Petőfi Népe, 1993. június (48. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-21 / 142. szám
1993. június 21., hétfő MEGYEI KÖRKÉP 3 Kecelen — ahol az utcán is meggy terem —, kicsi és nagy, idős és fiatal e gyümölcsöt szedi. Most a férfiak is halogatják a nyiratkozást, legalábbis azok, akik Csúzi László fodrászhoz járnak. Bár — mint ő is mondta — az idén nincs akkora termés, mint tavaly volt, de az átvételi árak nem engedik meg, hogy még napszámost is fizessenek. így a család nekilátott a több mint félszáz fa szüreteléséhez. Igaz jó termést csak a terület egynegyede adott, több fát kár is megközelíteni. A Szőlőfürt Szakszövetkezet hét-nyolc évvel ezelőtt telepített meggyesét legtöbben megváltották, s sajátjukként szedik. Felvásárló, átvevő a városban sok van, ám áraik szinte egyformák. Néhányan kihelyezett, alkalmi átvevőhelyet létesítettek a meggyesek közelében. Legkevesebb pénzt a cigánymeggyért adnak, legtöbbet a pipacsért. Kecelen mindenesetre piacolni nem érdemes, hiszen e városban alig van olyan család, akinek most nem e szezongyümölcs szedése lenne a legfontosabb munka. • A városban számos ártábla hirdeti a meggyátvételt. Elhalasztott döntések Kalocsán A kalocsai önkormányzat csütörtökön megtartott képviselőtestületi ülése jellegzetes példája lehet annak, hogyan nem szabad tanácskozást szervezni. Ugyan minden a megszokott mederben haladt, csupán az idő bizonyult kevésnek ahhoz, hogy hat intézményvezető kinevezésében, az önkormányzati bérlakásépítés kérdésében, s számos más egyéb ügyben teljeskörűen, határozzanak. Az ülés kényszerű berendezésének meglehetősen prózai oka volt: 18 órától a Szőlők-köze városrészben a gázbevezetésről lakossági fórumot tartottak. A napirend elfogadása előtt dr. Kovácsffy Csaba kért szót, aki azt kifogásolta, hogy az angol nagykövet keddi látogatására nem hívták meg a Fidesz kalocsai csoportját, pedig a diplomata a pártok képviselőivel is találkozott. Álláspontja szerint ez adadálya volt annak, hogy a vendég teljeskörű politikai tájékoztatást kapjon, hiszen a magyar közélet egyik fontos szereplője hiányzott a találkoI zóról. A polgármester válaszában rámutatott: ugyan csupán két nap állt rendelkezésre a program megszervezéséhez, ám még így is telefonon értesítette az általa Fidesz-vezetőként ismert bátyai személyt, aki ígéretet tett a képviseletre. Az csak a felvetés megtárgyalásakor derült ki, hogy időközben a felszólalót választották a Fidesz kalocsai csoportjának elnökévé. A polgármester jóhiszeműen járt el, mert mint mondta, senki nem tájékoztatta a változásról. Egyébként értetlenül fogadta, hogy a két pártcsoport között miért nem volt információs kapcsolat. Az amerikai szaktanácsadó, aki eddig kilenc napot töltött a városban, nagy vonalakban a testület előtt ösz- szegezte eddigi tapasztalatait. Részletes javaslatait a helyzet jobb megismerése után ígérte. Bíró Zoltán, a népjóléti bizottság elnöke a volt szovjet lakótelepen kialakítandó önkormányzati tulajdonban lévő lakások sorsáról készített előterjesztést. Az önkormányzat a korábbi döntésével ellentétben képtelen a 33 bérlakás mintegy 30 millió forintos költségen történő kialakításához. Ugyanis az időközben beindult gáz- és szennyvíz-beruházások fölemésztik a meglévő pénzeszközöket, s a város még így is jelentős hitelekre szorul. Ebben a helyzetben a szociálisan rászorulók érdekeinek messzemenő figyelembevételével, különböző kedvezmények adásával javasolta a lakásoknak a bérlakásra jogosuktak körében történő értékesítését. A támogatási módok között kamatmentes kölcsön éppúgy szerepel, mint a lakásépítési támogatás megemelkedése, valamint önkormányzati hitelgarancia vállalása az OTP-nél. A képviselők elfogadták a javaslatot, így az értékesítés előkészítése hamarosan megkezdődik. A közművelődési intézmények és két óvoda vezetői helyre kiírt pályázat elbírálása részben megtörtént, a napirendre tűzött témák tárgyalását a július elsejei tanácskozáson folytatják. Zsiga Ferenc • A városlakók legtöbbjének — kortól függetlenül — a napokban a meggyesek adnak munkát. Kecskeméten a csendrendeletről Kecskemét képviselő-testülete megvitatja az úgynevezett csendrendelet tervezetét is a mai, 13 órakor kezdődő ülésén, a városháza dísztermében. Az előterjesztés szerint meghatároznák a különböző létesítmények hangosító berendezéseinek maximális zajkibocsátását. A közgyűlés várhatóan feloldja a szociális intézmények idei költségvetéséből zárolt 5 százalékot, összesen 8,3 millió forintot. Megvitatják a volt Agromix tangazdaság megvásárlását a Kocsis Pál iskolának, az együttműködési megállapodást Kecskemét és Beregszász között és a Játék határok nélkül vetélkedőhöz a város anyagi hozzájárulását. Sokba kerül a gazdáknak az aszály Szinte alig van szövetkezet, vagy egyéni vállalkozás a Bácskában, amely ne panaszkodna aszálykárra. A legnagyobb gond az, hogy a csapadékhiány mellett a legtöbb helyen hiányzik a locsoláshoz szükséges berendezés, az öntözőrendszerek működtetéséhez drága az üzemanyag, de az is gond, hogy a vízelvezető csatornákban nincs elég vízmennyiség, ezért a nagyobb folyókból kell átszivattyúzni a vizet, ami tovább növeli a költségeket. A megkeresett üzemek közül a legnagyobb gond Nemesnádudvar határában van, annak ellenére, hogy a meteorológiai szolgálat pénteken délután Baja és Baja környékén 11,8 milliméter csapadékot regisztrált. Barta Tamás, a nemesnádudvari szövetkezet elnöke elmondta, hogy nem csoda, ha szomjaznak a növények, hiszen április közepe óta egyszer 1 milliméter,' egyszer pedig 2 milliméter eső volt csupán, ezért üzembe kellett állítani a meglévő öntözőberendezést, de béreltek is eszközöket, így hetente kétszer kap vizet a fűszerpaprika, és 300 hektár kukoricát tudnaik öntözni. Hetente fél millióba kerül csak a gázolajköltség, hiszen csak a Sárköz-csatornából vagy a Duna-völgyi Főcsatornából tudnak vizet szivattyúzni ahhoz, hogy a távolabbi földeket is meg tudják locsolni. Sajnos, a közel 300 hektáros kárpótlási földeken nincs mód a locsolásra, itt ha nem lesz rövidesen csapadék, nagy kár éri a gazdákat. A gondot szaporítja, hogy ismeretlen tettesek, üzemközben, a hét elején ellopták az akkumulátorokat, és az egyik szivattyúmotort. Felsőszentivánon az a legnagyobb gond, hogy csak a halastavakról lehet vizet nyerni, de mivel a vízgyűjtőterületről nincs utánpótlás, lehetetlen az öntözés, hiszen befulladnának a halak. Az a vélemény, hogy a kukorica és a napraforgó még úgy ahogy bírja, és talán az utóbbi esővel a gabona megússza kisülés nélkül. Sükösdön mindösszesen csak négy öntözési szerkezet van, mellyel a 69 hektár étkezési borsót, és a 23 hektár fűszerpaprikát, valamint az 50 hektár vetőmagkukoricát, és a vízközeiben lévő 70-80 hektár takarmány- kukoricát tudják locsolni. Sajnos, a kukorica hiányosan kelt, mert a száraz talajban nem indulhatott meg a csírázás, így a kötött talajban nagy foltokban hiányos a növényzet, és a mostani szárazságtól pedig kétujjnyi repedések keletkeznek, melyek megszakítják a gyökérzetet. A vegyszerek sem voltak hatékonyak, az őszárpa pedig megsült, csupán 50 százalékos termés várható, a búzában pedig mindösszesen 70 százalék. Egyedül a szeremleiek elégedettek, náluk június elején háromszor is kiadós eső áztatta a földeket, igaz, egyszer jég is esett, de megúszták komolyabb károk nélkül. P. Z. Szabad-e szidni a közterület-felügyelőket? Sok szempontból hálátlan Baja város rendjére is vigyázó közterület-felügyelők feladata. Tavaly tavasszal — tehát alig, hogy megkezdték az érdemi munkát — máris gondjaik akadtak dolguk végzése közben. A múlt évben, március 3-án éppen az utcákat járták, amikor egy szabálytalanul parkoló mikrobuszt vettek észre. Az előírásoknak megfelelően, mivel a vezető nem volt az autó mellett, bírságolásról szóló értesítést helyeztek el a szélvédőn. Ám alig indult tovább a két közterület-felügyelő, megjelent a gépkocsi tulajdonosa, R. László, és a járókelők előtt összetépte az értesítőt, miközben teli torokból üvöltözött válogatott trágárságokat az eljáró személyekre. A munkájukat végző, utcán megalázkodni kényszerülő közterülete- sek nem tehettek egyebet, minthogy Társadalmi összefogással elkészült Szentesen az új repülőtér. A csaknem 20 millió forint értékű beruházás 800 méter hosszú kifutópályája alkalmas a kis- és középgépek fogadására. A repülőtér többféle feladatot lát majd el. A szentesiek terve szerint a térségben nagy mennyiségben termesztett primőr zöldséget és más termékféleségeket légi úton feljelentést tettek R. László ellen, hivatalos személy megsértése nagy nyilvánosság előtt vádjával. Az első tárgyaláson a vádlott nem jelent meg, de az eset után egy évvel — miután kilátásba helyezték előállítását — június 16-án, végre, meg tudta kezdeni a tárgyalást dr. Cserjés Sándor tanácsa. R. László azonban tagadta az őt illető vádakat, és különböző tanúkra hivatkozva azt állította, hogy ő semmi sértőt sem mondott a közterület-felügyelőknek. Mivel az utcán az eset időpontjában nagyon sokan voltak, a tárgyalásra nem mindenkit idéztek meg tanúnak. A vádlott védekezése azonban azt eredményezte, hogy a bíróság elnapolta a tárgyalást szeptemberre, mivel új tanúk kihallgatása vált szükségessé R. László állításának igazolására. G. Zs. szállítják el a piacokra, a későbbiekben pedig megindítják az alkalmi, majd a rendszeres utasrepültetést. Az új repülőtér ugyanakkor lehetőséget nyújt a vitorlázó gépek és egyéb repülési eszközök fel- és leszállására is. A Szentesről Hódmezővásárhelyre vezető országút jobb oldalán, a televízióadó-állomás közelében helyezkedik el az új létesítmény. Kisebbségi fórum Magyarország alapvető érdeke a szomszédos országok demokratikus átalakulása és felzárkózása a nyugateurópai országokhoz - mondta Szent-Iványi István, az SZDSZ ügyvivője egy szombaton Mohácson rendezett kerekasztal-beszélgetésen. A téma a határokon túli magyar és a magyarországi kisebbségek helyzete volt. Az ügyvivő szerint azokban az országokban, ahol a külföldön élő magyarság zöme található, csökkennek a demokrácia alternatív esélyei. Véleménye szerint ezekben az országokban a közösségi jogokra kell, hogy terelődjön a hangsúly. Nagyon sokszor az anyanyelv használatának kérdése vetődik fel, pedig nem ezt kell alapvető emberi jogként kezelni, hanem a közösséghez rendelt jogokat. Az Ukrajnából érkezett Tóth Mihály, a Beregszászi Járás közigazgatási elnöke az iskolarendszerről beszélve legégetőbb kérdésként a magyar szakképzési rendszer kialakítását emelte ki. Ágoston András, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke az egyetemes magyarságról szólva hangoztatta: a közös célokat kell meghatározni, s a hozzájuk elvezető utat és politikai módszereket, de eközben ügyelni kell a meghatározó európai folyamatokba való beilleszkedésre, az újjászerveződő nemzeti közösségek együttműködésére; jó szomszédi viszony csak akkor alkuihat ki a környező országok között, ha a szomszédos országok hagyják érvényesülni az ott élő kisebbségeket. Új repülőtér Szentesen KEREKEGYHÁZÁN A KÖZÜGYEKRŐL Ellenőrzik az ásott kutakat Kerekegyháza képviselő-testületének múlt heti ülésén élénk vitát hozott a közterülethasználati-díj csökkentése. Tavaly ezt havonta, négyzetméterenként 200 forintban állapította meg a testület. Rendeletmódosítással a tizedére, 20 forintra javasolták ezt most mérsékelni. A magas díj elsősorban a munkagéppel, tehergépkocsival rendelkező vállalkozókat sújtja, mivel megfelelő telephely hiányában az utcán parkolnak járműveikkel. Korábban is 20 forint volt a tarifa — szólt az indoklás —, és ezt be is fizették. A havi több ezer forintos díj viszont behajthatatlan. A képviselők ennek ellenére elutasították az indítványt, mondván, a faluképet csúfító járműveknek el kell tűnniük az utcákról. A nagyközségben 100 mozgássérült és mintegy 30 értelmi fogyatékos él. Jelentkezett egy alapítvány, hogy szociális foglalkoztatót létesítene a számukra. A testület támogatta az elképzelést. A képviselők áttekintették Kerekegyháza idegenforgalmi helyzetét. Czakó István polgármester tájékoztatójából kiderült, hogy a különböző vállalkozásoknak köszönhetően több mint 200 szálláshely várja a vendégeket. A legtöbb külföldit a tanyaturizmus csábítja ide. Jelenleg épül vállalkozásban egy német—magyar üdülőfalu és egy 50 szobás szálloda. Hamarosan elkészül a nagyközség idegenforgalmi fejlesztési terve és egy propagandakiadvány. Arról is határoztak, hogy Kerekegyháza csatlakozik a Tégy a gyűlölet ellen mozgalomhoz. Jó hír, hogy idén is ingyen kapják a nagyközség iskolába járó gyerekei a tankönyveket. Három fiatal házas kapott az ön- kormányzattól vissza nem térítendő támogatást az első lakáshoz jutásuk segítésére. A testület elfogadta Tóth Szilvia védőnői állásra benyújtott pályázatát is. A továbbiakban úgy döntöttek, hogy a nemrégiben alakult lovasegylet térítésmentesen használhatja a vásárteret és támogatták egy kft. elképzelését, amely kecsketenyésztésre és tejfeldolgozásra vállalkozik. Nehezen megoldható feladat elé állítja a hivatal apparátusát egy interpelláció kapcsán született határozat, mely az ásott kutak ellenőrzését rendeli el. Szeretnék így megszüntetni, hogy ezekbe engedjék a háztartási szennyet, mérgezve ezzel a talajvizet. Tetézi Lajos JÚLIUS ELSEJÉTŐL VÁLTOZÁS Beutaló kell a bőrgyógyászatra Az egészségügy új finanszírozása július elsejétől új szabályokat jelent a beutalók rendszerében is. Eddig a bőr- és nemibeteg-gondozóba háziorvosi beutaló nélkül mehettek a betegek. Július elsejétől azonban a háziorvos beutalója szükséges, kivéve, ha nemi betegség miatt indokolt a szakorvosi vizsgálat. A bőrgyógyászat szakemberei felhívják a betegek figyelmét arra, hogy sok olyan bőrtünet van, amely a nemi betegség jele, de nem a nemi szerveken jelenik meg. Továbbá arra is, hogy vannak olyan betegségek, amelyek nem tartoznak a klasszikus nemi betegségek közé, ám szexuális úton terjednek, és bőrkiütéseket okoznak. Minden olyan esetben tehát, amikor a betegség gyanúja fennáll, célszerű felkeresni a bőrgyógyászatot. Az új finanszírozási rendszer nem teszi lehetővé, hogy a nemi betegségek kezelésén kívül más betegségek kezelését elvégezhesse a bőrgyógyász beutaló nélkül, kivéve a sürgős eseteket. A rendelkezések értelmében ugyanis, ha ellátták a beteget, vissza kell küldeniük a háziorvoshoz, a beutalóért. Ez azonban a vidékről érkező páciensek számára gondot jelent majd. Az átállás időszakában ezért a megyei bőr- és nemibeteg-gondozó a betegek türelmét és megértését kéri. Osztrák nap a Pécs Expón Osztrák szakmai napot szerveztek szombaton a 14. Nemzetközi Pécsi Ipari Vásáron. Az osztrák-magyar kereskedelmi kapcsolatok lehetőségeiről,valamint a kétoldalú kereskedelem szabályozásáról tájékoztatták a Pécs Expón résztvevő üzletembereket. Joseph Schwarz, Ausztria budapesti követségének kereskedelmi tanácsosa hangsúlyozta: Magyarország egyike Ausztria öt legfontosabb kereskedelmi partnerének, s a felmérések alapján Németország után hazánknak Ausztriával vannak a legjelentősebb gazdasági kapcsolatai. A Magyarországon nyilvántartott 16.700 vegyes vállalatból több mint 4.500 van osztrák-magyar tulajdonban. Tönk szélén az agrárágazat? Több beszámoló is elhangzott az agárkamara pénteki ülésén Szánkon, amely a mezőgazdaság katasztrofális helyzetét taglalta. Körösi Imre országyűlési képviselő, a Magyar Agrárkamara elnöke úgy fogalmazott, hogy az eltelt három év alatt a minisztérium és a kormány sikerrel játszadozott az érdekvédelmek megosztásával. Ami a rosszul sikerült privatizácót követően még megmaradt, azt most készül végképp tönkretenni a készülő szövetkezeti törvénymódosítás, figyelmeztetett a képviselő. A jelenleg folyó privatizációs anomáliákról szólva úgy vélekedett, hogy ha a feldolgozó ipar idegenek kezébe kerül — ahogyan ennek jeleire fel is hívta a figyelmet — egy dél-amerikai típusú gazdaság marad az egykor „túlságosan is erős” magyar mezőgazdaságból. Újra és újra felvetődött, hogy egy-egy felszámolás során a céggel kapcsolatban lévő kistermelők, vállalkozók mennek tönkre, míg a felszámolást végzők élősködnek a maradék javakon. Miközben sok bírálat megfogalmazódott a résztvevők mondandójában, hogy mindenképpen határoznia kell a parlamentnek a szövetkezeteket érintő legfontosabb kérdésekben — még ha az újabb kedvezőtlen hatást is hoz —, mert a legtöbb kárt eddigi is bizonytalanság okozta. A károsult pedig nem annyira a szövetkezet, mint az ágazat volt és lesz. H.T. Mi lesz a sorsa a bajai tv-nek? Már hosszú idő óta bizonytalan a bajai kábel Tv helyzete. Ázonban ahelyett, hogy lassan tisztulna a kép, egyszerű zűrzavarosabb lesz a nézők szempontjából. Annyi biztos, hogy az üzemeltetés joga július l-jétől a Kommunális és Szolgáltató Kft. kezébe kerül, de hogy mi lesz a stúdió, valamint annak dolgozói sorsa, az — mivel velük erről még senki sem beszélt — kibogozhatatlan. Mindenesetre a kialakult helyzetben a bajai polgárok jártak rosszul, mivel műsor nélkül mradtak. A hírek szerint újabb pályázatot írnak ki a stúdióvezetői helyre. Templomáldás Nemrégiben a felújított dusnoki templom megáldására került sor, amelyet dr. Dankó László kalocsai érsek végzett. A gyönyörűen helyrehozott templomban megtartott ünnepi szentmisén több száz hívő vett részt, s az ilyenkor szokásos bérmálásra is sor került. Megemlékezés A Holocaust áldozataira emlékeztek vasárnap a salgótarjáni izraelita temetőben rendezett kegyeleti ünnepségen; Negyvenkilenc esztendővel ezelőtt a salgótarjáni gettóból csaknem 3 ezer zsidó lakost hurcoltak el a haláltáborokba, s csak alig ti- zedrészük térhetett haza. TTTT Csak kérdezem Hogy lehet nagyon sok pénzt keresni? Bizonyos esetekben nagyon könnyen. Tulajdonképpen nem kell hozzá más, mint abszolút gátlástalanság, egy jó ötlet, némi emberismeret, ami a másik ember lenézésével párosul. Az elmúlt hét legjellegzetesebb botránya a vándorló olajszállító vagonok esete volt. Az országban egyszerre többen is rájöttek arra, hogy az olajimport némi adó- és vámcsalással párosítva igen szépen hozhat a konyhára. Ehhez persze ízesítésként adagolni keli egy kevés okirathamisítást, megvesztegetést, és díszítésül a vásárlók megkárosítását. Utána csak kasszírozni kell a pénzt, és óvakodni a lebukástól. A múlt heti sajtóhírek szerint ez utóbbi sokaknak nem sikerült. Bár ez az úgynevezett olajmaffia kiterjed az egész országra, és a lebukás szinte minden megye ügyes importőreire kiterjed, szerintem van még mit keresni ebben az üzletágban. A bűnözésre hajlamos váltakozóknak, meg a rendőröknek is. Érdekes módon szintén bizonyos folyadékok importjával foglalkozott az a banda is, aki szellemes módon egyszerűen egy csővel oldották meg a benzin és a konyak átszállítását a határon. Jugoszláviába folyt a benzin, hazafelé meg a konyak. Sima, egyszerű üzlet, még a vámost se kellett megvesztegetni, pedig az előző vagonokkal szállító ügy főnökei félelmetes összeget, tizenötezer forintot szántak egy vámos megnyerésére, potom egymilliárd forint haszon reményében. Azt nem értem, hogy aki ilyen nagyban játszik, az hogy bukhat le. Csak kérdezem... ’Hámori Zoltán Meggyszezon Kecelen