Petőfi Népe, 1993. augusztus (48. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-21 / 194. szám

2 PETŐFI NÉPE 1993. augusztus 21., szombat ANTALL JÓZSEF A SZENT ISTVÁN1 ÖRÖKSÉGRŐL Múlt nélkül nincs jövő Farmer-expo Farmer-expo néven nemzetközi mezőgazdasági kiállítás és vásár kezdődött csütörtökön Debrecenben, az agrártudományi egyetem terüle­tén. Száztizenhárom résztvevője kö­zött - a hazaiak mellett - román, uk­rán, orosz, osztrák és angol cégek is bemutatják tennékeiket. A tavalyi első, szerény próbálko­zás után erre az évre megtöbbszörö­ződött az érdeklődés a mezőgazda- sági bemutató iránt, ahol elsősorban á kisgazdaságoknak kínálnak beren­dezéseket, technológiákat, termelési rendszereket, szaporítóanyagokat. Az ötnapos kiállítás idejére stan­dot nyitott a helyszínen a Földműve­lésügyi Minisztérium Hajdű-Bihar Megyei Hivatala, amely az igénybe vehető mezőgazdasági támogatások­ról tájékoztatja az érdeklődőket. A farmer-expo keretében országos pó- niszemlét, szántóversenyt és talaj­művelési bemutatót, illetve nemzet­közi kukoricatermesztési tanácsko­zást is tartanak. Visszaélések a Filharmóniánál A Művelődési Minisztérium sajtó­irodája a következő közleményt jut­tatta el az MTI-hez: „ A Művelődési és Közoktatási Minisztérium általá­nos felügyeleti vizsgálatát elvégezte, és súlyos szabálytalanságokat talált a Nemzeti Filharmónia gazdálkodásá­ban. Bozay Attila igazgató - akinek megbízatása szeptemberben lejár -, jelenleg és a hátralévő időben sza­badságát tölti. A minisztérium intéz­kedése nyomán az intézmény felelős vezetője, Tóthpál József, a nemrég kinevezett általános igazgatóhelyet­tes. aki az MKM javaslatára az érin­tett gazdasági vezetőket azonnali ha­tállyal felfüggesztette, egyben elren­delte a feltárt hiányosságok tisztázá­sát, a szabálytalanságok megszünte­tését. A vizsgálat után a közvéle­ményt tájékoztatja a fejlemények­ről.” Visszakérik a támogatást A fenti címmel közöltünk rövid hírt augusztus 19-ei számunkban, melynek a végéről egy sor lemaradt, A teljes információ: az adóhivatalok megyei igazgatóságán szerezhetők be azok a csekkek, amelyeken azok­nak a kárpótoltaknak kell visszafi­zetniük az utalvány formájában ka­pott támogatást, akik a licitálást, il­letve birtokbavételt követő 30 napon belül nem jelentkeztek be mezőgaz­dasági vállalkozónak. Részletes tájé­koztatás az adóhatóságnál kérhető. Mull nélkül nincs jövő, és a jö­vőbe tekintve a múlt gyökereiben kell megkapaszkodnunk. A múlt tör­ténelmi tudatot adott nekünk, amely lehetővé tette, hogy a mindenkori je­lent kibírjuk és átvészeljük. A múlt hitet adott mindenkor a jövőbe is, mert tudtuk, hogy mit éltünk át - mondta Antall József miniszterelnök pénteken a Budai Várban rendezett állami ünnepségen. „Sokan vádolnak azzal, hogy a. múltba nézünk. Ostoba ember az, aki azt hiszi, hogy a múltba nézés a jelen elhanyagolása és a jövőbe tekintés elmulasztása. Múlt nélkül nincs jövő.” Az államalapító ünnepének, az évezredes államiságnak jelentősé­gét értékelve a kormányfő ezután Szent István örökségéről szólt. Ez az örökség azt jelenti - fejtette ki Antall József -, hogy az önállóság és a nemzeti függetlenség mindenekfölött való. Ez a függetlenség és önállóság azonban csak akkor maradhat fenn, ha mély erkölcsi alapokban gyökere­zik, és egyidejűleg a szilárd államha­talmat jelenti. A szilárd államhata­lom egyben a jogállamiság garanci­ája is, mert a káosz anarchiához vagy diktatúrához vezet. Az államalapító hagyta örökül azt is, hogy a magyar­ság, a kereszténység, az európaiság Eleinktől az örök szabadságvágy és a fennmaradás parancsát örököl­tük, ez segítette a magyaroknak át­élni az évezredet - mondta Boross Péter pénteken Ópusztaszeren, a Nemzeti Történeti Emlékparkban, az államalapító Szent István király tisz­teletére rendezett ünnepségen. A belügyminiszter ünnepi beszé­dében megemlékezett Árpád vezér és István király máig ható tevékenysé­géről, s utalt arra, hogy csak magyar lélekkel, magyar szellemmel va­gyunk képesek biztosítékát adni az ország fennmaradásának. Szabad or­A Petőfi Emlékhelyek X. Orszá­gos Találkozóját nyitották meg csü­törtökön Kiskunfélegyházán, a vá­rosháza dísztennében. A Kiskun Na­pok keretében megrendezett ünnep­ségen mintegy húsz emlékhely-társa­ság képviselői vettek részt. Oláh Pál, a Petőfi Társaság országos elnöke elmondta: az évente megrendezett ta­lálkozók célja, hogy az annak otthont' adó városban felpezsdítsék a Pe- tőfi-hagyomány ápolását. Minden évben más és más városban jönnek össze a forradalmár költő szellemi­egymástól elválaszthatatlan, és eb­ben gyökeredzik egész szellemisé­günk. európaiságunk - szögezte le Antall József. Szent Istvánnak Imre herceghez intézett intelmeit idézve a kormányfő arra hívta fel a figyelmet, hogy a ma­gyarság mindig befogadó nemzet volt. Ezután - szintén az Intelmek szelleméből kiindulva - a jogfolyto­nosságról és a jogfejlődésről szólt, kijelentve, hogy „államformák vál­tozhatnak, de számunkra az ősi ma­gyar királyság, az alkotmányos ma­gyar királyság és a mai parlamentáris köztársaság egy egységet alkot”. Ezt nem tagadjuk meg, mivel a magyar királyság egy kicsit mindig a köztár­saságra hasonlított és a nemzet — az adott kor színvonalán - nem zsar­nok-államot teremtett, hanem al­kotmányos, a szabadságra épülő de­mokráciát. Ez a hely a népek ors'zág- útja volt, itt minden háború keresz­tülment, újra és újra eltapostak ben­nünket. Ezért nem tehetjük meg, hogy vigyázó szemünket egy pilla­natra is levegyük a lehetséges ve­szélyforrásokról. Függetlenek és önállóak vagyunk, ezzel azonban tudni kell élni, a kapott lehetőséggel jól sáfárkodni. Bízzunk abban, hogy a világ bölcsebb lesz, a térségben szágban ünnepelünk, de közel határa­inkhoz háború dúl - figyelmeztetett a szónok, majd hangsúlyozta: erős, stabil központi kormányzás teremt­heti csak meg az ország biztonságát. Végül minden magyart összefogásra szólított fel, az égiek áldását és jó­szerencsét kért jövőépítő munkánk­hoz. Az új kenyér megszegését köve­tően került sor a Csongrád Megyei Közgyűlés alkotói díjainak átadá­sára, majd kezdetét vette a szórakoz­tató program. Délután politikusok vi­tafórumára hívták az érdeklődőket. ségének ápolására vállalkozó társa­ságok. így-Pápa, Debrecen, Kecske* mét, Szalkszentmárton is volt már házigazdája a rendezvénynek. Az előadások témáit mindig úgy választ­ják meg, hogy azok új, a nagy nyil­vánosság előtt még el nem hangzott információkat, irodalmi értékeket tartalmazzanak. A félegyházi ren­dezvényen megismerkedhetnek Te­leki Blanka periratában szereplő Pe- tőfi-adatokkal, továbbá megtudhat­ják, hogyan ápolják a nagy magyar költő hagyományait Erdélyben. nem lesznek újabb háborúk - mondta a miniszterelnök, majd azzal foly­tatta, hogy a világot azonban nem a ráció, hanem gyakran agyrémek és indulatok vezérlik. Kis nemzetünk­nek ezért - már az egységesülő Eu­rópa, egy távolabbi jövőben pedig az egész atlanti térség részeként — kell biztosítania helyzetét és biztonságát. Most Nyugat és Kelet minden bé­két, szabadságot, megújhodást és modem világot akaró erejével össze kell fogni - hangoztatta a kor­mányfő, majd rámutatott: a világ új kihívások előtt áll, hazánknak is, más országoknak is súlyos örökséggel kell megküzdenie. Nem kerülhetett volna sor ugyanis békés átalakulásra, ha nem kerül súlyos válságba a vi­lágkommunizmus, és az előző rend­szer nem engedi át a kormányzást, ha nem látja, hogy az ország szakadék felé tart és súlyos gazdasági bajokkal küzd. Az átalakulásnak ára van - mondta a miniszterelnök. Az alkal­mazott gyógymód mellékhatásai azonban súlyosan érintik az országot, és nem könnyíti helyzetünket a gaz­daság világszerte tapasztalható, el­húzódó visszaesése sem. Mindezt szem előtt tartva, hittel és munkával kell a nemzetnek arra törekednie, hogy felemelkedjen. Budapesten drágul a hús A legtöbb fővárosi üzletben hétfő­től drágulnak a sertéshúsok — tájé­koztattak a kiskereskedelmi vállala­tok képviselői. A húspiaci árak azonban nagyon vegyes képet mu­tatnak a fővárosi boltokban, hiszen van olyan cég, mint például a Cse­mege Julius Meinl, ahol már jelenleg is drágábban kaphatóak a különféle sertéshúsok. Ezt azzal indokolták, hogy a cég nem a Budapesti Hús­nagykereskedelmi Vállalattól szerzi be áruját, hanem más vállalkozások­tól. A Meinl-boltokban jelenleg a rö­vidkaraj kilóját 442 forintért mérik, ami az áremelés előtt 363 forintba került. A lapocka és a comb, ámely a Csemege szakemberei szerint a két leginkább keresett húsféleség, jelen­leg 299 forintba kerül, a régi ára 259 forint volt mindkettőnek. A Budapesti Húsnagykereske­delmi Vállalat saját boltjaiban a rö­vidkarajt hétfőtől 415 forintért adja kilogrammonként, a comb kilója 340 forintba kerül, a lapockáért 310 fo­rintot kell fizetni, az oldalast 225 fo­rintért mérik, a dagadó 280 forintba kerül, míg a csontos tarjáért 255 fo­rintot kell a háziasszonyoknak fi­zetni. Ünnepség Opusztaszeren Petőfi-emlékhelyek találkozója A KELET-EURÓPAI BŰNÖZÉS ÚJ MINŐSÉGE Bérgyilkosság, gengszterizmus Európa kommunista uralom alól felszabadult keleti felén, ahol a szer­vezett bűnözés soha nem látott terje­désének lehetünk tanúi, a bűnelköve­tés három új fajtája van feljövőben: a bérgyilkosság, a gengszterizmus és a csalás - elemzi a térségben kialakult helyzetet az AFP hírügynökség. Tavasz óta a cseh hatóságoknak bérgyilkosságok valóságos hullámá­val kell szembenézniük, amelyeket cseh és külföldi „profi gyilkosok” követnek el. Májustól mintegy tucat ilyen emberölést követtek ef Prágá­ban és másutt. A leggyakrabban fiatal „üzletem­berek" közötti számlarendezésről van szó, akik egyik napról a másikra gazdagodnak meg, majd jutnak kol­dusbotra, állítólagos üzleti tevékeny­ségük pedig legtöbbször kétes pén­zek mozgatásához kapcsolódik. A legtöbb meggyilkolt személy a kábí­tószercsempészettel, a prostitúcióval áll kapcsolatban, vagy pedig gátlásta­lan hitelezők áldozata. A Cseh Köztársaságban a szerve­zett bűnözés 1989 óta háromszoro sára nőtt, és a Szlovákiától való el­szakadás nyomán szinte ellenőrizhe­tetlenné vált - vélekedik Josef Dou- cha, a prágai rendőrség különleges egységének vezetője. Az egykori Szovjetunió területéről és a Tá­vol-Keletről szerveződött bűnbandá­kat és bűnszövetkezeteket külföldről irányítják. A jugoszlávok ellenőrzik a hagyományos drog- és fegyverke­reskedelmet. az ukránok a radioaktív anyagok csempészését, az oroszok pedig a prostitúcióban utaznak le­ginkább - állítja Doucha. Az országba a volt Szovjetunió te­rületéről „illegálisan belépő, főként moldovai románok állnak amögött a gengszterizmu mögött is, amely Romániát sem kíméli - vélekednek a román bűnüldöző szervek A * • Az adósság behajtásának módja gyakran gyilkosság. gengszterizmus 1993 óta új jelen­ségként Kelet-Európa valamennyi országában felütötte a fejét, és azóta is egy gyors felfutásnak lehetünk ta­núi. Hat hónap alatt a román rendőr­ség száz olyan fegyveres rablást re gisztrált, amelyet az egykori Szovjetunióból érkezett gengszte­rek hajtottak végre. A 68 ismertté vált szervezett csoport tagjai közül több mint kétszáz oroszt, ukránt, fe­héroroszt és moldvait tartóztattak le - közölte Tudor Angelescu, a román nyomozóhatóság helyettes vezetője. Ezek a fegyveres rablók azonos módszerrel dolgoznak: léprccsalják a turistabuszokat és az egyéni turisták autóit, majd az utasokat lőfegyverrel vagy kézigránáttal megfenyegetve megszabadítják értéktárgyaiktól és. pénzüktől. Bulgáriában az üzletek, kávézók és éttermek tulajdonosai, akik nagy számban vannak kitéve a bűnbandák zsarolásainak, „önvé­delmi szervezetet” alapítottak a fegyveres rablások ellen. Három hó­napja a szófiai pénzváltó irodák több napi a is bezártak, hogy így tiltakoz­zanak a zsarolók bandák ellen, akik havi 3 ezer márkát követelnek tőlük, úgy- mond védettségük fejében. A szervezett bűnözés elleni szófiai szolgálat vezetője szerint a „vámsze­dők” legtöbbször egykori sportolók, rendőrök, akik hivatalosan vagyon­védelmi cégek tagjai. A szándékos gyújtogatás és a gépkocsirobbantás bevett eszközeik közé tartozik. Romániában viszont hétszáz - kí­nai állampolgárok által alapított - fantom—cég leple alatt valójában il­legális tevékenység folyik. Amerikai Békeszolgálat Bensőséges ünnepség keretében tette le az esküt csütörtökön Székes­fehérvárott az Amerikai Békeszolgá­lat negyvenkilenc önkéntes nyelvta­nára. A következő időszakban Ma­gyarország különböző helységeiben segítik majd az angol nyelv tanítását. Az immár hónapok óta hazánkban tartózkodó, magyarul tanuló önkén­teseket a város polgárai nevében Balsay István polgármester köszön­tötte, majd Charles Thomas, az Ame­rikai Egyesült Államok magyaror­szági nagykövete szólt arról, hogy az esküt tevőknek nemcsak a béke szol­gálata lesz a dolguk, hanem az is, hogy a nemzetközi tudomány és ke­reskedelem nyelvének tanításával hozzájáruljanak Magyarország prob­lémáinak megoldásához, gazdasági fellendülésének segítéséhez. Megszökött egy fogoly Veszedelmes bűnöző szökött meg csütörtök hajnalban a váci börtönből. Holec István 42 éves elítélt hét évi börtönbüntetését töltötte nemi erő­szak, kifosztás, lopás bűntette miatt, ebből már csupán egy év volt hátra, amikor a ma hajnali akciót végrehaj­totta. A vizsgálat eddigi adatai sze­rint a börtönben a szennyesruhás-bá- láknál használatos köteleket gyűj­tötte össze, ezekből font erősebb kö­telet, s a padlástérből 15 méter ma­gasságból az ablak rácsának kifeszí­tése után aláereszkedett. A váci rendőrség nagy erőkkel indult felku­tatására, egyebek mellett nyomozó­kutyákat is bevetett. Feltételezések szerint Budapest irányába indult el a bűnöző, s a rendőrség a nyomában van. EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Jelcin felhívása a parlamenthez Borisz Jelcin pénteken hivatalosan is javasolta a Legfelsőbb Tanács­nak, hogy hozzák előre a két év múlva esedékes választásokat. Az orosz elnök leszögezte, hogy a választók kezébe kell adni a döntést az elhúzódó hatalmi válság megoldása érdekében. A felhívásban az elnök hangoztatta, hogy kész tárgyalásokat folytatni a törvényhozással a sza­vazás előrehozásáról, és hangsúlyozta hogy a Legfelsőbb Tanács gyors döntésére számit, mivel a válság gátolja a reformok megvalósítá­sát. Jelcin leszögezte, hogy a kiai a alt helyzetből az egyetlen békés és demokratikus kiutat a parlamenti választások jelentik. A Legfelsőbb Tanács pénteki ülésén egyelőre a napirendi kérdésekkel foglalkozott, s nem tárgyalta az elnök javaslatát. Az előzetes várakozásokkal ellentét­ben a honatyák nem foglaltak állást az elnök előző napi sajtóértekezle­tén elhangzott, parlamentet támadó kijelentéseivel kapcsolatban sem. Radioaktív anyagot foglaltak le A brazil rendőrség szerdán 1,4 tonna radioaktív tóriumot foglalt le az ország északi részén lévő Belem városában. A hatóságok pénteki be­számolója szerint a csempészek Irakba akarták eljuttatni az atomerő­művekben is felhasználható anyagot. Az AP szerint egy névtelen tele­fonáló bejelentésére lépett akcióba a rendőrség, s egy orvos házában foglalta le a faládákba csomagolt. 100 ezer dollárért vásárolt tóriumot. Az AP szerint a radioaktív tórium csak kismértékben sugároz, s csak a dúsítás után jelent komoly veszélyt környezetére. Kínai kommunista gratuláció Csiang Cö-min, a Kínai Kommunista Párt főtitkára, kínai államfő csütörtökön táviratban gratulált Li l eng huj tajvani elnöknek abból az alkalomból, hogy újraválasztották a Kuomintang párt elnöki tisztébe. Szokatlan gesztusól van szó, hiszen a KKP és a nacionalista Kuomin­tang viszonya mintegy hat évtizede ellenséges. A Kínai Népköztársa­ság és Tajvan kölcsönösen nem isim i i cl cgymást, mindkettő önmagát tartja a kínai nép egyetlen törvényes képviselőjének. A kínai gazdaság korszerűsítésében azonban óriási szerepet játszik a nagy mennyiségben beözönlő tajvani tőke. A gazdasági együttműködés erősödése az utóbbi időben enyhítette a feszültséget a riválisok között. Támogatják az ENSZ-főparancsnokot Delcroix belga nemzetvédelmi miniszter kijelentette, hogy a NATO aggodalmai ellenére továbbra is támogatja Francis Briquemont tábor­nokot, a boszniai ENSZ -békefenntartók főparancsnokát. A belga fő­tiszt az utóbbi napokban többszöi is ügy nyilatkozott, hogy kétségei vannak a Szarajevó körüli szerb erők elleni légitámadás hatékonyságát és célszerűségét illetően. Emiatt Briquemont több felől kapott bírálatot. Szabadon engedik-e Demjanjukot? Az izraeli legfelső bíróság pénteken újabb két héttel elhalasztotta döntését arról, hogy szabadon engedjék-e John Demjanjukot. A szaba­don bocsátása ellen fellebbező s/ei vezetéknek írásban kell folyamod­niuk a bírói testülethez. A 73 éves lóriit öt evvel ezelőtt mint a treblin- kai koncentrációs tábor „hóhérját” ítélték halálra Jeruzsálemben, de az. izraeli legfelső bíróság idén július vegén felmentette. ti Kalapács alattad ínothtaurus&trágya , A dmoszaurusztnumu határa Kbpva végre a reges/.ek is keresnek egy . kis pénzt Londonban - úgyszólván ürülékből csinálnak aranyat. A Bonham’s árverési cég szeptember elején aukciót rendez különböző dinoszaurusz-relikviákból Az árverés fő szenzációjaként tíz - tenisz­labda nagyságú - dinoszaurusztojás kerül átvitt értelemben kalapács alá, ezeket Kínában ásták ki nemrég Ezek mellett azonban trágy ama­radványokat is értékesítenek: az ürülék a hivatalos bizonylatok szerint 100 millió éve élt sztegoszauruszoktól származik. Dinoszaurusztrágyát újabban Nagy-Britanmában is nagy mennyiségben találnak. Gyakorlóbomba zuhant a garázsra A bajorországi Heidenheim városka mellett fekvő légitámaszpont kö­zéleten egy mintegy hatvan centiméteres vastömb zuhant az egyik ga­rázsra, áttörte annak tetejét és külső falát, majd darabokra törte az egyik gépkocsit. A romhalmazon inegpattanva még majdnem száz mé­tert repült a vasdarab, és végül a közeli erdőben ért földet. A szerencsés véletlennek köszönhető csupán, hogy a ..bombázás” során senki sent sérült meg. A rendőrség gyanúja szerint a gyakorlóbombát az amerikai légierő egyik vadászbombázója vesztette el. Fahd király ötmilliós hálapénze Nem volt hálátlan a szaűdi uralkodó család a Marseille városában lévő Timone kórház iránt' ötmillió frankos csekkel jutalmazta meg an­nak elismeréséül, hogy a kórház orvosai megmentették Fahd király egyik unokaöccsét egy koponyasérülés súlyos következményeitől. A királyi család jachtja az Azur part előtt horgonyoz, s a 15 éves Khalid herceg úgy döntött, hogy kipróbálja legújabb tengeri szuperrobogóját, jet-skijét. A száguldásnak bukás lett a vége a herceg koponyája betört, a koponyán belül is sérüléseket szenvedett. A kórház orvosai még a baleset éjjelén megműtötték Khalidot, mégpedig teljes sikerrel. Átrobúgott fölötte a gyorsvonat A csodával határos módon maradt életben egy 45 esztendős férfi Bulgáriában, aki alkoholmámorát éppen a vasúti sínek között aludta ki. A 24 Csasza című szófiai napilap pénteki beszámolója szerint Rusze mellett a 45 esztendős Hriszto Dohrev a vasúti talpfákra feküdt, hogy kipihenje italozásának fáradalmait. Kcuyelmesen elnyújtózott a sínpár között, s arra sem ébredt fel. hogs átrobogott fölötte a 109-es számú nemzetközi vonat mozdonya és 9 kocsija. Alig akarta elhinni, hogy éle­tét az mentette meg, hogy holtrészegre itta magát, s képtelen volt ^leg­kisebb mozdulatra is. amikor a vonat elrobogott felette. 3 Nehéz, lesz áthúzni.

Next

/
Thumbnails
Contents