Petőfi Népe, 1993. május (48. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-19 / 115. szám
MEGYEI KORKÉP 1993. május 19., 3. oldal MI LESZ A BAJAI PIACCAL? Csak a jogszabálynak szereznek érvényt A bajai KGST-piac szombati kiürítése nagy hullámokat vetett a lakosság körében. Azóta is hangzanak a vélemények, a legkülönbözőbb nézőpontokból, az intézkedés ellen és mellette. Ugyanis a piac sorsa, így vagy úgy, minden bajai és Baja környéki polgárt érdekel. — Mi az igazság a piac sorsát illetően? A legilletékesebbtől, dr. Völgyesi László jegyzőtől kértem tájékoztatást. — Szó sincs semmiféle különleges intézkedésről — mondja dr. Völgyesi László. — Tulajdonképpen annyi történt, és alkalmanként már ennek előtte is volt rá példa, hogy az illetékesek — a rendőrség, a vámparancsnokság, a tisztiorvosi szolgálat, a fogyasztóvédelmi felügyelőség, a polgármesteri hivatal és az állategészségügyi szolgálat — tették eddig is jogszabályban rögzített munkájukat. Tehát semmiféle új rendeletet nem kellett hozni, legfeljebb a meglevőknek érvényt szerezni. — Úgy tudom, egy képviselő- testületi állásfoglalásról és a belügyminiszter felhívásáról van szó. — Lényegében igen. A képviselő-testület április 22-ei ülésén úgy foglalt állást, hogy a piacon és a város közterületein az illegális kereskedelmi tevékenységet meg kell szüntetni. Nyilván ettől függetlenül, de a belügyminisztertől is érkezett egy ügyirat — nem csak Bajára, hanem az ország minden egyes önkormányzatához —, mely a kormány idei, április 15-ei ülésén hozott határozatra hívta fel a figyelmet. Ez, egyebek között, így szól: fordítsanak fokozott figyelmet a vásárcsarnokok és piacok működésére, valamint a közterületen folyó kereskedelmi tevékenységre, kiemelten az illegális élelmiszer-árusításra. — Milyen szankciókat alkalmazhatnak az illegális árusítókkal szemben? — Amint a belügyminiszter felszólítja az önkormányzatokat, illegális kereskedelmi tevékenységnél vagy engedély nélküli közterülethasználatnál pénzbírság kiszabása, az áru elkobzása, az engedély visszavonása az előírt szankció. — Visszatérve az alapkérdésre: mi lesz a KGST-piac sorsa? — A piac természetesen tovább üzemel, de az illegális kereskedelem megszűnik. Evégett az illetékes hatóságok továbbra is rendszeres ellenőrzést végeznek. G. Z. MELY BÉRLAKÁSOK NEM ELADOK? Tilalmi lista Kecskeméten Kecskemét képviselő-testülete elfogadta azon önkormányzati bérlakások jegyzékét, melyeket nem kívánnak eladni. A listát az alábbiakban ismertetjük: Árok u. 2/A, Báthori u. 5., Bánffy u. 8., Bem u. 1—3. és 14., Bethlen krt. 20 —22., 30. és 38., Belső-Szegedi út 22. és 31—45., Bocskai u. 1. és 17., Budai u. 10. és 33., Czollner tér 52., Csóka u. 8., Csongrádi u. 1., 8., 24. és 34., Dankó u. 59—71., Füzes u. 14., Fráter u. 5., 6., 7. és 12., Fehér u. 5. és 22., Hosszú u. 7., Hold u. 2., Jókai u. 9., 13., 40. és 42., Klapka u. 22., Kossuth krt. 44 —60., László K. u. 5. és 8., Lech- ner u. 1., Munkácsy u. 8. és 9., Mátyási u. 1., 3., 5. és 7., Műkert 3., 4., 5., 6., 7. és 8., Nagykőrösi u. 4L, Nándorfehérvári u. 2—20., Nyár u. 3., Puskás u. 16—18., Rákóczi út 10—12—14. (udvari lakások), Szarvas u. 21—23., Szinnyei u. 31—33., Széchenyi tér 22., Szultán u. 3—21., Szolnoki út 27., Szegedi L. u. 14., 21. és 23., Táncsics u. 7. és 14., Vak Bottyán u. 6., 21. és 28—30., Villám I. u. 9., Wesselényi u. 1. és 5., Őz u. 3. Fentieken túl nem adják el a fiatal házasok otthonát, a nyugdíjasházat, a szobabérlők házát, az átmeneti szállást a Rávágy téren és a szolgálati lakásokat, a házmesterlakások kivételével. Szociális lakásnak megtartják az Aradi vértanúk tere 2. és 3., a Kristály tér 1—5. és a Lóverseny u. 37—47. szám alatti otthonokat. Szintén nem eladók az építési tilalom alá eső lakások, melyek a következők: Csokonai u. 9., Hoffmann u. 3., 6., 11. és 21., Lugossy u. 1., Márvány u. 28., Sziládi u. 6., Vágó u. 18. és 21., Vacsi köz 4. és a Zsigmond u. 11121 hrsz. EGYMILLIÓS FELAJÁNLÁSOK A MEGNYITÓN Megyei pszichiátriai betegek otthona Az otthon társalgójában. Mint arról hétfői számunkban már hírt adtunk, vasárnap délelőtt ünnepélyes keretek között avatták fel Kiskunhalason a volt szovjet laktanyából ..kiokított Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthonát. A megnyitóbeszédeket követően a SEPSIKER egymillió forintos, a Kiskun GTV pedig évi egymillió forintos nemes adománnyal segítették a nehéz sorsú gondozottak életének jobbátételét. A műsorban fellépett a halasi származású Miklósa Erika, a Magyar Állami Operaház magánénekese és Hatvani Zoltán előadó- művész. A bejáratnál kifeszített szalagot dr. Horváth László, országgyűlési képviselő vágta át. Az intézet közös megtekintése és az ebéd után, délután kezdődött, s estig tartott a jó hangulatú majális. Az otthon 220 lakója és 178 dolgozója együtt ünnepelt, s tánccal, zeneszóval zárta a napot. A kulturált emberi környezetet teremtő megyei létesítmény összesen 238 millió forintba került. Ennek felét a megyei önkormányzat költségéből, másik felét pedig központi céltámogatásból biztosították. Jelenleg hat osztállyal működik. A páratlan számozásún a férfiak, a párosakon a nők, a földszinten a fekvők és nehezen járók, az első emeleten a középsúlyosak, a másodikon pedig a jól mozgók és foglalkoztatható betegek kerültek elhelyezésre. Az épület hangulatának megteremtésében a MÁRIS holland— magyar szeretetszolgálat segített, tőlük kapták a növények nagy részét, a falakon látható festményeket, reprodukciókat. Az ápoltak ruházata is az ő adományuk. A megyei önkormányzat további három épületet is megvásárolt, s tervezik, hogy 1995-re még 150 fővel, összesen 370-re bővítik a befogadóképességet. Még csak előzetes tervek szintjén áll az az elképzelés, hogy az első épület átalakítását, a hozzá tartózó tervek elkészítését — ötmillió forintos állami céltámogatással — még az idén elkezdik. Sz. H. H. RAZZIA A KGST-PIACON Ellenőrzött kazettaárusok Tegnap reggel kényelmesen vásárolhattak volna azok, akik a kecskeméti KGST-piacot választják. Igaz a lengyel, román, ukrán árusok mindent megtettek a vevőcsalogatásért, de a forgalom ezúttal csendesebb volt a szokottnál. így még az is szemet szúrhatott a céltalanul nézelő- dőknek amikor a két arab pénzváltó megfelezte a hasznot — zsebből zsebbe, mint mindig... Azután újabb portyára indultak. Nyolc óra 47 perckor csíkos rendőrautó állt a piac egyetlen kijárata mellé. Újabb, de jelzés nélküli Lada gurult be és gyalogosan is nyomozók, rendőrök érkeztek az utca felől. Még nem érték el az első kazettaárust, amikor a mellette lévő standon lázas munkába fogtak. Másodpercek alatt tűntek el néhány baná- nos dobozban, az addig ott kínált pólók, a dobozokat pedig a szemben lévő büfékocsi fogadta be. Kitűnőre vizsgázott az ilyen esetekre kidolgozott haváriaterv. Mire a rendőrök odaértek, már üres asztal fogadta a razziát. Ezúttal azonban feleslegesen pakoltak az árusok. Most az engedély nélkül terjesztett műsoros hang- és videokazettákat keresték annál a két kereskedőnél, akik a piacon árultak tegnap. Az akcióba a kereskedelmi felügyelőséget is bevonták. Ők segítettek volna a hamisított kazetták felismerésében. Számlákat 0 Mire a rendőrök ideértek üres asztalt találtak csak. kértek az árustól, de csak a szokásos válaszra futotta a csongrádi férfinak: a könyvelőmnél vannak. Ebből vita támadt, jegyzőkönyv készült, de vélhetően ennél nagyobb fogásuk nem volt a piacon a razziázóknak. A hamis műsoros kazetták után tovább kutatnak a következő napokban. Mint megtudtuk: tegnap videotékákat is felkerestek az ellenőrök Kecskeméten. Az eredményről egyelőre nem kaptunk tájékoztatást. Húsz új rendőr Kecskeméten? Kecskemét közbiztonságának javítása érdekében a város képviselőtestülete 26 millió forintot szavazott meg a kecskeméti rendőrkapitányságnak. Ezért 20 fővel növelik a rendőri létszámot. Az önkormányzat három évig vállalja ezt a terhet, a remények szerint utána a Belügyminisztérium viseli a költségeket. Mivel sok képviselő részéről komoly aggályok merültek fel a támogatás hasznosságának garanciáit illetően, a 26 milliót csak az önkormányzat és a rendőrség közötti megállapodás aláírása után utalják át. A szerződés szövege jóváhagyásra hamarosan visszakerül a képviselő-testület elé. Tavaly egyébként a kecskeméti kapitányság illetékességi területén 22 százalékkal nőtt a bűncselekmények száma. A 8 ezer 843 ismertté vált bűncselekményből 6500 Kecskemét közigazgatási területén történt. A leggyakoribb a lopás és a betöréses lopás volt, s egy év alatt több mint 100 személygépkocsit loptak el. Az 1992-ben történt 50 rablás nagy részét az éjszakai szórakozóhelyek közelében, illetve az állomáspark környékén követték el. Az újonnan felvett rendőröket is ezekre a helyekre, valamint a Széchenyivá- rosba vezényelnék elsősorban szolgálatba. — m — KRESZ-PARK JÁNOSHALMÁN? Balesetmegelőző bizottság alakult A közelmúltban Jánoshalmán is létrejött a balesetmegelőző bizottság. A településenként sorra megalakuló balesetmegelőző bizottságok a korábban létező Országos Közlekedésbiztonsági Tanács — és annak helyi szervezetei — feladatát viszik tovább a rendszerváltozás új követelményeinek megfelelően, tehát mégjobban bevonva a polgárokat a balesetmegelőzést szolgáló oktatásba és felvilágosító munkába. Jánoshalmán Balogh Mihály rendőr százados, helyi őrsparancsnok lett a bizottság elnöke, titkára pedig Szakái Irén rendőr hadnagy. A testületben szerepelt vállalat az iskolák és a fontosabb helyi cégek képviselői is. Mivel a gyermekek azok, akik a közlekedésben a legveszélyeztetettebbek. a bizottság először egy közlekedési parkot kíván létrehozni a vasútállomás mellett. Itt a gyermekek a felállított közlekedési táblák segítségével időben elsajátíthatják a KRESZ-t, s az utakon tanúsítandó helyes magatartást. Lusztig József A MÁV vezérigazgatója Halason A napokban Kiskunhalason járt Csárádi János, a MÁV vezérigazgatója. A csomóponti főnökség dolgozóinak tartott fórumon beszelt arról, hogy az embargó miatt lecsökkent vasúti tranzit- és teherforgalom a halasi főnökséget érintette a legérzékenyebben. Elmondta azt is, hogy a MÁV befejezte létszámcsökkentését, további elbocsátások már nem várhatóak. Kiskunhalason nem került sor nagyszámú leépítésre, Kelebián a problémát átcsoportosításokkal fogják megoldani. Tájékoztatta a dolgozókat arról is, hogy 1994-ben megépül a budapest—kelebiai vasútvonal második párhuzamos vágányának első, új ötven kilométeres szakasza, ahol 160 km/óra sebességgel fognak közlekedni a szerelvények. Az új fővonal megépítésével a halasi vasútállomás jelentős korszerűsítésére is sor kerül. Megnyugtatta az érdekelteket, hogy a Halas környéki vasúti mellékvonalakat a MÁV nem kívánja megszüntetni. A JÓKAI-ISKOLA VAGYONÁRÓL Parázs vita a bizottsági ülésen A közelmúltban döntés született a kecskeméti Jókai-iskola vagyonának felosztásáról. A Piarista Gimnázium épületét a katolikus egyház visszakapta, így a gyerekek és a pedagógusok elhelyezésén túl rendezni kellett az általános iskola vagyonának a kérdését is. Miután az alsó tagozatosok oktatását a Zrínyi-iskola veszi át ősztől, ezért a padoktól a székekig mindent ők kaptak meg. Az egyház a felső tagozatosok oktatását viszi tovább, a különböző berendezési tárgyakat tehát nekik ítélte az oktatási bizottság. Vita a felsőtagozatosok szertári felszerelésén alakult ki, erre ugyanis egyaránt igényt tartottak a piaristák és az önkormányzati iskolák is. Kozicz János képviselő, oktatási bizottsági tag —aki mellesleg a leendő Piarista Általános Iskola igazgatója is egyben — felajánlotta, hogy lemond erről a szertári anyagról, kivéve az írásvetítőket. Ezek ugyanis nélkülözhetetlenek a mindennapi tanításban. Kiderült, a legnagyobb problémát az okozza, hogy az általános iskolák vezetői nem tudják, a szemre valóban hosszú lista valójában milyen értékeket takar. Adott esetben ugyanis 15-20éves térképek felett valóban kár vitatkozni. Végül néhány technikai eszköz és szertári tárgy kivételével a piarista iskola kapta meg a felszerelés zömét. A fennmaradt tárgyakra pedig az önkormányzati iskolák nyújthatnak be igényt, amit később fog elbírálni az oktatási bizottság. N. Á. UJ SZERZŐDÉSEKET KÖTNEK A HÁZIORVOSOK Az alapellátás finanszírozásáról Május 31-éig nyilatkozniuk kell a háziorvosoknak arról, hogy praxisukat továbbra is az önkormányzat alkalmazásában álló háziorvosként, vagy magánorvosként, illetve magán- vállalkozás részeként kívánják-e működtetni. A döntés nem könnyű, hiszen a július elsejétől életbe lépő új szerződések új szabályokat jelentenek. Az alapellátás biztonságát kívánja garantálni az a rendelkezés, miszerint bizonyos kártya — tehát betegszám — felett csökken a teljesítmény értéke. Ezzel arra kívánják a háziorvosokat rábírni, hogy csak annyi beteget vállaljanak, amennyit biztonságosan el tudnak látni. E rendelkezés azonban nehéz helyzetbe hozza a néhány kistelepülés háziorvosát, de a nagyobb, városi körzetek orvosait is, hiszen nem szívesen utasítják vissza a bizalommal hozzájuk forduló betegeket, különösen akkor nem, ha a területen nem dolgozik más orvos rajtuk kívül. Ilyen esetekben a praxist működtető önkormányzatnak lehetősége van a körzethatár módosítására, vagy új körzet létesítésére, de ezt is az ellátandó lakosság létszáma határozza meg. A betegek, illetve egy település vagy településrész polgárai maguk is választhatnak új háziorvost maguknak, ugyanis abban az esetben) ha ötszáz biztosított polgár egy és ugyanazt az orvost kéri háziorvosának, és ezt aláírásával igazolja, a társadalombiztosítás köteles az orvossal szerződést kötni. Fontos tudnivaló, hogy az oktatási intézményekbe járó gyermekek ellátása külön finanszírozási szerződés szerint működhet a jövőben, az adott település óvodáiban, iskoláiban tanuló 3 és 18 év közötti gyermekek után az intézmények fenntartója külön szerződéssel, havonta részesül díjazásban. Ám a szerződést a fenntartónak kell kezdeményeznie, a pontos gyermeklétszámot közölve. Á jelentkezési határidő május 31. Ha egy oktatási intézménynek alapítvány vagy az egyház a fenntartója, akkor szerződést köthet vele a biztosító iskolaorvosi feladatok ellátására. (ábrahám) Színházkedvelőknek A Bemutatószínház-sorozat Alapítvány kuratóriumának szervezésében a budapesti Pinceszínház előadására kerül sor Kiskunhalason, a Közösségek Házában. Május 22-én este, fél nyolckor Hubay—Vas—Ránki: Egy szerelem három éjszakája című musicaljét adják elő. —n-----------------------------------------------------------------------------------------Összejövetel a népfőiskolán , A csátaljai népfőiskola Tamás Árpád elnök vezetésével május 20- án, (csütörtökön), 19 órakor a helyi művelődési ház klubtermében tartja az idei utolsó összejövetelét. Ezen értékelik az elmúlt hónapok tevékenységét, eredményeit és a hiányosságokat. Tervek szerint júniusban még egy alkalommal találkoznak, amikor a kecskeméti Katona József Színház bajai vendégjátékán egy közös színházlátogatáson vesznek részt a tagok. A csütörtöki esten, természetesen, szót ejtenek a következő év programjáról is. Beregszászi vendégek Ma reggel Kecskemétre látogat a kárpátaljai Beregszász város küldöttsége. A delegáció — köztük a város polgármestere és alpolgármestere — Kecskemét meghívására érkezik a hírős városba, és ma találkoznak a kecskeméti képviselő-testület tagjaival és a polgármesterekkel. Testületi ülés Kerekegyházán Ma, 15 órakor kezdődik a kerekegyházi képviselő-testület ülése, ahol a napirendi pontok között szerepel egyebek mellett az általános iskola igazgatójának, valamint az óvoda vezetőjének a kinevezése. Az előterjesztésekben szerepel az általános iskolai tanulók tankönyvjuttatásának a kérdése és alapítványi támogatások elbírálása. Cigányértekezlet Halason Megyei Cigány Érdekvédelmi Szervezet megalakítására kerül sor Kiskunhalason, május 22-én, 9 órakor a Közösségek Házában. Az értekezletre meghívót kaptak azok a polgármesterek is, ahol nagyobb számú cigányetnikum él. Szó lesz a megyében élő cigányság helyzetéről, megtárgyalják az új szervezet alapszabály-tervezetét, és megválasztják az elnökséget. Megbeszélik a június 5-én, Halason tartandó egynapos cigányolimpia lebonyolításának teendőit is. Tompái képviselők a vagyonkérdésről Az új községrendezési tervről, a vásártér kialakításáról, a települést elkerülő útról is szó lesz a mai községi testületi ülésen. A tompái elöljárók ezenkívül tárgyalnak még 15 órától az önkormányzat vagyonáról, az iparűzési adórendelet módosításáról s más kérdésekről is. Nyári táborozás a Balaton partján Elsősorban a munkanélküli szülők gyermekeinek kínál kedvezményes üdülést a közelmúltban életre hívott kecskeméti szociális alapítvány. 18 kecskeméti gyermek ingyen nyaralhat a Balaton partján, Siófokon, a Puszta Utazási Kft. szervezésében, és még másik 18 általános iskolás gyermek üdülhet 6 hónapig, fejenként 2700 forintért a nyári idényben. Kecskemét önkormányzatának szociális és családvédelmi bizottsága és az általuk létrehozott szociális alapítvány a napokban levélben fordul hat kecskeméti általános iskolához és a családsegítő központokhoz, tőlük kérnek ajánlást arra, kiknek nyújtana segítséget az ingyenes, illetve kedvezményes nyári üdülés. Várjuk a magánszemélyek, vállalatok, cégek segítségét is, az alapítvány ugyanis csupán százezer forinttal rendelkezik, ezért vállalkozhat csak 36 gyermek üdültetésére. Amennyiben az alapítvány vagyona gyarapodik, újabb üdültetési program indulhat. Az alapítvány számlaszáma: 259-98009/597-032214-2. KÖZÉLETI HÍREK • Fekete Pál, az 5. számú választó- kerület országgyűlési képviselője lesz a vendége csütörtökön este hat órától, a kiskunmajsai nyugdíjas-klubnak. Az est során elsősorban a nyugdíjasokat érintő témák lesznek terítéken, de szó lesz a társadalombiztosítási választásokról és aktuális politikai kérdésekről is. • A Keresztényszociális Szakszervezetek Országos Szövetsége ma, 17 órai kezdettel fórumot rendez a társadalombiztosítási választásokról Kecskeméten, a Jókai utcai öregek napközijében. A fórumot dr. Balázs Vilmos alelnök vezeti.