Petőfi Népe, 1993. június (48. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-02 / 126. szám

HETI SOROZATUNK Kecskeméti rendőr a police-akadémián • Magyar /.ászló (balról a negyedik) a louisianai akadémia épületében. Van-e olyan magyar fiatalember, aki az USA valamelyik police(rend- őr)-akadémiájára szóló amerikai meghívást visszautasítana? Gondol­kodás nélkül igent mondott erre a nagykőrösi Tóth Imre is, igaz, ő közel 13 éve egyébként is hivatásos rendőr Kecskeméten. A 33 éves főhadnagy a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főka­pitányság vagyonvédelmi alosztályán dolgozik. Az USA külügyminisztéri­umának meghívására Louisiana ál­lam fővárosa, Baton Rouge police- akadémiáján tanulhatott május 1— 16. között. Vele együtt 24 magyar rendőr vett részt a mostani kurzuson: a terrorista támadások elhárítását, ehhez kapcsolódva pedig a lakosság tájékoztatását tanulmányozták az USA-ban. A tanfolyam költségeit, és az utazást az Amerikai Egyesült Ál­lamok fedezte. Nem ritka kivétel ez az USA akadémiáin, hiszen eddig csak eb­ben az iskolában 41 állam rendőreit oktatták — mesél élményeiről a szimpatikus rendőrtiszt. — A ko­rábbi szocialista országok közül pél­dául cseh, szlovák, lengyel, bolgár, orosz kollégák jártak már Louisia- nában. Évente több magyar csopor­tot fogadnak. Bács-Kiskunból a közrendvédelmi főkapitány-helyet­tes, dr. Pálvölgyi István főtanácsos járt néhány éve a police-akadémián. Ő is az antiterrorista programban vett részt. Ami nálunk új volt, hogy most hangsúlyozottan a támadások utáni lakossági tájékoztatást célozta meg az iskola. — Dr. Pálvölgyitől tudjuk, hogy az amerikaiak igen intenzív és igen haté­kony programot állítanak össze a külföldi hallgatóknak. — Pontosan így van. A csopor­tunk — a többi rendőr kolléga más megyékből, illetve az ORFK-róljött —május 1 -jén, szombaton késő este érkezett meg Baton Rouge-ba. Va­sárnap bemutatták az iskolát, majd hétfőn már oktatáson vettünk részt. Azonnal tisztáztuk, hogy az USA- ban egészen mást értenek terrorcse­lekményen, mint nálunk. Ők terro­rizmusnak mondanak minden olyan bűncselekményt, ami a polgá­rokat, az adófizetőket nyugtalanít­• Tóth Imre belépőkártyája Baton Rouge police-akadémiájára. ja, irritálja, idegesíti. így ide sorolják például a rablást, a sorozatbetörése­ket, a zöldek vegyiüzem-foglalásait, a demonstrációkat. Ez az amerikai­ak szemléletére vezethető vissza: ott a rendőrség a legnagyobb feladatá­nak azt tartja, hogyjó legyen a kap­csolata a lakossággal. Talán még a felderítés sem olyan fontos számuk­ra, mint ez, hiszen az adófizetők pén­zéből kapják a fizetésüket. Azt sze­retnék elérni, hogy nyugodtak legye­nek az emberek. Ennek jegyében ok­tatják rendőreiknek — és oktatták nekünk —, hogy az egyik fő tényező a rendőröknek a lakossággal való vi­szonya. A rendőr legyen magabiz­tos, határozott, legyen büszke arra, amit tesz. De tartsa mindig tisztelet­ben az egyént, semmiképpen ne sért­se meg emberi jogait, emberi méltó­ságát. Azzal is tisztában vannak, hogy a lakosság és a rendőrség kö­zött a médiák közvetítenek. Az ame­rikai rendőr számára ezért létkérdés, hogy milyen a viszonya a sajtó­val... ( Folytatjuk) ANYAKÖNYVI HÍREK BAJA Születtek (1993. május 17—27. között anyakönyvezettek): Sárosi Miklós György (anyja neve: Csó­ka Györgyi) Baja, Feldman Fe­renc (Dinnyés Ibolya Magdolna) Rém, Farkas Gergő (Nagy Bor­bála) Baja, Both János (Budai Er­zsébet) Csátalja, Gombkötő Atti­la (Horváth Andrea) Jánoshalma. Ballai Viktor (Piukovics Szilvia) Bácsalmás, Szirácki Szilveszter (Kiss Erika) Baja, Huszár Ale­xandra (Asztalos Andrea) Fájsz, Akácfai Norbert (Preiszig Teréz) Bácsbokod, Géczi Lilla (Hollósi Piroska) Baja. Házasságot kötöttek (1993 má­jus 22-én): Dorogi-Kovács László és Ádám Hajnalka Mária, Sipos András és Vén Mária, Albert An­tal és Dikán Melinda, Szolga Mi­hály és Hidasi Mária. Meghaltak (1993. május 17— 27. között anyakönyvezettek): dr. Suchy György (Baja), Katzen- mayer András (Baja), Makay Ödön (Baja), Schäfer Jánosné Papp Mária (Baja), Kubatovich Antalné Radvánszki Rozália (Ba­ja), Hodoniczki János (Bácsal­más), Hoffmann Jánosné Ringei- sen Rozina (Baja), Pencz Jánosné Nagy Katalin. (Nagybaracska), Szahler Antalné Bergmann Mária Anna (Vaskút), Molnár Antal (Baja), Henrik Béláné Fodor Má­ria (Kunbaja), Varga Istvánná Si- mics Anna (Nagybaracska), Bari Ferenc (Bácsalmás), Ivkovity Já­nos (Kunbaja), Szilvölgyi József- né Nagysivó Anna (Baja), Haris Péter (Felsőszentiván), Kreisz Fe- rencné Régeisz Éva (Bácsbokod). KISKUNHALAS Születtek (május 23. és május 25. között): Maruzsa Csilla (Mack Mária), Barna Lóránt (Sü­li Erika), Kopasz Csanád (Markó Éva), Melkvi Zita (Sodin Ágnes), Siam Richárd (Turú Andrea), Linfer Alexandra (Tokodi Ani­kó), Tancsik Nikolett (Bánszki Gabriella). Házasságot kötöttek (május 29- én): Siha János és Körösi Mari­ann, Balázs Zsolt és Király Már­ta, Kintszler Zoltán és Koklár Ágnes, Kakuja Tibor és Kaszás Ildikó. Meghaltak (május 26. és május 28. között anyakönyvezettek): Csorba Lajosné Rékasi Terézia (Kiskunhalas), Miskolczi József (Jánoshalma), Czakó György (Kunfehértó), Kamondy Kál­mánná Suhajda Erzsébet (Kiskő­rös), Tóth Istvánná Bartek Rozá­lia (Akasztó), Agócs Imréné Tas- kovics Franciska (Jánoshalma), Nagy Vencel (Kiskunhalas). AKI NEM MÉRGELŐDIK, AZT ELKERÜLI... Közelebb a reumarejtély megoldásához ? Keveset tudunk a reumáról. Kivált, ha figyelembe vesszük, hogy hazánkban minden tizedik, a 60 éven fölüliek közül pedig minden harmadik embert reu­más panaszok kínoznak. Pedig már az ókor orvosai is ismerték ezt, az izmok és ízületek fájdal­mával járó betegséget — de még napjaink tudományos kuta­tásai sem tudnak felelni a kér­désre, hogy tulajdonképp mi idézi elő. A tapasztalatok szerint kór­okozók ugyanúgy kiválthatják, mint például a huzat, a meghű­lés, vagy mondjuk az állandósult rossz testtartás. Gyakori, hogy a mandula, a fogak gyulladása idézi elő, s a vasutasok, a bá­nyászok körében foglalkozási ár­talomként is számon tartják. Eredetének homályos volta mel­lett azonban az bizonyos, hogy a reuma nem örökletes betegség, s a panaszok gyógyszerekkel, für­dőkúrával és fizikoterápiás keze­léssel enyhíthetők. Lehetséges, hogy az egyik leg­ismertebb német természetgyó­gyász, Kurt Tepperwein jóvoltá­ból közelebb sikerül jutni a reu­marejtély megfejtéséhez. Az ízü­leti bántalmak jó nevű specialis­tája ugyanis azzal a meglepő el­mélettel állt elő, hogy a reumát alapvetően bizonyos érzelmi, hangulati állapotok idézik elő. Szerinte ilyen a megélhetési, csa­ládi gondok miatt felgyülemlő keserűség, a kellemetlen, rossz irányú dolgokkal szembeni tehe­tetlenség által kiváltott harag, düh vagy éppen agresszivitás. Az efféle érzelmek hatására az em­beri szervezetben olyan folyama­tok alakulnak ki, amelyek csök­kentik az ellenálló képességet, gyöngítik az immunrendszert, s így könnyebben alakulnak ki gyulladásos, reumatikus megbe­tegedések. Tepperwein úgy véli: a fő baj az, hogy a negatív érzelmek nagy részét, a keserűség, a düh feszültségét az emberek többsége magában tartja; a szervezetben halmozódni kezdenek a fölösle­ges, mérgező anyagcseretermé­kek. S mivel a „raktárkapacitás” véges, a telítődés következménye a toxikus anyagok okozta egyik leggyakoribb betegség, a reuma. A terápiát illetően azt ajánlja, hogy évente két alkalommal tartsunk — egy-egy hetes — szi­gorú gyümölcs- illetve lékúrát, vagy pedig hetenként egy-egy napi koplalással segítsük szerve­zetünk öntisztulását. A reuma elkerülésének fontos eszköze az is — így Kurt Tep­perwein —, hogy bánatainkat, csalódásainkat ne raktározzuk el. Tanuljunk meg felejteni, meg- bocsájtani, vagy legalább kibe­szélni magunkból haragot, mér­get és keserűséget. sz. m. Szupertitkok 35 dobozban Az RB—50 Superfortress tí­pusú bombázógép 1953. július 19-én szállt fel egy Japanban fekvő amerikai légitámaszpont­ról. A Szovjetunió távol-keleti partjai felé vette az irányt, hogy különleges berendezéseivel felde­rítést végezzen, pontos képet adjon a légvédelmi és radar- rendszerek pontos elhelyezkedé­séről. A gép nem tért vissza a bázisra, az akkor 29 esztendős Warren Anderson hadnagyról és 16 társáról többet nem érkezett hír. Mindez a koreai háború 25. hónapjában történt, s a rendkí­vül kiélezett helyzetben mind amerikai, mind szovjet részről tanácsosabbnak tartották a hall­gatást. A hidegháborúnak erre, az eddig szigorú titoktartással öve­zett fejezetére most talán fény derülhet. Az U.S. News and World Report jelentése szerint Sámuel Klaus nemzetközi jo­gász, aki diplomataként is szol­gált, éveken át gyűjtötte az anyagot a Szovjetunió, Kína légterében 1950 és 1970 között végrehajtott amerikai felderítő repülésekről, a vállalkozások so­rán eltűnt gépekről és személy­zetükről. A különböző doku­mentumok 35 iratdobozt töltöt­tek meg, amelyek tartalmát a nyilvánosság elé kívánta tárni. Az amerikai kormány azonban különböző megoldásoktól vezé­reltetve ezt megakadályozta, és Klaus meghalt anélkül, hogy a világ tudomást szerezhetett vol­na tényfeltáró munkásságáról. Az 1950 és 60 között végre­hajtott felderítő repüléseket utó­lag nem tagadják, ezt azért sem lehetne megtenni, hiszen 1960 május elsején, Szverdlovszk tér­ségében lelőttek egy U—2-es gé­pet és pilótáját, Garry Powerset fogságba ejtették. (Emiatt ma­radt el akkor a Párizsba össze­hívott négyhatalmi csúcsértekez­let.) Azt azonban egyik oldalról sem tették közzé, hogy a tíz esztendő alatt több mint húsze­zer (!) ilyen felderítő repülés zajlott, és még a Powers-fiaskó után is legalább háromezerszer került sor hasonló vállalkozásra. A 70-es években a hagyomá­nyos repülőgépeket már felvál­tották a felderítő műholdak. A harmincöt iratcsomag sze­rint húsz esztendő alatt az amerikai légierő 252 tagja tar­tózkodott olyan gépeken, ame­lyeket minden valószínűség sze­rint lelőttek: 24-en biztosan életüket vesztették, 90-en élet­ben maradtak, 138 személy el­tűnt. A MICHAEL JACKSON-INTERJU: Az apja gyakran megverte Nevetgélt és könnyekkel küz­dött, félénknek és öntudatosnak tűnt, talpraesett és zavarodott, humoros és patetikus, gátlásos és szuverén volt: több mint egy évtized múltával újra bepillan­tást nyerhettünk Michael titkai­ba — őszintén nyilatkozott plasztikai műtétéiről, barátairól, családjához fűződő viszonyáról és szerelmi életéről. Elmondta véleményét az ezekkel kapcsola­tos pletykákról is. Az interjút néhány nappal ezelőtt az USA- ban és más országokban is élő­ben közvetítette a tévé. Olyan bőrbetegsége van, mely a pigmentsejteket károsítja, ez az oka annak, hogy a bőrszíne egyre világosabb lesz. Cáfolta Jackson azokat a pletykákat, hogy saját maga halványítja a bőrét. „Igen elkeserít, amikor az emberek azt mondják, hogy nem akarok az lenni, aki va­gyok” — mondotta. Michael Jackson lényéhez — és valószínűleg arcplasztikai műtétéihez is — a kulcsfigura édesapja, Joe Jackson, ez derült ki a 90 perces interjúból. Az apja verte őt, kigúnyolta puber­táskori pattanásai miatt — val­lotta be a 34 éves férfi. Fiatal korában csak sötétben mosako­dott, mert nem mert tükörbe nézni. Az első sikereit az apa Michaellel és fivéreivel, a „Jack­son Five”-val aratta, amivel a fiúnak tönkretette a gyerekko­rát. „Soha sem voltak barátaim és gyermekkorom sem, minden­nap sírtam.” Már gyermekkorában is a színpadon érezte magát a leg­jobban. A színpadon ma is olyan, mint akit kicseréltek. Amikor saját színházában a „Moonwalk”-ot adja elő, lényé­nek félénk oldala teljesen eltű­nik, helyébe a magabiztos, már- már provokatív Michael Jack­son lép. Az „igazi” életben Mi­chael leginkáb gyerekekkel és állatokkal veszi körül magát. „Ok nem akarnak semmit tőled, csak a barátságodat.” És hogy mit kiván a popvilág királya embertársaitól: „Szeretném, ha szeretnének.” Europress Biztonsági őri munkára ___ f elvételt hirdet a KÖTTER Security Hungária KFT Feltételeink: 35 évnél fiatalabb életkor letöltött katonaidő erkölcsi fedhetetlenség középfokú iskolai végzettség /min. szakmunkás/ Jelentkezni lehet 1993, június 3-án, 4-én 10-14 óráig Kecskemét, Kurucz krt. 8. alatt, PETŐFI PÉPE Kecskemét, Szabadság tér 1/A; Telefon: 481-391; fax. 481-386 PETŐFI NÉPE HIRDETÉSI ÁRLISTÁJA 1993. január 1-jétől (áfával) Megjelenik naponta, hétfőtől szombatig 60 000 példányban, 12 oldalon, fényszedéssel, ofszetnyomással, fekete-fehér, az első-hátsó oldalon kék-fehér színben. HIRDETÉSEK ÁRA hasáb/mm forint 56 — áfa 14.— 1/1 oldal hb/mm 70,— 156 240,— áfa 39 060,— első oldal hb/mm 195 300,— 164,— áfa 41,— 205,— utolsó oldal hb/mm 96,— áfa 24,— szigethirdetések áfa 120,— 88,— 2—11 oldal, hb/mm 22,— HÓ­KÖZLEMÉNYEK egyházi hírek hb/mm áfa I I 3” m ozi, színház hb/mm áfa 60,— 36,— 9,— gyászhirdetések hb/mm áfa 45,— 36,— 9 — egyéb közlemények hb/mm áfa 45,— 56 — 14,— 70,— APRÓHIRDETÉSEK SORONKÉNT lakossági (sor) áfo 72,— 18,— állást, eltartót, albérletet keres * áfa 90 — 40,—. 10,— üzleti hirdetések áfa 50 — 120,— 30,— 150 — 3001 A TRIOLA* BT. AKCIÓS VÁSÁRA 2 napig ♦ Pamutpólók, 35 színben (S—XXL méretben) 170—190 Ft/db. ♦ fehér póló 130 Ft/db, ♦ birkózópóló, 6 színben (L—XXL) 180 Ft/db, ♦ lányka mintás pamut pólóruha (104—140) 220 Ft/db, ♦ gyermekszett, 1—4 évesig 120 Ft/db. ♦ lányka, fiú 2 részes nyári ruhák 2—8 évesig 750—950 Ft, ♦ női. férfialsó 65—75 Ft/db, ♦ papucsok, 35—45 méretben 420—580 Ft/pár a kecskeméti SZMT-székházban, 1993. június 3—4-én, 8—18 óráig. 2993 6 hónapos Opel Frontéra 2,3 TD intercooleres, sok extrával eladó. Érdeklődni: 8—17-ig. Tel.: 94/327-946 3079 X \ méteráru- és blúzbolt (kecskémét, északi térfal üzletház udvara) — színes farmervászon 350,— Ft, — nyári vászon 250,— Ft, — lenvászon (10 színben) 375,— Ft, — gabardinvásár 375,— Ft és egyes nyári méteráruk 20%- os árengedménnyel kaphatók. Várjuk kedves vásárlóinkat. Tel.: 76/482-450 Design Kft. ______________________3248^ B aján a belvárosban 18 m2-es üzlethelyiség kiadó. Érd.: 79/352-779 3225 Faxszámunk; 76/481-386 'AKCIÓ! V 30—50%-kal olcsóbban. ■Függönyvásár nagy választékban és szabadidőruha-, pólóruha-, pólóvásár termelői áron, június 4-én (pénteken), 8—17 óráig, Cegléden, a művelődési házban. ■S. 3164 Baja központjában telefonos irodahelyiséget keresünk sürgősen! Ajánlatokat a 79/354-096-os tel. kérünk. 3107 Schmidt 6500 Baja, Otthon u. 6. Tel./Fax: 79/321-945 Importőr: Porsche Hungária m Volkswagen Biztos lehet benne. Van olyan Volkswagen kisáruszállító ami kisebb, mint egy Golf? Van. POLO VAN. Biztonságos, takarékos, gazdaságos, mint minden Volkswagen. Amiben különbözik társaitól: a Polo Van kívülről kisebb, mint egy Golf, zárt cső magterében ugyanakkor 1.100 liternyi áru szállítható. Elöl pedig két ember élvezheti a szokásos Volkswagen kényelmet. A POLO VAN 1.05 CL 45 lóerős, benzinüzemű, szabályozott katalizátorral felszerelt motorja igen takarékos, fogyasztása városi forgalomban mind­össze 7,3 I / 100 km. Ez az ideális városi kisáruszállító most 3 év részletfizetési lehetőséggel kapható, már 30% előleg befizetésével. Ára: 781.600 Ft + ÁFA, (amelyből az ÁFA visszaigényelhető). Volkswagen Polo Van. Mindazokat az értékeket képviseli, amelyeket a Volkswagen jelent az egész világon: biztonság, precíz szervizhálózat, meg bízhatóság, értékálló minőség.

Next

/
Thumbnails
Contents