Petőfi Népe, 1993. június (48. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-03 / 127. szám

1993. június 3., csütörtök SPORT 11 A KÉCSKEI BAJNOKOK Hajnalig tartott az ünneplés • Somogyi (középen) és Safranyik ökörkóstolás közben. Tiszakécskén már a tavaszi for­duló megkezdése előtt sokan bíztak abban, hogy bajnokságot nyer a lab­darúgócsapat az NB III. Alföld cso­portjában. Erre minden remény meg­volt, hiszen öt ponttal vezetett a csa­pat a második helyezett előtt. Ez ké­sőbb nyolc, sőt kilenc pontra is nőtt! Szombaton a kécskeiek hazai kör­nyezetben fogadták a Makó csapatát, s már a döntetlen azt jelentette volna, hogy a másodosztályba léphetnek. A vezetők nagy ünneplésre készültek. A mérkőzés utánra meghívták a szurkolókat ökörsütésre, sörre és sült kolbászra. Kökény Sándor, a Tanya­csárda szakácsa készítette a nem mindennapi csemegét. Minden ké­szen állt arra, hogy Tiszakécske ün­nepelhessen, „csak” a győzelem hi­ányzott. .. — Bármi lesz is az eredmény, ak­kor is ünnepiünk — mondta dr. Kis- juhász Gyula klubelnök. A szurko­lóknak is része van a sikerben. Úgy érezzük, hogy aki valamit is tett a csapatért, az megérdemli ezt a kis vi­gasságot. Két év alatt két bajnoksá­got nyertünk, ami két osztály emel­kedést jelent. Ezt nem mindenki mondhatja el magáról! — A pezsgő is be van hűtve — tette hozzá Szabó Tamás szakosz­tályvezető. Elkezdődött a mérkőzés, s már a 15. percben 1—0-ra vezetett a hazai gárda. Szabó Tamás felhívta édesap­ját — aki a csapat gyúrója —, de je­lenleg kórházban van. „Táti” már várta a hívást. Pontosan a telefonálás közben esett a második gól... A má­sodik félidőben néggyel, s összesen fél tucat góllal terhelték meg a Makó hálóját. Jöhetett az ünneplés! Jött is, de előtte Szabó Tamás még egyszer fel­hívta édesapját, majd nagy pezsgős üveggel közelített az öltöző felé. Egy ' durranás, s locsolta a játékosokra, a szurkolókra. Kisjuhász kezében is pezsgő. Ebből már inni is lehetett. Közben a közel ötszáz szurkoló már az ökörsültet ízlelgette. Jó két óra múlva már a tetőfokára hágott a hangulat, a kézilabdapályán öröm­táncát ropta játékos, szurkoló, csa­patvezető, szponzor. Az ünneplés hajnalig tartott, senkinek nem aka- ródzott hazamenni. Érthető a vigas­ság, hiszen bajnokot ünnepelt Tisza­kécske!-szentirmay­• A bajnokcsapat öltözője, Nagy L. pezsgővel és Mike. Orex Rali Kisbéren A Váci Autó SE a házigazdája a hétvégi országos bajnoki futamnak, amely az Orex-Sava Rali nevet vi­seli. A viadalt Kisbéren és környékén rendezik meg. Az élvonalbeliek - ki- lencvenen neveztek - szombaton 9, a II. osztályúak pedig - itt 141 páros verseng - vasárnap 7 órától mérik össze tudásukat. Az elsőnapi győztes az Orex vándordíját nyeri el. Az élvonalbeliek 222 kilométert tesznek meg, ebből 90 kilométert a nyolc gyorsasági szakaszon, míg a másodosztályúnkra 165 km megté­tele vár, ebből 66 a gyorsaságiak hossza. A Hungária Biztosító Rt. Kupájáért kiírt országos bajnokság­ból eddig csak egy futamot rendeztek meg. A szervezők kérik az érdeklődő­ket, hogy ne a kerékteleki körverse­nyen kísérjék figyelemmel az ese­ményeket, hanem a hántai katlanban, mert ott biztonságosabb a pálya. TUDÓSÍTÓINK JELENTIK Aranyérmes diákbirkózók Asztalitenisz Bécsben rendezték meg az osztrák ifjúsági nemzetközi bajnokságot.Ez a verseny volt az utolsó legrangosabb a júliusban sorra kerülő ifjúsági Eu- rópa-bajnokság előtt. A bajnoksá­gon az orosz és a német asztaliteni­szezők kivételével a teljes európai élmezőny rajthoz állt, sőt még japán versenyzők is indultak. A magyar vá­logatott színeiben játszó Szabó Krisztián, a Kecskeméti Spartacus versenyzője kitűnően szerepelt. A Gerold (Postás), Szabó összetételű magyar B. csapat a 30 induló között a 3. helyet szerezte meg. A kecske­méti versenyző eredményei alapján biztos tagja lett az ifjúsági Eu- rópa-bajnokságon induló váloga­tottnak. Szabó csütörtöktől 10 napos izraeli edzőtáborozáson vesz részt, és közben nemzetközi versenyen is in­dul. Atlétika Zalaegerszegen nagyszabású atlé­tikai versenyt rendeztek, amely egy­ben válogató jellegű volt. A vidada- lon részt vett a KSC szakosztálya^ is. Versenyzőik közül Medovárszki Éva hármasugrásban 13 méterrel egyéni csúcsot ért el, és az országos csúcsot megjavító debreceni Fekete Ilidkó mögött a második helyen végzett. Medovárszki az idei távolugró és a mostani háromasugró eredményével „beugrottá” magát a válogatottba. Mérei László szövetségi kapitány mindkét számban számít rá a Ports- mouth-ban, a hétvégén megrende­zésre kerülő angol-olasz-magyar hármasviadalon. A zalaegerszegi versenyen a KSC atlétáinak további eredményei, női hármasugrás: 6. Bo- gasov E. 11,83. Férfi távol: 9. Job­bágy 670, 800 méter: 9. Vörös 1:57,71 (utóbbi kettő ifjúsági arany­jelvényes szint). Birkózás A Szombathelyen megrendezett szabadfogású diák magyar bajnoksá­gon a megyebeli versenyzők ered­ményei, 30 kg: 1. Kele Attila, 33 kg: 3. Kazai (mindkettő KSC-BIC), 37 kg: 1. Bóna László (Kmiklós), 2. Horváth A., 41 kg: 1. Domokos Ta­más, 45 kg: 1. Szentkuti Gyula, 55 kg: 3. Szabó I. (mind KSC-BIC), 4. Kovács A.(Kmiklós), 66 kg: 3.Frank (Kalocsa Kage Rt), 6. Tóth L. (Kmi- lós), +73 kg: 4. Nanista (Kalocsa Kage Rt). A pontverseny végered­ménye: 1. KSC-BIC 34, 2. Vasas 32, 3. FTC 28 ponttal. A Soltvadkerten megrendezett szabadfogású gyermek birkózó ver­senyen 9 egyesúlet, 120 sportolója vett részt. Győztesek, előkészítő csoport: Fazekas (Tkécske), Szeg (STE), Vida (Kkhalas), Virágh (STE). Gyermek korosztály, 26 kg-tól fölfelé: Csáki (STE), Molnár (Bocsa), Varasi (STE), Klam (Kkha­las), Kánya (Tkécske), Lentár, Mar­tin (mindkettő STE), Kovács B„ Kiss B., Kátai (mind Kkhalas). Diák A.krcs., 28 kg-tól fölfelé: Horti (Kkhalas), Szentkuti, Törteti (KSC-BIC), Pápics (Baja), Romsics (Kalocsa), Terbe (KSC-BIC), Ká- lóczi (Kalocsa), Aradi, Gyenizse (Kkhalas), Somogyi (Madaras), Bo­dor (Kkhalas). A versenyt Halász László soltvadkerti vállalkozó támo­gatta. BMX A Kecskeméten megrendezett Csorba János Cipőnagyker Kupán a Kecskeméti BMX Klub versenyzői­nek eredményei, magasugrás: 1. Sinkó, 2. Kiss, 3. Fodor, 4. Gyulai, 5. Mirity, 6. Csikós. Cselgáncs Felnőtt országos rangsorversenyt rendeztek a hétvégén Debrecen város nagydíjáért. A megyebeliek eredmé­nyei, nők, 52 kg: 2. Pekli E. 56 kg: 1. Pekli M. +72 kg: 2. Laukó (mind BJC). Férfiak, 60 kg: 1. Sárkány L„ 71 kg: 2. Orosz (mindkettő KJC), +95 kg: 2. Tamás (BJC). A szegedi Napfény Kupa nemzet­közi serdülő versenyen a Kecskeméti Judo Club cselgáncsozóinak ered­ményei, 44 kg: 3. írházi, 5. Sziget­vári. 75 kg: 3. Nedelkovics. Kézilabda NB Il-es női mérkőzés:János- halma—Túrkeve 19—21 (8—10). Végig együtt haladt a két csapat, a hazaiak sorra hagyták ki helyzeteiket és több hétméterest is hibáztak. Ki­tűnt: Faragó (6/1), Simity (3). NB Il-es férfimérkőzés: Kondo­ros—Kecel 24—23 (11-11). Kondo­ros, 200 néző. Vezette: Berente, Ga- ramvölgyi. Az első félidőben fel­váltva estek a gólok. Szünet után a hazai csapat durván védekezett, és ezt a játékvezetők elnézték. A kondoro- siak 7, a keceliek egyetlen hétméte­rest sem dobhattak. Gd:Tótyik (9), Haszilló (7), Boros (3), Papp (2), Bársics, Flaisz (1—1). Felemás sikerrel szerepeltek me­gyénk csapatai a Kiskunhalason megrendezett diákolimpia országos elődöntőjén. A fiúknál a Szarvasi Vajda P. Gimnázium mögött a Kecskeméti Gáspár András Szak­munkásképző szerezte meg a 2. he­lyet, és ezzel az országos döntőbe ju­tott. A lányoknál a Budapesti Nagy L. Gimnázium és a Békéscsabai Szé­chenyi Gimnázium jutott tovább. A Kecskeméti Bolyai János Gimná­zium csapata a 4. helyen végzett. Hevesen hat csapat részvételével került sor az országos diákolimpia negyedik korcsoportjának elődöntő­jére. A Kisunhalasi Szilády Áron Gimnázium leánycsapata, a Debre­ceni Irinyi Sportgimnázium mögött a 2. helyet szerezte meg és bejutott az országos döntőbe. A Kiskunhalason megrendezett alapfokú diákolimpia végeredménye, lányok: 1. Soltvad- kert, 2. Kkhalasi ÁMK, 3. Dávod, 4. Érsekhalma, 5. Kkhalasi Alsóváros, 6. Jakabszállás. Fiúk: 1. Kkhalasi Felsőváros, 2. Dávod, 3. Tataháza, 4. Dunaegyháza, 5. Kecskemét, 6. Kkfháza, 7. Orgovány. Kosárlabda Nyolc csapat részvételével rendez­ték meg Baján az országos férfi ifjú­sági kupa döntőjét. A győzelmet a Budapesti Honvéd szerezte meg a Körmend és a Bajai Bácska előtt. A legjobb irányítónak Csanyik Balázst (Bácska) választották. A legjobb ba­jai kosaras Szabó Attila lett. Súlyemelés A női válogatottak számára köte­lező részvétellel kiírt nemzetközi versennyel, az Ergonett Kupával zá­rult az első féléves felkészülés. A Schwarzleder-KSC versenyzőinek eredményei, 46 kg: 2. Kasza A. 120 (50;70), 54 kg: 3. Szűcs I. 117,5 (52,5;65), 59 kg: 2. Laczi K. 127,5 (57,5;70). • Medovárszki Éva Tenisz OB Il-es női mérkőzés: Szol­nok—Nissan KTC 0:9. Ezzel a tava­szi idény véget ért, a kecskeméti csa­pat a második helyen várja a folyta­tást. Vízilabda Országos serdülő bajnokság: KVSC—BVSC 3—9. Gd: Bende. Kerényi, Erdős. Éger—KVSC 9—8. Gd: Bende, Fekete, (2-2). Erdős, Ke­rényi, Rigó G., Páré. Országos ifjúsági bajnokság: Eger-KVSC 10—15. Gd: Csák (6), Budai (4), Páncél M. (3), Nagy Z„ Demeter. KVSC—BVSC 7—6. KVSC: Re- hák— Demeter (1), Nagy Z„ Pénczél M. (3), Baltás, Csák (2), Győré, Bu­dai (1), Bende. Edző: Simon Balázs. Tömegsport A Challenge Day keretében máso­dik alkalommal rendezték meg Pusz- tamérges-Öttömös-Ruzsa útvonalon a 25, 50, 75 km-es futóversenyt. A bajaiak eredményei, nők, 25 km: 1. Báli Mónika 2:02,21 óra. Férfiak, 50 km: 2. Borbély M. 4:06,40 óra, 3. Németh Z. 4:16,58 óra, 75 km: 3. dr. Szabó László Pál 9:47,15 óra. Dr. Szabó László Pál, a bajai kór­ház orvosa jelenleg a június végén Franciaországban sorra kerülő orvos világbajnokságra készül, és a jó sze­repléshez támogatókat keres. Labdarúgás Megyei III. osztályú bajnokság. Keleti csoport: Kkhalasi Sparta­cus—Ladánybene 1—1, Bu­gac—Szentkirály 5^-0. Kalocsai csoport: Imrehegy—Újtelek 3—0. Ä többi mérkőzésről nem kaptunk eredményt. NB Il-es ifjúsági mérkőzés: Kis­kőrös—Kazincbarcika 1—1 (0—1). NB II -es serdülő mérkőzés: Kis­kőrös—Kazincbarcika 1—2(1—0). Jótékony célú mérkőzés: Kele- bia—Miske 1—6 (0—3). Az általános iskolás fiúk részére kiírt diákolimpia megyei döntőjét meglepetésre a Bácsborsódi Moholy Nagy László Általános Iskola nyerte. Az országos elődöntőre Kunhegye­sen került sor, ahol izgalmas mérkő­zések után dőlt el a végső sorrend: 1. Nyíregyháza, 2. Miskolc, 3. Bács- borsód, 4. Hódmezővásárhely. A leg­jobb mezőnyjátékosnak járó díjat Cifra Gábor (Bácsborsód) kapta. A helyi önkormányzat egy-egy melegí­tővel jutalmazza a labdarúgó csapa­tot. Kosarasok megyebajnoksága Katonaatléták versenye • 4x400 méteres síkfutásban vált a kecskeméti csapat. A kosárlabdasport megyebeli tér­hódítása vitathatatlan. Míg néhány esztendővel ezelőtt mindössze négy csapat indult a megyei férfibajnok­ságban, addig tavaly ősszel már 14 együttes kezdte a pontvadászatot. Igaz, egy visszalépett, de a megyék között még mindig a Bács-Kiskun megyei bajnokság az egyik legnépe­sebb. A színvonallal kapcsolatban Bacsfay Gyula, a megyei kosárlabda szövetség versenybíróságának az el­nöke elmondta, hogy a megyebaj­nokság első 5-6. helyezett csapata az NB II. középmezőnyében is meg­állná a helyét. Az együttesek hét- ről-hétre izgalmas, jó mérkőzéseket játszottak. Az első helyet — mint az várható volt — a KSC öregfiúkból alakult Bujdosó Tanya szerezte meg. Végig szorosan a nyomában volt a Nagykőrös II. csapata, és az elsősé­get csak a két együttes egymás ellen elért eredménye döntötte el a kecs­kemétiek javára. Játéktudásban sokat fejlődött a Kerekegyháza és a Kiskunfélegy­háza ifjúsági csapata, valamint a Kiskőrös, a Sa-mu KC és a Szabad- szállás. A mérkőzéseket minden já­tékos komolyan vette, és csak három alkalommal fordult elő, hogy elma­radt a bajnoki találkozó. A kosárlabdaélet megpezsdülését jelzi, hogy a szeptemberben induló következő bajnokságra az eddigi csapatokon kívül Kunszentmiklós, Kiskunhalas és Kocsér gárdája is be­nevezett. A szervezők már azon gon­dolkodnak, hogy a küzdelmet két csoportban bonyolítják le. Ide kapcsolódik, hogy a hétvégén, Karcagon második alkalommal ren­dezték meg a Megyebajnokok Kupá­ját. Ezen öt férficsapat, köztük a ku­pavédő GAMF és a Nagykőrös II. vett részt. A kupát veretlenül a nagy­kőrösiek nyerték, a kecskemétiek a második helyen végeztek, megelőzve Békéscsaba, Szeged és Karcag gár­dáját. A torna legjobb középjátéko­sának járó díjat a nagykőrösi Hor­váth Zoltán kapta. A legjobb irányí­tónak Dávid Pétert, a GAMF kosara­sát választották, aki egyben a legjobb hárompontos dobó lett. Második alkalommal rendez Kecskeméten atlétikai bajnokságot a Magyar Honvédség légvédelmi pa­rancsnoksága. Az ország tíz alakula­tának közel kétszáz katonaatlétája, tizennyolc versrnyszámban küzd a helyezésekért. Bács-Kiskun megye színeit a kalocsai és a kecskeméti ez­red katonák képviselik. A bajnokság egyik érdekessége, hogy a hagyomá­nyos versenyszámok mellett a ki­mondottan katonai jellegű sportá­gakban is összemérik felkészültsé­güket a versenyzők. így ma kézigrá­nát dobásban és 4x800 méteres fegy­veres váltófutásban ios megmérkőz­nek a fiúk. Mint Becser Tibor főhad­nagytól, a repülőezred sporttisztjétől megtudtuk, az alakulat és a városi sportigazgatóság közti jó együttmű­ködésnek köszönhetően, két napig ingyen használhatják a Széktói Sta­diont a katonák, akik közül a legjob­bak Budapesten, a Magyar Honvéd­ség országos bajnokságán képviselik majd a légierőt. A junius 24—25 közt megrendezésre kerülő versenyre is Kecskeméten fognak majd felké­szülni, de ebben már civil szakembe­rek is segítik majd a csapatot. Ada- mik Zoltán és testnevelő kollégái vál­lalták, hogy az edzések egy részét le­vezetik. - galambos ­Bakos újból Bakos András kecskeméti gokar- tozó folytatja fölkészülését az idei vi­lágbajnoki futamokra. Az elmúlt hét végén az ausztriai Teesdorfban in­dult nagy nemzetközi versenyen, ahol a Formula—C géposztályban a hazai pálya előnyeit élvező Lippitsch mögött legjobb külföldiként a máso­dik helyen végzett. Dzsúdós szponzorok A Kecskeméti Judo Club június 5-ére baráti találkozóra hívta meg a klubot segítő szponzorokat. A Szent- királyi lovastanyára közel 100 (!) támogatót várnak, ahol színvonalas programmal kedveskednek segítőik­nek. Citerazenekar, dzsesszrock együttes és tánczenekar is lesz a ta­nyán. Horgász Kupa Az idény legnagyobb szabású horgászeseményére került sor a hét végén a Makádi Ezüstparton. Több mint kétszáz horgász részvételével rendezte meg vasárnap all. Magyar Horgász Kupát a Magyar Horgász című lap szerkesztősége. A verseny győztese Fülöp József, a Desedai Horgász Egyesület tagja lett 8900 grammos összfogással. A horgászvá- logatott tagjai közül a győri Tímár Gábor bizonyult a legjobbnak 8920 ponttal. A Gyermeknap alkalmából a legeredményesebb gyermekhorgász különdíjat kapott. Az újságírók közül Gyulai Ferenc fogta a legtöbb halat. Balogh nyert A Nemzeti Sportcsarnokban bo­nyolították le a kick-box-sport WAKO Pro 56.4 kg-os Európa-baj- noki döntő mérkőzését. A 27 éves Balogh Oszkár nagyszerűen szere­pelt, a 9 menetes csatában pontozá­sos győzelmet aratott az olasz Gian- paolo Spanu ellen. Balogh legköze­lebbi terve: az 54 kg-osok között is kiharcolni az EB-elsőséget. Joó Éva negyedik Münchenben a sportlövő Világ Kupa keretében kedden két számban rendeztek versenyt. A női kisöbű standardpuska viadalon Joó Éva ne­gyedik lett. Jön Sanchez és Navratilova Taróczy Balázs, az egykori wimb­ledoni teniszbajnok, aki az elmúlt években nagy sikert aratott a buda­pesti gála szervezésével, megerősí­tette, hogy a BS idei, november 25—i nagy eseményére elfogadta a meghí­vást a világranglistán harmadik he­lyezett spanyol Aranta Sanchez Vi- cario és a negyedik, az amerikai Mar­tina Navratilova. Mozgássérültek versenye A Bugac Ménes Kft. segítségével kétnapos úszóversenyt rendeznek jú­nius 5-én és 6-án délelőtt 10 órától a kecskeméti fedettuszodában. A má­sodik alkalommal sorra kerülő moz­gássérült gyermekek vetélkedőjén 25 és 50 méteres távokon mérik össze erejüket a résztvevők. A verseny ke­retében váltókat is rendeznek 5,4, il­letve 3 tagú családok részvételével. Hunyadi Kupa Június 4 és 6 között Jánoshalmán, a sportcsarnokban rendezik meg a hagyományos Hunyadi Kupa orszá­gos ifjúsági és junior ökölvívó ver­senyt. A nevezések alapján 21 egye­sület több mint száz versenyzőjének a részvételére számítanak. A vetél­kedőt a komamóiak szereplése teszi nemzetközivé. A selejtezőket pénte­ken és szombaton 17 órától rendezik, míg a döntőkre vasárnap 9 órától ke­rül sor. A Hunyadi Kupát a Központi Sportiskola csapata védi. TOTÓTANÁCSADÓ _________________________i__ A Petőfi Népe totótanácsadója a 23. hétté, zárójelben a csapatok jelenlegi helyezése. Tippjeink: Magyar NB I. 1. Diósgyőri FC (12.)—Rába ETO (7.) 1,2 2. VácFC(l.)—Ferencváros (3.) X,1.2 3. Veszprém LC (16.)—Kispest-HFC (2.) 2 Bundesliga I. 4. Uerdingen (18.)—1.FC Köln (13.) X 5. VFB.Stuttgart (7.)—Bremen (1.) X, 1 6. Bochum (16.)—Wattenscheid (12.) X, 1 Bundesliga II. 7. Düsseldorf (21.)—Wolfsburg (16.) 1 8. Braunschweig (18.)—Duisburg (2.) l.X 9. Rostock (12.)—Chemnitz (7.) X, 1 10. Wuppertal (13.)—Mannheim (4.) 2 Olasz A osztály 11. Fiorentina (15.)—Foggia (II.) X,1 12. Juventus (5.)—Lazio (4.) X.l 13. Napoli (12.>—Parma (3.) X,1 +1 mérkőzés: 14. Roma (10.)—Udinese(14.) !,X, Deák István

Next

/
Thumbnails
Contents