Petőfi Népe, 1993. június (48. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-05 / 129. szám

MEGYEI KÖRKÉP 1993. június 5., 3. oldal Új forgalmi rend várható Elnök nélkül a kécskei szociális bizottság Második nekirugaszkodásra sem sikerült a tiszakécskei képvi­selő-testületnek elnököt választa­ni a szociális bizottság élére. Mint már írtuk, több mint egy hónapja lemondott funkciójáról Anka Vince, helyette azonban senki sem vállalta a megbízatást. Hiába kértek fel több képviselőt is az elnöki tiszt betöltésére, mindenki megköszönte a bizal­mat és nemet mondott. A legutóbbi testületi ülésen az előzőhöz hasonló helyzet alakult ki. Egymást javasolgatták a város­atyák, de alig hangzott el valaki • Rengeteget panaszkodtak a bajai Kossuth Lajos utca lakói, és az ott közlekedők a már-már elviselhetetlen forgalmi akadályok miatt. A város idei költségvetéséből most sikerült annyi pénzt elkülöníteni, hogy a napokban elkezdődhetett a munka. Először a helyi autóbusz-állomás előtti területet tették rendbe, és amint felvételünkön is látszik, a posta műszaki épülete körüli útszakasz is teljesen megújul. A munkálatok befejezté­vel az utcában egyirányúsítják a forgalmat. (Fotó és szöveg: Papp Zoltán) KSH-kiadvány Récéiről Az önkormányzat kérésére — az ünnepélyes várossá avatás alkal­mából — a KSH Bács-Kiskun Me­gyei Igazgatósága reprezentatív ki­adványt állított össze Kecelről. A fényes borítón a város színes címere, s elsőként Schindler János polgármester köszöntő szavai ol­vashatók. Huszonhárom oldalon táblázatok és ábrák mutatják be Kecel helyét és szerepét az ország­ban és Bács-Kiskun megyében. Hosszú idősorok mutatják be a több mint 114 négyzetkilométeren elhelyezkedő Kecel fejlődését, válto­zását. Az elmúlt három évtized alatt az állandó népesség alig változott, de a külterületen élők aránya 28-ról 6 százalékra csökkent. Az elöregedés fokozódott, 1960-ban még száz gyermekre 57 idős korú jutott, 1980- ban 92, 1990-ben pedig már 108. Az iskolai végzettség látványosan javult. A 15 éven felüliek közül az elmúlt húsz év alatt 33-ról 66 száza­lék lett azoknak az aránya, akik a nyolc osztályt elvégezték, s a 18 éven felüliek közül 5-ről 14 százalékra nőtt az érettségizettek aránya. A 25 éven felüliek 4 százaléka felsőfokú iskolát végzett, míg 1970-ben csak másfél százalékuk. Javult a lakások felszereltsége, és majdnem valamennyi saját tulajdo­nú. A kistermelők használatában lé­vő földterületnek 87 százaléka ma­gántulajdon, míg a megyei átlag en­nél jóval alacsonyabb, 57 százalék. A kiadvány az önkormányzat anyagi támogatásával és dr. Sántha Józsefné főtanácsos, KSH igazgató- helyettes felelős vezetésével, átte­kinthető, igényes tartalommal és ki­vitelben készült el. Csődbe megy a Vadaskert? A Városgazdasági Vállalat átala­kulásával együtt ez évtől a Vadas­kert is új formában működik to­vább: Kecskemét önkormányzata önálló alapítványt hozott létre, 6,5 millió forintos törzstőkével. Takács Istvánnal, a kert vezetőjével az ápri­lis eleji nyitáskor beszélgettünk az alapítványi működés előnyeiről, a kert üzemeltetéséről. Akkor sorolta a gondokat: nem hívták még össze az alapítvány kuratóriumát, késik az alapítvány cégbírósági bejegyzé­se, és így tovább. Azóta eltelt egy hónap. A Vadas­kertbe látogatók rendezett terüle­ten, 10 újonnan vásárolt állatfaj egyedeiben is gyönyörködhetnek a régiek mellett. Megvalósult az állat­simogató, ahol a gyerekek etethetik, itathatják, simogathatják az állato­kat. A tavaly megvásárolt anyagok­ból készülnek az új ketrecek. Lát­szólag minden rendben van. Az alapítvány kuratóriuma azonban még mindig nem ült össze, következésképp Takács István még nem alapítványi titkár, mivel erre megbízást senkitől nem kapott. A VGV-től való elválás miatt vi­szont elvileg már nem vezetője a kertnek. Fizetését viszont még min­dig a Városgazdasági Vállalattól kapja, az alapítvány számláján ugyanis nincs egyetlen fillér sem. A dolgozók bére, az állateleség ára, a fenntartás költségei mind-mind a VGV számláját terhelik. Havonta ez körülbelül 700 ezer forint. Ta­kács István szerint, ha az alapít­vány működése nem indul el, a kert csődbe megy az év végére. Város- gazdasági Vállalat persze lehívhatja majd a kert működtetésére kifize­tett százezreket, de csak akkor, ha az alapítványnak végre lesz pénze. Takács István úgy tudja, a VGV átalakításával megbízott kft. bead­ta már a cégbíróságra az alapítvány iratait. Információit azonban senki sem tudta sem megerősíteni, sem cáfolni. A kert vezetője az elmúlt hetek­ben végigjárta az illetékeseket, a VGV jogtanácsosától kezdve a pol­gármesterig. Mindenki segítőkész­nek mutatkozott, ez azonban nem • Nagy a bizonytalanság. (Fotó: Gaál Béla) elegendő ahhoz, hogy a kert vezető­je érdemben tárgyalhasson potenci­ális támogatókkal a Vadaskert eset­leges finanszírozásáról. Az önkor­mányzat által létrehozott alapít­vány ugyanis nyitott, elvileg bárki támogathatja. Erre pedig annál is inkább szükség van, mert az évi 6,5 millió forint csak akkor elegendő, ha az eddigi támogatási formák él­nek tovább, azaz a takarmány egy részéhez ingyen, vagy minimális áron juthatnak hozzá. Ez azonban már a múlté, az évekkel ezelőtt a Magyar—Szovjet Barátság Tsz-szel kötött megálla­podás, miszerint 170 hektár föld ingyenes átengedése fejében, térítés nélkül jut a kert takarmányhoz, már nem létezik. Öröm az ürömben, hogy a gyere­keket és az állatokat egyáltalán nem érdekli a Vadaskert Alapítvány kö­rüli bizonytalan Jogi és pénzügyi helyzet. Ábrahám Eszter Új állampolgárok • A kiskunmajsai képviselő-testület ülése előtt, ünnepélyes külsőségek köze­pette tette le az állampolgári esküt Gen- csi Csaba László és felesége Vita Haj­nalka. Az Erdélyből áttelepült házaspár, két gyermekkel együtt, Bodogláron ta­lált új otthonra. Kiss Károly polgármes­ter nyújtotta át az állampolgári esküről szóló díszoklevelet. (Fotó: Tapodi Kálmán) Szorult helyzetben a mezőgazdaság Csütörtökön Juhász Pál or­szággyűlési képviselő bajai látoga­tása kapcsán kerekasztal-beszélge- tésre került sor a mezőgazdaság jelenéről és jövőjéről. A beszélge­tés során kiderült, hogy szinte va­lamennyi növénytermesztéssel, il­letve állattenyésztéssel foglalkozó vállalkozó azonos gondokkal küzd. A kft.-k megalakulása előtt ugyanis valamennyi tulajdonos bérből és fizetésből élő dolgozó volt. így jelentős vagyonnal nem rendelkeztek, és rendelkeznek, vi­szont a kft,-k fenntartásához és fő­képp fejlesztéséhez jelentős össze­gekre lenne szükség. A megoldást a vállalkozók szá­mára a bankok jelentenék, ám a jelenlegi hitelkonstrukciók rendkí­vül kedvezőtlenek a nagy vagyon­nal nem rendelkezők számára. A bankok ugyanis biztonsági okokból csak úgy adnak hitelt, hogy ha garanciát látnak arra, hogy pénzük nem veszik el. Sajnos, azonban a mezőgazdaságban dol­gozó kisvállalkozók általában nem rendelkeznek ilyen garanciákkal, ezért aztán marad a pénznélküli­ség. A mezőgazdaságban eluralko­dott áldatlan állapotok a jelenlévő agrárvállalkozók egyöntetű véle­ménye szerint csak a rugalmasabb bankpolitika segíthetne. Szökni próbált a felelőtlen sofőr Már két alkalommal foglal­koztunk a június elején Tisza- kécskén történt súlyos baleset­tel. A város felől érkező IFA te­herautó, amit J. József kerek­dombi lakos vezetett, áttért a menetirány szerinti bal oldalra, s ott frontálisan ütközött a Ke­UTAZZ0N A TIHANYI TRAVELLAL! ISZTAMBUL: 6 nap, 8-án és 22-én 8090 Ft + vízum, ISZTAMBUL: 5 nap, minden szerdán 7000 Ft + vízum, PÁRIZS + EUR0DISNEY: 6 nap, júl. 13-án 15 880 Ft CSOLNAKKALE-TRÓJA: 9 nap 14 990 Ft KORFU: repülővel, teljes ellátással 26 590 Ft-tól, SZ0VÁTAI gyógyüdülés szállodában, teljes ellátással, 6 nap 7800 Ft és még sokféle nyári programmal várjuk kedves utasainkat! Érd.: Kecskemét, Klapka u. 9—11. Tel.: 76/485-195/85 mellék. 3033 korall Kárpótlási jegyet aranyvásárlásnál beszámítunk. Tört aranyat emelt áron vásárolunk. KORALL ÉKSZERBOLT Kecskemét, Arany J. u. 10 £ rekdomb felől érkező, személye­ket szállító Nysa furgonnal. A rendőrségi sajtótájékoztatón újabb fejleményeket tudtunk meg az esettel kapcsolatban. A Nysa egyik utasa, id. Berkes Zoltán a baleset után életét vesztette, a sofőr súlyos, életve­szélyes állapotban van. A többi utas — N. Aladár, ifj. B. Zol­tán nyolc napon túl, T. Attila, P. Sándor, J. Balázs és T. János nyolc napon belül gyógyuló sé­rüléseket szenvedtek. A teherau­tó vezetője nem sérült meg. Mi­vel szemmel láthatóan ittas álla­potban volt, véralkohol-vizsgá- latra vitték. A rendelőből meg­próbált elszökni, de a rendőrök­nek sikerült ezt megakadályoz­ni. Testi kényszert kellett alkal­mazni, hogy sikerüljön vért ven­ni tőle. Vezetői engedélyét ter­mészetesen elvették, a tárgyalá­sig szabadlábon lehet J. József. — Szentirmay — neve, máris felállt az érintett és ha­tározottan közölte, hogy nem vál­lalja az elnökséget. Végül szinte nevetségessé vált a jelölgetés, in­kább hasonlított egy kabaréjele­nethez, mint választáshoz. Főleg akkor, amikor az ugyancsak jelen­lévő szociális előadó félreértette az egyik javasolt képviselő válaszát, s lelkesedésében, hogy végre lesz el­nök, tapsolni kezdett. Gyorsan le­hűtötték, mondván, nem hallotta a nemzet. Az elnökre pedig nagy szükség lenne, hiszen nélküle nem hívható össze a bizottság, holott az elinté­Azt a 96 lakásos belvárosi társas­házat, amelyet a kecskeméti köz­nyelv némi malíciával csak lordok házaként emleget, az önkormányzat lakásbizottsága néhány hete jelölte ki eladásra. A helyi lakásrendelet sze­rint a bérlők élhetnek elővásárlási jo­gukkal, és a lakások forgalmi értéké­nek 60 százalékát kell kifizetniük. Ennek egyharmadát készpénzben, egy összegben. Ha tehát egy lordok- beli lakás forgalmi értéke egymillió forint, a vételár 600 ezer, a fizetendő előleg 200 ezer forint. A lakók május végén gyűlést tar­tottak, amelyen vétójukat fogalmaz­ták meg az önkormányzati testület rendeletével szemben, és öttagú lakó­bizottságot választottak érdekeik képviseletére. Levélben fordultak Kecskemét jegyzőjéhez, a polgár- mesterhez, a lakásbizottság elnöké­hez és a sajtóhoz. Törvénytelennek tartják ugyanis, a helyi lakásrendele­tet, mivel mind ez idáig nem született olyan átfogó lakástörvény, amely ha­tályon kívül helyezte volna az 1969-es jogszabályt. E szerint, ha a házingat­lant a bentlakó bérlő vásárolja meg, úgy a vételár a helyi forgalmi érték teljes összegének 30 százaléka, és nem hatvan, amint azt a kecskeméti ren­delet előírja. Az 1969-es rendelet szerint a lakók­nak vásárlási szándékukról 90 napon belül kell nyilatkozniuk, a helyi rende­let szerint erre 30 nap is elegendő... Különbség az is a két rendelet között, hogy az 1969-es szerint a vételár 10 százalékát kell a szerződéskötéskor megfizetni és nem egyharmadát. zetlen ügyek halmozódnak. Egye­bek közt szociális segélyekről, va­lamint lakásépítés-vasárlás támo­gatásáról kellene dönteni. A beér­kezett kérelmek száma szaporo­dik, elbírálásuk egyre sürgetőbb. Nem volt tehát mit tenni, módosí­tották a rendeletet, ami azt jelenti: a lakástámogatási kérelmek elbírá­lása a képviselő-testület hatásköré­be került. Ennek két következmé­nye lehet: az eddig is éjszakába nyúló ülések még tovább tartanak, vagy késni fognak a támogatások. — benke — A választott lakobizottsag képvise­letében Nagy Béla kérdésünkre el­mondta, nemcsak az a gond, hogy a lakásprivatizációs rendelet törvényte­len — törvényességi észrevétellel élt egyébként elfogadásakor a város jegy­zője is —, hanem sérelmes az eljárási mód is. Az önkormányzat és a lakások értékbecslését végző Porta Kft. azzal érvel, hogy a belvárosi, úgymond lu­xuslakások árát meg kell fizetni. De az elmúlt 25 évben nem kaptak egyebet, mint egy külső generálfestést anno Gorbacsovné látogatásának tisztele­tére, amikor is az addig sötétszürke házat világosszürkére festették. A lakók képviselői szerint, akár­hogy is dönt a köztársasági megbí­zott és az Alkotmánybíróság, azaz akár törvénytelen a rendelet, akár nem, az önkormányzat nem ér célt, mert ezen az áron nem tudja értékesí­teni a lakásokat. A több mint 280 bérlő fele ugyanis a létminimum szintjén él, nagy részük nyugdíjas, akik annak idején eldóze- rolt házaikért cserébe kaptak „luxus­lakást” a lordok háza szegény olda­lán. Összesen 49 négyzetmétert. A nagyobb lakások 62 négyzetméte­resek, és való igaz, van az épületben legalább hat 100 négyzetméteres ott­hon. Ez azonban nem segít a nyugdíjas és a szegény sorsú bérlőkön, ezért méltányos árat kérnek a lakásokért, mert mint, ahogy Nagy Béla mon­dotta: mindenképpen meg szeretnék vásárolni azokat, csak nem ilyen egy­oldalú, egyedül az önkormányzat­nak kedvező feltételek mellett. Aranyokleveles pedagógus Tegnap délután Apostag legszebb polgármester köszöntötte, aki az ötven középülete, a volt zsinagóga adott he- éve diplomázott Babucsik Pálné Kerthy lyet a pedagógus napi ünnepségnek. Klára óvónőnek aranyoklevelet adomá- Ä község pedagógusait Szabó József nyozott. Már kapható a Csók és Könny c. női magazin Nők vallanak önmagukról . . . Igaz történetek: * szerelemről, * bánatról, * boldogságról, valamint sok más érdekes olvasnivaló is található a Csók és Könny című most megjelent női lapban. 3091 Kék Madár­fesztivál Kalocsán A Kék Madár Alapítvány, ame­lyet Kalocsa szülötte, Lakatos György fagottművész a beteg gyer­mekekért alapított, kétnapos feszti­vált rendez neves előadóművészek közreműködésével. A program ma, 11 órakor a városi kiállítóteremben El Kazovszkij és Szatyory László festőművészek tárlatának megnyi­tásával kezdődik, majd 19 órakor a főszékesegyházban Nagy Péter zongora- és Lakatos György fa- gotthangversenyére kerül sor. Va­sárnap 20 órakor Erch Bergel ve­zényletével Bach h-moll miséjét a budapesti vonósok és a Magyar Rádió kórusa adja elő. Jótékonysági bál Szentkirályon Jótékonysági bálát szervezett a szentkirályi óvodai és iskolai szü­lői munkaközösség. A rendezvény ma este 8 órakor kezdődik a helyi művelődési házban. Fellép a szent- királyi fiatalok tánccsoportja, va­lamint a népdalkórus. A belépő­jegy egyúttal sorsjegy is, amivel ér­tékes díjakat lehet nyerni, például kerékpárt, ötezer forintos autó- nyeremény-betétkönyvet. A jóté­konysági est bevétele a Szentkirá­lyi Alapítvány számlájára kerül s a tornaterem építésére szánják. Gyereknap lakitelekieknek Laki teleken ma vidám együttlét- re ad lehetőséget a juniális gyer­meknap. A programban lesz játék­műhely, rajzverseny, tinikoncert, fociparádé, délben pedig birka-, marha- és pacalpörkölt közül vá­laszthatnak az éhes résztvevők. Öregdiák-találkozó Kiskőrösön A kiskőrösi Petőfi Sándor Gim­náziumban az első öt évfolyam di­ákjai 1952-1960 között tanultak az intézmény falai között. A kétszáz­tíz végzős legtöbbje elkerült ha­zánk különböző tájaira, sőt töb­ben az országhatáron kívül foly­tatták felnőtt életüket. Ám vala­mennyihez a közelmúltban mégis eljutott az a meghívó, amiben öregdiák-találkozóra hívták őket az egykori iskolájukba. A napokban több, mint százöt­ven vendég érkezett a városba, akik először ellátogattak a gimná­ziumba, ahol a tanárokkal együtt külön-külön osztálytalálkozón vettek részt, majd valamennyien a sportcsarnokban gyülekeztek, ahol nosztalgiazene szólt, s fehér asztal mellett elevenítették fel a di­ákélményeket. A jó. hangulatú ösz- szejövetel másnap hajnalban ért véget azzal, hogy kétezerben a vén- diák-találkozón viszontlátják egy­mást. KÖZÉLETI HÍREK • A kecskeméti Arany János Ált. Iskolában 1993. június 8-án (ked­den), 18 órakor, a Lánchíd U. Ált. Iskolában június 9-én, (szerdán), 18 órakor dr. Szabó Tibor kisgaz­da képviselőjelölt választási gyű­lést tart, melyre az 5. sz. városi választókörzet szavazóit szeretet­tel várja. • Ingyenes vérnyomásméréseket szervez a KDNP kecskeméti szer­vezete. Erre első alkalommal júni­us 7-én, hétfőn 14.30 órától kerül sor, a Lánchíd Utcai Általános Is­kolában. Utána, 17 órától, dr. Fri- gyesy Ferenc önkormányzati kép­viselőjelölt nyílt vitafórumra várja a közélet iránt érdeklődő széche- nyivárosi polgárokat. Elkelnek-e a bérlakások?

Next

/
Thumbnails
Contents