Petőfi Népe, 1993. május (48. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-20 / 116. szám
8. oldal, 1993. május 20. MEGYEI KÖRKÉP A küzdelmes hétköznapok szorításán szerencsére enyhítenek olykor az ünnepek. Mindenki rohan, küzd a megélhetéséért, de néha egy pillanatra meg kell állnia, s feledve a gondokat, ünnepelni. Ezt tették a kécskeiek az elmúlt hét végén, amikor több alkalom nyflt arra, hogy hátat fordítsanak a munkás napoknak, megálljának egy pillanatra, s egy hosszabb időszak eredményét köszöntve örvendezzenek. Ünnep volt a negyedikes gimnazisták búcsúja az iskolától, a citeraegyüttes hangversenye, melyen Simándi József énekelt, s az öröm és a hála óráit élték át azok is, akik vasárnap a megújult templom avatásán részt vettek. Egész oldalas összeállításunk nem a hétköznapokról, de a kécskeiek számára nagyon is fontos élményekről szól. A svájciak együtt ünnepeltek a kécskeiekkel • A hálaadó istentiszteletre zsúfolásig megtelt a református templom. Az 1900-as évek elején épült ókécskei református templomot nem először renoválták. AII. világháború alatt, 1944-ben találat érte, s a templomhajóra rádőlt a torony. Egy évvel később építettek helyette egy csonkát, majd 1966-ban huszonkét méteres, sudár tornyot kapott a • Tavaszy Noémi alkotása az ókécskei templomról. századeleji épület. A mostani felújítást tavaly kezdték el, s a torony kivételével el is készült a svájci gyülekezet látogatására. így együtt tudtak ünnepelni a kécskei és a fricki reformátusok, akik évek óta segítik a magyar gyülekezetét. Vasárnap, a templom felavatásának alkalmából délelőtt Paul Jággi, a fricki lelkész hirdetett igét, délután pedig hálaadó istentiszteletet tartottak a megszépült templomban. A templomépítő pap Hegedűs Bélát, a tiszakécskei re formátus lelkészt úgy ismerik a megyében, hogy ő az építő pap. Ahol megfordul, ott biztos, a lelkek ápolásán túl egyéb építő munkát is folytat. Szentkirályon rendbe hozatta a templomot, Lakiteleken a gyülekezeti termet, majd a templombelsőt. Nyárlőrincen az imaház megszépítésén dolgozott, s hogy ne maradjon ki Tiszaalpár, ott is a templomot felújíttatta. Mesélte, hogy nyaranként Tiszakécskére járt át az előző lelkészt, Sipos Árpádot helyettesíteni, s amikor felment a szószékre, összeszorult a szíve, látva a templom elhanyagolt állapotát. — De szeretném egyszer rendben látni! — mondta egy alkalommal a kécskei gyülekezet gondnokának, aki azonnal Hegedűs, tiszteleteshcz rohant, amikor Sipos Árpád bejelentette elköltözését..— Itt a lehetőség. — mondta Hegedűs Bélának, aki egyébként tősgyökeres kécskei —, gyere haza lelkésznek, s tedd rendbe a templomot. Mivel Lakiteleken s Nyárlőrincen már nem volt ilyen jellegű tennivaló, igent mondott. Alig telt el egy év a beiktatása után, már hozzá is fogott az ókécskei templom renoválásához. Ehhez persze elsősorban bátorság kellett, ugyanis a gyülekezet számláján csupán 600 ezer forint állt. Bár évek óta folyt a gyűjtés a templom szépítésére, igazából Hegedűs tiszteletes elődjei nem merték elkezdeni a nagy munkát. A svájci református gyülekezettel már az előző lelkészek is tartották a kapcsolatot. Hol a kécskei reformátusok utaztak Svájcba, hol a frickiek jöttek Kécskére, ahol látták a templom fokozatos pusztulását. Segítenek, mondták, ha elkezdik az építkezést. így láttak hozzá tavaly márciusban a renováláshoz, s nem is késett a testvérgyülekezet támogatása. Kinn magyar napokat rendeztek: te• Hegedűs Béla református lelkész, mögötte Frick község lelkésze, Paul Jäggi. rítőket, tányérokat s magyar gulyást árultak, s a bevételt a kécskei gyülekezetnek ajándékozták. De itthon sem tétlenkedtek a hívők. Mivel az eredetit idéző mázas cserép nagyon drága lett volna, a gyülekezet tagjai istentiszteletek után, maguk festették be egyenként a tetőcserepeket. A templombelső új vakolatot kapott, s a fűtést is megoldották. S ahogy haladt a munka, szépülni kezdett az épület, úgy folydogált az adomány. Ennek az összefogásnak köszönhető, hogy május 16-án felavathatták a megújult templomot. Vajon, mit fog ezután csinálni Hegedűs tiszteletes? — kérdeztem az ünnepség után. — Nagyon sok a dolgom — válaszolta. — Szükség lenne még egy lelkészre, de előbb rendbe kell tenni a lakást. Bár a feleségem sokat segít, de egyedül már nehezen bírom. Tizennyolc hittancsoportot vezetek, kétszázhatvankét gyerekkel foglalkozom. Sajnos, kevesebb idő jut a családlátogatásokra is. Nagyon sok tervem van. A volt helytörténeti múzeumot már rendbe hoztuk, helyén iskolagalériát nyitunk. Itt tartják majd a rajzórákat, valamint állandó kiállításokat is rendezünk. Szeretnénk július elsején megnyitni. Szabóék boldog napja • Szabó Karol) és Egyedi Teréz vasárnap erősítették meg ötven éve tett esküjüket. Ünnepre ébredtek vasárnap a tiszakécskei reformátusok. Templomuk renoválása befejeződött, s ennek örömére hálaadó istentiszteletet tartottak. Különösen szép emlékként őrzi meg ezt a napot a 74 éves Egyedi Teréz és férje, a 79 éves Szabó Károly. Ötven éve kötöttek házasságot, s akkori esküjüket most. ezen az ünnepnapon erősítették _ meg ismét az Úr előtt. Olyan boldog voltam! meséli Teréz néni. — Ötven évvel ezelőtt ugyanebben a templomban esküdtünk. Igaz, nem 16-án, hanem 8-án, de össze akartuk kötni a két ünnepet. Hálával tartozunk a Jóistennek, hogy újra szép lett a templomunk. Sok kedves rokonunk van, s mindannyiukat egyformán szeretjük, de ők most nem voltak jelen a szertartáson. Úgy éreztük, ezzel az esküvel szüléinknek és Istennek teszünk eleget, Istennek tartozunk köszönettel. Rokonainkkal pedig még ebben az évben megünnepeljük az évfordulót. Teréz néni és Károly bácsi egyébként nagyon jó egészségnek örvend. Mindketten nyugdíjasok, tévézéssel, rádiózással, kertészkedéssel, s a ház csinosításával telik el egy-egy napjuk. Teréz néni nagyon szeret főzni, férje szerint tud is. Károly bácsi valamikor a Vegyépszerben dolgozott, mellette pedig méhészkedőt. A méhek iránti szerelme még gyerekkorában kezdődött, amikor a tanítója, aki szintén méhészkedett, befogta segíteni. Később spórolt pénzéből vett egy méhcsaládot s azt fokról fokra szaporította. Felesége ugyancsak hódolt ennek a szenvedélynek, nem is ment el otthonról dolgozni, férje segítője lett. Amikor az Alföldön elvirág- zott az akác, Bogár Ferencékkel teherautóra rakták a hatvan kaptárt, s a Mátrába indultak. Harminc évig járták a Mátrát, 25 évig Bogárékkal közösen. Ma már nem vándorolnak Károly bácsiék, otthon a kertben is csak annyi család méh él, amennyi a rokonokat ellátja mézzel. Családjuk nincs, de a jó szomszédok, ismerősök s a szeretett rokonok pótolják ezt a hiányt. A TISZA ’83 SIKERES HANGVERSENYE Simándi József nem tudott nemet mondani A tiszakécskei művelődési ház nagyterme régen telt meg annyi emberrel, mint szombaton, a Tisza ’83 citerazenekar hangversenyén. Az ország minden részéről érkeztek ci- terások, s a Tisza ’83 kécskei rajongói is eljöttek, hogy meghallgassák a 10 éves fennállását ünneplő együttest. A műsor fergeteges volt. A hat fiatalemberből álló kamarazenekar több mint két órán átjátszott a színpadon. Szatmári népdalokkal és kuruc kori dalokkal kezdték az estet. Nem sokáig kellett várni azokra a kuriózumokra, melyekre pillanatnyilag talán csak a Tisza ’83 képes. Moldvában ismeretlen volt a citera, helyette vonóval húzták a legények, a hat kécskei pengetősnek azonban ez sem jelentett akadályt. Hiszen milyen zenész az, aki nem kóstol bele olyan zenébe is, ami nem éppen az ő hangszerén szól. A hat citera eredeti hangzásban adta vissza a moldvai táncokat. Ezután következtek a klasszikus művek. Erkel: Hunyadi László operájából a Palotás, Brahms hetedik tánca, majd egy könnyed menüett után Hacsaturján vad, harsány kard tánca, ,s végül Strauss-művek, köztük az Éljen a magyar, az Anna polka és Johann Strauss Kék Duna keringője. A citerabarátok kedvéért még egy ragtime-ot is eljátszottak a fiúk. Jeles vendégek is megtisztelték a Tisza ’83 jubileumi hangversenyét. Pribojszky Mátyás citeraművész meghatódva idézte fel azt az időszakot, amikor az együttes tagjai tanítványai voltak. — Higgyék el, nem ez volt a legnehezebb — mondta a művész úr Hacsaturján kardtánca után —, hanem a Boci boci tarka. Amikor még Zo- bokiné Ilonka néni tanítgatta a gyerekeket, és én szinte véletlenül csöppentem közéjük. Legtöbbjük egyszerű tanyai gyerek volt, s tudtak valami szépet. Úgy éreztem, itt a helyem köztük. Most már nem tudom vezetni őket, lehagytak a tanítványaim. Pribojszky Mátyás azt is elmesélte, hogyan ismerkedett meg 23 éve egyik legjobb barátjával, a költő Fodor Andrással, aki ugyancsak eljött a Tisza ’83 hangversenyére. Fodor András matkópusztai élményeire emlékezett, a népzenei találkozóra, ahol először találkozott Pribojszky Mátyással, az alföldi citerással, aki már akkor vélekedések kereszttüzében állt, akire a szakma azt mondta: tévúton jár, ördöngős technikájával a hagyományt forgatja ki. S ez a művész, embernek sem akárki: elszántság és intelligencia ötvöződik benne. S mint ahogy a citerahúrok sem önmagukért szólnak, úgy ő is tehetségét, zenei tudását átadta, tanítványokat nevelt, s itt Tisza- kécskén találta meg törekvéseinek célját. Tanítványai megőrzik, fejlesztik a tradíciót, továbbviszik, amit Pribojszky Mátyás elkezdett. Ezekben az időkben, amikor a népdalkörök sorvadoznak, nagyon fontos ez. Hiszen a nyári cite- ratáborokban a népdal pótolhatatlan fundamentum maradt, s erre épül a kottaigényes, bonyolult játéktudás. A régi és az új stílus a Tisza ’83 esetében teljes lelki egységet alkot. Az est fővédnöke, a Kossuth- díjas kiváló művész Simándi József operaénekes sem titkolta elragadtatását. Elmondta, hogy először magnókazettáról hallgatta meg a kécskei együttest, s amikor Pribojszky Mátyás arra kérte, hogy jöjjön el hozzájuk Kécskére, nem tudott nemet mondani. — Miért ne mennék, mondtam, hiszen ezek a fiúk olyan szépen citeráznak. Megkértek, hogy legyek az est fővédnöke, de mit kell nekem védenem! Olyan csodálatosan muzsikálnak, hogy egészen meghatódtam. Ezek a sugárzó fiatal férfiarcok, a muzsika csodálatos ereje! Míg játszottak, én lélekben ünnepeltem ezt a hat fiatalembert. Azt gondoltam magamban: ha ilyenek vannak Magyarországon, akkor nekünk nem kell félnünk a jövőtől. Akik a lélek erejével akarnak munkálkodni, akik a muzsikát ilyen alázatos tisztelettel szeretik, s nem önmagukért csinálják, azok előtt én tisztelgek. Gyerekek, vigyázba állok előttetek. Az Isten áldjon meg benneteket! Ezután érkezett el az ünnep legfényesebb pillanata: Simándi József elénekelte Schubert Ave Maria című művét a Tisza ’83 kíséretében. Egyszerre volt ez ajándék a hat kécskei zenésznek s a közönségnek. • A kecskéi művelődési ház színpadán: (balról jobbra) Simándi József operaénekes, Pribojszky Mátyás citeraművész, Petrozsényi Eszter színművész, Zoboki Józsefné tanár és Fodor András költő. Tanítómester és fizetés nélkül • Lrbán Zoltán az előadás szünetében a citerát hangolta. Tíz éve, amikor megalakították a Tisza ’83 együttest, maguk sem gondolták, hogy ilyen tartós lesz a kapcsolat. Ez idő alatt ketten váltak ki a csapatból: Terjéki Ilona, aki a Tisza ’83 egyetlen nőtagja volt, valamint Nagy Zoltán. Most hatan pengetik a citerát: Kis Zoltán, Szőke Péter, Terjéki József, Sipos Pál, Csontos Tamás és Ur- bán Zoltán, a zenekar vezetője. Sajnos, az együttes három tagja munkanélküli. Több alkalommal fellépnek ugyan, de mivel nem hivatásos zenészek, ezért nem kapnak fizetést. A zenekar is elsősorban Kécske város támogatásából él. Történetük rövid. Kisgyerekként kezdtek citerázni Zoboki Józsefné vezetésével. Hamarosan már Pribojszky Mátyás citera- művésztől tanulták a pengetés művészetét. Monoki Lajos tanár úr ötletére kezdtek többszólamú darabokat játszani a hangszeren, s ez tette lehetővé, hogy repertoárjukat kiszélesítsék. Maguk is meglepődtek, amikor egy-egy fellépésükkor azt tapasztalták, hogy az új stílust ujjongva fogadja a közönség. Legnagyobb sikerüknek az tekinthető, hogy 1986-ban meghívták őket Spanyolországba a hú- ros-pengetós fesztiválra, ahol 30- 40 tagú gitár- és mandolinzenekarokkal szemben ők nyerték el a fesztivál nagydíját. Bejárták Európát, sikerrel léptek fel Németországban, Franciaországban, Ausztriában, s más országokban. Az sem titok, hogy a Tisza ’83 tagjai — amióta Pribojszky Mátyás levette róluk a kezét — mester nélkül haladnak a zenei úton, a klasszikus műveket Ur- bán Zoltán írja át citerára, soksok gyakorlással maguk kísérletezik ki a játékstílust. Az oldalt írta és a fotókat készítette: Benke Márta • A delegációról több cikk is megjelent a helyi újságban, íme az egyik. A képen Horváth Dénes, Anka Gyula és Bárány Sándor látható az ajándékautó mellett. MERCEDES AUTÓ AJÁNDÉKBA Mit látott a főtűzmester Lübbeckében? Múlt héten kécskei delegáció járt Lübbeckében, köztük a város tűzoltóegyesületének parancsnoka, Anka Gyula. Meglepte, mesélte, hogy a 25 ezer lakosú Lübbeckének kétszáz önkéntes tűzoltója van. Minden tűzoltó rendelkezik személyi hívóval, riasztóval, mely segítségével azonnal tudomást szereznek LÜBBECKER H ZEITUNG a tűzesetről. A mentési akciót a védelmi központból irányítják, ahol a tűzoltóság és a mentők tartózkodnak. Itt számítógépes képernyőn jelenik meg az a városrész, ahol a baleset vagy a tűzeset történt, s a gép azonnal kiírja a szükséges eszközöket, s a vonulási időt. Egyébként 17 autója van a lübbeckei tűzoltóegyesületnek, s a városban és a határban is 50 méterenként jól láthatóan állnak a tűzcsapok. A védelmi központban egy tréningterem is található, itt edzenek a tűzoltók. Anka Gyula elmondta, hogy minden gyakorlatot kipróbált, minek után másnap az izomláztól még a zokniját sem tudta felhúzni. Anka Gyula, akit egyébként főtűzmesternek szólítottak oda- kinn, a lübbeckei látogatás tiszteletére új egyenruhát varratott, amit a vendégfogadók és az újságírók tiszteletére fel is öltött. Az igazi ajándék azonban az volt, hogy a német város felajánlott a kécskei tűzoltóegyesületnek egy 20 millió forintos Mercedes tűzoltóautót, melyet októberben adnak át.
