Petőfi Népe, 1993. június (48. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-01 / 125. szám

1993. június 1., kedd PÉNZ, VÁLLALKOZÁS, PIAC 5 Kalauz kezdőknek profiknak A PN-KALAUZ VENDEGE Közéleti üzletember • Berende László. Berende Lász­lót nemcsak a kecskeméti székhelyű Zwack Kereske­delmi Kft. terü­leti értékesítési vezetőjeként, hanem közéleti- társadalmi és a kultúra iránti el­kötelezettségéi­ről is sokan is­merik. (Egyebek között a Táncos Péter Együttes alapítója és az Európa Jövője Egyesület alel- nöke.) Szakmája iránti hűségét jellemzi, hogy éppen huszonöt esztendeje, 1968-ban lépett cége jogelődjé­nek, a Magyar Likőripari Válla­latnak a kötelé­kébe. — Annak ide­jén, még gye­rekként, szüle­immel tana­kodva úgy gon­doltuk, az élelmiszeripar szakterüle­teihez kötődő szakmát kellene vá­lasztanom, mert annak ebben a me­gyében biztosan lesz jövője. 1959-ben kerültem Budapestre, az Erjedésipari Technikumba, 1963-ban érettségiztem, de úgy tűnt, a szesz­ipari középfokú végzettségre itt egyáltalán nincs igény. Két esztendőt töltöttem a Kecskeméti Konzerv­gyárban, majd a Bameválnál. A ka­tonaságtól leszerelve, jelentkeztem a Magyar Likőripari Vállalathoz, amelynek jogutódjainál azóta is dol­gozom. Gyakornokként kezdtem, az­tán raktárvezetői, később palackozási üzemvezetői munkakört töltöttem be. Az üzemegység vezetőjének nyugdí­jazása után, 1974-től bíztak meg a vezetéssel. Aztán a Budapesti Likő­ripari Vállalat gyáraként működött a cég, ebben az időszakban igazgató­ként dolgozom. Amikor végül Zwack Péter 1992-ben megvásárolta a gyárat, a cégen belül két kft.-t ho­zott létre. Az egyik a termelésre spe­cializálódik, a másik, amelynek je­lenleg a területi értékesítési vezetője vagyok, kereskedelemmel foglalko­zik. — Meddig terjed értékesítési terü­letük? — Bács-Kiskun, Csongrád egész területére, Pest és Szolnok egy ré­szére, összesen mintegy másfél mil­lió embert látunk el termékeinkkel, a minőség jegyében. Zászlóshajónk a Zwack Unikum, mely 1790 óta léte­zik. Ezen kívül más Zwack-termé- keket, a többi között barackpálinkát is forgalmazunk. A cég minőségi francia, olasz termékeket is hoz be Magyarországra. Júliustól kérjük forgalmazni az IDV (a világ egyik vezető gyártó és forgalmazó cége) márkás termékeit, de korábbi italunk „ruháját” is elkezdtük — franciásan — csinosítani. Nagy gondot jelent számunkra a feketepiac tevékenysége, az illegáli­san behozott, hamisított csempész­áru, amely forgalmunk mintegy har­minc százalékát veszi el. Sokat vá­runk az új törvénytől, amely az ön­kormányzatok hatásos közreműkö­désével visszaszoríthatja e termékek utcai árusítását. — A kulturális közéletben több­féle elkötelezettséget is vállalt az el­múlt évtizedekben. Milyen indítta­tással döntött például egy citeraze- nekar (a Táncos Péter Együttes) ala­pítása mellett? — 1972-ben egy nyugdíjas talál­kozót szerveztem. Nyugdíjas fűtőnk, Patkós Sándor megkérdezte, elhoz- hatja-e a citeráját és a szintén cite- rázó barátját? Végülis eljöttek, és nagyon kellemes hangulatot terem­tettek. így kezdődött meg a zenekar verbuválása. Rövidesen nyolc-tíz nagyon lelkes tagot számlált a csa­pat. Aztán már csak egy asszonykó­rust kellett szervezni. A Táncos Péter nevét felvett együttes szakmai fel­készítéséhez az ország legjobb szakembereit hívtam meg. Nagyon sok sikeres szereplésük volt bél­és külföldön egyaránt. Tíz évig segí­tettem munkájukban, ám amikor a gyár építése nagyobb energiákat kö­vetelt, le kellett erről mondanom. (Az együttes ma is él, a Táncsics Mi­hály Művelődési Központ támogatá­sával.) — Az utóbbi időben újabb elköte­lezettséget is vállalt. — Három éve, az Európa Jövője Gyermektalálkozó megszervezése idején keresett meg Farkas Gábor, kérve, vállaljak szerepet, működjünk együtt. Jelenleg az Európa Jövője Egyesület alelnöke és az alapítvány kuratóriumának elnöke vagyok. Saj­nos, elfoglaltságaim nem teszik lehe­tővé, hogy többet foglalkozhassak e munkával, de olyan nagyszerű kez­deményezésnek tartom, amelyből a város sokat profitálhat. — Mindezek mellett marad még magánéletére is ideje?-— Kiegyensúlyozott, nyugodt csa­ládi háttér nélkül biztosan nem lenne minderre erőm. Feleségem a Széche- nyivárosi Családsegítő Központ ve­zetője, és boldogan töltöm időm két kislányom, a tizenkét éves Petra és a kilenc esztendős Alexa társaságában. Huszonévesen nagy ambícióval fo­tóztam, kedvelem a szépirodalmat, a zenét, a komolyzene megnyugtat. Mindezekre mostanában sajnos alig marad időm. — Szereti az Unikumot? — Természetesen. — k — A hazai ipar védelme Az Észak-Dunántúli Kereske­delmi és Iparkamara június 14-én Konferencia a hazai iparért címmel tanácskozást tart Budapesten, a Ru­bin Apartman Hotelben (XI., Dayka U.3.). A rendezvény elnevezése kife­jezi a szervezők törekvéseit. Úgy látják, hogy a hazai ipar és termékeinek piacon maradása rész­ben a nemzetközi kihívások, részben pedig a kaotikus, szabályozást nélkü­löző gyakorlat miatt egyre nehezebb. A politikai és kormányzati ígéretek ellenére sem tapasztalható a gazdál­kodás, vállalkozás, ezen belül a hazai ipari termelés támogatása. A hazai vállalatok ma akkor is kivonulni kényszerülnek országunk piacáról, ha árujuk versenyképes, de nem győ­zik a kemény reklámkampányok fi- nanszírozását.Az eszmecsere az út­keresést szolgálja. Profilbővítés a halasi Ganznál Halason a Ganz gépgyár folyama­tosan termel. A Hungexpo 93 kiállí­táson nagy érdeklődés kísérte az álta­luk forgalmazott Lamborhini trakto­rokat. Az olasz gépgyárral kooperá­cióban készítik a traktoralkatrésze­ket, ősztől kezdve folyamatos lesz a gyártás. A Csíkszeredái traktorgyár­ral szintén együttműködnek a Hart típusú traktorok készítésében. Szétosztották a vagyont a fodrászok A Kecskeméti Fodrász Szövetke­zet városközponti szolgáltatóházá­ban nem is olyan régen zsúfolt irodák foglaltak el egy teljes szintet. A nagylétszámú apparátus a - Kecs­keméttel együtt - 16 különböző tele­pülésen lévő 102 részleg dolgozói­nak ügyeit intézte. Jelenleg a székház legtöbb helyi­ségét idegen vállalkozások bérlik, a szövetkezeti központ néhány szobára zsugorodott. Irodai alkalmazottaik száma drasztikusan csökkent, az el­nökkel együtt mindössze hatan van­nak. Igaz, egy-egy személy többféle feladatkört is ellát, de nem ők szám­fejtik a fodrászok, kozmetikusok bé­rét, nem ők könyvelik a felhasznált anyagot stb., hanem maguk a fodrá­szok, kozmetikusok. Hegedűs János, a szövetkezet újraválasztott elnöke mondja a változásokról: — A jogszabályoknak megfele­lően 1991-ben a dolgozóink - akik akkor átalánydíjas elszámolási rend­szerben tevékenykedtek -, önállósí­tották magukat, vállalkozók lettek. Munkaviszonyuk megszűnt, csak a tagsági viszonyuk maradt meg. Most már ez és a polgárjogi szerződés köti őket a szövetkezethez. Saját zsebre dolgoznak a szövet­kezet tulajdonában, illetve bérlemé­nyeiben lévő műhelyekben, a szö­vetkezet fölszerelésével, amiért bér­leti díjat fizetnek. Emellett a fölhasz­nált áram, víz, fűtés terheli a bevéte­lüket. Összes fizetnivalójuk szemé­lyenként havi háromezertől nyolce­zerig terjed. A tavaly novemberi közgyűlésünk pedig a szövetkezeti törvényből adódó utolsó feladatokat is végrehajtotta: döntött a vagyonfe­losztásról, az átalakulásról, ami sze­rint a cég szövetkezet maradt, vala­mint megválasztotta az igazgatósá­got és a felügyelőbizottságot. A kö­zel 22 millió forint értékű vagyont 365 felé osztottuk, a jogosultak kö­zött 15 a nyugdíjas, 81 a kívülálló tag. — Kiválás volt-e? — Még csak szándék sem, annak ellenére, vagy éppen azért, mert tag­jaink nagyon is jól ismerték ezt a le­hetőséget. — Egy-egy műhelyt megszerez­hettek volna a dolgozók összefogva. — Műhelyeink túlnyomó része bérelt ingatlanban van, a bennük dolgozóknak tehát meg kellene ven­niük a bérleti jogot, ami általában igen drága. Például a kecskeméti. Arany János utcai üzletünké közel három millió forint. Erre pedig se pénzük, se hajlandóságuk nincs a fodrászoknak. A szövetkezet tulaj­donában lévő ingatlanok - a szolgál­tatóházak - pedig olyan nagy érté­kűek, hogy azokat közösen sem tud­nák megvenni üzletrészükért a ben­nük dolgozók. — így legfeljebb akkor veszik hasznát a saját vagyonrészüknek, ha a szövetkezet osztalékot fizet? — Nem érdeke a szövetkezetnek, hogy legyen osztalék. Nagyobb gon­dot fordítunk arra, hogy évközben különböző kedvezményekkel, jutta­tásokkal segítsük a fodrász, kozmeti­kus tagjainkat, vállalkozóinkat, al- kalmazottainkat - tájékoztat Hege­dűs János elnök. Almási Márta JOGI SZAKÉRTŐNK TOLLÁBÓL Viták megelőzésére A vállalkozók körében egyre gya­koribbá válik, hogy az adóhivatal munkatársai helyszíni ellenőrzés ke­retében győződnek meg a nyugtaa­dási kötelezettség maradéktalan be­tartásáról. Ezt a vizsgálatot az APEH munkatársai általában próbavásárlás keretében, megbízólevél alapján végzik. Talán nem érdektelen a feles­leges viták elkerülése érdekében tudni és ismerni a vállalkozóknak, hogy a próbavásárlás miként törté­nik, és milyen következményei van­nak a nyugtaadási kötelezettség el­mulasztásának. A szóbanforgó vizsgálat rendjét az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. tv. 56. paragrafus (4) bekezdése szabályozza, amíg a mulasztás kö­vetkezményeit ugyanezen törvény 74. paragrafus (8) bekezdése hatá­rozza meg. A hivatkozott törvény szerint az adóhivatal munkatársai megbízólevéllel folytathatnak hely­színi ellenőrzést, s az ellenőrzés megkezdésekor jogosultságukat szolgálati igazolvánnyal és megbízó- levéllel kötelesek igazolni. Fontos szabály, hogy az ellenőr a vizsgálatot csak akkor kezdheti meg, ha az adózó vagy annak képviselője, meg­hatalmazottja jelen van. Ettől az általános szabálytól a pró­bavásárlásra vonatkozó és 1993. ja­nuár 1-étől hatályos rendelkezés el­térést engedélyez, tekintettel arra, hogy a próbavásárlással kapcsolatos ellenőrzést az adóhivatal munkatársa akkor is megkezdheti, ha az adózó alkalmazottja jelen van. Fontos azt is tudni, hogy ebből a szempontból al­kalmazottnak minősül az a személy is, aki az üzletben bármilyen jogcí­men - akár segítő családtagként, akár kisegítőként - árusítást folytat. Ugyancsak lényeges eltérés az ál­talános szabálytól, hogy a próbavá­sárlás során az ellenőrzési jogosult­ságot az adóhivatal munkatársainak csak a próbavásárlás befejezésekor kell igazolniuk, amikor is az eladó köteles az árut visszavenni és az árát a próbavásárlást végző részére visz- szatéríteni. Az ellenőrzésről jegyző­könyv készül, melyet az adózó részé­ről a kiszolgálást végző személy, il­letve amennyiben az adózó is jelen van, maga az adózó írja alá. Lénye­ges szempont, hogy amennyiben az adózó, a kiszolgálást végző személy részéről a próbavásárlással kapcso­latban bármilyen észrevétel van, azt mindenképpen célszerű és indokolt a jegyzőkönyvben feltűntetni. Ézen túl az is ajánlatos, hogy amennyiben a próbavásárlás során eltérés van az adóhivatal által megál­lapított körülmények, valamint az adózó által lényegesnek tartott té­nyek között, célszerű a jegyző­könyvben az esetleges tanúkra vagy egyéb bizonyítási eszközökre történő utalás rögzítése is. A szintén 1993. január 1-től hatá­lyos rendelkezések szerint a nyugta­adási kötelezettség elmulasztása mi­att jogi személyek és egyéb szerveze­tek esetében 150 ezer forintig, ma­gánszemélyek esetében pedig 50 ezer forintig terjedő pénzbírság szabható ki. Lényeges körülmény, hogy a fokozatosság elvét figye­lembe véve, a törvény az adóévben első alkalommal bekövetkező mu­lasztás esetén a mulasztási bírság felső határának 33 százalékában ha­tározza meg a kiszabható bírság ma­ximumát. Mindezekből kitűnik, hogy a mu­lasztási bírság, miután ismételhető szankció, súlyosan érintheti a szabá­lyokat megszegő vállalkozót. Ennek megfelelően ugyanakkor a vállalko­zónak is az az érdeke a szabályok be­tartása mellett, hogy a próbavásárlá­sok során felvett jegyzőkönyv valós tényállást, minden lényeges körül­ményre kiterjedő adatot tartalmaz­zon. dr.Jobbágy Lajos Adóbevallások tapasztalatai Az APEH megyei igazgatóságán az előző évinél lényegesen több adó- bevallási bizonylatot fogadtak, vet­tek nyilvántartásba az idén. A nyil­vántartásba vett SZJA-bevallások száma az előző évi 75378-ról 106001-re, 40,6 százalékkal növe­kedett. A bevallások zöme idén is a határidő lejárta előtti egy-két hétre összpontosult. A hibás bevallások aránya 37,5 százalék. Több mint 229 millió forintot utalt vissza a hivatal a befizetett adóból 35452 személynek. A bevallást bea­dók 33,4 százaléka igényelt vissza át­lagosan 6466 forintot. A megye területén székhellyel, te­lephellyel rendelkező egyéni vállal­kozók közül 18799-en nyújtottak be bevallást. A bevallások több mint fele hibás volt, igen sok az ügyfél nélkül nem javítható bizonylat. Tipi­kus hiba, hogy ezer forintban töltik ki a nyomtatványt, az ÁFA-befize- tési kötelezettséget és a visszaigény­lést is közlik havonta - nem vonnak egyenleget -, a mellékletet nem kül­dik be. Jelentős a bevallást be nem nyúj­tók száma. Sok a megszűnt vállalko­zás, s egyben az erről az adóhatósá­got nem tájékoztató is. A társasági adó hatálya alá tartozó vállalkozások közül 5194 adózó nyújtotta be bevallását a társasági adó alakulásáról. • A bevallások számának alakulása a megyében. A bal oldali számsor ezer darabban értendő. ( ^ Hátrányos megkülönböztetés A gazdasági reformok támoga­tására vonatkozó ígéretei ellenére az Európai Közösség kereskdelmi háborút folytat Oroszország ellen — jelentette ki az ITAR-TASZSZ hírügynökségnek Szergej Glazjev, az orosz külgaz­dasági kapcsolatok minisztere. Nyugat-Európában folytatódik az orosz termékek, főként a textíliák hátrányos megkülönböztetése — mondta. „Azokon a területeken, ahol Oroszország versenyképes, az EK támogatása helyett diszk­riminációba ütközünk.” Nukleáris veszedelem Halban gazdag vizeket fenye­get radioaktív szennyeződéssel egy nukleáris reaktor, amelyet 1987-ben egy vihar alkalmával helikopterről ejtettek az Ohotszki-tengerbe — közölte az Izvesztyija. A reaktor, amelyet egy környékbeli világítótorony működtetésére szántak, 6 kilo- grammnyi, erősen sugárzó stron- cium—90-et tartalmaz. Az Iz­vesztyija szerint 1 millió curie ra­dioaktivitás kerülhet a szabadba, ha a berendezés burka erodáló­dik. Román hitelstop A hajdan talán legtekintélye­sebb fővárosi vállalat, a Bukaresti Nehézgépgyártó Kombinát vezeti azon ipari nagyvállalatok frissen közzétett listáját, melyek a román kormány döntése értelmében el­adósodottságuk miatt nem kap­hatnak több hitelt. A listavezető kombinát adóssága majdnem 9-szeresen múlja felül éves árbe­vételét. Nincs sokkal jobb hely­zetben a listán szereplő többi 38 nagyvállalat sem. Francia privatizáció Jelentős nagyüzemek, állami tulajdonban lévő bankok és bizto­sító társaságok szerepelnek a francia kormány privatizációs lis­táján: az ELF kőolajipari vállalat, a Pechiney alumíniumipari válla­lat, három nagy biztosító társa­ság, két nagybank: a Crédit Lyonnais és a BNP. Szó van a Renault gyár magánkézbe adásá­ról, „eladási listán” szerepel a re­pülőgépek hajtóműveit gyártó Snecma cég is. Ötmilliós bankó Ötmillió dínáros bankjegyet bocsátottak ki Jugoszláviában, hogy ki tudják elégíteni a vágtató infláció miatt sokszorosára növe­kedett készpénzigényt. Az eddigi legmagasabb címlet az ötszázez­res volt, a milliós és kétmilliós bankjegyet csak tervbe vették, de már nyomtatni nem kezdték el a nagy sietségben. Az ötmillió dí­náros bankjegyen Nikola Tesla fizikus képe látható. Vád a bécsi bankár ellen Újabb vádló, egy magánsze­mély tett panaszt Michael Liela- cher bankár ellen, akit az Erste Österreichische Sparkasse perel, amiért — állítása szerint — a magyar részvények bécsi beveze­tésekor megkárosította a bankot. A magánvádló, aki Lielacher közvetítésével annak idején Fő­nix részvényeket vásárolt, most azt rója fel, hogy a bankár nem tá­jékoztatta az ügylet veszélyeiről, s ez kereken kétmillió schilling kárt okozott neki. Száj- és körömfájás Bulgáriában A bolgár napilapok hírüladták, hogy száj- és körömfájásos meg­betegedéseket regisztráltak a bul­gáriai Szimeonovgrád egyik te­henészetében. A hatóságok beje­lentették, hogy a megbetegedések sújtotta terület 50 kilométeres körzetében megtiltották az élőál­latok, a hús— és húskészítmények, a tej— és tejtermékek kiszállítását. Kínai ötlet A pekingi szállodákban május elejétől a külföldieknek napi 1 dollár városfejlesztési hozzájáru­lást kell fizetni a szállodaköltsé- felül. Szerkesztette: A. Tóth Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents