Petőfi Népe, 1993. augusztus (48. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-02 / 178. szám

Jubileum Gödöllőn Az 1933-as emlékezetes gödöl­lői dzsembori 60. évfordulója al­kalmából nemzetközi cserkésztá­bor nyílt vasárnap Gödöllőn, 20 ország 1200 fiataljának részvéte­lével. A cserkészet minden kor­ban megmentette az ifjúságot a szélsőséges gondolatoktól, min­den olyan ordas eszmétől és poli­tikai irányzattól, amely ellentétes a cserkészet parancsaival. Nem véletlen, hogy a cserkészetet meg kellett szüntetni a fordulat éve után, mert nem fért össze sem egy jobb-, sem egy baloldali'diktatú­rával - jelentette ki Antall József miniszterelnök a gödöllői Gras- salkovich-kastélyban rendezett ünnepi megnyitójában. Beszédé­ben hangsúlyozta: az 1956-os for­radalom alatt a cserkészet újra feltámadt, hogy azután évtize­dekre ismét betiltsák. A további­akban rámutatott: a nemzetközi cserkésztalálkozóra hozzánk lá­togató külföldi vendégek, az or­szágszerte fellelhető, több évszá­zados műemlékromokból is lát­hatják, hogy ez az ország az egye­temes európai keresztényi kultú­rának védőbástyája volt. Gyermekeinkért „Gyermekünk megszületése életünk legnagyobb csodája, mérhetetlen boldogsága. Szeret­nénk, ha kiegyensúlyozottan és egészségesen fejlődne, szeret­nénk megóvni őt minden veszély­től és betegségtől. A szoptatás az a csodaszer, mely minderre egy­szerre képes” - olvasható az anyatej világnapja (augusztus 1.) alkalmából kiadott nyílt levélben, amelyet Pusztai Erzsébet, a Nép­jóléti Minisztérium államtitkára írt alá. Halálbüntetés Szlovákiában? A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) parlamenti képviselői kezdemé­nyezni fogják, hogy népszavazás útján döntsenek a halálbüntetés visszaállításáról. A Szlovák Nemzeti Párt számos tagja - te­kintettel a bűnözési statisztika kedvezőtlen alakulására - azt ajánlja képviselőinek, hogy a tör­vényhozásban kezdeményezzék a halálbüntetés kérdését eldöntő népszavazás kiírását, mert a kér­désben Szlovákia minden lakosa illetékes véleményt nyilvánítani. Névtáblatilalom A szombaton megjelent Új Szó értesülése szerint Szlovákiában ismét központi utasítással rendel­ték el a magyar nyelvű helység­névtáblák kötelező eltávolítását. A lap szerint a járási útkarban­tartó vállalatok a héten a közle­kedési tárca osztályvezetőjének leveléből értesültek arról, hogy a közutak mentén álló magyar nyelvű táblák sértik a 99/1971-es rendeletet, ezért azokat az állami utak védősávjából eltávolítani kö­telesek. Francia munkanélküliség Júniusban csaknem 45 ezer fő­vel nőtt meg a munkanélküliek tábora Franciaországban. A hiva­talos adatok szerint jelenleg már 3 millió 185 ezer a munkanélkü­liek száma; ez a munkaképes la­kosság 11,6 százalékát jelenti. Kémhálózat a NATO-ban A^ NATO-n belül tevékeny­kedő kémhálózatot lepleztek le a hatóságok - jelentették szomba­ton este német rádió- és tv-állo- mások. A^ szervezet, amely „To­páz’ fedőnév alatt tevékenyke­dett, az eddigi legjelentősebb ügynöki csoport a NATO fennál­lása óta. Keresik a merénylőket Az olasz hatóságok továbbra is a sötétben tapogatóznak a kedd éjféli merénylet tetteseit illetően. Még mindig nem sikerült megál­lapítani annak a 25 év körüli szőke nőnek a személyazonossá­gát, akit a szemtanúk kétszer is, a milánói merénylet és egy korábbi római robbantás helyszínén is lát­tak. Francesco Antoni Borelli köztársasági főügyész is megerő­sítette azt a véleményt, hogy a mostani merényletsorozatnái „eddig egyetlen nyomozati elem sem támasztotta alá a maffia­nyomot”. Forgách Pál lemondott Késő este az alapszabály elfoga­dásával ért véget pénteken a társada­lombiztosítás nyugdíjbiztosítási ön- kormányzatának első közgyűlése. Az alapszabály feletti vitát az egészség- biztosítási önkormányzat is meg­kezdte. Az alapszabály-tervezet legkritikusabb pontja kétségtelenül a képviselők költségtérítéséről, illetve a tisztségviselők javadalmazásáról szóló előterjesztés volt. Többórás vita alakult ki ugyanis arról: kapja- nak-e, és ha igen, milyen mértékű tiszteletdíjat az elnökség és a fel­ügyelő bizottság tagjai. Az érvek és ellenérvek harcában végül is nagy többségben az az álláspont győzött, amely szerint a választott tisztségvi­selők az elvégzendő feladatok és a rájuk nehezedő felelősség miatt igenis jogosultak a tiszteletdíjra, a testület tagjai pedig a költségtérí­tésre. Forgách Pál a döntést követően lemondott képviselőségéről, Ferge Zsuzsa a felügyelő bizottsági tisztsé­gétől vált meg. KEVÉS A,PÉNZ A MŰKÖDÉSHEZ Tovább harcol a kécskei gépgyár Tiltakozó nyugdíjasok Kalocsán tegnap fekete szalagot tűztek fel a vasárnapi séta idejére mindazok az idős emberek, akik csat­lakoztak a nyugdíjasok helyi szerve­zetének felhívásához. A gyászsza­laggal a nehéz életkörülmények, a kormány nyugdíjasokat sújtó politi­kája ellen tiltakoztak. Este az abla­kokba kirakott égő gyertyákkal foly­tatták a demonstrációt a tiltakozó ka­locsai nyugdíjasok. Négyszáz nyeremény előfizetőknek • Háromszáz embernek ad munkát a kécskei gépgyár, nem mindegy tehát, hogyan alakul a jövő. • Nem kevesebb mint 113 ezer 135 darab szelvény vett rész a nyári sze­rencsekerék játékunkon, és 400 nyeremény talált gazdára. A főnyere­ményt a szalkszentmártoni Kardos Gyula nyerte. A 100 ezer forint ér­tékű Yamahát ifj. Péter Károly szponzorunk jelenlétében, Papp Zoltán bajai szerkesztőségvezető adta át. Nyereménylista a 6. oldalon. Belgrád diktál a bosnyákoknak? Nem lehet mondani, hogy valaha is édesgyermekükként kényeztették volna a pesti központú gyárak vidéki részlegeiket. így volt ez a tiszakécskei Vegyép- szerrel is, amely kénytelen volt az alárendeltség hátrányait viselni. A kis gyárban kisebb volt a fizetés, az adósság törlesztésében viszontséleii kellett járni. Azt hihetnénk, hogy a Vegyépszer Rt. szétválása és a kécs­kei egység önállósodása után ez a helyzet gyökeresen megváltozott. Sajnos, ez nem így van, hiszen olykor könnyebb házasságot kötni, mint szétválni. A vagyonon való osz­tozkodás ugyanis nem ismer együt­térzést, csak saját érdeket, ami nem más: minél kevesebb teherrel talpon maradni. Esetünkben ez úgy néz ki, hogy a Vegyépszer Rt. szétválásakor a köz­gyűlés az összes adósság felét a ti­szakécskei gyár nyakába sózta. S mivel ennek az adósságnak a szám­szerűsítése a mai napig nem történt meg, így a nagyságáról mind ez ideig a szétvált részek nem tudtak meg­egyezni. Ha ugyanis azt az összeget kellene kifizetni a már önállóvá,yált tiszakécskei részlegnek, amelyet a Vegyépszer Rt. követel, működés- képtelenné válna a gyár. Nem csoda tehát, ha a kécskeiek a pestiek köve­telését nem akarják elfogadni. Hol tartanak a tárgyalások, a pri­vatizálásig talpon tudnak-e maradni? — érdeklődtem Varga László igaz­gatótól, aki így tájékoztatott: — Továbbra is legnagyobb gon­dunk a működéshez szükséges pénz­ügyi feltételek biztosítása. Ez remél­hetőleg rövidesen megoldódik, ami­kor a Siemens részére készült termé­keket átadjuk. Gondot jelent, hogy nem kaptuk meg a Vegyépszer Rt.-tői azt a 20 millió forintot, ame­lyet a működés elősegítéséül a szét­válást követő 20 napon belül át kel­lett volna adni. Ugyancsak nem ke­rült sor a részvények visszaváltására és a részvények után járó jutalék ki­fizetésére sem. A gépgyár privatizálásáról Varga László igazgató a következőket mondta: szerinte a pályázatok kiírása miatt nagyon elhúzódik, talán jövő év közepére zárul a folyamat. Ter­mészetesen a dolgozók továbbra is vevők a gyárra. Munka egyelőre van elegendő, a német Siemens cég például újabb ajánlatot tett, ami már 1995-re szól. Igaz, a permetezőgépgyártás leállt, s emiatt a már elbocsátott 60 dolgozón túl még a kiszolgáló személyzetből újabb 35 embert kell elküldeni, de még így is 300 kécskei embernek ad kenyeret ez a munkahely. A bosnyák,külügyminiszter vasár­nap Genfben, a CNN tévétársaság­nak adott nyilakozatában kijelen­tette: Gentben nem tárgyalások foly­nak, hanem Belgrád diktál a sarokba szorított bosnyákoknak. s a nemzet­közi közvéleménynek be kell avat­koznia az igazságos rendezés érde­kében. Lord Owen és Thorvald Stol­tenberg nemzetközi közvetítők még vasárnap végére akarnak járni a boszniai békeegyezmény elfogadá­sához szükséges minden nyitott kér­désnek. A Bosznia felosztásáról döntő békeegyezményben a boszniai muzulmánoknak az ország legalább 30 százalékát kellene kapniuk - nyi­latkozta egy diplomata -, ha Owen és Stoltenberg el akarja fogadtatni az egyezséget a nemzetközi közösség­gel. A kétoldalú tárgyalásokon a nemzetközi közvetítők arra próbálták rábírni Radovan Karadzic szerb ve­zetőt, hogy a szerbek nyissanak fo­lyosót a muzulmánoknak a három ostromlott enklávéhoz. Karadzic a hírek szerint vasárnap elutasította a boszniai felosztási tervet és helyette autonómiát ajánlott az enklávéknak „Szerb Köztársaságán” belül. Növekvő árak — kompenzációk B. M. TÍZ NAPIG ÜRES A BELGA TRÓN Elhunyt Baldvin király Repülőtisztek hazaérkezése Vasárnapra virradóan 63 éves ko­rában szívroham következtében el­hunyt I. Baldvin, Belgium királya. Az uralkodót a spanyolországi nyári rezidenciájában, Motrilban érte a ha­lál, ahol szabadságát töltötte. Jean-Luc Dehaene belga kor­mányfő rendkívüli ülésre hívta össze a minisztertanácsot, amely az alkot­mány értelmében az új királystrónra lépéséig testületileg látja el az ural­kodói teendőket. Egészségi állapotáról már évek óta tudni lehetett, hogy nagyon törékeny, tavaly egy komoly szívműtéten is át­esett. Közéleti teendőit ennek elle­nére szinte halála napjáig következe­tesen ellátta. Magyarországon is járt, 1981-ben Bugacra is ellátogatott. I. Baldvin 1960 decemberében ve­zette oltárhoz Donna Fabiola de Mora-t, egy nagy múltú spanyol arisztokrata család leányát, házassá­gukból azonban nem született utód. így a trón, az alkotmány rendelke­zése szerint öccsére, Albert hercegre, vagy ha ő nem óhajt élni uralkodói jogával, a herceg valamelyik gyer­mekére száll. Az alkotmány réndel­• A királyi pár Bugacon. kezése szerint legkésőbb tíz napon belül össze kell ülnie a parlament két házának, hogy döntsön az új király - vagy királynő - személyéről. • (A belga király életrajza a 2. oldalon olvasható.) DOLGOZIK A 2-ES SZÁMÚ HIVATAL Az egész megye postája Kecskeméten a vasúti pályaudvar területén befejeződött a 2-es s^ámú postahivatal beruházási programjá­nak első szakasza. Augusztus máso- dikától, hétfőtől a most elkészült új épületben működik a postahivatal. A beruházás következő szakaszában kerül sor az állomásépületben levő régi postai épületrész felújítására, amely szerződés szerint szeptember végére készül el. Ez a beruházás nemcsak Kecske­mét, hanem az egész megye postai ellátása szempontjából is jelentős. Itt történik ugyanis a megye települése­ire érkező levél- és csomagküldemé­nyek jelentős részének a feldolgo­zása, innen történik azok kiszállítása. Ide gyűjtik össze, és ez a postahivatal továbbítja az egyes településeken feladott küldeményeket. Innen szál­lítják az egész megyébe a Petőfi Né­pét, itt fogadják és innen viszik ki a Kecskemét környéki településekre szóló egyéb hírlapküldeményeket. Ez a postahivatal gondoskodik Kecskemét városban a csomagok házhoz szállításáról, illetve, aki kéz­besítéskor nem tartózkodik otthon, értesítő alapján itt veheti át a cso­magját. (Folytatás a 3. oldalon) Az oroszországi Krasznodárból, a MiG—29-es vadászrepülő-tanfolyam- ról pénteken este 17 tiszt érkezett haza az elmúlt hónapban kiutazott 110 tagú csoportból. Urbán János vezérőrnagy, a Magyar Honvédség repülő-főszemlélője, aki most tért vissza Krasznodárból, elmondta, hogy az átképzés a terveknek megfe­lelően halad. Amint azt Vass József alezredes­től, a kecskeméti repülőtér megbízott parancsnokától megtudtuk, a kata- pultülésekkel foglalkozó techniku­sok, vezető mérnökök és repülésirá­nyító szakemberek számára véget ért az oroszországi kiképzés. Ok érkez­tek haza pénteken tizenheten, közöt­tük nyolc kecskeméti szakember. A többieknek októberig tart a kiképzés. Az áfa-törvény módosításának ha­tására vasárnaptól több termék és szolgáltatás ára emelkedett, miután a jogszabály a 6 százalékos forgalmi adókulcsot tíz százalékra növelte. A változás a legtöbb élelmiszerfélesé­get érinti, bár néhány forgalmazó még a régi összegért árusítja a bol­tokban meglévő készleteit. Tízszázalékos forgalmi adó terheli az áram-, a gáz- és a vízellátást; nö­vekszik a telefon-előfizetés, a helyi és távhívás díja is. A megemelt ösz- szegek egy része már az augusztusi számlákon, más részük a szeptem­beri, illetve az októberi számlákon jelentkeznek először. A tömegközle­kedés területén emeli a tarifákat a MÁV, és erre kényszerülnek a helyi és helyközi személyszállítást végző autóbusz-társaságok is. A kormány döntött az áfa-kulcsok emelésével egy időben életbe lépő lakossági kompenzálásról. Egyszeri, 1500 forint kiegészítő támogatást kapnak a 10 000 forint havi bruttó munkabért el nem érő munkavállalók és a 10 000 forintnál alacsonyabb nyugdíjjal, illetve nyugdíjszerű ellá­tással rendelkezők, továbbá a jövede­lempótló támogatásban részesülő munkanélküliek, és azok, akik rend­szeres pénzbeli ellátást kapnak az önkormányzattól. A 15 000 forint havi bruttó munkabért el nem érők és a 10 (XX)-11 300 forint közötti nyug­díjjal, illetve nyugdíjszerű ellátással rendelkezők 1000 forint egyszeri pótlékra jogosultak. A két gyermeket nevelő családok 1800, a három- vagy többgyermekesek 4000 forint egy­szeri támogatást kapnak. Kalocsán jól halad a fölkészülés. • A Kalocsa megyebajnok labdarúgó-együttese .játszott előkészületi mérkőzést Kecskeméten a KSC ellen. Az újonc némi meglepetésre magabiztosan 3-0-ra nyert a vendéglátók fiatal gárdája ellen. Gaál Béla fölvételén a második vendéggól látható. MA HÁZUNK TÁJA 5. oldal

Next

/
Thumbnails
Contents