Petőfi Népe, 1993. augusztus (48. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-05 / 181. szám

12 VTT, Á OTT TK ÖR PETŐFI NÉPE HAZAI 1T1K(\ 1 993. augusztus 5., csütörtök • Hajórestaurátorok munka közben egy kelet-frízföldi (Alsó-Szászország) kikötőben. Talán még nem késő... Betsy Dresser és kollégái a cincinnati állatkertben a DNA-t használják fel, hogy megmentse­nek állatfajtákat a kipusztulástól. Embriókat, spermát és petéket fagyasztanak meg. Ha a tudósok rendelkeztek volna a jelenlegi technológiával, amikor a dino­szauruszok éltek, most vissza­hozhatnánk őket a Földre - mondta Betsy Dresser az AP amerikai hírügynökség tudósító­jának. Minden sejt 90 százalék­ban vízből áll. Ha egy nőstény ál­lat embriójából kivonjuk a vizet, és egyfajta „fagyállóval,, helyet­tesítjük, 1000 évig életben tart­hatjuk őket. Bármikor felolvaszt­hatjuk, és beültethetjük őket egy állatba, amely kihordja az emb­riót. A szarvasmarha-tenyésztés­ben már 40 év óta használják az embriók átültetésének módszerét. Egzotikus állatok megmentésére. azonban csak a legutolsó években került sor. San Diegóban, Was­hingtonban és Londonban is al­kalmazzák az eljárást. Szülés a halál állapotában Amerikai orvosoknak sikerült a világra segíteniük egy csecse­mőt, akinek édesanyja 104 nappal korábban klinikai halál állapotába került. A gyermek jó egészségnek örvend. - Ez valóságos csoda - nyilatkozta az AFP szerint dr. Ri­chard Fulroth, az oaklandi (Kali­fornia) Highland General Hospi­tal orvosa, aki a császármetszést irányította. - A kisfiú nyolc hó­napra született, súlya 2200 gramm és bizonyos légzőszervi rendellenességek ellenére minden jel szerint életben marad. A 28 éves édesanyánál a terhesség 17. hetében állt be a klinikai halál, mindössze két nappal azután, hogy egy rablási kísérlet során lövés érte a fejét. Melyik volt az ittasabb? Hasztalanul próbálkozott egy motoros rendőr, hogy a Bonn melletti autópályán megelőzzön egy Citroen CV2-t. A „rút kiska­csa” ugyanis olyan hajmeresztő cikk-cakkban haladt, hogy mind­két forgalmi sávot igénybe vette. A rendőrnek végül egy autós se­gítségével sikerült megállásra bírnia az ámokfutó kisautót. Ek­kor a Citroen volánjánál gyors Korán-miniatűr Kínában Nemrégiben bukkantak rá Kí­nában a világ eddig ismert legki­sebb Koránjára. A Hszincsiang tartományban, egy öreg parasz­tasszony házában talált páratlan könyvecske mindössze 2,7 cen­timéter hosszú, 1,3 centiméter széles és egy centiméter vastag. Súlya 4,9 gramm. A lapok rovar- számy-vékonyságúak, de a szö­veg teljes: 6236 fejezetében 77 ezer 934 szó szerepel. A miniatűr Korán egyébként igen jó állapot­ban van. Az erdő sem a régi már Robin Hood idejében még tö­kéletes búvóhely volt a Sher- wood-i erdő Nottingham serifje elől. Ma már azonban nem lenne az. Körös-körül városok és pa­rasztgazdaságok, s ráadásul pi­henni vágyó turisták tömegei le­pik el a legendás erdőt. Valami­kor a hatalmas erdőség beborí­totta szinte az egész Nottingham grófságot Közép-Angliában. Ma ellenben a brit kormány kétség- beesett erőfeszítéseket tesz, hogy pótolja a kipusztult erdőket. At egy évvel ezelőtt indított mentő­akció azonban csak lassan halad, csupán 500 fát ültettek eddig.A grandiózus terv keretében 800 hektárnyi területen akarnak 10- 20 éven belül fákat ültetni, hogy ismét megteremtsék a történelmi hírességű Sherwoód-i erdőt. Az erdőt, amelyben nem ritka az 500 éves tölgy, természetesen ezután is látogathatják a pihenni vágyók, évente mintegy nyolcszázezren. Megkerült az áldozat 16 évvel ezelőtt történt tragé­dia áldozatát találták meg a fran­cia csendőrök a Mont Blanc, Eu­rópa legmagasabb hegycsúcsa egyik gleccserében. Az áldozat osztrák turista, aki 1977-ben tiint el. Néhány nappal ezelőtt a csen­dőrök egy szemmel láthatóan régi cipőt találtak az Argentiere glecs- cseren. Ennek nyomán kezdték átvizsgálni a jégmezőt, s így talál­tak a holttestre, amely sok-sok év után most jutott el arra a helyre, ahol a lassan mozgó gleccser jege olvadozni kezd. Az állandó jég birodalmában viszonylagos ép­ségben maradt tetem ruházatát alaposan megvizsgálva azonosí­tani tudták az áldozatot, de nevét egyelőre nem hozták nyilvános­ságra, mert előbb meg kell ke­resni családját. Múlik az idő • A párizsi Pompidou Központ állványerdejéreszereltóraazttu- datja a járókelőkkel, hogy hány perc van még az ezredfordulóig, (fotó: Borzák) Origami találkozó A Magyar Origami Kör holland, angol és francia vendégek részvéte­lével augusztus 7-8-án, Kecskemé­ten, a Lechner Ödön utca 2.szám alatti helyőrségi klubban tartja ne­gyedik országos találkozóját. A ren­dezvényen számos hazai és külföldi origami-oktató is részt vesz. A hajto­gatáson kívül origami-könyveket, ja­pán papírokat és számtalan egyéb kelléket is vásárolhatnak a résztve­vők. A szombati szakmai jellegű nap után vasárnap délelőtt origami ver­senyt szerveznek: papírbéka-ugra- tást, lábbal-hajtogatást, illetve zok­niban-kesztyűben-hajtogatás szá­mokban. A zártkörű találkozót augusztus 7-én,szombaton délelőtt 10 órakor tartják. Tolvaj lepedőn Kecskeméten a Nyíri út egyik első emeleti lakásába csöngetett be egy munkanélküli fiatalember, aki a Bethlen körúti hajléktalan szállón él. A Nyíri úton albérletben lakó barát­ját kereste, de csak a főbérlőt találta otthon, akinek viszont dolga akadt. Távozásakor rázárta a bejárati ajtót a vendégre, azzal, majd csak jön az al­bérlő, várja meg. A hajléktalan a la­kásban összeszedett 5 ezer forintot és egy pár Cipőt, majd három lepedőt összekötött és leereszkedve az erké­lyen angolosan távozott. Kecskeméti Lapok Vajon nemzetépítő vállalkozás, vagy szélhámosság? — merül fel a kérdés a kecskeméti Közép- Európai Egyetem furcsa, gyanús- ügyeiről morfondírozva. Valószínűleg éppen ideje lenne már az alapítvány kurató­riumának, illetve a Shopping Center Kft. vezetőinek számot adni eddigi ténykedéseiről. Köztudottan szép eredménnyel zárult a Játék határok nélkül nemzetközi televíziós vetél­kedősorozat kecskeméti fordulója. De mi is a verseny pontos végered­ménye? Hogy vélekedik a játékokról Geszler Dorottya és Vágó- István? Milyen rendőrverés volt a vetélkedő alatt? — A többi között erre is vá­laszt kaphat a Kecskeméti Lapok legfrissebb számát megvásárló ol­vasó, aki ezen felül részletes képri­portot is találhat a Játékokról. Megtudhatja azt is: létezhet-e szex a csilláron? Adnak-e nyugtát az éj­szakai pillangók szolgáltatásaik után? Hogy lopta el a hűtőszekrényt kipakoló munkanélküli a rendőrség főbejárati ajtókulcsát? Emellett ter­jedelmes beszámoló is olvasható a XVII. Nemzetközi Kodály Szeminá­riumról, a népszerű heti magazin legújabb számában. Fagyikárpótlás Hétvége... És végre Baján is (újra) nyár van. A fagyipultnál dúl a nagy­üzem. Beáll a sor végére egy nyolc év körüli srác. Markában türelmesen szorongatja az aprót. Tornacipőjének egyikén kioldódott a csomó. Míg sorra kerül, a kínálatot nézegeti. Az­tán csak csokit és citromot választ. Mikor megkapja, sietve belenyal és indul kifelé. Ekkor történik a baleset. Valaki — teljesen véletlenül — rálép a fűzőjére, s a gyerek akkorát esik, amekkora. Próbálja ugyan estében is védeni a gombócokat, de hiába... Felsegítik... A pult mögül kilépő hölgy emlékezhet rá. mert kezében egy tölcsérrel jön, benne a csoki, cit­rom megtoldva egy barackkal. Mi­közben átnyújtja a kárpótlást, meg­kérdezi: — Fáj valamid? — Estem már nagyobbat is — jön a válasz. — Köszönöm szépen. Igazat mondhat, mert szemében a könnyek már az örömtől csillognak. Elhallgattatás Öntözöm a növényeket a lépcső­házi pihenőben. Megnyugvás és elé­gedettség van bennem. Élvezem a csendet. S ekkor keserves hangon felsír egy gyerek. Aprócska lehet a hangjából ítélve. Engem is zavar, de bízom benne, hogy az övéi majdcsak megnyugtatják. S akkor jön a ke­mény, érdes, ordító férfihang, vissz­hangozza az egész lépcsőház: — Pofa be!!! Nem tudom, a parányi érintett megértette-e? De rögtön elhallgatott. Azóta nem hallottam a hangját. Sze­retnék egyszer interjút készíteni vele a korszerű nevelésről. V.M. Varázsló kezek Csengődön A nyári szünidő hosszúra nyúlt „lyukasórájába” sokak által nagy ér­deklődéssel kísért kézműves foglal­kozás folyik Csengődön, a helyi Fa­mília családsegítő szolgálat teraszán. Czár János miskei népművész vál­lalta, hogy átadja az ifjú érdeklődők­nek a kézművesség fortélyait. Hetente két alkalommal 15-20 gyerek jár el a foglalkozásra, hogy megismerje a régi idők csuhéból, sásból, szalmából és rongyból saját kézzel és képzelőerő­vel alkotott „igazi” játékait. Az izgalmas, fölfedező időtöltésre bárkit szeretettel fogad a „cég” és a családsegítő szolgálat. Az elkészült munkákból augusz­tus 6-án, pénteken 14 órától kiállítás nyílik, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. Ártalmatlanná tették a balatonton- füredi nők rémét. A bűncselekmény elkövetése után alig öt órával, teg­napra virradó éjszaka elfogták K. Ä. 24 éves veszprémi lakost, aki kedden este megerőszakolt egy német nőt. K. A. alaposan gyanúsítható a három héttel ezelőtt elkövetett erőszakos­kodással is, akkor szenvedő alanyá­• A vendég miskei népművész, Czár János nak sikerült elmenekülnie. A keddi bűncselekmény a Balaton-parti vá­ros egyik forgalmas útszakaszán tör­tént, a kora esti szürkületben. Az egyedül sétáló turistanőt a tettes be­rántotta az útról a bokorba és meg­erőszakolta. Bár járt arra egy pár, senki nem sietett a törékeny termetű nő segítségére. Bajai rendőrségi krónika Az elmúlt héten a bűncselekmény szinte minden formája előfordult a Bácskában. A legsűrűbben előfor­duló bűncselekmények azonban mégis a lopások voltak. A Sirály ut­cában például egy személygépkocsi­ról a tolvajok leszereltek két kereket, így a tulajdonosnak 10 ezer forint kára keletkezett. A Kölcsey utcából L. Antalnétól a tárolóból 12 ezer fo­rintos kerékpárt loptak el. Sz.E. Ybl-sétányi lakos női és férfi kerék­párját vitték el, összesen 21 ezer fo­rint kárt okozva. A Gránátos utcából egy 100 ezer forint értékű ETZ tí­pusú motorkerékpárt loptak el, ame­lyet azonban a rendőrség a Budai Nagy Antal utca és a Rákóczi utca sarkán megtalált. A Tessedik utca 42-ben tetőbontás után jutottak a betörők az évek óta lakatlan házba, ahonnan csak a tele­fonkészüléket vitték el. Sükösdön Sz.I.lakásából a besurranó tolvaj a ruhásszekrényből 30 ezer forintot emelt el, viszont a takarékbetétköny­vet ott hagyta. Bajai üdülővel ren­delkező pesti lakos is feljelentést tett, akinek a Vidra utcai hétvégi házába betörtek, és elvitték'a kerti bútorokat, a csónakmotort, a konyhai felszere­léseket, és a szerszámokat is, össze­sen 200 ezer forint értékben. Péntek reggelre az idén immár so­kadszor újra feltörték a Nagy István utcai élelmiszerboltot, ahonnan ciga­rettával és kávéval megpakolva tá­voztak a tettesek. Egyhetes barlangkúra asztmás gyerekeknek Asztmás és más légúti megbete­gedésben szenvedő gyerekek kezelé­sének fontos része az a barlangkúra, amelyet az előző évekhez hasonlóan az idén is megszerveztek a baranyai Abaligeten. Az ország különböző részéből ér­kezett hat-tizennégy éves gyerekek egyhetes kezelésen vesznek részt. A terápiának fontos szerepe van a gyógykezelésben, mert a barlangkúra hónapokra-javíthatja a betegek álla­potát, sokan csökkenthetik, illetve teljesen el is hagyhatják állandó gyógyszereiket. Az abaligeti barlang levegője pollenmentes, kilencven százalékos a relatív páratartalma és tizennyolc fokos hőmérséklete na­gyon jó hatással van a szénanáthára, az orrdugulásra, mindemellett igen jelentős szerepe van a szanatóriumi időutáni utógondozásban is. A gyerekek állandó orvosi fel­ügyeletét szakorvosok, tüdőgyógyá­szok és légzésfunkciós asszisztens- nők látják el - térítésmentesen. A kúra szervezői mégis anyagi gon­dokkal küzdenek, ugyanis a Baranya Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő, az IBUSZ kezelésében működő épületért ettől az évtől kezdve havi kilencvenezer forint bérleti díjat kell fizetni a Baranya Megyei Kórház­nak. Emiatt az eddig térítésmentesen működő táborban már — jelképes összegű - részvételi díjat kell fizet­niük a kezelésre szoruló gyerekek­nek, s ellátásuk így is csak a támo­gató cégek segítségével valósítható meg. Az eddigi színvonal megtartása érdekében további támogatásra szá­mítanak a szervezők. Magyar áruk hete Az idén október 4-től 16-ig ren­dezi meg a Centrum Áruház Rt. a már hagyományos magyar áruk hetét - tájékoztatta szerdán Brückner Ist­ván vezérigazgató az újságírókat. A Budapesti Kereskedelmi és Iparka­mara a legnagyobb sikerrel szereplő terméket most is közönségdíjban ré­szesíti. Új színfolttal gazdagítja a magyar áruk hetét, hogy a rendez­vény ideje alatt a magyar kultúra színvonalas alkotásait is bemutatják. Az áruházak épületei, eladó terüle­tei lehetőséget kínálnak előadómű­vészek szereplésére és kiállítások rendezésére. Ä Centrum Rt. a törzs- vásárlók részére díszelőadást rendez a Nemzeti Színházban, az Operaház pedig csatlakozva a rendezvényhez, Bartók Béla- műveket mutat be. Az Rt. a magyar termékek forgalmazá­sából elért bevételeinek 1 százalékát a hazai kultúra támogatására aján­lotta fel, a rendezvény felett ifj. Bar­tók Béla vállalt védnökséget. A tavalyi „Hazai ipar, hazai áru és hazai munkahely” akción 500 ter­melő 5 ezer cikkel vett részt, a fél- milliárd forint értékű áru 70 százalé­kát értékesítették. A Centrum Áruház Rt. év közben is biztosította a hazai termékek bemutatkozását a „Hétről- hétre hazai termelő a Centrumban” akció keretében. PETŐFI NÉPE BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó: Preiszinger András és Martin Feldenkirchen Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 482-192 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 481-391. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 481-434 Hirdetésfelvétel: Telefax: 76/481-386 Terjeszti a Magyar Posta és egyéb szervek. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 319,— Ft, negyedévre: 957,— Ft, fél évre: 1914,— Ft, egy évre: 3388,— Ft. ISSN 0133-235 X Folytatódik a napos, igen meleg idő, legfeljebb délután a" Dunántúlon növekszik meg időnként a gomoly- felhőzet, és ott zápor, zivatar is való­színű. Változó irányú, fokozatosan élénkülő délnyugati szélre kell szá­mítani. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 32, 37 fok között várható. A Kecskeméti Agrometeoroló­giai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Augusztus 3-án Kecskeméten a középhömérséklet 25,7 (50 éves át­lag 21,9), a legmagasabb hőmér­séklet 33,8 Celsius-fok volt. A nap 12 órán keresztül sütött, csapadék nem hullott. Tegnap reggel 21,0, délután 33,4 Celsius-fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 19,1 fok. A tengerszintre átszámított légnyomás 1018,4 millibar — alig változik. Augusztus 3-án Baján a közép­hőmérséklet 25,3 (50 éves átlag 22,2), a legmagasabb hőmérséklet 33,8 Celsius-fok volt. A nap 12,7 órán keresztül sütött, csapadék nem hullott. Tegnap reggel 24,5, délután 32,4 Celsius-fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 18,0 fok. A tengerszintre átszámított légnyomás 1018,7 millibar — gyengén emelkedő tendenciájú. Napi agrometeorológiai értéke­lést, növényvédelmi előrejelzést és védekezési tanácsokat a 76/320- 468-as telefonon kaphatnak az ér­deklődők. A háromperces szolgál­tatás reggel 9 órától másnap 7 óráig azonos szöveget közöl. — Zenés evangelizáció. Augusz­tus 7-én, szombaton este 7 órakor, valamint augusztus 8-án, vasárnap este 6 órakor a Kalocsai Ifjúsági Házban zenés evangelizációt tart a helyi pünkösdi gyülekezet. A zenei SzölgálátóP'egy amérikái égyűfteS végzi Nina Stephenson tanárnő veze­tésével. Igét hirdet Kovács Lajos debreceni lelkipásztor. — A Continental Singers. Ma este 8 órai kezdettel, Kiskőrösön az evangélikus templom előtti téren ének-zene szolgálatot végez a Conti­nental Singers együttes. A részvétel díjtalan. — Milliós nyeremények. Ezen a hétén három AusztriaLottó-játékos- nak is kedvezett a szerencse. A há­rom "Fortuna kegyeltje" több mint három és fél millió schillingnyi ösz- szegen osztozhatott. Az Ausztria- Lotto idei 30. játékhetén összesen 4.168 magyarországi nyertes volt. — A falutévé holnapi adása. Péntek reggel ismét kukorékol a Ka­kas 6,05-kor. A műsorból: Népi csí­ziók, időjárás, úthelyzet, lapszemle, agrárujdonságok, falusport és faluhí­rek. A tervezett témák: Befektetőknek: a Tőzsdéről jelent­jük, papírok, részvények, tippek, Hét hónap mérlege, A bróker és az új részvények. Áruk és árak, akciók és szolgáltatások a Kakas-hálózatból. Rendőr a lovon, és ami mögötte van. Pattog a gazda és a kukorica... Ker­temben a MÍG, ahogyan a jegyzőnő láttatja. Bettina és Berta köszöntő. — Táborzáró Vaskúton. Pénte­ken este 6 órakor, az olaszországi Anconából érkezett városi zenekar és a tábor zenekara részvételével rende­zik meg a hagyományos német nem­zetiségi fúvószenei tábor zárókon­certjét. Az ünnepséghez kapcsoló­dóan adják át a művelődési ház új kerthelyiségét is. — Baleset Tiszakécskén. Teg­nap a reggeli órákban Tiszakécske belterületén, a Szabolcska és a Strand utca kereszteződésében, a fi­gyelmetlenül közlekedő F.P. Skoda személygépkocsijával elütötte a ke­rékpárján haladó F.I.-né kécskei la­kost, aki a baleset következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Késő bánat Egy részeg könnyezve támo­lyog a kocsma felé. Az ott sétáló rendőr megkérdezi: — Miért sír? — Eladtam a feleségemet egy láda sörért. És vissza szeretném kapni. — Ennyire szereti, vagy hi­ányzik az ágyban, mi? _ 7- Egy frászt — feleli a piás férj. Megint szomjas vagyok. személycsere történt, s a hölgy­vezető helyére ült férfi megpró­bált ellógni a rendőr elől. Végül a riasztott rendőrjárőrök megállásra kényszerítették. Az igazi megle­petés csak ekkor következett. A megszondáztatott férfi vérében 3,9 ezrelék alkoholt mutatott a műszer, női utitársánál pedig — aki korábban ült a volánnál - 4,1 ezreléket. Elfogták a nők rémét

Next

/
Thumbnails
Contents