Petőfi Népe, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-13 / 161. szám
1993. július 13., kedd 7 PÉNZ, VÁLLALKOZÁS, PIAC KÜLKAPCSOLATOK Partnerválasztás a Hannoveri Vásáron • Magyar kiállítók a Hannoveri Vásáron. Hannover (IN). 1993-ban a világ legnagyobb ipari vására azt tartotta központi feladatának, hogy kapcsolatteremtési lehetőségeket biztosítson a közép- és keleteurópai reformállamok számára, melyek „Kelet-Nyugati Együttműködés néven saját standdal rendelkeztek. A stand a régi és a jövendőbeli üzleti partnerek találkozóhelyéül szolgált. A piacgazdálkodásra áttérő országokkal speciális katalóguson keresztül 900 kiállító keresett kapcsolatokat. Egyidejűleg különböző kongresszusok foglalkoztak Közép- és Kelet-Európa környezetvédelmi, ipari és beruházási lehetőségeinek fő irányvonalaival. A világ kirakatába került Magyarország, amely 10 kiállítóval, köztük az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB). 500 négyzetméter területen képviseltette magát. A HUNTECH nevű adatbank betekintést nyújtott a kutatási és fejlesztési aktivitásába. A város központi témája egybeesett számos olyan német törekvéssel, miszerint tanácsokkal, gyakorlati lépésekkel segítsék keleti szomszédaik piacgazdaságának felépítését. Eziránt a szövetségi kormány 1992-ben programszerűen elkötelezte magát. A Magyarországgal való együttműködés természetesen már korábban elkezdődött, és gyorsan, nagy ütemben fejlődött. Professzor Rainer Ortleb. szövetségi oktatási miniszter egy oktatási központot nyitott meg Budapesten, mely részére a német fél másfél márkát költött. 1992 őszéig 900 tanfolyamrésztvevőt képeztek ki az elektronika és adatfeldolgozás területén. 1993-ban továbi mintaközpontokat hoznak létre. Esztergomban tanterveket dolgoznak ki a textil, vendéglátás, háztáji gazdálkodás, faipar és a kereskedelmi adatfeldolgozás területén. Dombovárott a vasipari szakma számára terveznek oktatási központot. Tanterv és az oktatási eszközök területén a szövetségi oktatási miniszter támogatja egy német-magyar értelmező szakszótár kidolgozását. Segítség érkezik német tudományos szervezetektől is, többek között a Fraunhofer Társaságtól, amely főleg technológia-kutatással foglalkozik kis és középvállalkozások részére, és egyben egy hasonló magyar egyesület alapításának is példaképe lehet. A német tudományt támogató alapítványszövetség, amelyet a német gazdaság finanszíroz, a Kollégium Budapest nemzetközi kapcsolatait támogatja. Hermann Horstkotte Tőke, tudás, aktivitás Németország keleti tartományaiban befejezéséhez közeledik a privatizáció. A mintegy tizenkétezer vállalat közül immár csak néhány száz eladása várat magára. A német vagyonügynökség, a Treuhandstalt képviseletet nyitott Magyarországon, melynek vezetője dr. Arndt Fleischer. akit legelébb arról kérdeztünk, miért fontos Németországnak a budapesti jelenlét. 1 — Valamennyiüknek érdeke, hogy ez a bizonytalanság, amely a többi között a privatizáció miatt létezik még keleten, megszűnjön és stabilizálódjon a helyzet ebben a térségben. Németország olyan know-how-val rendelkezik, amely máshol is használható, ahol a tervgazdaságról a piacgazdaságra térnek át. — Milyennek látja Ön a magyarországi privatizációs folyamatot? — Magyarországon még haboznak a nagyvállalatok „felaprításával". Ez kezdetben így volt nálunk is, aztán rájöttek: ahhoz, hogy eredményes legyen a vállalatok magánkézbe adása, nincs más lehetőség: fel kell darabolni a nagy gyárakat és úgy kell eladni, így ugyanis könnyebben lehet vevőt találni. — Magyarországon azért más „kondíciókkal megy végbe a privatizáció, mint Németországban. Önöknél ugyanis jelentős összeget! fordítanak a költségvetésből erre a célra. — Ez így van. Ugyanakkor Magyarországon a vállalatoknak már mintegy 25 százalékát sikerült magánkézbe adni, ez a többi kelet-európai országhoz viszonyítva jó aránynak mondható. Mégis azt kell mondanom, hogy Önöknek aktívabban kellene fellépniük a vevőkkel szemben. Tudniillik, míg korábban Magyarország szinte egyedül volt a privatizálandó vállalataival, azóta a többi keleti ország is beállt a sorba, tehát jobban meg kell mutatnia magát annak, aki nyerő akar lenni. — Az embereknek kétfajta aggodalmuk van a privatizációval kapcsolatban: egyik, hogy nem jön a külföldi tőke, a másik épp az ellenkezője: kiárusítják az országot. — Hallottam én is olyan véleményeket, miszerint Magyarországon sokat adnak el külföldieknek. Ez így azonban nem igaz. Egyrészt: fontos, hogy bejöjjön a tőke, másrészt a management know-how-t is meg kell vásárolni. Ez főleg a nagyvállalatokra vonatkozik. Ugyanis csak a kisebbeknél lehet rávenni a magyarokat, hogy aktivizálódjanak. Ami pedig a legfontosabb, hogy a privatizációs folyamat mind gyorsabban menjen végbe, hiszen a cél az, hogy a gazdaságtalanul működő vállalatok minél kevesebb deficitet termeljenek. — Hangyái — Őfelsége a vevő Pultok nyugati mintára * Az osztrák cég tervei alapján átalakított húspult szemre is tetszetős. (Foto:Gaál Béla) A kecskemétiek közkedvelt bevásárlóhelyén, a Dobó körúti UNIVER ABC áruházban tavaly novemberben történt az első komoly beruházás. Akkor 10 millió forintot fordítottak a vonalkódos rendszer bevezetésére. A várakozásnak megfelelően a kezdeti hullámvölgy után gyorsabbá vált a pénztári várakozás. A székesfehérvári SZÜV által telepített rendszer másik előnye az, hogy a vonalkódos rendszer alapján biztonságosabbá vált a li/.ctés is, hiszen a számlákon minden egyes tétel jól leolvasható. A változások sorát a pék—, hús—, és zöldséges pultok átalakítása követte. A nemet LINDE cég tervei alapján készültek el a ma legmodernebbnek számító, szentre is tetszetős kiszolgáló helyek. Több mint tíz millióba kei ült ez a beruházás, ám a folyamat még nem fejeződött be. A LINDE cég a kedvező tapasztalatok alapján újabb megbízást kapott. A bevásárlóközpont folyamatos modernizálásának további terveit is ők öntik formába a várható költségekkel együtt. Pápai Jenő, áruházigazgató érdeklődésünkre elmondta, terveik szerint a következő lépés a tej - és tejtermék pultok lecserélése lesz, az idő megérett már erre. Végül a polcrendszer átalakítása lesz elkerülhetetlen, mivel a nagyméretű bevásárlókocsik tágasabb teret igényelnek. Ezzel lehetővé válik másfajta árubemutatás is. Mindezek függvényei azonban a szövetkezet gazdasági helyzetének. Egy biztos: az ősszel, a megújulás jegyében a város második legnagyobb ABC áruházában is, az Akadémia körútiban is áttérnek a vonalkódos rendszerre. Nagy Ágnes Az átlag-amerikai búcsút mondott a patinás óriás-áruházaknak. A Bloomingdale, a Garfinkel. a Macy's a csőd szélén áll. Az új község az úgynevezett Mall, a hatalmas diszkont-áruház, ahol a vevő valóban király és a Mail az ő birodalma. A legnagyobb, nemrég elkészült minncapolis Mail, amelyet „a diszkont Grand Canyonjaként” hirdetnek. Itt Őfelsége, a Vásárló háromszázötven nagyáruházai talál egy fedél alatt. Mozik, vendéglők, konditermek, minigolf-pályák, kápolnák éppúgy megtalálhatóak a Mall-ban, mint az ingyenes tolószék. Aki utál vásárolni, lemegy a klubba, az ott várakozó alkalmazottaknak megmondja, mit akar és körülbelül mennyiért. Amíg teljesítik Őfelsége parancsát, ő a klubban sörözhet, olvashat, vagy ha a kedve úgy tartja, akár súlyt is emelhet. A szórakozás kedvéért számíthat arra, hogy este tízkor, amikor Áru-ország bezárja kapuit, a Mail klubja nívós night-clubbá alakul át. Az átlag-amerikai nem kevesebb, mint napi hetvenegy percet tölt vásárlással. növekvő mértékben a mállókban. Huszonnégy százalékuk nem vásárol, csak nézelődik, nem utolsósorban azért, mert tapasztalatból tudja, hogy egy kiárusításon akár ötven százalékkal is olcsóbban juthat hozzá a most kiszemelt cikkhez. A fennmaradó hetvenhat százalék átlag csaknem ötven dollárt hagy a Maliban egy látogatása során. A vizit úgy ér véget, hogy az árut becsomagolják és ha megrendeli, hazaszállítják mindazt, amit Őfelsége. a Vevő vásárolt. És ráadásként úgy mosolyognak rá, ahogyan királyokra illik az alattvalóknak. Castro további áldozatokat kér Kubának nincs más alternatívája: győzelmet kell aratnia történelmének példátlanul nehéz időszakában - hangoztatta Fidel Castro állam- és kormányfő a közelmúltban egyik parlamenti beszédében. A törvényhozás valamennyi kubaihoz szóló felhívást fogadott el, amelyben további önfeláldozásra, egységre és kitartásra buzdítja a lakosságot. A kubai vezető a tanácskozáson mondott zárszavában hosszan foglalkozott a szigetország korábbi szövetségeseinek elvesztésével, szenvedélyes megfogalmazásaival jelét adva annak, hogy mindmáig nemcsak Kuba, de érzelmileg ő maga sem heverte ki teljesen azt a sokkot, amelyet a Szovjetunió, illetve az úgynevezett szocialista tábor összeomlása jelentett. Földindulásról, társadalmi, politikai és ideológiai kataklizmáról beszélt, s azt fejtegette; „nem fér az ember fejébe, hogy egy olyan erős, oly fontos világpolitikai egyensúlyi szereppel bíró ország, mint a Szovjetunió, hogyan tűnhetett el a térképről''. Castro a várhatóan az eddiginél is nehezebbé váló életkörülményekre, az ellátási korlátozásokra utalva kijelentette: a vezetés pontosan tisztában van az ország gondjainak nagyságával, s ezzel összefüggésben elmondta, hogy az idei, rendkívül rossz cukortermelési eredmények • Ezúttal a cukornád ültetvények terméseredményi is jóval elmaradtak a megszokottól. 500 millió dollár exportbevételtől fosztják meg az országot. (Becslések szerint tavaly mintegy kétmilliárd dolláros importra volt lehetősége az országnak, így az államfő által említett adat a teljes behozatal egynegyedének kiesését okozhatja.) Az USA és Kuba viszonyáról szólva rámutatott, hogy noha a Clinton—kormányzat eddig „kevésbé ellenséges és agresszív,, magatartást tanúsított a szigetországgal szemben, mint elődei, a havannai vezetés nem számol a kétoldalú kapcsolatok közeli javulásával, a gazdasági embargó feloldásával. A parlamenti ülésszakon az ország válságos energiahelyzetét és a helyi közigazgatással párhuzamosan, 1988-tól kiépített szervezet, a népi tanácsok rendszere működését tekintették át. Görög üzlettárs a Tensi Toursban Sűrű légiforgalom A kelet-európai városok közül Budapesttel van a legsűrűbb légi összeköttetése Németországnak - jelentette a DPA a német repülőterek szövetségének adataira hivatkozva. A magyar fővárost heti száztizenhét járat köti össze német repülőterekkel, míg a második helyen álló Moszkvát száztizenhat, Prágát száztizenkettő, Varsót pedig nyolcvankilenc. Megduplázódott, heti huszonnégyre emelkedett a légi összeköttetések száma Rigával, a lett fővárossal. A romló gazdasági helyzet ellenére fejlődik Németország légiforgalma a kelet-európai térséggel, a nyári menetrend tíz százalékos növekedést mutat. A többségében magyarországi magánszemélyek tulajdonában lévő magyar-német vegyes vállalkozás, a Tensi Tours Kft. görög üzlettárssal is bővül. Boros József, a társaság ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a cégben már évek óta tulajdonos a soiingeni Kogag túraszervező cég. Várhatóan a tulajdonosi kör bővül, mégpedig görög befektetővel. Az igazgató egyelőre nem nevezte meg a görög üzlettársat. A cég forgalma forgalma igen gyorsan nő. A Tensi Tours a múlt évben 35 ezer túristát utaztatott a világ minden részére. Kínálatukban a legnépszerűbbek a görögországi utak. Ennek része, hogy a Tensi Tours újabban több görög hajózási társaságot képvisel Magyarországon. A Tensit is érinti a hazai utazási piacon tapasztalható keresletcsökkenés. Ez ellen a vállalkozás úgy védekezik, hogy többfajta üzletággal foglalkozik. Az utazásszervezés, a görög hajózási társaságok képviselete mellett, bekapcsolódott a repülőjegyek értékesítésébe is. Szoros kapcsolatot alakított ki a Maiévvel, a Swissairrel, az Alitaliával és a Singapore Airlines-szal. A Tensi Toursnál arra számítanak, hogy idei forgalmuk számottevően meghaladja a félmilliárd forintot. ŰJdonSÁG! BÖNGÉSZDE Aki itt keres, az talál partnert! Az ÚJdonSÁG-gal a keresletek lapjával együttműködve közöljük az alábbi keresleti üzleti információkat. A címek ára 500 Ft + áfa. /Az ettó'l eltérő árakat külön jelezzük./ Címkéréskor hivatkozzék a PN-Kalauzra és a hír kódszámára. Az adatokat telefonon, faxon, levélben is megrendelheti az ÚJdonSÁG-nál. Ilyenkor az utánvétel átvételekor a postásnál kell fizetnie. Ha pedig a piros utalványra, a közleménybe megírja, hogy mit parancsol, postafordultával kapja meg a válszt és a számlát! A színház mögötti UNIVER-székházban személyesen, kp.-fizetés ellenében is kiszolgálják. Cím: ÚJdonSÁG, Dömötör Tibor 6000 Kecskemét, Katona J. tér 18. 11/218. Telefon/fax: 08-16.30 között: 76/481-742 /IRODA/; éjjel-nappal: 76/325-970. Fizetőképes keresleteit ingyen közlöm! Tisztelt Partnereim! A leggyorsabban úgy juthatnak az információhoz, ha a piros belföldi postautalvány szelvényét faxon /felragasztva egy féloldalnyi levélre/ elküldik /esetleg már postáról/ az UJdonSÁG-nak a: 76/481-742-re! ÚJdonSÁG KERESLETEK:-ÚS4919 Mikrobuszülések gyártására, beszerelésére, belső kárpitozásra keresnek alvállalkozókat. /Ford, VW stb./-ÚS4918 Horganyzott, szénacélból készülő, zárható kerékpártárolók gyártásához keresnek alvállalkozó gyártókat.-ÚS4910 Német cég ismert és nem ismert tranchíshe-t adó cégeket közvetít magyar nyelven! /szolgáltatás, gasztronómia, kereskedelem/-ÚS4902 Keresnek üvegszál-erősítésű, poliészterből készült motoros hajótestek berendezésére hozzáértő vállalkozókat. Hajótest és motor van!-ÚS4864 Heti 5-6 ezer, 6—féle méretben készülő balta- és kalapácsnyélhez gyártókat keres. A nyári szünet miatt csak átmenetileg /|úl. 29-aug. 10./, július 29-én már, augusztus 10-én még piros belföldi postautalványon szíveskedjék a Kedves Érdeklődő fizetni)-ÚS4924 Vállalatok, gazdasági társaságok! Elfekvő épületgépészeti és ipari szerelvényeiket megvásárolja egy kft.!-ÜS4922 Önálló vállalkozót keres skandináv bútorbolt és nyllászárószalon közös üzemeltetésére. A kapcsolat kialakítása után a termékeket 30 napos, fizetési határidőre, illetve bizományba adja A vállalkozónak kell biztosítania az üzlethelyiséget /50-80 m2/, elsősorban Szeged, Szolnok, Kecskemét jöhet számításba. Az árukészleten kívül biztosítja az üzlet egész bútorzatát a hirdető la berendezést/, Csak levélben vár ajánlatokat!-ÚS4961 Izraeli partnere részére keres mindenfajta minőségű és formájú reze minden menynylségben, kb. 10—12%—kai a londoni árszint /LME/ alatt. FOB Fekete/Balti kikötő paritással. r-ÚS4942 Megvételre keres Kecskeméten 600 m2 összterületű, irodának alkalmas, belvárosi ingatlant.-ÚS4944 Keres nagy mennyiségben sűrített paradicsomot. Szállítás 20 tonnás tételekben. Csomagolás 50 vagy 220 kg-os hordókban. Min. szárazanyag-tartalom: 28% -ÚS4945 Keres 250.000 db M10 típusú műanyag rekeszt. Lehet használt isi-ÚS4949 Keres albérletre 1 évre 1993 aug 1- jétöl 3 szobás, telefonos, esetleg garázsos. kecskeméti családi házatl-ÚS4951 Keres üzletkötői lánc részére olcsó árfekvésű háztartási cikkeket, élelmiszereket. GÉP-MŰANYAG KERESLETEK:-ÚS4822 Keres 36 mm átmérőjű A38-as minőségű köracélt 3 tonna mennyiségben kp -megvételre.-ÚS4812 Olyan koncentrátumokat keres, amelyek háztartási öblltőszerek, mosogatók, hajsamponok, egyéb tisztítószerek előállításához szükségesek Esetleg technológiát is vásárolna, és a felsorolt áruféleségek előállításához szükséges gépi berendezéseket is.-Ú4878 Francia cég közös vállalatot alapitana rozsdamentes acéltartályok gyártására a boripar és más iparágak számára /gyógyszer-, vegyélelmiszeripar/. Hasonló gyártási profilú céget keres, amely kapcsolatban van a bőriparral és értékesítési tapasztalatokkal rendelkezik. A tartályokat Mo.-on és a szomszédos államokban kívánják értékesíteni.-Ú4874 Venne olcsó tejfeldolgozó kisüzemet 4000 l/nap kapacitásig. Szeparálás, pasztörizálás, zacskós csomagolás.-Ú4870 Német gépgy. cég kooperálna acélszerkezetek gyártására, betonkészítő gépekhez és felszerelésekhez /zsaluzás és formázás lakásoknál, középületeknél/. MEZŐGAZDASÁG-ÉLELMISZER-Ú4884 Belga cég venne nagy mennyiségben facsemetéket. 1-2-3 éveseket, erdeieket, gyümölcsfákat, sövényeket. Díszfákat nem. Jelentős mennyiségben vesznek magvakat Isi-ÚS4867 Szójababot vesz kp.-fizetés mellett. Mennyiség: ártól függően.-Ú4901 Venne 1. oszt. takarmánykukoricát, 10-15 ezer tonnát, ab th.: 10.500 Ft/t. FAIPARI KERESLETEK:-Ú4900 Ablakgyártókat keresnek sürgősen, exportra. -Ú4899 Venne: használt, hőlégfúvós, alakos éllezáró gépet, Plf. Brandt Lemgo T-55, vagy Kiv 51.-Ü4868 Holland cég érdeklődik fűrészelt akác, tölgy, bükk és fehér bükkfa iránt. Fűrészüzemek és exportőrök ajánlatait várja.-ÚS4915 Átmérő 14-es tiplihúzóval rendelkezők részére S.O.S munkát adnánakl -Ú4898 Sürgősen gyártót keres MÁV EUR-raklapra.-ÚS4926 Német cég iratmegsemmisítő berendezéseket gyárt. Gyártót keres a gép faburkolaténak gyártásához!-US4928 Német cég június 24-ei faxában EUR-raklap-gyártókkal keres kontaktust.-ÚS4931 Német cég jún. 28-ai faxában falétragyártók ajánlatát várja VEGYES KERESLETEK:-Ú4921 Venne használt, de jó állapotban lévő. lehetőleg álló elrendezésű műanyag vagy acéltartályokat víz tárolására. szigeteleUen kivitelben is 2 db 5 m3, 10, 15 vagy 25 m3-est, összesen 8 db-ot. A kívánatos méret 10 vagy 15 m3-es lenne!-Ú4917 Venne 30.000 db gyermek-harisnyanadrágot 14 éves korig Pamut-poliamid keverék, komputermintás fehér, kék, rózsaszín.-US4471 Gusztusos hústehenek epekövét veszi német cég A tisztára mosott és levegőn szárított, nagy, ép kövekért 350 DM-et fizet kilónként.-ÚS4787 Vesz 500 gramm I osztályú, mogyoró-dió nagyságú, külsőleg letisztított színfolytonos marhaepekövet CIP Debrecen. Ár 9 000,Ft/kg, 13 000,- Ft/kg, minőségtől tüggően. Fizetés: kp., átvételkor-ÚS4920 Hongkongi ügyfele megbízásából keres dúsított vaskokszot finomacél előállításához Specifikáció az ÚJdonSÁG-nál van. 25.000 t/hó mennyiségben. Paritások: FOB Vlagyivosztok. C+F Tianzsin kínai kikötő.-ÚS4777 Az ÚJdonSÁG partnere rövidesen megkezdi a kajszibarack-felvásárlást, biztos anyagi hátérrel-ÚS4722 Ha az ÚJdonSÁG-ban keres, az egész ország tudni tog róla, ha nem is az egész országtól kapja az ajánlatokat! INGATLAN KERESLETEK:-ÚS4938 Építési telket keresnek Kecskeméten, a városközpontban!-ÚS4863 Az ÚJdonSÁG német partnere közvetít magyar ipari ingatlant! Költségtérítés 2.500 DM + 15% áfa. mely a 3,25% közvetítési jutalékból, üzlet esetén, levonható.-ÚS4835 Mindenféle albérletet keres Kecskeméten /kiadó lakást üresen, bútorozottan/.-ÚS4733 Keresnek: eladó ingatlanokat Budapesten. a Balaton környékén és Fejér megyében Az ingatlanokról videofelvételt készítenek, és at-Európa több országába továbbítják S4939 Kecskeméti, városközponti, romos lakást vesz építés céljára.-ÚS4716 Siófoktól Keszthelyig keresnek eladó nyaralókat, villákat megbízóik részére. Az iroda maga is a Balatonon van. igen forgalmas bevásárlóközpontban!-ÚS4843 Az ÚJdonSÁG megkezdi ingatlanok közvetítését. Keresleteket térítés nélkül, kínálatokat 400 Ft + 25% áfa árért fogad. A kiközvetített, eladott ingatlanok után 0,5% közvetítési jutalékot számol fel Budapesten. Szegeden és Kecskeméten adásvételi szerződést az ÚJdonSÁG partner ügyvédi irodái készítik el kívánságra, kb t% tlszteletdfjért. Országos hálózat!-ÚS4840 Mindenféle bérleményt keres Kecskeméten /iroda is és garázs isi/.-ÚS4943 Venne Bpesten, legfeljebb a Nagykörút külső oldalán, vagy attól a Belváros felé eső területen 20-30 m2-es üzlethelyiséget. Felső határ: 3 M Ft! Fizetés: kp.-ÚS4940 Kecskemét belterületén üzlet- és irodahelyiséget vesz. Ingatlanból is csak keres! PÉNZPIACI LEHETŐSÉGEK!-ÚS4836 Hitel külföldről: a MNB elbírálja a devizahitel-kérelmet. Engedélye nélkül nem vehető igénybe. A hitel kamata a LIBOR + 2%! A német cégnek magyarországi irodája is van. Költségek 4500 USD a kölcsönszerződés aláírása után! Költségtérítés: 2.500 DM előre. Siker esetén 2- 3% közvetítői jutalék, amelyből a 2 500 DM levonandó! Magyarul levelezhet!-ÚS4754 Ha ÖN csak kisebb - 50- 200 ezer Ft - tökével rendelkezik, mi akkor Is várjuk Keressünk együtt!-ÚS4448 Tőkeigénylök! Pénzt gyorsan, hitelügyintézés! Másik szolgáltatásunk: segítjük tőkéjét a legjobban befektetni! Teljes körű ügyintézési Budapesten-ÚS4447 Hat éve működő, magyarul tudó, német vállalkozás közvetít aktív és csendesbefektetőt. Segit az alaptőke emelésében egy ú| részvényes /társI bekapcsolásával lr|on magyarul Németországba!-Ú4299 Tőkekihelyezés és tőkebefogadás Ezt nyújtja Önnek budapesti kft