Petőfi Népe, 1993. június (48. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-25 / 146. szám
9 Zöldborsóból csak a szerződött mennyiség fele jött. Faragó Sándor, a kecskeméti konzervgyár közgazdasági vezérigazgató-helyettese kérdésünkre elmondta, egyelőre nem döntöttek arról, hogy emelik-e a gyümölcs- és zöldségfelvásárlási árakat. A konzervgyár most fedezi be a zöldborsó feldolgozását, ám a nagy szárazság következtében a szerződésekben vállalt mennyiségnek csupán a felét, mintegy 1500 tonnát tudnak feldolgozni. Jobb a helyzet a meggyet illetően. A szerződésekben lekötött száz-százötven vagonnyi mennyiséget, vagyis az 1500-2000 tonnát tudják teljesíteni, de a felvásárlási ár emeléséről a meggy esetében sincs szó. A meggyel szinte egy időben kezdik a sárgabarack, majd az őszibarack, a zöldbab és az uborka feldolgozását, ezek mennyiségét azonban még nem lehet megjósolni. Az mindenesetre bizonyos, hogy a szárazság miatt a helyzet napról napra romlik. Faragó Sándor szerint a legnagyobb gond a paradicsommal lesz, úgy gondolják, hogy a várt mennyiségnek körülbelül csak az egyhar- madát, de legfeljebb 40 százalékát kapják majd meg. A szárazság terméscsökkentő hatásán túl a Szegeden és környékén pusztított elemi erejű vihar is gondot jelent a kecskeméti konzervgyár számára, mivel Szeged környéki termelőkkel is kapcsolatban állnak, akik nem tudják teljesíteni szerződésben vállalt kötelezettségeiket. Csongrádba költöztek a sáskák Ladánybene és Kunbaracs környékéről eltűntek a sáskarajok, mint erről már tegnap beszámoltunk lapunkban. Most arról értesültünk, hogy Csongrád megyébe költöztek át, ahol az ittenihez hasonló nagy riadalmat okozott a kártevők megjelenése, Tatárszentgyörgy és Kunbaracs között egyébként szerda este és csütörtök délelőtt permeteztek, ezen a területen tehát alig maradt élő sáska. Ennek ellenére a szakemberek szemmel tartják a határt, számolva az újabb sáskaveszedelemmel. Emelkedni fog a margarinár A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa csak részbeni áremelést engedélyezett a margarintermékek esetében az Unilever Magyarország Kft. számára. Az áremelést az Unile- vemek még el kell fogadtatnia partnereivel. Azt még nem tudni, hogy mikortól lesz drágább a margarin. MOL-részvények kárpótlási jegyért • Iszapsürűség mérése a fúrásnál. A befektetők is mérlegelhetnek. Júliusban és augusztusban 1 milliárd forint értékű MOL-részvényt jegyezhetnek a kárpótlásijegy-tulajdo- nosok. Az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság (ÁV RT.), mint tulajdonos, a Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság (MÓL Rt.) részvényeiből összesen 1 milliárd forint értékűt ajánl fel kárpótlási jegyért június 30-tól. A felajánlott, együttesen 1 milliárd forint névértékű rész? vénymennyiség a társaság alaptőkéjének 1,025 százalékát testesíti meg. A forgalomba kerülő részvények szavazatra nem jogosítanak, bemutatóra szólnak és osztalékelsőbbségi értékpapírok. A részvények névértéke után a tulajdonosokat 12 százalék osztalék illeti meg. Ha a teljes alaptőkére jutó, a gazdálkodás eredményeként keletkezett osztalék mértéke meghaladja ezt a szintet, akkor az osztalékelsőbbségi részvényesek is jogosultak a magasabb osztalékra. A részvények névértéke 10 ezer forint. A nyilvános forgalomba hozatal során két darab 10 ezer forint induló névértékű kárpótlási jegy ellenében egy darab 10 ezer forint névértékű szavazatra nem jogosító elsőbbségi MOL-részvény jegyezhető. Ez azt jelenti, hogy a forgalmazás megkezdésekor a kárpótlási jegyek június 30-án érvényes kamattal megnövelt értékének figyelembevételével a kibocsátási ár 26 740 forint. A forgalomba hozatal június 30- án kezdődik és augusztus 31-ig tart. MÉG 260 MILLIÓRA LENNE SZÜKSÉG Hogyan tovább a megyei kórházban? • A betegek nem vehetik észre a gazdasági gondokat. Önálló vízmű A Dél-Bács-Kiskun Megyei Vízmű Vállalat átalakulása és szétválása döntési helyzetet kényszerített a hajósi önkormányzatra. Nem kis fejtörés után a képviselők a település önálló vízellátásának megszervezése mellett döntöttek, így már tény, hogy Hajós kezébe veszi a fontos vízmüvet. A kalocsai üzemmérnökséghez tartozó helyi részleg átvételéről, a vagyonmegosztásról most folytatnak tárgyalásokat. Mint megtudtuk, a változás nyomán vízdíjemelést nem terveznek. Megyei közgyűlés Baján Ma délelőtt 10 órai kezdettel Baján, a Polgármesteri Hivatal nagytermében tartja következő ülését a Bács-Kiskun Megyei Önkonnányzat közgyűlése. A képviselők áttekintik a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség érdekvédelmi munkájának eddigi tapasztalatait, tájékozódnak a tisztiorvosi szolgálat megyei intézetének tevékenységéről, s módosítják az idei költségvetést. Személyi kérdésekben döntenek, valamint a megyei kórház onkológiai beruházásának megkezdéséről. Vodkaügytárgyalás A megyei bíróságon a dr. Sze- náky János vezette büntetőlanács megkezdte annak a bűnügynek a tárgyalását, amelyről lapunkban is többször írtunk a nyorrtozás adatai alapján és amely országosan is mint a „vodkaügy” vált ismeretessé. ítélethozatalra valószínűleg az ősszel kerül sor. Személy hajózási mérleg Közel hétmillió forintos eredménnyel zárta a tavalyi évet a Mahart személyhajózási részlege. A 350 millió forintos bevételhez viszonyítva a nyereség szerénynek tűnhet, az 1991. év. eredményének azonban ez több mint kétszeresé. Legeredményesebben a számyashajózás mérlege alakult, a bevétel 50 százalékkal volt magasabb az előző évinél. Vállalatalapítás, csődbemenetel A vállalatalapítási kedv május hónapban sem lanyhult, a költségvetési és társadalombiztosítási intézmények kivételével valamennyi területen tovább növekedett a gazdálkodó szervezetek száma. Május végéig a csődöt jelentett jogi személyiségű gazdasági szervezetek száma 2706-ra növekedett, ezek csaknem kétharmada gazdasági társaság, egynegyede szövetkezet, a többi vállalat. Lelőtték az őrkutyát Ismeretlen típusú fegyverrel lőtték le a tolvajok a telepet őrző kutyát kedden éjszaka, az Iparszerű Kukoricatermelő Közös Vállalat városföldi telephelyén. A betörők ezt követően 23 darab autógumit vittek el, mintegy 210 ezer forintos kárt okozva. A tettesek felkutatása megkezdődött. MÁV-álláspont A MÁV eleget tett annak a megállapodásnak, amely tavaly decemberben jött létre a szak- szervezetek, a kormányzat és a vasúti vezetés között. A kormányzat által vállalt. pénzügyi támogatások és juttatások egy része azonban még nem teljesült — nyilatkozott Csárádi János, a MÁV vezérigazgatója. Július 7- én tartanak újabb tárgyalást a felek. Kurd akciók Európában Militáns kurd csoportok csütörtökön fegyveres akciókat indítottak török konzulátusok és érdekeltségek ellen több európai nagyvárosban. A Kurd Munkapárt (PKK) gerillái támadást intéztek a berni, zürichi, müncheni, marseille-i és genfi török misszió ellen. A fegyveres kurd gerillák teljesen hatalmukba kerítették a müncheni konzulátust, ahol 12 — más források szerint 20 — személyt túszként tartanak fogva. Vészjeleket adott le a napokban több vidéki és budapesti kórház, mert működési költségeik alig-alig, vagy egyáltalán nem fedezik kiadásaikat. Felkerestük Nemes Jánost, a Bács-Kiskun megyei kórház gazdasági igazgatóját — aki a magyar kórházak gazdasági vezetőit tömörítő egyesület elnöke is — keresve a választ, hogy a kecskeméti megyei kórház működőképes marad-e az idén? Nemes János szerint a kórháznak egyelőre nincsenek likviditási gondjai, bár májusban és júniusban néhány napig mínuszban voltak. Ezzel együtt fizetőképes a kórház, de az ez évre kapott működési költség előreláthatóan nem lesz elegendő. A gyógyító munkában, a betegek ellátásában még nem éreztetik hatásukat a gazdasági nehézségek, és intézkedéseket hoztak azért, hogy az év hátralévő részében se érezzék ezt meg a hozzájuk forduló betegek. Költségvetési válságtervet készítettek, tájékoztatták a főorvosokat és a főnővéreket, összehívták az igazgatói tanácsot, tájékoztatták őket és a segítségüket kérték. (Interjú a 3. oldalon.) Emlékezés Kalocsa vértanúira A vörös terror vértanúira emlékeztek csütörtökön Kalocsán. A szám szerint húsz áldozatot a városba érkezett vörös terroristák végezték ki 1919. június 24—25-ikén, a főutca fáira felakasztották, illetve a törvényszék udvarán agyonlőtték őket. A lakosság körében vértanú hősökként elismert áldozatok tiszteletére 1920- ban emléktáblát emeltek, amelyet az 1950-es években távolíttattak el az akkori hatalom képviselői. A város mostani önkormányzatának döntése nyomán az ismeretlen sorsú emléktábla helyett újat készítettek. Koszorúzással egybekötött emlékünnepségen csütörtökön helyezték fel a fekete márványtáblát eredeti helyére, az egykori egyházi épület, ma gyermekotthon falára. KORMÁNYSZÓVIVŐI TÁJÉKOZTATÓ Gyorssegély a károkra A május 28. és június 22. közötti viharok és jégverés okozta mezőgazdasági károk hatásának enyhítésére 400 millió forintot különített el a kormány a központi költségvetés tartalékából — jelentették be a csütörtöki kabinetülés szünetében tartott sajtótájékoztatón. Az illetékes miniszterek kiegészítették az úgynevezett önkormányzati vis major keretből — azt az 50 millió forintnyi gyorssegélyösszeget is 10,5 millió forinttal, amelyet a közterületeken, az épületekben keletkezett károk enyhítésére szánnak. Becker Pál, a pénzügyminisztérium államtitkára emlékeztetett arra, hogy a Csongrád megyében, Szeged környékén tombolt vihart követően a kormány 50 millió forint gyorssegéllyel próbált hozzájárulni a károk helyreállításához, időközben elkészült a kárfelmérés is, ennek alapján tekintette át a miniszterek tanácsa a helyzetet. Józsa Fábián, a Belügyminisztérium államtitkára elmondta: az összes viharkár az országban meghaladja az 1,2 milliárd forintot, ebből mintegy 800 millióra becsülhető a kifejezetten mezőgazdasági kár. Jogtalan ENSZ-segítség? Az ENSZ attól tart, hogy hamarosan válságosra fordul az ellátási helyzet Közép-Boszniában, ahol a fegyverszünet ellenére csütörtökön is tüzérségi párbajt vívtak a muzulmán és horvát erők, mindenekelőtt Trav- nik környékén. Kakanjnál egy francia műszaki zászlóalj 750 horvát menekültet, nagy részt nőt és gyereket fogadott be, akiket 10 napja üldöztek el otthonaikból, nem hivatalosan kiterjesztve ezáltal mandátumát. A Reuter emlékeztet arra, hogy a minap Vitéz környékén ugyanezt brit kéksisakosok megtagadták egy horvát menekültcsoporttól. A TÁRGYALÓTEREMBŐL: Láncfűrész és kolbász Hónapokig fosztogatták a kecskeméti üzleteket, magánházakat, sok tízezer forint értékű ingóságot vittek el. A bűnöző társaságot lefülelte a rendőrség, a napokban pedig elítélte a bíróság. Legtöbbjük már büntetve volt. Gátlástalanságukra jellemző, hogy iskolába, orvosi rendelőbe is betörtek, sőt a mozgáskörlátozottak egyesületének kevéske pénzét is elvitték. Az ügyről és a jogerős ítéletről a 4. oldalon olvashatnak. Tervezet a költségvetésre A kormány július első napjaiban kívánja a jövő évi költségvetés tervezetét a parlamentnek benyújtani. Az Országgyűlés elé kerülne az adótörvények módosításának tervezete is. Olyan változásokat terveznek, amelyek alapvetően nem növelik az adóterhelést, de biztosítják a költségvetés számára, hogy folyamatosan és tervezhetően érkezzenek a bevételek, javuljon az adómorál. A személyi jövedelemadó felső kulcsát 44 százalékban javasolja a kormány. A pénzügyi irányítás arra törekszik, hogy a kiskeresetűek terhe jövőre csökkenjen, a minimálbért ne adóztassák meg. Várhatóan csökkenti az adóalapot a nyugdíj- és egészségbiztosítás. Hazánk és az Eureka- program Miniszteri értekezleten tekintették át Párizsban csütörtökön az Eureka- program eredményeit, fejlesztésének kilátásait. A főként a nyugat-európai országokat egyesítő program szervezete. amelynek tavaly óta — a közép-európai országok közül egyedül — Magyarország is tagja, arra szolgál, hogy összehangolja és összekapcsolja a különböző országokban folytatott kutatási-fejlesztési munkákat, partneri kapcsolatokat hozzon létre az ipari és tudományos kutatóintézetek, a vállalatok között közös programok végrehajtására, előmozdítsa az európai kutatást és fejlesztést, amely kemény versenyben van az Egyesült Államokkal és Japánnal. Magyarországot a miniszteri tanácskozáson dr. Pungor Ernő tárca nélküli miniszter, az Országos Műszaki Fejlesztési' Bizottság elnöke képviselte. Mint a miniszter elmondotta: Magyarország tagságát a mostani tanácskozáson igen sokan üdvözölték, s elmondották, hogy sokat várnak az együttműködéstől, amelynek máris vannak eredményei. BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVIII. évf., 146. szám Ára: 13,80 Ft 1993. június 25,, péntek MA A rádió és televízió jovo heti műsora S-6-7-8. oldal Százmillió a kormánytól A katolikus egyház visszakérte Jánoshalmán a diákotthon épületét, melyben általános iskolát szándékoznak indítani. A helyi önkormányzat által létrehozott ad hoc bizottság, valamint a kormány és az egyház által létrehozott egyeztető bizottság márciusban és májusban folytatott tárgyalásokat az ügyről a Miniszter- elnöki Hivatalban. A legutóbbi önkormányzati ülésen Szakái Lajos polgármester — Karsai Péter országgyűlési képviselőtől kapott információra hivatkozva — bejelentette, hogy a kormány jóváhagyta azt a megállapodást, amely az említett tárgyalásokon fizületett. Eszerint Jánoshalrr(a — három részletben — százmillió forintot kap a költségvetésből a diákotthon átadásáért, új kollégium felépítésére. A jelenlegi diákotthont pedig augusztus 15-ig kell véglegesen használatba adni az egyháznak. A plébánia az épületben a Szent Anna Általános Iskolát működteti majd. Harta és Európa Nemrégiben érkezett haza Franciaországból az a hartai delegáció, amely a franciákkal közös partnerte- lepülés 'meghívására vett részt faluünnepen. A rendezvénysorozatot az egyesülő Európa jegyében tartották, amelynek egyik példáját éppen a magyar-német-francia barátság szolgáltatta. A rendezők minden település polgármesterének egy szépen hímzett Európa-térképet adtak, a három település nevével. ZÖLDBORSÓ, MEGGY, PARADICSOM Nincs döntés az áremelésről