Petőfi Népe, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-02 / 204. szám

11 1993. szeptember 2., csütörtök SPORT ZÖLDMEZŐ HELYETT CREDO Félegyházán BEK-re készülnek AZ ELSŐ MAGYAR EURÓPA-BAJNOK JAVASLATAI Bárány István főjegyzői nyugdíjat kér Kiskunfélegyházát az utóbbi két évben a pingpong vidéki fővárosa­ként emlegetik. Ezt a jelzőt a hazai csapatbajnokság kétszeri megnyeré­sével vívta ki a város csapata. A második bajnöki cím ünneplé­sét, valamint a nyári pihenőt köve­tően az asztaliteniszezők is megkezd­ték felkészülésüket a következő idény feladataira. Ezek közül is az első, s talán az egyik legnagyobb a a Bajnokcsapatok Európa Kupájában való szereplés. Az első mérkőzésre szeptember 3-án (pénteken) 17 óra­kor kerül sor, hazai környezetben. A félegyháziak a görög AC Zografou csapatát fogadják a Fadrusz utcai csarnokban. A görög bajnokcsapatban olyan neves versenyzők szerepelnek, mint a román származású Creanga, aki 1991-ben, a világbajnokságon Ba­­descuval vegyespárosban bronzér­mes volt. Nem kevésbé ismert a volt ifjúsági Európa-bajnok Cioca is. Ezen a hétvégén tehát ismét Kis­kunfélegyháza felé fordul az asztali­tenisz-világ figyelme. A csapat fel­készüléséről, esélyeiről a következő­ket mondta Kalász Kázmér, az együt­tes szakvezetője: — A hazai bajnok­ság kétszeri megnyerése nagy elis­merést váltott ki városunkban. Az el­ért sikerek ugyanakkor köteleznek bennünket, hogy a következő bajnoki évben már nemzetközi porondon is figyelemre méltó eredményeket ér­jünk el. Eddig ugyanis háromszor szerepeltünk az ETTU-kupában, egyszer a BEK-ben, de legfeljebb egy fordulón sikerült túljutnunk. Ez­úttal ezt szeretnénk túlteljesíteni, ezért a BEK-ben Európa legjobb 8 csapata közé jutást, a klubcsapatok Szuper Ligájában pedig a dobogóra kerülést jelöltük meg célként. Természetesen bajnoki címünket is meg akarjuk védeni, ami nem lesz könnyű, hiszen mindenki az elsőt szeretné legyőzni. A feladathoz iga­zodva változott a játékosállomá­nyunk, leigazoltuk Harczi Zsoltot, aki legutóbb Ausztriában, az Obern­dorf csapatában játszott. Szosznyák Attila viszont egy évre az osztrák Báden játékosa lett. A legnagyobb gondot jelenleg a csapat működésének pénzügyi felté­tele okozza. Korábbi bázisszervünk, a Zöldmező Szövetkezet ugyanis a továbbiakban nem tud támogatni bennünket, ezért új szponzorokat kell felkutatnunk. Ez részben már sike­rült, s így a jövőben Kiskunfélegy­házi Credo Asztalitenisz Club néven szerepelünk. Bízom benne, hogy a városi önkormányzat, Valamint a sportágat kedvelő vállalkozók össze­fogásával sikerül a működéshez szükséges további anyagi eszközöket is biztosítani, és ezáltal megvalósít­hatjuk célkitűzéseinket. A közelmúltban volt a 67. évfor­dulója annak, hogy Bárány István megszerezte a magyar úszóspon első Európa-bajnoki aranyérmét. Az idős sportembert - 86. életévét tapossa - erre emlékezve hívtam fel, s beszél­tem vele az úszás és a póló jelenkori helyzetéről is.-Jó napot kívánok - mondom, majd a bemutatkozás után folytat­nám, de Bárány doktor közbevág:- Mit akar? Gyorsan mondja, mert rádiót hallgatok!- Újságíró vagyok, és...-Az más! Rádiót később is hall­gathatok. __ Hisz magam is újságíró vagyok. És ráadásul jó! Nem olya­nok, mint ezek a maiak. Ezek legfel­jebb faliújság-írónak jók.-Magam és kollégáim nevében köszönöm a bókot. A pólóval és az úszással is hasonlóan elégedett?- Ne is bosszantson! Mert hiába beszélek én mindenkinek, meg sem hallgatnak. Nem mintha annyira okos lennék, de a tapasztalataim ara­nyat érnek. Ám hiába mondom én akár Schmittnek, akár Gallovnak, Gyarmatinak vagy Horkainak, hogy mit kellene tennünk a vízilabda vi­lágelsőségünk visszaszerzése érde­kében. Oda sem figyelnek.- Én hallgatom.- Ki kellene nevelnünk egy olyan szervező egyéniséget, mint amilyen a maga idejében Donáth Leó volt, s azt a nemzetközi porondon az elő­térbe tolni. Hiszen egyértelmű, hogy az az ország mindig főszerepet ját­szott, amelynek volt ilyen sportveze­tője. Legutóbb Lambasa jutatta a csúcsra a jugoszlávokat.- Az úszással is ilyen kritikus?- Igen, mert az egy-két kiválósá­got leszámítva nincsenek úszóink. És tudja miért? Mert fcsak edzőink van­nak, kapitányunk nincs. Márpedig egy edzőt mindig csak a jelen érde­kei, a kapitány viszont a jövőre is odafigyel. Elsősorban a váltókat eről­tetném, meg ahogy régen is volt: a gyorsúszókat pólóztatni kellene.- Miért? -- Mert egy vízilabda-mérkőzésnél nincs jobb edzés, ott rengeteg rövid távú sprintet kell kivágni. Amióta nincsenek pólózó úszóink, nincsenek igazi sprintereink sem, Hajós, Hal­­may és Csík Ferenc emlékének szé­gyenére.- Legalább a magánéletével elé­gedett?- Mit mondjak? Könyvet nem írok már, mert a jelek szerint nem kiván­csiak rám. Szülővárosommal, Eger­rel is meggyűlt a bajom. Díszpol­gárrá választottak, majd a helyi mú­zeum számára el akarták venni az érmeimet meg a serlegeimet, de nem adtam oda, mert nem teljesítették a feltételemet.- Miszerint?- Tudni kell, 1949-ig a főváros fő­jegyzője voltam, de akkor kidobtak az állásomból, így ma is a létmini­mum körül mozgó fürdőmesteri nyugdíjamból élek. Azt kértem, hogy érmeimért cserébe a feleségem majd főjegyző özvegyének járó nyugdíjat kapjon. Hiába...- Nagyon morgós kedvében van. Egyáltalán mi az, ami örömet okoz Önnek?- Az, hogy bár a szemem rossz már, a hallásom sem a régi, s fájnak a lábaim, de - s ezt elfogulatlan isme­rősök is állítják - az eszem még a régi. Szekeres Tartiás Ferenczy Europress Száguldó roncsok a keceli derbin Tájékoztatjuk a libatermelőket, hogy______ a HUNGÁRIA TOLLFELDOLGOZÓ KFT. Mezőkovácsháza II., III., IV. tépésű, szürke libatollat vásárol. Fizetés: azonnal, készpénzben Érdeklődni a 68/381-743 és a 68/381-254 telefonszámon . (10126) Mozgalmas, jól jövedelmező munkára várjuk lehetőleg AGRÁR KERTÉSZ végzettségű munkatársak jelentkezését BÁCS-KISKUN megye egész területéről. A részletes tájékoztató helyszíne: Erdei Ferenc Művelődési Központ, Kecskemét. Időpontja: szeptember 6,14 óra. ao«.) Keretes sárga állvány bérbe adó. METEORA BT. Kecskemét, László K. u. 16. Tel.: 484-675 (100*7) Z/CK-ZACK bár továbbra is várja kedves vendégeit a szerdai diszkóban! Soltvadkert 78/381-742 Az ÜVÉPNÉL porcelánvásár ícjedménnyel 7ig a készlet tart. en< amíg. Lapos, mély-, csemegetányérok, 6 személyes étkezők, teás- és feketéskészletek, valamint 3 részes gyerekgarnitúrák. Kecskemét, Mária hegy 419. Eö-ös úton, Bp. felé. Telefon: 76/482-252 (10030) Az SZVT Bács-Kiskun megyei szervezetének HUMÁN KLUB-ja szeptember 20-ától KECSKEMÉTEN, f ®5®rT,étyügyi /munkaügyi/ szakképzésről szóló 14/ 990/X 1.25/ sz. korm. rendelet és az 1/1991/1.16./sz. MŰM rendelet alapján KÖZÉPFOKÚ-személyügyl/munkaügyi/különbözeti vizsgára felkészítő /3 év türelmi idő után utoljára/ és- személyügyi /munkaügyi/ szakképesítést nyújtó tanfolyamokat szervez. A tanfolyamokról részletes TÁJÉKOZTATÓ és JELENTKEZÉSI LAP átvehető a technika háza információs ügyeletén /Rákóczi út 2./ tel.: 487-611 és az ANGOL-MAGYAR KISVÁLLALKOZÁSI ALAPÍTVÁNY irodájában /Kecskemét Ady Endre u. 187, tel.: 327-005 (10067) • Párharc a hajtűkanyarban. • Szerelés a depóban. A Keceli Motocross SE szakosztá­lya és a környékbeli vállalkozók is­mét kitettek magukért. A versenyzők egybehangzó véleménye az volt, hogy a roncsderbi idei legszínvona­lasabb bajnoki futamát Kecelen ren­dezték meg. Kelemen József szakosztályve­zető, immáron hosszú évek alatt egybekovácsolódott stábjának segít­ségével remekül előkészítette a pá­lyát, amiből oroszlánrészt vállaltak a nehézgépekkel rendelkező keceli • • A szuperfutam legjobbjai (bal­ról): Kozák, Katzenbach, Bozsek. Békét Boszniának vállalkozók. Valószínűleg a nézők is előre megérezték, hogy izgalmas küzdelmeket láthatnak, így aztán kö­zel háromezren jöttek össze a keceli cross arénát övező lankákon. A rendezők legnagyobb bánatára az alig egy héttel ezelőtti kunszent­mártoni futamon a rossz pálya miatt megsérült autókat már nem tudták rendbe hozni. így mindössze 28 autót neveztek a két géposztály keceli baj­noki futamaira. Aki viszont rajthoz állt, az a keceli és környékbeli vál­• Szuperfészer SE-ként jegyzi a gazdája a kasznit, amely két verseny kö­zött akár tyúkólnak is megteszi. FIFA-bíró lengetett az ifjúsági focimeccsen „Békét Boszniának!”- feliratú mezben kívánta megkezdeni a pont­­vadászatot az olasz első osztályú labdarúgó bajnokságban a Foggia gárdája. A Lazio-Foggia összecsa­pásra jegyet váltott nézőknek azon­ban már nem volt lehetőségük a ven­dégcsapat humanitárius cselekedeté­nek kiértékelésére, a szövetség ugyanis csírájában elfojtótta a kísér­letet. A tilalom rövid, de velős in­doka: a politikai vonatkozású felira­tok megjelenítéséhez a felügyelő bi­zottság jóváhagyása szükségeltetik. így aztán a Foggia csupán azzal vigasztalódhat, hogy gól nélküli dön­tetlennel pontot szerzett az olasz fő­városban. Hosszú idő óta először hiányzott az élvonalbeli labdarúgó játékveze­tők névsorából Németh Lajos. A Bp. Honvéd és a Békéscsaba játékosa­ként a középpályán futballozott. Tu­dását a fővárosban és a Viharsarok­ban egyaránt elismerték. Több mint 150 NB I-es mérkőzést játszott és közel ennyi elsőosztáiyú találkozón fújta a sípot. Végül el­nyerte a legnagyobb elismerést, FIFA-kerettag lett és nemzetközi mérkőzések sokaságát vezette. Vi­lágbajnokságon is képviselte a ma­gyarjátékvezetői kart. Szombaton a KSC-Szőreg ifjúsági találkozón, majd a felnőttele mérkő­zésén partjelzőként lengette zászla­ját. A mérkőzés után rövid beszélge­tésre kértem a kitűnő játékvezetőt. — Nem könnyű a búcsúról be­szélni, de az élet megy tovább —, kezdte tűnődő tekintettel, majd így folytatta: — Ezen a két mérkőzésen is a magyar labdarúgást szolgáltam. Mint ahogy a pályám csúcsán is ez volt a célom. Remélem, nem ered­ménytelenül. — Hogyan tovább? — tettem fel az elkerülhetetlen kérdést. — A sípot letettem ugyan, de a zászlót továbbra is lengetem. Partjel­zőként pedig Zábrák Ferencnek, az utánpótláskeret tehetséges játékveze­tőjének segítek. —gál— Fogatverseny Lajosmizsén Nagyszabású nemzetközi kettes­fogathajtó versenyt rendeznek a hét végén Lajosmizsén. A vetélkedőre tizennyolc fogatot neveztek, köztük lesz Szegedi Gábor (Kiskunhalasi Határőr Dózsa), Páldeák János (La­­josmizsei Almavirág LK), Szabó Erika (Orgovány) és Józsa Vendel (Gerébi LK) is. A vetélkedőt két osztrák válogatott hajtó, Leopold Hewera és Josef Kubicek részvétele avatja nemzetközivé. A kétnapos verseny szombaton 14 órakor a ma­­ratonhajtással kezdődik, vasárnap 8 órától a díjhajtást, 14-től pedig az akadályversenyt rendezik. * Mamutok a levegőben A megyei hőlégballon szakosztály négy fős csapattal vesz részt az Agárdon augusztus 31. és szeptem­ber 5. között megrendezésre kerülő második „Mamut" hőlégballon ver­senyen. Rácz Szabó Mihály, a csapat vezetője bízik abban, hogy legalább a tavalyi eredményt ebben az évben is el tudják érni. Akkor negyedikek voltak, de egy kis szerencsével a má­sodik helyet is megszerezhették volna. Erősségük a „rókaszám” és a „hazarepülés”. Borbély harmadik Veronában Olaszország—Nagy-Britan­­nia—Magyarország hármas iíjúsági atlétikai válogatott viadalt rendeztek Veronában. A magyar csapatban sze­repelt a még csak serdülő korú kecs­keméti Borbély Norbert, aki gerely­hajításban indult. A kisebb sérüléssel bajlódó versenyző 61,72 méteres do­básával a harmadik lett. A pontver­senyben a magyar válogatott a har­madik helyen végzett. Gyorsasági motorosbajnokság A Hungaroringen rendezték meg a gyorsasági motorosbajnokság 4 . pj­­szágos fordulóját, valamint a kö­zép-európai zónabajnokságot. A ver­senyen indultak a kiskunhalasi Bíró Team motorosai is. Eredményeik: A 125 kem speciáJ kategóriában Győrfi Zoltán nagy fölénnyel nyerte a baj­noki és a nemzetközi futamot is. A 250 kem közúti kategóriában Boros József második lett. A superbike OB futamban Papp László az ötödik, a nemzetközi versenyben a hatodik lett. Szünet után fordított a Kőrös A'hétvégén megyei rangadóra ke­rült sor az NB Il-es ifjúsági labda­rúgó bajnokságban. Az A csoportban a Tiszakécske szünetben még 2—0-ra vezetett a Kiskőrös ellen, de a második félidőben a körösiek fordí­tottak, és 3—2-re győztek. A B cso­portban: Kiskőrös—Tiszakécske 1—1. Vasutas Kupát nyertek Nyolc csapat részvételével rendez­ték meg a VIII. országos Vasutas Vándorkupa horgászversenyt a ha­lasi Sóstón. A Kiskunhalasi MÁV Rt. Lokomotív HE csapata ezúttal harmadszor bizonyult legjobbnak, s így végleg elnyerte a Vasutas Kupát. A második helyen Nyíregyháza, a harmadikon Mezőtúr vasutascsapata végzett. TOTÓTANÁCSADÓ A Petőfi Népe totótanácsadója a 36. hétre. Zárójelben a csapatok” je­lenlegi helyezése. Tippjeink: Magyar NB I. 1. Debrecen (3.)—Haladás (11.) , 1 2. Rába ET0 (8.)—Siófok (9.) 1, x Bundesliga I. 3. VFB Stuttgart (14.)—Dortmund (9.) 1, x 4. Leverkusen (3.H.FC Köln (10.) 1 5. Freiburg (12.)—Mönchengladbach (15.) x,l 6. Schalke 04 (16.)—Frankfurt (1.) 2 7. Duisburg (6.)—B.München (5.) 2, x 8. Leipzig (13.)—Wattenscheid (11.) x, 1 Bundesliga II. 9. Hannover (10.)—Bochum (1.) x, 2 Olasz A. osztály: 10. Cremonese (13.)—Napoli (11.) x, 2,1 11. Roma (16.)—Juventus (7.) x, 1 12. Torino (2.)—Atalanta (1.) x, 1 Olasz B. osztály: 13. Modena (19.)—Ascoli (4.) 2, x +1 mérkőzés: Magyar NB I. 14. Pécs (16.)—Vác FC-Samsung (4.) 2, x Deák István lalkozók által felajánlott igazán re­mekmívű tiszteletdíjakért igyekezett mindent kihozni a járgányából. En­nek köszönhetően a közönség szín­vonalas versenynek lehetett szemta­núja. Megyénk két élversenyzője, a soltvadkerti Katzenbach Imre és a bócsai Kozák László tartotta a lépést a vetéiytársakkal, és a hétvégén szer­zett pontjaikkal tovább erősítették vezető helyüket kategóriájuk mező­nyében.

Next

/
Thumbnails
Contents