Petőfi Népe, 1993. június (48. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-23 / 144. szám

1993. június 23., szerda SPORT 11 A Honvéd vigyázzba vágta a mezőnyt Fél évtizedre visszamenőleg szinte alig változott valami a magyar labda­rúgásban. Értve itt az élvonalat. A szombaton zárult 91. NB I-es idény­ben a címvédő ferencvárosiak — bronzérmesek leltek — arra lehetnek némileg büszkék, hogy az 1988/89- es kiírás óta egyfolytában dobogós helyen fejezték be a versengést. A jelzett bajnokságban a második, rá egy évre a harmadik helyet harcolták ki; 1990/91-ben újra ezüstérem kö­vetkezett. 1991/92 a felhőtlen örömé, akkor Nyilasi Tibor vezetőedző irá­nyításával élre vágott a fővárosi le­génység. Idén ismét bronz; nem rossz mérleg! A múlt egyik nagycsapata, a Bp. Honvéd immáron piros—fekete klub­színekben, új névvel, Kispest-Hon­véd FC-ként uralta a mezőnyt. Új szakosztályi modellt teremtettek, egyfajta gazdasági vállalkozásuk eredménye a tizenharmadik bajnoki cím, melyre nem kellett sokáig vár­niuk, hiszen az 1990/91-es NB 1-es harcban is ők végeztek a csúcson. Vita nélküli: a határon túli pénze­ket is mozgósító kispestiek a lehető legjobb legénységet verbuválták ösz- sze. Amikor a 8. fordulóban a Vác FC-Samsungtóí kikapott a Honvéd, a „tulajdonosok” nem tudtak megbo­csátani Verebes József vezetőedző­nek. Menesztették, és egyetlen Szur- gent Lajos-féle vezetésű bajnoki után a finn Matti Kuusela—Kiss László edződuó „került hatalomra”. A baj­noki hajrában, a záró négy forduló­ban a fővárosi csapat nem tudott hi­bázni: 360 perc során 8 pontot gyűj­tött. 17-2-es imponáló gólkülönbsé­get mutatott fel, Ez döntött, mert a nagy vetélytárs váciak ugyanebben az időszakban, a 27. fordulótól kez­dődően négy mérkőzésből csak 4 pontot „csináltak". A Vác FC—Samsung lényegesen kevésbé „sztárolt” futballistákkal, amolyan sziszifuszi munkával nőtte bele magát a honi élmezőnybe. Aligha valószínű, hogy alább adják majd a 92. NB I-es pontvadászatban. Számolni kell velük. A Ferencváros­nak bajnoki címvédőként két megin­gása akadt. Az őszi 13. és 14. fordu­lóban a Vác, illetve Videoton-Wal- tham elleni 0:1 és 2:3 nagyon rosszkor jött, s bár Nyilasi kifogásta­lan. szokatlanul kemény alapozást rendelt el, a 25. és 26. fordulóban újra létfontosságú pontok úsztak el. Élőbb a BVSC-Dreherrel szembeni hazai 0:2 keltett feltűnést, majd a rá következő, Hungária körúti 90 perc is csődöt idézett: 0:4 után szépített 3:4—re a zöld-fehér gárda. Amely persze bízhat abban, hogy — szerdai hazai sikeres fellépése esetén — gyepre léphet a KFK-ben. S ha nem ott, hát az UEFA Kupáért. (Folytatjuk) Haladás vagy Ferencváros? A magyar futballsportban még há­rom kérdésre kell választ adniuk a csapatoknak a nyári szünet előtt. Szerdán eldől, az NB l-ben bronz­érmes Ferencváros vagy az NB II. Nyugati csoportjából frissiben élvo­nalbelivé előlépett Haladás együttese nyeri-e az 53. Magyar Kupát. Az­után majd az osztályozós csaták „két felvonását" követően kiderül, az NB I-ben szegényesen szerepelt Diós­győr és ÚTÉ képes lesz-e meghosz- szabbítani első osztályú tagságát. Az első kérdésre már szerda este választ kap a sportág iránt érdeklődő. Az Ül­lői úti Ferencváros—Haladás MK- diHúő.visszavágó ■'előtt ezer szurkoló közül 999 azt mondaná, a fővárosi zöld-fehérek hódítják el a trófeát. Tippelhetnének nyugodtan így, mert az első összecsapáson (június 2., Szombathely) Nyilasi Tibor vezető­edző legénysége kedvező 1:1—et ért el. Nemcsak a döntetlen ténye ad okot optimizmusra az Üllői útiak kö­rében, de az egy idegenben rúgott gól még inkább. Aligha hoz gól nélküli végkifejletet a szerda este 19 órai kezdettel sorra kerülő visszavágó (já­tékvezetői hármas: Vágner; partjel­zői Bognár és Kurmai), ám ha mégis, úgy idegenbeli találatával a Ferenc­városé a kupaelsőség, s az azzal járó KEK rajt joga is. Az első, szombat- helyi mérkőzésen a vasiak szereztek vezetést Jagodics góljával (31. perc), majd Keller (40. perc) egyenlített. A Magyar Kupa múltjában eddig har- i mific klub szerepelt a döntőben. -A- FeneiKvyáros 15 alkalommal vitte el a * babért, további nyolc ezüstérmet is őriz. A Haladás egy ezüstmedáljával szintén hallatta már szavát a kupatör­ténetben. A gólpassz rangja A Kurír című napilap sportrovatá­nál Csurka Gergelynek jutott az eszébe az ötlet: a jégkorongból is­mert kanadai számítást kellene hasz­nálni a labdarúgó NB I-ben is. Azaz a találatokat összeadják a gólt előké­szítő átadásokkal és az így kapott lista helyezettjeit díjazzák. Kedden már harmadszor hirdethet­tek eredményt, ebben a nagy érdek­lődéssel kisért vetélkedőben. A Ring kávéház-beli összejövetelen Lantos István, a Rucanor magyarországi képviseletének cégtulajdonosa ötve­nezer forintos vásárlási utalványt adott át Répási Lászlónak, a Vác FC-Samsung játékosának, aki 16 góllal és 3 átadással, azaz 19 ponttal nyerte a nemes vetélkedést. A második helyen Balog Tibor (MTK, 12 gól plusz 6 átadás, 18 pont: 30 ezer forintos vásárlási utal­vány), a harmadikon Sallói István (Videoton-Waltham, 11 gól plusz 4 átadás, 15 pont: 20 ezer forintos vá­sárlási utalvány) végzett. Doppingolásért: két év A nemzetközi sportélet irányítói történelmi jelentőségű döntést hoz­tak: a jövőben a doppingvétségen ért versenyzőkre minimum kétéves eltil­tás vár. A NOB Végrehajtó Bizottsá­gának tagjai és a nyári olimpiák mű­során szereplő sportágakat tömörítő szervezet, az ASOIF tanácsának képviselői Lausanne—ban tartott kö­zös ülésükön azt is elfogadták, hogy felállítanak egy olyan speciális bírói testületet, amely a sportolók által sé­relmesnek tartott ügyekben hivatott dönteni. Az egyezmény szerint egységesí­tik a dopping elleni harc módszereit, s ennek szellemében a büntetésekben sem lesznek a korábban tapasztalt nagy eltérések. Ugyanakkor lehető­séget adnak arra is, hogy a nemzet­közi szövetségek akár első alkalom­mal is kétévesnél hosszabb eltiltást rójanak ki a szabályok ellen vétőkre. Ez az egyetlen járható út, akik más­képpen gondolkodnak, azoknak számolniuk kell azzal, hogy sportá­guk kikerülhet az olimpiák műsorá­ból. — Csak azoknak van helyük az ötkarikás játékokon, akik elfogadják ezeket az elveket — jelentette ki Primo Nebiolo. az ASOIF elnöke, aki ugyanezt a posztot tölti be a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szö­vetségnél is. Ezzel kapcsolatban el­hangzott, hogy a nemzetközi szövet­ségeknek a korábbinál sokkal jobban együtt kell működniük. Például nem szabad kiskaput hagyni azoknak, akik eltiltásuk alatt egy másik sport­ágban szeretnének próbálkozni. Az első visszajelzések kedvezőek, húsz­nál több sportág vezetői máris jelez­ték, hogy hajlandóak csatlakozni. Az életbe lépésre azonban még várni kell, októberben vagy novem­berben újabb egyeztetések következ­nek, s csak azt követően kerülhet sor az új doppingellenes szabályok be­vezetésére. — Ez egy történelmi lé­pés - vélekedett Alexandre de Me­rode herceg, a NOB orvosi bizottsá­gának elnöke. - A szavak után a tet­tek mezejére léptünk. Létrehozták a Nemzetközi Sport Döntőbíróság Legfelső Tanácsát, amelynek irányí­tását egy 20 tagú testületre bízzák. Ebben nemzetközileg elismert jogá­szok kapnak helyet, méghozzá úgy, hogy a NOB. a nemzetközi szövetsé­gek, a nemzeti olimpiai bizottságok, valamint a sportolók négy-négy szakembert delegálnak, s az így létre­jött 16-os csapat is választ négy újabb főt. A doppingügyekben vagy más vitás kérdésekben fordulhatnak ehhez a speciális testülethez a sporto­lók, akiktől cserébe azt kérik, hogy csak a legvégső esetben vegyék igénybe a polgári bíróságok igazság­szolgáltatását. Egyelőre kérdéses, hogy a sportolók megfelelőnek talál­ják-e ezt a megoldást. Gilbert Felli. a NOB sportigazga­tója máris bejelentette, hogy a jövő­ben erősen megszűrik az olimpiai résztvevők körét, de két sportágban, az atlétikában és az úszásban minden nemzetnek biztosítják legalább egy- egy férfi- és női versenyző szerepel­tetését. Az öttusázók viadalát négy­ről egynaposra csökkentik, s csak 32 indulót engedélyeznek. Fazekas Gábor a dobogóra lovagolt ASZTALITENISZ A hétvégén került megrendezésre a szlovák nemzetközi ifjúsági asztali­tenisz-bajnokság. A magyar váloga­tott Lindner. Gerold, Szabó Krisztián összeállításban állt asztalhoz. A ver­senyen kilenc nemzet 18 csapata vett részt. Az európai legjobbak közül csak az. oroszok és a svédek hiányoz­tak. Szabó, a Kecskeméti Spartacus asztaliteniszezője a csapatversenyen több egyéni győzelmet szerezve je­lentős érdemet szerzett abban, hogy végül is két német csapat mögött a mieink a 3. helyet szerezték meg. A 3-4. helyért vívott helyosztón a fran­ciákat győzték le a magyarok. ATLÉTIKA Tatán országos diákolimpiát ren­dezlek a hétvégén általános iskolás diákok részére. A 111. korcsoportban a Bács-Kiskun megyei fiú atléták bi­zonyultak a legjobbnak. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Gálig Tamás (Tiszaalpár), aki két bajnoki címet szerzett és az összetettben új diák­olimpiái csúcsot állított fel. Fölé­nyesen nyert a félegyházi Platán Ut­cai Általános Iskola váltója is a. 3x1000 méteres síkfutásban. Me­gyénk tanintézményei közül a leg­többérmet a félegyházi József Attila Általános Iskola tanulói nyerték, négy dobogós helyezéssel. A megyebeli eredmények, fiúk. 100 m: 2. Rőt) (Kkfh. József A.) 11.89. 400 m: 5. Hangyási (Tkécske. Móricz Zs.) 55,84, 1500 ni: 2. Né­meth (Kalocsa Eperföld) 4:26.42. 3x 1000 ni. bajnok: Kiskunfélegyházi Platán U. Általános Iskola (Palásti, Farkas, Dinnyés, testnevelő: Mészá­ros Imréné. edző: Őze Gábor) 8:37.20 (bajnoki alapcsúcs). 3x1000 ni: 3. Kmét. Arany J. Iskola 8:46,52, 4x100 ni: 3. Kkfháza József A. Isk. 48,25. Öttusacsapat: 2. Kkfháza Jó­zsef A. Isk. 3128 pont. Öttusa egyéni bajnok: Gálig Tamás (Tiszaalpár, testnevelő' Ivicz Lázár, edző: Grosán Pál) 864 ponttal, amely új országos diákolimpiái csúcs. Magasugrás: 8. Radnóti (Tiszaalpár) 168, kislabda- hajítás, bajnok: Gálig T. 96.06. Lányok. 400 m: 7. Pákozdi • (Tkécske) 62,25? 3??60ü In? 6? Kínát”” Arany J. Iskola 5:2-5,28. 4xl00m: 8. Kkfháza József A. Iskola 53,48, kis- labdahajítás: 4. Labáth (Lajosmizse) 69,54, magasugrás: 4-7. Andrási (Kkőrös), Nagy Tóth (Kkhalas) 145-145. A hétvégén Zalaegerszegen ren­dezték meg a Ki a leggyorsabb? Ki a legkitartóbb? elnevezésű vetélkedő országos döntőjét, melyen megyék és Budapest győztesei versenyeztek egymással. Bács-Kiskun megyét három kis­kunhalasi fiatal képviselte, sikerrel. Zseni Zsuzsa (Fazekas G. Ált.Isk.) 800 méteres távon 2:33 idővel első lett. A fiúknál 800 méteren Lek- rinszki Tivadar (ÁMK) 2:25-tel má­sodik helyezett. A 60 m-es síkfutás­ban Halász Petra (Kkh. Alsóváros) döntőbe került és ott 8,6 mp-es idő­vel 6. helyen végzett. BIRKÓZÁS Kiskunfélegyházán rendezték meg az országos kötöttfogású diák A- és B-koresoportos versenyt, a Darvas József Általános Iskolában. A versenyre 120 nevezés érkezett az ország és a megye legjobb egyesü­leteiből. Megyebeli eredmények, A-krcs., 28 kg: 1. Farkas Ferenc (Kmiklós), 3. Végh (KSC), 30 kg: I. Borbás László (Baja), 2. Horty (Kkhalas), 3. Benkó (Bocsa). 32 kg: 3. Mihalicskó (Kkhalas), 35 kg: I. Pápai Árpád (Baja), 2. Ván (Kkfháza), 3. Kadistudier (KSE), 38 kg: 2. Szalai (Baja), 3. Bulenicz (Kkfháza), 41 kg: 1. Vass Zsplt (Kkfháza), 3. Deák (Kkhalas). 45 kg:\ I. Kálóczi Tamás (KSE), 2. Keszti (Bocsa), 3. Jeges (Kkhalas), 50 kg: Horváth Gábor, 2. Aradi (mindkettő Kkhalas), 3. Forgó (Kmiklós), 51 kg: I. Gyenizse Lajos, 2. Kiss (mind­kettő Kkhalas), 60 kg: .3. Fetter # Fodor Gábor, kétszeres országos bajnok halasi lovas. (Kkfháza), + 66 kg: I. Tarjányi Zol tán (Kkfháza), 2. Bodor (Kkhalas). A csapatversenyben: 1. Kkhalas 25, 2, SZVSE 18, 3. Kkfháza 15 ponttal. B-krcs., 30 kg: 1. Jobbágy Attila (Kunadacs), 33 kg: 1. Kelé Attila (KSC). 2. Biatriczki (Baja), 5. Tóth (Kmiklós), 37 kg: I. Horváth And rás, 2. Kazai (mindkettő KSC), 41 T&- DtnflómtfrrmOTrrKSC), 2. púi (STELLT Kamacsa (KSC), 45 kg: I Kárász László (STE), 2. Benkó (KSC), 50 kg: I. Palásti l’ibor (Kkfháza), 2. Schmél (STE), 3. Vö­rös (KSC), 55 kg: I. Szentkúti Gyula (KSC), 60 kg: I. Szabó István (KSC), 2. Kovács (Kmiklós). 3. Gusztos (STE), 66 kg: I. Frank De­zső (Kalocsa), 73 kg: I Gombár At­tila, 2. Tóth (mindkettő Kmiklós), + 73 kg: 2. Lesi (KSC). A csapatversenyben: 1. KSC 36. 2. SZVSE 13, 3. Solt vadkert és Kun szentmiklós 12-12 ponttal. A legjobb félegyházinak járó kii- iöndíjat Palásti Tibor kapta A Tatabányán megrendezett junior szabadfogású versenyen, a 48 kg-ban: 2. Sebestyén Gábor (KSE KAGE RT.). EVEZÉS A Csepelen rendezett regattán a kalocsai evezősök eredményei, fiú mini (11 évesek): 2. Marokity Nor bért. Leány mini (12 évesek) A-fu tani: 3. Jeló. 14 évesek B futam: 3. Romsics és Rácz. Fiú serdülő egypárevezős: 4. Gyimesi T„ 5. Gyimesi M. Fiú serdülő kétpáreve zős: 2. Gyimesi T., Gyimesi M. Fiú serdülő négypárevezős: 5. Kalocsai SE. SAKK Befejeződött a III. Jáki^z Kupa felnőtt és serdülő egyéni sakkver seny, amelyen 16 felnőtt és 20 serdü­lőkorú sakkozó vett részt. Végeredmény, felnőttek: 1. Mik­lós Cs. 7,5 ponttal. 2. Csabai 6,5 (mindkettő Kmét. Széchenyi SE), 3. Haragos (Tákisz SE) 6,5 ponttal. Serdülők: I. Tóth Gergely 7, 2. Szabó Zsuzsanna 6,5. 3. Szilágyi 6 ponttal (mindhárom Kmiklós). A ver senyt 9 fordulós svájci rendszerben, l-l órás játékidőben rendezték. LOVASSPORT Mezőhegyesen rendezték meg az országos díjugrató-bajnokságot, amelyen a Kiskunhalasi Határőr Dó­zsa lovasai is eredményesen szere­peltek. Fodor Gábor két számban is a dobogó legfelső fokára állhatott. A kiskunhalasiak eredményei, ju­niorok. kezdő lovak díjugratása: 2. Sós Attila Trojka nevű lován. Felnőt- * lek. kezdő lovak: 1. Fodor Gábor Dá- - liaj n. /., középkategória;, I. Fodor Gábor Zenit n. L, 4. Fazekas Urán n. 1., 5. Sós Borisz nevű lován. Felnőt­tek. nehéz kategória: 3. Fazekas Zá­por n. L, 4. Varró Királymező n. I.,j5. Fodor Svejk nevű lován. A felnőttek csapatversenyében: 2. HŐR Dózsa. TÁJFUTÁS Hollóstetőn rendezték meg 530 indulóval az országos rövid távú baj­nokságot. A Kalocsai SE hét ver­senyzőt indított. Eredményeik, FI9: 19, Kovács János. F2I: 9. Gillich György, 19. Vancsik N. A váltóban: l4. Kalocsai SE. TENISZ A korosztályos országos tenisz- bajnokságon Bardóczky Kornél, a KTC teniszezője eredményesen sze­repelt. Az ifjúsági vegyes párosban a Bardóczky, Vidáts (Vasas) az első helyet szerezték meg. A döntőben 6:1.6:1 arányban győzték le a Sinal- kovics. Karai A. párost. A serdülő fiú párosversenyben a Bardóczky, Jan- csó (RO-TE Bp.) páros a harmadik helyen végzett. 1 VÍZILABDA Országos ifjúsági bajnokság: Szeged—KVSC 19— 3. G!.: Pánczél M., Budai, Bende. Országos serdülőbajnokság: Szeged—KVSC 13:1. Gl.: Kerényi. LABDARÚGÁS Megyei III. osztályú labda­rúgó-bajnokság, Kalocsai csoport: Dúsítok II.—Kecel II. 4—1, Imre- hegy—Géderlak 1—4, Homok­mégy—Rém 3—1, Dunapa­taj- Öregcsertő 2—0, Újte­lek Úszód 2—4, Dunaszentbene- dek Ordas I—3. NB II -es serdülőbajnokság: Kaba Kiskőrös 0—2. NB II-es-es ifjúsági bajnokság: Kaba Kiskőrös 1—2. Bajnoki éremosztás volt Tiszakécskén A Tiszakécske NB 111-as labdarú­gócsapata már a bajnokság befeje­zése előtt több fordulóval átvehette volna az elsőségért járó aranyérme­ket. Ám a szabály, az szabály, meg kellett várni az utolsó mérkőzést. így a Kecskeméti TE ellen sikerrel vett utolsó akadályt követően kerülhetett sor az éremosztásra. Az idén sok ha­sonló ünnepben volt részük a kécske- ieknek, hiszen a megyei kupát is megnyerték a bajnoki cím mellé. A csapat játékosai dr. Fekete Jánostól, a szövetség elnökétől vehették át az az NB III-as bajnokság aranyérmeit. • Farkas Tibor felvételén Somo­gy i József, a kécskeiek csapatkapi­tánya átveszi az érmeket. TUDÓSÍTÓINK JELENTIK Bánhidi megköszöni Az NB III-as bajnok tiszakécskei labdarúgócsapat volt edzője, Bánhidi József levelet küldött el hozzánk, amelyben gratulál volt együttesének a bajnokság és a megyei kupa meg­nyeréséhez. Megköszöni mindazok segítségét, akik kécskei munkája so­rán támogatták őt és csapatát. Kukoc: nem! Az olimpiai ezüstérmes horvát ko­sárlabda-válogatott a kedden kez­dődő Európa-bajnokság 16-os döntő­jében nem számíthat Toni Kukocra, a kontinens egyik legjobb játékosára, aki lábsérüléssel bajlódik. Bulls a csúcson Több ezren ünnepelték a Chicago Bulls újabb győzelmét, amellyel megnyerte az amerikai profi kosár­labda-bajnokságot. A többórás fi- eszta a rendőröknek is bőven adott munkát, különféle rendbontások mi­att több mint 700 személyt letartóz­tattak. Köszöntötték a bajnokcsapatot A Kispest-Honvéd FC labda­rúgó-bajnokcsapatát köszöntötték hétfőn este az Olympia Szállóban. Ekkor jelentették be azt, hogy a kis­pestiek egyéves szerződést írtak alá a csapat mesterével, a finn Martti Kuu- selával, így az 1993-94-es bajnok­ságban is ő lesz a kispesti csapat ve­zetőedzője. Magyar kosaras Amerikában Stetzina Katalin, a magyar bajnok SVSE-GySEV kosárlabdázónője Amerikába készül. Csapattársa, Da- rene Thomas segítette ahhoz, hogy egyetemi ösztöndíjasként folytat­hassa tanulmányait az Egyesült Ál­lamokban és természetesen játékle­hetőséget kapjon egy helyi együttes­ben. Stetzina már csak a repülőjegyre vár. Pelé Kupa A német öregfiúk labdarúgó-válo­gatottja utolsóként küldte el nevezé­sét arra a nemzetközi tornára, ame­lyet július elején két helyszínen, Klagenfurtban és Triesztben rendez­nek meg. A világ egykori nagy sztár­jait felvonultató csapatok a Pelé Ku­páért mérik össze erejüket. Franz Beckenbauer és Uwe Seeler állította össze a 18 tagú német játékoskeretet, amelyben a közelmúlt kiválóságai is helyet kaptak. Ultratriatlon vb Csütörtökön 13 sportember em­berfeletti feladatot teljesít. Reggel 8 órakor rajtol a vetélkedés a négysze­res távú ultratriatlon-világbajnoksá- gon. A versengés mellett céljuk az is, hogy felhívják a figyelmet a Velen- cei-tó megmentésére. Barna utazik Nemzetközi juniorversenyen sze­repelt Szlovákiában Barna Zoltán, a Kalocsa-Kage 130 kg-os birkózója. Az utolsó válogatónak számító ve­télkedőn szabadfogásban első, kö­töttben második lett. így ő képvisel­heti a magyar színeket a junior Eu- rópa-bajnokságon. KTK: NB III? Az a hír járja megyei fociberkek- bei\, hogy a megyei II. osztályban szereplő Kiskunfélegyházi TK csa­pata az egyik megyebeli NB III-as gárdával tárgyal a szereplési jog át­ruházásáról. Bár a hír meglepő, jogi­lag nincs akadálya az „üzlet” megva­lósulásának. MA LABDARÚGÁS Éremosztó és barátságos mér­kőzés: Ámor Harka—Tiszakécske, Kisszállás, 17 óra. A megyei II. osztályban ezüstér­mes kisszállási csapat felkérésének tesz eleget az NB III-as bajnok. A 15 órakor kezdődő előmérkőzést a Dél-Bácska válogatottja játssza a Bácska Subotica ellen. A két csapat­ban 13-14 éves játékosok szerepel­nek. ATLÉTIKA Megyei serdülő B-korcsoportos összetett bajnokság: Kecskemét, Széktói stadion, 15 óra. J D

Next

/
Thumbnails
Contents