Petőfi Népe, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-02 / 204. szám
8 1993. szeptember 2., csütörtök HÁZUNK TÁJA KERTI TENNIVALÓK Időszerű munkák szeptemberben NÖVÉNYVÉDELEM Hiánybetegségek a kertészetben A szeptember hónap a betakarítások ideje, bár már sok zöldségfaj szedését régóta folytatjuk, de a téli tárolásra alkalmas termékeket elsősorban ebben az időben kell betakarítani. Ilyen zöldségnövények a gyökérzöldségek, káposztafélék. Az idei évben a túl magas hőmérséklet következtében kb. 2-3 héttel korábban szedhetők az őszi betakarítású zöldségek. Feltétlen javasolható a sárgarépa felszedése, hiszen a sok nyári öntözés miatt már így is túl nagyra nőttek. A felszedett sárgarépát gondosan válogassuk át. Téli tárolásra csak a teljesen ép, egészséges gyökereket tegyük el, akinek mély pincéje van, a legjobb, ha ott tárolja. A pincében történő tárolásnál is a legjobban ajánlható a nyirkos homokba való rétegezés, az ugyanis megvédi a kiszáradástól és a nagyobb hőmérsékletingadozástól. Amíg az idő nem fordul hűvösre, nappal teljesen zárjuk le a pincét, éjjel, amikor a levegő hűvösebb, akkor viszont szellőztessünk. A tárolás során ideális hőmérséklet 2-4 fok körül lenne. A pincén kívül számításba jöhet szabadföldi prizmás tárolás is. A prizma mérete maximum 80-100 cm széles, és 1 méternél nem magasabb. Sokat javíthatunk a prizmás tároláson, ha alulra szellőzőrácsot helyezünk el, amelyből két méterenként szellőzőkürtőket vezetünk felfelé a szabadba. Énnek a segítségével a prizma belsejét jól át tudjuk szellőztetni. Itt, a prizmába ömlesztve helyezzük el a répát, majd 20-25 cm vastagon földdel takarjuk. Ha télen nagyon hideg van, akkor ennek be• Ha a káposztafej nagy, tömör, szedjük le. állta előtt ezt a földréteget vastagítanunk kell a jobb szigetelés érdekében. A cél, hogy a répát megvédjük a nulla fok vagy az alatti hőmérséklettől. Tárolásra csak közép vagy hoszszú tenyészidejű fajtákat használjunk. A céklát hasonlóképpen érdemes tárolni. A petrezselyem kevésbé kényes, mint a répa, ezért azt akár a földben hagyva is teleltethetjük. Az ilyen tárolásnak csak az a hátránya, hogy nagyon fagyos idő esetén nem tudunk belőle kiszedni. Szeptember a paradicsomkonzerválás ideje, ezért javasolom, hogy aki télire paradicsomlevet szokott eltenni, azt szeptember elején tegye meg, mert leérik a paradicsom. Már érik és szedni kell a másodvetésű zöldbabot. Ügyeljünk, hogy a nagy melegben 2-3 nap alatt túlöregszik a hüvely, rágós és szálkás lesz, ami minőségrontó tényező. A téli tárolásra másodnövényként termesztett káposzták is hamarabb érnek, mint átlagos évben. Ha tehát a fej elérte a szedési nagyságot, tömör és kemény, akkor feltétlenül el kell kezdeni a szedést, mert a túlérett káposzta — amely a növekedését befejezte, de a meleg miatt öntözni kell — könnyen széthasad, tönkremegy az áru. Szeptember első felében még ideális szamócát telepíteni, feltéve, hogy rendszeresen tudjuk öntözni. Dr. Kovács András Az örökzöldek telepítéséről A családi házak kertjeiben, a hétvégi házak körül egyre „divatosabbá” válik — és nem is indokolatlanul — a különböző örökzöldek ültetése. Az e körbe tartozó növények legtöbbje alkalmas akár térelválasztó sövény, akár szemet gyönyörködtető facsoport kialakítására. Igen fontos azonban, hogy már előre vegyük figyelembe, hogy az elültetett fa vagy cserje néhány év múltával mekkora területet fog elfoglalni, csak így válhat kertünk igazi díszévé. Az is igen fontos szempont már a telepítésnél, hogy ismerjük és felhasználjuk azt a változatos színhatást, melyet a különböző fajú örökzöldek biztosítani tudnak. Hiszen az aranysárga, hamvaskék, s a zöld szinte valamennyi — az átharsogó, a szelíd, az élénk, a feketés, a kékes, a barnás — árnyalata felfedezhető a lombjukat egész évben őrző fákon és cserjéken. Megfelelő csoportosításukkal elérhetjük, hogy körülöleljék házunkat, zárják a teret, a szomszédok felől és pázsittal megfelelően párosítva, csalóka térélményt keltve, jól „tágítják” kertünket. Szakkifejezéssel: tájképi kertben érezhetjük magunkat. A mi körülményeink éghajlati adottságai között legcélszerűbb telepíteni a különböző — oszlopos és elterülő — borókafajokat, a hamisciprusok több változatát, a japánciprust, a tiszafát, mind a zöld, mind a sárga levelű változatában, a különböző tujákat, és nem utolsósorban a különböző színekben pompázó fenyőfákat. Telepítésüket napjainkban kell elvégezni. Ugyanis a most telepített örökzöldek gyökérzete már az ősz folyamán fejlődésnek indul, s így,' kora tavasszal a növények növekedése gyorsabb és biztosabb az eredésük is. A telepítéshez lehetőleg konténeres vagy földlabdás csemetét használjunk, ezek eredése biztonságosabb, és vegyük figyelembe, hogy a juniperuszok kivételével tápdús, üde és savanyú talajt igényelnek. Ezért az ültetőgödrök alját érett trágyával dúsítsuk és a műtrágyák közül a savanyú trágyákat (káliumszulfát, szuperfoszfát) alkalmazzuk. Dr. P. G. Növényszobrászat A borostyán és sok más futónövény hálás és igénytelen, szépen tekeredik a lakás falain, de próbáljuk meg fémvázon vezetni, változatos formákban és alakokban. A legszebb és a legkönnyebben elkészíthető a gömb alakú. A 25-30 cm magás gömb elkészítéséhez szükséges egy 14 cm átmérőjű virágcserép, 220 cm hosszú 2 mm-es rozsdamentes drót, 5 cm nagyon vékony drót, csípőfogó és fogó, ragasztószalag, néhány virághajtás és termőföld. A drótot felezzük és kettévágjuk. Ezekből lesz a két félkör, a váz. A fémszál egyik végét a virágcserép belsejébe, a teljes mélységébe illesztjük, a pereménél kicsit kifelé hajlítjuk. Vele szembe kerül a drót másik vége, felezve a cserép átmérőjét. Rögzítsük ragasztószalaggal a cserép belsejében, a pereme alatt a váz mindkét tartórészét. Hasonlóan készül az ezzel átellenes részen a másik tartórész. Középen, az öszefutó szálakat a vékony dróttal összetekerjük. A virágcserepet megtöltjük földdel, s beültetjük a kis hajtásokat. ÁLLATAINK EGÉSZSÉGE A szarvasmarha színjegyei • A Hereford szarvasmarhák jellegzetes színezetűek, kis testüek. A szarvasmarhafajták többségére jellemző a speciális színeződés. A különböző fajtákra a külső testalakulásból és a színeződésből nagy biztonsággal tudunk következtetni: A magyartarka fajta általában szabálytalan tarka, a zsemlesárgától a vörösig változó árnyalatú, színes foltokkal. Kedvelt színváltozat a piros-tarka, illetve az élénk piros, sok esetben fedett színezet. A színes foltok terjedelme gyakran kisebb, mint a fehér színűeké. A fej a fülek kivételével, a mellkas, a hasalja, a farok utolsó harmada és a lábak, főleg a csánk alatt többnyire fehérek. A szutyak (fényszáj) rózsaszín, a szarvak és a csülkök viaszsárgák. A tehenek marmagassága 135 cm, a kifejlettkori testtömeg 600-650 kg. Gyakran előfordul, hogy a fehér mezők csipkézettek vagy árnyékoltak, valamint a bőrszarun és a szőrképletekben „szürke” pigment van, különösen a péraajkakon, tőgyön, szutyakon. A magyar szürke marha közepes testtömegű, az anyák élősúlya 450-550 kg körüli. A tehén többnyire ezüstszürke, a bika úgynevezett daruszürke. A fej, a test mellső része és a törzs alsó fele sötétszürke árnyalatú. A rigószáj és az ókula a bikákon általános. A bőr, a nyelv, a szutyak, a körmök és a szaruvégek feketén vagy szürkén pigmentáltak, a szarvtövek pedig általában fehérek. A borjak vedlésig úgynevezett pirók színűek. A tehenek szarva 60-70 cm. Legkedveltebb a gallyas, a csákó, a nyársas, a táblás és a nagytülkös szarvalakulás. A Holstein-friz tehenek 600-650 kg-os testtömegűek, túlnyomórészt fekete-tarka, kisebb arányban vörös-tarka színváltozatúak. A tarka színekben megkülönböztetünk szabályos (a fehérmezőben meghatározott kiterjedésű és elosztású színes foltok) és szabálytalan (fehér mezőben az egész testfelületre, vagy annak egy részére kiterjedő színes foltokkal) „borított egyedeket”. A Jersey tehenek súlya 350-500 kg. A színe: világos, egyszínű fakótól a barnán keresztül a sötét borzderesig terjed, nagy számban akadhatnak „tarka” egyedek is. A bikák általában sötétebb színámyalatúak. A bőr pigmentált, a nyelv palaszínű, a szutyak fekete vagy sötétbarna. A Hereford tehenek élősúlya 450-600 kg. A fajta színezete rendkívül jellegzetes és egyöntetű. Az élénkpiros állatok feje, martájéka, mellkasának, hasának alja, farokbojtja és a végtagok fehérek. A Limousin tehenek nagy testtömegűek, súlyuk mintegy 700-850 kg között változik. Színük fedett, vörösesbarna, a szemek és a szutyak környékén világos árnyalatú. A Charolais igen nagy testtömegű, speciális húsmarhafajta. A tehenek élősúlya 850-900 kg között változik. Jellemző rá a tejfelsárga színezet, melyet igen nagy biztonsággal örökít. A világos szutyak, köröm és szarv a fajta jellegéhez tartozik. Az Aberdeen Angus kis testtömegű, fényesen fekete szőrzetű, pigmentált, többnyire jegytelen. A borjak szürkésbama színűek. Mindezekből megállapítható, hogy az egyes fajták (Limousin, Charolais, Hereford, Aberdeen Angus) szinte a színeződés alapján egyértelműen „meghatározhatók’, beazonosíthatók. A magyartarka esetében már előfordulhat, hogy egyéb hegyi tarka fajtákkal (osztrák tarka, bajor tarka stb.) szakismeret hiányában „keverhető”. A hazánkban meglévő nagy számú magyartarka-holstein friz keresztezett állomány vérhányad szerint azonosítható; a keresztezéses nemesítés előrehaladásával nagymértékben finomul a szervezet, „javul’ az állat tejelőjellege. Gyümölcs- és szőlőültetvényeken, zöldségeskertekben ilyenkor augusztus táján figyelnek fel a termelők a növényeken mutatkozó elváltozásokra, melyeket nem kórokozók, vagy kártvevők idéznek elő, de sokszor súlyos károkat okoznak. Ezek a tünetek mutatkozhatnak a leveleken sárgulások, tarkulások, elhalások, levélhullások formájában, vagy a terméseken úgy, hogy terméselrúgást, aprósodást, színtelen, íztelen termést, esetleg deformációkat, csúcsrothadásokat okoznak. Ezeket a tüneteket tápanyagbetegségnek nevezzük. A hiánybetegségek oka lehet a tényleges tápanyaghiány, azonban az esetek nagy részében arról van szó, hogy a tápelem nem hiányzik a talajból, de a növény nem tudja felvenni. Ennek igen sok oka lehet, a vízhiány, más konkurens elemek túlzott jelenléte, vagy a levegő nagy páratartalma (fólia alatti termesztésben). A hiánybetegségeket, ha időben felfigyelünk a tünetekre, majdnem minden esetben meg lehet szüntetni, enyhíteni, a hiányzó elemek pótlásával, illetve a gátló tényezők csökkentésével. Ideális esetben a hiánybetegségek megelőzhetők, ha ismerjük talajunk összetételét és időben pótoljuk a hiányelemeket. A szőlőültetvényekben nyár közepén, végén jellegzetes tarkulásokat láthatunk az alsó leveleken. A levélerek zöldek széles zöld szegéllyel, közöttük a levéllemez sárga. Később a sárga foltokon elhalások következnek be, majd a levelek elszáradnak, lehullanak. Ezt a jelenséget a magnéziumhiány okozza. Oka lehet a talaj túlzott mésztartalma, vagy túlzott kálium- illetve nitrogénadagolás is, mely a magnéziumfelvehetőséget gátolja. Megszüntetése magnéziumtartalmú lombtrágyázással, vagy a talajon keresztül adagolt magnéziummal lehetséges. Ha a szőlőbogyók aprók maradnak, savanyúak, a fürtök kicsik, ugyanakkor a levelek szélén elhalások vannak, s a vörösborszőlőknél bíborvörös elszíneződések, szinte biztos, hogy a kálium hiányzik a talajból. A vegetáció kezdetén jelentkezik a vashiány okozta sárgulás (klorózis), melyet elsősorban a talaj magas mésztartalma vált ki. Vastartalmú lombtrágyákkal gyógyítható. A szőlőben még jelentős lehet a bórhiány, mely hiányos termékenyülést okoz, s ún. madárkás fürtök formájában jelenik meg. Ellene bórtrágyázás javasolt. A gyümölcsösökben szintén inkább a vegetáció kezdetén mutatkozik a hajtáscsúcsok leveleinek sárgulását okozó vashiány főként őszibarack- és almaültetvényekben. Nyár végén a magnéziumhiány jelentkezik, mely úgynevezett ecsetágűságot okoz, miután az alsó levelek a hajtásokról lehullottak, sokszor tarkulásos tünetek nélkül. A káliumhiány főként a csonthéjas és bogyós gyümölcsökben jelentkezik. A levelek széle perzselésszerűen leszárad, a gyümölcs apró, fanyar és a jövő évi termőrügyképzés gátolt. Az almán az úgynevezett stippesedést, vagy keserűfoltosságot a mész hiánya okozza, mely elsősorban nem talajbeli mészhiányból, hanem növénybeli, még inkább termésbeli mészhiányból adódik. Oka a talaj magas kálium-, magnézium-, vagy nitrogéntartalma, illetve a nagy szárazság is lehet. Ellene Ca-tartalmú lombtrágyákkal védekezhetünk. Szintén a gyümölcsösökben találkozhatunk a törpeszártagűságnak elnevezett tünetegyüttessel, melyet a cinkhiány okoz, valamint a termések deformációját előidéző borhiánnyal, főleg alma és körte esetében. A szabadföldi zöldségkultúrákban ritkábbak a hiánytünetek, de fellépésük súlyos károkat okozat. Az utóbbi időben sok esetben találkozhatunk a mészhiány okozta terméscsúcsrothadással paprika- és paradicsomterméseken, főként a hajtatott növényeknél. A bogyó húsán a héj alatt először üvegesedő, majd besüppedő barna, illetve fekete száraz foltok alakulnak ki. Oka legtöbbször a talajoldat betöményesedése (magas só), vagy párolgás csökkenése a túlzottan magas páratartalom miatt. A jelenség görögdinnyén is előfordulhat. Ca-tartalmú lombtrágyákkal, öntözéssel és szellőztetéssel védekezhetünk ellene. A paradicsombogyókon az úgynevezett zöldtalpasságot a kálium hiánya okozza, mely az uborkán puha tapintású és szárvégen zsugorodó termésekben nyilvánul meg. Az uborkán és a paradicsomon a magnéziumhiány okozta tünetek is megjelenhetnek. Dr. Faragó Márta Padlizsán, vagy tojásgyümölcs A hajtatott zöldségnövények kínálata örvendetesen növekszik, bár a legnagyobb felületen természetesen a paprikát, paradicsomot, kígyóuborkát, salátaféléket termelik így. Az utóbbi időben a piac és a termelők egyaránt felfigyeltek azonban a tojásgyümölcsre. Most e növény termeléséhez adunk néhány tanácsot. A tojásgyümölcs hajtatásában döntő fontosságú a koraiság, amit a jó fajta kiválasztásával, a szerencsés időzítéssel és a palántanevelés tökéletesítésével érhetünk el. A tojásgyümölcs alakja nyújtott csepp formájú, sima felületű, ragyogó sötétlila színű kell legyen. A növény növekedési erélye, ízközhosszúsága meghatározó. Az előbbi a betegségellenállóságot növeli, egyszerűbb zöldmunkát tesz lehetővé. Szerencsés, ha nem, vagy alig fűtjük az állományt, jóllehet a növény hőigénye a paprikáéval egyezik meg. Úgy időzítsünk, hogy amikor a szabadföldi telepítésekből származó termés piacra kerül, addig a hajtott tojásgyümölcs nagy részét már értékesíteni tudjuk. így a legkedvezőbb ültetési idő március közepe, vége. A gondos palántázással időt nyerünk. Leghelyesebb, ha 12-es cserépben az első virágbimbók megjelenéséig neveljük növényeinket, majd megfelelő edzés után ültetjük. A palánta folyamatos fejlődéséhez megfelelő víz- és tápanyagellátást • Az y alakban elágazó, fejletlen virágokat metsszük le. biztosítsunk. A termelhető hibridek tetszetős bogyója, magas termésmennyisége azonban csak a veszélyek kiküszöbölésével érhető el. Ilyen, hogy mindenféle rovarkártevő előszeretettel fogyasztja a tojásgyümölcs lombját. Kedveli a burgonyabogár, de az atkák, az üvegházi molytetűk, a levéltetvek és a virágtripszek is. Komoly kárt okozhat a tojásgyümölcs verticilliumos betegsége. Egyszerűbb, de kevésbé hatékony védekezés a Chinoin Fundazol 0,1 százalékos töménységével való permetezés, a 0,08 százalékos oldattal történő beöntözés úgy, hogy a gyökémyaki részre is rácsorogjon az oldat. Nehezebb beszerezni, de hatásosabb a Sportak 45 EC 0,1 százalékos töménységben történő permetezés, a Quinolate 15 0,08 százalékos oldattal történő beöntözés szintén úgy, hogy a gyökémyaki részre is rácsorogjon a szer. A növényállomány jó kondíciója meghatározza az eredményességet. Növényeink 40 centiméter magasságban elágaznak, válasszunk ki 2-3 erőteljes hajtást, ezekből neveljünk főszárat. Az elágazás alatti részeket távolítsuk el, a gyenge hónaljhajtásokat törjük ki. Egyszerre azonban ne távolítsunk el túl sok lombot, ne bontsuk meg a föld alatti és feletti részek egyensúlyát. Rendszerint 4-5 virág fejlődik egy virágnyélen, közülük csak a csüngő, erős kocsányúakat hagyjuk meg. A főszárakat rendszeresen kötözzük, hogy a növekedő bogyók le ne törjék. A hazai klimatikus viszonyoknak leginkább megfelelő — szabadföldön és fólia alatt egyaránt termelhető — fajta a Madonna. Egyöntetű, kivváló minőségű bogyói nyújtott oválisak. Átlagos terméssúlya általában 300 gramm. Erős növekedésű, nyitott, enyhén nyújtott lombozatot fejleszt. Fülei Zoltán, De Ruiter Seeds Az almabor készítése Rostos furfangok Néhány évtizeddel ezelőtt még nem okozott gondot táplálkozásunkban a rosthiány, hiszen többnyire barna kenyeret ettünk. Szinte naponta kerültek az asztalra rostos főzelékek — káposzta, száraz hüvelyesek —, mert ezek voltak a legolcsóbbak. Gyermekkoromban nem hámoztuk meg az almát, körtét. Megmosva, héjastól ettük, és kedvelt csemege volt az aszalt gyümölcs, amit ugyancsak héjastól aszaltak, tehát nagy volt a rosttartaíma. Sajnos a modem szakácsművészet receptjei szerint a mártásokat, főzelékeket át kell tömi, azaz passzírozni! Én ezt csak az orvos által előírt diétánál tartom szükségesnek. Például a sóskát fonnyasztás előtt vágjuk össze, majd kevergetve pároljuk, így nem lesz szálkás! Vagy a parajt megfőzés után pár percig turmixolom, ettől pépesebbé válik, a rostanyaga nem zavaró. A gyenge kelkáposztát, vagy a kínai kel leveleit kevés zsírban, vagy vajban pároljuk előbb fedő alatt, majd zsírjára sütjük és ízlés szerint fűszerezzük, ezután köretként fogyaszthatjuk. Az étkezési búzakorpát joghurtba vagy gyümölcslébe keverve ajánlott fogyasztani, mert így szinte észrevétlenül dúsíthatjuk táplálékunkat. Az oldalt, a Kecskeméti Lapok közreműködésével, Gál Eszter állította össze. Az alma — borkészítés szempontjából — kevés savat termelő és magas pektintartalma miatt nehezen sajtolható gyümölcs, bora oxidációra (bámulásra) hajlamos. Feldolgozásnál^ fentiekre legyünk tekintettel. Átlagos összetételű (8 % cukor, 6 g/1 savtartalom) almából kiindulva, 12 százalék v/v alkoholtartalmú bor receptje: 1/5 kg almából nyerhető lé 1,0 liter, 16 dkg cukor kristályvize 0,1 liter, 2,5 gramm citromsav. Öszszes térfogat: 1,1 liter. A gyümölcsöt megmossuk, megszikkasztjuk, majd összezúzzuk. A cefrét az oxidáció elkerülése végett — feltétlenül kénezzük meg, 1,5-2,0 dkg borként adjunk 100 literenként. A sajtolhatóság megkönnyítésére tegyünk a cefrébe pektinbontó enzimkészítményt is. Pár órás pihentetés után a cefrét gyorsan sajtoljuk ki. Az almaiét — alacsony savtartalma miatt — nem lehet vízzel hígítani, azt feltétlenül savazni kell! A szükséges mennyiségű citrom- vagy borkősavat előbb kevés almalében oldjuk fel, majd az erjesztendő lébe keverjük bele. Ugyanígy járjunk el a teljes cukormennyiséggel. Az erjesztésre előkészített levet beoltjuk fajélesztővel és a tárolásra használt edényben — hűvösebb helyen — kierjesztjük. Az erjedés menetét naponta ellenőrizzük (kóstolással, hőmérőzéssel)! Az erjedés vége felé előnyös a kotyogó alkalmazása. Az erjedés befejeződése után — azonnal — helyezzük az újbort hűvös (8-10 C-fok) helyre. Az almabort korán (az erjedés után 2 hétre) fejtsük le. Fejtés előtt végezzük el a törési próbát. Ez abból áll, hogy pohárban, vagy vízfehér színű nyitott, néhány decis palackba háromnegyed részig töltve a bort, figyeljük meg a viselkedését. A bor felszínének bámulását figyeljük. Ha egy-két napon belül bámulás jelentkezik, akkor is kénezzük meg 0,5 dkg borkénnel 100 literenként. Ha a vékony, barna gyűrű 48 óra múlva jelentkezik, akkor 2 dkg, 24 óra múlva 3 dkg, 12 órán belül 4 dkg borkén 100 literenkénti alkalmazása feltétlenül szükséges. Az egészséges, törésre való hajlamosságot nem mutató bor kénezése azért helyes, mert ezzel a természetes savcsökkentést meg tudjuk akadályozni. Ugyanis az almasavbontást baktériumok okozzák. Ha a törésre hajlamos bort — a fejtést megelőzően — nem látjuk el megfelelő mennyiségű kénnel, akkor az összes bor barnára törik. A bamatörött bor javítása pedig nem a legegyszerűbb feladat. Fejtés után a tárolóedényt csak lazán dugjuk be. A bor kéthetenkénti töltögetéséről ne feledkezzünk meg, mert ez az egyik legfontosabb művelet. Az almabor további kezelése megegyezik az általános borkezelési szabályokkal.
