Petőfi Népe, 1993. május (48. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-20 / 116. szám
2. oldal, 1993. május 20. PETŐFI NÉPE IPU-vezetők Antall Józsefnél KÉRDŐJELEK Második nekifutásra Nincs még egy esztendeje sem, hogy — 1992 júniusában — a dán polgárok népszavazáson mondtak (igaz, csekély arányban) nemet az Európai Közösségek továbbfejlesztéséről kidolgozott, úgynevezett maast- richti szerződésre. Ma, az újbóli voksolás napján, ismét Koppenhágára figyel egész kontinensünk : ha most, második nekifutásra is az ellenzők tábora bizonyulna nagyobbnak, veszélybe kerülne az egész ratifikációs menetrend, s ezzel talán a nyugateurópai integráció fejlődésének és kibővítésének terve is. A közvélemény-kutatási eredmények arra utalnak, hogy a dán kívánságok szerint enyhített és módosított szerződéscsomag elfogadására a tavalyinál sokkal jobbak az esélyek, s az igen szavazatok győzelme kétségtelenül hatalmas megkönnyebbülést jelentene a brüsszeli székhelyű szervezet vezetőinek. Elidegenedett szuperállam ? A nemzeti érdekeket figyelmen kívül hagyó brüsszeli bürokraták túlsúlya? A szuverenitás csökkenése? Valószínűleg ilyen érvek és félelmek vezettek tavaly a dániai nemhez. Időközben viszont Koppenhága sok téren „külön elbírálást" csikart ki a maga számára: Dániára sem a közös védelmi politika, sem a pénzügyi integráció vagy a közös állampolgárság ügyében nem vonatkoznak majd az eredeti maastrichti elképzelések és előírások. S a brüsszeli bebocsátásban reménykedők? Az EK-tagság soros várományosai? Nekik sem mindegy, milyen kimenetellel zárul a megismételt népszavazás. Hazánk ugyan nem reménykedhet, hogy az „első körben” bejuthatna — mondjuk Ausztriához hasonlóan — az EK-tag- jai közé, ám a maastrichtifolyamat megakadása még bizonytalanabbá tenné törekvéseinket. A dániai voksolás ma esti eredményhirdetését tehát nemcsak a belga főváros „eurokratái”, hanem a magyar politikusok is élénk érdeklődéssel követik. Szegő Gábor Lejtőn a magyar ipar (Folytatás az 1. oldalról) esés megakadályozása a cél. Ehhez az Ipari Minisztérium elkészítette azokat a gazdaságélénkítő javaslatokat, amelyeket szükségesnek vélt. Elsődlegesen a válságkezelés szempontjából kiemelt vállalatok támogatását tartják fontosnak. Latorcai János szerint állami és kormányzati eszközökkel is segíteni kell a keleti kereskedelem fejlesztését. Jó példaként említette a tatár állammal kötött szerződést. Elmondta ugyanakkor, hogy az idén Ukrajnából — a szerződés ellenére — nem érkezett villamos áram az Inotai alumínium kohóba. A gondok rendezésére hamarosan Kijevbe utazik. Újságírók kérdésére válaszolva elmondta: úgy véli, hogy a gazdasági helyzet miatt további forintleértékelésre nincs szükség. Ma kormányülés A kormány csütörtöki ülésén elő- teijesztést hallgat meg az ENSZ Biztonsági Tanácsának Jugoszláviára vonatkozó határozatainak végrehajtásáról, valamint ehhez kapcsolódóan a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárásról szóló törvény kiegészítéséről. így lehetővé válna például az embargót megsértő járművek lefoglalása. A kormányszóvivői iroda szerdai tájékoztatása szerint a kabinet módosítani kívánja a kisajátításról szóló 1976-os törvényerejű rendeletet. A kabinet tárgyal a magyar—szász gazdasági, kereskedelmi, turisztikai és kulturális kapcsolatok fejlesztéséről is. Antall József miniszterelnök szerdán délben megbeszélésen fogadta Ibrahima Falit, az ENSZ emberi jogi kérdésekért felelős főtitkár-helyettesét —aki egyben az ENSZ genfi Emberi Jogi Központjának igazgatója és az ENSZ júniusban sorra kerülő bécsi Emberi Jogi Világkonferenciájának főtitkára —, valamint az IPU vezető személyiségeit, Michael Mar- schallt, az IPU elnökét, Pierre Carnil- lon főtitkárt, Leni Fischer alelnököt és Papp Lehel Györgyöt, az IPU Magyar Csoportjának elnökét abból az alkalomból, hogy az Interparlamentáris Unió Budapesten tartja „A Parlament: az emberi jogok védelmezője” című szimpóziumát. A megbeszélésen az IPU vezetősége igen érdekfeszítőnek találta a magyar miniszterelnök helyzetértékeléAz Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának szerdai ülésén a képviselők egy szavazat ellenében elfogadták, hogy a bizottság sürgős tárgyalási eljárást kezdeményezve, a Parlament elé terjessze a szövetkezeti törvény módosításáról rendelkező törvényjavaslatot. A javaslat meghatározott feltételek mellett újra lehetővé tenné a leválást a szövetkezetektől. Az anyagot ugyan a Földművelésügyi Minisztérium és a Mezőgazdasági Bizottság albizottsága készítette, ez utóbbi elnöke Kiss Zoltán (SZDSZ) azonban kifogásolta, hogy a tárca a javaslat végleges elkészülte előtt többször is egyeztetett a testület koalíciós tagjaival, mellőzve az albizottság ellenzéki képviselőinek tájékoztatását. Medgyasszay László, a minisztérium politikai államtitkára elismerte a tárca mulasztását. A közép-kelet európai társadalmi rendszerek átalakulásával az ott élők körülményei is alapvetően megváltoztak. Különösen érvényes ez a mozgáskorlátozottakra, hiszen az őket tömörítő szervezet jobbára állami irányítás alatt állt. Magyarország ez alól kivétel, de a gyakorlat a mi példánkat látszik igazolni és megfigyelhető, hogy a környező államokban most már maguk alakítanak egyesületeket a mozgássérült emberek. A szerdán kezdődött siófoki nemzetközi konferenciának éppen az a célja, hogy megismertesse egymással a különböző országok nemrégiben létrejött és most alakuló szervezeteit, és praktikus tanácsokkal lássák el a szervezőket, A Fiatal Demokraták Szövetségének elnöksége szerint a pénzügyminiszter gazdasági csomagterve jelenlegi „ötlethalmaz formájában" alkalmatlan a komoly tárgyalásra. Ha valóban olyan nagy a baj ugyanis, ahogy azt Szabó I ván hétfői, a fiatal demokraták által bizarrnak nevezett beszédében felvázolta—és a Fidesz szerint is nagy a baj —, akkor senki sem gondolhatja, legkevésbé a Az Országgyűlés Költségvetési, Adó- és Pénzügyi Bizottsága szerdai ülésén kivételes eljárásban megtárgyalta a jövedéki szabályozásról és ellenőrzésről, valamint a bérfőzési szeszadóról való törvényjavaslathoz benyújtott 139 módosító indítványt. Múlt heti ülésén a testület általános vitára alkalmatlannak nyilvánította a törvényjavaslatot, a döntésnek azonban nem szereztek érvényt, miután az Országgyűlés ügyrendi bizottságának véleménye szerint a kivételes eljárásban nem kell az általános vitára való alkalmasságról dönteni. Amennyiben a bizottság által támogatott módosító indítványokat fogadja el a parlament, akkor a jövedéki törvény július l-jével lép hatályba. A dohányárukra, a kávéra és a szeszes italokra ebben előírt zárjegyeket 1994. január 1-jétől kell majd alkalmazni. Támogatták azt a módosító javaslatot is, amely szerint a hatályba lépéstől számított 30 napig adhatják még el a jövedéki törvény hatálya alá tartozó termékeiket sét a hazánk körüli térség feszültségeiről és problémáiról, az országok parlamentjei által kidolgozható megoldásokról, aktív hozzájárulásukról a boszniai helyzet rendezéséhez. A miniszterelnökkel folytatott megbeszélésről távozó Michael Marschall IPU-elnök a sajtó képviselőinek elmondta: általános emberi jogi kérdéseken túl megtárgyalták a volt Jugoszláviában uralkodó helyzetet, a Magyarország földrajzi közelségéből és az ENSZ- szankciók betartásából adódó következményeket. Az IPU-elnök megértéssel szólt arról, hogy hazánk figyelemmel kíséri a Szerbiában élő magyar kisebbség sorsát, és az ő érdekükben is mindent megtesz a régió békéjének helyre- állításáért. A módosító javaslat parlamenti tárgyalását csupán Glattfelder Béla (Fidesz) ellenezte. Elmondta: a Fidesz korainak tartja a szövetkezeti törvény módosítását, bár a javaslat egyes pontjait támogatja. Egyetértenek a törvény azon paragrafusával, amely szerint a magánszemélyek személyi jövedelem- adójáról rendelkező törvény is módosulna. Ez alapján a szövetkezeti üzletrészek eladásakor csak a név- érték összegét meghaladó árfolyamnyereség képezné a forrásadó alapját. E rendelkezés hatálya kiterjedne az 1992. január 1-jét követő valamennyi eladásra, így a név- érték összege után korábban megfizetett forrásadó is visszaigényelhető lenne. Amennyiben magán- személy kíván szövetkezeti üzletrészt vásárolni, ennek összegét az összjövedelem 30 százalékáig le lehetne vonni. egyesületi vezetőket. A tanácskozás több mint száz résztvevője közül nyolcvanan külföldről, többek között Albániából, Csehországból, Lengyelországból, Romániából, Szlovákiából, Szlovéniából, Horvátországból és a Tatár Köztársaságból érkeztek. Az albánok most először próbálnak kapcsolatot teremteni e téren más országokkal. A konferencia szervezői arra kérték a résztvevőket, hogy a vasárnapi zárónapig mindenki készítsen tervezetet arról, hogyan képzelnék el a későbbi együttműködést. Ezt közösen fogadják majd el és a dokumentum alapja lehet a további kapcsolattartásnak. pénzügyi tárcáért felelős kormány- politikus, hogy az általa felvázolt lépésekkel bármilyen probléma is megoldható. Éppen ezért a fiatal demokraták arra várnak, hogy a kormány az ország és a parlament elé tárja a valós gazdasági helyzetre épülő új, átfogó gazdasági koncepcióját. Minderről a párt vezető testületének szerdai ülését követően tájékoztatta Dayer Zsolt sajtófőnök az MTI-t. azok, akiknek a jogszabály nem engedélyezné az értékesítést. Békési László (MSZP) számos módosító indítványt nyújtott be és ezek közül több — azonban főként a szöveg- pontosítást tartalmazókat — támogatták a bizottság tagjai. Komoly vitát váltott ki a bizottságban a kormánynak az a javaslata, hogy jövedéki termékek forgalmazására ne kaphassanak engedélyt azok, akik a vámhatóságnak, illetve az állami adóhatóságnak tartoznak. Egyesek szűkíteni, mások bővíteni kívánták a rendelkezés hatályát. Végül is az az indítvány kapott támogatást,' amely az eredeti javaslatot a társadalom- biztosítási tartozásokkal szándékozott kibővíteni. Szintén eltértek az álláspontok a bizottságban arról, hogy vajon a sörnek es a gázolajnak is bele kell tartoznia abba a termékkörbe, amelyeknek forgalmazását általában csak üzletekben engedélyezik. Végül is azonban a bizottság az eredeti szöveget támogatta, így a mozgóárusok csak eseti engedéllyel árusíthatnak majd sört a jövőben. Beregszász képviselői Kecskeméten A város meghívására egynapos látogatásra tegnap Kecskemétre érkezett a kárpátaljai Beregszász alpolgármestere, és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség járási szervezetének elnöke. Délelőtt megbeszéléseket folytattak a kecskeméti alpolgármesterekkel, majd délben a képviselő-testület tagjaival. Beregszász alpolgármestere, Kincs Gábor kérdésünkre elmondta: rendkívül fontosnak tartják a két város közötti együttműködést, elsősorban a kultúra, az oktatás és a sport terén, és szándékaik szerint a jövő héten tárgyalja a beregszászi testület azt az együttműködési megállapodást, ami ezeket a most alakuló kapcsolatokat szorosabbra fűzi. Kecskemét képviselőtestülete elé a közeljövőben kerül majd az együttműködési megállapodásról szóló tervezet, lehetséges, hogy testvérvárosi kapcsolat felvételerői is döntés születhet. NEMZETKÖZI KONFERENCIA KECSKEMÉTEN A környezet védelméről (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Szentágothai János kérdésünkre elmondta, azért vállalta el a konferencia védnökségét, mert a környezetszennyezés mindannyiunk életét befolyásolja. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Országos Szövetségének elnökeként pedig önként vállalt és fontos kötelezettsége a környezetvédelemmel foglalkozó szakmai tanácskozások figyelemmel kísérése. A háromnapos konferencia szerdai, nyitónapján előadások hangzottak el a vizek, a levegő és az. élő szervezete^ kprnypzejvédel- méról. A bolygót fenyegető veszélyek mellett károsodhat és károsodott a mikroszféra is, á levegő, a talaj és a felszíni vizek szennyeződése itt az Alföldön is, olyan jelenségek, amelyeket közvetlenül tapasztalhatunk. A konferenciák és szakmai tanácskozások fontossága éppen abban rejlik, hogy a megelőzés és a rehabilitáció lehetőségeire, módjaira hívja fel a figyelmet. Ma szakmai tanácskozással, előadásokkal és a bugaci ősborókás természetvédelmi terület megtekintésével folytatódik Kecskeméten a nemzetközi környezetvédelmi konferencia. (ábrahám) Mozdonyvezetők tiltakozása A mozdonyvezetők szakszervezete tiltakozik minden olyan minősítés ellen, amely a pörbölyi baleset okozásával a mozdonyszemélyzetet vádolja, azt a látszatot keltve, hogy a busz vezetőjével együtt okozták a balesetet — tájékoztatta az MTI-t szerdán Borsik János, a szervezet alelnöke. Kétségtelen tény, hogy az érvényben lévő forgalmi utasítás a nem működő fénysorompóknál 15 kilométeres sebességet ír elő, ám á rendelkezés kiadásáról szabad rá- látású útátjáró esetében csak korlátozott látási viszonyok esetén kell a vonatszemélyzetet értesíteni. A vasúti és a szakértői vizsgálatok egyöntetűen azt állapították meg, hogy a baleset idején a távolba látás nem volt korlátozott. A gondot az okozza, hogy a MÁV a Közlekedési Főfelügyelet hatósági véleményével ellentétesen az átjárót olyannak minősítette, ahol nincs meg a szabad rálátás feltétele. Mivel a vizsgálati, szakértői anyagokból nem derül ki, hogy a szükséges feltételek hiánya ellenére mikor, kik és miért „minősítették át” az átjárót, így a szakszervezet feltételezi, hogy a rendelkezést a vasút tévedésből adta ki. Rádióstalálkozó Eddig 40 hazai rádióstársaság jelentkezett a balassagyarmati Söllers Art Stúdió és az Ipoly-parti város tilos rádiójához „közel álló” Thomas Edison Társaság találkozójára. A találkozón rendezik meg a Nemzetközi Hangmérnök Szövetség szakmai támogatásával az első hazai rádiós szakkiállítást. Vita a szövetkezeti törvény módosításáról Mozgáskorlátozottak nemzetközi konferenciája Fidesz-vélemény a pénzügyekről Tárgyalás a jövedéki törvényről EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Folytatódnak a megbeszélések A palesztin tárgyalófél tegnap bejelentette, hogy felújította párbeszédét az Egyesült Államokkal a közel-keleti beketárgyalások nyilatkozat-tervezetének alapelveiről. A Reuter által ismertetett tervezet 1994 októberére teszi a megszállt területek végleges státusát eldöntő tárgyalások kezdetét, mivel úgy számítja, hogy az átmeneti időszak 1992. október 30-án megkezdődött — közölték a Palesztinái Felszabadítási Szervezet (PFSZ) forrásai. Horvát—muzulmán megállapodás A Medjugorjében kedden megtartott horvát—muzulmán csúcs- találkozón megállapodás jött létre arról, hogy a három közös igazgatású területen érvényre juttatják a Vance—Owen terv több előírását, s koordinációs bizottságot hoznak létre. A három körzet a jelenlegi horvát—muzulmán harcok színhelye: a mostari, a trav- niki és a zenicai övezet. A koordinációs bizottságokban megpróbálják áthidalni a hatalom megosztását illető nagy nézetkülönbségeket. Lord Owen, aki részt vett a medjugorjei tanácskozáson, bizakodóan nyilatkozott. Moszkva csapatokat ígért Lord Owen és Thorvald Stoftenberg nemzetközi közvetítők ígéretet kaptak arra, hogy Moszkva csapatokat bocsát rendelkezésre a bosnyák—szerb határ ellenőrzésére — jelentették tegnap a két politikus környezetéből. A Reuter által idézett források szerint az orosz ígéretet Andrej Kozirev külügyminiszter tette tegnap, aki telefonon beszélt Owennel és Stoltenberggel. A genfi Jugoszlávia-konferenciához közelálló források szerint az orosz csapatok nagyságát még nem határozták meg, de a csapattest valószínűleg nem lesz nagy létszámú. Takarékosságra intő felhívás Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár május 15-én keltezett és nyilvánosságra nem hozott feljegyzésében felhívta a Biztonsági Tanács figyelmét: ne pazarolják el a világszervezet korlátozott eszközeit azzal, hogy Horvátországban nagy létszámú alakulatot állomásoz- tatnak, amely képtelen teljesíteni feladatát. A DPA szerint Gáli annak ellenére vetette fel a csapatkivonást, hogy szinte biztosra veszi: a kéksapkások távozása után ismét fellángol az ellenségeskedés. Kiemelik a komphajó roncsait A Rügen szigetétől északkeletre fekvő tengerrészen a Polish Ship Salvage Company nevű cég szakemberei tegnap megkezdték a január 14-én a part közelében elsüllyedt „Jan Heweliusz” lengyel komphajó mentési munkálatait. A szerencsétlenség 55 emberéletet követelt. A mentés során mindenekelőtt 60 tonna gáz- és könnyű dízelolajat, valamint 10 tonna kenőolajat akarnak a felszínre hozni az elsüllyedt komphajóról. A búvárok jövő kedden kezdik meg a tengerfenéken fekvő komphajó átvizsgálását, miután az elmúlt napokban a „Jan Heweliusz” testvérhajóján ismerkedtek ennek a hajóosztálynak műszaki berendezéseivel és felszereltségével. A legújabb mérések szerint az elsüllyedt komphajó mintegy tíz méterre fekszik a tenger felszine alatt és az áramlás következtében már elborította a tengerfenék homokja. Tovább gyűrűzik a botrány Újabb neves politikus keveredett a több mint egy éve gyűrűző olasz korrupciós botrányba: csalás és hivatali visszaélés vadjával szerdán őrizetbe vették Genova polgármesterét. Claudio Burlan- dónak, a Baloldali Demokrata Part (volt kommunisták) tagjának, a tavalyi genovai Expo építési munkálataival kapcsolatos szabálytalanságokért kell felelnie. A sikkasztási ügy középpontjában egy aluljáró építése áll: a világkiállítás helyszínere vezető létesítményre eddig 90 milliárd lírát (több min^.60 millió dollárt) költöttek, s még most, az Expo után egy évvel sincs kész. Csapatkivonás feltételekkel Elvben lehetséges, hogy Oroszország ez év végéig kivonja Észtországban maradt mintegy hétezer katonáját, közölte Pavel Gra- csov orosz védelmi miniszter az észt kollégájával, Hain Rebasszal Vilniusban megtartott találkozón. Gracsov azonban több feltételhez is kötötte az ez évi kivonulást. Az orosz miniszter lett kollégájával, Talavs Jundzissal is találkozott, s 1994 végét említette mint olyan dátumot, amikorra az orosz csapatok zöme távozhat Lettországból. Oroszország azonban még ez után is üzemeltetni kíván a balti állam területén három hadászati fontosságú létesítményt. Grúz—abház fegyvernyugvás Eduard Sevardnadze, grúz államfő tegnap bejelentette, hogy a Moszkvában kedden tartott orosz—grúz—abház megbeszélésen az abház fél beleegyezett a fegyverszünet megkötésébe. Az abhá- zok mától hajlandók tiszteletben tartani a fegyverszünetet a Gu- miszta folyó mindkét partján, azaz a grúz és abház csapatok közötti frontvonal teljes hosszában. Összecsapások Ciszjordániában Izraeli katonák a megszállt területeken működő iszlám funda: mentalista Hamasz két aktivistáját lőtték le tegnap a ciszjordániai Hebron (Al-Halil) közelében. A Hamasz katonai szárnyának merényletekben való részvételért hónapok óta keresett két fegyveresét egy elhagyatott házban találták meg. Palesztin források közlése szerint kedden az izraeli hadsereg egy különleges osztaga (palesztinnak álcázva) három palesztint lőtt le a Gáza-övezetben egy Hamasz-hívek által tartott gyűlés résztvevői közül. Az izraeli hadsereg szóvivője egy palesztin lelövéséről számolt be, mondván, hogy figyelmeztető lövések leadása után végeztek vele, mert úgy láttak, nogy fegyver van nála.