Petőfi Népe, 1993. június (48. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-02 / 126. szám

12 VILÁGTÜKÖR Kígyóevő kínai paraszt Még falubeli szomszédait is meg­döbbentette egy kínai parasztember beismerése, hogy több mint kct évti­zede kígyókat eszik - élve. A 42 esz­tendős Li Hong-csong 21 évvel ez­előtt szokott rá a nyers csúszómá­szók fogyasztására, s szavai szerint annyira szenvedélyévé vált a dolog, hogy rossz.ullét fogta el, ha aznap legalább egy hüllőt nem tudott be­kapni. Számításai szerint több mint tízezer kígyó csúszott le eddig a tor­kán, s volt olyan nap. hogy húszat is megevett. A kínai lap riportja szerinti a parasztember akkor is épp egy -| csaknem 60 centiméteres - kígyót! fogyasztott, amikor az újságíró felke-i reste: a hüllő fejét szájába kapta, mi4 közben a csúszómászó teste veszettük tekergeti. Li Hong-csong lakomáját! egy kevés rizzsel szokta kiegészíteni! de azt külön eszi csemegéjétől. Be-I vallása szerint más hidegvérű te-j remtményeket is szívesen fogyaszt.! Az egyetlen eredmény: Li Hong-i csöng mind a mai napig nőtlen. Kisfiú - mint házőrző eb Egy kenyai férfi négy éven át, mint „házőrző kutyát" megláncolva tartott a kertjében egy kisfiút. A szü­lei által elhagyott szerencsétlen gyermeket két éves korában szedte fel az. utcán, hazavitte és a kutyái mellé láncolta. A hátborzongató eset­ről beszámoló Daily Nation című angol nyelvű kenyai lap szerint az időközben hatodik életévét elért kis­fiú megszabadításakor nem tudott beszélni, csak ugatott, mint a ku­tyák .......Házőrzői minőségében" a| k isfiúnak négy éven át - a kutyákkal! együtt - a vad majmokat kellett távon tartania a férfi kertjétől. Most annak! köszönheti szabadulását, hogy a kert| mellett elhaladó emberek, hallva a| különös ugatást, megszabadították! láncaitól és beadták a szellemi fogya-| tékos gyermekek iskolájába. Az is-| kola igazgatója szerint a fiú egész-i ségi állapota gyorsan javul, és kezdi:' megszokni a többi gvereket. Japán a listavezető Jóllehet valamelyest visszaszorult Japánban a dohányzás, a szigetor­szág még mindig a fejlett országok listavezetője ezen a téren: a felnőtt férfiak 60,4 százaléka cigarettázik — olvasható az egészségügyi miniszté­rium most kiadott fehér könyvében. amelyet legutóbb hat évvel ezelőtt je-| lentettek meg. Akkoriban minder! idők rekordját állították föl a japán! férfiak 83 százalékos dohányzási! aránnyal. A jelentés az agysorvadástjí és a csontritkulást emeli ki a dohány-1 zás okozta ártalmak közül. Palackposta a békéért Az elmúlt mintegy 60 esztendő alatt 22 ezer. az emberiséghez inté­zett üzenetet tartalmazó palackot in­dított útjára egy bolgár férfi. A 70 éves dr. Georgij Ikonomov 1932-ben kezdett el az egész világhoz intézett üzeneteket tartalmazó palackokat ha- jigálni folyókba vagy a tengerbe. Az utolsó, a napokban útjára bocsátót palackposta üzenete így szól: ,,A né-’ pék közötti békéért és a vizek védel-,. méhen". Régi levelek árverése A napokban Londonban a Sot- heby.s árverésén 330 ezer márkáért kelt el egy levél, amelyet Leopold Mozart. Wolfgang Amadeus apja. lányának, Nannerlnek írt. A levelet, amelyben az apa részletesen megírja, hogy miként dicsérte Joseph Haydn Wolfgang Amadeus Mozartot, egy magángyűjtőtől vásárolta meg a bé­csi székhelyű Osztrák Nemzeti Könyvtár. Ugyanazon az árverésen 190 000 márkáért cserélt gazdát egy levél, amelyet Wolfgang Amadeus írt az apjának. Egy magángyűjtő vette meg a levelet, amelyben az ifjú Mozart a zeneszerzés fölött érzett lelkesedéséről számol be apjának. E levelekénél is magasabb összegért, 386 ezer márkáért kelt el az árveré­sen Joseph Haydn Opus 103—as vo­nósnégyesének partitúrája. A kottát egy Otto Haas nevű londoni műke­reskedő vette meg a kikiáltási ár másfélszereséért. Gondola • A gondola a velencei romantik jelképe A városközpontban nyáron is AEROBIC * kézisúlyzóval Jún. 2-Júl 31-ig hétfőn és szerdán 18-!9.30-ig a Magyar Ilona Alt. Isk. tornatermében; / a Szórakaténusz mögött / Hoffman J. u. 8. f imatosan. Ónon: 76/483-614 Szeptembertől Ismét folya Érdeklődni a Helyszínen és telefoi r. AQOMfelkéHit konkrét DIVATBEMUTATÓKRA LEÁNY ÉS FIÚ MANÖKENEKET. s| Feflcészütén id& 3 hónap, heti 2 próbával. FeBépés tehetőség már július elején. A Jelentkezhetnek: 6-11 évesek; tanfolyamdíj: 1800Ft £ 12-16 évesek; tanfolyamdíj: 2500Ft ^ 17-2S évesek / 172-17Sem /; tanfolyamdQ: 3200Ft v3 FELTÉTELEK: JÓ MOZGASKÉSZSÉG, BIZTOS FELLÉPÉS. A PRÓBAKŐN VALÓ RENDSZERES RÉSZVÉTEL. Felvételi megtekintés: jún. 3-án és 5-én 16-18 h között. / Gabonaforg., Kmét., Halasi u. 27. / ÉRDEKLŐDNI: 767483-6 1 4 • A görögországi Russzan kolostort csak lengő kötélhálóban vagy pe­dig lötyögő létrán lehet megközelíteni. Baján a kecskeméti színház Egy hónapra Bajára költözött a kecskeméti Katona József Színház társulata és kedden este megkezdte hagyományos vendégszereplését a Duna—parti városban. Június végéig 32 előadást tartanak a József Attila Művelődési Központ színháztermé­ben. Az elismerésre méltó színházi vállalkozás iránt ezúttal a szokásos­nál is nagyobb az érdeklődés, a he­lyek ötven százaléka bérletben elkelt. Az idei évben a kártevő első nem­zedékének megjelenését, fejlődési alakjait (lepke, tojás, hernyó stb.) nehéz nyomon követni, mert ala­csony egyedszámban jelentek meg ezideig. A lepkék fénycsapdára repü­lése május 3-én kezdődött el és rövid ideig tartott. A lerakott, közepes nagyságú tojáscsomókból május 21. óta kelnek ki az apró hernyók. A tö­meges lárvakelés június első napjaira várható. A Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás a védekezések megkezdését erre az időszakra java­solja. Az eredményes védekezés — va­lamint a második nemzedék kialaku­lásának megakadályozása — érde­kében minden tulajdonosnak figye­lemmel kell kísérni a kis hemyófész- kek kialakulását. Úgy tűnik, az első nemzedék ellen elegendő — megyei szinten —- a kis hernyófészkek levá­A közönség jelentős része 18 Baja környéki községből, valamint Mo­hácsról és Szekszárdról érkezik. A Bajai Önkormányzat félmillió forint támogatást adott a színháznak, így a jegyek ára az előző évihez képest nem sokat emelkedett. Az első előadáson, kedden, Bes­senyei Ferenc főszereplésével Ger­hart Hauptmann: Naplemente előtt című drámáját mutatták be. gása, összegyűjtése, megsemmisí­tése. Esetleges helyi felszaporodás­nál a vegyszerek közül javasoljuk a Thuricide HP, a Dimilin 25 WP. a Decis 2.5 EC stb. készítmények egyikének a felhasználását. Az első nemzedék elleni eredményes véde­kezés határideje június 20. Mivel az amerikai fehér szövő­lepke veszélyes kártevő, ezért az el­lene való védekezést rendelet írja elő. Az eredményes védekezés elmu­lasztása esetén a fertőzött helysé­gekre. területekre ideiglenes for­galmi és szállítási korlátozást ren­delnek el a megyei Növényegész­ségügyi és Talajvédelmi Állomás megbízott szakemberei. A mulasztó­kat a helyszínen megbírságolják. A vegyszeres védekezési munkák során fokozott figyelmet kell fordí­tani az előírt óvórendszabályok be­tartására. Sziréna A majsai mentősök tájékoztatása szerint a hét végén egy kömpöci bal­eset sérültjeinek szállításához kérték a segítségüket. Rablás. Kiskunhalason, a vasútál­lomás környékén, az esti órákban K. László és K. Aranka megtámadtak egy helybéli. 48 éves, rokkantnyug­díjas férfit. Nyakánál fogva a földre rántották, rugdosták, és ötezer forint­ját elvették. A két tettest a rendőrjá­rőr elfogta. Betörések. Halas környéki tanyá­ról permetezőgépet, a Kórház utcá­ból vízszivattyút, a rekettyéi építke­zésről kőművesszerszámokat tulaj­donítottak el. Akkumulátor-lopás. A hétvégén a kertvári ABC mellett parkoló IFA tehergépkocsiból kiszereltek és el­loptak két darab akkumulátort. A tu­lajdonos kára 16 ezer forint. Balesetek. A Kiskunmajsa és Kömpöc között vezető útra figyel­metlenül hajtott fel egy földútról K. Piroska autójával. Nem adott elsőbb­séget a védet úton haladó szegedi személygépkocsinak, és összeütköz­tek. A haleset következtében a fi­gyelmetlen vezető és utasa, valamint a vétlen autós és két utasa könnyű sé­rülést szenvedett. A keletkezett kár 460 ezer forint. Szánk belterületén M. József helyi lakos ittasan, vizsgá- zatlan mezőgazdasági vontatóval, nagy sebességgel kanyarodott. A gép felborult, vezetője könnyű sérülé­sekkel megúszta a balesetet. A trak­torban keletkezett kár 50 ezer forint. Fáber Erzsébet Növényvédelmi felhívás! Az Országos Rendőr-főkapitány­ságtól kedden reggel kapott tájékoz­tatás szerint az elmúlt 24 órában a hazai közutakon összesen 39 sze­mélyt ért közlekedési baleset. Egy ember meghalt, tizennyolcán súlyos, húszán pedig könnyű sérülést szen­vedtek. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr- főkapitányság arról tájékoztatta tegnap az MTI-t, hogy illetékességi területükön az elmúlt hétvégén tíz személyi sérüléssel járó baleset tör­tént. Ebből egy sajnos halálos kime­netelű, négy súlyos, öl pedig könnyű sérülésű volt. Hétfő éjjel 2.3 órakor Kunadacs és Lajosmizse közölt halálos kimene­telű gázolás történt. Egy dabasi fiata­lember szamélyautójával elütötte a vele azonos irányban, kerékpárját toló Sz. Lajos 74 éves kunbaracsi férfit. A szerencsétlenül járt ember az ütközés következtében azonnal életét vesztette. Iskolakultúra Az ünnepi könyvhét bajai rendez­vényei sorában holnap délután 2 órai kezdettel az Iskolakultúra című fo­lyóiratot mutatják be a szerkesztő­ségből érkező vendégek, az Eötvös József Tanítóképző Főiskola dísz­termében. A vendégek Géczi János főszerkesztő, Schiller István és Ta­kács Viola szerkesztők, valamint a munkatársak közül Andor Mihály, Mányoki Endre, Szendrei János és Zalán Tibor. Ők a bevezető után na­gyon szívesen lennének részesei, egy, a pedagógusok széles körében felvetődő kérdések körül kialakuló kötetlen beszélgetésnek. HAZAI TÜKÖR Kutya melegben Bács-Kiskun megyében tíz sze­mélyt vett őrizetbe a rendőrség a hét­végén. Hámtat gazdasági, egyet hi­vatalos személy, hatot pedig vagyon, elleni bűncselekmény gyanújával. Tőrrel fenyegette. A rendőrség hivatalos személy elleni erőszak bűn­tettének alapos gyanúja miatt rendelt el nyomozást a kiskunfélegyházi K. Endre ellen. A lakásán május 28-án „helyiségellenőrzést" akartak tartani a nyomozók, de ő egy nagyméretű tőrkéssel támadóan lépett fel a rend­őrökkel szemben. A nyomozók erősí­tést kértek, majd előállították, ezt követően pedig a kecskeméti kórház pszichiátriai osztályára vitték orvosi kivizsgálásra. • Mindenkit megvisel a nyári forróság. Aki csak teheti menedéket keres a tűző sugarak ellen, vagy ernyő alá bújik. (Fotó: Galambos Sándor) Nemzetközi könyvjegy- pályázat Nemzetközi könyvjegy- pályáza­tot hirdetettek a gyulaiak Erkel Fe­renc halálának 100. évfordulója al­kalmából. az ex libriseknek a nagy romantikus zeneszerző emlékét kell idézniük. A gyulai önkormányzat és a Dürer Társaság által közösen meg­hirdetett. „Erkel az ex librisen” című pályázatra olyan alkotásokat várnak, amelyek tárgyukban a zeneszerző életművéhez, vagy Erkel-emlékhe- lyekhez kapcsolódnak. A könyvje­gyeknek tartalmazniuk kell a könyv­tulajdonos nevét is. A pályázatokat a gyulai Erkel Ferenc Múzeumba ez év szeptember elsejéig lehet beküldeni. Cserkészavatás pünkösdkor # Cserkészfogadalom-tételt rendeztek vasárnap a félkilences diákmisén bajai Barátok templomában. Az ünnepélyes alkalom során 16 fiatal lé­pett be az 567-es számú Mészáros Lázár Cserkészcsapatba. Az újoncok nevében Bús Ferenc kérte cserkésszé fogadásukat, majd az eskü pontjai­nak elhangzása után Werner József parancsnok, és Cserba György öreg­cserkész tűzték fel a jelvényeket. ■imuaKiiumi BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András és Martin Feldenkirchen Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 482-192 1993. V. 22-én, megrendelés sorszáma: 330 005 Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon 481-391. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 481-434 Hirdetésfelvétel: Telefax: 76/481-386 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesítö postahivataloknál és kébesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 319,— Ft, negyedévre: 957,— Ft, fél évre: 1914,— Ft, egy évre: 3388,— Ft. ISSN 0133-235 x 1993. június 2., szerda NAPTÁR 1993. június 2., szerda Névnap: Kármen Napkelte: 4 óra 50 perc Napnyugta: 20 óra 34 perc Holdkelte: 18 óra 30 perc Holdnyugta: 03 óra 04 perc IDŐJÁRÁS Időnként megnövekszik a felhőzet, de csapadék nem várható. A legma­gasabb nappali hőmérséklet 25, 30 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a bajai Meteoroló­giai Főállomás jelenti: Május 31-én Kecskeméten a közép­hőmérséklet 21,1 (az 50 éves átlag 18,4), a legmagasabb hőmérséklet 25,5 Celsius fok volt. Csapadék nem hul­lott, a nap 7.6 órán át sütött. Tegnap reggel 18,4, 14 órakor 24,2 fokot mér­tek, a legalacsonyabb hőmérséklet 11,7 fok. A tengerszintre átszámötott lég­nyomás 1016,6 millibar — mérsékelten emelkedő. Május 31-én Baján a középhőmér­séklet 20,8 (az 50 éves átlag 18,7), a legmagasabb hőmérséklet 25,8 Celsius fok volt. Csapadék nem hullott, a nap 7,7 órán át sütött. Tegnap reggel 18,6, 14 órakor 23,9 fokot mértek, a legala­csonyabb hőmérséklet 10,3 Celsius fok. A tengerszintre átszámított lég­nyomás 1017,6 millibar — erősen emelkedő. Napi agrometeorológiai értékelést, növényvédelmi előrejelzést és védeke­zési tanácsokat a 76/320-468-as telefo­non kaphatnak az érdeklődők. A há­romperces szolgáltatás reggel 9 órától másnap 7 óráig azonos szöveget közöl. HÍREK — Az ünnepi könyvhét egyik ba­jai programjaként prózamondó ver­senyre kerül sor, pénteken délután fél 3 órai kezdetid a Kisszerbternplom- ban. A versenyt korábban közzétevő felhívásra május 20-áig jelentkezhet­tek az általános iskolák felsőtagoza­tos tanulói, akiknek előadását szakér­tői zsűri fogja majd értékelni. — FOLYÓIRAT-ANKÉT BA­JÁN. Az Ünnepi Könyvhét rendez­vényeként csütörtökön, 14 órakor, az Eötvös József Tanítóképző Főiskola dísztermében az Iskolakultúra folyó­irat ankétjét rendezik. A szerkesztő­séget Géczi János főszerkesztő, Schiller István és Takács Viola szer­kesztők, Andor Mihály, Kamarás István. Mányoki Endre. Szendrei Já­nos és Zalán Tibor képviselik. — A JÓTÉKONYSÁGI IN­TÉZMÉNYEK általában nem tar­toznak a betörők kedvelt célpontjai közé. Ezért valószínű, hogy a közel­múltban a bácsborsódi Őszi Napfény Szociális Otthonba látogató, ismeret­len betörő biztosra ment. Bejutva az irodahelyiségbe, kifeszítette az asz- talfiókot és az ott levő 300 ezer forin­tot. valamint a szintén ott talált 2200 DM-et ellopta. Az ismeretlen elkö­vető után nagy erőkkel kutat a rend­őrség. — KIÁLLÍTÁS A NYUGDÍ­JASHÁZBAN. Walter Gábor festő­művész olajfestményeiből és grafiká­iból rendeznek kiállítást Kecskemé­ten, az V. számú Gondozási Központ Nyíri út 77/B számú nyugdíjasházá­nak társalgójában. A megnyitóra jú­nius 3-án. csütörtökön kerüí sor, dél­után 15 órakor. A tárlat június 9-éig tekinthető meg, naponta 10—18 óráig. A SOFŐR A vezérigazgató felesége ma­gából kikelve rohan be férje iro­dájába: — Ezt nem tűröm tovább! Itt az ideje, hogy elbocsásd a gép­kocsivezetődet! — Mit tett már megint? — kérdezi szelíden a direktor. — Már másodszor sikerült neki majdnem átsegíteni a túlvi­lágra! Hát most már vége, köve­teiéin, hogy azonnal mondj fel neki! — Ugyan, ugyan, kedvesem — mondja békéltetőén a férj. — Adjunk neki még egy lehetősé­get. BŰNÜGYEK BALESETEK PETŐFI NÉPE

Next

/
Thumbnails
Contents