Petőfi Népe, 1993. június (48. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-08 / 131. szám
4 1993. június 8., kedd MEGYEI KÖRKÉP MIRE JÓ A FOKHAGYMA ÉS A VIRICS? Országos életmód-vetélkedő a Kodály Iskolában Gyógynövény ültető, reform- konyha-recepteket készítő, az egészséges életmódot ajánló emblémákat rajzoló diákokkal találkozhatnak a szombaton a kecskeméti énekes iskolába látogatók. A nyilvános, a szülők. a pedagógus kollégák érdeklődésére is számító országos vetélkedőre a Kodály Zoltán iskola által a Természetgyógyász című havi folyóirattal szövetségben rendezett több- fordulós. írásbeli vetélkedő legjobb csapatait hívták meg. Tudniok kellett — egyebek között —. hogy a fokhagyma csökkenti-e a magas vérnyomást, milyen vitamin védi a szemet az időskori zöldhályog kialakulásától. milyen agyműködést serkentő anyagot tartalmaz a hal. mi a virics. Európa melyik országában büntetik a közintézményben dohányzókat. mi okozza a szénanáthát? Az említett időszaki kiadványban is meghirdetett, Kokszát' Márta által összeállított vetélkedőre több dunántúli. fővárosi, Duna-Tisza közi iskola is nevezett. A legjobban dr. Nagyné Dreher Mária igazgatóhelyettes irányításával június 12-én délelőtt félki- lenetől a Kodály iskolában tartandó hangulatosnak ígérkező döntőben bizonyíthatják: tudják mit kell tenniök egészségük megóvásáért. Dr. Tamási József a Természetgyógyászat szerkesztője 10 órakor egy előadással tájékoztatja a megjelenteket arról, hogy az iskolák mit teheti né )nek az ésszerűbb táplálkozás meghonosításáért. a jobb közérzetért, a mozgékonyabb életmódért. A három korosztályban megrendezett csapatverseny első helyezettjei részt vehetnek a Bács-Kiskun Megyei Ifjúsági Alapítvány balaton- fenyvesi táborában a Kodály Iskola által szervezett ..egészséges életmód" táborban. H. N. Deák-szobor Deák Ferenc szobrát - Janzer Frigyes Munkácsy-díjas érdemes szobrászművész alkotását - avatták a Kispesti Deák Ferenc Gimnázium aulájában hétfőn délelőtt. Az ünnepség az iskola és az. önkormányzat szándékai szerint egyben kiindulópontja a tradicionális értékeket is közvetítő színvonalas, oktatási-nevelési programnak. A kispesti gimnázium 1919 szeptemberében nyitotta meg kapuit, s 1922-ben vette fel először Deák Ferenc nevét. 1964— ben az iskola új otthont kapott és Landler Jenőről nevezték el. A régi nevét a gimnázium 1991-ben kapta vissza. A névadó szobrának leleplezése a tradíciók visszaállításának e folyamatára tett „koronát”. írók kitüntetése A Magyar Köztársaság elnöke - a miniszterelnök előterjesztésére - a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést adományozta Hubay Miklós. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést kapta irodalmi munkássága elismeréseként Somogyi Tóth Sándor író, valamint Vidor Miklós író-költő. Művészi munkássága elismeréseként Nagy Sándor Munkácsy Mi- hály-díjas szobrászművésznek, valamint irodalmi munkássága elismeréseként Tóth Sándor költőnek a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje kitünetést adományozták. A kitüntetéseket Göncz Árpád adta át. Bácsalmási fafaragók A bácsalmási művelődési központban minden kedden és pénteken kopácsolástól hangos a folyosó, ugyanis ezeken a napokon ügyeskednek a fafaragó szakkör tagjai. A gyerekek munkáját az Erdélyből áttelepült Erdős Csaba vezeti, csaknem három éve. — Nagyon ügyesek és szorgalmasak a gyerekeim - mondja a szakkörvezető. - Több. mint huszonöt iskolást tanítok erre a nem könnyű mesterségre. A kezdők kedden, a haladók pénteken járnak faragni. Különböző pályázatokon is részt veszünk. Minden évben ott vagyunk például a bajai folklórfesztiválon. A szakmai versenyeken is értünk már el jó eredményeket. A Gyermekalkotások Galériája az idén is meghirdette például az országos képző- és iparművészeti pályázatot, ahol két bácsalmási kislányt. Prohászka Petrát és Prókai Juditot arany oklevéllel tüntették ki. De a legtehetségesebb tanulóm talán Sághy Tamás, aki már nagyon sok pályázaton nyert. — A fafaragás meglehetősen anyag- és eszközigényes. A szakkörnek rendelkezésére áll-e minden a folyamatos munkavégzéshez? — Szerencsére van anyagunk, mivel az önkormányzat vásárolt a szakkör számára. Fafaragó vésőket viszi >nt - sajnos - nem lehet semmilyen üzletben kapni. Nem ismerem még azokat a magyarországi ková• Erdős Csaba fafaragó munkája, Bácsalmás ajándéka testvérvárosának Backnangnak. csókát sem, akik esetleg készítenek ilyen szerszámot.A piacról próbálom beszerezni az eszközöket, s időnként persze kénytelen vagyok a saját vésőimet is odaadni a gyerekeknek. A szülők is sokat segítenek a munkában és a beszerzésben. Amikor kezdtük a fafaragást, sok gyerek jelentkezett, akik közül ugyan néhányan lemorzsolódtak, de többen már három éve folyamatosan itt ügyeskednek, szorgoskodnak mellettem. Nothoff Ingrid A játékos ember az igazi • Együtt igazi a papírjáték is. „A szellem ösztönzése a játékra folyamatos készenlétet jelent: mintha az ember egy út szélén állna kitéve annak, ami ott történni fog, vagy történhet. Márpedig csak az tud valamit találni, aki átadja magát effajta állandó késztetésnek.” /Schéner Mihály/ Nagyszerű szünidei ajándékkal várja a gyerekeket a Kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely június 10-én nyíló kiállításán, ahol Schéner Mihály festő- és szobrászművész fából és fémből készült szoborjátékait, egyedi tervezésű játékszereit és mindezekkel rokonszellemű festészetét mutatja be. A tárlat megnyitásának időpontja egybeesik a harmadik Kecskeméti Animációs Filmfesztivál idejével. Ekkor kerül bemutatásra Szoboszlay Péter filmrendező Schéner Mihályról készített. Szent Mihály-napi játékok című. Nívó-dijat nyert alkotása. A 70 éves Munkácsy-díjas érdemes és kiváló művészt az egész országban köszöntötték. Művészete erőteljes rokonságban áll a játékos tevékenységgel. Az alkotó tervez és készít játékokat, színpadi jelmezeket és díszleketek, valamint fából, fémből, textilből jellegzetes, játékos plasztikákat, amelyek a gyermekek számára is közérthetőek. s Gyermek gála Agasegyházán Egész délutánt betöltő gyermekműsort szerveztek vasárnap Ágasegyházán, melyen a Széchenyi István Általános Iskola diákjai szórakoztatták a szülőket. A faluházban tizenkilenc produkciót láthattak a vendégek, melyen az oktatási intézmény tanulóinak a többsége fellépett. Az iskolában második éve oktatnak csaknem minden osztályban néptáncot. így nem volt nehéz hat csoportot szervezni, hogy színesítsék a programot rendezők. A táncoskedvű fiatalok mellett, bemutatkozott az alsós és a felsős énekkar, s a bábszakkör tagjai is. akik a Kacor király c. népmesét mutatták be. Nagy sikert aratott az aerobic csoport bemutatója is csakúgy, mint a könnyű zenei sztárokat utánozó tátikások produkciója. A gála érdekes színfoltja volt az idegen nyelveket tanulók fellépése, akik németül, s angolul adtak elő gyermekdalokat, s mondókákat. A vidám teltházas rendezvény este hatkor ért véget. Segít-e Medárd? Istvánffy Miklós 16. századi magyar költő versei is bizonyítja, hogy ősidők óta reménysége népünknek a tavaszi aszály idején Szent Medárd püspök esőt hozó segítsége. De vajon honnan való az Európa szerte ismert hiedelem, hogy ha június 8. esőt hoz, akkor utána negyven napig esik, ha pedig száraz lenne ez a nap, akkor aszály a nyárelő? A monda szerint egy alkalommal mulatozó társaságot intett erényes életre a szentéletű Medárd Püspök. A jámbor szó nem hatott, ezért imái nyomán megnyíltak az ég csatornái, és negyvennapos eső kergette szét a korhely csapatot. A negyvenes szám kitüntetett szerepe a Bibliában közismert. A néphagyomány sajátos logikája szerint a vízözön Medárdkor kezdődött, ezért tart ennyi ideig a medárdi időjárás. A népies kalendárium jósnapjai Szent György óünnepétől egészen az aratás végéig hasonló tartalmú időszakokra osztják a naptárt. Ebből is sejthető, hogy Szent Medárdnak eredetileg valymi kevés köze lehetett az időjáráshoz. inkább csak a napi meteorológia megfigyelései kötődtek ehhez a naphoz. A jósláson túl azonban varázslással is próbálkoztak a régiek a jó idő érdekében ezen a napon. Az algyői asszonyok kakast fürdettek ettől remélve frissítő zárport. A Medárdnak szentelt, jégverés ellen állított fogadalmi szobrok pedig sok faluban ma is láthatók. A hazánkban élő szlávok „Do- dola-járás” néven ismert esőkérő szertartással éltek ezen a napon. Fiatal lánykát kisértek mezítelenre vet- köztetve a szerb falvakon végig. A „dodobát" minden háznál dézsából meglocsolták, miközben kísérői esőkérő dalokat énekeltek. A nyugati kereszténységben inkább a Szűzanyához intézett imáktól reméltek segítséget, mert ez hatásosabb, mint bármely szent — akár Medárd — közbenjárása. Régi német legenda szól arról, hogy In ába jártak a hívek mezítláb körmenetet a szentekhez könyörögve, csak a Szűz Máriához folyamodok himnuszai nyomán indult meg az égi áldás. A TÁRGYALÓTEREMBŐL: A jómódú kisiparos kifosztása A jómódú kisiparost mindenki ismeri Tasson. Nemcsak azt tudják róla. hogy pénzes ember, de azt is, hogy szeret nagyobb összeget hordani magánál és ezzel dicsekszik. Egyébként nem italozó természetű, de a múlt év december 12-én mégis megtörtént vele, hogy többet ivott a kelleténél. Este tizenegy órára leitta- sodott. Ekkor Tasson, a discóban tartózkodott és elővette a zsebkését, amit fenyegetőzve mutogatott. Mindezt a megyei bíróság dr. Ár- vay Árpádné büntetőtanácsa állapította meg, mert bizony bűnügy lett a december 12-én történtekből. A bicskával történt hadonászással ugyanis nem fejeződött be a nap, sőt a tragikus fordulat ezután következett. A kisiparos elhagyta a discót és kiment az illemhelyre. S. Mihály 26 éves fiatalember utána ment, kabátja alól elővett egy gumibotot, és felszólította az ittas embert, hogy most vedd elő a bicskádat, ha mered. Az illető merte és szabályos párbaj kezdődött az éjszakában. A kisiparos a bicskával történt csapakodás közben megszúrta S. Mihály bal karját, amitől az megdü- hödött és a gumibottal alaposan helybenhagyta ellenfelét, úgy, hogy az nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett és a "földre került. Észrevette cimborája távollétét a discóban tartózkodó, fiatalkorú B. L. — aki mindössze tizenöt éves volt akkor — utánuk ment, meg is találta őket. Elvette társától a gumibotot és ő is adott néhány ütést a már földön fekvő embernek. Ekkor csatlakozott a „párbajozók- hoz" S. M. tizenkilenc éves felesége, és a tizennyolc éves L. Timea. Ez utóbbinál volt egy üres sörösüveg, amivel fejbevágta a földön fekvő sértettet. Valamennyien tudták, hogy az illetőnél nagyobb összegű pénz van, hiszen az dicsekedett is ezzel. A fiatalkorú B. L. most egy mozdulattal 32 ezer forinttól szabadította meg a kisiparost, noha később az áldozat úgy emlékezett, hogy 75 ezer forint volt nála. A discó vendégei a helyszínre futottak értesítették a mentőket, hogy a sérült embert kórházba szállítsák. A tetteseket a rendőrség őrizetbe vette, majd a bíróság letartóztatta. Az eljárás során bűnösségükre is kiterjedő, beismerő vallomást tettek, amit a bíróság az ítélet kiszabásánál enyhítő tényezőként értékelt. Az elsőrendű vádlott, a fiatalkorú B. L. bűnösségét életveszélyt okozó testi sértés kísérletében és kifosztás bűntettében állapították meg s ezért hét hónapi fogházra ítélték" S. Mihály életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt két év börtönt kapott és három évre eltiltották a közügyekben való részvételtől. Az ügy további két vádlottját, a két nőt orgazdaság vétsége miatt fejenként 100-100 napi tétel pénzbüntetéssel sújtották, egy napi tétel összegét 100 forintban állapítva meg. Ugyanakkor kötelezték őket a felmerült 19 ezer 400 forint bűnügyi költség megfizetésére. Az ítéletet az ügyész tudomáséi vette, de abba belenyugodott az első- és a negyedrendű vádlott is. S. Mihály és felesége — védőikkel egyet értve — enyhítésért, illetve felmentésért jelentett be fellebbezést. G. S. Néptáncos tervek Nagy Dezső, a Bács-Kiskun megyei Néptánccsoportok és Néptáncosok Egyesületének elnöke a közelmúltban Bácsalmáson rendezett gyermektáncos találkozó alkalmával tájékoztatta munkatársunkat a megyei néptáncmozgalom helyzetéről, az egyesület terveiről. 1989 után. a hivatalos szerv megszűnésével, nem volt aki szervezze a néptáncosokat, a bemutatókat és továbbképzéseket. Csoportok, zenekarok sorvadtak el, fellépési, továbbtanulási lehetőségek híján. Az idén a megyei önkormányzat Pedagógiai Intézete felkarolta a mozgalom újjáélesztését, összejöttek a szakemberek, táncosok és együttesek képviselői, s áprilisban megalakult az egyesület. A tervek között szerepel június 13-án egy gálaműsor Tiszakécskén. melynek résztvevői a bácsalmási és kiskőrösi bemutató szereplői közül kerülnek ki. A gála után Kecelen szerveznek egyhetes tánctábort, őszszel pedig C kategóriás működési engedélyt biztosító tanfolyamot indítanak. P. E. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 5.40: Falutévé — adótippel 6.00: A Reggel — Benne: Kb. 8.10: Alternatív gyógyászat 8.30: Közjáték 8.35—12.05: Napközi — Benne: 9.00: Ray Bradbury színháza — A sötét óriáskerék — Kanadai —új-zélandi tévéfilm (ism.) 10.00: Friderikusz-show 11.20: Játék 12.00: Hírek 12.05: Képújság 16.00: Délutáni egyenleg 16.10: Csodálatos a világ — Amerikai ismeretterjesztő filmsorozat: Afrikai szafari: a nagymacskák 16.35: Képújság 16.45: Cimbória. Telefonos vetélkedő 17.00: Hatalom és szenvedély — Ausztrál tévéfilmsorozat 17.30: Kézművesek 2. rész 18.10: Pénzvilág 18.20: Napközi 18.40: Mesék Mátyás királyról — Magyar rajzfilmsorozat: Mátyás király Gömörben. Jómadarak — Magyar rajzfilmsorozat: Légyvadászat 19.00: Szerencsekerék 19.30: „Veletek vagyok mindennap ..Katolikus krónika 19.45: Jelképtár — Az alma 20.00: Híradó 20.30: Telesport 20.40: Magyar nők a Gulágon 111/3. rész: „Hallgatásra ítélve" 22.25: Magyarország—Szlovákia. Női kosárlabda-EB-mérkőzés 22.55: Sportvarázs 0.35: Híradó 0.40: Közjáték (ism.) 0.45: BBC-híradó TV II. MŰSOR 6.00—9.00: Napkelte 9.00: Két férfi, egy eset — Német bűnügyi tévéfilmsorozat: Film- szakadás 60' 10.00: Parlamenti Napló 16.05: Műsorismertetés 16.10: Korforduló 17.00: Híradó — Időjárás 17.05: Civil kurázsi 17.30: Csipegető — gyerekhírek 17.39: Pif és Herkules — Francia rajzfilmsorozat: A Grand Hotel 17.50: Elektor kalandor 18.00: Híradó 18.10: Regionális híradó 18.25: Műsorajánlat— Időjárás 18.30: Zöldpont 19.05: A boldog család — NSZK- tévéfilmsorozat, 26/1. rész: Texas nem Bajorország 5T 20.00: Stúdió 93 21.00: Felkínálom— International — Alpok-Adria együttműködés 21.50: Ünnepi könyvhét 22.00: Esti egyenleg 22.20: Időjárás 22.25: Hótreál — Magyar film 79' DUNA TV 16.00: Hírek — Műsorismertetés 16.05: Évforduló 16.10: Fekete Villám kalandjai — Kanadai—francia tévéfilmsorozat: A póniposta (ism.) 16.35: Ezek a fiatalok — 85' Magyar film FF (ism.) 18.00: Klumpa — Dokumentumfilm 18.20: Maja, a méhecske 18.45: Hírek 19.00: A szerelem nem szégyen. 86' Magyar filmvígjáték (1940) FF 20.30: Kordokumentum. A Dunánál 22.40: Évforduló 22.45: Hírösszefoglaló KOSSUTH óránként: Hírek — Időjárás — Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.10: Törvénykönyv. 8.20: Műsorismertetés, programajánlat. 8.40: Napközben. 11.05: Társalgó. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió (ism.). 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Vendég a háznál. 13.15: Gershwin: Porgy és Bess. 13.30: A római katolikus egyház félórája. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Versarchívum. 15.05: Minden őszszel van búcsú. 15.38: Gyermekkönyvhét. 16.00: Délutáni Krónika. 16.10: Mindennapi gazdaság. 16.20: Zenefórum. 17.05: Történelmi tükör. 17.25: A Szabó család. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Összeállította: Rakovsz- ky Zsuzsa. 20.05: Népi táncmuzsika. 20.30: Határok nélkül. 20.50: Vonzódások. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Parlamenti folyosó. 23.05: A Rádió lemezalbuma. PETŐFI 4.30: Hajnali Kalendárium. 6.03: Reggeli csúcs. 7.40: Sportreggel. 8.05: Hazai rocksikerek. 8.50: Helykereső. 9.00: Hírek — Időjárás. 9.03: Zöld telefon: 138-8082. 9.10: Zene-szó. 10.55: Gordi- usz-plusz. 11.00: Hírek— Időjárás. 11.03: Családi persely. 11.15: Ami a káprázat mögött van. 12.00: Asztali muzsika. 13.00: Hírpercek. 13.10: Hollywoodi filmdalok. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: „Mindenki másképp csinálja". 15.00: Hírek — Időjárás. 15.03: Böngészde. 16.00: Csúcsforgalom. 17.00: Hírek — Időjárás. 17.05: Kamasz-panasz. 17.32: Suli-só. 18.30: Helykereső. 19.00: Hírek — Időjárás. 19.05: Varázsgömb. 19.50: World music. 20.20: Mondjuk a magunkét Tabi Lászlóval, ///1. 21.00: Hírpercek. 21.10: Mireille Mathieu és Frederic Francois énekel. 22.00: Közvetítés a Magyarország—Szlovákia női kosárlabda-Európa-bajnoki mérkőzésről. 22.30: Férfiháztartás. 23.00: Hírek — Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Máról holnapra — éjfél előtt. 0.15—4.20: Máról holnapra — éjfél után. 4.03: Operaénekesek nótafelvételeiből. RTL PLUS 6.00: Híradó. 7.00: Halló, Európa —jó reggelt, Németország! 9.00: A Főnök (sorozat). Régi barát. 10.00: Gazdag és szép (amerikai sorozat). 10.30: Forró nyeremény. 11.00: Rizikó — játék. 11.30: Családi párbaj — játék. 12.00: Magazin. 12.30: A Springfield-sztori (amerikai sorozat). 13.20: Kalifornia klán (amerikai sorozat). 14.10: Baleseti osztály (amerikai sorozat). Venni vagy nem venni. 15.00: Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat). Gyilkosság Montanában. 16.00: Beszélgetés. 17.00: Ki itt a főnök? (amerikai sorozat). Születésnapi kocsi. 17.30: Borzasztó kedves csa-. Iád (amerikai sorozat). Az utód. 18.00: Fiatalok tna^azírljái 'IB.AS: Híradó. 19J15: RöbböhSékörtV — magazin. 19.45: Jó idők, rossz idők (német sorozat). 20.15: Hegylakó (amerikai sorozat). A halál maszkja. 21.15: Krimimagazin. 22.15: Robbanékony — vita. 23.15: L. A. Law (amerikai sorozat). Tévéügyvéd. 0.15: Törvény és rend (amerikaisorozat). Színház. 1.15: Borzasztó kedves család (ism.). 1.50: Ki itt a főnök? (ism.). 2.20: A Főnök (ism.). 3.15: Beszélgetés (ism.). 4.10: Robbanékony (ism.). 4.35: Gyilkosság a hobbija (ism.). 5.30: Gazdag és szép (ism.). SAT 1 10.30: Bonanza (ism.). 11.20: Kockáztass! (ism.). 11.50: Szerencsekerék (ism.). 12.30: Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat). Aláírás. 13.20: Trapper John (sorozat). Régi szerelem. 14.15: Szomszédok (ausztrál sorozat). Nehéz fegyverzet. 14.45: Bonanza (sorozat). Mr. Henry Comstock. 15.45: A bosszúállók (amerikai sorozat). A halált hozó öltöny. 16.45: Kockáztass! 17.20: Mindent vagy semmit. 18.30: Hírek. 18.50: Sport. 19.00: Klip-klub. 19.30: Szerencse- kerék. 20.15: Népzenei slágerek. 21.10: Mentők. 22.00: Tiltakozás. 23.00: Tévétükör — riport. 23.40: Erotikus show. 0.10: Ki a legjobb férfi? (ism.). 1.05: A bosszúállók (ism.). PRO 7 5.25: Ürhajótöröttek (ism.). 6.15: Barátom, Ben (amerikai sorozat). Ki fél? 6.40: Rajzfilmek (ism.). 8.25: Kezdeti nehézségek (ism.). 8.55: Remington Steele (ism.). 9.50: Feketeszakáll, a kalóz (ism.). 11.45: San Francisco utcáin (ism.). 12.40: Bili Cosby-show (ism.). 13.10: „Colt" a biztonság kedvéért (sorozat). Régi adósság. 14.00: Lököttek (ism.). 15.30: Remington Steele (sor.). Régi adósság. 16.25: Rajzfilmek. 18.05: Kezdeti nehézségek (sorozat). Boszorkánykő. 18.35: Bili Cosby-show (sor.). Ritmus. 19.05: San Francisco utcáin (amerikai sorozat). Monkey újra itt van. 20.00: Híradó. 20.15: A szerelem magánügy (német sorozat). Péntek 13. 21.15: Highwayman (amerikai sorozat). Barátok harca. 22.10: Robotpárbaj (hongkongi akciófilm). 23.45: Kőkemény ötös (sorozat). Összebilincselve. 0.35: Hírek. 0.45: „Colt" a biztonság kedvéért (ism.). 1.30: Hírek. 1.40: Légörvény (ism ). 3.15: Hírek. 3.25: Kőkemény ötös (ism.). SZÍNHÁZ, MOZI, KTV A KECSKEMÉTI Katona József NINCS BOCSÁNAT. Színes, ameriSzínház vendégjátéka Baján, a József kai film. I4éven aluliaknak nem ajánAttila Művelődési Központban, dél- lőtt! KISKUNFÉLEGYHÁZA, Petőfi után 14.30 óra: A PADLÁS. Bérlet- mozi: 6 és 8 órakor: FEHÉR SIVA- szünet. Este 8 óra: HAL NÉGYES- TAG. Színes, amerikai film. 14 éven BEN. Honthy Hanna-bérlet. A mozik aluliaknak nem ajánlott! Stúdiómozi: 7 műsora: Városi mozi: fél 4 órakor: órakor: EGEREK ÉS EMBEREK. BAMBI. Színes, magyarul beszélő, Színes, amerikai film. 14 éven aluliak- amerikai rajzfilm. Háromnegyed 6 és 8 nak nem ajánlott! KTV: 06.00—10.00: órakor: LORENZÓ OLAJA. Színes, KÉPÚJSÁG. 10.00-10.30: A hétfő amerikai film. 14 éven aluliaknak nem esti Mezőgazdasági Magazin ismétléajánlott! Árpád mozi: háromnegyed 6 se. 10.30—11.40: A hétfő esti Kecskeés 8 órakor: KAMPÓKÉZ. Színes, méti Magazin ismétlése. 15.00—15.30: amerikai film. Csak 18 éven felüliek- A hétfő esti Mezőgazdasági Magazin nek! Stúdiómozi: 7órakor: KEGYET- ismétlése. 15.30—16.40: A hétfő esti LEN HEGYCSÚCS. Színes, német Kecskeméti Magazin ismétlése. 16.40 film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! 17.00 KÉPÚJSÁG. 18.00 22.00: Csalánosi autósmozi: este fél iOőrakor: Szív-tv (1.) produkció.