Petőfi Népe, 1993. augusztus (48. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-30 / 201. szám

GYÁSZHÍR Úgy élsz bennem, akár a vérem Nyitott szememben a világ, Fájdalmaim a létezésben, Mint ép üvegben a szilánk..." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk LÉVAI ISTVÁNNÉ Major Mária nyárlőrinci lakos 62 éves korában, rövid, súlyos betegség után elhunyt. Temetése szeptember 2-án, negyed 3 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett fér­jem, testvérem, édesapánk, apósunk, nagyapánk,dédnagyapánk PESTI ISTVÁN Kecskemét, Kossuth krt. 1. sz. alatti lakos, 80 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatásának Időpontját később közöljük. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagyapánk JÓJÁRT JÁNOS 1993. augusztus 23-án, életének 80. évé­ben elhunyt. Temetése f. hó 31-én, fél 11 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét a ro­konoknak, ismerősöknek, volt munkatár­saknak, akik GÓBI ISTVÁNNÉ Hullák Mária temetésén részt vettek, sírjára virágot, ko­szorút helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak a ro­konoknak, ismerősöknek, volt munkatár­saknak, akik PÓLYÁK ISTVÁN búcsúztatásán megjelentek, részvétükkel, virágaikkal, gyászunkban osztoztak. A cvászoló család. KÖZLEMÉNY A DÉMÁSZ Rt. Kkfházi Kirendelt­sége értesíti a lakosságot, hogy 1993. szeptember 1-jén, 8 órától 15 óráig áramszünetet tart a Petőfiszál- lás Gazsovics-, Fekete-tanya, Péteri tói iskola, valamint a Pálmonostora daráló és Dongértr. körzetekben, há­lózatépítési munkák miatt; szept. 2-án, 8 órától 15 óráig a Petőfiszál- lás, Fekete-tanya tr. körzetben. A Bácska Kereskedelmi Rt. Szivárvány áruházában reklámáron kínálunk férfiatléta és -alsó /garnitúrát/ 180,- Ft-ért. Amíg a készlet tart! (9836) Kérjük hirdetőinket, hogy faxon csak szöveges hirdetéseket küldjenek! Az emblémákat, fotót levélben küldjék el . címünkre! Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. 6001 Kecskemét, Szabadság tér MA Hathatósan a vásárlók közelébe! Igényes prospektusok, szórólapok elhelyezése PÁLYÁZAT A Kiskunhalasi Baromfi-feldolgozó Részvénytársaság /6400 Kiskunhalas, Vasút u, 21./ pályázatot hirdet fuvarozási tevékenységének vállalkozásba történő átadására. A pályázatot elnyert vállalkozó feladata a részvénytársaság élőáru-beszállításaira és készáruinak kiszállítására terjed ki. A fuvarozáshoz szükséges gépkocsiparkkal a részvénytársaság rendelkezik, amelyet - megállapodás alapján - a vállalkozó rendelkezésére tud bocsátani, á megáilapodás szerinti formában. A pályázathoz szükséges információs anyag Bíró András műszaki igazgatóhelyettesnél vehető át. /Telefonszám: 77/322-240/ A pályázat benyújtásának határideje: 1993. szeptember 30. A pályázat elbírálásának eredményéről minden pályázót külön értesítünk. (9643) Szuperkedvezményes üdülés Spanyolországban! 10 napos utazás egy hét üdüléssel a COSTA BRAVA-n. Utazás: BOVA FUTURA holland gyártmányú luxusbusszal, kecskeméti indulással. Elhelyezés: kétcsillagos szállodában, kétágyas, zuhanyozós szobákban, teljes panzióval. Szeptember 13-22.: 22.500,- Ft/fö Szeptember 10-29.: 21.500 Ft/fö Szeptember 27-október 6.: 19.400 Ft/fő Mint minden, 10.000 és 100 ezer Ft közötti részvételi díjú EXPRESS-útnál, itt is lehetőség van: kedvező kamatozású, előlegfizetés nélküli, 12 havi részletfizetésre! EXPRESS Rt. r J ^Kecskeméti Iroda v^__>,6000 Kecskemét, Dobó krt, 11. FYPRcqeTel : 76/329-236, CArncoofax: 483-272, tx: 26-319 Az EXPRESS 36 éve megbízható partner az utazásban! Viszonteladók, figyelem! Mosóporok nagyker. ár alatti | Biopon, 1 kg-os 145,- Ft | Ideál, 600 g-os 93,- Ft I TIP mosogató 68,- Ft stb. TOMKER Diszkont Kecskemét, Halasi út 28. Tel 76/329-431 (9652) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A SIMOL KFT. az Állami Vagyonügynökség bizományosaként a decentralizált privatizációs program II. ütemében nyilvános, egyfordulós pályázatot hirdet a BÉFA BAJAI ÉPÜLETASZTALOS- ÉS FAIPARI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 100%-ban állami tulajdonban lévő részvényeinek ÉRTÉKESÍTÉSÉRE A társaság neve: BÉFA Bajai Épületasztalos- és Faipari Részvénytársaság 6500 BAJA, Dömötör u. 6. Részvénytársasággá alakulásának időpontja: 1993. március 01. A cégbejegyzés folyamatban van. Átalakulási tőkeszerkezet: Saját tőke: 312.784 E Ft Jegyzett tőke: 181.952 E Ft Tartaléktőke: 130.832 E Ft A foglalkoztatottak száma: megközelíti a 300 főt. A felhívás a BEFA Rt. állami tulajdonban lévő részvényeinek egészére vonatkozik, amelynek névértéke: 181.952 E Ft A pályázat során ajánlatot léhet tenni az állami tulajdonban lévő részvények egészére vagy részeire. Beremendicement-vásár az AKKER PLUS KFT.-nél! Művi ár Telepi ár 350/10 569,-Ft 649 -Ft 350/20 539.- Ft 619,-Ft Most érkezett: orosz hullámpala! /1,75x1,10/ 270,- Ft/db Cseh építészeti gipsz /30 kg-os zsákokban/: 7,90 Ft/kg TÜZELŐAKCIÓ! Művi ár 629,- Ft 572,- Ft Tatai brikett Dorogi KONlX brikett Lengyel lángborsó Lengyel haldex dió Cseh dió, dara Cseh koksz 10-20 mm Cseh koksz 20-40 mm : Cseh koksz 40-60 mm i EP-2 orosz daraszén j Felsőgallai dara : Felsőgalai dió Dudari dara Áraink az áfát is tartalmazzák. Cím: Akasztó, Fő u. 189. AKKER PLUS KFT. Tel.: 78/351-040 78/351-248 (sns) Telepi ár 709.-Ft I 659 - Ft 819.- Ft 709 - Ft 490.- Ft 990,- Ft 1.190, - Ft 1.190, - Ft 649.- Ft 649,- Ft 690,- Ft 490,- Ft A legkisebb névértékű részvénymennyiség, amelynek megvételére ajánlat adható be, a BÉFA jegyzett tőkéjének 20%-a. A vállalat dolgozóit a hatályos vagyonpolitikai irányelvek szerint kedvezményes részvényvásárlási jog illeti meg. A BÉFA Rt. részvényei megvásárolhatók készpénzért, valamint - a privatizációs költségek kivételével - egzisztenciahitel és kárpótlási jegy felhasználásával. A pályázóknak - szándékuk megerősítésére - a megvásárolni kívánt részvénycsomag névértékének 5%-át, bánatpénzként, be kell fizetniük a következő bankszámlára: MNB: 218-98048/506010121-5 Ha a pályázó a vásárlását hitellel kívánja fedezni, a hitelígérvényt kibocsátó bank által nyújtott, bánatpénz-bankgaranciát is elfogad a kiíró. A pályázatok benyújtásának feltétele a részletes pályázati kiírás és információs dokumentáció megvásárlása és egyidejűleg titoktartási nyilatkozat megtétele. A pályázati dokumentáció megvásárolható a SIMOL KFT. székhelyén, 30.000,- Ft + 25% áfa ellenében. A pályázat benyújtásának határideje: 1993. október 18-20-áig, 8.00 órától 16.00 óráig. Helye: SIMOL KFT., 1123 Budapest, Kékgolyó u. 10. Tájékoztató adatként közöljük, hogy a társaság által készített kimutatások alapján a BÉFA Rt. 1993. június 30-ai, adózás előtti eredménye: 85 millió Ft-os szinten állt. A pályázati felhívás és a részletes pályázati kiírás nem jelent a kiíró számára szerződéskötési kötelezettséget A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítást ad: a SIMOL KFT. ügyvezető igazgatója 1123 Budapest. Kékgolyó u. 10 Telefon: 17-56-188, 15-50-755 (965si > ÁLLAMI VAGYONÜGYNÖKSÉG < Az ÁVÜ Igazgatótanácsa elfogadta, hogy a Zalakerámia Rt. állami tulajdonban levő részvényeinek egy részét az Állami Vagyonügynökség kárpótlási jegyre cserélheti. A döntés alapján az Állami Vagyonügynökség felhívást tesz közzé a tulajdonában levő, 46.880 darab 46.880.000,- Ft névértékű Zalakerámia Rt. részvény kárpótlási jegyek ellenében történő jegyzésére. A jegyzés kezdő időpontja: 1993. augusztus 30. /hétfő/ A jegyzés záró időpontja: 1993. szeptember 3. /péntek/ A jegyzési időszak egy alkalommal, legfeljebb két héttel meghosszabbítható, illetve, amennyiben az összes, rendelkezésre álló részvényt lejegyezték, a jegyzés szeptember 3. előtt is lezárható. A jegyzésre kizárólag a saját jogon kárpótoltak jogosultak. A jogosultságot az eredeti kárpótlási határozattal, a kárpótlási jegy átadás-átvételi jegyzőkönyvével lehet igazolni, személyi igazolvány bemutatása mellett. Egy személy egyszerre csak egy határozattal jegyezhet, ez a kikötés vonatkozik a meghatalmazottakra is - egyszerre csak egy megbízó részére jegyezhet a meghatalmazott maximum 80 darab kárpótlási jegy felhasználásával. Allokáció szabályai: Túljegyzés esetén először minden jegyző három részvényt kap. Amennyiben ez után is marad elosztható részvény, megvizsgálják, hogy lehet-e további három darab részvényt kiosztani. Ez a folyamat ismétlődik /három részvényenkénti ugrással/ mindaddig, amíg marad kiosztható részvény. Amennyiben a fennmaradó részvények száma már nem tenné lehetővé a három további részvény kiosztását, az allokáció során fennmaradó részvényeket a kerekítés szabályait alkalmazva fogják elosztani. A Zalakerámia Rt. részvények kárpótlási jegyre történő jegyzése során a 2:3 átváltási arányt kell figyelembe venni, azaz 3 db 1.000,- forint névértékű részvényért 2 db 1.000,- forint címletértékű kárpótlási jegyet kell átadni. Az Állami Értékpapír Felügyelet döntése értelmében a kárpótlási jegy részvény jegyzés ideje alatt a részvények becserélési árfolyama változatlan. Az átváltásra kerülő részvények szavazási jogot megtestesítő törzsrészvények. A részvények per-, igény- és tehermentesek. 1993. évi osztalékszelvényt tartalmaznak. A részvényjegyzők a megkapott részvényekről letéti igazolást kapnak. Amennyiben valamely részvénytulajdonos a részvényeket az értéktárból ki kívánja váltani, az ezzel kapcsolatos költségeket köteles megfizetni. A részvények jegyzésére rendelkezésre álló idő alatt az alábbi helyeken lehet jegyezni: Creditanstalt Értékpapír Rt. Budapest V. kér., Nagysándor József utca 10. Budapest Értékpapír és Befektetési Rt. Budapest V. kér., Deák F. u. 5., valamint a Budapest Bank kijelölt vidéki igazgatóságain és fiókjaiban: Veszprém, Brusznyai Á. út 26. Szeged, Klauzál tér 4. Miskolc, Mindszent tér 4. Zalaegerszeg, Kossuth út 2. Székesfehérvár, Bástya utca 8. További információ a Budapest Értékpapír és Befektetési Rt., Pécs, Búza tér 6. Kecskemét, Dobó krt. 13-15. Nyíregyháza, Bessenyei tér 17. Tatabánya, Szent Borbála tér 6. továbbá a Creditanstalt Értékpapír Rt. központjában kapható. <9™>

Next

/
Thumbnails
Contents