Petőfi Népe, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-23 / 222. szám

Gazdanapok Bábolnán Agrárgazdaságunk megerősí­tése mind hazai, mind nemzet­közi szempontból egyaránt fon­tos. Ezt Horn Péter akadémikus, az Állami Vagyonkezelő Rt. Igazgatóságának tagja hangsú­lyozta tegnap Bábolnán, a 0. Nemzetközi Gazdanapok meg­nyitóján. A múlt évi 141-gyel szemben ezúttal már több mint 200 kiállító vesz részt Bábolnán. Külföldet 12 ország 35 vállalata képviseli. Újdonság, hogy ezúttal több pénzintézet képviselteti ma­gát. Külföldi befektetők A Nemzetközi Vállalatok Ma­gyarországi Társaságának 25 tagja magyarországi befektetése­ivel eddig 35 ezer munkahelyet teremtett. Vállalkozásaik tavaly 170 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak le. Az idén forgal­muk jóval több lesz, eléri a GDP 5-6 százalékát. A külföldi befek­tetők továbbra is azt sürgetik el­sősorban, hogy minél előbb meg­szülessen valamennyi tervezett gazdasági törvény. Ezek nélkül ugyanis sok területen nehéz előre lépni. Humánszoigáiat a Határőrségnél A Határőrség Országos Pa­rancsnoksága pszichológusokból, szociológusokból és szociális munkásokból létrehozza a Határ­­rség Humán Szolgálatát. Ennek tevékenységéről rendeztek konfe­renciát tegnap Körmenden. Mint elhangzott; a közvetlenség, a se­gítőkészség és a titoktartási köte­lezettség meghozta a bizalmat a szolgálat munkája iránt, s nyilván ennek is köszönhető az öngyil­kosságok számának csökkenése a Határőrségnél. Földárverések Az elmúlt hét 286 megtartott kárpótlási földárverésén rekord­­mennyiségű, összesen 677.816 aranykorona értékű földet szerez­tek meg a kárpótoltak. Az árveré­sek kezdete óta ciánerezett föl- : dek aranykorona értéke már megközelíti a 16,5 milliót. Átengedték a bárkákat Akadálytalanul haladhatott át a Mähart Vác nevű tolóhajója és hat bárkája a Duna Belgrád mel­letti kritikus szakaszán. Mint is­meretes; szeptember elején a Fe­hér Rózsa és az Új Bizánc nevű szerb szervezetek Belgrád mellett feltartóztatták a nemzetközi hajó­­forgalmat, és a jármüveket csak késleltetve engedték tovább. Kikapott a Bajai Bácska 1 Kaposvárott szerepelt a Bajai Bácska élvonalbeli férti kosár­labda együttese. A bajaink az első félidőben közel 30(!) pontos hát­rányba kerültek, s ezt már nem tudták ledolgozni, így 82-68 (63-35)-re alulmaradtak a házi­gazdákkal szemben. A zsidó temetőkért A magyarországi zsidók 1944- es elhurcolásukkor minden érté­küket hátrahagyták, ezért a telepü­lések lakóinak erkölcsi köteles­sége a zsidó temetők rendbetétele és ápolása - mondta Zoltai Gusz­táv, a Magyarországi Zsidó Hit­községek Szövetségének ügyve­zetője tegnap Nyékládházán abból az alkalomból, hogy hétfőn, a nyékládházi MDF "által indított mozgalom keretében elsőként, a borsodi község zsidó temetőjének helyreállítását kezdték meg. Médiahajó ’93 a Dunán A politikai és társadalmi közé­let, valamint a tömegtájékoztatás több mint 800 képviselőjének részvételével zajlott szerdán - immár harmadik alkalommal - a Médiahajó rendezvénye. A min­tegy 12 órás dunai hajókirándulás során az egymáshoz kapcsolt Tán­csics és Hunyadi sétahajók fedél­zetén a média helyzete, a sajtó és politika viszonya állt a beszélgeté­sek középpontjában, és mindez már a közelgő választások tükré­ben. BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVIII. évf., 222. szám Ára: 13,80 Ft 1993. szeptember 23., csütörtök MA VÁROSI LAPOK Kecskemét 5. oldal Kecel 7. oldal Aggódó figyelemmel Magyarország - a világ többi ál­lamával együtt - aggódó figyelem­mel követi az Orosz Föderációban, a nukleáris fegyverekkel is rendelkező második legnagyobb világhatalom­ban jelenleg zajló történelmi jelentő­ségű eseményeket. A közelmúltban kibontakozó alkotmányos válság, a kettős hatalom kialakulásának veszé­lye nemcsak fékezheti, hanem akadá­lyozhatja is a politikai és gazdasági átalakulás folyamatát. A Magyar Köztársaság Kormánya a demokratizálódás útjára tért Oroszországgal elsőként írt alá 1991. december 6-án államközi szerződést. A két ország azóta új alapokon eredményesen működött együtt. Ez tükröződött Borisz Jelcin elnök 1992. novemberi budapesti tárgyalá­sai során, a szovjet csapatok kivoná­sával összefüggő pénzügyi kérdések rendezésében, az orosz adósságok törlesztéséről kötött megállapodá­sokban és a két állam vezetőinek személyes kapcsolataiban. A magyar kormány a kritikus pillanatokban következetesen mindig az elsők kö­zött támogatta az oroszországi re­formfolyamatokat, az e folyamatokat megszemélyesítő Jelcin elnököt. (Folytatás a 2. oldalon.) A miniszter az adósságokról A Nemzetközi Valutaalap és a Vi­lágbank Csoport szeptember 28-ától 30-áig tartó washingtoni közgyűlé­sén, amelyen a magyar pénzügymi­niszter tölti be az elnöki tisztet, egyebek közt napirendre kerülnek az adósságválsággal kapcsolatos prob­lémák. Ezzel összefüggésben Szabó Iván tegnapi sajtótájékoztatóján ki­fejtette: a magyar kormány nem híve az átütemezésnek, az adósságok el­engedésének. Sokkal inkább támo­gatja azt az elképzelést, hogy a kér­dés az eladósodott gazdaságok fej­lesztésével oldható meg. HAJNALIG ÁRVEREZTEK A TISZAKÉCSKEIEK Parázs vita után békés megegyezés Napok óta lázban tartja a kécskei­­eket a kedden kezdődött földárverés. Ennek az az oka, hogy eljött az őszi munkák ideje, s mindenki szeretné már saját földjébe vetni a gabonát. Másrészt most kerültek kalapács alá Tiszakécske legjobb földjei, köztük a bőgi, az ókécskei és a kerekdombi rét, s minden földet művelni akaró kécskei elsősorban az otthonához közel eső, s jó minőségű területekre pályázott. Ä 80 éves Tóth Mihályné — lánya elmondása szerint — már napok óta nem tudott aludni az izgalomtól. Va­lamikor^ lemondott 6 hold földjéről, hogy férjének megmaradjon az állása a tanácsnál. A fájdalom, hogy elve­szítette szülei örökségét, végigkísérte életét. Most, a kárpótlási törvény le­hetővé tette, hogy visszakérje régi jussát, s ismét tulajdonos legyen. A félelem azonban szinte beteggé tette. —- Nem jut föld, majd meglátjátok! — hajtogatta a lányának és unokájá­nak, akik segítettek a birtok vissza­szerzésében. Végül négy hektár föld tulajdonosai lettek az Arkus dűlőben, s a 80 éves Tóth néni boldogan ülte végig a hajnalig tartó árverést. A fél­elmek, persze, nem voltak alaptala­nok, hiszen a jó minőségű ókécskei rétre, amely mintegy 4 ezer aranyko­rona értékű földterület, mintegy 7 ezer korona igényt nyújtottak be, s • Az 1100 forintnál egyszerre emelkedtek fel a táblák. volt olyan licitáló, aki annyi arany­korona értékű kárpótlási jeggyel ér­kezett, hogy akár az egész táblát megvehette volna. Nem ok nélkül tartottak attól, hogy durva vita, eset­leg verekedés tör ki a licitálás alatt. A 10-20 aranykoronások azon kese­regtek, hogy a pénzesebbek elviszik előlük a földet. — Nem lesz igazság, nem is volt — mondogatták keserűen — s vasvilla pillantásokat vetettek azokra, akikről tudták: 20-30 hektárt szeretnének vásárolni. Mindenki érezte: ha nem születik megegyezés, elszabadul a pokol. (Folytatás a 3. oldalon.) Lehet egy fokkal melegebb? Rövidesen kezdődik a fűtési sze­zon. Az ország mintegy 640 ezer táv­fűtéses lakásában kétmillióan élnek, túlnyomórészt lakótelepek panella­kásaiban, így tehát a távfűtés ügye a szociálisan nem legkedvezőbb hely­zetben lévő embereket érinti. Az ő gondjaikon kíván segíteni a Fogyasz­tóvédelmi Főfelügyelőség a távfűtés­ről kiadott tájékoztatóval. Rendeletek szabályozzák a hely­ségek fűtöttségének mértékét és idő­tartamát. Az időtartam reggel 8 órá­tól este 8 óráig tart, az előírt mini­mum hőmérséklet lakószobára 20, fürdőszobára 24, konyhára 16 Cel­­sius-fok. A melegvíz hőmérsékleté­nek minimum 40 fokosnak kell len-Az Európai Vámtanácsadó Misz­­szió 25 tagja segíti a magyar vámo­sok munkáját a röszkei határátkelő­nél. Fontos, hogy a segélyszállítmá­nyok eljussanak a rászorultakhoz, de ki kell szűrni azokat, akik a humani­tárius tevékenység látszatát keltve ki akarják játszani a nemzetközi ren­delkezéseket. Ezért közvetlen kapcsolatot alakí-Az alabamai Mobile közelében, tegnap hajnalban kisiklott és a töltést övező hárorri méter mély, alligáto­roktól hemzsegő mocsárba vágódott egy utasszállító vonat, amelyen több mint kétszáztízen utaztak. Órákkal a mentés megkézdése után közölték, hogy a szerencsétlenség színhelyén eddig huszonhat holttestre bukkan­tak. Ötvenöt embernek még nem nie. A mai napig megoldatlan a sze­zon előtti és utáni fűtés, ha túl hideg van kora ősszel, illetve a tavaszi hó­napokban. A fűtésre vonatkozó meg­állapodáshoz a fogyasztói közösség megegyezésére lenne szükség. Ezt egy 30-60 lakásos házban sem köny­­nyű elérni, de egy közös hőközpont­ról ellátott, háromféle különböző tu­lajdonú, 100 lakásos ház esetében szinte lehetetlen. Sok a gond a díjak elszámolásával is. A távfűtéses lakásokban lakók zöme azt szeretné, ha a tényleges felhasználás alapján fizethetné a dí­jat, a mérőalkalmatosságok felszere­lése azonban ma még sok nehéz­ségbe ütközik. tanak ki a nemzetközi segélyszállít­mányozó vállalatokkal, és szeretnék elérni, hogy a magyar vámosokat időben értesítsék a szállítmányokról — mondta Colin Murray, a vámtaná­csadó misszió vezetője a röszkei vámhivatalban, ahol az embargó ér­vényesítésének eddigi tapasztalatai­ról, s a további tennivalókról tanács­koztak tegnap a szakemberek. akadtak a nyomára. A Los Angeles­ből Miamiba haladó, Sunset Limited nevű szerelvény Mobile-tői nyolc ki­lométerre siklott ki hajnali negyed négykor. Egy kocsi teljesen elmerült a lápban, a többi csak részben. Egy fennakadt a meredek töltésoldalon. Ä mentési munkálatokat rendkívül megnehezítette a sűrű köd és a mo­csaras vízben élő alligátorok serege. Kiszabadított holttestek A Főber és a Barlangi Mentőszol­gálat szakemberei szerdán kiszabadí­tották a romok alól az elmúlt heti bé­kásmegyeri robbanás két áldozatá­nak honestét - erről Dézsi Mihály, a BRFK helyettes szóvivője tájékoz­tatta a sajtót. Elmondta: a vélhetően két férfi holttestének azonosítása ér­dekében megkezdték az orvosszakér­tői vizsgálatot. A robbanás okát vizsgáló szakértői jelentés várhatóan napokon belül elkészül. Földet ért a Discovery Egynapos késéssel ugyan, de sze­rencsésen földet ért tegnap hajnalban a Discovery űrrepülőgép. Az időjá­rási viszonyokkal nem volt prob­léma, ám a manőver így sem volt ve­szélytelen, mert a Kennedy-űrköz­­pont betoncsíkja keskeny és viszony­lag rövid: egy apróbb tévedés is vég­zetes lehet, mert a földsávot mocsár veszi körül. A „külsődleges” körül­ményeket leszámítva az űrrepülőgép útja sikeres volt. Autóstragédia Solt körzetében Három halálos áldozata van annak a balesetnek, amely tegnap tíz óra tájban történt Solt és a Duna között az 52-es úton. A mentősöktől kapott információ szerint teherautó és egy Dacia személykocsi ütközött össze. A Daciában utazó három személy azonnal meghalt, a teherautó utasai közül senki sem sérüli meg. Missziósok a határátkelőnél Mocsárba siklott vonat A hadsereg Jelcin mellett áll • Jelcin gondterhelt arccal a járókelők közt. Az orosz védelmi minisztérium vezetése nem engedelmeskedett a Jelcin által feloszlatott Legfelsőbb Tanácsnak. A hadseregen belüli helyzet nyugodt volt, noha egyes egységekhez eljuttatták a Legfelsőbb Tanács által tegnap hajnalban vé­delmi miniszterré kinevezett Vlagyi­­szlav Acsalov tábornok parancsát, aki felszólította az érintett egysége­ket, hogy fegyverzetükkel vonulja­nak a törvényhozás épülete elé. Borisz Jelcin tegnap délután kö­zölte, hogy teljes mértékben ellenőr­zése alatt tartja a helyzetet. Egyben közölte, hogy az ország körzeteinek többsége támogatja a parlament fel­oszlatására vonatkozó rendelelct. Ki­zárta a párbeszéd lehetőségét a Leg­felsőbb Tanáccsal. Mint mondta, ilyen szerv már nincs. Ugyanakkor leszögezte, nem alkalmaz erőszakot. Az orosz elnök ezt járókelőkkel beszélgetve közölte tegnap délután Moszkva központjá­ban. Jelcin hangsúlyozta, hogy mö­götte állnak a kulcsminisztériumok vezetői. Az elnök kíséretében volt a téren Pavel Gracsov védelmi minisz­ter és Viktor Jerin belügyminiszter is. Gracsov kijelentette, a hadsereg Jelcin mellett áll, s továbbra is ő gyakorolja a felügyeletet az atom­fegyverek felett. Helyszíni értesülések szerint több száz ember gyűlt össze a parlament épülete körül, s Jelcin ellen tüntetett. A város központjában katonai teher­autók járőröztek, s megerősített őr­ség vigyázta a középületeket. Sárfehér Napok Dr. Szabó János földművelésügyi miniszter nyitja meg szeptember 24-én, pénteken délután az izsáki Művelődési Házban az Izsáki Sárfe­hér Napok ’93 rendezvénysorozatát. A megnyitó keretében kerül sor első ízben az „Izsák díszpolgára” kitün­tető cím adományozására is. Ä rendezvények egyébként már a hivatalos megnyitó előtt elkezdőd­nek, reggel 9 órától tekinthetők meg a kiállítások, a sportpályán pedig di­­ákfutball kupa és a Sárfehér Fogat­hajtó Kupa várja az érdeklődőket. A színes, változatos program szomba­ton és vasárnap is folytatódik. A SZAKÉRTŐK SZERINT NINCS VESZÉLY Gyanútlanul tárolták a mérgező anyagot? A budapesti székhelyű Környe­zetgazdálkodási Intézet laboratóri­umi vizsgálatainak a hét végére vár­ható befejeztéig nem becsülhető, hogy mekkora kárt okozott a Német­országból származó mintegy kétszáz tonnányi veszélyes hulladék tárolása Kecelen. A vegyszer pontos összeté­telének ismeretében lehet ugyanis csak meghatározni a két, egyenként 500 köbméteres tartály semlegesíté­sének költségeit. A csak szóbeli megállapodás alap­ján bértárolást folytató keceli kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy még júliusban egy hónapi időtar­tamra vállalták a Merzol néven fel­tüntetett anyag tárolását. A veszé­lyességet illetően teljesen gyanútla­nok voltak, hiszen a hordókat közvet­lenül a kiskőrösi vámudvarból szállí­tották oda. A kikötött egyhónapos határidő után eredménytelenül keres­ték a tulajdonost, az üzletet kötőt, azaz a kecskeméti székhelyű Német és Társa Kft.-t, ezért bejelentést tet­tek a rendőrségen. A tartályok falainak rongálódását, valamint a barnás színű folyadék ki­szivárgását észrevéve a környezet­védelmi szervek segítségével a szi­várgást megakadályozták. így sem a talajban, sem a levegőben nem tör­tént környezetszennyezés. A Kecelen tárolt veszélyes anyagot egyébként napokon belül elszállítják. Űgyanígy Kiskunhalasról is, ahová hasonló kö­rülmények között került a hulladék. Erről bővebben a 3. oldalon olvas­hatnak. • Vajon mit rejtenek a keceli tartályok? Hét végére pontosan kiderül.

Next

/
Thumbnails
Contents