Petőfi Népe, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-31 / 177. szám
1993. július 31., szombat SPORT Egy bajai triatlonista A Stadler a kiskőrösi fociért világbajnokságra készül A nyár a triatlon sportágban is a versenyszezont jelenti. Június 18-án a spanyolországi Banyolesben rendezték meg az idei Európa-bajnokságot. A város Barcelonától északra fekszik, és itt rendezték az olimpia evezősversenyeit. Az EB-n indult a bajai Ódor Attila is, sajnos azonban nem a város, hanem a debreceni Oxigén egyesület büszkeségére. Szerdán — július 14-én — indult repülővel, csütörtökön és pénteken pedig már edzés keretében a versenypályával ismerkedett. Az 1500 méteres úszópálya végig egyenes volt, és gyönyörű tiszta a víz. A 40 kilométeres kerékpárút két kör volt, egy része a városban, a többi pedig kint, végig hegyek között. A futás végig sík terepen zajlott. Lenti Zsolt, a fiatal versenyző edzője a következőket mondta a versenyről:-— Vasárnap, a verseny napján 40 fokos meleg volt, és a páratartalom is szinte elviselhetetlen. Ráadásul Attila a legmelegebb időben, délben indult. Az úszása gyengének sikerült, sajnos ez a szám változatlanul nehezen megy a fiatal versenyzőnek. Biciklin' azonban nagyon sokat feljött, mivel szerencsére alföldi ember létére sem okozott neki gondot a hegyi pálya. Futásban pedig csak egy versenyző hagyta le, míg ő hármat is megelőzött. így lett végül az összetettben Ódor Attila a 15. helyezett, míg a csapat a 7. helyen végzett. Ezzel a 15. hellyel a bajai triatlonos kiharcolta a jogot arra, hogy indulhasson Angliában a világbajnokságon. Sajnos azonban a Magyar Triatlon Szövetség nem vállalja a költségeket, ezért szponzorokra lenne szüksége ahhoz, hogy elindulhasson Manchesterben. Ott aztán valóban a világ legjobbjainak számító amerikai, ausztrál, új-zélandi triatlonosokkal találkozhatna. Lenti Zsolt a továbbiakban azt is elmondta, hogy elégedett Ódor Attila teljesítményévei, de az évnek még koránt sincs vége. Az igazi évadzárás az augusztus 22-ei világbajnokság lenne, ha a szponzorok segítségével el tud indulni Manchesterben Attila. Géczy Zsolt • A triatlon egyik népszerű száma: a kerékpározás. Alakul a bajai Milan? * Csütörtökön délután kaptuk azt az információt, hogy a Kiskunhalas elleni edzőmérkőzés után rövid mozgás keretében bemutatkozik a Vasvári Pál utcai pályán Carlos Roberto Correa, aki a bajaiak legfrisebb igazolása lehet. A 23 éves argentin középpályás Lengyel László menedzser révén került a Sugovica partjára. A labdarúgók közvetítésével foglalkozó, Svájcban élő menedzser felesége révén kötődik a városhoz, és mint elmondta, a bajaiak keresték meg őt azzal, hogy tudna-e segíteni nekik? Ezért hozta ide az argentin játékost, aki nem került többe a klubnak, mint a többi labdarúgó. Lengyel úr azon is gondolkodik, hogy hosszabb távon segíti majd a bajai futballt, és két spanyol, valamint egy holland labdarúgó leigazolását is javasolja. Elképzelései szerint Márton László elnökkel, és Rónai sándor edzővel együtt hárman döntenének idejövetele esetén az egyes labdarúgók eladásáról, illetve vételéről. Carlos Roberto Correa szombat délelőtt a Szeged ellen már pályára lép, majd jövő héten a pécsiek ellen újra bizonyíthat. Az előkészületi mérkőzéseken mutatott teljesítménye alapján döntenek majd a bajaiak arról, hogy szükség van-e az argentin középpályára. Amennyiben igen, úgy a légiós létszám 6 főre emelkedik. Tomik Róbert, Raffai Rudolf, Imre Lajos, Szili József jugoszlávok, Parovin orosz és Carlos Roberto Correa argentin. Ennyiben már a Milánra kezd hasonlítani a csapat, nem beszélve a spanyol és holland játékosokról. Előkészületi labdarúgó-mérkőzés: BAJAI FC—KISKUNHALAS 7—1 (3—0) Baja, 700 néző. Vezette: Milasin. BFC: Tomik— Fehér, Goretich G., Goretich K., Faddi, Kiss J., Palla, Kiss M., Ádám, László, Horváth. Második félidőben: Szabó L.— Szűcs, Raffai, Palla, Koch, Szili, Kovács, Imre, Szabó Z„ Rumán, Horváth. Edző: Rónai Sándor. Gólszerzők: Horváth 3, Kiss M., László, Rumán, Szili, illetve Kovács (öngól). Boksz a Búsuló Juhászban Rendhagyó vállalkozás az augusztus 29-i! A Búsuló Juhászban - várhatóan 320 vacsoravendég előtt és jelenlétében - három vagy négy profíboksz-találkozóra kerül sor. Amellett egyéb „betétszámok”, folklórműsor szórakoztatja az érdeklődőket. Hogyan jutott eszükbe ez a Magyarországon szokatlan ötlet? — Ökölvívás-orientált család vagyunk — mondta Győryné R. Klára, a szervező, a kaposvári Golden Ring Bt. menedzsere. — Férjem, Győry József a Magyar Ökölvívók Profeszszionista Szövetségének elnöke. A bt. tulajdonosa Rita leányunk. Férjem Kuvaitban volt szövetségi kapitány. Éppen akkor, amikor Mezey György is ott dolgozott a futballsportban. Területeink? A boksz mellett kísérletet teszünk a későbbiekben ana, hogy hivatásos tenisz- és kosárlabda-találkozókat rendezzünk. Kaposvárott „tettük le névjegyünket” annak idején, a Lakatos—Kincses hivatásos mérkőzés volt az első magyar bajnoki rendezvényünk. Azóta szerveztünk Kecskeméten, budapesti diszkóban, a Fővárosi Nagycirkuszban. A legutóbbi vb-negyeddöntőre a Nemzeti Sportcsarnokban került sor. Profisportot szervezni mindenesetre elég új dolog Magyarországon! — Akadnak zökkenők, főként a szponzorok felkutatása és meggyőzése nehéz. Kérdezheti, miért nem az amatőr sportot segítjük. Nos, amikor Kuvaitból hazatértünk, megfogalmazódott az elhatározás: inkább a hivatásosakkal foglalkozunk, azoké a jövő. Még ha ez most kicsit furán is hangzik. Szerettük volna az amatőr bokszot is támogatni. Tavaly, a tatabányai bányászbajnokságra felajánlottunk százezer forintot. A szervezők közölték, nem tartanak rá igényt. Marad a profiboksz! Polgár győzött és fölzárkózott A Biclben zajló férfi sakkvilágbajnoki zónaközi sakkverseny 12. fordulójában Polgár Judit világossal győzött, Portisch Lajos sötéttel remizett. A 12. fordulóban: Polgár Judit—Barua (indiai) 1:0, Szvesnyikov (orosz)—Portisch Lajos döntetlen. Az élcsoportot Gelfand 8.5 ponttal vezeti, Portischnak és Polgárnak 7-7 pontja van. ‘ A Siófok elleni előkészületi mérkőzés után Bartos Zoltántól, a Kiskőrösi labdarúgó-szakosztály vezetőjétől próbáltam meg először választ kapni arra, hogyan is jött létre az új klub? — Az elmúlt idényben újoncként tulajdonképpen megállta a helyét a csapat, az NB II. Keleti csoportjában elért negyedik helyezésével. Az első év tapasztalatai alapján rájöttünk arra, ha meg akarjuk ismételni ezt a teljesítményt az új bajnoki évadban is, akkor a szükséges igazolásokhoz és a szakosztály zavartalan működéséhez nagyságrenddel nagyobb anyagi hátteret kell biztosítani. Ennek érdekében több alkalommal tárgyaltam Stadler József úrral, az országosan igen jó hírnévnek örvendő Stadler Kft. tulajdonosával, aki tavasszal nagyon sokat segített a csapat anyagi gondjain, és most is közölte velünk, hogy számíthatunk a támogatására. Azt hiszem, nem kell ecsetelnem egyetlen labdarúgást szerető szurkolónak sem azt, hogy mit jelent az, hogy Stadler úr elvállalta az új elnöki pozíciót. Úgy néz ki tehát, végre stabilizálni tudtuk a szakosztály anyagi hátterét, így most már a szakmai munka kerülhet az előtérbe, ami Teliinger Vilmos edző irányításával már meg is kezdődött. A csapattól eddig Kecsmarik, Kin• Stadler József esés, Szentesi és Maczó jelentette be távozási szándékát, így a helyükre hamarosan le kell igazolnunk az új játékosokat, akikkel a tárgyalások folyamatban vannak. — Stadler úr! Az elnöki székből hogyan ítéli meg a Kiskőrösi Stadler L.C. NB Il-es reményeit? — Az elmúlt idény végén nagyon sajnáltam a csapatot, hogy a rutintalanságának köszönhetően lemaradt az NB I-be jutásért vívott osztályozómérkőzés helyéről. Ahogy elnéztem a mérkőzéseket, egyre inkább megerősödött bennem az, hogy van lehetőség ebben a csapatban, csak hát néhány poszton még erősíteni kellene. Ezért aztán úgy döntöttem, hogy feladom a „csendestárs” szerepét és személyesen is beszállok a szakosztály vezetésébe. Mivel szerencsére a Stadler Kft. egy jól prosperáló cég, ezért úgy döntöttem, hogy a költségvetés kétharmad részét magamra vállalom, a többi pedig az önkormányzat és a környékbeli vállalkozók pótolják. Nagyon remélem, hogy a leigazolandó játékosokkal a tárgyalásaink eredményre vezetnek és sikerül összehoznunk egy olyan jó kis csapatot, mely megpályázhatja az új bajnoki évben a dobogós helyek valamelyikét. Én igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni azért, hogy biztosítsam a csapat számára a zavartalan felkészüléshez szükséges anyagi javakat, a többi pedig már a játékosokon múlik! Bízom benne, hogy nem hagynak majd cserben. Bár az átigazolási időszak még javában tart, abban szinte mindenki egyetért, hogy a legnagyobb „halat” eddig a kiskőrösiek kapták ki, mégpedig Stadler úr személyében. Az ismert vállalkozó most a labdarúgásban próbál maradandót alkotni. Farkas Tibor Fölkészülés előtt a női röplabdázók Kína akarja A kínai olimpiai bizottság vezetője élesen bírált pénteken egy ausztrál kormánytisztviselőt, amiért az megjegyzést tett Peking olimpiai pályázatára. A kínai sportdiplomata Bruce Bairdnek, a sydneyi olimpiai pályázat ügyében illetékes új-dél-walesi miniszternek azt a nyilvánosan tett megjegyzését bírálta, hogy „Peking olimpiai pályázata kifulladni látszik”. He Chen Liang az Új Kína hírügynökségnek adott nyilatkozatában kijelentette: szó sincs ilyesmiről, az ausztrál kormánytisztviselő megjegyzése „a közvélemény félrevezetését célozza”. Bruce Baird olyan célzást is tett kinai részről nehezményezett sajtónyilatkozatában, hogy szerinte Peking már csak színleg pályázik az ezredfordulós olimpiára, most voltaképpen a 2004-es játékok megrendezését vette célba, és csak annak előkészítését szolgálja 2000. évi pályázatának fenntartása. He kijelentette: „Nem sokat adunk az ilyen beszédre. Teljes gőzzel folytatjuk erőfeszítéseinket a 2000. évi olimpia elnyeréséért”. Az Ancona kevesli A Magyar Labdarúgó Szövetségből származó péntek délutáni hír szerint az olasz Ancona kevesli a Détári Lajos átigazolásáért felajánlott vételárat. Az egyelőre nem ismert, hogy a fogadó klub, a Ferencváros végül is mennyit ígért a válogatott játékosért, akinek 300 ezer dollár az ára. Maradona: folytatja? Játszik? Nem játszik? — hetek óta e két kérdés foglalkoztatja a labdarúgóvilágot Diego Maradonával kapcsolatban. Az argentin „szupertörpe” jövőjét illetően egyetlen dolog bizonyos: az, hogy a spanyol Sevilla csapatának az elmúlt hónapban búcsút intett. Arról azonban, hogy végleg befejezi pályafutását, vagy mégis csatasorba áll, továbbra is csak találgatni lehet. A legfrissebb hírek szerint Maradona az argentin fővárosban, Buenos Airesben egy rádióinterjúban arról nyilatkozott, hogy a San Lorenzo De Almagro csapatának edzője, Hector „Bambino” Veira visszaadta hitét, és lehetségesnek tartja, hogy az argentin bajnokságban folytatja a labdarúgást. Az argentin szurkolók mindenesetre nagyon várják kedvencük hazai föllépését, hiszen a dél-amerikai ország egykori ügyeletes zsenije hosszú idő óta nem lépett pályára argentin csapat színeiben. Az viszont tény, hogy ifjabb testvére, a 26 éves Lalo, spanyol és venezuelai kitérő után az Egyesült Államokban állapodott meg. A Betis, majd a Maritimo játékosa a Florida állambeli Fort Lauderdale csapatához szerződött. A Diegónál is nagyobb tehetségnek tartott Lalo aligha ér el nagyobb sikereket, mint a bátyja. Nem mindennapi szenzációnak tűnt a tavasszal az a hír, hogy a több mint kétszázszoros szovjet válogatott röplabdázónő, Cserkaszova a kecskeméti Goodmayer SC női röplabdacsapatához szerződik. Vágó András ügyvezető elnöktől érdeklődtünk, hogy mi lett az átigazolásból. — Sajos nem sikerült leszerződtetnünk a kiváló sportolónőt, aki a BSE-ben folytatja pályafutását, de tárgyalunk egy másik orosz játékossal, akivel még ezen a héten szeretnénk megegyezni. — Milyen változások vannak a csapatnál? • — Móráné térdsérüléssel bajlódik, ezért bizonytalan, hogy ott lesz-e a bajnoki rajton, Bognámé terhes, Lapunk május 13-i számában, az Arcok a pályákról sorozatban mutattuk be Barna Tibort, a Magyar Testnevelési Egyetem adjunktusát, aki „A szabadfogású élversenyző teljesítményének elemzése” című doktori disszertációja védésére készült. A bajai gyermekbirkózók edzőtáborában, a Petőfi-szigeten találkoztunk ismét vele, mint újdonsült doktorral. Örömmel újságolta, hogy értekezését, és annak megvédését summa cum laude eredménnyel értékelték. A nagy múltú és eredményes magyar birkózás számos jeles diplomával büszkélkedhet. Zombori Ödön, a kötöttfogás megújítója mérnök volt, Kárpáti Károly olimpiai bajnok, Holezért rá az egész őszi szezonban nem számíthatunk. A fiatalok közül többeji az idén felvételiztek főiskolára, egyetemre, ezért abbahagyták az edzést. Természetesen erősíteni szeretnénk, több játékos leigazolását tervezzük. Neveket nem mondok, mivel az átigazolási időszak augusztus végéig tart és még semmi nem biztos. — Mikor kezdik a felkészülést a bajnokságra? — A nyári pihenő után augusztus 2-án jön újra össze a csapat, a felkészülés pedig 3-án az Árpádvárosi sportcsarnokban kezdődik a szeptember végén induló bajnokságra mondta Vágó András. Gömöri Ferenc lósi Géza, Hoffmann Géza neves edzők pedig testnevelő tanárok, de számos orvos és jogász doktort is felsorolhatunk. Dr. Papp László, dr. Hegedűs Csaba, dr. Réczi László a legismertebbek közül. Dr. Barna Tibor egyvalamiben első a birkózószakemberek között. A TF egyetemi rangra emelése óta (körülbelül 10 éve) szerezhetnek a testnevelők és sportszakemberek doktori címet. Ezen kevesek között, mint birkózó, az első és egyetlen. A Bács-Kiskun megyeiek, és szőkébb hazája, Baja lakói büszkék rá, és további eredményes munkát kívánnak neki. Szabados Imre Barna Tibor megvédte disszertációját 11 Bajai evezősök a válogatottban Petrity Rudolf, a Bajai Spartacus Vízügy SC sportolója az . országos evezősbajnokságon férfi egypárevezősben a második helyet szerezte meg. Az ezüstérem a rendkívül erős mezőnyben azt jelenti a bajai ver senyző számára, hogy biztos tágja a szeptember elején Csehországban sorra kerülő világbajnokságon induló magyar négy párevezős egységnek. Jelenleg Petrity Rudolf a válogatott edzőtáborában készül, ezért nem ve hét részt a Budapest-Kalocsa-Baja nemzetközi távevezősversenyen. Úszóutánpótlásbajnokság A hét végén rendezik meg Budapesten az országos utánpótlás úszóbajnokságot, amelyen rajthoz áll a Bajai Spartacus Vízügy SC sportolója, Mórocza Nóra is. Pass Ferenc edző reményei szerint a fiatal úszó meglepetést okozhat az országos mezőnyben. Meghalt Móró Ferencné Elhunyt Móró Ferencné, a kiskunhalasi Szűts József Általános Iskola nyugalmazott testnevelő tanára, aki nagy ügyszeretettel oktatta kedvenc tantárgyát, nevelte a híres halasi a kézilabda-utánpótlást. Móró Fe rencné temetése augusztus 2-án, I I órakor lesz a kiskunhalasi római katolikus temetőben. A rendőrök győztek Három ember megsebesült, 42 öt pedig a rendőrök őrizetbe vettek, mi után összecsapás robbant ki egy ba rátságos labdarúgó-mérkőzés nézői között. Az észak-angliai Sunder landben a helyi csapat vendégeként lépett pályára a skót Glasgow Ran gers, s a találkozóra 21 ezren voltak kíváncsiak, közte nyolcezer vendégszurkoló. A pályán a skótok győzlek, a pályán kívül viszont végül is a kai hatalmi erők kerekedtek felül. Hazai szakaszgyőzelem A Coca-Cola Tour de llongrie nemzetközi kerékpárosverseny Sió fok és Szekszárd közötti 3. szakaszát (165 km) a Schwinn-Csepel ver senyzője, Mihail Csornij nyerte a Ívovi Jurij Krivogub és a Stoll werck-FTC-s Molnár Tamás elölt. Összetettben továbbra is a német Ln rico Poitschke vezet. Egy lépés vissza A Kalocsai FC labdarúgócsapata mindig híres volt az utánpótlás-neve léséről. A sok fiatal serdülő és ifjú sági korú gyerekkel általában a leg jobban képzett és erre a területre spe cializálódott edzők foglalkoztak. Az anyagi feltételek azonban már határt szabnak a hagyományos nevelómun kának is. A Kalocsai FC ősztől az eddigi kettő helyett már csak egy csapatot indít a serdülőbajnokság ban. Bőséges sportprogram A jövő hét végén több jelentős oi szágos versenyen is számot adhatnak tudásukról a bajai sportolók A mo torcsónakos Pfeil Zoltán az országos bajnokság második futamában indul Szegeden, a Vizin-Gönczi duó pedig Budapesten, az autósralin áll rajthoz Péntektől vasárnapig tart majd Szol nokon az országos utánpótlás ka jak-kenu bajnokság, amelyre a bajai szakosztály minden egysége tovább jutott. Edzenek a kosaraslányok Hétfőn megkezdi a felkészülést az új bajnoki idényre az immár NB I es Bajai TK Elma női kosárlabdacsapata. Az eddigi gárda nagy része megmarad és továbbra is az edző rendelkezésére áll, de hozzájuk csatlakozik Újvidékről a helyi NB I B s csapatban játszott 18 éves. I82cen timéter magas Horváth Adrienn, aki nek édesanyja korábban Kecskeméten kosarazott. Rajta kívül még valószínűleg egy center is érkezik Bclgrádból. Kiskunfélegyházáról, az NB ll-es együttesből két lányt felvettek az. Eötvös József Tanítóképző Fiús kólára, akik szintén a bajai csapatot erősítik. Továbbá egy paksi kosarassal is tárgyalnak. 9 Czéh (balról) és Móráné. Ősztől is egy csapatban lesznek?