Petőfi Népe, 1993. augusztus (48. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-17 / 191. szám
1993. augusztus 17., kedd MEGYEI KORKÉP Szörnyethalt a Trabant utasa • Az összeroncsolódott Trabant alatt lévő áldozatra az egyik tűzoltó Figyelt fel. A szerencsétlen emberen már nem segíthettek. (Fotó: Hencz). A rendkívül súlyos hétvégi balesetek után tegnap kora reggel újabb halálos karambol történt Kecskemét központjában. Az Árpád körút és a Batthyány utca kereszteződésében 6 órakor egy magyar rendszámú Trabant ütközött egy török Forddal, és a Trabant egyik utasa a helyszínen szörnyethalt. A baleset körülményeit vizsgáló rendőrök szerint a CIE-169 forgalmi rendszámú Trabant az E75-ös utat keresztezte a Halasi út felé, és nem vette figyelembe, hogy a jelzőlámpák sárgán villognak. Ebben az esetben elsőbbséget kellett volna adnia a balról érkező török személyautónak. A két kocsi összeütközött, de csak a Trabantban lévők sérültek meg. A gépkocsivezetőt, G. László letelepedési engedéllyel Magyarországon élő 24 éves román állampolgárt életveszélyes állapotban vitte kórházba a rohammentő. Eszméletét lapzártánkig sem nyerte vissza, így még mindig nem sikerült a rendőröknek megállapítaniuk a vele utazó 50 év körüli férfi személyazonosságát. Az ütközés ereje kidobta a kocsiból az idősebb embert, aki valósággal eltűnt a fölé került Trabant alatt. A halottra a mentéshez hívott egyik tűzoltó figyelt fel, majd ekkor emelték le róla a kocsit. Semmilyen iratot nem találtak nála: neve, kora, nemzetiségé ismeretlen. A rendőrök a Petőfi Népe olvasóinak segítségét kérték a halott személyazonosságának kiderítéséhez. Személyleírása: 170 centiméter magas, sötétkék melegítőalsót, pólót, barna színű szandált viselt. A kecskeméti rendőrök kérése az, hogy aki bármit tud a baleset áldozatáról, jelentkezzen a városi kapitányság bal- esetvizsgálóinál. SZAKMAI TAPASZTALATCSERE Debreceni kertészek Baján — Nagyon sok tapasztalatot szereztünk, reméljük a debreceni virág- karnevál alkalmából hasonló, élményekben gazdag programot készíthetünk elő bácskai kertbarát társaink számára — mondta a debreceni, Mathiász Jánosról elnevezett kertbarát klub elnöke a bajai Újvárosi Általános Művelődési Központban tartott záróértékelésen, amikor megköszönte a bajai és a hercegszántói-dá- vodi kertbarátoknak a vendéglátást. A debreceniek csütörtökön délután érkeztek Bajára. Először a város nevezetességeivel ismerkedtek Kom- lósi Sándor kertészmérnök avatott kalauzolásával, aki nem csak a város múltjával és jelenével, hanem jövendő terveivel is megismertette a mintegy negyven vendéget. A szakmai program péntek reggel Dávodon kezdődött. Farkas Mátyás jeles helybéli gazda szőlőjében az ICI növényvédőszer gyártó cég képviselője tartott növénvédelmi előadást, majd Gyarmati István két holdas kertjében az öntözési kérdésekről tartottak vitafórumot. Megegyeztek abban, hogy a nagyon szép vegyes gyümölcsös — ringló, alma, barack, szilva — megközelítően sem hozott volna a mostanihoz hasonló termést, ha az öntözést nem sikerült volna megoldani. Ezt követően Hercegszántót, a ka- rapancsai Holt-Dunaágat és a Ferenc csatorna környékét tekintették meg a vendégek, majd Solymosi Tivadar szaktanácsadó — a szántói kertbarátok elnöke, a találkozó egyik fő szervezője — mutatta be messze földön híres gyümölcsborait, és ismertette a termesztés-gyártás folyamatát. Végezetül Komlósi Mária kertészmérnök, a bajai kertbarát klub elnöke foglalta össze az időszerű tennivalókat és a kertbarát találkozó tapasztalatait. Emlékezés Csátalján A hét végére közel ötszáz, már hivatalosan is bejelentkezett 1944-47 között kitelepült vagy kitelepített volt csátaljait várnak „haza” szerte Európából. A legtöbben Németországból érkeznek, de van, aki Kanadából repül át a kontinensre, hogy Csátalján lehessen az augusztus 22-i „Barátság” elnevezésű nemzetiségi találkozón. 10 órakor német-magyar nyelvű szentmise lesz a római katolikus templomban, melyen nagy valószínűséggel részt vesz dr. Dankó László érsek úr is. A templom előtt fél tizenkettőkor emlékművet avatnak a II. világháborúban elesettek tiszteletére, majd a közös ebéd után 14 órakor koszorúzás lesz a temetőben. Ezt követően az öreg iskola udvarán kulturális műsort láthatnak az érdeklődők. A nap gyertyagyújtással végződik az újonnan felavatott emlékműnél. Az ígéretek szerint még az új kenyér ünnepére megjelenik egy kiadvány magyar és német nyelven, melyet Németországban szerkesztenek és nyomnak a csátaljaiak, s amelyben a csátaljaiaknak állítanak írásos megemlékezést. Előszavát Gombkötő István polgármester, a német be- és kitelepítéssel foglalkozó tanulmányt Mayer János, a szegedi JATE magyar-történetein szakos hallgatója írta. Lovász Árpád nyugdíjas saját életén keresztül mutatja be élvezetes sorokba öntve a székelyek és svábok kapcsolatát. Somogyi Gábor HUSZONÖT KÉRDÉS, HUSZONÖT FELELET AZ ÚJ OKTATÁSI TÖRVÉNYRŐL | ímmsá II 8. Mi az iskolaszék feladata? Az oktató-nevelő munka segítése — a szülők, a tanulók, az intézmény-fenntartók és az intézmény működésében érdekelt más szervek együttműködésének előmozdítása révén. Feladatai közé tartozik például a tanulók jogainak érvényesítésével, kötelezettségeinek teljesítésével összefüggő iskolai döntések, intézkedések ellen benyújtott kérelmek elbírálása. Javaslattételi jogkörrel rendelkezik a nevelési-oktatási intézmény irányítását, a vezető személyét, az intézmény egészét vagy a tanulók nagyobb csoportját érintő minden kérdésben. Az előírások szerint az iskolaszékeket hat hónapon belül kell létrehozni. (Holnap: Kik lesznek az iskolaszékek tagjai?) ÚJ LAKÁSRENDELET KÉSZÜL KECSKEMÉTEN Jövő évtől megvehetők az otthonok A parlament által alkotott úgynevezett lakástörvényt július 30-ával hirdették ki. Ismert, hogy a jogszabály jövő év június 30-áig lakbéremelési tilalmat rendelt el az önkormányzati bérlakásoknál, és rendkívül kedvező feltételeket teremtett, amennyiben ezeket az otthonokat a bérlők meg kívánják venni. Az önkormányzatok maximum a forgalmi érték 50 százalékát kérhetik a lakásokért. Előre 10 százalékot készpénzben kell befizetni, a többi 25 év alatt törleszthető, s hat évig a részletre kamat sem számolható fel. Vételárként a saját jogon kapott kárpótlási jegyet is el kell fogadni. Vagyis, ha egy bérlakás forgalmi értékét 1 millió forintban állapítják meg, úgy 50 ezer forintot kell befizetni, s a maradék 450 ezer forintot pedig 25 év alatt részletekben. A kamat nagysága a hatodik év után sem haladhatja meg a 20 százalékot. A vételi jog a bérlőt lényegében alanyi jogon megilleti, így például a korábbi kecskeméti eladási tilalmi lista is felülvizsgálatra szorul. Az önkormányzatoknak a törvény keretein belül rendeletet kell alkotniuk, melyek legkésőbb 1994. január 1-jével hatályba lépnek. A bérlő, illetve a jogosult ettől az időponttól 5 évig élhet a lakás megvásárlásának a jogával. Azon év március 31-éig kell az önkormányzatnál a vételi szándékot jelezni, amelyik évben meg kívánja a bérlő a lakást vásárolni. A bejelentés után az önkormányzat 180 napon belül köteles a vevőt a vételárról tájékoztatni, és a szerződést megküldeni. Nem közismert még, hogy az ön- kormányzati tulajdonú, de •szolgálati — fegyveres erők, tűzoltóság stb. — kijelölésű otthonokra is vonatkozik a törvény, melynek keretein belül az illetékes minisztereknek ugyancsak 1994. január 1-jétől hatályba lépő rendeletet kell alkotniuk. Ez alól a kormány ugyan felmentést adhat, de ebben az esetben a szolgálati lakásokra a lakástörvény rendelkezéseit kell alkalmazni. Kecskeméten több, mint 5 ezer bérlakást érint a törvény, ami ellen egyébként a Megyei Jogú Városok Szövetsége az Alkotmánybírósághoz fordult. Ha esetleg az Alkotmánybíróság megsemmisítené a törvényt, úgy továbbra is életben maradna a jelenleg is hatályos, a bérlők számára sokkal kedvezőtlenebb helyi rendelet a hírős városban. A kecskeméti helyi rendelet ellen viszont a köztársasági megbízotti hivatal nyújtott be keresetet az Alkotmánybírósághoz. Dr. Sarkadi Zsolttal, az önkormányzat lakásbizottságának elnökével váltottunk szót a lakástörvény kecskeméti hatásairól. Álláspontja szerint a kihirdetett lakástörvénnyel szemben nincs értelme a helyi rendeletet fenntartani. Várhatóan október végére a képviselőtestület elé kerül az új helyi lakásrendelet, amely már megfelel a törvénynek. így a már kijelölt ezer otthont is ennek megfelelően fogják eladni január 1-je után. Lehetőség nyílik az önkényes lakók kiköltöztetésére is, illetve a bérlakásra váróknál a szociális rászorultság sokkal nagyobb súllyal esik latba, mint jelenleg. Az üres lakásokba minél hamarabb ideiglenes bérlőket helyeznek el határozott idejű szerződéssel, ami nem jogosít a lakás megvételére. A parlamenti törvény drákói rendelkezést tartalmaz akkor, ha a bérlő nem fizet lakbért, mivel ilyenkor az önkormányzat 16 napon belül felmondhat neki. Sarkadi Zsolt szerint ez csak elvi lehetőség. Ugyanis ha a lakbérmelés nem közös megegyezéssel történik, úgy csak egy hosszú bírósági per végén mondhat fel esetleg az önkormányzat a bérlőnek. A törvény viszont továbbra is komoly kötelezettségeket ró a tulajdonosra. Vezetékhálózat meghibásodását például a bérbeadónak kell elhárítania. Mihályka Gyula Csapatunk elutazott Karlovy Vary-ba A Játék határok nélkül európai szuperdöntőjére tegnap este 10 órakor elutazott a Magyarországot képviselő kecskeméti csapat Karlovy Vary-ba. Némi bizonytalanság előzte meg az indulást, mivel a kecskeméti városvezetők többsége nyári szabadságát tölti, s nem volt senki a városházán, aki pénzt tudott volna adni. A csapat egyik tagja a Petőfi Népén keresztül keresett szponzorokat. A kialakult helyzettel múlt héten foglalkozott a kulturális bizottság is, és a következő levéllel fordult Merász József polgármesterhez: — Megdöbbenéssel fogadtuk azt az újsághírt, miszerint a Játék határok nélkül nyertes kecskeméti csapata a döntőre való elutazásához adományokért könyörög. Nem ismerjük a TV 2-vel kötött szerződést arra vonatkozóan, hogy a nyertes magyar csapatot ki utaztatja, de úgy gondoljuk: amennyiben erre nincs megállapodás, akkor a város kötelessége a versenyzők kiutazását biztosítani. Kérjük, szíveskedjék megvizsgálni, milyen összegből lehet a kiutazás költségeit rendezni. Ameny- nyiben más nincs, javasoljuk a pénznyerőautomaták begyűjtéséből származó összegből a Karlovy Vary-ba való utazást kifizetni — írja levelében a bizottság a polgármesternek. A csapat menedzsere, Körmöczi Béla tegnap örömteli hírrel szolgált: a csapat este 10 órakor el tud indulni a szuperdöntőre több szponzor jóvoltából. A dolog pikantériája, hogy a támogatók között van a megyei ön- kormányzat is, jóllehet, Kecskemét 1 Remélhetően a szuperdöntő után is így fognak örülni. nem tartozik a tagjai sorába. Bács-Kiskun önkormányzata azért döntött a támogatás mellett, mert álláspontjuk szerint a hírős város csapata az ország és a város mellett a régiót is képviseli a nagyszabású európai televíziós vetélkedőn. A csapat ma délben érkezik Karlovy Vary-ba. Szerdán este jelmez- és játékpróbára kerül sor, csütörtökön lesz a főpróba, az előadás és televíziófelvétel pedig pénteken 18 órától kezdődik, esőnap esetén szombaton. A „kémek" egyelőre annyit jelentettek, hogy a háromból egy, úgymond vizes helyszín van, ami csapatunknak az erőssége lehet. Az is kiszivárgott, hogy a feladatok varieté jellegűek lesznek. A kecskeméti játék óta naponta edző hírős városi csapat ennek megfelelően is készült: az egy kerekű biciklitől a guraló hengeren át még a késdobálás rejtelmeit is megpróbálták elsajátítani. Megtudtuk azt is, a kecskeméti kezdőcsapat áll rajthoz Karlovy Vary-ban is, hacsak valaki le nem sérül. Kecskemét képviselő-testülete egyébként a szuperdöntő után két nappal, jövő hétfőn foglalkozik a csapat támogatásával. Körmöczi Béla reményei szerint valamiféle elismerést megszavaznak a csapat tagjainak, akik az egész nyarukat feláldozva dolgoztak a város hírnevéért. Vita a táblák sorrendjében Példás szervezettséggel zajlott a Fajszon nemrégiben megtartott földárverés. A viszonylagos nagy nyugalom elsősorban annak köszönhető, hogy bőven van termőföld, így aztán kis vita csupán a táblák sorrendjében akadt. Nem volt egymásra ígérgetés, aranykoronánként 500 forintos árnál lendültek magasba a kezek. Mint az egyik résztvevő mondta: Fajszon a földek fölött nem lesz marakodás, csöndben megosztozik a falu. Homokmégyi kárpótlás Nemrégiben megtartott homokmégyi földárverésen bár elismerten a törvény minden betűje be volt tartva, mégis voltak elégedetlenkedő gazdák. A feszültséget leginkább az okozta, hogy a község közigazgatási területe megváltozott, a környékről sok császártöltési hadifogoly is licitált, így a kereslet meghaladta a kínálatot. Azt jósolják, hogy a hátralevő időben Homokmégyen még többe kerül majd a termőföld. Szemtanúk szerint aranykoronánként 1700 forintos áron vásároltak, s névérték alatt nem kelt el terület. A helybéliek szerint talán egész Bács-Kiskunban Homokmégyen legnagyobb a földéhség, a tulajdonban lévő kárpótlási jegyek meghaladják az igényeket. Ajándék St. Louisból Nagytiszteletű Kallós Árpád kalocsai származású, az amerikai St. Louisban élő református lelkész, néprajzkutató, nemrégiben értékes ajándékokat adott a városnak. Mint megtudtuk, hazautazása előtt az egyik magyar származású ismerőse néhány tárgyat adott neki, amiről azt sem tudták, mire való. A néprajzos rögtön látta, hogy ókalocsai mintás nyomódúcokról van szó, amivel az anyagra festették a mintát. A század elején elszármazott dúcok így Kalocsára kerültek vissza. KÖZÉLETI HÍREK • Az MDF Kecskemét Városi Szervezete augusztus 18-án 18 órakor tisztújító közgyűlést tart az Erdei Ferenc Művelődési Központban. A közgyűlés vendége lesz Lezsák Sándor, az MDF országos alelnöke. A közgyűlésen csak az MDF városi szervezetének tagjai vehetnek részt. Kenyérszentelés Nagybaracskán TILTAKOZÓ NYILATKOZAT Nagybaracskán a hagyományoknak megfelelően 9 órakor ünnepi istentisztelettel és kenyérszenteléssel a templomban keződik az augusztus 20-i program. Tíz órakor állnak a bográcsok elé a Ferenc-csatorna partján a Sobri Kupa halfőző vereseny résztvevői. Eddigi információnk szerint már több mint 30 „mesterszakács” nyújtotta be nevezését, tehát minden bizonnyal nem csak az ízek, hanem a látvány is remek lesz. Délután kettőkor avatják fel a rendőrőrsöt, ahonnan rálátni a piactérre, melyen a hivatalos aktust követően a helyi néptáncegyüttes szórakoztatja a megjelenteket. Akiknek még ezek után is maradt energiájuk, azok ugyanezen a helyszínen este utcabálon rophatják a táncot a Póló zenekar közreműködésével. Somogyi Gábor Megnyílt az Ady Akadémia A határok osztottak, de közös magyarságunknak a tartalma között ott van a történelmi örökségünk, a meg- oszthatatlanul közös történelmi tudatunk. Ugyanígy határoktól függetlenül közös mindaz, ami a magyar irodalom és a magyar művészet múltjából és jelenéből árad rajtunk keresztül az elkövetkezendő magyar nemzedékekre. E szavakkal köszöntötte Szabad György tegnap a debreceni Ady Endre Akadémia hallgatóit. Áz Országgyűlés elnöke a tanácskozás nyitónapján tartott előadásában hangsúlyozta: „Nincs ma felelős magyar értelmiségi, aki ír valamit, nincs ma felelős magyar tanár, aki mond valamit és nincs ma felelős magyar törvényhozó, aki megpróbál jogforrást teremteni, és ne gondolna arra: a leírt, a kimondott szó és gondolat hogyan hathat azokra, akik nem az állampolgárság címén tagjai a nemzeti közösségnek”. Az erdélyi, a kárpátaljai, a szlovákiai és a vajdasági magyar értelmiség legjelentősebb hazai továbbképző tanfolyamának elnöke, Orosz István történészprofesszor „a rendszerváltozás gyermekének” nevezte az akadémiát, mondván: „Négy évvel ezelőtt néhány oktatótársammal együtt úgy véltük, hogy egy új korszak hajnalán a debreceni egyetem tanáraként kötelességeink vannak az egyetemes magyarsággal, mindenekelőtt a határainkon kívül élő magyar értelmiséggel kapcsolatban”. Debrecenre utalva a professzor kifejtette: természetes kötelezettségei vannak azok segítésében, akinek magyarságát veszély fenyegeti, akik naponta hoznak áldozatokat nemzeti identitásuk megőrzése érdekében. A Paksi Atomerőmű Rt. 12 km-es térségében elhelyezkedő települések Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulás /TEIT/ tiltakozását fejezi ki a Paksi Atomerőmű Rt. két tulajdonosa, az ÁVÜ és az ÁV Rt. közgyűlési szavazata ellen. Nevezetesen a legnagyobb tulajdonosok az előterjesztésben szereplő közérdekű kötelezettségvállalást, valamint a Kelet-Európai Biztonsági Projekthez való csatlakozást nem szavazták meg, figyelmen kívül hagyva ezzel a környék lakosságának érdekeit. Annak idején, mikor az atomerőművet építették, a lakosságot nem kérdezték meg, akarja e ezt, és úgy érezzük, hogy a két tulajdonos részéről a közgyűlésen mutatott hozzáállás ma is ilyen szellemben történt. Az ugyancsak tulajdonos önkormányzatok támogatták az előterjesztést, amelyet a vezér- igazgató terjesztett elő. A TEIT az elmúlt első évében jó és szoros kapcsolatot alakított ki a PA Rt. szakmai vezetésével, továbbra is együtt kíván működni az ellenőrzésben és az információ áramoltatásában saját biztonságunk érdekében. Sajnos a két nagy tulajdonos nem akar partnerünk lenni ebben. Különös hozzáállás ez, amikor a kiégett üzemanyagok ideiglenes tárolóját akarják építeni körzetünkben. Tiltakozásunk mellett kifejezzük azon óhajunkat, hogy az érdekeltek változtassák meg eddigi hozzáállásukat a környék lakosságának biztonsága érdekében. A korszerű technika csak így működhet az ember környezetében bizalommal, károsítás nélkül. Reméljük, ez így lesz a jövőben. _______________________________________(8995)