Petőfi Népe, 1993. május (48. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-27 / 122. szám
MEGYEI KÖRKÉP 1993. május 27., 3. oldal TÚLKÖLTEKEZETT A BÁCSALMÁSI ÖNKORMÁNYZAT Megkurtítják a fejlesztési terveket • Az épülő bácsalmási kollégium. Százfős kollégium építését határozta el a bácsalmási önkormányzat 1992-ben, s a munkálatokat — 60 százalékos állami támogatással — meg is kezdték. Az építkezés II. üteme összekapcsolódik a gimnázium fejlesztésével is, mivel a kollégium a középiskola meglévő tömbjéhez csatlakozik. (A gimnázium most tér át a hatosztályos rendszerre.) A beruházás első ütemének tervezett költsége 58 millió forint, a második ütem pedig — melyre most kaptak árajánlatot — a még nem kalkulált épületgépészeti munkákkal együtt körülbelül 70 millió forint. Fedezete a városnak viszont csak 113 millióra van, a várható hiány tehát valamivel több, mint 16 miihó forint. Egyéb többletkiadások miatt az eredetileg tervezett általános tartalék a körülbelül 25 millióról hatmillióra csökkent, az elképzelések ez évi megvalósítása tehát mintegy tízmilliós hitel felvételét igényelné. A testületben viszont általános a vélemény, hogy ehhez nem szabad folyamodni, mivel a várost annak idején tartozás nélkül vették át. A keddi képviselő-testületi ülésen csak elejtett megjegyzésekből lehetett arra következtetni, hogy Tóth Árpád polgármesternek vannak elképzelései a megoldásra. Annyi mindenesetre kiderült, hogy meg kell kurtítani a terveket, többek között azokra az építőmesteri munkákra vonatkozóan is, melyek konkrét megrendelésére a város már ígéretet tett a kivitelezőnek. Németh Mihály, a gimnázium igazgatója, aki szintén önkormányzati képviselő, megrökönyödve hallotta, hogy iskolája tetőterének beépítése valószínűlegelmarad. Két nappal ezelőtt erről még nem volt szó, mondotta, s kijelentette, hogy anélkül a hatosztályos képzés beindítása nem képzelhető el. De elképzelhető — válaszolt a polgármester, nem tért viszont ki arra, hogy miként. Végül úgy döntöttek, hogy az érintettek ma zártkörű megbeszélésen fogják egymás között tisztázni a kérdést. Az előállt helyzet miatt általános takarékosság jellemezte a testület további, keddi döntéseit. Nem adtak például pénzt a bácsalmási gyerekek káptalanfüredi táboroztatására, az áfész csatornaépítésére, s a meglévő kollégium berendezésének felújítására sem. Bálái F. István ÖSSZEFOGTAK A KAPÁSFALUSIAK Nem maradtak magukra az árvák • A klubtagok között középen Csábi János. Kapásfalu közigazgatásilag Lakitelekhez tartozik, a 44-es út két oldalán terül el. Szinte csak három utcából áll a település, az emberek tartalmas életet élnek. 1991-ben megalakították a nyugdíjasklubot, ami csak a nevében nyugdíjas, mert akit érdekel a program — független a korától — elmehet. A klubtagok rendszeresen találkoznak, s mindig megpróbálják hasznosan eltölteni az időt. Nem mindennapi esemény volt a legutóbbi találkozónak a célja, két árva gyereket, Csábi Jánost és Ildikót ajándékozták meg. A két fiatal édesanyja még 1991-ben súlyos betegségben halt meg. Édesapjukat most a tavasszal vesztették el. János most végzett mint autóvillamossági szerelő, Ildikó elsőéves a Kocsis Pál mezőgazdasági szakiskolában. Édesapjuk halála után a gyerekek Hetényegyházára kerültek rokonokhoz, de nem tudtak megszokni, hiányzott nekik a szülői ház, így hazajöttek. Ekkor fogalmazódott meg a klub tagjaiban, hogy segíteni kellene az árvákon. Az elgondolást tett követte; A dornbirni testvérvárosi fesztiválra utazó Farkas Zoltán kecskeméti önkormányzati képviselőnek Salzburgnál, az osztrák—német határon lefoglalták a mintegy 1 milliót érő Audi 80-as személygépkocsiját. A képviselő és felesége, valamint a velük tartó Körmöczi Béla így stoppal, egy magyar autóba kéredzkedve jutott el Münchenig, onnan pedig taxival Dorn- birnba. Farkas Zoltán érdeklődésünkre elmondta, az Audinak meg van a származási bizonyítványa, az eredeti forgalmi engedélye és szervizkönyve, valamint az adásvételi szerződés. Egy kecskeméti cég közreműködésével Belgiumból vette a kocsit 1992. áprilisában. A vásárláskor az Interpol kecskeméti irodájánál is ellenőriztették, szerepel-e a nyugat-európai számírendbetették a kertet, kijavították a kerítést a tanyán, legközelebb pedig a tetőt fogják helyrehozni. Legnagyobb probléma, hogy elromlott a kút, nincs víz a háznál, ebben is segíteni szeretnének. Virág Gáborék vállalták a két fiatal gyámságát, s szeretnének mindent megtenni annak érdekében, hogy János és Ildikó becsületes és tisztességes felnőtté váljanak. A gyerekek szerények és egyszerűek, talán nem is gondolják, hogy a mostani összejövetel őértük is történt. János az elmúlt hét végén ballagott, a klubtagok virággal s némi készpénzzel köszöntötték. Bizony Mi- halik Tibornak, a klub elnökének is megcsuklott a hangja, ahogy átadta az ajándékot, s minden jót kívánt. János férfiasán, de szerényen köszönte meg a megemlékezést, biztosan érezte, hogy vannak jó emberek, akik gondoskodnak majd róluk. Az est befejeztével szalonnasütésre invitálták őket, de inkább hazamentek otthonukba, ahol már csak ketten élnek, de figyelő és segítő szemek kísérik minden mozdulatukat. Szentirmay tógépes rendszerben a lopott autók között, de nem szerepelt. Mint kiderült, csak a belga rendszerben szerepel, de úgy látszik ez is elég volt a kiszűréséhez. Farkas Zoltán szakemberektől úgy értesült, nem kizárt, hogy biztosítási csalásról van szó. Nyugaton ugyanis a 2 évesnél fiatalabb ellopott autó teljes árát kifizeti a biztosító. Az Audi pedig áprilisban volt 2 éves és Belgiumban január 31-én jelentették be, hogy ellopták. A jelenleg is Salzburgban veszteglő Audi 80-as további sorsáról a né-, met bíróság dönt. A dokumentumok, bizonyítékok birtokában Farkas Zoltán 70-80 százalékos esélyt tippel, hogy visszakapja az autót. Más kérdés, hogy mikor, hiszen a német bíróságoknál is előfordul egyéves „átfutás” is egy-egy ügynél. M. Gy. Gyermeknapi programok Május utolsó vasárnapja hagyományosan a gyermekek napja, amelyre szerte az országban vidám, színes programmal várják az ünnepeiteket. Körképünkkel — amely korántsem lehet teljes — a választásban szeretnénk segíteni. Nos, amelyik gyereknek már régről ígérik a fővárosba történő kirándulást, az most kapjon az alkalmon. Ugyanis holnaptól 30-áig, naponta 10—17 óráig a Népstadionban LEGO óriástorony- építő-játék lesz. A kavalkád, a több százezer építőkocka mellett gokart, légvár, mulatságos LEGO-figurák várják a kicsiket. Lesz tombola, zene, tánc, színes műsor, rajzverseny, és sok-sok ajándék, nyereményjáték. A részvétel — mint mindenütt — díjtalan. Bács-Kiskun megyében is sok szórakozást ígérnek a rendezők. Kiskunfélegyházán a mottó: Játsszunk együtt kicsik és nagyok! A művelődési házban szombaton 10 órára várják a gyerekeket, akiknek az intézmény bábcsoportja ad műsort, majd rajzverseny, játék- készítés és megunt játékok cseréje a program. Városföldön, a klubkönyvtárban, szintén szombaton együtt lehetnek kicsik és nagyok. A Palóc-napon — 18 órától — csuhébaba-készítés, mesemondás is lesz. Fellép a kartali népdalkor, s a népművészek is tartogatnak meglepetést. Baján holnap 16 órára, a helyőrségi klubba várják az ünnepeiteket. A játszóházban a Lőrincz-féle fajátékokkal — aminek bemutatója a Kirakat Galériában látható — ismerkedhetnek a gyerekek. A rajzfilmslágerek koncertje 18 órakor kezdődik. Másnap, szombaton, a Petőfi-sziget egész nap a legfiatalabb korosztályé. Lesz többféle játszóház, falfirkaverseny, modern tánc, népi hangszerek bemutatója, gyermekszínház, gitártalálkozó. Május 30-án este az ifjúsági ház parkolójában pedig má- jusfa-kitáncolásra várják az érdeklődőket. Kecskeméten, szombaton, a Szóra- katénusz elől 8, 9, 9.45 órakor Borbás- pusztára autóbuszok viszik ki mindazokat, akik az ottani programon — lovaglás, kocsizás, szalonnasütés, korongozás, sárkánykészítés, origami stb. — szeretnének részt venni. Vasárnap az Erdei Ferenc Művelődési Központ előtti téren 9 órakor kezdődik a városi tűzoltók bemutatója, majd házfalfestés, BMX-bemutató lesz. Láthatják a gyerekek azt is, hogyan gördeszkázik a világ-, a magyar bajnok. Az épületen belül rendezik meg a számítógépes képkirakójátékot s a díszmadár-bemutatót. A Szórakaténuszban kézművesfoglalkozások lesznek, a Naiv Művészek Múzeuma melletti színpadon a házigazda Sirkó László. Itt több mesejátékot, mesét hallhatnak a gyerekek, s láthatják Levente Péter és Gryllus Vilmos műsorát. Ezután dzsesszbalett, néptánc a program, a Dioro Divat Stúdió sztárcsapatának bemutatójára 15 órától kerül sor, egy óra múlva pedig a Kecskemét Táncegyüttes gyermek- csoportjának produkciója záija az ünnepi kínálatot. Ladánybenén hagyományszerűen a gyermeknapon, szombaton rendezik meg a kicsiket és nagyokat egyaránt megmozgató, vidám hangulatú Bene- próbát. Kiskőrösön vasárnap a Petőfi-téren és a művelődési központban várják mindazokat, akik szívesen vesznek rész az aszfaltrajzversenyen, bábkészítésen, -előadásokon. De lesz légvár és még számos meglepetés. P. S. Taxival Dornbirnba Salzburgban maradt a képviselő Audija KALAPÁCS ALATT A HOBBITELKEK Kárpótlási árverés Kecskeméten Hatalmas érdeklődés, feszült hangulat, csillagászati aranykoronaárak jellemezték hétfőn a megyeházán tartott maratoni hosszúságú kárpótlási földárverést. A Kecskeméti Egyesült Szakszövetkezet földjeiből kalapács alá került 400 aranykorona több, mint fele a város körüli hobbitelkekből állt. E parcellák bérlői komoly beruházásokat végeztek az elmúlt években a hobbikon, így nem kis aggodalommal néztek az árverés elé. A licitálás első perceiben ideges bekiabálások is hallatszottak, ám So- ponyai Zoltán árverésvezető határozott föllépésével megakadályozta az indulatok elszabadulását. A vásárlási szándékát 102 személy jelentette be, akik jórészt a jelenlegi bérlők, valamint a földek egykori tulajdonosai voltak. Egy-egy parcella megszerzéséért persze, kívülállók is ringbe szálltak. Kiss Tibortól, a terület földrendező bizottságának volt elnökétől megtudtuk — aki a bizottsági munkával járó idei megterheléstől gyakorlatilag megvakult —, hogy négyszer fellebbezték meg a szakszövetkezet által benyújtott földkijelöléseket, mivel azok sem mennyiségben, sem minőségben nem voltak elfogadhatók. A helyzetet bonyolította, hogy a szövetkezet földjein épült fel például a Hunyadi- és a Széchenyiváros, valamint a köztemető. Ezek a földek nyilván nem vonhatók be a kárpótlásba. A szövetkezet érdekei sem indokolták a hobbik elárverezését, hiszen évi 2 millió forintot szedtek be a bérlőktől. Ezzel szemben mindössze 200 ezer forintot fizettek ki földjáradék címén a volt tulajdonosoknak — tudtuk meg Kiss Tibortól. Az árverés kezdetén várható volt, hogy az egykori tulajdonosok és a jelenlegi bérlők között nagy licitálási párharc alakul ki, végül 53:1 arányban a bérlők nyerték a versenyt. Ehhez minden bizonnyal hozzájárult, hogy a bérleti szerződések zöme 2010. körül jár le, s amennyiben az eredeti tulajdonos meg is szerezné a tulajdonjogot, addig csak a bérleti díjra tarthatna igényt. A többségében egy-két aranykoronás területek 500 és 40 ezer forint AK-értéken találtak gazdára. Az árfelhajtás nem egy esetben félreértésből adódott, mivel a licitálók nem ismervén egymást, abban a tudatban ajánlották a téteket, hogy a versenytársak kívülállók. Égy elhagyatottnak tűnő parlagról például sokan azt gondolták, hogy gazdátlan. E félreértés az eredeti tulajdonosnak, Kisju- hász Istvánnénak aranykoronánként 26 ezer 100 forintba került. Igazán komoly versengés a frek- ventáltabb, tanyás területekre alakult ki, aranykoronánként ezek jórészt 40 ezer forintért keltek el. Az éjfélig tartó kárpótlási árverésen az összes felkínált terület gazdára talált. Tetézi Lajos A szakképzés helyzete Baján A bajai Jelky András Szakmunkásképző Intézetbe látogatott, az igazgató meghívására Nagy András országgyűlési képviselő május 20-án. A megbeszélésen, melynek témája a törvény a szakképzésről volt, részt vett az igazgató és a főbb ágazatok főnökei. A törvényt több helyen nem találták kielégítőnek, főleg a gyakorlati oktatásról szóló paragrafusokat. Elhangzott, hogy nagyon nehezen tudják elhelyezni a tanulókat, üzemekben, vállalatoknál. A városban három törzsválla- lat van, a BÉFA, a GANZ és a Bácshús, az ezekhez nem kerülő ta- noncokat kisiparosoknál próbálják elhelyezni, de ez nem megy köny- nyen. Komoly gondot jelent, hogy az iskola elvégzése után nem jutnak álláshoz, a tavaly végzetteknek több, mint a fele munkanélküli. Próbálkoznak átképzéssel, de ezekre a szakmákra nincs igény az országban. Megállapították, hogy a közalkalmazott és a közoktatási törvény között nagy ellentét van, nem egészítik ki egymást. Az ütközőpontok összeírása után a képviselő megpróbál valahogy segíteni. Szlovákok Magyarországon • A bemutató eddig is sok érdeklődőt vonzott. A közelmúltban — Szlovákok Magyarországon címmel—időszaki kiállítást nyitottak a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központban. A több mint negyven panelen látható — egyebek között—a Kárpátmedence eredeti szláv települései, amelyek mélyen benyúltak a Pannon Alföld területére, majd a szlovák- magyar etnikai határ fokozatosan északra tolódott. Felelevenítik a törökök pusztítását, a szlovák kereskedők, a földművelők, a tanyasi gazdálkodók életét, az egykori házimunkákat, azok eszközeit, mint például a zbenkát, az abban köpült vajat, ami káposztalevélben csomagolva kerül a piacra. Mint azt a kiállítás megnyitóján dr. Bárt János, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének igazgatója hangsúlyozta, attól is figyelmet érdemlő ez a bemutató, hogy nem csak a különféle politikai küzdelmeket szemlélteti, hanem nagy figyelmet szentel a művelődésnek, a kultúrának, a hagyományoknak, s annak, milyen szerepet töltöttek be az egyházak. A Szlovákiai Külügyminisztérium, a fővárosi Szlovákiai Kulturális Intézet és a Magyarországi Szlovákok Szövetsége segítségével létrejött kiállítást a pozsonyiak után most minden Kiskőrösre látogató megnézheti a művelődési központ nyitvatartási idejében. Kép és szöveg: P. S. Kölcsön a találkozóra Ezen a nyáron, június 3—12. között rendezi meg az Európa Jövője Egyesület a második nemzetközi gyermektalálkozót, amelynek költségei több millió forintot tesznek ki. Ám az egyesület által megpályázott és elnyert összegek — így az Éurópa Tanácstól és a Központi Ifjúsági Alaptól nyert pénz csak késve, a rendezvény után érkeznek az egyesület számlájára. A szervezőknek viszont minden számlát — bérleti díjat, munkabéreket, tiszteletdíjat, étkeztetést — még júliusban ki kell fizetniük, ezért ötmillió forint kamatmentes kölcsönt kértek a kecskeméti képviselő-testülettől. A kölcsönt legutóbbi ülésén megszavazta a közgyűlés, azzal a záradékkal, hogy a pénzt nem automatikusan és azonnal utalják az egyesület számlájára, hanem a fizetési kötelezettségekkel egy időben. Közgyűlés Kécskén Ma Tiszakécske képviselői ismét össze- ülnek, hogy a napirenden lévő témákat megvitassák. Az előterjesztések között már nem először szerepel a városgondnokság megalapítása, amit eddig még nem szavaztak meg a képviselők. A testület által javasolt kiegészítésekkel és az érintett dolgozók írásbeli nyilatkozatával bővült az újra döntésre váró téma. A május 17-ei lakossági fórumon és a helyi sajtóban is tájékoztattak mindenkit, hogy a Matáv önerős lakossági távbeszélő-hálózat fejlesztésére ad módot és lehetőséget. A városatyák most megvitatják a fejlesztéshez szükséges szándéknyilatkozatot, -tervezetet. Az egészségügyi és szociális bizottság működőképessége érdekében új elnököt kell választani. Határozni kell a tiszai szabadstrandon alkalmazható bérleti díjak megállapításáról, és az ott működő vállalkozókra vonatkozó ügyekről, a jelenlegi szerződéseket módosítani, a tevékenységi köröket pontosítani és az igényelt területek pontos nagyságát is rögzíteni kell. Árverés három napig Háromnapos árverés lesz Tiszakécskén június 8. és 10. között. Az első két napon mintegy 300 hektár földre licitálnak, ekkor árverezik az inokai rétet és a Csámpát. A harmadik napon, 10-én, a Matúz-kereszt dűlő, a törpealmás és az Anka-föld kikiáltására kerül sor. A területek zöme jó minőségű, kötött talaj. Az inokai rétet aranykoronánként 402 forint terheli. A törpealmáson nincs teher, de 60 aranykorona értékű. Az árverésen derül majd ki, hogy mekkora az érdeklődés a területek iránt. A filmfesztivál támogatása Kecskemét önkormányzatának képvise- lő-testülete legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy a testvérvárosi kapcsolatok ápolására elkülönített pénzalapból 800 ezer forintot a Kecskemétfilm Kft. rendelkezésére bocsát, a 3. Kecskeméti Animációs Film- fesztivál megrendezését támogatandó. A nagyszabású rendezvény — amelyet legközelebb az Expo idején rendeznek meg újra, és amelyről három televíziós stáb tudósít mindennap — összes költsége több mint tízmillió forint. A Kecskemétfilm eredetileg ezért 1 millió 250 ezer forint támogatást kért, amelynek egy részét az egyik fődíjra, Kecskemét város díjára fordítják. A testület végül is a 800 ezer forintból 250 ezret a város díjaként ajánlott fel. Testvérvárosi szerződés Május 28-án, este nyolc órakor írják alá Tiszakécske és a németországi Hallein testvérvárosi szerződését a művelődési központban. Az est során koncertet ad a halle- ini fúvószenekar. Ankét — osztályfőnököknek Debrecenben augusztus 23 27. között rendezik meg a IV. osztályfőnöki ankétot. Az országos találkozóra e hónap végéig lehet jelentkezni a Medgyessy Ferenc Gim- . názium, 4031 Debrecen, Angyalföld tér 2. címen. Ugyanitt, illetve még az 52/328- 251-es telefonon is, Bővebb felvilágosítást ad Szatmári Kálmán és Tuszné Buczkó Emma. Deszka Színpad Pilinszky: Ének a kőszívű királyról című müvét dolgozta fel és mutatja be június 2-án, 15 órai kezdettel a Kecskeméti Ifjúsági Otthonban a fiatalokból álló Deszka Színpad. KÖZÉLETI HÍR • A magyar gazdaság további fejlődésében fontos szerepet játszó privatizáció lesz a témája annak a nyílt fórumnak, melyet a jánoshalmi Honvéd Kaszinó rendez május 28-án, este hat órától. Az est vendége dr. Pongrácz Tibor államtitkár. A rendezők vidékről is számítanak érdeklődőkre.