Petőfi Népe, 1993. június (48. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-15 / 137. szám
PETŐFI NÉPE 2. oldal, 1993. június 15. KÉRDŐJELEK A CIA-nak elhiszik? A minap nyilvánosságra került, hogy az amerikai Központi Hírszerző Hivatal, a CIA mit jelentett a törvényhozásnak a közép-európai országokról. A „cég” valószínűleg a hírszerző jelentéseket és a legális statisztikákat egybevetve fogalmazta meg értékelését. Miként látják az amerikai hírszerzők a térség helyzetét? Úgy vélik, hogy Lengyelországban, Magyarországon és Csehországban tették meg a legnagyobb lépéseket a piacgazdaság felé. S mit jelentettek külön Magyarországról? Azt, hogy az ország politikai és gazdasági stabilitása idevonzotta az elmúlt három évben a térségben beruházott nyugati tőke többségét: 7,5 milliárd dollárból 4 milliár- dot. Ezzel együtt is a CIA szerint nem mi, hanem Lengyelország áll az első helyen a privatizálás ütemét, az árak liberalizálását, a bankrendszer korszerűsítését és a fizetőeszköz átvált- hatóságát illetően. Miért kell ismernünk az ilyenfajta jelentéseket? Főleg azért, mert az értékelésekből bizonyos fokig következtethetünk a címzettek, jelen esetben az amerikai döntéshozók magatartására. De rájöhetünk arra is, mire helyezzük a hangsúlyt a külföld tájékoztatásánál, hogy ezzel is hozzájáruljunk a rólunk alkotott reális kép kialakulásához. Mit tennénk mi hozzá a CIA jelentéséhez?Azt, hogy az Egyesült Államoknak és Nyugat- Európának egyaránt érdeke a magyar átalakulás sikere. Ahogy Magyarország számára ezeken az országokon át vezet az út a nyugat-európai integrációkhoz, ugyanúgy az USA és Nyugat-Európa számára Magyarország fontos tranzitország a Kelet és a Balkán felé. Ezt a számunkra igen fontos szempontot a CIA-nak talán elhiszik . . . Bizonytalan Bosznia jövője Bizonytalan Bosznia-Hercegovina jövője; ötéves távlatban nem valószínű, hogy fennmaradna a bosnyákok, a horvátok és a szer- bek közös állama. A jelenlegi helyzetben — amikor a kezdeti agresz- szió jellegű konfliktus mindinkább polgárháborúvá alakul át — arra kellene törekedni, hogy a nemzetközi közösség segítségével szavatolják a muzulmánoknak mint releváns politikai tényezőnek a túlélését. így később nyugodtabb körülmények között a három nemzet eldöntheti, hogy együtt kíván-e élni, vagy szétosztja Bosznia-Hercegovinát. Ekképp összegezte a válság lehetséges megoldására vonatkozó elképzelését Milan Kuéan. A szlovén államfő tegnap négy- szemközti beszélgetést folytatott Budapesten Göncz Árpád köztársasági elnökkel. Ezután a két elnök találkozott a sajtó képviselőivel. Kuéan államfő szerint Európa szégyene, hogy még mindig megoldatlan az értelmetlen, borzalmas bosznia-hercegovinai válság. Ugyanakkor reményei szerint a közép-európai államok együttes kezdeményezéseivel ki lehetne mozditani a holtpontról a válság- kezelést. A politikus szerint az a legfontosabb, hogy ne fogadják el a háború, az 'etnikai tisztogatás kész tényeit, és a rendezési terveket ne azokra alapozzák. Göncz Árpád igen hasznosnak minősítette a szlovén államfővel folytatott megbeszélést. Különösen értékesnek ítélte, hogy Milan Kucan folyamatában látja a délszláv válság fejleményeit. Olyan megoldási módozatokban gondolkodik, amelyek mintegy lehűtik a háborút, és bizonyos idő elteltével lehető í tennék az ott élő népeknek, hogy maguk döntsenek sorsukról. Ez Bosznia külső határainak változatlansága mellett lehetővé tenné egy használható ideiglenes kantonális rendszer létrehozását, ami természetszerűleg korrekciókra is módot adna. A magyar—szlovén kétoldalú kapcsolatokat mindkét államfő felhőtlennek minősítette. Úgy vélték, hogy a mindkét ország számára elsődleges gazdasági kapcsolatok fellendítését nagy mértékben segíthetné a szabadkereskedelmi szerződés mielőbbi megkötésé. Adózatlan százmilliók az olajból (Folytatás az 1. oldalról) A megyei rendőrség március végén kezdett nyomozást T. László, a kiskunfélegyházi Demetrius Kft. ügyvezetője ellen. Vesztegetéssel és csempészéssel gyanúsítják: előzetes letartóztatásban van. Az eddigi adatok szerint legutóbb március 29-én érkezett a cég nevére 29 vagon olaj Romániából, amit a kecskeméti MÁV alsópályaudvaron vámoltak. — Az ügyvezető az eljárás során tízezer forintot ajánlott fel M. József pénzügyőr őrmesternek, ha a még nem vámolt 17 vagont vámkezelés nélkül kiadja — adott tájékoztatást a nyomozásról Lehoczky Miklós rendőr százados. A vámos állítólag eltette a pénzt és a „Kiadható” bélyegzőt ráütötte a papírokra. A MÁV ebben az esetben köteles kiszolgáltatni az árut. Nem állapították meg sem a mennyiséget, sem a vámilletéket. (Ha az olaj háztartási tüzelőolaj, akkor a vámilleték 6, ha gázolaj, akkor 25 százalék. Gázolajnál a forgalmi adó minden liter után további 24 forint 70 fillér.) A 17 vagonból hetet szőrén-szálán eltüntetett a kiskunfélegyházi cég. Ennek a mennyiségnek 11 millió forint lenne a vámilletéke és a forgalmi adója. A rendőrség feltételezése szerint a pénz már nem kerül be az államkasszába. Az őrizetbe vett T. László ellen eddig több vizsgálatot is folytatott a rendőrség. A gyanúsítottja volt annak az ügynek, amikor a kecskeméti G. & Sz. Trade Kft. ügyvezetője, a kecskeméti G. Gyula állítólag fiktív számlákat adott át T. László akkori cégének, a kiskunfélegyházi Modol Kft. A számlák összege meghaladta a 340 milliót, ami után T. László közel 70 millió forint forgalmi adót igényelt „visz- sza”. Ez a pénz máig nem került elő. A rendőrség tájékoztatást adott arról is, hogy a mostani olajügyben gyanúba keveredett vámőrt letartóztatták, majd később — mivel beismerő vallomást tett és a szerepe ily módon tisztázódott — egyelőre szabadlábra került. A hírek szerint a pénzügyőrség nem várt a bírósági tárgyalásig: M. Józsefet azonnal leszerelték. * * * Hasonló bűncselekményről adott tegnap hirt az MTI is. A tájékoztatás szerint csempészet és adócsalás miatt M.-né G. K., és társai ellen a Fővárosi Nyomozó Hivatal folytat nyomozást Budapesten. A gyanúsítottak állítólag egy budapesti nagyvállalat munkatársaiként 17,5 millió liter gázolajat vámkezeltettek háztartási tüzelőolajként 1992 júniusa és decembere között. A történteket az APEH és a vámosok közös ellenőrzése derítette fel. A büntetőeljárás szereplői 254 millió forint értékben követték el a csempészet bűncselekményét, 357 millió forint értékben pedig adócsalást is. Az olajbiznisz „karrierjét” igazolja egyébként, egy múlt heti cikkünk is. Mint megirtuk: néhány nappal ezelőtt eljárás indult a kiskunhalasi H. Ferenc és V. Imre, valamint a bajai Sz. Ferenc ellen. Ok a gyanú szerint 40 millió forint értékű gázolajat akartak vámkezelés nélkül Magyarországon forgalmazni. Lesz ma megegyezés a Malévnál? A Malév vezetőségének új ajánlata — bár csekély mértékben módosult a korábban szilárdan tartott állásponthoz képest — még mindig nem jelent elfogadható alapot az érdekképviseletek számára — nyilatkozta a hétfői egyeztetést követően áz MTI-nek Pardi István, a Malév Szakszervezetek Szövetségének elnöke. Pardi István elmondta: a korábban ígért, június l-jétől életbe lépő átlag 10 százalékos béremelés mellé a vállalat szeptembertől újabb 5 százalékot helyezett kilátásba. Tavaly reálértékben már jelentős mértékben csökkentek a vállalat alkalmazottainak bérei, és a most kilátásba helyezett fejlesztés is elmarad az infláció várt mértékétől. A szakszervezetek által követelt béremelés a vállalat költségvetésének mindössze 0,7 százalékát érintené — mondta a szakszervezeti vezető. A vállalat idqn a bérek karbantartása helyett nagy befektetésekbe fogott, amelyeknek megalapozottságáról nem győzték meg a dolgozókat. Emellett az érdekképviseletek azt is sérelmezik, hogy a most ígért béremelésjelentősen elmarad még a vál- lal'ÍÍTtöbbször is módosított 1993-äS’' Muda&átn tervében szereplő 2(..százaléktól is. Pardi István kifejtette: a kedd reggel 10 órakor kezdődő újabb egyeztetésen tárgyalási alapként elfogadnák az éves szintű 21 százalékos bér- fejlesztést, azzal, hogy szeptemberben lehetőség nyíljék az újabb változtatásra. Ma lejár a béregyeztetésekre e tör - vényben előírt egyhetes határidő. A szakszervezeti vezető nem tudott választ adni arra, mi történik, ha kedden sem leszmegegyezés. Annyit azonban leszögezett: a szakszervezetek a törvény adta kereteken belül folytatják a bérharcot. A meddő férfiak fele gyógyítható Szabad György Norvégiáról Nagyon sikeresnek és hasznosnak minősítette háromnapos nor- végiai látogatását Szabad György. Az Országgyűlés elnöke tegnap sajtóbeszélgetésen számolt be skandináviai útjának tapasztalatairól. Elöljáróban elmondta, hogy a magyar- norvég kapcsolatok igen jók, mentesek bármiféle konfliktustól. Ugyanakkor — és a megbeszéléseken ezt a norvég partnerek is így látták — a kapcsolatrendszer még számos kiaknázhatatlan lehetőséget tartogat. Norvégiában nagyra értékelik azt a szerepet, amelyet Magyarország tölt be a közép-európai „nyugtalan régióban”. Úgy tartják, hogy Magyarországnak egyfajta stabilizáló szerepe van á térségben. Különösen figyelemre méltónak Ítélik, hogy az ország megőrizte belső politikai stabilitását és problémáit a nemzetközi normák szerint igyekszik megoldani. Jórészt ezzel magyarázható, hogy a skandináviai országban nagy érdeklődéssel tekintenek a Magyarországhoz fűződő kapcsolatokra. A norvég törvényhozás vezetőivel folytatott megbeszéléseken megállapodtak abban, hogy a különféle nemzetközi szervezetekben törekednek álláspontjaik egyeztetésére, és ha lehet, fokozottabb együttműködést is kialakítanak. A tárgyaló partnerek elismeréssel szóltak Budapest nemzetiségi, kisebbségvédelmi politikájáról. Ezzel kapcsolatban ismét csak azt tartották különösen figyelemre méltónak, hogy a határokon túl élő magyar nemzeti kisebbség ügyében Budapest az európai normák érvényesítését szorgalmazza, nem valamiféle sérelmi politikát folytat, a törekvéseit a nemzetközi fórumokra támaszkodva igyekszik elérni. Felmentették az államtitkárt A köztársasági elnök, a miniszterelnök javaslatára, felmentette saját kérésére és érdemei elisme- '^r'TOgÖ’áh,-«TW7)it, június 30-ai hatállyal. Fidesz-küldöttség Romániában Orbán Viktor vezetésével tegnap Fidesz-delegáció utazott Romániába. A fiataldemokraták küldöttsége a két ország kapcsolatát érintő időszerű politikai kérdésekről — többek között a román—magyar alap- szerződésről - tárgyal az ellenzéki pártok vezetőivel, valamint találkozik Markó Bélával, a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének elnökével, és Tőkés László nagyváradi püspökkel, a szövetség tiszteletbeli elnökével. A világon a házasságok 15 százaléka gyermektelen, s ennek az állapotnak fele-fele részben oka a feleségek és a férjek meddősége. Nagyjából hasonló az arány Magyarországon is, ahol 200 ezer házas férfi küzd nemzőképességi zavarokkal — mondotta dr. Corradi Gyula, a SOTE urológiai klinikájának adjunktusa, a Nemzetközi Andrológiai Kutatócsoport magyarországi szekcióvezetője, a hétfőn Hévizén rendezett nemzetközi tudományos ülésen. Hozzátette: gyógyszeres kezeléssel és műtéti úton a férfi meddőségi esetek 45-50 százaléka gyógyítható. Ebben nagy segítséget jelent az országban egy évvel ezelőtt létrehozott, hat kórház szakemberei alkotta kutatócsoport számára, hogy a WHO vizsgálati standardjei és adatbázisa alapján összehangoltan dolgozhatnak. A házastársak immunológiai A hazai magántőke érdekképviseleti szervezeteinek együttes fellépése, illetve szorosabb együttműködése szerencsés kezdeményezés, mivel így a kormányzat számára is egyértelműek azok az érdekeltségek, amelyek tükrében tárgyalnia kell a munkaadókkal. Ezt Szabó Iván pénzügyminiszter mondta azzal kapcsolatban, hogy a négy vállalkozói érdekképviseleti szervezet — a Vállalkozók Országos Szövetsége, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége, az Ipartestületek Országos Szövetsége Magyar Kézműves Kamara és a Magyar Iparszövetség — jelezte: egyes, stratégiai kérdésekben egyeztetik álláspontjukat, közösen lépnek fel. összeférhetetlenségétől a szervi megbetegedésig, a szexuális úton terjedő chlamydiasis fertőzéstől a környezeti, dohányzási ártalmakig a gyermekáldás elmaradásának sokféle okát tárta fel a férfiak oldaláról is a három év óta működő, s 14 európai és tengerentúli ország orvosaiból, biokémikusaiból nemzetközi kutatócsoport. Mindezt a csoport vezetője, az olasz Aldo Isidori professzor fejtette ki referátumában, a jelenlevő magyar szakemberek figyelmébe ajánlva az itáliai gyakorlatot. Eszerint az orvosegyetemeken a jövőben már 2 évig tanulnak andrológiát férfigyógyászatot a medikusok. Ámint az ülésen elhangzott: hazánkban demográfiai érdek az ilyen jellegű egyetemi, illetve posztgraduális képzés mielőbbi megvalósítása. A pénzügyminiszter tegnap találkozott a négy szervezet vezetőivel, ahol aktuális gazdasági kérdésekről esett szó. Ez a megbeszélés egyébként része volt annak a találkozó- sorozatnak, amelynek során az immár laza szövetségben levő szervezetek megbeszélést folytatnak a gazdasági minisztériumok vezetőivel. A találkozón Szirmai Péter, a VOSZ társelnöke arról szólt, hogy a vállalkozói szervezetek jó értelemben vett lobbizásukkal úgynevezett filozófia váltást kívánnak elérni. Vagyis azt — hangsúlyozta Szirmai Péter —, hogy a kormányzat először a gazdaság teljesítőképességét vizsgálja meg, s az alapján ossza szét a jövedelmet, ne pedig a tervezett kiadásokhoz igazítsa bevételeit. Marad-e a SZER ? Az amerikai kormány összevonja a Szabad Európa és az Amerika Hangja rádiót, hogy a párhuzamosságokat. megszüntetve jelentős ösz- szegeket takarítson meg jelentette tegnap a The New York limes. A kérdésről évek óta vitatkoznak Washingtonban s a háttérben nemcsak politikai, hanem hatásköri kérdések is vannak — emlékeztetnek megfigyelők. Vezető közép-kelet-európai politikusok ismételten kérték Washingtont: tekintettel a térség helyzetére, a szabad sajtó, különösen a független elektronikus média kialakulatlanságára, folytassák a SZER adásait, amelyek a tárgyilagos tájékoztatás mellett szakmai mértékül is szolgálhatnak. Az összevonás támogatói szerint felesleges, hogy a SZER függetlenül működjék a 2. világháborúban alapított állami rádió, a kormány tájékoztatási hivatalának alárendelt Amerika Hangja mellett. Az utóbbi 49 nyelven, köztük magyarul sugároz, ugyancsak évi 220 millió költségvetéssel, de nem foglalkozik a célországok belügyei- vel: feladata az Egyesült Államokról és a világpolitikáról való tájékoztatás. A Clinton-kormány eredetileg a SZER megszüntetése mellett volt, de befolyásos törvényhozási körök nyomására kompromisszum alakult ki, amelyben a két intézmény összeolvasztásával —. mindkettőnél megszüntetnék párhuzamos részlegeket. A kérdésről még a héten meghallgatások kezdődnek a szenátusban. EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Útközben kifosztott konvojok Bár a muzulmánoknak szánt segélyszállítmány egy része, mintegy nyolcvan teherautó eljutott a kelet-boszniai Tuzlába, a konvoj nagyobbik részét útközben több ízben kifosztották, eredetileg több mint négyszáz teherautó indult útnak. A sofőrök egy részét a volán mellett lőtték le a horvát orvlövészek, sokakat elhurcoltak, a szállítmány jelentős részének pedig nyilvánvalóan végleg nyoma veszett. A NATO egy költséges fikció? A boszniai kudarc a NATO katonai és politikai kimúlásának jele: ahhoz, hogy a szövetség tovább éljen, szélesebb szervezetté kellene alakítani, amely végül magába foglalja a Varsói Szerződés volt tagjait és új feladatként megakadályozza a határok erőszakos megváltoztatását, megfékezi az etnikai konfliktusokat — írta a The New York Timesban James Chace professzor. A World Policy Journal főszerkesztőjének véleménye szerint mind George Bush, mind Bili Clinton elnök arról beszélt ugyan, hogy a NATO-nak új feladatokat kell adni, ám ezt egyikük sem valósította meg és — amint a boszniai válság mutatja - „a NATO nem sokkal több költséges fikciónál”. Cristopher Becsben tárgyalt Az Egyesült Államok „erőteljes határozat” elfogadását szorgalmazza Bécsben — mondotta Warren Christopher amerikai külügyminiszter az osztrák fővárosban tartott sajtóértekezletén. Christopher tegnap délben érkezett Bécsbe, s mielőtt bekapcsolódott volna az Austria Centerben megnyílt emberi jogi tanácskozás munkájába, találkozott az EBEÉ küldöttség vezetőivel, majd munkaebéd keretében tanácskozott Alois Mock külügyminiszterrel. Christopher néhány órás bécsi tartózkodása nem tette lehetővé, hogy találkozzon Kozirev orosz külügyminiszterrel, akit csak az amerikai politikus elutazása után, késő este vártak Bécsbe. Tiltakozó akciók Ukrajnában Több tízezres kormányellenes tüntetés kezdődött tegnap a keletukrajnai Donyeckben és Luganszkban. Az MTI értesülései szerint egyelőre egyik városban sem volt összetűzés a nagy erőkkel felvonuló rendfenntartók és a tömeg között. Az ukrán parlament kora este rendkívüli ülést tart és azon kizárólag az egy hete tartó és mind veszélyesebb méreteket öltő sztrájk nyomán kialakult helyzetet vitatja meg. A két városban megkezdett akció része annak az egész országra meghirdetett polgári engedetlenségi kampánynak, amelyekkel a szakszervezetek a nagyarányú áremelések ellen akarnak tiltakozni. Nő kormányfője lesz Kanadának Kim Campbell, Kanada jelenlegi védelmi minisztere veszi át a visszavonuló Brian Mulroney-től a miniszterelnökséget: a konzervatív párt vasárnapi ottawai kongresszusa a 46 éves vancouveri jogásznőnek szavazott többséget az ellenjelölttel, Jean Charest környezet- védelmi miniszterrel szemben. Mulroney, aki 1984-ben a konzervatívok Kanada történelmében páratlan méretű, elsöprő többségével került kormányra, már korábban bejelentette visszavonulását. Kim Campbell-rendhagyóan gyors pályát futott be: 1988-ban lett először jiafláméhtf képViselö'é's támogátója, Bfián Mulroney toáí1 2‘évVd‘ később kinevezte az ország első női igazságügy-miniszterének, majd tavaly a védelmi tárcát vette át. Meciar vagy aláír vagy lemond Ha a szlovák miniszterelnök mégsem írja alá a parlament által módosított törvényt, akkor nem marad egyéb választása, csak az, hogy benyújtja lemondását idézi Milan Cicet, a Szlovák Köztársaság Alkotmánybíróságának elnökét a pozsonyi Pravda tegnapi száma. Cíc a CTK cseh hírügynökség kérdésére válaszolva fejtette ki, hogy Vladimir Meciar egyéb módon nehezen tudná teljesíteni azt, amire esküjében kötelezte magát, tehát hogy a kormány tagjaként minden jogi előírást tiszteletben fog tartani. Az alkotmánybíróság elnöke mindezt azzal kapcsolatosan mondta el, hogy a szlovák kormányfő a közelmúltban kijelentette: nem írja alá a parlamenttörvénymódosító határozatát, amely az állampolgárokat mentesítette azon kötelesség alól, hogy a családi pótlék folyósításának feltételeként havonta jövedelemigazolást kell beszerezniük. Bíróság előtt a volt titkár Rigában, a lett Legfelsőbb Bíróságon tegnap megkezdődött Alfreds Rubiks, az egykori Lett KP első titkára perének a tárgyalása. A kommunista vezetőt 1991 augusztusában, az elvetélt konzervatív moszkvai puccs után tartóztatták le. Rubiks — elvbarátaihoz hasonlóan — élére állt a demokratikus változások megállítására tett kísérletnek. A puccs hírére félelmet keltő rádióbeszédben jelentette be, hogy a balti államban vége a demokratizálási folyamatnak, az ország nem fog kiválni a Szovjetunióból. A lett legfelsőbb biróság elnöke röviddel azután, hogy megnyitotta, már el is napolta a pert. ENSZ-légitámadás Mogadishuban Az ENSZ Szomáliában állomásozó egységei tegnap hajnalban több mint egy órán át tartó légitámadást intéztek Mogadishu több katonai célpontja ellen. A kevéssel éjfél után kezdett akció, az egyik legfőbb Szomáliái hadúr, Mohammed Farah Aidi állásai ellen irányult. A csapást AC—-130 amerikai gépekkel hajtották végre, s a fő célpont a tábornok által ellenőrzött lőszerraktár, illetve garázs volt. Az AFP kórházi forrásokra és szemtanúkra hivatkozó jelentés szerint két polgári személy meghalt és kettő megsebesült a hétfőre virradóra végrehajtott légitámadás során. Az egyik áldozat egy hat év körüli gyermek. Egyeztetett álláspontok