Petőfi Népe, 1993. május (48. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-05 / 103. szám
TISZTELT SZERKESZTOSEG! 1993. május 5., 7. oldal Kedves Olvasóink! A ma közölt leveleket Bajáról, Jánoshalmáról, Kecskemétről, Soltvad- kertről és a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőségtől írták. Valamennyi téma tanulságos. Bajai levélírónk például Solton elhunyt édesapja tragikus életét, házának elkótyavetyélését, örököseinek kisemmizését vázolja fel. Egyik kecskeméti olvasónk — aki Lakiteleken kárpótlásra jogosult — bebizonyítja, hogy igenis van kiút a lakiteleki foldügy ördögi köréből. Várjuk további közérdekű írásaikat. (A szerk.) Lajosmizsei vélemények lapunkról Május 1-jén Lajosmizsén kis közvélemény-kutatást végeztünk arról, hogy a Petőfi Népében ki, miről olvasna szívesen? Az írásban adott válaszok lényegét az alábbiakban foglaljuk össze. Mohi Ignácnak nagyon tetszik a lap, mert sokrétűen foglalkozik mindennel. Nagy László nyomdászmester is kedveli az újságot, elégedett megyei nemzetközi híradásával, de hiányolja, hogy kézilabda NB Il-es táblázatot egy éve nem közöltünk. Biriszki Kinga az egyik legérdekesebb napilapnak tartja a Petőfi Népét, melyet az egész családja olvas, s amelynek ára is elfogadható. Jónak tartja, hogy a megye minden településéről írunk. Általában színvonalasnak tartja a híradást, de szívesen olvasna több hírt az iskolai rendezvényekről. Tan Antal még több sportot szeretne olvasni a lapban. Egy felsőlajosi lakos (nevét nem írta le) a lap tartalmával es küllemével egyaránt nagyon elégedett, de kevésnek találja benne a gazdaságokkal foglalkozó cikkeket. Sikár József több külpolitikai cikkre kíváncsi—a helyi jellegű hírek mellett —, és javasolja, tájékoztatni kellene arról is, hogy mit érdemes elfogadhatóan termelni a gazdáknak, s be kellene mutatni a termelő-felvásárló kapcsolat alakulását. Nagy Andrásné azért szereti lapunkat, mert a helyi dolgokról teljes részletességgel tájékoztat. Nagyon jónak tartja, hogy helyet adunk az olvasói véleményeknek is. A sportoldalt kamasz gyermekei kedvelik. Nagyné Jobbágy Ildikó sokoldalúnak tartja a Petőfi Népét, melyet egész családja szívesen olvas. Egy helyi lakos (névnélkül) a hátsó oldalt tartja a legtartalmasabbnak, sokallja a hirdetést és a politikát, keveselli a megyére vonatkozó híranyagot. Vass Szilárd Lajosmizséről szeretne olvasni több napi hírt, s kívánatosnak tartja, hogy bővebb terjedelemben foglalkozzunk az olvasók panaszainak orvoslásával. T. Istvánná is elégedettségét fejezte ki, azzal a megjegyzéssel, hogy ha még több jó cikket kitalálunk, csak a lap hírnevét öregbítjük. Van kiút a lakiteleki patthelyzetből Lakiteleken a kárpótlásra kijelölt földalapokat nem hagyta jóvá a kár- rendezési hivatal, mert a kijelölt földek jó részét bankhitel terheli. Ugyanis a kárpótlási törvény szerint kárpótlási földeket csak tehermentesen lehet árverésre bocsátani. Vagyis, addig nincs árverés, nincs kárpótlás Lakiteleken, amíg nem törlik a földekre terhelt jelzálogot. Tehát a hitelt vissza kellene fizetnie a termelőszövetkezetnek, illetve átalakult jogutódjának, a Szikra Szövetkezetnek. Csak hát erre évekkel ezelőtt sem volt és ma sincs pénz. A Petőfi Népében a közelmúltban megjelent két ezzel kapcsolatos cikk úgy illusztrálja a fenti helyzetet, hogy nincs kiút, hogy Lakitelek népe ördögi körbe került és senki sem tudja, mi lesz. Persze Gangl János, a szövetkezet elnöke az április 30-án megjelent cikk írójával elfelejtette közölni, hogy az átalakulás előtt, amíg volt vagyona-ingatlana a termelőszövetkezetnek, mindenek előtt az adósságot kellett volna rendezni és csak utána osztani részje- gyet-vagyonjegyet. Bizony, furcsa egy helyzet. Már csak azért is, mert könnyen lehetséges, hogy Lakitelek újabban majd azzal fog kitűnni, hopy nem tudja végrehajtani a kárpótlást. Mert hát a vagyont szétosztották több százmilliós értékben, ugyanakkor az adósságot —melynek felvétele nem a földvesztett emberek érdekében történt—elfelejtették rendezni. Nos, ennek ellenére van kiút. Mégpedig: 1. A törvény szerint a kárpótlási földekért leadott kárpótlási jegyek és utalványok a lakiteleki szövetkezet tulajdonába kerülnek, szabad fel- használás céljára. Tehát a szövetkezet és a kárrendezési hivatal kössön megállapodást, hogy a szövetkezet lemond a kárpótlási jegyekről a bankok javára, hiteltörlesztés céljából. 2. Ha a szövetkezet erre nem hajlandó, vagy a kárpótlási jegyek nem fedezik a banki hitelt, úgy az illetékes hatósági-állami szervek (kárrendezési hivatal, ügyészség, földművelésügyi hivatal, köztársasági megbízott) kezdeményezzenek bírósági eljárást a Szikra Szövetkezettel szemben, a kárpótlási törvény végrehajtásának akadályoztatása miatt. Kérjenek bírósági határozatot a szövetkezet netán még meglévő vagyonának, illetve a szövetkezeti vezetők nem jelentéktelen vagyonának jelzáloggal való terhelésére. 3. Amennyiben a kárpótlási törvénynek nem lehet érvényt szerezni törvényes úton, vagyis, ha a törvénytelen állapotot szentesítem lehet, akkor Lakitelek néhány száz állampolgára folyamodjon ugyancsak törvénytelen módszerhez, s a földrendező bizottság szervezésében foglalja el a kárrendezésre kijelölt földeket, a kárpótlási jegyek értékének arányában. A Lakiteleken kialakult helyzetből nagyon sok tanulságot le lehet vonni. Legfőbb ideje már, hogy az illetékesek aktatologatás helyett a tettek mezejére lépjenek, még mielőtt meghiúsulna a kárpótlás. Vagy lehet, hogy éppen erre megy ki a játék? Ki tudja ... Egy lakiteleki kárpótlásra jogosult (Név és cím a szerk.-ben) Zavarosban halásznak a rovásomra Nem szoktam újságokkal levelezni. Azonban lapjukban többször olvastam olyan írást, mely valamilyen munkaváŰalóijogsérelmet tett szóvá. Ez ösztönzött arra, hogy a Jánoshalmi Petőfi Mezőgazdasági Kereskedelmi és Szolgáltató Szövetkezet illetékes vezetői által okozott sérelmemet nyilvánosságra hozzam. A közös gazdaságban (legutóbb a szövetkezet ELTKE Kft. dolgozójaként) tizenkét esztendeig tevékenykedtem fizikai munkakörben. Tavaly januártól decemberig, tehát egész éven át, megrokkant egészségi állapotom miatt, táppénzes állományban voltam. Az idei évtől kezdődően pedig 50 százalékos rokkantságom következtében, szociális járadékban részesülök. Januárban szóban kértem a munkahelyem vezetőit, hogy az 1992-es evre járó 26 nap fizetett szabadságomat váltsák meg pénzben, mivel azt évközben — betegállományban léven nem tudtam természetben igénybe venni. Ezután pedig már nem dolgozom a szövetkezetben. Később írásos folyamodványt is benyújtottam, a szövetkezet elnökének címezve, kérve őt, hogy intézkedjék szar badságom kifizetése ügyében. Ám Ő ezt elmulasztotta. A szociális járadékossá válásom miatti szövetkezeti felmondás tudomásul vételekor közvetlen vezetőimet arra is megkértem, hogy a szövetkezetben ledolgozott 12 évem után a 3 havi végkielégítést fizessék ki részemre. Azonban ezt is megtagadták. Nem értem, miért packáznak velem, miért halásznak a zavarosban a rovásomra, miért nem adják meg unszolás nélkül mindazonjárandósága- imat, melyeket a munka törvény- könyve lehetővé tesz? ' Ezúttal is kérem őket, fizessék ki részemre, ami jár, még mielőtt bírósághoz fordulnék igazságtételért. Fekete Tamásné Jánoshalma Deák F.u. 71. Téma: a lengyelpiac Április 27-ei lapszámunkban közöltük egy kecskeméti vállalkozó írását, melyben kifejti véleményét a lengyelpiaccal kapcsolatban. Két figyelmet érdemlő levelet kaptunk, válaszként a cikkre. Az egyiket a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetője, a másikat egy kispénzű családanya írta. Ellenőrzések, tiltások, bírságok A cikkíró vállalkozó szakszerű megjegyzéseivel — két megállapítás kivételével — egyetértek. Magam és munkatársaim, és egész országos szervezetünk, munkánk során nap mint nap szembetalálkozunk a leírt anomáliákkal, és a jogszabályi kereteken belül tesszük kötelességünket, következetesen alkalmazzuk a felelősségrevonást a szabálysértőkkel szemben. Az illegális kereskedelemmel hivatalunkból fakadóan sem érthetünk egyet, s annak visszaszorítására felügyelőségünk megtette javaslatát az országos főhatóságok felé is. A cikk írója információinak begyűjtésénél nem járhatott el kellő alapossággal, ezért kerülhetett megállapításai közé olyan téves megjegyzés, miszerint felügyelőségünk nem tekinti feladatának a fogyasztói érdekvédelmet a KGST-piacon, s hogy nem megyünk ki a lengyelpiacra, ahol szinte minden asztalnál, pokrócnál többféle szabály- sértést is megtalálhatunk. Tájékoztatom a Tisztelt Olvasót, hogy 1993-ban eddig Bács-Kiskun megyében öt — úgynevezett KGST- piacon tartottunk együttes ellenőrzést, többnyire a Vám- és Pénzügyőrség, az adóhatóság, a rendőrség és a helyi ön- kormányzat képviselőivel. Ez alkalmakkor 60 személyt ellenőriztek felügyelőink. Intézkedéseink a következők voltak: letiltottunk, illetve feltételekhez kötöttünk több mint 424 ezer forint értékű áru forgalmazását (a ko-’ nyaktól a nagy értékű elektromos cikkig). Szabálysértési jogkörünkben 26 ezer forint pénzbírságot szabtunk ki. Hatáskörünkbe nem tartozó szabály- sértésről több esetben feljelentést tettünk a helyi önkormányzatnál, a vámhatóságnál és az APEH-nál. Úgy gondolom, a fenti adatok jól kiegészítik a cikk írójának információit, véleményeit, s a fogyasztóknak, vállalkozóknak egyaránt közelebbi képet e piacok ellenőrzéséről. Szeretném tájékoztatni a megye lakosságát, hogy felügyelőségünk a jövőben is mindent megtesz a fogyasztói érdekvédelem szolgálalában. Szigorúan felelősségre vonunk minden vállalkozót, akinél, akiknél olyan kereskedelmi tevékenységet észlelünk, amely jogszabályokba ütközik. Dr. P. Kovács István megyei fogyasztóvédelmi felügyelőségvezető Szükségünk van erre a piacra Olvastam a Petőfi Népében egy vállalkozó levelét. Menjünk mindannyian a lengyelpiacra? cimmel. Én is a lengyelpiacról szeretnék néhány gondolatot leírni, mint három gyermekes anyuka, a vállalkozóval szemben, a piac mellett. Én megértem az ő érveit is, de mint fogyasztónak, nekem is megvannak a saját érveim. Nemrég olvastam valahol, hogy az államkassza mekkora bevételtől esik el az úgynevezett KGST- piacok miatt. A férjemmel mindketten 22 évesek voltunk, amikor összeházasodtunk, tele reménnyel, óriási ambícióval. Nekiálltunk építkezni. Nem nagy a ház, három szoba, előszoba, konyha, fürdőszoba és WC. Se tetőtér, se központi fűtés. Közben meglett a két gyerek. Dolgoztunk, de a pénz nem lett több, mindig kevesebbre jutott belőle. Nem rég meglett a harmadik gyerek is. Mi már nem akartuk, de a két kislány nagyon szeretett volna egy kisfiút. Sikerült. Ennyit a családi háttérről. A havi OTP-részletünk a bútorrészlettel együtt 8000 forint. Nem írom le a havi költségvetésünket. A végeredmény: ötünkre jut 15 ezer forint. Szeretném, ha a vállalkozók is elgondolkoznának és készítenének egy számvetést, mielőtt kézzel-lábbal tiltakoznak a KGST-piac ellen. A mi pénzünkből ugyanis így sem jut, úgy sem jutna az állami kasszába. Ugyanis, ha nem lenne az a piac, nagyon sok mindent nem tudnék megvenni. Számolják csak ki, a piacon a 10 éves lányomra 600 forintért tudok venni farmernadrágot, nem pedig 1500- ért, mint az üzletekben. Pedig, tessék elképzelni, ugyanazt a nadrágot láttam az egyik vállalkozó boltjában. Nem őt akarom bántani, de ha nekem csak 600 forintom van, akkor megveszem a piacon a poros, büdös pokrócról, majd otthon kimosom és a nadrágra nincs ráírva, hogy előkelő üzletekben vettem, vagy nem. Tudom, vannak, akik üzletben vásárolnak, mert lenézik a piacot. De miért akarják a kisemberektől elvenni még ezt a lehetőséget is? És higgyék el, én még soha nem csalódtam egy árusban sem. Mindig becsületesek, megengedik, hogy kibontsam az árut, esetleg megnézzem, hogy minden darabja megvan-e. Nem néznek rám flegmán, nem tesznek megjegyzést, ha nem veszem meg az árujukat. Tessék ugyanezt kipróbálni egy butikban. A múltkor szükségem volt sürgősen egy fekete ruhára. Csak 700 forintom volt erre. A KGST-piacon sikerült beszereznem. A kétrészes ruháért 1000 forintot kért az árus. Mutattam, hogy nekem, sajnos, csak 700 forintom van, majd távoztam. Utánam jött és ideadta ennyiért. Ezek az emberek nem rosszin- dulatúak. Biztos, hogy sok bűnöző is van közöttük. De nézzünk szét a környezetünkben, ott sokkal több kivetnivaló embert találunk. Szeretném, ha az illetékesek megértenék, hogy a KGST- piarca miért van szükség. Kétes alakoktól én soha nem vásárolok, de a kockázatot inkább vállalom a kevés pénzemért, mert ruházkodni nekünk is kell. Nem szoktam panaszkodni, segélyért járni. Fiatalok vagyunk, dolgozunk, elvállalunk minden „fekete” munkát, bármit, ami biztosítja a megélhetésünket. A véleményemmel bizonyára nem vagyok egyedül. Szeretném, ha levelemet leközölnék. Kíváncsi lennék, mások hogy vélekednek minderről. Tisztelettel: B. M.-né Kecskemét Ha a beteg ennyire kiszolgáltatott... Az április 21-ei lapszámban megjelent. Mire fizetjük az egészségbiztosítást? című levelet olvasva, újra haragra lobbantam, mert előzőleg velem is hasonló eset történt, s éppen a kecskeméti fogászati szak- rendelésen. Ezért szinte kötelességemnek éreztem megírni az esetet, mert ha az osztályról mások is így vélekednek, akkor ott valami nincs rendben. Történetem röviden a következő: Fiammal fogszabályozásra szerettem volna menni. Nem először próbálkoztam, de az biztos, hogy utoljára. Miután megtudtam, hogy oda csak a körzeti fogorvos beutalójával mehetünk, megjelentünk Berente doktornő rendelője előtt. Vártunk türelmesen, hiszen nem volt kiírva a rendelés kezdete, csak az, hogy délelőtt vagy délután. Úgy gondoltam, hogy 8 órakor elkezdődött, mert érkezésünkkor már ücsörögtek betegek a rendelő előtt. Kijött az asszisztens, s megkérdeztem, hogy Berente doktornő rendel-e már? Felvilágosított, hogy nem rendel, de aznap nem is fog. Mire én: de hiszen ez nincs kiírva (bar mindenféle cetli lógott ezen az ajtón is). Gyorsan előadtam, hogy én csak egy beutalót szeretnék kérni a fogszabályozásra, azért éppen ma, mert ott csak szerdán van betegfelvétel, és különben is szünet van az iskolában. Erre az asszisztensnő közölte, hogy nincs is ott rendelés. Én azonban nem hagytam lerázni magam, hiszen az előző este csak azért mentem be, hogy megnézzem, másnap biztosan lesz-e rendelés. Ugyanis többször jártam már úgy, hogy a rendelési napon különböző cetliket találtam az ajtón. Most megnyugtattak, hogy szerdán mehetünk. A történet másnap folytatódott az emeleti rendelő előtt, mert végül is nem kerültünk be sehova, mivel a nővérke elvette ugyan a betegbiztosítási kártyánkat, de be már nem hívott bennünket. Sok dolga volt. Fél 10 körül meghozta a tízórait — gondolom —, mivel a reggeli ideje már elmúlt. Nem voltam egyedül a felháborodásommal, ezt láttam a tekintetekből. Éppen fogyasztották a tízórait, amikor a fiam, megunva a várakozást, bekopogott és elkérte a kártyát, mondván, hogy sajnos, nem tudunk tovább várni. Elviharzottunk, mert ki tudja, lehet, hogy mire megkaptuk volna a beutalót, lent már befejeződött volna a szakrendelés, vagy ücsöröghettünk volna ott is néhány órát. Ezek után én is csatlakozom az előző levél zárszavához, s ugyancsak felteszem a kérdést: ha a beteg ennyire kiszolgáltatott, miért is fizetjük az egészségügyi biztosítást? Kérem, az újságban csak a nevem kezdőbetűjét írják ki, hogy a fiamat ne csúfolják a cikk kapcsán kamasz- korban lévő barátai. N. A.-né Kecskemét, (A teljes név és cím a szerkesztőségben) Másoké lett a családi ház Édesapám emlékének tartozom azzal, hogy mindent megpróbáljak elmaradt rehabilitásának ügyében. Ezért fordulok Önökhöz is, kérve a segítségüket. Mert hiába, hogy a történelem mindenben őt igazolta, a rendszerváltás sem teszi lehetővé, hogy rehabilitására törvényes úton sor kerülhessen. Édesapám, Gruber Lajos, Solt, Posta utca 19. szám alatti lakos 1991. augusztus 20-án meghalt. Tizenkét éves korától dolgozott, az átlagnál nagyobb munkabírású, bátor, segítőkész, lehetetlent nem ismerő, becsületes kereskedő ember volt. Gyűlölte a hazugságot, a csalást, lopást. Hitt az igazában, harcolt érte, vállalt minden megtorlást, de megtörni soha nem tudták. Társadalmi besorolása: osztályidegen, kulák, ellenforradalmár volt, s viselte ennek minden következményét (házkutatások, meghurcolások, rövidebb börtönbüntetések stb.). Ő is bekényszerült 1960-hán a Solti Szikra Tsz-be, földjét, lovait, egész gazdaságát bevitte, s mint szappanfőző, melléküzemágban dolgozott. Egy idő után szaporodtak a munkabérjellegü konfliktusok és édesapám be merte perelni a tsz-t. Előzőleg ki akart lépni, de nem engedték, utána meg kizárták a szövetkezetből. A járásbíróság édesapámnak adott igazat, a megyei bíróság pedig elmarasztalta, es több mint 115 ezer forint megfizetésére kötelezte. Édesapám elmondása szerint a per koncepciós formában zajlott. Zárt tárgyalás volt, édesapám tanúját nem idézték be, tőle sem kérdeztek semmit, a főkönyvelő az elnök ellen nem vallhatott, az igazságügyi könyvvizsgáló szakvéleményét a bíróság nem vette figyelembe. A végeredmény: elárverezték a családi házunkat. Az árverésen senki sem jelent meg, mert a faluban az emberek jól ismerik egymást, és mindenki tudta, hogy ez bosszú, így az akkor kb. 640 ezer forintot érő házunkat átírták a tsz tulajdonába. Kiküldtek 125 ezer forintot, amit 5 évig nem vett fel édesapám. A ház melletti, külön telekkönyvi számon szereplő telket is hozzácsapták, s közölték, hogy az adósság kb. 120 ezer forint. Levontak 100 ezer forintot, mert szüleim bent laktak a házban, s levontak további 100 ezret, mert a földszinten háztartási bolt volt, s még 50 ezret. Szüléimét először 460, majd 960 forint lakbér fizetésére kötelezték. Az ilyen eljárást édesapám soha nem ismerte el, minden fórumot megjárt és 1970-től 1981-ig negyven írásos elutasítást kapott. Aztán én elindultam, hátha hatalmi szóval lehet valamit tenni. Eljutottam Be- recz Jánoshoz, aki Nyíri Sándor főügyészhelyetteshez irányított, aki meghallgatott és közölte, hogy minden jogszerű, s hogy a probléma csak egy öreg ember rögeszméje. Ez 1987. február 2-án történt. Öcsémmel, aki solti lakos, a rendszerváltás után a peranyagban kezdtük keresni a törvénysértést. S ha törvénybe ütköző dolgot találtunk, az az apám részéről mindig elévült, de a tsz részéről nem. 1992 áprilisában, a tsz átalakulása előtt mint jogos örökösök, kérelemmel fordultunk a szövetkezet vezetőségéhez, hogy próbáljunk megegyezni (földet vagyonjegy fejében) a ház visszaadása ügyében. Kértük, tegyék lehetővé a tagság előtti esetleges meghallgatásunkat. A tsz akkori elnöke, dr. Tarjáni József ezt nem tette lehetővé. Levelünkre októberben küldött választ, miután lerendezte a vagyonnevesítést, s ő beszélt rá néhány nyugdíjast, hogy vagyonjegyük fejében kérjék a Gruber- házat. Érdekes, hogy 20 évvel ezelőtt kb. 200 ezer forintért vették el a házat, ami azóta csak romosodon, s most 10 millióra értékelték először, majd 4,5 millió forint értékű vagyonjegy fejében hat olyan nyugdíjasnak adták oda, akik ugyancsak közel álltak az akkori tsz-elnökhöz. Azért akadt olyan nyugdíjas is, aki a mostani elnök rábeszélése ellenére visszalépett, mondván, hogy az ő becsülete és lelkiismerete nem tudja elviselni ezt az egészet, és soha nem tudna a család szemébe nézni. Az idős, falusi emberektől meg lehet kérdezni, milyen ember volt valójában Gruber Lajos. Le merem írni, hogy egyedüli ember volt, aki csak bevitt a tsz-be, de onnan semmit el nem hozott. Haláláig dolgozott. A nehéz években segítette az üldözötteket, a deportáltakat, amit néhány köszönő levél is igazol. Az 1942-ben felépült házán kívül Semmire nem gyűjtött, csupán hármunkat nevelt becsületre, tisztességre. Köszönöm, hogy elolvasták soraimat: Amstadt Józsefné Baja, Szegedi u. 45/B Címünk: Kecskemét, Szabadság tér 1/A. FOGADOORAK Nagy Kálmánná, szabadszállási lakos (Bethlen G. u. 14.) pórul járt az Állami Biztosítóval. Hiába kötött lakásbiztosítást a dunavecsei ÁB-fióknál, nem akarják neki kifizetni a csőtörés miatt keletkezett kárát. Az indok: 1992. január 1 -je óta nem fizeti a biztosítási díjat. Csakhogy, neki számlái vannak a befizetésekről, melyeknek fénymásolatát elküldte — igazolásul — a dunavecsei fióknak, s kétszer írt levelet, de válaszra sem méltatták. A biztosító kecskeméti központjában sem foglalkoznak az üggyel. Mit lehet ilyenkor tenni... ? (A Nagy Kálmánná által befizetett biztosítási díjak számláinak fénymásolatai szerkesztőségünkben is megtalálhatók. A szerk.) — r — Vendégvárás Kecskeméten Mint a híradásokból értesülhettünk, ritka nagy eseményre készül Kecskemét: II. Erzsébet angol királynő, magyarországi tartózkodása alkalmával, városunkat is kitünteti látogatásával, május 6-án. S ahogyan ez már lenni szokott a magánéletben is, ha kedves vendéget várunk, még a későbbre tervezett takarításokat is úgy időzítjük, hogy tiszta legyen környezetünk a vendég érkezésére. így van ez rendjén. Tulajdonképpen ez történik napok óta Kecskeméten is. Kőművesek, festők, mázolok, útjavítók serénykednek a főtéren. Kezük nyomán szépül a városközpont, amit jó érzéssel veszünk tudomásul. Még az idősebb bennszülötteknek sem tűnt fel eddig, hogy a városháza előtti Kossuth tér lámpaoszlopain is Kecskemét címere látható. Most viszont, a kora nyári napsütésben, ragyognak az arany színűre mázolt kecskefigurák az oszlopokon. Jó érzéssel örülhetünk annak, hogy ez a város nemcsak hírős, hanem szép is. Somodi Sándorné Kecskemét Az oldalt szerkeszti: Rapi Miklós Fizetünk el nem végzett munkáért Régen a kéményseprő vállalat alkalmazottjai házhoz jöttek télen, havonta. Nemcsak kisöpörték és golyózták a kéményeket, hanem ki is ürítették és rendszeresen kiégették azokat. S mi a helyzet most? Évente egyszer látunk kéményseprőt. A közelmúltig új év elején jött, most tavasszal, nyáron kerülünk sorra. Megkérdezik: kell-e söpörni? Enélkül fel sem mennek a padlásra. Ha a válasz igen, akkor kisöprik és az évi díjat, 500—700 forintot bekasszírozzák. Mivel a ház felépítése óta igencsak változtak a fűtési módok (szén, olaj, gáz, kazánrendszer), a kémények használata is változott. Nekem négy kéményem díszeleg, de mivel egyedül élek — csak egyet használok. Ennek kotrását magam végzem, én égetem és ürítem ki a kormot is. A kéményseprő évente egyszer jön, mint fent írtam, s ezért 700 forintot kér. Hiába mondom — és tudja —, hogy csak egyetlen kéményt használok. A többit azért nem bontatom le, mert a tüzelőárak és az anyagbeszerzések változása miatt sosem tudhatjuk előre, hogy mivel fűtünk ezután (most éppen a gáz bevezetése a téma). Egyébként vannak olyanok is, akik egyetlen kéményt sem használnak, mert gázzal fütenek, mégis behajtják rajtuk a seprési díjat. Én szívesen fizetek azért, amiért megdolgoznak, De el nem végzett munkáért hogy mernek pénzt kérni? Kérem a szerkesztőséget, problémámat — mellyel nem vagyok egyedül - szíveskedjenek felkarolni, hogy ne kasszírozzanak be olyan pénzt, amiért nem dolgoztak meg. Magyar László ny. tanár Soltvadkert
