versenyre 88 minta /érkezett, aminek a 90 százaléka tájjellegű, míg tíz százaléka minőségi bor volt. Három bizottság minősítette az italokat. Dr. Urbán András, az egyik bizottsági elnök szerint a száraz időjárás miatt kevés a szép, harmonikus bor. Van olyan, melyikből kiérződik, hogy túlságosan későn szedték le, némelyiken a túlzott kénezést lehet észrevenni, sőt olyan is akadt, ami kénhidrogén szagú volt, A legjellemzőbbek mégis a gyenge sávú, nagy alkoholtartalmú borok voltak. Ettől függetlenül találtak nagyon szép, a fajtára jellemző italokat is. Sz.T. Buda Alap A Buda Portfolió Befektetési Alapkezelő Kft. közlése szerint a Buda Alap nettó eszközértéké hétfőn 24.406.097 forint. Az egy befektetési jegyre jutó érték ugyanezen a napon 9.337 forint. Az egy héttel korábbi állapothoz képest kisebb mértékben csökkent az alap nettó eszközértéké, miközben több mint 200 forinttal csökkent a befektetési jegyek értéke. SÖRGYÁR A VAROS SZÉLÉN Jövőre sem lesz csapolás Félegyházán? Alaposan elhúzódott a kiskunfélegyházi sörgyár építése. Mint arról már beszámoltunk, évek óta félkész állapotban árválkodik a város határában egy gyárépület, kísérletinék mondott berendezéssel - amit senki nem kísérelt még üzembe helyezni. Történt ugyanis, hogy elfogyott a pénz, sőt azóta a tulajdonos Kunsör Kft. alapítóinak többsége is tönkrement. Az egyik legnagyobb, az Április 4. Gépipari Művek ellen például jelenleg felszámolási eljárás folyik. Harosan erre a sorsra juthat maga a Kunsör is, hiszen szeptember 30-án lejár az a 30 napos fizetési határidő, amit a bíróság engedélyezett. Akkor pedig a hitelezők kezdeményezhetik a felszámolást. Megváltást jelentene tehát a Centrosör nevű cég üzleti ajánlata, ami szintén nem mai keletű. Már tavasszal meg akarták venni a félegyházi gyárat, a baj csak az volt, hogy akkor még nem voltak bejegyezve a cégbíróságon. Ez azóta viszont megtörtént. Tóth László, az önkormányzat gazdasági osztályának vezetője elmondta, hogy ebben az vállalkozásban az apportként bevitt terület értékével a város is tulajdonos. Horváth Károly, a Kunsör ügyvezetője elmondta, hogy valóban eladták a gyárat, a teljes berendezéssel 1 Az építkezés kezdete óta nem sok minden változott itt. együtt a Centrosör-nek. Ezzel az eredeti vállalkozás végelszámolással, jogutód nélkül meg fog szűnni. A gond az, hogy a vételár kifizetésére a mai napig nem került sor. Ha viszont a kitűzött határidő lejár, jön a felszámolás. Az üzlet pedig kútba esik. A Centrosör vezetése talán a hitelre vár. Mindez persze csak feltété-Pénzt kapott az egészségügy A hitel felvétele elkerülhetetlen Félegyházán - ez derült ki a pénzügyi ellenőrző bizottság legutóbbi ülésén, ahol az egészségügyi ágazat költségvetésének átcsoportosításáról is döntöttek. Csökkentették a munkanélküliek jövedelempótlására, a lakáscélú támogatásokra és a temetkezési segélyekre elkülönített összeget. Ugyanakkor 11 millióval emelték az átmeneti segély keretét. Az így felszabaduló 9,2 milliót pedig az egészségügyi intézmények felújítási, beruházási költségeinek fedezésére adták. Többen azonban kétségbe vonták, hogy bármilyen összeg is felszabadult volna. Hiszen a költségvetés egyensúlya érdekében már a tervezés időszakában is 90 milliós hitel felvételével számoltak. Most pedig ez az összeg egyre inkább hiányzik. Elfogytak a tartalékok, s így talán már egy esetleges működési zavart sem tudnának elhárítani az intézményekben. A Kossuth Lajos Szakmunkásképző és Szakközépiskola például már jelentkezett 12 millió forint gyorssegélyért, amely nélkül fizetésképtelenné válik. Jó lenne tehát minden területen takarékoskodni, az el nem költött pénzeket a még szűkösebb időkre tartalékolni. Ennek ellenére az egészségügyi bizottság javaslatára az 5,8 millió forint szétosztását a kórház és az alapellátó intézmény között megszavazta a bizottság. De akadt, aki kifogásolta, hogy egyetlen bizottsági tag előtt sem volt ott az eredeti előterjesztés, így a szóban elhangzottak alapján aligha tudták nyomon követni, mire is osztják szét a város millióit. G.O. lezés, mert pontos magyarázatot a mai napig sem kaptunk. Áki ugyanis válaszolhatott volna kérdéseinkre, mindig házon kívül volt. Ezért talán pillanatnyilag túlságosan optimista az az elképzelés, hogy jövőre már kiskunfélegyházi sört fognak csapolni itt, a környék sörözőiben. Gajdics Ottó Az aktivitás csökkent A pénzintézetek reálértékben mérve tavaly csökkentették aktivitásukat. Az elmúlt év végi összesített mérlegfőösszegük növekedése 8 százalékos volt az előző évhez képest, amely nem érte el az infláció tavalyi egész éves szinten mért 20 százalék körüli szintjét. A bankok 1992. végi összesített mérlegfőösszege 2275 milliárd 954 millió forint volt, amely csaknem 8 százalékkal haladta meg az 1991. évi hasonló adatot. A pénzintézetek közül a hazai nagybankok összesített mérlegfőösszege 1826 milliárd 358 millió forint volt, amely 8,6 százalékkal több az előző évben ezen bankok által elért mérlegfőöszszegnél. M egküzd ászárakkal. Egy olyan értékpapír, amely minden páncélszekrénynél biztonságosabban megőrzi pénzét, s a haszon sem marad el. Budapest Bank Takarékjegy. Kamata a három hónapos lejáratú Takarékjegy esetében évi 16%, a 6 hónapos lejáratúnál pedig évi 18,5 százalék. Kapható 10.000 és 100.000 forintos címletekben a Budapest Bank Rt. fiókjaiban. Mi a kulcsot adjuk. Vegye a hasznát. Takarékjegy a haszon Kulcsa. Budapest Bank