Petőfi Népe, 1993. június (48. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-19 / 141. szám

1993. június 19., szombat MEGYEI KORKÉP 3 Amerikai—magyar jogásztalálkozó Szomjaznak a növények A Magyar Köztársaság Legfel­sőbb Bírósága, a Magyar Jogász Egylet és a Bács-Kiskun Megyei Bí­róság amerikai—magyar jogászta­lálkozót rendezett. Csütörtökön Kecskeméten, a megyei bíróság dísz­termében amelynek során délelőtt tíz órakor dr. Hernády Gyula, a megyei bíróság elnöke köszöntötte és bemu­tatta a vendég előadókat, majd Lou­ise Harmon, a New York-i Jogi Egyetem professzora A pártfogó fel­Kecskeméten a Városháza dísz­termében ünnepélyes kéretek között köszöntöttek nyugdíjas pedagóguso­kat, akik Nyitra utcai óvódások ze­nés-verses műsorát meghatottan fo­gadták.Merász József polgármester köszöntőt mondott. — Azok tisztelegtek most önök előtt, akiknek szüleit, nagyszüleit va­laha tanították, a szépre és jóra nevel­ték — mondta Merász József, mielőtt Ha van munka, amihez állandó to­vábbképzés, mindennapi tanulás és az újdonságokra való fogékonyság szükséges, akkor az a családsegítők munkája. Többek között ezért van az, hogy a bajai családsegítő központ munkatársai igyekeznek feladatuk minél jobb ellátása érdekében folyamatosan képezni magukat. A nyáron ért véget a szekszárdi főisko­ügyelet és a büntetés jelenlegi ten­denciái címmel tartott előadást a ma­gyar kollégáknak. Délután folytatódott a rendezvény, amikor Jeffrey I. Roth — aki szintén az említett New York-i egyetem pro­fesszora — A gyermek elhelyezése a szülők válása után címmel tartott előadást. Leon D. Lazer, a New York-i Szövetségi Legfelsőbb Bíró­ság bírája pedig arról beszélt, hogy milyen helye, szerepe lehet a bírónak átnyújtotta az arany, gyémánt és vas okleveleket. Arany oklevélre 12-en jogosultak, ők 50 éve szereztek dip­lomát: Danitz Józsefné, Danis Anna, Demény Pálné, Hegedűs Istvánná, Kis Lászlóné, Kobold Ferencné, Madár Imre, Molnár Sándor, Tóth József, Tóth Józsefné, Trombitás La- josné, Dr. Vértesi Ervinné. 60 éve kapott tanítói oklevelet, így gyémánt diplomát vett át Juhász Gyuláné, Ián tanult tereptanár képzés, ám má­ris újabb programra kaptak meghí­vót. Békéscsabán július 15-e és 21-e között rendezik meg a Segítőfoglal- kozásúak Nemzetközi Nyári Egye­temét, amelynek témái és előadói garanciát jelentenek a továbblépés­hez. A nyári egyetemen megszerve­zett különböző csoportokat jórészt pszichológusok vezetik. a politikai folyamatokban ? A magyar—amerikai jogásztalál­kozó tegnap délelőtt tíz órakor foly­tatódott, amikor is Louise Harmon professzor és Leon D. Lazer bíró ar­ról beszélt, hogy milyen a politikai és jogi kultúra az Amerikai Egyesült Államokban. A rendezvényen részt vett Dániel Spickes, az USA buda­pesti nagykövetségének tanácsosa és dr. Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság el­nöke is. G. S. Novomeszky Istvánná és F. Tóth La- josné. Vas oklevelet Kadosa Gyuláné kapott a polgármestertől, ő 65 éve kezdte pedagógusi pályafutását. A díszes oklevél mellé virágcsokorral kedveskedtek az idős tanítóknak. Az ünnepélyes pillanatokat fogadás zárta, ahol az egykori kollégák fel­elevenítették tanári pályájuk néhány emlékezetes pillanatát. Nagy Ágnes Ápolják a kertet A keceli Arany János ÁMK diák­jai úgy vágtak bele a nagy nyári ka­landokat ígérő vakációba, hogy előtte rendbe tették az iskolájuk kert­jét. Sőt, felajánlották, hogy a nyár fo­lyamán sem feledkeznek meg a nö­(Folytatás az 1. oldalról) — Jóllehet, a Bácskai és Duna- melléki Mezőgazdasági Szövetség hatvan taggazdasága összesen 132 ezer hektáron gazdálkodik, a megha­tározó a 114 ezer hektrányi szántó — mondja Kalmár Sándor titkárhelyet­tes. —Mivel a térségben a keresleti pi­aci viszonyokhoz jól igazodó terme­lés folyik, jelentős a zöldségtermesz­tés is, ezen belül a fűszerpaprika, de egyes üzemekben a szőlő- és gyü­mölcságazat is. Az idei csapadék- mennyiség a szükségletnek körülbe­lül a fele, és súlyosbító tényezőként jelentkezett a nagy meleg, mely a szeles időjárással párosulva kiszárí­totta a talaj felső részét. Ami hátrá­nyosan befolyásolta a növények ke­zelését, és kezdeti fejlődését. Ez in­dokolttá tette a korai, májusi öntö­zést, melyhez azonban - anyagi okok miatt — sok helyen nem tudtak hoz­zákezdeni, nem volt energiára, gáz­olajra pénzük. Úgy mondják, egy hektár egyszeri öntözése, mely egy kiadós esőt, 25 millimétemyi csapa­dékot helyettesít, 10 ezer forint. És havonta legalább két ilyen esőre van szükség. Olyan nagy költségről van szó tehát, mely a mai értékesítési árak mellett nem térülhet meg. Az elmúlt években a zöldségter­melők, így a burgonyások rákészül­tek az öntözésre, és nehéz körülmé­nyek közepette is vállalták a beruhá­zás terhét. Ez vonatkozik Dunaegy- házától, Solton keresztül Bátya és Fájsz környékéig számtalan szövet­kezetre, melyek jelentős hiteleket vettek fel. Most mindenütt azt latol­gatják, érdemes-e öntözni. A jövő­ben fel kellene emelni a hektáron­Pénteken délelőtt taláros, díszes ruhába öltözött férfiak és nők népesí­tették be a kecskeméti Városháza dísztermét. A Magyarországi Bor­rendek Országos Szövetsége tartotta éves, rendes közgyűlését a teremben, első alkalommal választva helyszínül a szövetség több mint tízéves fennál­lása óta Kecskemétet. A polgármes­teri megnyitó nagy tetszést aratott, Merász' József ugyanis tagja a kecs^ kénti 90 literes gázolajnormát, mely után vissza lehet igényelni az útfenn­tartási alapot. Kétszer ekkora meny- nyiség is indokolt lenne. Általában is nagyobb állami támogatásra Jenne szükség — mondja Kalmár SÁndor — majd hozzáteszi: — Régen a szö­vetkezetek nálunk 1 milliárd forintos nyereséget, tavaly ugyanennyi vesz­teséget produkáltak. Áz idén ugyan­ezt az eredményt vetítik előre az aszály és a magas termelési költsé­gek együttesen. Amint Rónay István a továbbiak­ban tájékoztatott, a Duna-völgyi Fő­csatorna és a Duna közötti térségben, illetve a Margitta-szigeten az öntö­zéshez és a halastavi igényekhez a vízkészletek rendelkezésre állnak. Az aszály miatt a szerződésileg lekö­tött területeken mindenütt folyik az öntözés. A vízfelhasználás, a halas­tavak vízpótlásával együtt eléri a másodpercenkénti 8 köbmétert. Az öntözőfürtök napi 18-21, a főművi szivattyútelepek pedig 16-21 óra üzemidővel dolgoznak. A vízügyi igazgatóság értékelése szerint — a korábbi évekkel összehasonlítva —, a szokásos július végi öntözési csúcs- időszak már most jelentkezett. A ví­zügy teljes csatornatisztító kapaci­tása megfeszített ütemben, szomba­ton és vasárnap is dolgozik, mert a burjánzó növényzet miatt a csatornák vízszállító képessége rohamosan csökken. A bajai igazgatóság benyújtja igé­nyét a KHVM-nek a rendkívüli in- tézkdések fedezetére elkülönített alapjából 10-15 millió forintos pótló­lagos támogatásra, elsősorban a me­derkaszálás támogatására. Gál Zoltán keméti borrendnek. Ezt követően dr. Bíró Péter főtitkár értékelte az elmúlt esztendőt, majd tisztújításra került sor. A délutáni program a borrendi tagok felvonulásával kezdődött, majd meglátogatták a Mathiász-mú- zeumot Miklóstelepen, ahol bemutat­ták a magyar borrendi tagoknak a Bács-Kiskun megyei borverseny díj­nyertes borait. VÁLASZ CIKKÜNKRE vények gondozásáról.1 .................­--------------------------------*----------­S ZEPTEMBERRE AZ ÚJ HELYEN Tornacsarnok, termek Jakabszálláson Arany, gyémánt és vas oklevél • Az ünnepelt pedagógusok a Városházán. Nyári egyetemen a bajai családsegítők FELVONULÁS, ÉRTÉKELÉS Magyar borrendek közgyűlése Nem irreális az ak-érték Az Imrehegy Új Élet Mg. Szak- szövetkezet 300 ha közös szőlőt te­lepített 1980—83 között a Kecske- métvin Borgazdasági Kombináttal kooperációban, ugyancsak 300 ha szőlő szakcsoportos alapon a szövet­kezet integrációjában települt, való­ban vállalkozói forrásból, valamint állami támogatásból. Megjegyezni kívánom, mindkét kategóriában 80% nem szövetkezeti tag, hanem olyan vállalkozók, akiknek földje korábban nem volt. Ezek közé tartozik az emlí­tett cikk írója, Takács úr is. Mivel már telepítéstől fogva a vállalkozók használták a területet, így ezeket be­soroltuk az elővásárlásra jogosult földalapba. A valóság az, hogy a tag­ság közötti aranykorona értékesítése nem 500 Ft-ért cserél gazdát, hanem átlagosan 1200 Ft-ért. így a szövet­kezet 7 átlag aranykorona értéke és az említett, kialakult 1200 Ft szántó ak-értéke 8400 Ft/ha és a szőlő ese­tében is 300 Ft ak-szorzóval 8400 Ft/ ha. A kooperációs szőlők esetében ezért 600 Ft az ak-értéke, mert azt a szőlőt a szövetkezet telepítette. A cikket olvasva, úgy tűnik, Takács Já­nos „újságíró” úrban még élaz elmúlt rendszer bolsevista kisajátítási vá­gya, hogy elveni a tulajdonostól, va­gyonától megfosztani. A környékben hasonló áron mo­zog az aranykorona értéke, nem irre­ális aranykorona-értékek lettek meg­határozva, ezért a szövetkezetelle­nes, a vezetés ellen személyes gyűlö­leten alapuló, megalapozatlan cikket visszautasítom. Tisztelettel: Béla Lajos, elnök LEVI’S HETEK A CENTRUMBAN! Ezen a héten minden, LEVI'S nadrág vagy dzseki vásárlásakor FÉLÁRON "ACTIVE" SPORTCIPŐT VÁLASZTHAT! 3. hét .... ? 4. hét .... ? SIEMENS FAGYASZTÓLÁDÁK SZEZONÁRON + AJÁNDÉK NE FELEJTSE! JÖN, JÖN, JÖN! TÖRZSVÁSÁRLÓKNAK A SZERENCSE! Június 23-áig DOBJA BE SORSOLÁSI SZELVÉNYÉT! Június 25-én, 15 órától műsoros SORSOLÁS az áruház előtt, ahol gazdára talál a piros Suzuki Swift személyautó és több értékes ajándéktárgy. VARJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! CENTRUM (4713) Jakabszállás polgárai közül még azok is többször elsétálnak a Kun Béla utcába, akiknek még, vagy már nincs iskolás korú gyerekük. De a falu fejlődése mindig érdekelte őket, s számtalan példával szolgáltak, a társadalmi munkából is kiveszik ré­szüket. Az pedig természetes, hogy Szabó Mihály polgármester korareg­gel az építkezésnél kezdi a napját. Ugyanis jelentős beruházással gaz­dagodik a község: tornacsarnok és négy új tanterem épül a meglévő álta­lános iskola tőszomszédságában. A szükséges anyagokat — téglától a parkettáig — már régről beszerezte a hivatal, szem előtt tartva a gazda­ságosságot. A munkálatok elvégzé­sére pedig — az előbbi céllal vezé­relve — pályázatot hirdetett az ön- kormányzat. így most a helyi házila­gos brigád mellett több vállalkozó, szinte egymás keze alá dolgozva azon igyekszik, hogy a vállalt határ­időre, szeptemberre kifogástalanul átadják az épületet. Az összesen ezerkétszáz négyzet- méter építmény több mint negyven millió forintba kerül, s majdnem há­romszáz diák használja majd na­ponta. A régi iskolában napközi lesz. (Kép és szöveg: Pulai Sára) • Kiss István kőműves segéd­munkás a községben ott van min­den házilagos kivitelezésű beruhá­zásnál. Az új tantermekben most sorra javítja az ajtótok-illeszté­sekkel járó kis hibákat. • A sportcsarnok utcai oldala már elkészült. MEDITERRAN HANGULAT Ezt varázsoljuk az Ön fürdőszobájába is! Olasz-Magyar Kft csempe- és fürdőszoba-szaküzletek: Cegléd, Népkör u. 8. Tel.: 53/311-611 Szolnok, József A. u. 4. Tel.: 56/371-813 Kecskemét, bemutatóterem és iroda, Petőfi S. u. 14 magasföldszint. Tel.: 76/483-035 (4599) Új intézményvezetők Ugyan még a bélyegző sem ma­radt meg a kalocsai közművelődési intézmények régi-új vezetőinek ki­nevezésén, immár bizonyos, hogy az elkövetkezendő öt évben a művelő­dési központot, a könyvtárat, a kép­zőművészeti gyűjteményt és a zene­iskolát a könyvtár kivételével a régi igazgatók vezetik. Mint az önkor­mányzat legutóbbi ülésén kiderült, minden álláshelyre csupán egy pá­lyázat érkezett, azt is az eddigi veze­tők nyújtották be. Kisebb vitát az vál­tott ki, hogy az új kinevezésekkel egy időben milyen vezetői pótléko­kat adjanak. Végül a korábbi bér és pótlék megtartása mellett döntöttek, az egyedül egyetemet végzett könyv­tárigazgató pótléka maradt függőben, amire későbbi időpontban visszatér­nek. Ingyen tankönyv Fülöpjakab község önkormány­zata képviselő-testületi ülésén dön­tött arról, hogy az 1993/94-es tanévre a fülöpjakabi diákok ingyen kapják meg iskolai tankönyveiket és hittan­könyvüket. Reptéravató Egy év alatt repülőteret építettek Szentesen, a város melletti legelőn a helyi repülőklub tagjai. Az önkor­mányzat ötszázezer forinttal segítette a munkát. Az új repülőtér avatása jú­nius 19—én, szombaton délelőtt tíz órakor kezdődik. Itt az egész napos légiparádén többek közt bemutató ugrást hajtanak végre a kecskeméti repülőezred ejtőernyősei is. Egyházmegyei tanácsülés Nemrégiben az Egyházközségek Egyházmegyei Tanácsának gyűlését tartották meg Kalocsán. Megnyitójá­ban dr. Dankó László érsek az egy­házi és világi munkatársak szerepét méltatta az egyházban. A tanácsko­zás előadója dr. Harrach Péter, a Ma­gyar Püspöki Kar világi referense volt, aki a Magyar Egyházközségi Képviselő-testületek új szabályait ismertette. Kissolton már bevezették a gázt Már csak az utómunkálatok foly­nak Kissolt belterületén, a telepü­lésre bevezették a gázt. Mint Német József polgármestertől megtudtuk, a település lakói családonként nettó 30 ezer forinttal, míg az önkormányzat 15 százalékos közműfejlesztéssel és az áfával járult a költségekhez. A munkálatok előrehaladtával immár esély van arra, hogy a lakásokig elju­tott gázvezetéket tovább építsék, s a téli szezon beálltával a régen várt energiával fűthessenek. Horvát atya Nemrégiben távozott el Bajáról Knézvic Antun diakovói egyházme­gyés pap, aki ideiglenesen teljesített szolgálatot a horvát hívek között. He­lyébe Fra Ivica Alilovic ferences atya érkezett. Mihó János- emlékverseny A nemesnádudvari horgászok közgyűlésükön úgy döntöttek, hogy az évenként megrendezendő helyi horgászversenyüket az egyesületet alapító, az egy éve elhunyt elnökük­ről, Mihó Jánosról nevezik el. A hét­végén megtartott pecásvetélkedőre 84 horgász nevezett be, kétszázan meg szurkoltak. A kapás sendkívüli volt, 20 pontyot zsákmánjültak, kö­zülük a versenyt nyerő Hábermáyer Antal hármat fogott. Jutalma egy ér­tékes horgászfelszerelés. Bérleményben van A gyümölcsátvételről szóló cik­künkben tévesen jelent meg a tisza- kécskei telep neve. Az ingatlan tulaj­donosa a Zöldért, de a Bácsfruct Ke­reskedelmi Kft. bérli, s működtet ott felvásárlótelepet.

Next

/
Thumbnails
Contents