Petőfi Népe, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-12 / 160. szám

Jugoszláv légtérsértés Szeged térségében július 9-én, pénteken 19.50 óra és 20.10 óra között két jugoszláv MÍG—21-es típusú repülőgép 10 kilométer mélységben megsértette légte­rünket. Erről vasárnap közle­ményben tájékoztatta az MTI-t a Honvédelmi Minisztérium sajtó­ügyeletese, Váradi Géza őrnagy. A repülőgépeket a Magyar Hon­védség légvédelme időben ész­lelte, és a készültségi szolgálatá­val íéladatát az előírások szerint végezte. A jugoszláv fél tájékoz­tatása szerint az adott időben ki­képzési repülést tartottak. Az ese­tet mind magyar, mind jugoszláv részről vizsgálják. Búzaaratási vasárnap Gabonaaratási vasárnap volt a hétvégén Jász-Nagykun-Szolnok megyében, ahol Jászberénytől, Tiszafüredig, Kunszentmártontól Karcagig gépek tucatjai vágták a búzát. A megye ősziárpa-termé­­sét gyakorlatilag már a héten ja­varészt betakarították, s a búzá­nak is jó egynegyede magtárba került. Az idei termés rnégye­­szerte alatta marad a tavalyinak. Aranyérmes vívók Az elmúlt napokban még Es­­senben ragyogott a magyar kard, hiszen dr. Abay Péter, Köves Csaba, Navarrete József, Boros György és Szabó Bence világbaj­noki címet szerzett. Tegnap pedig már Buffalóból, az Egyesült Ál­lamokban zajló egyetemisták és főiskolások sport világjátékáról kaptuk az újabb jó hírt. A női egyéni párbajtőrben Horváth Ma­riann aranyérmes lett. Határidős piac az értéktőzsdén A Budapesti Értéktőzsdén ma indul a határidős piac a Tőzsdeta­nács július 6-i döntése alapján. Egyelőre dollárra, márkára, il­letve az államkötvények közül az I995/D sorozatra lehet határidős üzleteket kötni. A devizapiacon csak a minimum 50 millió forin­tos alaptőkéjű tőzsdetag bróker­cégek vehetnek részt. A kereske­dési egység 10 ezer dollár, illetve 20 ezer márka forint ellenértéké. Cigánygyerekek a táborban Cigánygyermekeknek szerve­zett nyári képességfejlesztő és középiskolára felkészítő tábort a Baranya megyei S ikondán a ci­gány középiskola létrehozására alakult Gandhi Alapítvány. A gyógyfürdőhelyen kétszer tíz na­pon át összesen hetven hatodik osztályos dél-dunántúli gyermek élvezi a nyár örömeit. Velük van­nak a jövő januárban induló hat­­osztályos Gandhi Gimnázium ta­nárai is. Városvédő diákok A nemes hagyományt folytatva kilencedik alkalommal nyílt meg vasárnap a szolnoki Tiszaligetben a dunántúli fiatalok nyári városi környezetvédő és -szépítő tábora. Az idei akcióban Fonyódról és Nagykanizsáról két turnusban, nyolcvan fiatal érkezik két-két hétre a Tisza-parti megyei jogú városba. Az önkéntes fiatalok a köz javára dolgoznak a parkok szépítésén, a játszóterek csinosí­tásán, korszerűsítésén. Balesetek Kerekegyházán Leesett a háztetőről egy 20 esz­tendős kecskeméti férfi Kerek­egyházán vasárnap délben. A Dózsa György utca 13. számú portán történt baleset során a sar­kainál és az egyik csuklóján sé­rült meg. A mentők a kecskeméti kórházba vitték. Két órával ké­sőbb újabb, hasonló baleset tör­tént a községben: ezúttal egy von­tató pótkocsijára pakolt “báláról esett le fejjel egy férfi. Agyráz­kódással került kórházba. Olvasóink kérték Lapunk hetedik oldalán ma ol­vasóink kérésére ismét közzé­­tcsszük az érvényes kamatok lis­táját. A felsorolás a nagyobb ban­kok betét- és hitellehetőségeit tar­talmazza. PETŐFI NÉPE BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVI1I. évf., 160. szám Ára: 13,80 Ft_______1993. július 11, hétfő MA 04 OS 07 Magazin 5. oldal TELJESKÖRŰ KÖTELEZETTSÉG Az adóhivatal nem enged Az áfa-törvény július l-étől a ter­mészetes személyek, a jogi szemé­lyek és a jogi személyiség nélküli szervezetek értékesítési és szolgálta­tásnyújtási tevékenységével kapcso­latban teljes körű nyugtaadási köte­lezettséget ír elő, kivéve a szerencse­játék-szolgáltatást, valamint az új­ság- és folyóirat-árusítást. A nyugtaadási kötelezettség kiter­jed arra a piacon és közterületen áru­sítóra is, aki nem, vagy nem csak sa­ját termelésű termékeit, terményeit árusítja, hanem a másoktól felvásá­roltat — esetleg úgynevezett bizo­mányba átvett terméket — is — tájé­koztat az APEH-nek az MTI-hez va­sárnap eljuttatott közleménye. Az adóhatóság egyedi kérelemre és nyugtaadási kötelezettség alóli felmentést adhat meghatározott felté­telek fennállása esetén. Ilyen lehet a szociális, egészségügyi helyzet, a vállalkozás mérete, a gazdasági te­vékenység jellege. A mezőgazdasági termelők a nyugtaadás szempontjából bizonyos szempontok szerint szintén felment­hetők. Az érintettek közül sokan nem ismerik , a lehetőségeket, tájékozott­ság hiányában. (A téma folytatása a 3.oldal on.) Clinton-Jelcin csúcstalálkozó Borisz Jelcin szombaton nem vál­lalt kötelezettséget a Bili Clintonnal folytatott tokiói tárgyalásán arra, hogy Moszkva leállítja a rakétatech­nológia szállítását Líbiának és Indiá­nak. A két vezető csak az erről folyó tárgyalások folytatásában állapodott meg. Ehelyett mindketten a partneri kapcsolatokat hangsúlyozták a ta­nácskozást követő sajtótájékoztatón; érezhetően nem állt szándékukban kiteregetni az orosz fegyverszállítás miatti feszültségeket. Clinton és Jelcin három hónapon belül már második csúcstalálkozóját tartotta. ÖT-TÍZ PERCENKÉNT TŰZRIADÓ BÁCS-KISKUNBAN Lángokat lobbant a felelőtlenség • Tegnap 5-10 percenként riasztották a Rács-Kiskun megyei tűzoltókat. (Fotó: Bálái F. István) FESZTI VÁLBÚCSÚZTATÓ Színpompás gálaest Kalocsán • Lelkes közbekiáltásokkal üdvözölték a csoportokat. A fesztiváli sürgés-forgás, az ün­nepi hangulat szombaton délutánra teljesedett ki Kalocsa utcáin. A nyi­tógálához hasonlóan a lobogódíszbe öltöztetett Szent István király úton több ezer ember várta a részt vevő külföldi és magyar együttesek kö­zönségtől búcsúzó menettáncát. Szűnni nem akaró taps, lelkes köz­bekiáltások üdvözölték a csoporto­kat. A közel kétezer táncos és zenész az Érsekkertben lévő szabadtéri színpadhoz vonult, ahol Oroszor­szág, Románia, Svédország, Török­ország, a hazai együttesek közül Bag, Kalocsa és Zengővárkony e­­gyüttesei adtak műsort. A tetszés­­nyilvánítás végig azt jelezte, hogy a közönség valamennyi vendégegyüt­­test a szívébe zárta. A szabadtéri színpad közel kétórás forgataga, a változó ritmusok, dallamok, tánclé­pések és a színes népviseletek kavar­gása méltó záróakkordja volt a fesz­tiválnak. A búcsúzás előtti pillanatok alkalmat adtak arra is, hogy a csopor­tok képviselőit, a szakértőket a ren­dezvénysorozat eredményességéről kérdezzük, melyről a következő na­pokban beszámolunk. SÉTA A BAJAI NAGYPIACON Minden kapható volt, ami tilalmas Kiskunfélegyháza haleszi határré­szén hobbikertek között pusztított tűz tegnap délben. A lángok hétvégi házakat és tanyákat veszélyeztettek. Szerencsére sikerült idejében megfé­kezni a tűz továbbterjedését és hála a gyors beavatkozásnak, az anyagi kár viszonylag nem jelentős. Antall József miniszterelnök-párt­elnök zárszavával vasárnap kora dél­után Csopakon véget ért az MDF Or­szágos Választmányának kétnapos zárt ülése. A résztvevők állásfogla­lást fogadtak el a mezőgazdaság ak­tuális kérdéseiről, valamint a privati­zációról. Az ülést követő sajtótájékoztatón részt vett Antall József miniszterel­nök-pártelnök, aki az MTI kérdésére értékelte az MDF jelenlegi helyzetét. Mint mondta: az MDF most a kizárá­sok vagy kiválások után még sokkal jelentősebb és aktívabb politikai erőt jelent, mint korábban. A csopaki konferencia, vagy a kormányfő sza­vaival élve választmányi munkaérte­kezlet legfőbb értékének a politikus azt nevezte, hogy már nem a belső viharokról és viszályokról kellett be-Krimibe illő tűzharc helyszíne volt szombaton délután Debrecen és Haj­dúszoboszló. Azzal kezdődött, hogy — miután több lövéssel megölte élet­társát, László Erikát — debreceni Je­rikó utcai lakásához taxit rendelt Feledi Viktor táppénzen lévő rendőr törzsőrmester, a debreceni belvárosi rendőrállomás beosztottja. A taxi utasával a város határában lévő BP üzemanyagtöltő-állomáshoz hajtott, ahol a vezetője kiugrott a kocsiból, segítségért kiáltott, majd összeesett. Utasa. Feledi Viktor ugyanis piszto­lyával rálőtt a taxisra, majd átült a volánhoz, és Hajdúszoboszló irá­nyába elhajtott. A benzinkútról telefonon értesítet­ték a Hajdúszoboszlói Városi Rend­őrkapitányságot, ahonnan kél járőr­kocsi indult a lövöldöző rendőr elé. Szoboszló határában az egyik kocsi mögé sorolt, és követni kezdte. Fc-A tűzoltóság megyei ügyelete teg­nap ismét 5-10 percenként rendelt el riasztást Bács-Kiskun megye vala­melyik részén. Csak felsorolásként néhány hely, ahová vonulniuk kel­lett: Kunszcntmiklós, Kunfehértó, Bácsszőlős, Petőfiszállás, Tiszaal­­pár, Kalocsa, Bácsbokod, Úszód és a szélni, hanem az ország, a kormány­zat előtt álló feladatokról, kérdések­ről fejtették ki a választmány tagjai felfogásukat, illetve tájékoztatták a válsztmányt az elnökség és a kor­mány tagjai. A miniszterelnök rámutatott: a Magyar Demokrata Fórum elindult azon az úton, amivel a választásokon eredményesen szerepelhet. Erejét pedig arra fordíthatja, hogy önmagát megerősítve, programot kidolgozva az új helyzetben törekedjék a legjobb eredmény elérésére a választásokon. Arra is kitért, hogy a választásokig az országot működőképes állapotban kell tartani, és teljesíteni kell a négy­éves programot. Meggyőződése szerint egyetlen politikai pártnak sem érdeke, hogy előrehozott válasz­tások legyenek Magyarországon. ledi ekkor lövéseket adott le az őt követő kocsira, és súlyosan megse­besítette Kónya Bertalan rendőr főtörzsőrmestert és Török József rendőr századost, a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság munkatársait. A taxival szemben haladó másik rend­őrkocsiból lövéseket adlak le Fel­­edire, aki életveszélyesen megsérült. Az események sérültjeit a debre­ceni Kenézi-kórház baleseti sebésze­tére szállították. Keresztes Ferenc debreceni taxis életveszélyes álla­potban van, az ámokfutó rendőr sérü­léseibe belehalt. Kónyát és Törököt súlyos sérülésekkel kezelik. Az ügy részleteit a rendőrség vizsgálja. A késő esti órákban, majd vasárnap ismételten a helyszínre ér­kezett Túrós András vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság közbiztonsági főigazgatója is. Nyi­latkozatát a 2. oldalon ismertetjük. Csongrád megyei — ide segítséget adni vonultak megyénkből — Ásott­­halom. Borotán fenyveserdő égett, amit több mint tíz fecskendő, több tucatnyi tűzoltó, negyven határőr és katona, valamint polgárok együttes munkájával sikerült megfékezni. (Folytatás a 3. oldalon.) Torlódás a határokon A határőrség ügyeletétől kapott in­formációk szerint jelentősen megnőtt a torlódás a nagylaki, az ártándi és a záhonyi határátkelőknél. Nagylaknál a kifelé tartó személy­fogalomban a szombati 7-8 kilomé­teres kocsisor vasárnapra 19 kilomé­teresre nőtt. a várakozási idő 20 óra. A teherforgalomban a korábbi 2 ki­lométeres kamionsor vasárnapra 5 kilométerre dagadt, 25 óra várakozás mellett. Ártándnál vasánap reggel már ötször olyan hosszú, 5 kilométe­res autósor várta a vámkezelést, míg az átlépni kívánó kamionok száma megtízszereződő», s soruk 10 kilo­méter hosszúra nőtt. Az. országot itt elhagyni kívánó kamionoknak 42 órát kell vesztegelniük. Záhonynál két napba telik, míg Magyarországra beléphetnek a ka­mionok, a határ túloldalán, ukrán te­rületen 5 kilométer hosszú kamion­sor várakozik. Magyar oldalon a ki­felé haladó kocsisor 1,5 kilométer hosszú, itt a várakozás 14 óra. Gyulánál a kilépéshez változatla­nul a 10 óra kényszerű várakozásra kell számítani a személyfogalomban, a kamionoknak pedig 15 órát. Zök­kenőmentes az áthaladás Rajkánál, Biharkeresztesnél viszont nőtt a tor­lódás: a turistáknak 16 órát, a kamio­noknak 2 napot kell várakozniuk. Vízhalál A kecskeméti Zöldségkutató Inté­zet közelében lévő halastóban horgá­szott szombaton a 31 esztendős T. István. Beugrott a vízbe, és mire a parton lévők felocsúdtak. T. elme­rült. Valaki utána ugrott, de csak ne­gyedórái keresés után sikerült fel­hoznia a mélyből. Újraéleszteni már nem lehetett. Felesége, nyolcéves kisfia, hatéves lánya a vízparton élte át a szörnyű családi tragédiát. Nézzen csak körül alaposan, aztán szóljon, ha rendőrt, pénzügyőrt vagy más ellenőrt lát — ezzel fogadtak a szombati bajai nagypiac alkalmából már a kapuban. — Bezzeg szerdán egész csapat tartotta a razziát. Hát igen. A bajaiak azt kifogá­solják, hogy szerdán egy jogsza­bálynak nyilván megfelelő, de mégis időszerűtlen intézkedést foganatosí­tottak. A rendőrség és a pénzügyőr­ség eddig nem tapasztalt erőkkel lé­pett fel, és gyűjtötte be az illegális árusoktól az illegális árucikkeket. Ami nem tetszett a közvéleménynek, az az, hogy éppen a Duna menti folk­­lórfesztivál központi napját válasz­tották ki a razzia megejtésére, amikor a bajai piacon vagy ezer külföldi vendég — ez imponáló számmal csak a fesztiválvendégeket, tehát nem az árusokat jellemzem — is­merkedett a városnak e kétségkívül Nagyon becsületesnek kell lenni a díjbeszedőnek, hogy a naponta nála felgyülemlett, nem kis összegű pénz­től ne essen kísértésbe. Sajnos, egy kecskeméti fiatalembernél megingott a becsület és mire az 1992. október végi áramdíj elszámolására került sor, már 390 ezer forint hiánya mu­érdekes színfoltjával, a nemzetközi bolhapiaccal. Szombatra — csak nem a munka­szüneti nap tette — olyannyira meg­csappant az ellenőrző kedv, hogy mindent lehetett kapni, úgy, mint a KGST-piac virágkorában. (Vagy ta­lán még jobban.) Régen láttam ennyi eladót. A par­kolóban tíz román autóbuszt számol­tam össze, és déli irányból is bizo­nyára több száz személygépkocsi ér­kezett. Korlátlan mennyiségben volt kapható a szeszes ital, a cigaretta és a kávé — ezek a jövedékinek számító, tilalmas áruk —, és kereskedelmi mennyiségben az egyéb cikkek. Ér­dekes volt látni a vállalkozói igazol­vánnyal rendelkező eladóknál a min­denütt kitett számlafüzetet. A szám­laadást azonban felfüggesztették, várva a mai, ezzel kapcsolatos intéz­kedést. tatkozott. Ezt úgy akarta kompen­zálni, hogy egy, ugyancsak díjbe­szedő kolleganőjétől kért és kapott pénzt, de az is a bevételből vette el. Végül is mindketten a bíróság előtt feleltek a sikkasztásért. Az ügy rész­leteiről és a napokban született jog­erős ítéletről a 4. oldalon írunk. • Szombaton délután háromezren szurkoltak Kunfehértón a/ országos roncsderbin. Beszámolónk a 10. oldalon. Az MDF a kizárások után MEGÖLTE ÉLETTÁRSÁT Lelőtték a gyilkos rendőrt A TÁRGYALÓTEREMBŐL Rázós lett az áramdíj Országos derbi Kunfehértón

Next

/
Thumbnails
Contents