Petőfi Népe, 1993. augusztus (48. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-28 / 200. szám
1993. augusztus 28., szombat HÉT VÉGI MAGAZIN SZÍNHÁZRÓL, PÉNZRŐL, OPTIMISTA PESSZIMIZMUSRÓL Pécsi Ildikó, a szakács színésznő Hosszú nyári estélyi ruhában, fellépésről érkezett a találkozóra Pécsi Ildikó, a József Attila Színház művésznője. Verseket mondott, sanzont énekelt. Az interjú elkészülte után rohant tovább, mert ezer dolog foglalkoztatja. — Honnan ez a rengeteg energia? — így születtem. Már diák koromban megállapítottuk szüleimmel, hogy amíg más — jelképesen — egy óra alatt 2 centit tesz meg, én 2 kilométert. Iszonyatosan gyors a tempóm, ezért tudom megoldani az életemet. — Mi minden fér bele ebbe a gyors tempójú életbe? — Boldog volnék, ha csak színésznő lehetnék, ha abból meg tudnék élni. De ez nem megy. Ezért jó pár éve elkezdtem sanzonokat énekelni, talán kevesen tudják, hogy Álla Pugacsova dalainak szövegeit is én fordítottam magyarra. Van vagy 20 éve, hogy egyszer fölkértek rendezésre, de akkor még ez nem érdekelt. Most sikeres előadásokat csinálok. Annak idején Básti Lajostól tanultam a szép beszéd művészetét, Ungvári Lászlótól a színpadi mozgást; Szinetár Miklós szakmai igényességre nevelt. így azután ebben a korban, ennyi színészi tapasztalattal — amit szerepekben sajnos keveset tudok hasznosítani — úgy alakult, hogy rendezni kezdtem. A télen például Tatabányán Hámori Tibor A gyilkos én vagyok című darabja a szezon egyik sorozatos telt házas előadása lett. De nagyon szerettem Karinthy Dunakanyar című művét is. — A rendező és a tanár Pécsi Ildikó „ugyanaz a személy”? — Remélem... József Attila Stúdió néven 7-14 éves gyerekeket tanítok a színészmesterség fogásaira. Nagyon kedvemre való ez az alkotó • Pécsi Ildikó — ma. munka. Ezen kívül Demjén Imre mellett a szinkronstúdióban is tanítok. — Azt mondják, nem ismer lehetetlent... — Hát, nem nagyon. Ha valamelyik művelődési háznak van némi pénze és szeretnének egy gyerekelőadást, olyat, amelyikben van kutya és macska, meg öt színész, köztük egy néger, akik énekelnek és táncolnak, akkor én leülök és elkezdem tömi a fejem, hogy kit fessek négerre, mert az igazi nagyon drága és honnan szerzek macskát. A kutya nem kerül pénzbe, elhozom az enyémet. S így elindul a dolog. Tényleg rengeteg ötletéin van, csak az a baj, hogy anyagi okok miatt nem valósulnak meg. Elkeserítő, hogy a focihoz százszor inkább lehet pénzt szerezni, mint a kultúrához. Nagyon fáj, amikor intézményesen közlik velünk, hogy nem vagyunk fontosak. Ettől kezdve az, aki nem megszállottan színházrajongó, azt mondja: ha az államnak nem annyira fontos, hogy pénzt adjon a színházra, akkor nem is érdemes volna vele foglalkozni. Marad a krimi, a horror, a pornó. Az a korosztály, amelyik most nő föl, nem ismeri meg azokat a nemes emberi érzéseket, amelyeket a színház tolmácsol. — Ennyire pesszimistán látja a világot? — Nem, csak mindenre odafigyelek és megpróbálok tenni a jó ügyek érdekében — a magam eszközeivel. Gödöllőn élünk a családommal, kicsit távolabb a főváros zajától, szennyezett levegőjétől, tülekedésétől. Nos, megszerveztem a Gödöllői Női Egyletet, amelyben elsőként nyári egyetemet rendeztünk a családról, az emberiségről, arról, hogy mit jelent a szeretet, a türelem, hogy méltányoljuk a másik véleményét is. Már majdnem 200 tagunk van. A tagdíj 100 forint egy hónapra, de aki akar, többet is adhat. Ha megerősödik az egylet, számtalan programra, családi és női témát feldolgozó e- gyüttlétre vannak ötleteim. — A színjátszás, a rendezés, a tanítás, az egylet mellett mire futja még az energiájából? — Természetesen a családomra. De készen van a szakácskönyvem is, szeretnénk a kiadómmal karácsonyra megjelentetni. És írok mást is: befejeztem az első mesekönyvemet. László Zsuzsa Hová tűnt a szuperörökség? Még most is jogos tulajdonosára vár a világ egyik legnagyobb öröksége: jó 80 milliárd forint! Az összeget Corrado Agusta, a világ egyik nagy fegyverkereskedője halmozta fel, aki különben igen jó kapcsolatokat tartott fenn az amerikai védelmi minisztériummal, a Pentagonnal. Agusta 1989-ben halt meg. Özvegye, a ma 35 éves Francesca Vacca Graffagni exmodell 1986-ban ugyan elvált tőle, mégis egy villát és 3 millió svájci frankot kapott búcsúzóul. Francesca azonban Agusta halálát követően előállt azzal a követeléssel is, Rogy az exférj legalább 1 milliárd dollárra becsült vagyonának harmada őt illesse meg, mivel eddig „csak előleget” kapott. És itt kezd az ügy érdekessé válni, mert az igazi örökös, az elhunyt fegyverkereskedő Itáliai vendégszerepléséről hazatérve a közelmúltban Kalocsán, a főszékesegyházban adott nagy sikerű hangversenyt Virágh András orgonaművész, a salgótarjáni zeneiskola tanára. Az ifjú orgonista tíz esztendeje van a pályán, és Liszt Ferenc Riccardo nevű fia azt állítja, hogy Francesca az ujjából szopja az óriási vagyonról szóló mesét, hiszen a vagyon legfeljebb 50-60 millió dollár! A New York-i Newsday című lap két riportere megpróbálta felderíteni a rejtélyt. Megtudták a Rothschild bankház egyik alkalmazottjától, hogy Agusta közvetlenül a halála előtt igen nagy összeget utaltatott át egy másik számlára. így hát az örökös kényelmesen megtömheti a zsebét, anélkül, hogy letejelne a félelmetes amerikai adóhivatalnak. Francesca, a „bús özvegy” méltatlankodik: amikor férjhez mentem, még csak 25 éves voltam és feláldoztam modellkarrieremet a házasság oltárán! Akik jól ismerték Francescát, azt állítják, hogy „áldozata” 3 millió frankkal túl volt fizetve... műveinek egyik legjelentősebb hazai megszólaltatójaként tartják számon. A „romantika atyjának” valamennyi művét szeretné ebben az évben újra előadni, mint ezt már megtette, 1986-ban, a Liszt-évben. A sorozat kazettán és CD-én is megjelenik. Műkincsrablók Olaszországban A mérhetetlen műkincsvagyonnal rendelkező Olaszországot a tolvajok mindig is önkiszolgáló boltnak tekintették, a templomok és közgyűjtemények fosztogatása azonban újabb néhány új, aggasztó vonást mutat. Míg a bűnözők korábban megelégedtek Isten háta mögötti délvidéki templomok kirámolásával, most már bemerészkednek a jobban védett, nagyobb figyelem övezte nagyvárosi központokba is. Rómában például a városháza közelében álló ókori Marcellus-szín- házból loptak el július 1-jére virradóra egy antik márvány férfi mellszobrot és egy másik, kőből faragott műtárgyat. A Borghese-villából egy értékes, vadászjeleneteket ábrázoló antik domborművet loptak el, továbbá egy női figurát egy antik szarkofágról. Idén nyáron két hónap alatt ezer műkincset tulajdonítottak el az itáliai templomokból, múzeumokból. Országszerte hivatásos bűnbandák szinte zavartalanul fosztogatják a múzeumokat, képtárakat, templomokat. Dolgukat megkönnyíti, hogy — főként a délvidék templomaiban — nincs megoldva a művészi értékek védelme, sőt a legtöbb műtárgyról még nyilvántartást sem vezetnek. Pekingi kutyamánia A kommunista Kínában betiltották a „burzsoá hóbortnak” számító kisállattartást, mondván: az emberek a forradalom ügyének szenteljék az idejüket, és ne állatokkal játszadozzanak. Az állatbarátok türelmesen várták, hogy enyhüljenek a szigorú társadalmi szabályok. A 70-es években akváriumvásárlási láz tört ki, mivel a halak nem zajonganak. Őket követték a madarak, amelyek szintén nem csapnak nagy lármát, a 80-as években pedig a macskák „lopóztak” be a háztartásokba. Most ismét felbukkantak a kutyák is, méghozzá egyre nagyobb számban/ Az ebek a szűk pekingi utcák kapualjaiban pihengetnek, dühösen ugatnak a bezárt ajtók mögül, és elkísérik gazdájukat a piaci bevásárló- kőrútra is. A kisállatkereskedők szerint még magas rangú párt- és kormány-tisztségviselők is vásárolnak titokban állatokat. A kutyavásárlók köre meglehetősen tág. Vannak, akik azért vesznek kutyát, hogy társaságot biztosítsanak a nyugdíjas szülőknek. A szülők pedig azért vásárolnak négylábút a csemetéiknek, mert azok általában testvér nélkül nőnek fel a kínai csaLISZT FERENC MŰVEINEK VONZÁSÁBAN Kalocsán is sikert aratott • A romantikus orgonamuzsika megszólaltatója, Virágh András. Vád vagy zsarolás? • A megnyilvánulásaiban gyermeki lelkületűnek látszó megasztár. A párizsi Euro-Disneylandben „találkozott” Mikivel. Állítólag azért kezdett bűnügyi vizsgálatot a Los Angeles-i rendőrség a világ egyik legjobban fizetett popénekese, Michael Jackson ellen, mert egy szülő azzal vádolta meg, hogy a sztár szexuálisan zaklatta tizenhárom éves kisfiát. Amerikai televíziós értesülések szerint az eset az énekes egyik házában történt, és éppen ez szolgált alapul arra, hogy a rendőrök átkutassák a milliók által körülrajongott, ám furcsaságairól is híressé vált fenomén Santa Barbara-i farmját és Los Angeles-i otthonát. A jelenleg thaiföldi tűmén tartózkodó Michael Jackson ügyvédje útján kedden egyértelműen tagadta és visszautasította a vádat. Mi több, a popénekes „biztonsági konzultánsa”, egy Anthony Pellicano nevű magánnyomozó csavart egyet a dolgokon: az állította, hogy az egész rendőrségi eljárás tulajdonképpen egy zsarolás része. — Már többször ládtervezési törvény miatt. Ennek értelmében ugyanis egy házaspárnak csupán egy gyermeke lehet. Két évvel ezelőtt egy kínai férfi a Szovjetunióban tett üzleti útjáról két bernáthegyi kölyökkel tért haza, a kutyák azonban hamarosan kinőtték a lakást: az ebeket vidékre kellett „költöztetni” , és kisebb méretű csa- ura cserélni őket. A legtöbb ebtulajdonos csak az éjszaka leple alatt engedi ki a kedvencét a szabadba, nehogy a hatóságok tudomást szerezzenek róla. Óvakodniuk kell a tolvajoktól is, akik Dél-Kínában éttermeknek adják el az ínyenc falatnak számító kutyahúst. A rendőrség adatai szerint mindössze 1000 hivatalosan bejegyzett házőrző, kiállítási és laboratóriumi kísérletekhez használt kutya él Pekingben. A valós számot azonban nem lehet tudni. Egy kutyatulajdonos szerint a háztartások 25 százalékában van legalább egy kutya. E becslés alapján is megpróbáltak pénzt követelni Mi- chaeltól. Legutóbb húszmillió dollárt akartak kicsikarni tőle zsarolás útján. Természetesen nem tettünk eleget a követelésnek — mondta a magán nyomozó, és sejtette, hogy ugyanazok állnak a hatósági vizsgálat mögött, akik megzsarolták az énekest. A rendőrség egyelőre semmi kézzelfoghatót nem közölt az ügyről, sem azt, hogy voltaképpen mit kerestek a detektívek a két Jackson-ház- ban. A Neverland nevét viselő farmon a megasztár kisebbfajta vidámparkot és állatkertet rendezett be: időről időre hátrányos helyzetű gyermekeket lát vendégül. A fergetegesen táncoló, „megszépített” arcú énekes a vádat visszautasítva azt üzente rajongóinak, hogy nem kell nyugtalankodniuk, mert folytatja Dangerous elnevezésű turnéját, és köszöni az együttérzést és szeretetet, amit mindenütt tapasztal. körülbelül 775 ezerre tehető á fővárosban élő négylábúak száma — mutat rá az AP beszámolója. A hatóságoknak hivatalból üldözniük kellene az engedély nélküli kutyatartást, hiszen véleményük szerint a kínai városok túl zsúfoltak ahhoz, hogy kutyák is éljenek bennük; de a rendőröknek így is elég dolguk van a bűnözés megfékezésével, nem érnek rá foglalkozni a négylábúakkal. A piacokat ellepték a kutyaárusok. Drótkosárban pihegő kövér kutya- kölyköktől kezdve a gazdáikat rángató kifejlett németjuhászig mindenféle kutya kapható vasárnaponként a város szélére telepített új állatpiacon. Egy kínai tenyésztésű kutyakölyök ára 100 dollárnál kezdődik. Körülbelül ennyi egy munkás havi bére. Mindenesetre a kutyaőrület a növekvő jólét jele, és egyesek szerint azt mutatja, hogy a kommunisták egyre kevésbé tudják kézben tartani az országot. A TARTALOMBÓL Sziget a munkahelyen 6. oldal Halált osztó hegyek 6. oldal Csak sörbarátoknak 6. oldal Az örökség (krimi) 6. oldal Séfek séféi 6. oldal Jegesmedve-cáfolat 6. oldal Díszpárnák 7. oldal Teszt a belátásról 7. oldal Gyógyító paradicsom 7. oldal Keresztrejtvény 7. oldal Bálnamentők Önkéntesekből és szakemberekből verbuválódott mentőcsoport megkísérelte. hogy megmentse azt a bálnacsapatot, amely Új-Zéland elhagyatott északi csücskén hétfőn partra vetődött. Tizennyolc bálnát sikerült visszajuttatni a tengerbe, kilenc azonban elpusztult. A partra vetett bálnákra kedden hajnalban találtak rá helyi lakosok Új-Zéland északi szigetének legészakibb csücskén. A csaknem száz főből álfó mentőcsapat a két legnagyobb hím bálnának segített visszacsúszni a biztonságos mélyvízbe, s a többiek ösztönösen követték őket. Cigistop Los Angelesben Aki ezentúl rágyújt egy Los Angeles-i étteremben, legalább 50 dollár büntetést fizet, míg a tulajdonos egy ezrest — de az utóbbi fél évre börtönbe is kerülhet, ha füstölni engedi a vendégeket. A városi tanács rendeletét — nem meglepően — sokan vitatják, csaknem százezer aláírást is gyűjtöttek ellene. Amikor azonban kiderült, hogy a benyújtott aláírásoknak csaknem a fele hamisított volt, a döntés érvénybe lépett. Los Angeles távolról sem az első az amerikai városok sorában, ahol a nyilvános helyeken eltiltották a dohányzást. Egyre több munkahelyen is tilos a füstölés, amióta a tudományos vizsgálatok cáfol- hatatlanul bizonyították, hogy a dohányzókkal egy levegőt szívva a nemdohányosok is megkapják ugyanazokat a betegségeket, a gyomorfekélytől a tüdőrákig. Az amerikai nagyvárosok utcaképéhez immár hozzátartoznak a téli fagyban, nyári hőségben a felhőkarcolók előtt to- porgó és füstölő dohányosok. De ők egyre kevesebben vannak. Caravaggio a kolostorban Michelangelo da Caravaggio XVI. századi olasz festő (1573-1610) eddig ismeretlen festményére bukkantak a jezsuita rend dublini kolostorában. Ä jezsuiták szóvivője szerint a ma legalább 50 millió font értékű festményt a rend fél évszázada ajándékba kapta és abban a feltevésben voltak, hogy az egy második gamitú- rabeli flamand festő alkotása. A Krisztus levételét a keresztfáról ábrázoló festmény tényleges értéke csak akkor vált ismeretessé, amikor a műremeket felajánlották kölcsönbe az ír Nemzeti Galériának. Mint a múzeum szóvivője elmondta, a festmény, amely novembertől lesz megtekinthető az olasz mester más alkotásaival együtt, nem eladó. Roman Polanski 60 éves Roman Polanski rendező, akinek kevéssé konvencionális filmjeit nálunk is jól ismerik, augusztus 18-án töltötte be 60. életévét. A rendező már 1984-ben megírta visszaemlékezéseit. Mint mondta: „Elegem van abból, hogy életrajzomat teljesen ismeretlen szerzők írják meg”. Filmjei révén, amelyek gyakran tartalmaznak fantasztikus látomásokat, hamarosan nemzetközi hírnévre tett szert. Őrület című, ironikus filmje után a Keserű hold című művét forgatta. Akkor kijelentette: — A kitalált cselekmény és a művész magánélete között nem szabad párhuzamot yonni. Kijelentésének oka az volt, hogy filmjének főszerepét első felesége, Emmanuelle Seigner játszotta. Az erotikus filmben a szereplők szerelmük és szenvedélyük áldozataivá válnak. Polanskit sok csapás érte. A Vámpírok tánca (1967) és Rosemarie bébije (1968) sikert aratott, utána azonban egy okkultista közösség tagjai Los Angelesben bestiálisán meggyilkolták állapotos második feleségét, Sharon Tate-et és több barátját. Polanski akkor Londonban volt, de megvádolták azzal, hogy fekete mágiával foglalkozik, és filmjeivel cselekvésre buzdította a sötét erőket. Po lanski már diák korában forgatott rövidfilmeket, és Sztálin-ellenes körök tagja lelt. Andrzej Wajda, a világhírű filmrendező nagy hatást gyakorolt rá. 1961-ben Lengyelországban forgatott játékfilmje, A kés a vízben hazájában nem aratott sikert, 1963-ban azonban Oscar-díjra javasolták. A berlini filmfesztiválon kétszer is elnyerte, az Ezüst, illetve az Arany Medvét. Legjelentősebb filmjei közé tartozik az 1974-ben forgatott Kínai negyed című krimi, amely a 30-as évek Los Angelesét sötét színekkel ábrázolja. 1977-ben Polanski ismét botrányba keveredett, azzal vádolták, hogy megerőszakolt egy 13 éves leányt. A vádat később úgy módosították, hogy csupán együtt aludt a fiatalkorúval. A bíróság pszichiátriai vizsgálatot rendelt el ellene. A bírósági tárgyalás előtt azonban visszatért Párizsba, ugyanis 1976 óta francia állampolgár volt. 1978-ban alkotta egyik legsikeresebb filmjét, az Egy tiszta nőt, Nastassja Kinski főszereplésével. Polanski színpadi rendezéssel is foglalkozott, 1976-ban Münchenben például a Rigolettót, és 1992-ben Párizsban a Hoffmann meséit állította színpadra. • A gazdik félnek a tolvajoktól: Kínában a kutyahús ma is csemege.