Petőfi Népe, 1993. május (48. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-25 / 120. szám
y k:b v o, * Jy Kecsk^ II. Erzsébet köszöneté II. Erzsébet, Nagy-Britannia uralkodója üzenetet intézett a parlament házelnökéhez, köszönetét mondva a meleg fogadtatásért, amelyet magyarországi látogatása alkalmával tapasztalt. Az üzenetet a parlament tegnapi ülésén ismertette Dörnbach Alajos. Kulturális központok A német belügyminisztérium az idén 15 új kulturális központot — találkozóhelyet — kíván berendezni a magyarországi németek településein, s ezzel a központok száma huszonötre emelkedik — közölte hétfőn Bonnban Horst Waffenschmidt, a bonni kormánynak a német ajkú áttelepülőkkel foglalkozó megbízottja, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, aki a közelmúltban Magyarországon járt. A német politikus azzal a meggyőződéssel tért vissza Magyarországról, hogy a 200 ezer itteni német nem akar áttelepülni Németországba, s ebben döntő szerepet játszik az, hogy megőrizhetik szokásaikat és nyelvüket. Lelőtt kémrepülő Titkos okmányok tanúsága szerint perui vadászgépek tudatosan lőttek le egy amerikai kémrepülőgépet az elmúlt évben, megölve az amerikai legénység egyik tagját. A Newsweek Magazinban egy titkos amerikai követségi táviratot hoztak nyilvánosságra. Eszerint a perui légitámaszpont parancsnoka nem hagyott kétséget afelől, hogy vadászpilótái tudták, amerikai gépre lőnek. 1992. április 24-én perui vadászgépek rálőttek és lyukat ütöttek az amerikai gépen, s a légnyomás kirepítette a gépből a 34 esztendős Joseph Beard őrmestert. A legénység négy másik tagja megsebesült. Az amerikai gép a Newsweek szerint a Huallaga völgyének kokainüzemeiről akart titokban légi felvételeket készíteni. Forintárfolyam Egy év alatt a forint 12,5 százalékot veszített értékéből a svájci frankkal szemben, míg a spanyol pezetához viszonyítva 9 százalékkal felértékelődött. Ez a Magyar Nemzeti Bank hétfői árfolyamtáblájából derül ki, ha azt összehasonlítjuk az egy évvel ezelőttihez. Az említett időszakban négy alkalommal értékelték le a forintot a konvertibilis valutákhoz képest: tavaly júniusban 1,6, szeptemberben 1,9, az idén februárban 1,9, márciusban pedig 2,9 százalékkal. Ennek ellenére a forint több — igaz, gyengélkedő — európai valutával szemben felértékelődött. A spanyol pezetával szemben 9, az olasz lírához képest nyolc, a portugál escudóhoz viszonyítva pedig 3 százalékkal. Okát keresik a pestisnek A Földművelésügyi Minisztérium még nem kapott tájékoztatást arról, hogy az Európai Közösség hogyan kívánja szigorítani a hazánkból érkező húsáruk importját, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében észlelt sertéspestist követően. Brüsszelben várhatóan még a héten döntenek a kérdésben. A Mérken és Vállajon talált pestises állományokat az állat-egészségügyi hatóság megsemmisítette. A szakemberek jelenleg megpróbálják kideríteni a feltehetően külföldről behurcolt betegség eredetét. Energiahelyzet — Magyarország energiafelhasználása négy éve folyamatosan csökken, a gazdaságot azonban továbbra is importfüggőség jellemzi — nyilatkozta Szűcs István, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium helyettes államtitkára. Mint megállapította: az energetikai ipar most zajló átalakítása, a gazdaság reális igényeihez való igazítása további jelentős változtatásokat követel. Ember a tetőn Az első kecskeméti garzonház tetejéről akart leugrani tegnap délután egy 30 év körüli férfi. Az esetről a mentősök adtak hírt, akik elmondták, hogy rajtuk kívül több tucatnyi rendőrt is riadóztattak a Széchenyivárosba. Egy mentős és két rendőr ment fel a tetőre az öngyilkosjelöltért, majd közös erővel beszélték le a szándékáról. Sikerült megfogniuk ugrás előtt és kórházba szállították. BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLV111. évf., 120. szám Ára: 13,80 Ft 1993. május 25., kedd MA PNKalauz (5—6—7. oldal) Drágább lesz a benzin Átlagosan két forinttal drágul június 1-jétől a Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság (Mól Rt.) tulajdonában lévő Áfor-töltőállo- másoknál és az új Mol-kutaknál a motorbenzinek ára. Sebestyén Béla, a Mól vezérigazgató-helyettese hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az áremelést a növekvő világpiaci árak, a legutóbbi forintleértékelés, illetőleg a dollár árfolyam- változásai indokolják. Az emelés eltérő mértékével a Mól az ólommentes benzin használatát kívánja ösztönözni. Ennek megfelelően június 1-jén nulla órától a 98-as oktánszámú benzin a jelenlegi 74,50 helyett 76,50 forintba, a 92-es oktánszámú üzemanyag 71,50 helyett 74 forintba kerül majd. A 95-ös ólmozatlan benzin literjéért 71,50 helyett 73,50, a 91-es oktánszámú benzin literjéért pedig 69,50 helyett 71,50 forintot kell fizetni. A motorikus gázolaj, az ipari és a háztartási tüzelőolajok ára változatlan marad. Sikertelen képviselő-választás A tb.-választással együtt május 22-én került sor Tiszakécskén az időközi képviselő-választásra, a 2- es számú szavazókörzetben Bállá Ferenc lemondott képviselő helyére. A 888 választásra jogosult közül 274-en adták le a voksukat a hat jelöltre, így nem lett meg a szükséges 40 százalék, ezért a forduló érvénytelen. A következő fordulót június 6-án, vasárnap tartják. SZEZON ELEJI TANÁCSKOZÁS Magasabb vízszint a Szelidi-tavon Nemrégiben a Szelidi-tó nyári idényre történő felkészítése volt a napirendje annak a tanácskozásnak, amelyet a dunapataji önkormányzat tartott. A fontos napirendet Bévárdi Pál, az üdülőhelyi és környezetvédelmi bizottság vezetője terjesztette elő. Bejelentette: az úgynevezett Kapaszkodó-réten összegyűjtött, pihentetett vízzel 240 centiméterre sikerült a tó vízszintjét feltornázni, ám még ez sem elegendő. Az ideális legalább 270-es vízmagasság lenne. Mint hangsúlyozták, az üdülőkörzet társadalmi testületé és az önkormányzat között folyamatos a párbeszéd, mind két fél úgy látja, hogy idén a köztisztasági kérdések nem okoznak gondot. Annál inkább az, hogy nem megoldott a folyamatos orvosi ellátás és a rendőri szolgálat sem. Mindkettőhöz pénz kellene, de ezt egyelőre a képviselők nem szavazták meg. Több hozzászóló kifogásolta a téli nádaratást, amelynek szakszerűtlensége folytán a nád egy része a víz felszínén lebeg, segítve ezzel az algásodást. Nem mindenki szereti, ha kint van a vízből. A Szeüdi Intéző Csoport vezetője az üdülők folyamatos tájékoztatását tartotta fontosnak, akik a befolyó pénzek sorsát szeretnék figyelemmel kísérni. Azt javasolta, még a szezon előtt tartsanak lakossági fórumot. A tó életében jelentős változást hozhat a hamarosan kezdődő korlátozás, amelyhez az önkormányzati mellett központi támogatásra is számítanak. . Zs. F. TESTÜLETI ELHATÁROLÓDÁS Elnapolták a Bozsó-gyűjtemény ügyét Már a napirend elfogadásakor éles szópárbaj alakult ki a tegnapi kecskeméti képviselő-testületi ülésen. A Klapka utcai Bozsó-gyűjtemény további sorsáról, illetve Bo- zsó János festőművész életjáradékáról szóló előterjesztést Hideg Antal alpolgármester kérte elnapolni. Ezt azzal indokolta, hogy a művész ügyvédje is szeretne a tárgyalásnál jelen lenni, de tegnap nem ért rá, illetve az alpolgármester szerint felcsillant a remény valamiféle megegyezésre. Goór Imre, a kulturális bizottság elnöke és Rác András képviselő tiltakozott az időhúzás miatt, s a testület sem támogatta a téma elnapolását. A második szünet után került terítékre az ügy, amikor Hideg Antal megismételte kérését, mondván: a kulturális bizottság két éve foglalkozik eredmény nélkül a Bozsó- gyűjteménnyel, ő most csak két hét haladékot kér. A közgyűlés ezt már méltányolta és levették az ügyet a napirendről. Szenvedélyes vitát hozott a kanadai nyugdíjasfalunak a terület eladása, melynek végén a képviselő-testület elhatárolta magát az ’56-os emigránsokat élesen kritizáló Rác Andrástól. (Folytatás a 2. oldalon) Napirend előtt a vízutánpótlásról Napirend előtti felszólalások vezették be az Országgyűlés tegnapi munkanapját. Jávor Károly (MDF) úgymond végső kétségbeesésében folyamodott a napirend előtti felszólaláshoz, miután súlyos kifogásai vannak azzal a kormány- tájékoztatóval kapcsolatban, amelyet a napokban vehettek kézhez a honatyák a szigetközi vízpótlással kapcsolatos elképzelésekről. A jelentésre utalva Jávor Károly úgy vélekedett: a javasolt megoldás ellentétes Magyarország érdekeivel, a szlovák fél érdekeit szolgálja. Az elhangzottakra Rajkai Zsolt, a KHVM államtitkára válaszolt. Mondanivalójának lényege szerint ilyen szakmai kérdésekben nem szabad érzelmi alapon dönteni. Részletesen indokolta, hogy miért jó a kormány tájékoztatójában javasolt terv. Hivatkozott a vízenergia hasznosításában élenjáró Norvégia példájára. Hangoztatta azt is, hogy a vízpótlórendszert mindenképpen üzembe kell helyezni, a vegetáció megóvása ugyanis nem tűr halasztást. A Ház ezután indítványok ügyében döntött. A kormány előterjesztésében megszavazta a sürgősséget a felsőoktatásról szóló törvényjavaslat tárgyalására. Előzetes letartóztatásban a gyermekfalu igazgatója A felügyeletére bízott leány- gyermekkel történt fajtalankodás bűncselekményének elkövetésével alaposan gyanúsítható Hrabcsik Mihály, a kecskeméti SOS gyermekfalu igazgatója, előzetes letartóztatásban várja az ügy kivizsgálását. Értesüléseink szerint az igazgató kapcsolatot létesített egy 14 éves lánynyal, aki nagyobb mennyiségű gyógyszert szedett be, amikor a kapcsolatnak következményei lettek. Úgy tudjuk, hogy az események korántsem voltak ismeretlenek az SOS gyermekfalu anyái előtt sem, de hiába értesítették a központi vezetést, nem történt semmiféle intézkedés. A Kecskeméti és az Alföldi Lapok csütörtökön megjelenő szamában a nem mindennapi esetről egész oldalas riport ad hírt. EFTA-MEGALLAPODAS Megszűnik a versenyhátrány Várhatóan július elsején lép életbe hazánk és a hét tagországot tömörítő, Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) között március 29-én aláírt többoldalú szabadkereskedelmi megállapodás. A dokumentum életbelépésével fokozatosan megszűnhet versenyhátrányunk az EFTA-országok piacain az Európai Közösség ipari szállítóival szemben, jelentősen javulhatnak a hazai agrárexport feltételei és évi 60—65 millió dolláros exporttöbletre nyílik lehetőség. Magyarország külgazdasági kapcsolataiban az EFTA-országok eddig is jelentős súllyal szerepeltek. Az iparcikkekre, feldolgozott mezőgazdasági és halászati termékekre vonatkozó aszimmetrikus megállapodás szerint: az EFTA-országok már annak életbe lépésekor felszámolják az ipari termékek legnagyobb részénél a vámokat és más, nem vámjellegű korlátozásokat. Magyarország számára a teljes körű szabadkereskedelem 2003-ra valósul majd meg. Hét hétig nem tárgyalnak a bírák Vezetői értekezletet tartottak tegnap Kecskeméten a megyei bíróságon. A tanácskozáson résztvettek a városi bíróságok elnökei is. Meghallgatták dr. Hernády Gyulának, a megyei bíróság elnökének tájékoztatóját, majd megállapodtak abban, hogy július 5-étől augusztus 23-áig tárgyalási szünetet tartanak a megye bíróságain. Ez azt jelenti, hogy a megyei és a helyi bíróságokon természetesen a cégbíróságon is—ez alatt a hét hét alatt csupán bírói és irodai ügyeletet tartanak. Az augusztus 23- ával kezdődő héten a munkarend minden bíróságon helyreáll. Ezt a megoldást egyébként az ország többi megyéjében is alkalmazzák. KECSKEMÉT ÚJABB PARTNERT TALÁLT Testvérváros az Alpokban Magyar táncosok bemutatója Dornbirn főterén. Népes kecskeméti küldöttség járt a hét végén Ausztria nyugati határvidékén. A képviselők, zenészek, táncosok, képzőművészek, cserkészek azért érkeztek Dornbirnba, hogy részt vegyenek a testvérvárosi szerződés ünnepélyes aláírásán. A kapcsolatok már közel két éve erősödnek a két település lakói és intézményei között. Erre alapozva fogalmazták meg az együttműködési szerződést, melyet Dornbirn polgármestere, Rudolf Sohm és Kecskemét polgármestere, Merász József írt alá. Szombaton a város nyüzsgő főterén magyar népzene és néptánc adta hírül a testvérvárosi szerződést. Este pedig a helybeli színházteremben telt ház előtt tartottak bemutatót a kulturális együttesek. A szónokok többször is kiemelték, hogy az ünnepélyes szerződéskötés után a testvérvárosi kapcsolat hétköznapjai következnek, s ezek során dől majd el, hogy milyen tartalmat kap a két település polgárainak együttműködése. MEGTALÁLTÁK A GYILKOS FEGYVERT Beismerő vallomást tett a borotai orvvadász A rendőrség csütörtökön megtalálta azt a kispuskát, amivel a 16 éves Iván Attilát ölte meg május 9-én egy orvvadász. A hírt az teszi szenzációvá, hogy napokig tartó, több hektárra kiterjedő kutatást folytattak utána a nyomozók — mondta el tegnap Halasi István rendőrtanácsos, a főkapitányság életvédelmi alosztályának vezetője, a vizsgálat egyik irányitója. A gyilkos eszközt egy elhagyott tanya közelében lévő erdőben, faágak közül húzta elő Török István rendőr alezredes és társa, Beke Béla százados. A bűncselekmény előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottjával, S. Mihállyal nem közölték a fordulatot. Ő viszont a következő nap, azaz pénteken beismerő vallomást tett, majd vállalkozott arra, hogy megmutatja az erdőben a rejtekhelyét. Mint már ismert: 24 órát késett. (Folytatás a 2. oldalon) • Iván károly csak a véletlennek köszönheti életét. Tizenhat éves bátyja ezen a helyen halt meg. Egy táska trombitaréz A kecskeméti rendőrök egy dip- lomatatáskányi hamis ékszert és egy üveg ecetet foglaltak le a hét végén egy román férfitól. Nagy a valószínűsége annak — mondta el dr. Kubicsek András alezredes a kapitányság tegnapi sajtótájékoztatóján —, hogy gagyizott, azaz aranyként árusította ezeket a gyanúsított. Bár az eddigi adatok szerint a kecskeméti KGST-piacon mindössze 100-200 forintért árusította a bizsukat, a nála talált ecet azonban a gagyizásra utal. A hozzá nem értőnek aranyként adnak így el gyűrűket, fülbevalókat az árusok. A most őrizetbe vett, 21 éves román állampolgár meglehetősen jól ismert a Bács-Kiskun megyei rendőrök körében. Legutóbb a kiskunfélegyháziak utasították ki az országból, de valamilyen módon kitörölte az ezt elrendelő bélyegzőt az útleveléből. így most már nemcsak a hamis aranytárgyak terjesztésével, hanem közokirat hamisításával is gyanúsítják. • A táskában több száz réz fülbevaló és -gyűrű volt. (Fotó: N.N.M.) \