Petőfi Népe, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-12 / 160. szám
// 1993. július 12., hétfő PETŐFI NEPE 5 07 — 07 — 07 MEGNEVEZTÉK A POSTARABLÓT Számítástechnika a rendőrségen • Marozsi Márta és Boromisszáné Szabó Éva Csilla a rendőrjárőrök ál tál kiállított igazolólapok adatait viszi számítógépre. (Fotó: N. N. M.) Ma még jobbára csak a krimikben látni olyan jelenetet, amikor a nyomozó leül a számítógép monitorja elé, és adatokat kér a keresett bűnözőről. Vagy ha ezt fokozzák: maga a számítógép segít kideríteni a tettest. Pedig csaknem ugyanitt tart ma már a magyar rendőrség is. Bács-Kiskunban a nyolcvanas évek derekán — a megyei főkapitányságok közül elsőként — megalakult a számítástechnikai alosztály. Vezetője, Vigh Sándor százados a napokban a sajtónak is bemutatta az új főkapitányság korszerű számítógéptermét. — Ha adott egy kocsi rendszáma, akkor pillanatokon belül megtudhatjuk a hozzá tartozó összes adatot — állítja a százados, majd ugyanezt a gyakorlatban szemlélteti. Indul a stopper, az operátor leüti az újságíró autójának rendszámát, és képernyőre kerül a tulajdonos neve, lakcíme, a jármű valamennyi azonosító adata. A másodpercmutató ekkor éri el a 14-es számot. A keresést kiegészítik még azzal, hogy nem körözi-e a rendőrség a verdát. (Szerencsére, nem...) — Pontosan ezzel a módszerrel sikerült megállapítanunk a kecskeméti postarablás elkövetőjének személyazonosságát — folytatja Vigh Sándor. — Rádiókapcsolatban állunk a járőrökkel, így sikerélményeink rendszeresek. Csak a legutóbbi eset: Pesten elkötöttek egy BMW-t. Még nem fedezték fel a lopást, amikor Bács-Kiskunban igazoltatta egy járőr. Látszólag minden rendben volt: a „tulaj” elővette a forgalmit — mint utóbb kiderült, már a hamisítottat és igazolta magát. A járőr nálunk kért adatokat. Az eredmény: a kocsi rendszáma nem a BMW-é, hanem egy Ladáé. A tolvaj azt tette a kocsira és biztonságban érezte magát... Noszlopy Önvédelem nőknek • Erős nyomás a szemgolyóra hüvelykujjal, ha a támadója elölről átkarolja, ám az ön karja szabad marad. {Tanácsok Eckhardt Mahl: Ne bánts! — című nagy sikerű könyvének nyomán. Hunga-Print Kiadó, 1993.) Ha a kérdés velejére kívánnék válaszolni, akkor azt tanácsolnám minden nőnek, hogy azonnal védekezzen, ha támadás cri, kivéve azokat az eseteket, amikor kést, lőfegyvert vagy valamilyen ütlegelő eszközt használ a támadó. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy sok — lányok, asszonyok ellen indított — támadás abbamaradt, mert azonnali és erőteljes védekezésbe ütközött. Azt tanácsolnám, hogy csak olyan testfelületet válasszon támadási, illetve önvédelmi célpontként, amely a támadót a lehető leggyorsabban meggátolja támadása folytatásában. Ezek a következők: — a szemek — a torok — a herék — és a térdek. Az ön számára az a legfontosabb, hogy a támadó mozgásképtelenné váljon, illetve ne bírja folytatni támadó akcióját. Ebben az esetben ugyanis az önvédelem nem arra szolgál, hogy móresre tanítsa a támadóját, hanem arra, hogy hatékonyan megvédje magát egy fenyegető életveszélyes helyzetben. A döntő pillanat az, amikor a kiválasztott célpontot pontosan telibe találja. A mindennapi használati tárgyak — ernyő, kézitáska, összecsavart folyóirat — önvédelmi célra nem tűi hatékony, éppen ezért csak egészen ritkán sikeres. Az egyéb eszközök használata — mint például a könnygáz — csak akkor kecsegtet sikerrel, • Térddel döfés a nemi szervre. ha már a kezünkben fogjuk és a célra, mondjuk a támadó arcába tarjuk. Ha el kell futnia, akkor rúgja le a magas sarkú cipőjét, ez egy esetleges küzdelemnél úgyis csak akadályozza. Végül nagyon hatásos, ha a fizikai támadás elhárítására indított saját akcióját hangos sikoltozásokkal kíséri. Itt most nem kifejezetten a karatesportból ismert csatakiáltásokra gondolok, inkább arról van szó, hogy sokkoljuk a támadót, hiszen nyilván nem gondolt ilyesmire. Ez egyúttal segélykiáltás, figyelemfelhívás is a közelben lévők felé, nem utolsósorban erősíti a pszichikumot és további erőket is mozgósít önben a sikeres önvédelemhez. CUKROSBÁCSIKTÓL A DISZKÓLÁZIG Jótanácsok szülőknek — Nyáron fokozottan megnövekszik a gyerekekre leselkedő veszély — állítja Kurdics Mihály rendőr százados, a főkapitányság vagyonvédelmi alosztályának vezetője, aki a Magazin mostani számúban a szülőknek ad tanácsokat. Hogyan védhetjük meg gyerekeinket? — Elsősorban is ne engedjük, hogy a kisgyerek felügyelet nélkül játszón az utcán vagy nyilvános parkokban. Ugyanakkor helyesen teszszük, ha a gyerekeket kis csoportokba szervezzük: ilyenkor biztonságosabb valamennyinek. Neveljük pontosságra, a pubertáskorú gyermek baráti körét pedig ellenőrizzük. Ha szórakozni mennek, akkor tájékozódjunk, hogy milyen útvonalon, milyen módon és onnan hogyan térnek viszsza. Inkább adjunk pénzt taxira, de azt nem feltétlen tanácsolom, hogy kamasz vezette kocsiba üljön a csapat. Bács-Kiskunban hihetetlen közlekedési tragédiák történtek az év elején éppen ilyen diszkókirándulásokon. — Milyen tanácsokkal lássuk el gyerekeinket? — Ha ismeretlen igyekszik szóba állni vele, akkor legyen óvatos, hárítsa el a közeledést. Óvják a stoppolástól, jóllehet újra növekszik a népszerűsége a fiatalok körében. Ne fogadja el, hogy ismeretlen hívja meg kávézóba, étterembe, diszkóba, vagy egy rövidnek ígért kocsikázásra. Ha valaki megkísérli behúzni a kocsijába, akkor kiabáljon segítségért. És, ha bármi szokatlan történik vele, mondja el azonnal a szüleinek. Ne fogadjon el ajándékot idegentől. Magyarázzuk meg gyerekünknek, hogy vannak emberek, akik kezdetben szeretetreméltónak látszanak, de akik később visszaélnek az ily módon megszerzett bizalommal, szolgálatkészséggel. — Ilyenkor nyáron gyakoribb a: is, hogy elszöknek otthonról. — így van. Ha a megadott időre nem érkezik haza a gyerek, akkor azért még nem kell azonnal a legrosszabbra gondolnunk, pánikba esnünk. Várjunk egy keveset és utána érdeklődjünk azoknál — illetve szüleiknél —, akikkel elment. Ha már végképp nincs elfogadható magyarázata az eltűnésnek, akkor forduljunk a rendőrséghez. Innentől viszont fogadjuk meg a tanácsaikat, utasításaikat: mindent meg fognak tenni a gyerek megkereséséért. A rendőrök tudják — és meg is értik —, hogy a szülők türelmetlenek, de bízniuk kell a hatóságban. N. N. M. Segítség drogügyben Akik úgy érzik, hogy problémájukat már nem oldhatják meg saját maguk, azokat a következő drogsegélyhelyeken várják: Bács—Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza, pszichiátriai osztály, 6000 Kecskemét, Izsáki út 5. Telefon: 76/484-384. Fővárosi Operatív Drogbizottság, 1051 Bp., Városház u. 9-11. Tel: 1174-247. Drogambulancia, 1134 Bp., Klapka u. 17. Telefon: 1207- 741. Tinédzserügvelet, 1131 Bp., Faludi u. 5. Telefon: 1491-514, 1291-836. Drogtájékoztató Központ, 1184 Bp., Thököly u. 2-4. Telefon: 1786-963. Szent Erzsébet (Korányi) Kórház baleseti belgyógyászati osztóivá, Bp. VII., Alsó erdősor 7. Tel: 1220-852. Nemzeti Egészségvédelmi Intézet „Drogprogramja”, 1117 Bp., Böjti Imre u. 4-8. Tel: 1666-461. Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, 1021 Bp., Hűvösvölgyi út 116. Tel: 1760-922. „Mátrix” Egyesület, a szenvedélybetegek hozzátartozói részére, 1134 Bp., Klapka u. 17. Tel: 1207-741. „Humanitás” Bűnmegelőzést és Társadalmi Beilleszkedést Segítő Társaság Ifjúságvédelmi Csoportja, Csokonai Művelődési Ház, 1153 Bp., Eötvös u. 64-66. Szigetszentmiklósi Drogsegélyhely, 2310 Szigetszentmiklós, Jókai u. 25/B. Tel: 06-24-368- 802. 05 — 05 — 05 Kiszáradt a határ A kombájnon legalább egy 6 kilogrammos porral oltó készüléket kell elhelyezni — írja a tűzoltóság propagandaos/.tálya azon a szórólapon, melyen az aratás közben keletkezett tüzektől óvja a polgárokat. „Igen ám — replikázott velünk egy kecskeméti fiatalasszony a múlt héten —, csakhogy kevesen tartják be a szabályt. Mint az a gépkezelő csütörtökön, aki miatt majdnem tanyák égtek le Kecskemét és Katonatelep között." Ha nincsenek otthon a gazdák, akik értesítik a tűzoltókat, akkor bizony mái nincs fedél a fejük felett. A tűzoltók minden évben tapasztalják, hogy szárazság idején menynyire felelőtlenek az emberek. Sérült a szövetkezet gépén a szikratörő, nem ellenőrzik naponta a kipufogóvezetéket, a gyúlékony üzem- és kenőanyagot a gabonatábla szélére rakják. De ostoba módon az átutazók is tüzet okoznak: a legtöbb gyulladás a kocsikból kidobott cigaretta miatt következik be. Pedig nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy kerüljük a kiszáradt határban a tűzgyújtást, a milliós károkat okozó veszélyes tevékenységet. Ehhez csak csipetnyi észre van szükség. Persze, akinek ennyi sincs... • Minden kombájnon tűzoltó készüléknek kell lennie. Eletet menthetnének • Vajon a félegyháziaknak mikor lesznek ilyen eszközeik? Tavaly huszonhét, az idén pedig már tizennégy olyan baleset történt Kiskunfélegyháza körzetében, amikor a gépkocsiba szorult személyek mentésére feszítő- és vágóeszközöket kellett alkalmazni. A városi tűzoltóknak azonban ilyen életmentő szerszámaik nincsenek. Minden egyes esetben a kecskeméti vagy a kiskunhalasi műszaki mentőket szokták riasztani, akik a forgalom miatt ritkán tudnak fél óránál hamarabb a helyszínre érkezni. A helyiek viszont perceken belül ott vannak. — A feszítővasakkal ilyenkor nem sokra megyünk, legtöbbször csak tehetetlenül ácsorgunk a roncsok mellett — mondja Magony Tibor tűzoltó százados, a városi parancsnok helyettese. — Mert például a kormányoszlopot elvágni vagy a sérültről lefeszíteni képtelenek vagyunk. Pedig egy-egy ilyen balesetnél perceken múlhat az emberi élet. Érthető tehát, hogy miért örültünk annyira, amikor egy szakmai bemutatón felfigyeltünk az Amkus cég termékeire. Most kezdik kiépíteni kelet-európai piacukat, ezért nagy lehetőségek rejlenek az együttműködésben. Felajánlották például, hogy a cég szakemberei itt, Félegyházán képzik majd ki a kezelőket, s plusz szerszámot is adnak ajándékba. Az egész készlet ára egyébként 37 ezer márka, de darabonként is megvehetnénk. Mi tulajdonképpen már annak is nagyon örülnénk, ha a hidromotor mellé egy középméretű feszítőt és egy ollós vágót tudnánk beszerezni. Mindez nyolcszázezer forintból kijönne. Gond van viszont az áfával és a vámmal. Ezekre már nincs pénzünk. No és egyelőre még az sincs tisztázva, hogy amennyiben valutában kérik az árat, ez kinek a keretét fogja terhelni majd. Az eszközök rendszerbe állítása egyébként most van folyamatban. A döntés az országos parancsnok hatáskörébe tartozik, aki a tűzvédelmi kutatóintézet véleménye alapján fog mérlegelni, reméljük, kedvezően. Akkor pedig Braunfelstől, a testvérvárosunktól kapott Mercedest fogjuk rohamkocsivá átalakítani. -galambos-04 — 04 — 04 TALLÓZÓ: Mentésre szorulnak a mentősök Szerény számítások szerint már tavaly 320 millió forinttal több kellett volna az Országos Mentőszolgálatnak althoz, hogy a műszer- és autóparkját minimálisan korszerűsíteni tudja. A közalkalmazotti törvényből fakadó bér- és a munkavállalóknak járó egyéb pénzigény 255 millió volt. Ha a várható 20-22 százalékos inflációt tekintjük, a szükséges pénzforrás ma ennél jóval több. Tehát az idei 3,4 milliárdos költségvetés nem elég az amortizálódott, 15 évnél is régebbi EKG- és újraélesztő készülékek cseréjére. Megtorpant az új mentőautók beszerzése is, nincs pénztartalék a közalkalmazotti törvény végrehajtására sem. Ha megszavazza a parlament a pótköltségvetést (az írást a Népszabadság 1993. július 7.-ei számának cikkéből tallóztuk — a szerk.), 300 milliót kap a szolgálat, de még így is csupán 70 százalékra teljesíthető a japán autópark kialakítása, ugyanis a Népjóléti Minisztérium beruházási keretéből csupán 160 millióra számíthatnak az új mentőkocsik beszerzéséhez. Göbl Gábor főigazgató főorvos úgy fogalmaz: folytatódik a válságkezelés. A két évvel ezelőtt elkezdődött energia- és benzináremelés, a közalkalmazotti törvény előírásai nehéz helyzetbe hozták a szolgálatot. A 7140 mentős dolgozó az új jogszabály szerint 12 túlórát vállalhatna havonta, és ha betartanák a nyolcórás munkaidőt, 300 mentőkocsit kellene leállítaniuk. A kormányzat az idén további 160 milliót adott a Toyota-program folytatására, arra azonban már nem futja, hogy az elhasználódott Mercedes rohamkocsikat lecseréljék. Kénytelenek azonban megsérteni a törvényt, hiszen a betegeket, a sürgős eseteket cl kell látniuk. Csak az a baj. hogy már nincs miből fizetni a töblcttúlórákat, ami 3-4 ezer forint jövedelemcsökkenést jelent havonta az embereknek. Kánai László szakeszervezeti titkár kimutatásokkal rukkol elő. Minősítése szerint szégyen, hogy milyen rosszak a fizetések az OMSZ-nál. A mentőápolók bruttó keresete 13 575, a gépkocsivetőké 14 ezer 431, a mentőorvosoké 25 ezer 860, a mentőtiszteké 20 951 forint. Többen reménykedtek a központi tartalékalapból ígért béremelésben, de a tízmilliárdból csupán hat százalékra számíthatnak az egészségügyisek. Ez a kevés sem jön, pedig a par-Bács-Kiskun Megyei Mentőalapítvány Számlaszám: Takarékbank 259-98937-90001969 Cím: 6000 Kecskemét, Akadémia krt. 66. Telefon: 76/486-511, telex: 76/26-757 lament döntése szerint május 1-jétől fel kellett volna emelni a közalkalmazottak, a köztisztviselők bérét. Igaz, hogy hosszú vita folyt az osztozkodásról a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsában, de végül megegyeztek, és ígéret van rá. hogy augusztusban hozzá is jutnak a munkavállalók. Az OMSZ szakszervezeti titkára azonban úgy látja, hogy a 6 százalék édeskevés. Sorra kapja a leveleket a megyei mentőszervezetektől, egyik-másik bizony nyomdafestéket nem tűrő mondatokat tartalmaz... Már most alig lehet lebeszélni az embereket a sztrájkról. Eddig is csak a hivatástudatra apellálva tartották vissza magukat az egészségügyi dolgozók a munkalassítástól. Egy csongrádi levélíró azt javasolja, hogy már ne próbáljanak meg visszaélni a mentősök türelmével. Nógrádi Tóth Erzsébet * * * (A parlament múlt szerdai ülésen a képviselők megszavazták, hogy az OMSZ működési költségvetésének belső átcsoportosítása révén a mentőszolgálat béralapja 1,7 milliárd forintra nőjön, ugyanakkor a hozzá kapt'solódó társadalombiztosítási járulék összege 6SI millió forintra emelkedhet — Petőfi Népe.) A segélyhívás telefonszámai Mentők 04 Tűzoltók 05 (Kunszentmiklóson) 351-204 Rendőrség 07 A Magazint szerkesztette: Noszlopy Nagy Miklós